8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Hmm... csináljunk egy foglalt cetlit az ajtóra? - töprengett Eizan. - Vagy csak simán írjuk rá valamivel? De mivel? Nálam nincs ceruza vagy hasonló, papír meg annyi sem. Nálad esetleg? Vagy rakjunk valamit az ajtó elé jelzésül? Hát egyelőre jobb ötleteim nincsenek...

Nami szinte futva haladt a folyosón. Csak ne tudjon utána jönni, csak ne találja meg, csak ne kelljen látnia egy ideig, csak legyen már vége! Gondolkodás nélkül vetette be magát a fürdőszobába, hogy aztán meglepetten pislogjon a párosra.
- Ööö... bocsánat - nyögte ki zavartan, s bizonytalanul vetett egy pillantást Eizanra, aztán gyorsan Natsukira. - Izé, nem tudtam, hogy van itt valaki...
- Oh, izé, semmi baj, nem tudhattad, nagyon vastag az az ajtó... Kéne valami foglalt tábla, vagy valami mert ez... Hát így izé... Pont ezen tanakodtunk...
- Értem... - bólintott a lány. - Hát akkor izé, tényleg bocsi...
- Jól vagy? - kérdezte aggódón Natsuki. - Olyan sápadt az arcod...
- Nem, jól vagyok... Akarom mondani: igen! Csak... - ó a fenébe, gyorsan valamit... - annyira kínos, hogy így rád... rátok törtem, tényleg ne haragu... djatok... Én izé, majd visszajövök úgy tíz perc múlva, jó? Ha kész vagytok már, nyitva hagynád résnyire az ajtót? Ha meg nincs, akkor várok kinn...
- Oh, persze, oké...
Megvárta míg Nami eltűnik az ajtó mögött, aztán lassan kifújta a levegőt.
- Tíz perc, mi? - húzta el a száját.

- Hát, köszi a szendvicset, Midori - biccentett Emiko -, akkor megyek megkeresem Benawit, további jó étvágyat - mosolygott Hayatére, aztán sietve továbbállt.

- Ennyire zavarba ejtőek vagyunk? - nézett a lány után becsukódó ajtóra Eizan. Vagy valami más is van a dologban...? - De legalább megbizonyosodtunk róla, hogy igen, ez így tényleg nem jó, és igen, valóban bármikor ránk nyithatnak. Ha kirakom a cipőm az ajtó elé az szerinted elég feltűnő? Vagy csak arra gondolnak majd, hogy melyik idióta hagyta ezt itt és utána simán benyitnak...? Ajánlom, hogy ne. Nem is tudom, melyikünk lenne jobban zavarban, a benyitó, vagy mi. Bár Namit így is eléggé sikerült meglepni...

- Huhh, ja milyen fejet vágott... Komolyan, mint aki mindjárt elájul... - csóválta a fejét Natsuki. - Nem tudom, ennyire nem lehetünk csúnya pár... Mit szólnál, ha kitennénk egy törölközőt az ajtóra, az olyan... khhm, na jó, csak vicceltem... Szerintem jobb a cipő, mint a semmit. Mondjuk, ha nem rohant volna annyira, megkértem volna Namit, hogy őrködjön, de... Mindegy, legközelebbre csinálunk táblát. Mármint... rögtön, ha ezt befejeztük, megcsinálom, más ne járjon pórul...

- Kösz - felelte most már valamivel kevésbé meglepetten Hayate, mint korábban. Viszont most sem tudta mellőzni a gondolatot, hogy vajon mennyire nézne rá másként Emiko, ha tudná, hogy valójában kicsoda. Vajon rögtön kidobná innen? Vagy ennyit nem merne kockáztatni és inkább bezárná valahova, ahol szemmel tarthatja? Esetleg elfogadná a többiek véleményét, hogy ő már nem a kormány embere? Hát valahogy ez az utóbbi tűnt a legvalószínűtlenebbnek, főleg ha egy ilyen szervezet vezetőjéről van szó. Benawiék is talán csak azért viselték el, mert segített nekik kijutni, de vajon bíztak is benne? Hát ha a srác még nem említette a múltját Emikonak, akkor talán igen. Remélte, hogy tényleg így van.

- Jó ötlet, szerintem hálásak lennének érte a többiek is - helyeselt Eizan. - Akkor mindjárt jövök, csak kirakom a cipőmet. El ne rohanj addig! - még vetett egy mosolyt a lányra, mielőtt megindult az ajtó felé. Gyorsan szétlesett a folyosón, majd lerakta a cipőjét a zuhanyzó ajtaja elé. Csak nem nyúlja le valaki heccből... Na jó, akkor vissza is.
- Itt is vagyok - csukta be maga mögött újra az ajtót. - Reméljük, ez majd visszatartja a kéretlen látogatókat.

Kell itt lennie valahol még üres szobának, vagy tényleg mindet elfoglaltuk? Nami egyszerűen már sehova sem mert benyitni. Valahova be kell húzódnia, nem találhatja meg, semmiképp sem! Kimenjen a többiek közé, előttük nem bántaná...? Nem, most képtelen lenne társaságban lenni... Jobb híján visszasietett abba a szobába, ahol hárman voltak a lányokkal. Akár Midoriék, akár Natsukiék foglalták is el végül, az egyik páros zuhanyzik, a másik kajál, hát nem szép dolog más szobájába bemenni, de... Most nincs jobb ötlete...
Szaggatott sóhajjal dőlt neki a csukott ajtónak. Nyugi... csak... próbáld összeszedni magad... Ki fogsz találni valamit, minden sokkal jobban fog kinézni, ha csak egy kicsit... De képtelen volt elcsitítani a gondolatait.

- Éljen a gyorsrizs... - szűrte le fazeka tartalmát Daisuke. - Nem olyan finom, mint az igazi, de jobb a semminél. Ó, remek, közben elkezdett kihűlni a csirke... Mindegy, rápirítok még kicsit és már jó is. Voila, kész is az ebédnek is beillő reggeli. Úgyis a kettő között vagyunk.
Na jó, most megeszi egy részét, az egészet úgysem tudja. De úgysem egyedül szándékozik megenni az egészet. Majd valahogy a kezébe nyomja, aztán ott is hagyja, hagy legyen zavarban. Úgysem tudja majd hova tenni. Vajon azt hiszi majd, hogy csak szivatja? Hát reméli, úgy sokkal viccesebb lenne az egész. Talán hozzá sem mer majd nyúlni.

- Ki volt az a marha...?
Tatsuya álmosan nyomta ki telefonját. Ki az, aki ilyenkor hívja?
Ó, persze... Senki, csak beállította az ébresztőt, hogy ha elaludna... Mi, már ennyi az idő?!
Túl gyorsan akart felkelni, ezért sérült lába úgy döntött, jobb belátásra téríti.
- A francba... - kapott a lábához Tatsu, majd még kicsit pihengetett a matracon. Nyugi, végülis nem kell sietni. Na, most már talán jó lesz, csak kicsit lassabban. Kicsit nagyon lassabban.

Yuuka lassan megcsóválta a fejét.
- Nem, jöhet minden nyugodtan - felelte. - De legfeljebb egy-kettőt tudok megenni, annál többet nem nagyon szoktam. Már tegnap sem értettem, hogy gyűrtem le azt a hatalmas pizzaszeletet. És... - először el akarta harapni a mondatot, de végül mégis rávette magát, hogy befejezze - hoznál egy pohár vizet...? Bocsi... Legközelebb én hozom neked ágyba a reggelit.

- Persze - felelte a fiú, s egy apró mosollyal visszalépett mellé. Szelíden megsimította az arcát. - Ne aggódj, örülök, hogy legalább egy kicsit a kedvedben járhatok. Nehézkesen bár, de elszakította a tekintetét a lánytól, s elindult a szendvicsekért. Igencsak meglepte, hogy Emiko szemből egyből lelkesen köszöntötte őt.
- Hallom kerestél! - integetett a lány.
- Öhh... igeeen... - felelte kissé bizonytalanul elnyújtva a fiú. - De nem gond, ha csak később beszélünk, most... - mutatott vissza az ajtó felé, s kereste a szavakat. Ám Emiko leintette.
- Persze - mosolygott. - Vigyázz rá!
- Igyekszem... - felelte az halk sóhajjal.
- Akkor, én... Azt hiszem a szobámban leszek, vagy hátul a srácoknál...
Benawi bólintott, aztán mindketten továbbhaladtak.

- Hát ez hihetetlen, ezek mennyi ideig pizzáznak?! - morgolódott Midori. - Nem elég, hogy van pofájuk mást enni, még... Szerintem odamegyek és...
Kenta finoman visszahúzta a lányt.
- Szerintem nem kéne, maradj nyugton! - kérte halkan, de a lány tovább nyüzsgött. - Meglehet, neked lesz kellemetlen, ha rájuk törsz, nyugi már. Majd jönnek.
A lány türelmetlenül fészkelődött.
- De unatkozom... - morogta.

Nami csak nem bírt megmaradni egy helyben. Keresni fogja őt? Mi van, ha meg akarja keresni? Te jó ég, biztos tiszta ideg, biztos meg akarja találni, biztos... be akarja fejezni, amit elkezdett... Hogy a fenébe bújhatna el előle, míg lehiggad? Lehiggad egyáltalán? Vagy Nobu márcsak ilyen... Ha... ha szereti őt, akkor... Ez van, el kell viselnie? Engednie kell neki? Mindig, mindenben?
Félve lesett ki a folyosón, de nem látott senkit. A fürdőszobaajtó előtt viszont hamar kiszúrt egy pár ott várakozó cipőt. Ó, okos... Kicsit tovább sétált a folyosón, aztán lecsüccsent, a falnak vetve hátát. Hát akkor vár, ahogy mondta. S közben izmait megfeszítve figyelt a legkisebb mozgásra is.

- Menj és szedjél hangyát! - lebegett be Chiba Tori a képbe, körberepkedte Midorit, majd tovasuhant.
/bocsi XD/

- Én még malmozni sem tudok az ujjaimmal... - motyogta maga elé Kazu. - De a reggeli finom volt, köszönöm.
- Ja igen, köszi még egyszer - végezte ki maradék kenyerét Hayate is. Ez az, tanuljunk illemszabályokat.
- Pedig tegnap viszonylag korán lefeküdt a bagázs, most mégis hogy ki vannak még dőlve - csóválta a fejét Haruka. - Ez a várakozás a legrosszabb az egészben. Ehh, nem is akarok belegondolni, milyen volt azoknak, akik tegnap végig idelent vártak.
- Hát nem a legjobb, az tény - hagyta rá Kazu. - De nálam voltak, akik sokkal jobban aggódtak. De legalább délután lefoglalja majd a csapat egy részét, hogy megejtjük azt a kis kiruccanást a laptoppal. Úgy talán könnyebb azért elviselni. Bár itt még mindig ezerszer jobb, kényelmesebb és barátságosabb, mint mikor a szigeten voltunk összezárva. Akkor már inkább ezt a fajta bezártságot választanám.

Benawi immár a szendvicsekkel és a pohár vízzel is felszerelkezve tért vissza szíve hölgyéhez.
- Itt is vagyok - mosolygott, ahogy könyökkel ügyeskedve bevágta maga mögött az ajtót. Lepakolta az éjjeliszekrényére a tányért és a poharat, aztán Ichiruénél gyújtott lámpát, hogy azért legyen fény, de ne túl közel az alig ébredező Yuukához. - Jó étvágyat! - mondta, ahogy lecsüccsent a másik ágyra, s mosolyogva figyelte a lányt. Milyen szép így reggel is...

- Köszi! - csillant fel Yuuka szeme, ahogy végigmérte reggelijét. Hmm, szendvicsek. El is vette a hozzá legközelebbit. - Te már ettél? - kérdezte Benawit két falat között, majd elmosolyodott. - Vigyázz, mert úgyis megtudom, ha nem. De szerintem te sem tudtál ellenállni ezeknek a szendvicseknek.
Lenyelte a megkezdett falatot, majd a pohárért nyúlt. Lassan inni kezdett és mire észbe kapott, már a pohár egész tartalmát eltüntette.
- Hupsz... nem is éreztem magam ennyire szomjasnak... De legalább jól esett.

Midori legörbülő szájjal hallgatta a többiek párbeszédét.
- Jöhetnének azért már, megyek felébresztem ő... - halkan nyiffant egyet, ahogy Kenta visszahúzta.
- Olyan gyerekes vagy... - csóválta a fejét a fiú.
- Talán, mert gyerek vagyok... - morogta erre. - Egyébként Hayate... - pislogott fel - csak nekem tűnik úgy, hogy Emiko kedvel téged?
- Emiko mindenki feltűnően kedves - rántotta meg a vállát Kenta. - Még Shinjivel is, pedig Ichiru meg nem nagyon szívlelte, érdekesss...
- Kedves lány - mosolygott Midori.

- Ettem - mosolygott a fiú, aztán ahogy a lány kiürítette a poharát egyből mellette termett. - Hozzak még? - kérdezte.

- Hú, ez komolyan jól esett! - mondta Natsuki, miközben törölközött. - Egészen felfrissültnek érzem magam, szóval... azt hiszem már majdnem készen állok a kikérdezésre, meg a tanakodásra csak... Na azért még az üres gyomor az nem illik a képbe. De mindjárt azon is változtatunk.
Sietve kapkodta fel a ruháit.
- És senki nem nyitott ránk! Legalábbis mikor már kínos lenne...

- Valóban... - bólintott Hayate és töprengve nézett maga elé. Kedveli...? Ha Midori mondja, a nagy emberek közötti kapcsolatok szakértője, akkor az bizonyára úgy is van. De inkább Kenta álláspontjára hajazott. Emiko csak annyira kedves vele, mint bárki mással. - Amúgy tartok tőle, hogy csak addig viszonyul így hozzám, amíg meg nem tud bizonyos dolgokat... halkította le hangját. -Szóval ne is nagyon emlegessetek hasonlókat...

- Nem, köszi - mosolygott Yuuka. - Nem akarlak nagyon ugráltatni, és amúgy is elég volt most. Inkább befejezem a szendvicseimet.

- Látod? Én meg mondtam, hogy jó leszek - fejezte be a törölközést és öltözködést Eizan is. - És ez a zuhany már tényleg nagyon hiányzott. Most pedig akkor következhet az a sokat emlegetett reggeli, ami az eredeti tervekhez képest kissé elhúzódott. De sebaj, az ilyesfajta késés ellen nincs kifogásom. Viszony most már Nami is biztos várakozik egy ideje, hagyjuk szegényt bejönni.

- Nem szándékoztam - rántotta meg a vállát Midori. - Ami elmúlt, az elmúlt...

--------------------

- Ugyan már, semmiség! Amúgy sem ugráltatsz - rázta a fejét Benawi. - Szóval, ha szomjas vagy szólj! Egyébként kinn is még csak most ébredeznek az emberek, még sehol Natsuki, Nami vagy Eizan, szóval... Várjunk, Namit már láttam reggel... hmm nemtom, talán visszaaludt, mindenesetre nincs a többiekkel. Nem maradunk le semmiről.

Jó... lesz? Na egy pillanat, most ugye nem arra gondolt, ahogy értelmeztem... Nagyokat pislogva nézett Eizan után, aztán sietve követte őt. Nami tényleg a folyosón ücsörgött, úgyhogy sűrű bocsánatkérésekkel fogadta, de az csak zavartan legyintgetett, hogy semmi probléma. Megvárta míg Eizan is visszaveszi a cipőjét, aztán megindultak a rég áhított reggeli felé, amire mostanra szó, ami szó igencsak megéhezett.

Nami átvéve Eizanék ötletét, ugyan nem akarta a cipőjét kirakni, de a szomszéd fülkéből a tusfürdőt a kilincsre akasztotta kívülről. Amúgyis, ha valami saját cuccot rakna ki, Nobu tuti benyitna... Még csak az hiányzik, hogy... Megborzongott. Vajon ez már csak paranoia? Akárhogyis... fél tőle, ami már egy nagy baj. És nem alaptalanul, ami egy még nagyobb. Halkan felnyögve dőlt a hideg csempének. Megremegett, s igyekezett lekűzdeni a sírhatnékját. Eddig is mindent túléltek valahogy, ezen is átvergődik, valahogy... Jó lenne végre valami nyugalom, vagy ha ennek a dolognak megoldása is lenne, nem csak... beletörődnek, mint mindenbe eddig. Olyan szépen indult, nem lehet ez... egyszerűen nem lehet! Nobu nem ilyen volt! Biztos, hogy nem! Azt a Nobut akarom, akik szótlanul betakargatott, aki a hajamat cirógatta, ahogy az ölében feküdtem... A szájára szorította a kezét, hogy visszafojtsa legalább a belőle előtörő zokogás hangját. Eltartott egy darabig míg annyira legalább le tudott nyugodni, hogy megnyissa a csapot. A víz alá dugta a fejét, nem zavarta, hogy elázik az egész haja, majd nem megy ki a többiek közé. De akkor... akkor hova megy majd? A szobájába nem mehet. Natsuki elvan Eizannal... kéreckedjen be Midorihoz? Más választása nem nagyon maradt. Viszont, ha még alszik... Vagy ha kinn ücsörög a többiekkel. Hát csak egy pillanatra kiles és valami ürüggyel elhívja, ennyi...

- Ez esetben köszi - nyúlt Yuuka a második, utolsó szendvicsért. - De most már úgyis mindjárt befejezem és akkor már kimegyek veled. Hátha más is felébredt, amíg itt falatozok.
Arcán még mindig ott játszott a mosoly, bár Nami neve hallatán egy kicsit elkomorult. Nami... Bármennyire is nem szeretett rosszban lenni az emberekkel, még mindig nem tudta, hogyan is viszonyuljon a lányhoz. Mert igen, ő is fontos szerepet játszott Sayuri halálában, de azok a viszonyok teljesen mások voltak, akkor még az életükért harcoltak. Nem tudhatták akkor még, hogy van kiút... És most? Most meg igyekszik ott bekapcsolódni és segíteni, ahol tud. Lehet, hogy így próbál törleszteni mind a többieknek, mind magának... Valahogy rá kell jönnie, hogyan tudná helyesen feldolgozni ezt a szálat. Ha már nem remeg, amikor ránéz, akkor az elég biztató jel, nem...?

Daisuke elmentett egy adagot a főztjéből, majd jól letakarta alufóliával. Legalább nehezebben hűl ki, és valamennyire rejtve marad, még kissé az illatát is felfogja. Na kész. Most ő is megeszi még az adagját, utána a többit egye-fene, itt hagyja szabad prédának. De ő el nem mondja, hogy ő csinálta. Csak egyszerűen itt hagyja. Aki mer, az úgyis eszik belőle, és egy csodás élménnyel lehet gazdagabb. Ó igen, bizonyára így érez majd. Aki meg azt állítaná, hogy rosszul főz... na erre jobb nem is kitérni.

- Rendben - bólintott Benawi. - Emikoval is beszélnem kéne minél hamarabb - sóhajtott halkan. - De nem igazán tudom mit mondjak neki, múltkor... elég rosszul sült el a beszélgetésünk. Azt hittem megkönnyítenénk egymásnak, hogy... - megrázta a fejét. - De... csak azt érzem, mintha... már nem is ismernénk egymást. Ez alatt a pár nap alatt teljesen eltávolodtunk. Én csak... arra tudok gondolni, hogy fogalma sincs mit élhettem át. Ő meg... fogalmam sincs mit érez, mert sosem mutatja ki! Basszus... Nem tudom mit kezdjek vele, megígértem Ichirunek, hogy kiviszem, de... akarna egyáltalán jönni? És mégis mihez kezdjek vele? Neki még lehet itt jövője, akárhogyis, neki még van otthona, járhat suliba, de kinn őt is ugyanaz a bizonytalanság várja, biztos, hogy ez lenne neki a jó? A szigeten még nagy kalandnak tűnt külföldre menni, meg majd hogy minden sima ügy lesz, ha kinn vagyunk... Hát egy fenét! Ugyanakkora szarban vagyunk... Most is azt hisszük, ha majd külföldön leszünk már minden jó lesz, de... Mitől lenne? Idegen ország, idegen nyelv, idegen emberek, idegen szokások. Mi meg egy csapat gyerek lakás, étel, munka nélkül... mégis mit akarunk?! Nem fognak idegenek a megmentésünkre sietni... Ha azok kinn olyan jók lennének ez az ország már nem működhetne így... De nem szólnak közbe. Semmit sem. Nem érdekli őket.

- Kaja! - ragyogott fel Natsuki szeme, és azonnal a szendvicsek mellett termett, s csak akkor jutott eszébe kérdezni, mikor már az első falatat lenyelte. - Ööö... nem baj, ugye?
Midori nevetve megrázta a fejét.
- Jó étvágyat!
Hm, kezd szimpatikus lenni ez a Natsuki...
- Már nagyon vártunk ám benneteket - folytatta a lány csacsogva. - Adósak vagytok egy mesével. Nami is csak elsuhant itt, aztán jól eltűnt. Még nem is evett a szendvicseimből!
- Áh, szerintem mindjárt jön - legyintett Natsuki. - Épp zuhanyzik.
- Igen? - kérdezte Midori. - Nem hiszem, mert jól bepizzázott a szemét, na megyek, elkapom, ahogy kijött... Héé...
- Nyughass már... - csóválta a fejét Kenta, de Midori kihúzta a csuklóját a laza szorításból.
- Ne-eem, majd jövök - kacsintott játékosan, és sietve elszaladt. A fiú sóhajtva nézett utána.

Nobu hosszasan igyekezett csitítani a gondolatait, s visszaaludni. Pokolian fáradtnak érezte magát, s remélte talán álmában a fájdalmat sem érezné. De - ki tudja, hogy a lába vagy a benne dúló érzelmek miatt - minden fáradtsága ellenére képtelen volt elaludni. Magához ölelte a párnáját, s belefúrta az arcát. Hiába nyúlta le még a lány takaróját annyira fázott. Lázas vagy csak... egyedül van?

Yuuka kezében megállt félúton a szendvics és úgy hallgatta az egyre kétségbeesettebb hangvételű kitörést. Lassan őt is újra megkörnyékezte a reménytelenség. Benawinak annyira igaza van... Mihez fognak majd kezdeni így gyerekfejjel? Legfeljebb ha illegálisan alkalmaznák őket és akkor is ki tudja, milyen munkát varrnának a nyakukba. Tényleg nincs semmi kiindulási alapjuk ahhoz, hogy jobb élet várna rájuk külföldön, sőt. Igencsak rosszak a kilátásaik mind odakint, mind itt, a határon belül. Számkivetettek lettek...
- Nem tudom... - préselte ki végül magából. - Nem tudom, mi vár ránk. És abban sem vagyok biztos, hogy akarom-e tudni. Lehet, hogy egy sokkal rosszabb életért küzdünk most, mint ami így bujkálva vár ránk.

Eizan meglepve nézett az elrohanó lány után, majd miután váltott Kentával egy pillantást, vállat vont. Érdekes lány...
- Akkor gondolom nem baj, ha én is veszek - esett neki ő is a tálcának. - Kezdek már tényleg éhes lenni.
Na igen, közben máris felvetették a tegnapi történteket. De valahogy érthető, ők is jelentősen függnek attól, amit hallani fognak. De még nyertek egy kis időt, legalábbis addig, amíg mindenki nincs itt. Legalább addig próbálj nem erre figyelni, Natsuki...

Nami sietve törölközött meg, aztán a hajára csavarta a törölközőt. Vagy legalábbis a nagy részére, de szokás szerint kósza hajszálak és hajvégek kiszöktek a turbán alól. Ehh... Le kéne már vágatni? Nem lenne szíve... Olyan rég növeszti. Kilépve az ajtón majdnem visszaugrott a fürdőszobába.
- Jó ég, Midori a szívrohamot hozod rám!
- Gondoltam itt megvárlak, nehogy megszökhess! - mosolygott elégedetten. Nami nagyot sóhajtott. A bűntudat minimális jele se, mi?
- Mi elől? - pislogott végül, úgyis szépen kihasználja majd a lányt, így kivételesen nem szól érte...
- Nem ettél a szendvicseimből!
- Oh, ne haragudj, nem vagyok éhes...
- Persze, mert bezabáltad a pizzát! Mikor ÉN készítettem reggelit nektek!
- Sa... sajnálom, nem tudhattam előre... - rázta a fejét a lány. Midori durcásan fordult el.
- Jól van, akkor megyek vissza...
- Várj! - kapta el a lány vállát. - Midori... - kezdte kérlelőn. - Nem húzhatnám meg magam kicsit a ti szobátokban?
A lány meglepetten fordult vissza.
- Mi? De... oh... mért nem jössz inkább ki velem, Nami lassan nekiáll elmesélni mi volt. Vagy te már tudod?
Nami megrázta a fejét.
- Semmi lényegeset nem mondott. De most... nem akarok... társaságban lenni, csak... kérlek...
Midori komolyan aggódni kezdett.
- Nami, történt valami?
A lány a padlót bámulta.
- Csak kérlek, menjünk a szobádba, csak gyorsan... menjünk innen...
Midori óvatosan megfogta a kezét, és visszasétáltak oda. Szótlanul figyelte, ahogy Nami összekucorodva ül le a matracra. Valami nagyon-nagyon nagy baj van...
- Nobu... - kezdte a kérdést Midori sápadtan. - Ro... osszul van?
Nami megrázta a fejét.
- ... úgy értem... Lázas volt egész éjjel, és... igen, aggódom miatta, de nem csak ez...
Midori elképzelni nem tudta mi történhetett, de Nami elsőre nem is tűnt túl bőbeszédűnek.
- Kérlek, most még ne kérdezz, nem tudom! Gondolkodnom kell, nem tudom... mit akarok... félek... már mindentől... Félek, hogy meghal, félek, hogy elvesztem, és félek, hogy... félek... ha a közelében vagyok... én... már nem tudom mit szeretnék... Nobu annyira furcsa néha... Mellette egy pillanatig se tudnék békésen lenni. Imádom őt Midori, ha nem lehetek vele én... de közben... annyira jó lenne egy kis... nyugalom. De mi ketten együtt erre teljesen képtelenek vagyunk. A mi személyiségünk csak feltüzeli egymást, de néha más is kell, nem?
Midori értetlenül pislogott. Mi...? Ebből egy szót sem ért. Szereti, és szerelmes, és Nobu is, nem is akármennyire, akkor mi a baj? Mi az, hogy nincs biztonságban? Nobu erős, hű de még mennyire, és ha szereti megvédi, meg hát... ő is, ha Kentáal van az olyan nyugodt, mert szereti. Nami is szereti Nobut, hogy lehetne az más? Mit érthet az alatt, hogy fél ha a közelében van? Fél, mert látja, hogy nincs jól? Nem akarja látni, hogy szenved?

- Csakhogy itt nem maradhatunk - rázta a fejét Benawi. - Szerintem két nap alatt elettük Emiko teljes zsebpénzét... Ez hosszútávon egyszerűen nem megy, ha nem tudunk pénz keresni. És itthon sehogy sem tudunk, mert nemes egyszerűséggel kinyírnak, ha megtalálnak. Hát... ennyiben lehet jobb kölföld. Legalább remény van.

- Elnézést, elnézést, nem szándékoztam eddig szunyálni - érkezett meg Tatsuya is és sikeresen elnyomott egy ásítást. - Bár látom, legalább nem én vagyok az utolsó, megnyugtató a tudat.
Tatsuya magán érezte Shouri pillantását, de igyekezett nem törődni vele. Olyan érzése volt, hogy a fiú mindjárt megszólal gúnyos hangján, hogy "Mi az, nem szeretsz utolsó lenni?", de végül szerencséjére nem így történt. Nos remek, ne is nagyon firtassuk.
- Ó, reggeli? - lesett a maradék szendvicsek felé. - Vehetek egyet, vagy valaki magának csinálta őket?
- Szerintem nyugodtan, Midori alkotásai - bólintott Haruka. - Nem hiszem, hogy leharapná érte a fejed. Inkább csak akkor, ha egyáltalán nem vennél.
- Ez esetben inkább veszek.

Natsuki elgodolkodva eszegette a szendvicset. Hol is kéne kezdenie? Csak bele a közepébe, igen, sikerült, hajlandó segíteni, cserébe pedig... Na ebbe belemegyünk? Huhh... Hát... Minek odázza... Vajon ők meg fognak bízni benne?

Nobu morgolódva kászálódott ki a takaró alól. Hát jó, ha aludni nem tud, megnézi mi van kinn, valamit csinálnia kéne... Fájdalmas szisszenéssel ült vissza az ágyra. Mi a franc? Nem akarja megtartani a lába...? Dühösen próbálkozott újból, de egyszerűen egy ép lábbal képtelen volt felkecmeregni a másik pedig semmiféle terhelést nem bírt hosszú - mondjuk 5 másodperces - távon. Próbálta lekűzdeni tomboló önérzetét, s csigalassúsággal elkúszott a falnak támasztott mankóért. Ciki vagy sem, enélkül a büdös életbe nem jut ki a nappaliig. Elbicegett vele a ruháiig, s míg felöltözött igyekezett szoktatni magát a gondolathoz, hogy az elkövetkezendő percekben milyen megalázó élményben lesz része. Már előre félt a kárörvendő és lenéző pillantásoktól. Igyekezett legalább a légzését lecsillapítani, csak emelt fővel, ne lássanak gyengének, legalább ebben ne!

- Jó reggelt! - köszöntötte Kenta mosolyogva Tatsuyát. - Hidd el, én is csak azért vagyok már ébren, mert egyesek felráztak... Remélem ez nem fog általánossá válni...
Hm, vajon ő lesz kénytelen elfogadni Midori hóbortjait, vagy vissza tud venni a hiperaktivitásából az ő kedvéért?

A két lány hosszú ideig csendben ült. Nami újra elveszett gondolatai sűrűjében, melyet Midori némán próbált megfejteni, ám közel sem járhatott.
- Maradhatok itt egy kicsit? - kérdezte halkan Nami.
- Persze - bólintott Midori.
- ... egyedül?
Midori zavartan pillantott fel.
- Oh... persze... - állt fel gyorsan. - Én majd... elmesélem, mi történt, te csak... Próbálj megnyugodni... Legyél... jól, oké?
Nami bizonytalanul bámulta a padlót, aztán lassan bólintott. Bár így menne... Bár elég lenne a te kívánságod, Midori. De most úgyérzem végképp nincs kiút. Csak rossz választás van. Ahogy hallotta, hogy koppan az ajtó, fáradtan dőlt végig az ágyon. Percek múlva már aludt is.

- Elmenjek felrugdosni majd... vagyis felkelteni Hiroshiékat? - ajánlotta fel Kazu. - Vagy inkább hagyjuk, hogy rendesen kipihenjék magukat?
Igyekezett nem kimutatni az újonnan rátörő izgalmat, de nem sokat tudott vele kezdeni. Egyszerre volt izgatott, amiatt, amit majd hallani fognak és egyszerre érezte úgy, hogy nem is akarja hallani. Bár az imént még olyan bizakodónak érezte magát, most mégis előkerült óvatos fele. Inkább most legyen óvatos, minthogy utána nagyot koppanjon, nem? Utána csak jól fog esni a megkönnyebbülés.

Daisuke elégedetten törölte meg szalvétájával a száját. Na igen, a rögtönzéshez képest elég ehető lett, Midorinak mégiscsak igaza volt. Már csak azt az egy félretett adagot kell elrejtenie valahova vagy... akár be is teheti a szobájába, onnan nem nyúlják le. Itt viszont nem hagyja, akkor szinte biztos, hogy a kiéhezett népek egyszer csak rátalálnak és nyom nélkül eltüntetik. Akkor most egy gyors kitérő a szobájába, utána megnézi, feltámadtak-e már a többiek.
...
Ehh, rossz szóvicc, inkább bele sem gondol. Inkább azt nézi meg, felkeltek-e már.

Natsuki szeretett volna mihamarabb túllenni rajta, mielőtt meggondolja magát, de ha már ennyit vártak rá, nem érezte fairnek, hogy továbbra is ő diktáljon. Lassan megrázta a fejét.
- Nem kell, had aludjanak csak.

- Rendben, akkor hagyom őket - dőlt hátra Kazu. - Végülis ők is eléggé lestrapálódtak. Hiroshi fizikailag, Ichiro pedig inkább lelkileg...
Az utolsó szavakat már eléggé halkan mondta, végül inkább teljesen elhallgatott. Nem lenne szép a részéről, ha most elkezdené fejtegetni az állapotukat. Aki egy kicsit nem vak, az úgyis láthatja/láthatta.

"Nyugalom, minden rendben lesz..."
Eizan ki nem mondott szavai ugyanúgy szóltak Natsukihoz, mint saját magához. Szeretett volna hangosan is szót adni nekik, de végül csak egy bátorító mosolyt küldött a lány felé - mindeközben bőszen küzdött magával, hogy ne gondoljon az esetleges jövőbeli következményekre és ne keljen majd ki magából, ha mégis arrafele tévedtek a gondolatai.

Midori gyorsított léptein, hogy mihamarabb beérje a folyosó végén bicegő Nobut. Nami, nem is értem, mért aggódsz ennyire! Itt van, úgy tűnik jól van, csak kicsit biceg, túl sokat aggódsz...
- Jó reggelt! - köszönt vidáman a fiúnak mellé érve.
- Ó, hello Midori - pillantott fel az meglepve.
- Hogy vagy?
- Hm? - pislogott gyanakodóan. - Egész jól, - felelte aztán, majd hozzátette - kösz. És te?
A lány vidáman bólintott.
- Klasszul, csak kicsit unatkozom... - bigyesztette leljebb a száját.
- Azt látom... - csóválta a fejét a fiú a mellette egyik lábáról másikra billegő lányt nézve. Kissé kellemetlen érzése támadt, hogy míg ő küzdve teszi meg a képéseket, ő itt táncikál mellette.
- Jól bepizzáztál? - kérdezte érdeklődve, s erre a fiú még gyanakvóbban húzta fel a szemöldökét. A lány folytatta. - Láttam, hogy Nami azt visz kettőtöknek, pedig én is csináltam szendvicseket... Olyan gonosz! Remélem azért neked még fér a gyomrodba...
- Van választásom? - nyögte a fiú.
- Nincs - szögezte le Midori. - És legalább kettőt kell enned, mert Nami nem hajlandó megenni az övét... Azt mondja már nem éhes... Szerintem csak szivatni akar engem... - morogta.
- Valószínű... - mosolyodott el elnézően a fiú. Nem éhes, mi? Alig evett a pizzájából... - Jó reggelt! - köszönt oda a társaságnak. - Ó, lassan kezdődik a kupaktanács?
- A-hha - bólintott Midori, s visszaperdült Kenta mellé. Nobu is leült egy közelebbi kanapéra.
- Shinji merre van? - kérdezte Nobu körbepillantva.
- Hm? - nézett fel Kenta meglepetten. - Azt hiszem még nem ébredt fel. Vagyis én még nem láttam ma.

- Jaj, de szépen egyben vagytok - Tatsuya már nem is nagyon fordult hátra Daisuke hangjára. Most mégis mit reagáljon erre? És különben is, hogy egyben? Egyben, mint együtt, vagy egyben, mint mondjuk életben? Inkább nem is akarja tudni...
- Amint látod - végül Hayate volt az, aki válaszolt.
- Akkor most mi jót csinálunk? Várunk a matinére?
- Olyasmi - Hayate hangja még mindig nyugodt volt. - Csak ez valamivel komolyabb mesének ígérkezik. Ha szépen megkérhetlek, foglalj helyett, és várakozz türelemmel, szép csendben, mint a többiek.
- Ó, ezer örömmel, mesterek gyöngye! - grimaszolt egyet Daisuke, de Hayate tanácsának engedve végül mégis leült. - De nem ígérem, hogy nem foglak boldogítani titeket.

Ahogy Yuuka végzett a reggelivel a fiú segítőkészen elvette a tányérját.
- Na gyere, nézzünk ki a többiekhez - nyújtotta ki felé a szabad kezét.

Nobu elégedett mosolyra húzta a száját. Hát igen, még mindig Hayate a vérprofi. Van mit tanulnia tőle. Lehet, hogy egyszer majd tanácsot kér tőle, hogyan csinálhatná ki Daisukét. Biztos lennének szép ötletei. De egyenlőre azzal is beéri, ha csak hallgathatja, ahogy oltják őt. Apropó... Nami hova lett? Ezekszerint nem ide jött. És jó tudni, hogy nem is Daisukéhez szaladt. Várjunk, mit is mondott Midori? Akkor ő találkozott vele az imént. Lopva a lány felé pillantott, de aztán visszafogta a kérdését. Majd megjelenik hamarosan. Jobb, ha szem előtt van. Vagy ha ő nem is, legalább Daisuke. Most még nincs oka idegeskedni.

Yuuka halvány mosollyal fogadta el a felé nyújtott kezet. Gondolatai közt még mindig kavarogtak Benawi nyugtalanító szavai, és sehogy sem sikerült száműznie vagy legalább elnyomnia őket. Miért nem tudhatják biztosra, hogy megéri-e? Bár az tény, hogy külföldön legalább nem halállistások...
- Oké - állt fel az ágyról. - Szerinted... én vagyok az utolsó felkelő, vagy van más még utánam...?

Daisuke nem tudta nem észrevenni Nobu mosolyát, de most nem hergelte magát vele. Na mi van, Nobu, a csajodat hol hagytad? Úgy döntött, nem tart igényt a társaságodra?
Bár... az is lehet, hogy még alszik... Ehh, ezzel akkor nem lehet szivatni. Vajon ha elkezdené ecsetelni, hogy milyen remek Nami a konyhában, milyen gyorsan kéne futnia, hogy lehagyja a sebesült lábú srácot? Áhh, sima ügy, könnyedén menne. Meg amúgy is gáz elfutni. És valószínűleg nem csak Nobu, hanem Nami is ki akarná csinálni utána. Ez így nem is olyan szórakoztató.