8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Köszönöm szépen - mosolygott Kazu, miközben az egyik szendvicsért nyúlt. - Nagyon ínycsiklandozónak néz ki.
Megint Kazunak hívták... Már ott tart, hogy inkább nem is reagál rá. Többet már úgysem nagyon hallgathatja, legfeljebb az osztálytársaitól. Felesleges továbbra is rájuk ripakodni... Hiroshiék is hogy próbálkoznak. Hehh, pedig legszívesebben ők is csak a rövidebb verziót használnák, de utána mindig észbe kapnak és kijavítják magukat. Valahogy majd tudatnia kell velük, hogy ne erőlködjenek annyira. Most már felesleges...
- Igen, megyek - bólintott Haruka, aki a téma hallatán láthatólag elkomorult. - Muszáj lesz... Meg kell tudnom, mi a beszélgetés vége. Remélem, fent lesz este...

Midori vetett még egy kedves mosolyt Benawira, aztán belépett a konyhába. Meglepetten vette észre, hogy nincs egyedül. Jé! Őszinte csodálkozással szólalt meg...
- Daisuke te... mit keresel ... itt? Mit cisnálsz? - pislogott teljesen értetlenül.

Benawi némán osont be a szobába. Sejtette, hogy Yuuka ennyi idő alatt nem aludta ki magát, szóval vetett rá egy pillantást, aztán leheveredett Ichiru ágyára. Megvárja míg felébred magától, had pihejen még...

Daisuke kis híján a földre öntötte serpenyője tartalmát. Azt a rohadt...! Hát nem lebukott?!
Gyorsan lekapcsolta a gázt az edény alatt, és próbálta háta mögé rejteni újonnan beavatott fakanalát, de utána rájött, hogy mindez felesleges - a sercegő olaj amúgy is elárulja majd... Jobb lesz nem tagadni, így is biztos hülyének nézik. Ennyit a kis titkai megőrzéséről...
- Miért, talán nem látszik? - forgatta ujjai között a fakanalat. - Főzök. Valahogy nem volt kedvem pizzamaradékot enni. Úgyhogy lenyúltam a csirkemellet, amit találtam meg a maradék sajtot. Utólag is bocs.

- Öh... csináltam szendvicset, meg... most jöttem egy második adagért, de... ö... nekem nem baj... - pislogott meglepetten. - Remélem nem fognak harapni a többiek, hogy innentől sajttalan szendvics lesz - mosolyodott el zavarodottan. A hűtőhöz sétált, de közben kíváncsian a serpenyőbe pislogott. Tényleg tudja mit csinál? A pasiknak ez általában elég... gázul megy... Aput inkább ne említsük, Tesshin meg... Nagyon próbálkozott, hogy segítsen ennyiben az anyjának, de... ezt is inkább feljtsük el...

- Inkább elmondom, mielőtt megkérdeznéd - kezdte Daisuke, majd ünnepélyesen sorolni kezdte. - Enyhén szójaszószba mártott csirkemellfilé apróra vágva, kisütve, majd olvasztott sajttal díszítve. Kb. ennyi, hirtelen csak ennyit tudtam találni. De most viszont gondban vagyok veled...
Töprengve vakargatta a tarkóját, mígnem egy ötlet kezdett megfogalmazódni benne.
- Ha hallgatsz arról, amit most itt láttál, egye-fene megkóstolhatod. De ha elszólod magad... nagyon-nagyon nem fogok örülni.

Nami igyekezett elhúzódni, Nobu apró csókjai elől, de a fiút ez csak még jobban felidegesítette.
- Maradj már nyugton! - sziszegte neki, miközben lefogta a két kezét.
- Nem, ne... Eressz el! - könyörgött tovább, de az mintha meg se hallott volna. - Nobu! Kérlek, ne! Nem akarom!
- És mégis mért nem?! Ha tényleg szeretsz, ahogy mondod, mért utasítasz vissza?!
Nami alig bírta visszanyelni a könnyeit.
- Mert így nem! Ez fáj... Most nem az a Nobu vagy, akit szeretek! Mi van veled?! Neked jó olyat tenni, amit én nem akarok?! Neked ez így megfelel? - rázta a fejét zaklatottan lélegezve. - Szeretsz engem?!
- Már nem tudom... - mondta dühösen a fiú.
- Hát én se! Már nem tudom. Sikerült elérned, hogy nem tudom, mit gondoljak... - igyekezett kitépni a kezét a szorításból, de esélytelen volt. Hogy lehet erősebb? Most is! Egyszerűen nagyságrendekkel erősebb! Dehát hogy a francba?! És így is... el fogja érni amit akar... Mindenképp... Mint a hegynél... NE!
- Hülye kis ribanc vagy... - sziszegte Nobu.
- Mert nem akarok lefeküdni veled?! Igen, ez tényleg egy ribanc legjellemzőbb ismertetőjegye...
Meglepetten kapott levegőért. Ez... ez most a sebe volt... direkt... direkt könyökölt bele? Nem lehet... ez csak egy rossz álom! Nobu nem okozna direkt fájdalmat, ez az egész nem lehet igaz, nem lehet...
- Mért csinálod ezt? - kérdezte nem bírva tovább visszatartani a könnyeit, de válasz helyett csak egy csókot kapott, egy olyat, aminél jobban még életében nem undorodott semmitől...

- Nem értem - rázta a fejét Midori - , ha ilyen ügyes vagy, miért titkolod? Ez tök menő! - mondta lelkesen. - Most találtad ki ezt a receptet? Hű! Ez zseniális! - lelkendezett. - Még sose láttam olyan srácot, aki jól tud főzni, na jó, az ilyen éttermes sushiséfeken kívül persze...

Jól van... most már tényleg illene felkelnie...
Hayate lassan, tényleg csak lassan és óvatosan kászálódott ki az ágyból - vagyis ez esetben a matracról. És most már tényleg beveszi a gyógyszert, mert muszáj. Basszus... ilyen függő lett már, hogy a fájdalomcsillapító nélkül nem is tudja elviselni? Tényleg ekkora lenne a fájdalma...? Nem tudja, hisz sosem várja ki, mire teljesen rátör a fájdalom. Talán már ő is beleunt a keménykedésbe és a rezzenéstelen arccal való elviselésbe.
Oké, megvan az ajtó. Akkor... először is elmegy a mosdóba és megnézi a sebeit.

- Kicsit bonyolult lenne kifejteni a miérteket - vont vállat Daisuke. - Maradjunk annyiban, hogy nem szeretném, ha szárnyra kapna a hír. Meg amúgy sem akarok kereszttűzbe kerülni. Amúgy... igen, rögtönöztem. Fűszereket nem nagyon találtam, azért ment rá a szója. De egész ehető lett ahhoz képest.

- Értem. Jó, hát én... nem vagyok valami jó titoktartó, de... igyekszem... Remélem nem megy ki a fejemből... - vakargatta zavartan a tarkóját. Szóval megkóstolhatom? - termett aztán a fiú mellett.

- Meg - bólintott kényszeredetten Daisuke, de utána rájött, hogy tulajdonképpen ő maga tette nemrég a javaslatot. - De még csak most lett lezárva, szóval elég forró. Bár ha megégeted a nyelved, legalább nem tudnád híresztelni. Jól van, jól van, kivételesen nem leszek ilyen köcsög. Ha tényleg azt akarnám, hogy megégesd, nem szóltam volna.

- Ó, hát ez... rendes tőled... - mosolyodott el kényszeredetten Midori. - Akkor addig befejezem a szendvicseket.

- Mondd csak, Kenta... - kezdte egyszer csak Kazu. - Ha esetleg nem sikerül semmilyen módon senkit sem elérni... van még rá más mód? Bármi, ami lehetővé teszi a kommunikációt? Gondolom, hogy korlátozottak a lehetőségeink, de azért megkérdezem, hátha...
A mondatra Haruka is felkapta a fejét. Igen, az jó lenne. Jó lenne, ha lenne más mód is. De mi? És hogyan? Sajnos attól tartott, hogy ha lenne más lehetőség, Kenta már előállt volna vele.

- Hűha... azt hiszem... nekem is el kéne mennem zuhanyozni... - igazgatta egy kicsit zavartan a haját Natsuki. - De menj csak előre, nyugodtan!

- Hát... esetleg telefonálhattok nyilvános fülkéből - kezdte Kenta -, csak az... Azt ezerszer könnyebb lenyomozni. Én nem merném megkockáztatni, hogy ezzel veszélybe sodrom a családom, de... tulajdonképpen a net is nyomonkövethető tud lenni. Nehezebben és... - széttárta a kezét - jobban hiszek a saját tudásomban, mint a jószerencsében. De tulajdonképpen az is egy lehetőség.

- Csak nyugodtan... - támaszkodott a pultnak Daisuke, majd hátralesve a válla fölött észrevette, hogy azért hagyott egy kis dzsuvát maga után. Na igen, valahogy mégis csak meg kellett tisztítani azt a csirkét. Ha már úgyis egyre többen titulálják rendesnek, akkor tesz is valamit eme újonnan nyert címe érdekében és eltakarít maga után. Hmm... viszont így már ketten nevezték 'rendesnek'. Romlik a statisztikája, ejj... Mi lesz itt a végén? Valami köztiszteletben álló személy válik belőle...? Isten ments, ki van zárva! Inkább foglalkozik továbbra is a saját dolgaival.

- Nem, igazad van... - bólintott lassan Kazu. - Jobb nem túlkockáztatni a dolgot, már annak is örülök, hogy ezt ki tudtad játszani. Próba szerencse. Vagy sikerül, vagy nem. Remélem, előbbi, de majd kiderül. Mikorra tervezitek amúgy a következő próbálkozást?

- Tulajdonképpen akár délelőtt is lehet - felelte Kenta. - Már aki zavarhatja a munkahelyen a rokonait, vagy délutánosak a szülők, ilyesmi... Ha nem akkor... Mondjátok meg ti, nekem nyolc, én már elintéztem, amit akartam.

- Máris így elküldenél? - lesett kiskutyaszemekkel Eizan, miközben finoman újra meg újra végigsimított Natsuki hátán. - Olyan egyedül érezném magam. Hmm... de van egy ötletem. Mi lenne, ha velem tartanál? Nem muszáj, tényleg csak egy ötlet. Ahogy neked kényelmesebb.

Benawi elgondolkodva figyelte Yuukát. Szegény kislány... Fáradt lehet. Talán fájdalmai is vannak, elvégre az a seb... Milyen lehet, ha tudod, hogy egy barátodtól van? Fáj, de nem tudsz haragudni miatta... Mert szereted azt az embert, de... De talán az még jobban fáj, hogy rád támadt, nem? Vagy, hogy úgy halt meg, hogy az ellenséged volt. Mert voltaképpen, igen Sayuri meggondolta magát, de... ezt sose volt alkalma elmondani Yuukának. Egy felvételen át azért ez nem ugyanaz, igaz? Annyira nem ugyanaz, mintha leülnétek beszélgetni, vagy... ahogy a lányok szokták, egymás nyakába borulva sírnak... Bár ők is veszekedtek Ichiruvel de az közel sem ugyanaz...

- Ja tényleg - túrt a hajába elgondolkodva Kazu. - A szüleimet úgysem érem el, az unokabátyám meg ilyenkor suliban van... Elvileg. Bár nem hiszem, hogy ellógott. Talán jobb lenne a délután.
- Nekem is - bólintott Haruka. - Hacsak anya nincs valamiért otthon, akkor ő is délutánig dolgozik. Meg Tatsuya is estefelé ígérte magát. A többiek meg úgyis alszanak. Tényleg, van, aki még nem is tud erről? Hát úgy is kiderül, ha végre felébred mindenki.
- Ki emlegetett hétalvókat? - biccentett egyet köszönésképpen Hayate. - Na, azért csak gyűlünk.

- V... veled? - kérdezett vissza Natsuki újra fülig pirulva. - Ez... ne... nem tudom... végülis lehet... - nyögte ki nagyot nyelve. Együtt... zuhanyozni? Te jó ég... Sietve lehunyta a szemét, s igyekezett kiverni a fejéből, amiket képzelete egy szempillantás alatt eléfestett. De nem nagyon sikerült...

- Tényleg...? - lepődött meg egy pillanatra Eizan, majd elmosolyodott. - Csak nyugalom, kisasszony, nem teszek majd semmi meggondolatlant vagy kedve ellen valót. Komolyan. És köszönöm a megtiszteltetést - bókolást imitálva fejet hajtott majd kezet csókolt Natsukinak.

- Rendben - bólintott Kenta -, akkor délután. Szia Hayate! - intett a srácnak. - Szóval három fő? Fordult vissza a többiekhez. Nem túl sok. De végülis még a fele csapat szunyál, szóval... Majd Natsukiékat is meg kéne kérdezni, ők a tegnapiról lemaradtak. És lassan ők is adhatnának nekünk felvilágosítást... Persze megértem én, hogy elfáradtak - ásított egy nagyot -, normális esetben nem kelnék fel ilyen korán én sem.

Natsuki a párnájába fúrta a fejét.
- Olyan gonosz vagy... - nyüszörögte onnan. - Én érzem magam perverznek, ahogy előadod magad...

Eizan arcán elnéző mosollyal csóválta a fejét, majd közelebb hajolt, hogy Natsuki haját félresimítva egy csókot leheljen a lány nyakára.
- Sajnálom, nem volt szándékos - suttogta. - Csak egyszerűen nem tudok betelni veled. Mondtam már, hogy imádlak?

- Remélem, nem azért hallgatnak eddig róla, mert csupa rossz hír - bólogatott Hayate. - Bár annyira nem tűntek búskomornak. Biztos valamit még át kellett gondolniuk, vagy nem tudom. De úgy is kiderül, mert amint felkelnek, lerohanjuk őket. Na jó, egy kis időt azért még kapnak.

Natsuki elmosolyodott, és visszafordult a fiú felé.
- Még nem elégszer - felelte átkarolva a nyakát. Csak egy rövid puszit adott a szájára, aztán elengedte. - Akkor csapó kettő, megpróbálok megint felöltözni. Remélem nem fogsz megint provokálni - csóválta a fejét gonoszkás mosollyal -, különben soha az életben nem jutunk el a reggelihez.

- Egy kicsit - bólintott Kenta megerősítően.

Midori vágyakozva pillantott Daisuke műve felé. Most már kihűlt igaz? Ki kellett, a szendvicsek is készen állnak. Lopva az étel felé kezdett sunnyogni. Na jó, nagy levegő, nagybátorság, ééééés... Meglepetten pislogott Daisukére.
- Oké... feladom. Hol a trükk? - gyanakvóan körbepislogott a konyhában. - Láttam, ahogy csináltad, de ez nem lehet az, amit te csináltál! Te pasi vagy!!! És ez észveszelytően finom!

- Nem bánom, vállalom a felelősséget. És persze igyekszem visszafogni magam - kezdett a ruhái után kutatni Eizan is. - És ígérem, jó leszek. Ó, várj, hol van a gatyám...

- A trükk? - vonta fel a szemöldökét Daisuke, majd összehúzta a szemeit. - Ha elmondanám, meg kellene öljelek... - hallatszott kissé fenyegető, halk hangja. - Na jó, nem. Igazából ciánkapszulákkal fűszereztem, azért olyan, amilyen. Látod? Pont ezért nem akarom, hogy megtudják. Úgysem hinnék el rólam, akkor meg minek? Amúgy én még nem kóstoltam, de hiszek neked. Legtöbbször ehetőt alkotok.

Natsuki csak magában mosolygott. Jó mi...? Ezúttal igyekezett véletlenül sem a fiú felé nézni. Mindkettőjük részéről volt valami abban a ki nem jutásban... Lassan már az ebédet is veszélyeztette a helyzet alakulása.
- Tényleg el kéne mennünk bevásárolni - mondta közben lassan. - Totál Emikoékon élősködünk, venni kéne pár dologot most már. Össze kéne mindenkivel dobatni egy listát mi meg beszerezzük... Mármint... - hátra akart lesni a fiúra, ha már hozzá beszél, de gyorsan meggondolta magát -, ha nincs kedved jönni, semmi baj, szerintem Nami is szívesen velem tartana, meg talán akkor Midori is. Vagy elcsábítom Yuukát. Valahogy most ő se ért rám, meg én is totál el voltam foglalva, de nem kéne szegénykémet hanyagolni. El kéne neki is valami csinos ruci.

Midori halkan emésztette Daisuke szavait, na meg a főztjét is.
- Oké, hát akkor... te tudod, cipzár lesz a számon! - visszasétált a tálcához. - Na, én viszem a szendvicseket, neked meg őő... - az ételre pillantott -, hát, jó étvágyat...

- Szóval... - lesett hátra Eizan, majd rögtön vissza is fordult. Nem, most nagyon nem kéne... - szóval ez afféle... csak lányok vásárlás lenne? Bár az tény, hogy nektek jobban menne, én tegnap is csak ott lófráltam... De nem tartom rossz ötletnek, viszont nincs szükségetek testőrökre? Én se szívesen engednélek el titeket egyedül, meg gondolom ezzel páran még így vannak. Vagy túl sok ember már túl feltűnő?

- Nem, nem igazán - rázta a fejét Natsuki. - Most pont nem olyanra gondoltam. Egy srác amúgy is gyakorlatilasabb, ami most jól jönne! Csak kevés... fiúhaverom van... ami azt illeti... Egy bevásárolóközpontban meg semmi sem feltűnő. Na, én készen is állok! Te?

Daisuke is szemezett még kicsit a serpenyővel, majd hirtelen a homlokára csapott.
- Nincs köret, bakker! Tudtam, hogy hiányzik valami! Na gyorsan, kell itt lennie rizsnek, vagy valaminek, mert ez így nem az igazi. Ha az ember főz, akkor csinálja rendesen! És már megint magamban beszélek...

- Ez esetben elkísérlek, ha nem baj - javasolta újra Eizan. - Meg biztos vannak még olyanok, akik szeretnének kicsit kimozdulni és emberek között lenni.
Közben megtalálta utolsó levetett ruhaneműjét is és azt is magára operálta.
- Remek, most már én is kész vagyok - tápászkodott fel, majd Natsuki felé nyújtotta a kezét. - Hölgyem, mehetünk?

- Egyáltalán nem. Örülök. Azért hívtalak - mosolyogott a lány, s közben kinyújtotta a kezét. - Mehetünk.
Azért nem kis zavarral sétált végig a folyosón, ha bárki meglátja, hogy ők ketten együtt eltűnnek a fürdőszobában... Az félreérthetetlen lesz... És le nem mossa magáról, hogy... Huhh... De k nagy hagyna egy ilyen lehetőséget, mikor Eizan ilyen szép szemekkel nézett rá! Vagy ő tényleg csak poénból mondta? Elég meglepett fejet vágott, mikor beleegyező választ kapott, szóval... Eizan...

- Itt is vagyok - jelent meg Midori az új adag szendvicsekkel. - Ó, szép jó reggelt! - köszöntötte az azóta érkezetteket. Aztán lecsüccsent Kenta mellé.
- Nami nem jött vissza? - súgta neki halkan. - Esküszöm megverem, hogy itt pizzázik a szendvicsem helyett. Pont ő! És még Nobut is a rosszba csábítja...
- Rosszba?
- Ne mondd, hogy a pizza jobb, mint a szendvicsem!
- Hülyének nézel? Még élni akarok, nem teszek elhamarkodott megjegyzéseket! ... Au! - kapott fájósan az oldalához, s fájón maszírozta Midori könyökének a helyét. - Bánj már óvatosabban velem, nekem is vannak sebeim!
- Jól van - jól van... - morgott a lány.
- Olyan erőszakos vagy... - dohogta Kenta.

Az első dolog, amit Yuuka észrevett az volt, hogy egyedül van és Benawi nincs mellette. Szinte már pattant volna fel a matracról, mikor eszébe jutott, hogy látta is a fiút kimenni korábban. De vajon visszajött azóta? És ha vissza is jött, még arra sem kelt fel...?
- Benawi...? - kérdezte tétován. - Itt vagy?
Szemei még nem szokták meg a sötétet és amúgy is csak az imént kelt fel.
Valahogy megrémült a tudattól, hogy talán egyedül van. Napok óta szinte mindig mellette volt Benawi, és olyan furcsa volt belegondolni, hogy talán most nem így van.

- Sziasztok! - harsant egy vidám hang. - Hű, ilyen korán, ilyen sokan vagytok? - pislogott meglepetten Emiko.
- Korán? - kérdezett vissza Midori. - Fél kilenc van...
- Igen, kora reggel... - definiált Kenta, mire a lány leintette.
- Egyél szendvicset! - bíztatta lelkesen Emikot, aki azonnal kapott is az ajánlaton.
- Köszi! Te csináltad? Klasszul néznek ki! Hmmm... És finom is! - állapította meg.
- Benawi keresett - jegyezte meg neki Kenta, amíg még eszében volt. A lány meglepetten nézett fel.
- Ó, oké... - válaszolta lassan. - Akkor majd beszélek vele. A szobájában van?
- Azt mondta megnézi Yuukát, aztán nem jött még vissza azóta...
A lány bólintott.

- Szendvicsek? - lesett az újonnan hozott tálca felé Hayate és érezte, hogy halkan megkordul a gyomra. Ennyire nem volt elég az az egy szelet pizza? - Szabad? - mutatott a szendvicsek felé a reggeli reményében. Valahogy jobban érezte magát attól, hogy rákérdezett, mielőtt szimplán elvett volna párat. Apró kis formaság, de most figyelni akart az ilyesmikre. Ha rendesen be akar illeszkedni, akkor muszáj lesz.

- Igen, itt - kelt fel sietve a lány aggodalmas hangját hallva. - Mi a baj? Fáj valamid?

- Kötelező - vigyorodott el Midori. Hű, még Daisukén is le kell vernie! Az egy dolog, hogy főz magának, de ha kipukkad is meg fogja kóstolni az ő szendvicseit!

- Te... - vizsgálgatta az ajtót Eizan. - Ezt az ajtót azért be lehet csukni valahogy, nem? Csak azért gondolom te sem örülnél, ha rád nyitnának.
Eizan még mindig alig hitte el, milyen fordulatot is vettek az események. Tegnap este elalváskor bele se mert volna gondolni, hogy ma idáig eljutnak. Már-már attól félt, hogy teljesen elveszíti a lányt, erre most boldognak érezte magát. Talán mégis van közös jövőjük?

- Nem - rázta meg fejét a lány, majd eszébe jutott nemrég tett ígérete, ezért jóval halkabban folytatta. - De... de csak egy kicsit. Először olyan furcsán fáradt voltam, most meg hirtelen úgy megéreztem, hogy itt van... - kezét óvatosan a hassebe felé helyezte. - Csak egy kicsit... lüktet. Lehet, hogy túl hirtelen mozdultam...

- Értettem - biccentett katonásan Hayate, majd kissé vidámabban vette el az egyik szendvicset. Ha már egyszer kötelező is, akkor pláne nem hagyhat ki egy ilyen alkalmat.
Hmm... Lassan számot kéne már vetnie magával, hogy mihez is ért valójában. Mármint a lopakodáson és a gyilkoláson kívül... Vannak egyébként más az életben használható készségei...? Sokat kell még újratanulnia...

- Nem tudom... - nézett körbe Natsuki is. - Nem látok semmi zárat... Ez olyan gáz... - körbelesett hátga legalább valamit az ajtó elé lehet tolni, de semmi, sehol. Esélytelen. - Gondolom, azért ilyen - tanakodott elhúzva a száját -, mert ez ilyen közös zuhanyzóféle, végülis van négy fülke, vagy mi az... mondjuk a függönyt lespórolták dehát... jó tudom, nem egy luxusszálló... de... ez így tényleg izé, na. Ki kéne valami találnunk, azért vagyunk vagy huszan, esélyes, hogy egymásranyitunk...

A fiú pár pillanatig aggódva fiygelte a lányt.
- Midori csinált pár szendvicset - szólalt meg aztán, nem firtatva a sebet. - Hozok ide, jó? Te csak maradj és pihenj. Van valami, amit nem szeretsz? Tonhalkrém, uborka, ilyesmi...