8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Csak... magamból indultam ki... - válaszolta bátortalanul Yuuka, de a kérés hallatán már állt is fel az ágy széléről. - Ó, persze, a víz! Éppen csak arra nem gondoltam, mivel veszed majd be. Istenem, de szétszórt vagyok - vetett egy bocsánatkérő pillantást a fiúra. - Mindjárt jövök akkor!

Midori szúrós szemmel nézett a távozó fiú után. Oké, talán nem is olyan nagy baj, hogy kivételesen kihagyta a "Mi, hogy nem ölted meg Tatsuyát?" beszólást. Nem mintha nem akarta volna ingerelni Shourit, csak... Nem más kárára... Elgondolkodva nézett Harukára. Szinte biztos volt benne, hogy a lány nem örül neki, hogy megint szórakozik Shourival, hisz megígérte, hogy megpróbál majd jól kijönni vele... De valahogy most nem volt gusztusa bocsánatot kérni. Annyira, de annyira irritálta valami a fiúban. Pedig régen közel sem így viszonyult hozzá... Illetve, szerette szivatni, tesztelni az idegszálait, játszani vele, de... De nem érezte ezt az ellenszenvet. Régen nem tekintett rá ellenfélként. Csak játszott. De mióta harcoltak... ez az érzés nem tudott elmúlni. Továbbra is tisztelte, de... már nem úgy, mint régen.

- Köszönöm - mosolygott a távozó lányra. Elgondolkodva hunyta le a szemét. Menekül...? Nem egészen értette. Igen, úgy festett, de... Eddig jó menedék volt a bázis is, most már nem elég...? Ha még távolabb akar kerülni, az nagy baj... Ezt... nem földrajzilag kell elintézni, ez... nem megoldás... Emiko, mitől lett rosszabb a helyzet? Miattunk? Vagy csak a lehetőségre vártál? Vagy Ichiru halála... Már itt sem találsz nyugalmat, mert folyton ő jut eszedbe? Ez... még friss, de... talán el fog múlni... idővel, sok idővel... De ez külföldön se lesz másképp. Talán nem futsz össze a kézzel fogható emlékeivel, de... Ott lesz... Nem törölheted ki a fejedből... És nem is szabad. Mit akarsz magad mögött hagyni?

Haruka gondterhelten nézett hol a távozó Shouri után, hol Midorira. Igen, itt valami kicsit más lett az elmúlt napok alatt... Csak a harcuknak köszönhető, vagy netán valami másnak is? De Shouri talán már közel sem tekint Midorira úgy, mint azelőtt. Talán már nem a nagyszájú, de ettől függetlenül ártalmatlan lányt látja benne? Hát rákérdezni nem fog, az biztos...
- Néha nem tudom, mit miért tesz vagy mond... - ingatta a fejét lassan Haruka. - Mikor azt hiszem, most már tényleg kiismertem, mindig kiderül, hogy óriási tévedésben élek. Van, hogy nem tudom hova tenni... Például ez az előző is. Tényleg mondta, vagy csak én képzeltem, hogy mondta azt a 'tévedsz'-et...?

- Jé, megvannak a párok is! - lelkesült fel Natsuki. - Épp most beszéltem Kentával meg Tatsuyával - mosolygott, s lecsüccsent egy fotelbe. - Na valamelyikőtök készen áll már? Ha nem akartok több ember előtt beszélni nyugodtan átmehetünk máshova!
Midori kérdőn nézett Harukára. Nem is tudom... Nem vagyok benne biztos... Nem tudom, nem sírom-e el magam, vagy még rosszabb, ha ... oda érek... És ha igen, jobb, ha mellettem van egy barát, vagy cska nehezebb? Még Harukának se mondtam el olyan részletesen, mint Kentának... Ha tudná a teljes igazságot... Nem! Natsukinak sem mondhatja el. Ez... ennyivel tartozik Tesshinnek, hogy megvédi őt a... attól, hogy elítéljék. Ha kell, hazudni fog... Újra.

Eizan elgondolkodva torpant meg a folyosón. Igen, erre már járt... Merre tovább? Olyan nagynak tűnik ez a bázis, biztos van még mit bejárnia az unalma elűzésére. Például erre mi van? Hmm... erre még nem volt. Akkor talán erre. Ha eltéved, legfeljebb utána küldenek egy mentőalakulatot vagy valamit. Még jó, hogy ennek elég kicsit a valószínűsége.

Haruka kiolvasta a Midori szemében ülő bizonytalanságot ezért ő válaszolt elsőnek.
- Hát... igen, én kész vagyok, azt hiszem - felelte. - Akár jó is itt. Midori, még összeszedheted a gondolataidat, de ha zavarlak majd a kis story-zgatásommal, szólj nyugodtan. Akkor arrébb megyek vagy valami.
"Vagy... ha esetleg nem szeretnéd, hogy én is halljam, amit mondani akarsz..."

- Oh, nem, én... - kezdte zavartan, aztán... - Kenta! - pattant fel sietve, s nem zavartatva magát, hogy mellette lépdel Tatsuya is, a nyakába ugrott.
- H... hé... - nyögte megszeppenve a fiú. A lány viszont nagyon örült, hogy kimentették a válaszadás elől. Nagy csillogó szemekkel nézett fel a fiúra. - Öh... oké... mondani akarsz valamit, igaz... - szólalt meg az tétován. Még kerekebb bociszemek, jézusom... Magával húzva a lányt tétován hátrébb lépett egyet, s az sietve követte. Oké... Most... Mielőtt igazán zavarba jött volna gyorsan megszólalt.
- Gyere - mosolyodott el, s maga után vonta a lányt. Na szép, mit fognak most gondolni a többiek... Hmm... Bár más srác ezt kifejezetten menőnek tartaná... Csak neki nem épp a stílusa...

- Huhh... - nyögte Haruka. - Hát ez... igencsak sajátos módja volt a válaszadásnak... Akkor azt hiszem, nem maradt más, mint hogy én is beszámoljak.
- Épp te beszélsz...? - lépett közelebb Tatsuya. - Rendben, akkor megyek, hagylak is titeket...
- Nem, nyugodtan maradhatsz - felelte Haruka. - Nagyrészt úgyis tudod.
- Oké, ha nem gond...
- Á-á... - intett nemet a lány. Mindenki kényelmesen hátradőlt? Akkor kezdődhet is... Vajon Tatsuyák és Shouri mennyire részleteztek dolgokat...? - Az első ember, akivel összefutottam, az Tatsu volt, aki ugyebár bevárt a kijáratnál.
- Így van... - bólintott megerősítésül Tatsuya, bár tulajdonképpen teljesen feleslegesen.
- Utána szinte rögtön külön is váltunk és észak felé vettem az irányt. Nos... egy ideig azon a magányos fán húztam meg magam az íjam társaságában, de utána arra jött Nobu és kiszúrt. Mikor megkértem, akkor elment, de ezek után nem mertem tovább kockáztatni a fát. Nobut is simán lelőhettem volna odaföntről, de nem tettem. Érdekesen indult számomra a 'játék'... Ezután az erdő felé tartottam, ahol... találkoztam Shourival... - megejtett egy gyors pillantást Tatsuya felé és csak utána folytatta. - Utána együtt mentünk tovább keletre, kihasználva a GPS előnyeit. A hegyen követtük Tatsuék trióját és össze is futottunk velük, majd elváltunk. Ezután... míg aludtam, Shouri 'meglógott', és ekkor kezdődtek a bonyodalmak. Innen... innen már nem kell tovább mesélnem ugye? Gondolom, elmondtátok már...
- El... - felelte Tatsuya és bátorítón biccentett a lány felé. Ne félj, nem részleteztük...
- Remek - bólintott Haruka. - A toronyban már nagyrészt a helyzetjelentésért voltam felelős és a térkép figyeléséért. Itt... itt Midori szembesült egyszer Daisukéval, de ezt gondolom, ők is elmondják majd, inkább nem másznék bele... Szerintem ennyi...

- Megkérted és csakúgy elment? - kérdezett vissza döbbenten Natsuki. Dehát... Nami és Nobu... Ők... megöltek mindenkit, akivel cska összefutottak... mi a...? Mért nem bántotta Harukát? Még csak meg se próbálta, pedig... Egyedül volt. Nem jelenthetett volna gondot neki. Ez... nem lehetett személyes ok, ugye? Nobu s Haruka... sose voltak jóban, vagy ilyesmi... igaz? Vagy...? Végülis nem sokat tud az osztályról, lehet, hogy erről is lemaradt. - Bocsánat! - kapott aztán észbe. - Sajnálom, nem, nem kéne visszakérdeznem, ez most... Nem az én személyes érdekeimről, és kíváncsiságomról szól, szóval... Nincs jogom olyasmibe belekérdezni, ami csupán engem ag... érdekel! - javította ki magát gyorsan. Akaratlanul is félrenézett és az ajkába harapott. Ez... sehogy sem fér a képbe... Miért...? Mi változott meg és mikor? Azt hitte Nobu és Nami egyből a játék elejétől azon a stratlgián voltak, bele sem gondolt... De ez most felkavart mindent. Tudni akarta az okot. Miért döntöttek így? Mi történt?

- Semmi baj - mosolygott elnézően Haruka. - Én is meglepődtem rajta, főleg így utólag, hogy megtudtam, az ostor volt a fegyvere. Látta, hogy nem akarom bántani, simán kihasználhatta volna a helyzetet, de nem tette. Azóta sem fér a fejembe, de rákérdezni még nem mertem. Nem tudom, akarom-e tudni, hogy hirtelen mitől változott meg az álláspontja, vagy... vagy talán csak egyszerűen nem volt kedve belém kötni. Nem tudom. Lehet, hogy akkor még nem nézte meg a fegyverét, azért nem kockáztatott. Ellenkező esetben tényleg tanácstalan vagyok. De ha megfejted a titkot, örömmel hallanám a megoldást.

- Azt hiszem, ezt csak ő tudhatja, esetleg Nami, de... - aggodalmas pillantást vetett a lányra. - Nem tudom, merjek-e rákérdezni, és... fogalmam sincs honnan tudhatnám, őszinte választ kapok-e. Talán tényleg semmi közöm nincs hozzá, és... ami elmúlt, az már elmúlt...
Hacsak... elmúlt...? Mert... Nami szenved... azért amilyen Nobu... Segíthet valamit, ha megérti a szigeten történteket? Hogy lehet, hogy... Nobu, aki annyira szerette Namit, most... ijesztő volt, borzasztóan... Félt tőle, de... nem, csak megijesztette, de Nami valósággal rettegett, pedig a szigeten úgy tűnt semmitől sem fél. Ez komolyan aggasztotta, mert... ha valaki, hát Nami tudja mire képes a fiú, és most... valamiért azt gondolja, hogy képes lenne ellene fordulni. És ha így tenne... van itt egyáltalán valaki, aki megállíthatja.
- Szerintetek...? - kérdezte hirtelen, aztán ugyanolyan gyorsan el is hallgatott. - Nem, semmi... - rázta meg a fejét, és sietve felkelt. - Azt hiszem... ideje nekem is tartanom egy kis szünetet, ha Midori visszajön kérjetek elnézést a nevemben, kifáradtam, és... majd folytatom később...
Sietve elindult a szobák felé vezető folyosón.

Tatsuya értetlenül pillantott Harukára, de a lány sem nagyon tudta hová tenni a megkezdett kérdést. Talán Natsuki okkal hallgatott el...
- Köszi... - szólalt meg egyszer csak Haruka.
- Hmm...? - Tatsuya értetlensége most a másik lány felé irányult. - Mármint...?
- Hogy... úgymond fedeztetek... - felelte Haruka. - Mert remélem, azért ti is árnyaltatok...
- Ó igen, Kenta is kapcsolt - bólintott a srác. - Nem minden tartozik másokra...
- Köszi - ismételte meg újra Haruka, majd elmosolyodott.

- Mért van olyan érzésem, hogy nem én hiányoztam ennyire? - kérdezte nagyot sóhajtva Kenta. Elengedte a lány kezét, s leült egy kétes biztonságú székre.
- Hé! - rázta a fejét a lány. - Igenis nagyon hiányoztál... Vagyishát... Csak pár óra telt el szóval... Azért annyira nem...
Kenta döbbent arccal nézett fel.
- Izé, nem úgy értem! Csak... csak hát... tudod... én nem az a fajta vagyok, aki nem bír ki két percet anélkül, hogy látná, akit szeret...
- Ahha, értem... - bólintott lassan a fiú, de látszott a csalódottság az arcán.
- Hé... Nem akartalak megbántani, én... Jajj, be kéne fognom a számat! Néha legalábbis...
Kenta elmosolyodott, és megrázta a fejét.
- Nem, semmi baj, tudom, hogy értetted. Én is igyekszem kibírni... De azért remélem Nami hamar jól lesz... - vetett egy könyörgő pillantást a lányra.
- Nem rajtam múlik - tárta szét a kezét. - És komolyan szüksége van rám. Nem hagyom egyedül...
- Akkor... Talán vigyázzátok váltva Natsukival... Szívjon már Eizan is.
Midori erre hangosan felnevetett.
- Tudod mit? Ezt beszéld meg vele te, kíváncsi vagyok mit fog szólni... - csóválta a fejét mosolyogva.

Yuuka sietve haladt visszafelé a folyosón, kezében a frissen feltöltött vizespohárral. Kissé mintha bizonytalannak érezte volna lépteit, de igyekezett meggyőzni magát az ellenkezőjéről. Annyit aludt... akkor mégis miért ilyen bágyadt...?
A következő pár pillanatra csak halványan emlékezett. Még emlékezett rá, hogy épp befordult volna a folyosón, de a következőben már csak az rémlett előtte, hogy a falnak tántorodott, majd egy kéz hirtelen megragadta és biztosan tartotta, hogy el ne dőljön.
Zihálva szedte a levegőt, és hamarosan ki is tisztult a tekintete.
- Jól vagy, kislány?
Lassan felemelte a fejét a hangra és meglepetésére Shourival találta szemben magát. A fiú még mindig erősen fogta a karját, abban az esetben, ha mégis el szándékozna ájulni. Csodálkozva látta, hogy a pohárból alig ömlött valami a földre.
- Azt hiszem... - felelte bizonytalanul. - Csak... kicsit megszédültem...
- Láttam... - csóválta a fejét a srác. - És hol marad ilyenkor a lovagod?
- Nincs... nincs túl jól... A gyógyszeréhez viszek vizet...
- Elkísérjelek, vagy visszatalálsz egyedül is...?
- Nem, kösz... - szedte össze magát a lány. - Már jól vagyok, tényleg.
- Oké, ha te mondod - engedte el Shouri a lány karját. - Azért figyelj jobban magadra...
Azzal tovább is indult a folyosón, hátrahagyva a még mindig zavart Yuukát.

Shinji csalódottan csukta be a könyvet. Egyszerűen nem. Nem tudja lekötni. Mi a franc van vele? Hatalmas sóhajjal kelt fel, s a nappali felé vette az irányt. Valamit tényleg ki kell találnia... Vagy... megkeresi Natsukit, hogy legalább azon túl legyen...

Natsuki óvatosan osont be a szobába, s az ajtót is igyekezett némán becsukni maga mögött, Nami mégis ijedten ült fel.
- Csak én vagyok, nyugi - csitította Natsuki. A másik lány zihálva támaszkodott meg.
- Nincs... nincs itt Nobu... ugye... nem is járt erre?
- Nem, én... nem tudok róla... De szerintem felébredtél volna rá, hisze most is azonnal...
- Ne hagyjatok egyedül! - könyörgött a lánynak. Natsuki aggódón sétált közelebb. Leült mellé, s magáhozölelte.
- Rendben, ne haragudj! Figyelj...
- Ó, igen tudom, a beszámolód, ne haragudj...
- Nem, az még ráér - felelte Natsuki. - Engem inkább az érdekele most, hogy... Nobu csinált veled valamit? ... amiért így félsz tőle?
Hosszas hallgatás volt a válasz.
- Nami... - kérte szelíd hangon.
- Féltékeny - felelte a lány. - Pedig nincs oka rá, Natsuki, én...
- Tudom - mondta az szinte rögtön. - Egyszerűen látom rajtad, már... már a szigeten is láttam... Bár akkor még Noburól is azt hittem...
Nami ijedten rezdült meg, majd sietve kibontakozott a lány öleléséből.
- Szerinted nem szeret engem?
Natsuki lassan ingatta a fejét.
- Nem tudom. Ha bántott téged, az nem éppen annak a jele. De én nem ismerem őt annyira, Nami. Egész más, mint az a fiú, aki korábban láttunk... Vagy eddig is ilyen volt, csak nem ismertem eléggé?
Nami megrázta a fejét.
- Ezt az oldalát én sem ismertem. És eleinte tetszett, de most... megvan az árnyoldala is... Néha úgy érzem magam mellette, mintha... csak egy... tulajdon lennék...
A másik lány szomorúan pillantott rá vissza.
- Hát az... nem túl jó... Meg kéne beszélnetek...
- Annyiszor próbáltam, de most már oda se figyel rám!
- Akkor viszont... - kezdett bele Natsuki bátortalanul - , ha nem megy ne eröltesd. Egy kapcsolat nem csak a szenvedélyről szól, az... az édeskevés - elmosolyodott, ahogy Eizanra gondolt. Na igen, a szenvedély már többször is megvolt, de ez... ez most egész más... Ezt nevezik vajon szerelemnek, vagy ez már több? - Ha nem találsz mellette nyugalmat akkor... Ha nem figyel rád, akkor... talán hagyni kéne...
- De... engedni fogja? - nézett fel félve Nami. - Szerinted hagyná?!

- Haruka...
Tatsuya próbálta összeszedni a bátorságát. Gyerünk Tatsu, emlékezz Kenta szavaira. Hisz az előbb még úgy hittél bennük. Különben is, olyan ritkán adatik meg mostanság, hogy egyedül maradhatsz vele...
- Hmm...? - Haruka már eleve tartott attól, mit fog hallani. Nem volt benne biztos, hogy jól sül majd el a dolog...
- Hazudtam neked tegnap.
- Tessék...? - nézett értetlenül a lány. - Hazudtál? Ugyan miben? Ejj, zsenikém, na persze, te és a hazudozás...
- Komolyan mondtam - emelte fel a fejét Tatsuya. - És nem csak neked, hanem magamnak is. De rá kellett döbbennem, hogy ez így nem jó.
- Arra a bizonyos beszélgetésre célzol...? - kérdezte Haruka a mobilokra gondolva.
- ... Igen... - bólintott pillanatnyi habozás után a srác. - Nem tudom ezt csinálni, Haruka. Eddig még csak-csak, mert biztos menekülést nyújtottak az unalmas hétköznapok, de a sziget óta... A szigeten rá kellett jönnöm, hogy jóval fontosabb vagy nekem, mint korábban gondoltam. Soha nem féltettem még senkit így...
Tessék, kimondta... Nem túl konkrétan, de a lényeg nagyon is kivehető belőle. Hmm... de miért nem néz a szemébe? Ez most rosszat jelent...?
- Mit vársz tőlem, Tatsuya? - emelte rá végre a tekintetét Haruka. - Hogy válasszak kettőtök között...?
Tatsuyát meglepte az ilyen nyíltan kimondott kérdés. Hiába, Haruka még mindig nem híve a köntörfalazásnak... Akkor nem lenne tisztességes, ha ő meg mellébeszélni, ugye?
- Igen... - bólintott végül. - Azt hiszem, lényegében igen. Gyűlölöm ezt a bizonytalanságot, ezt a 'talánt'. Muszáj tudnom, hogy te miként is érzel. És nem számít, ha végül más nevet fogok hallani, mint szeretném. Na jó, de, igenis számít... De még mindig jobb, mint így titkon reménykedni. Ha a válaszod nem, én akkor is tiszteletben tartom a döntésedet és igyekszem alkalmazkodni hozzá. Azt hiszem, akkor már könnyebben fog menni.
- Ez nem ilyen egyszerű...! - rázta a fejét Haruka.
- Tudom... ezért kérlek, hogy bocsáss meg érte.
- Időre van szükségem, hogy mindezt átgondoljam... - állt fel a lány, majd a folyosó felé kezdett hátrálni. - Ezt nem lehet csak így eldönteni!
- Tudom... - ismételte meg Tatsu, mielőtt egy sóhajtást követően tenyerébe temette arcát. Hát... lehet, hogy most végérvényesen elszúrt mindent... És még azt sem mondhatja, hogy Kenta volt a felbujtó.

- Itt vagyok - lépett be szobájuk ajtaján Yuuka. Hirtelen jött rosszulléte már szinte teljesen elmúlt, talán csak kicsit még sápadtabb volt a szokásosnál. - Tessék, a vized - nyújtotta a fiú felé a poharat. - Bocsi, egy kicsi kilöttyent, mert... egyszer rosszul léptem, és majdnem elestem. De megmentettem!

Kazushige gondterhelten figyelte az ajtóban ücsörgő fiú sziluettjét. Még mindig ott van... Hiroshi valahogy kitalálta a fiú ki nem mondott gondolatait, mert a következő pillanatban már válaszolt is rájuk.
- Elaludt... - sóhajtotta. - Talán jobb is, remélhetőleg lenyugszik...
- Mi... mi volt ez az előbb? - araszolt közelebb Kazu, hogy minél halkabban beszélhessen és ne verje fel az alvó fiút. - Ez a kitörés...
- Himeno miatt volt... - sóhajtott Hiroshi.
- Himeno...? - vonta fel a szemöldökét Kazu. - Bocs, de... melyik?
- Yumika. Yumika Himeno. De... inkább nem részletezném.... Nekem is csak sejtéseim vannak, de a végeredmény láttán nem nehéz következtetéseket levonni.
- Azt hiszem, értem... - bólintott Kazu. - Úgy néz ki, egy jó ideig a szobában kell maradnunk...

- Jajj, össze ne törd magad miattam! - csóválta a fejét a fiú. - Köszönöm!
Sietve lenyelte a gyógyszert, aztán visszadőlt az ágyra. A lányra pillantott, aztán fáradtan lehunyta a szemét.
- Ne haragudj, de... azt hiszem én most megpróbálok újra aludni egy kicsit...

- Semmi baj, van időnk bőven - felelte Yuuka.
De valahogy nem tudott mosolyogni. Az előbb nem mondott igazat, pedig megígérte... Benawi is elmondta, hogy rosszul van, neki is így kéne tennie. Még akkor is, ha már elmúlt.
Lassan leült a fiú ágya szélére.
- Nem azért volt, mert rosszul léptem... - kezdte halkan - hanem... azt hiszem, rosszul lettem... De nem igazán emlékszem, csak arra, mikor Shouri elkapta a karom... Viszont már jól vagyok. Remélem, hogy csak a fáradtság...

- Lassan össze kéne szedni a csapatot - pillantott Kenta az órájára. - Három óra, talán valami uzsit bedobunk, aztán ideje indulni. Te... gondolom akkor maradsz.
Midori bólintott.
- Jól van - felelte komolyan a fiú.
- Most viszont bevetem magam a konyhába, és főzök nektek valamit, akkor azt várjátok ki!
- Hm? Oh, oké, jó... Köszi - felelte a fiú, s a lánnyla együtt elindultak vissza.

Benawi szemei ijedten pattantak fel. Rosszul volt? Aggódva nézett a lány szemeibe. Odébbhúzódott az ágyon.
- Akkor... talán jobb, ha te is pihensz - mondta. - Nem akarom, hogy bajod essen! Lehet, hogy megint beszélni kéne az orvossal. Csak szólnak a többiek ha jön, nem?
Féltőn simította meg a lány kezét.
- Shouri? - kérdezett aztán vissza hosszabb szünet után. Eltartott egy ideig, míg ez a részlet is eljutott az agyáig. Mi a fene?

- Én is kicsit... nem... nagyon meglepődtem rajta... - bólintott Yuuka. - Lehet, hogy csak azért volt ilyen rendes, mert senki sem látta... Vagy Shouri tényleg ilyen, csak én maradtam le valamiről...?
Közelebb húzódott Benawihoz.
- Ami viszont a pihenés részét illeti, lehet, hogy igazad van. Nem akarom megkockáztatni, hogy még egyszer megszédüljek... De ha megyek az orvoshoz, akkor te is jössz, ugye?

- Persze - felelte Benawi. - Engem is érdekelnek az esélyeim... Uff.. Vagyis... Ez most csúnyán hangzott - fordította el a fejét. Magyarázkodni akart, de... oké, meddig tart ez a ne hazudjunk egymásnak dolog? Mert nem akarja halálra ijeszteni meg idegesíteni a lányt... Csakhogy... Ha azt mondja, hogy csupán az érdekli milyen gyorsan jön rendbe... Az... minimum füllentés. Nem ez a tét.

Yuuka válasz nélkül hagyta a kijelentést. Csúnyán vagy sem, de ez a helyzet... Ő is tudta, hogy nagy a baj, mégis próbálta áltatni magát, ahogy lehetett. De Benawi folyvást emlékeztette rá, hogy a valóság nem olyan szép, mint képzeli. Jobb is így, legalább nem felejti el, hogy fokozottan kell figyelnie a fiúra. És persze magára is...
- Beengedsz? - nézett a fiúra, majd magyarázatul még hozzáfűzte. - Mármint a takaró alá.

Shinji meglepetten nézett a szemből jövő, kissé feldúltnak tűnő lányra.
- Haruka, jól vagy? - kérdezte óvatosan, ahogy mellé ért. Őt se látta még így. Úgy tűnik ebben a csapatban mindenki sorra kerül...

- Ki, én? - tettetett meglepődést Haruka. Jelenlegi idegállapotában elég nehezen ment neki. Erre elég rövid idő alatt ő is rájött... - Ó, persze, soha jobban...! Ne értsd félre, nem miattad vagyok kiakadva, csak... ááhh, hagyjuk...! Azt hiszem, rám fér egy kiadós mentális pihenés, kicsit feltolultak a dolgok, és ez most enyhén sok volt... Bocs...
Felsóhajtott, vetett még egy pillantást Shinjire, majd sietve megindult a szobájuk felé.

- Persze, azért húzódtam odébb - mosolygott rá a fiú. Ahogy a lány bebújta a takaró alá, finoman átölelte. Lehunyta a szemét, s próbált relaxálni, ahogy mondta, de mégse akart álom jönni a szemére.
- Yuuka... - szólalt meg halkan. - Szerinted... Veszélyben lehet az életed...? Hogy érzed?

- Naaa, Kenta, addig szedd össze őket! - adta ki az utasítást Midori, ahogy a nappalinál elválltak.
- Jól van - jól van - felelte a fiú, s lecsüccsent Tatsuya mellé. Hmm... most...? Megvárta míg Midori eltűnik a látóhatárról.
- Baj van? - kérdezte csendesen.

Yuuka lehunyta szemeit és halkan felsóhajtott.
- Nem tudom... - felelte. - Eddig azt hittem, minden rendben lesz, de... de ez az előző nagyon elbizonytalanított. Nagyon ijesztő volt, Benawi... Mi van, ha éppen nincs ott Shouri? Elájultam volna és még most is ott feküdnék? Aggaszt, hogy kimaradt az a pár másodperc... Azt hiszem, tényleg beszélnem kellene az orvossal. Bár ő is erősen célzott rá, hogy elég törékenynek látszok, így vigyázzak magamra jobban. Lehet, hogy pont ezekre célzott.

Tatsuya végre újra kiegyenesedett és leengedte arca elől kezeit.
- Baj...? - kérdezett vissza. - Ehh, franc tudja... Elég érdekes volt...
Látva Kenta kérdő pillantását, úgy döntött, hogy ha csak minimálisan is, de megmagyarázza.
- Az előbb... kettesben maradtam Harukával... - bökte ki. - És most elment gondolkodni. De félek, hogy kicsit... rosszul adtam elő magam vagy valami...

Nobu óvatosan támaszkodott fel. Inkább meg sem kísérelte segítség nélkül a járást, egyből a bottal vágott neki a "hosszú útnak". Rákérdez most már az orvosra, mert ha... örök életére béna marad, azt most akarja tudni...

- Túl sok vért vesztettél vajon? - találgatott Benawi. - Nem mondott semmi konkrétat? Elvégre is ő az orvos, tudnia kéne! - ezúttal nem tudta visszafogni az indulatait. Nem, ha Yuukának valami baja lesz... A francba is, kinn vannak már arról a rohadt szigetről, élniük kell! Igazán megérdemlik...

Kenta elsőre nem tudta, mit válaszoljon. Rossz tanácsot adott? Az ilyesmit, nem igazán lehet rosszul mondani, nem? De ezzel nem igazán vigasztalná meg a fiút.
- Végülis... ez normális - mondta aztán. - Haruka rendes lány, érthető, ha... ez felzaklatja... - próbálkozott óvatosan.

Midori ijedten hőkölt vissza a konyhában. Nahát, msotanában ilyen a szerencséje, mindig van itt valaki...
- Hello Emiko! - szedte aztán össze magát. - Mit főzöl?
- Ó, Midori! Rament. Két félét. Kyoichi nem szereti a husosat, meg benneteket se tudlak, ki mit eszik meg, szóval... Meg sokan is vagyunk...
- Tudok valamit segíteni? - kérdezte a másik.
- Ahha, jó lenne... - felelte az, mire Midori vidáman vetette bele magát a munkába. Persze rá jellemzően nem is telt csendben a főzőcske.

Shinji egy vállrántással vette tudomásul a lány válaszát. Hát jól van, ezt sejtette...
- Hahó srácok! - köszönt a szobában tartózkodó kettőnek. - Csak ennyien? Ne már, hogy délután van, és mindenki alszik... Ennyire nem lehet unalmas az élet...
Lehuppant az egyik fotelra.
- A délutánról jut eszembe... Van valami kaja? Gondolom cska én vagyok olyan őrült, hogy még nem is ebédeltem...
Kenta megrázta a fejét.
- Midori most ment el készíteni valamit. Szerintem még senki se evett.

- Nem tudom, lehet... - harapott az ajkába Yuuka. - Azt mondta, mint a legtöbbünknek. Hogy pihentessem rendesen és ne merjem megerőltetni. Mondta, hogy könnyen kritikussá várhatott volna a szúrás, de szerencsére elkerülte a létfontosságú szerveimet. Azt mondta, hogy elvileg nem valószínű, hogy fellépnének komplikációk. Talán... talán az orvosok sem tévedhetetlenek...
"Vagy... vagy szándékosan nem mondott igazat...? Lehet, hogy direkt akarta elhitetni, hogy minden rendben? Nem, egy orvos nem tehet ilyet... Hinnie kellett abban, amit mondott!"

- Ja, ezt tudom és értem is - felelte Tatsu. - Valamiért most mégis szemétnek érzem magam, amiért döntésre kényszerítettem... De azt hiszem, jól tettem, hogy végül teljesen elmondtam. Szerintem már sejtette is, csak... talán azt akarta, hogy mondjam ki végre. Lehet, hogy neki sem volt már ínyére a színlelés.
Mikor Shinji belépett, elharapta az esetleges folytatást. Tényleg, most vette csak észre, hogy ő is éhes...

- Elvileg? - nyögött fel a fiú. A francba is! Erősnek kell lennie, épp eléggé aggódik Yuuka, nem szabad neki is rontania a helyzeten... Meg ne halj nekem, könyörgöm... Erőltetnie kellett magát, h ne forduljon be a fal felé, hogy el lehessen a saját aggasztó gondolataival. Szelíden simogatni kezdte a lány haját, és igyekezett legalább normális arckifejezést ölteni.

Eizan lassan megunta a bázison való lófrálást. Oké, ez így egyedül... valahogy annyira most nem poén. Akkor akár nyugodtan vissza is mehet. Egy idő után rájött, hogy bizony akaratlanul is társaságra lelt. Hát, nem pont rá gondolt...
- Üdv... - köszönt a szintén a folyosót járó Shourinak. - Hát te...?
- Ittam - felelte természetes hangon a kérdezett. - És te? Arrafelé nem nagyon van dolgunk...
- Csak körülnéztem - vont vállat Eizan.
- Ó, tehát unatkoztál, amíg Natsuki körbekérdezte a többieket - vonta le a következtetést Shouri. - Nemrég még a nappali felé lófrált.
- Kösz... - bólintott Eizan.
- Nem tesz semmit. Úgyis én is visszafelé tartok.

- Igen, elvileg... - erősítette meg Yuuka. - De a százalékos esélyeket nem nagyon fejtegette, talán nem tartotta szükségesnek a riogatásomat. Pedig talán jobb lett volna... Bár az is lehet, hogy az előbb csak leesett a cukrom, vagy nem tudom. Mert most például tényleg jól érzem magam. Különös...

Shinji egy darabig csendben ült, de roppantul zavarta, hogy a másik kettő is ezt teszi.
- Talán megzavartam valamit? - kérdezte. - Elmehetek, ha valami fontosról beszélgettetek...
- Nem kell - rázta meg a fejét sietve Kenta. Tényleg msot hogy így... Első alkalom, hogy Shinji kicsit kommunikatívabb. A következő pillanat már meg is erősítette ezt az érvését.
- Beszéltetek már Natsukival?
- Aha - bólintott Kenta. - Mindketten. Meg Shouri és Hayate is. Most viszont... ő nemtom, hova tűnt... - rázta a fejét. - Ezekszerint te még nem, ugye? Vagy te is írásban adod be, mint Daisuke?
Shinji elmosolyodott.
- Nem, nem fogok kanjikkal bíbelődni.
Kenta felnevetett.
- Szerintem nem is várja el, megelégedik, ha kanákban firkantod le.
Shinji legyintett.
- Nem ez a lényeg, nem vagyok egy naplóíró típus... Jobban szeretem látni az emberek reakcióit. Akárhogyis...
Kenta megértően bólintott. Vajon átgondolta már az egészet és... ez tett jót neki? Vagy...? Mintha kezdene máshogy állni a dolgokhoz. Mióta is? Lehet, hogy igazából az volt rá jó hatással, hogy ereszthetett egy golyót Nobuba... Biztos sokan osztanák ezt a nézetet...

- Hát nem sokat ettél - sóhajtott fel Benawi. - Pedig lassan... ümm... most nem mászom ki az óráért... de déltájt lehet... Azt hiszem, csak relaxálok egy kicsit, aztán kinézünk kajáért, mit szólsz?

- Hello mindenki - köszönt Nobu belépve. - Te jó ég, zsenik gyűlése van, vagy mi a franc? - húzta össze a szemét. Rég látta együtt ezt a társaságot. - Na jó, akkor inkább én fordulok is vissza...
- Ne szórakozz már! - nézett rá szúrós szemmel Shinji, mire a másik megrántotta a vállát, s elbicegett az egyik kanapéhoz. Kenta értetlenül nézett Tatsuyára. Ez meg?
- Nami azóta se járt itt? - kérdezte Nobu.
- Talán neked kéne odamenned hozzá - csóválta a fejét Shinji.
- Ha alszik, ne zavarom - rázta meg a fejét a fiú. Shinji elhúzta az orrát. Mellébeszélés.

- Ha egy nő azt mondja, át kell gondolnia, az általában meddig szokott tartani...? - motyogta maga elé a kérdést Tatsuya. Először közvetlenül Shinjinek akarta feltenni "Shinji, te ismered a nőket!" felkiáltással, de nem tudta, milyen reakciót kapott volna a fiútól így nem sokkal Sayuri halála után. Meg amúgy is befutott Nobu. Nobu, Kenta, Shinji, mindegyiknek van barátnője. Ha ők nem tudnak választ adni a kérdésére, akkor senki. Legrosszabb esetben is csak elengedik a fülük mellett, azért is mondta ilyen halkan, hogy csak akkor reagáljanak rá, ha tényleg akarnak. Ha nem is kap választ, majd csak túléli... Valahogy biztosan...

- Jó... - bólintott Yuuka. - Nem is kell kimásznod. Annyira amúgy nem is érzem éhesnek magam, sőt...
"Inkább... inkább megint csak szomjas vagyok... De most már kibírom, nem megyek ki megint. Lehet, hogy nem tesz jót a mászkálás."

Shinji meglepetten nézett fel. Ezt most neki kéne megválaszolnia? Sejtette, hogy Nobu most nincs abban a hangulatban. Nemrég neki is szerelmi tanácsot kellett adnia. Vetett rá egy gyors pillantást, s valahogy nem lepődött meg a srác kíváncsi tekintetét... Remek... Nem kerülheti el az okoskodást... Ez kicsit nosztalgikus, csak Nomiya zavarodott pillantásai hiányoznak. Még utolsó mentsvárként Kentára nézett, aki alig láthatóan megvonta a vállát.
- Hát... az attól függ mit kérdeztél tőle - dőlt hátra hanyagul. - Ha azt, hogy lefekszik-e veled, akkor úgyis az a válasza, hogy "na, húzzál haza", csak udvarias - vagy kegyetlen, ez igazából náluk szinoníma -, mert nőből van...

- Hát... nem, nem éppen - nyelt egyet meglepetten Tatsuya, és érezte, hogy enyhén elvörösödik. - Azért annyira nem támadtam még le...
Most fejtse ki, hogy mi a baja? Nem, inkább nem... Aki egy kicsit is okos, annak úgyis könnyű rájönni, elég nyilvánvaló volt eddig is a dolog...
- Tudod mit, inkább... - ám elharapta a folytatást a belépő Shourira és Eizanra nézve. - Nem érdekes...
- Inkább mi, Ikeda? - tettetett érdeklődést Shouri. - Csak nem engem beszéltetek ki?
- Nem - felelte Tatsu és igyekezett nem elhúzni a száját. Basszus, ha Shouri megtudja, miket mondott Harukának... Vajon mennyi idő kell neki, hogy rájöjjön? A franc, erre eddig nem nagyon gondolt... Ugye nem fogja nyilvánosan megkéselni, ha rájön...?!