8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Nem tudom - sóhajtotta Eizan. - De hiszek benne, mert szeretm. Nem lehetett színészkedés. A szemei is azt mutatják, hogy mindez igazi, de... lehet, hogy emellett a másik énjét sem fojtotta el magában. Tudatosan vagy tudattalanul, nem tudom. De tény, hogy egy személyiséget nem lehet csak úgy hipp-hopp eltörölni és félredobni. Nem tudom, Nami... Natsuki egy különös lány, furcsa kettősséggel. Az egyik feléhez úgy érzem, semmi közöm, de a másiktól alig tudok elszakadni. Még a szigeten próbáltam elengedni, gondolva, hogy úgy mindkettőnknek jobb lesz, de egyszerűen nem ment. Újra egymás mellé sodródtunk. Hiszek benne, hogy nem csak kihasznált érzelmileg, hanem tényleg szeret, ahogy mondja. Hinnem kell benne, Nami. Mert ha már te sem hiszel benne, akkor ki marad neki rajtam kívül?

- Ó, tehát ez itt a zuhanyzó - lesett be az ajtón Hiroshi. - Hát, lassan rámférne már.
- Csatlakozom.
- Akkor kezdd te nyugodtan, én addig megnézem, mi van arra.
- Na persze! Ha már eddig benne voltam a nagy felfedezésben, nem rázol le ilyen könnyen!
- Helyes beszéd! - vigyorgott Hiroshi. - Akkor napirendre tűzöm a felfedezés befejezését, utána egy jóleső meleg zuhany vételét.
- Elfogadom a javaslatát, uram - tisztelgett egy mosoly kíséretében Kazu, Hiroshi pedig örült, hogy végre ki tudta mozdítani búskomorságából a fiút.

Nami ijedten rezdült össze Eizan utolsó szavaira. "...ha már te sem hiszel benne, akkor ki marad neki...?" Ezúttal... lehet, hogy én árultam el őt? Meglepetten kerekítette el a szemét. Eizanban egy szemernyi kétség sincs? Talán... talán most ő tud többet Natsukiról.
- Irigyellek... - mondta halkan, s újra a térdén pihentette az állát. De szinte rögtön fel is kapta a fejét.
- Oh...
Látta, ahogy Natsuki egymagában siet el az épület előtt. Akkor... vége, igaz? Hm, hova megy? Nem jön ide hozzájuk? Él... Ez már jó... De vajon rendben ment? És...? Meggyőzte? Jajj, Natsuki... Igyekezett a lány arcát mustrálni, de túl sötét volt már ehhez...

Haruka sokatmondó pillantást vetett hátra a válla fölött, majd halkan odaszólt a két fiúnak.
- Menjetek csak tovább. Beszédem van a kisasszonnyal.
Azzal meg sem várva a fiúk válaszát, alig feltűnően lelassította lépteit.
- Na mi a helyzet? - szegezte Midorinak a kérdést, mikor a lány mellé ért. - Titkolózunk, és úgy teszünk, mintha semmi sem lenne köztünk? - arcán még mindig ott ült a mosoly, és ráadásul kacsintott is egyet.

Shouri és Tatsuya egy ideig hangtalanul lépdelt egymás mellett, mire egyikük végre megszólalt.
- Mit csináltatok, mikor egyedül maradtatok, Ikeda? - mormogta Shouri.
- Babráltunk a telefonokkal - felelte közönyösen Tatsu, de magában győzelemittasan felkiáltott, amiért sikerült felpiszkálnia a mindig nyugodtnak tűnő Shourit.
- És emiatt ült az arcodon az a vigyor, mikor kijöttetek.
- Jaja. Örültem, hogy sikerült megcsinálnunk.
- Miért nem tudom ezt ilyen simán elhinni?
- Nemtom - vont vállat Tatsu. - Nem igazán tudom hová tenni a magánbajaidat.
Shouri felszisszent.
- Nem leszünk így jóban, Ikeda.
- Nekem úgy tűnt, hogy eddig sem voltunk puszipajtások.
- És nem is leszünk. Egyszerűen csak érdekel, hogy mit csináltál a barátnőmmel.
- Ó, csak nem féltékeny valaki? - tettetett meglepődést Tatsuya. Hiába, nem tudta megállni, hogy ne idegelje a srácot, bárhogy is döntött korábban. - Miért nem kérdezed meg Harukától? Vagy félsz, hogy ő is kitérő választ adna? Ebben az esetben attól tartok, sosem tudod meg.
- Hű, de bátor lett valaki így a nyílt utcán. Örülsz, hogy most nem kelthetünk feltűnést, mi?
- Miazhogy - vigyorgott Tatsuya és kissé meggyorsította lépteit. Hát, lehet, hogy ennek még lesznek következményei és annak közel sem fog így örülni, de egyelőre kiélvezte Shouri idegességét.

Eizan megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor ismét meglátta Natsukit, de utána újra felbukkant benne az aggodalom.
- Hová megy...? - kérdezte feszülten Namitól. - Ez most jó, vagy rossz jel...?!
Érezte, hogy türelmetlensége is újra kezd eluralkodni rajta, de amíg lehet, próbálta fékezni. Megfordult a fejében, hogy előkapja az átalakított mobilját és felhívja Natsukit, de rögtön félrerakta a gondolatot. Mi az? Mi várható még? Mit intézett a lány és miért nem jött rögtön ide? Miért nem jelzett?

Midori elsápadt.
- Mi... miről beszélsz? - kérdezte az ajkát harapdálva. - Nincs is semmi. Barátok vagyunk. Ennyi.

Nami aggódva nézett utána.
- Talán... fél, hogy követik... - mondta lassan. - És nem akar lebuktatni bennünket, nem akarja, hogy tudják, mi is itt vagyunk... - lassan felállt. - Menjünk vissza a bevásárlóközpontba! Szerintem... ott találkozhatnánk újra. Neki is ez jutna eszébe, ebben majdnem biztos vagyok.

- Ahha... - bólogatott Haruka. - Hát én is ezt mondanám. Nehogy azt hidd, kis szívem, hogy ilyen vak vagyok. Bááár, ha te mondod, hogy semmi, akkor biztos úgy van - rántott vállat és tettetett közönyösséget. - Biztos csak olyanokat láttam bele, amik nincsenek is ott.

- Akkor menjünk! - pattant fel Eizan. Már nem igazán tudta magát türtőztetni. - Akkor gondolom, ne hívjuk fel, ugye? Remélem, igazad lesz, és tényleg ott lesz.
Szíve szerint futott volna, mégis megtorpant, és gyorsan végiggondolta az egészet.
- Vagy szerinted még várjunk? Mennyi időt adjunk még neki? Esetleg másik úton menjünk, hogy még kevésbé legyen feltűnő?

Midori bizonytalanul bámulta a földet, mintha csak attól féne, orra bukik, ha nem a saját lábait figyeli.
- Milyeneket láttál bele? - kérdezte bizonytalanul. Tényleg ennyire feltűnően viselkedik? Tényleg ennyire nem tud titokot tartani? Mennyit tudhat Haruka?

- Még egy fél percet bírd ki, oké? - pillantott fel a fiúra elnézően. - Másik úton megyünk és lassan... - nyumta meg az utolsó szót. - Most már nem lesz semmi baja, rendben? Nyugodj meg!

- Hogy többet érzel Kenta iránt, mint azt mindenki más felé mutatod - felelte valamivel komolyabban Haruka. - Az előbb, mikor a buszon hozzábújva aludtál, olyan békésnek tűntél. Úgy tűnt, biztonságban érzed magad mellette. ... Például ilyeneket.

- Rendben - vett egymás után többször is nagy levegőt Eizan, hogy így nyugtassa meg magát. Igen, most már rendben kell lennie mindennek. Natsuki visszajött, és bár úgy tűnik, tart valamitől, épségben van! Ezt a pár percet még ki kell bírnia. Csak egy kicsit, utána újra láthatja!
Már most nehéznek érezte a várakozást, valami egyre csak húzta Natsuki felé. Nyugalom Eizan, nyugalom...

- A konyha - nézett körbe Kazushige.
- Jaja, úgy tűnik - lépett be Hiroshi is. - Akkor itt és most javaslom a felfedezés szünetét és a zuhany vételét. És mivel hoztunk magunkkal tartalék élelmiszert is, még éhen sem halunk.
- Akkor hát? Vissza a folyosón?
- Vissza a folyosón - bólogatott Hiroshi.
Jól esett neki ez a felfedezés, ez a régóta nem érzett gyermeki izgalom. Jó volt, hogy nem tudta, mire számítson a következő ajtó mögött, de ez mégsem olyan félelemmel teli izgalom volt, mint a szigeten.

Midori megrázkódott, és fázósan összébbhúzta magán a pulcsiját.
- Igen, biztonságban érzem magam... - felelte halkan, s álmodozva nézett előre. - Ő erősebb, mint én... Nem kell megvédenem semmitől. Nem kell, másmilyennek lennem, mint amilyen vagyok, hogy boldog lehessen...

- Akkor miért csinálsz úgy, mintha nem így lenne? - mosolygott szelíden Haruka. - Miért próbálod tagadni? Nem egyszerűbb beismerni? Szerintem Kenta is jobban örülne neki, és neked is jobb lenne, ha nem kéne folyton szerepet cserélned. Hmmm? Mit gondolsz?

- Jól van - bólintott megengedőn Nami. - Mehetünk.
Nem is szólt többet út közben sem. A bevesárlóközpontban kutatón forgatta a fejét. Tévedett volna? Nagy sokára és mégnagyobb meglepetésére egy ajándéktárgyas boltból látta kisétálni őt.
- Na végre! - üdvözölte őket a lány. - Már kezdtem azt hinni, enm fogtok megtalaálni - csóválta a fejét. - Arra gondoltam, illene valami ajándékot venni a többieknek, mielőtt hazamegyünk, nem? Ha már mi kirándultun egyet, ők meg ott gubbasztanak... Biztos ők is örülnének, ha kimozdulhatnának.
- Ajándékot? - kérdezte halkan Nami. Mit vehetne Nobunak? Hirtelen nem sok fantáziadús ötlet jutott eszébe.
- Ahm - bólintott Natsuki. - Valami apróságot. Ééés... Itt lehet kapni európai kaját is! Vigyünk pizzát a többieknek, ehhez mit szóltok? Oda lesznek érte!
- Kaptál pénzt? - húzta össze a szemét gyanakodva Nami.
- Áh, amúgy is szereztem eleget...
- De azért kaptál...
- Hát most nem fogom azt mondani, hogy kösz nem, most van elég, ha ő kínálja... - nézett félre a lány.
- És?
- Mit és?
- A többi?
- Majd később...

Midori idegesen ropogtatta az ujjait.
- Nem lehet... - mondta aztán nagyon halkan. - Mit gondolnának rólam... rólunk a többiek... Pár napja halt meg... Csak pár napja... Én meg máris... Akkora egy... - a kezébe temette az arcát, s elhallgatott. Zaklatottan szedte a levegőt, s minden erejével igyekezett visszatartani a sírást. Kenta aggódva figyelte a lányt. Szeretett volna közbelépni, megvígasztalni, de ez most a lányok beszélgetése... Akármivel is ríkatta meg Haruka Midorit... nincs joga közelebb menni és belehallgatni a beszélgetésükbe...

Eizan legszívesebben megragadta volna Natsuki kezét, hogy utána ne is engedje el többet. De a küldetés sikere iránti bizonytalanság ismét kissé feltámadt benne. Ezek szerint bevált Natsuki terve, de akkor miért nem akar többet elárulni az eredményről? Akkor akarja mondani, mire jutott, mikor már a többiek is hallhatják? Azért remélte, hogy legalább annyi privilégiumot kap, hogy előbb tudja meg, de akkor legyen. Ha így ítéli jónak...
- Akkor? - kérdezte. - Veszünk pizzát, utána vissza a buszhoz? Felhívjuk őket, hogy indulunk vissza, vagy most már felesleges, ki tudják várni?
Szemeit közben Natsukin tartotta, és apró jelek után kutatott. Ugye nem változott semmi köztük? Nem... nemrég ő mondta Naminak, hogy hisz Natsukiban, és ez így is van. Most sem fog kételkedni. A beszélgetés talán ráér akkor, mikor már nem lesznek ennyien körülöttük.

- Ahamm - bólintott Natsuki. - Felhívni szerintem felesleges őket, vagy... Nagyon aggódnak szerinted? Akkor végülis egy telefont lehet, hogy tudják, jól vagyunk...
- Várjatok! - szólt az elinduló páros után Nami. - Én is veszek itt pár dolgot, amíg ti beszerzitek a pizzát, okés?
- Oh, jó... Akkor majd ott találkozunk - bólintott Natsuki. Nami elmosolyodott, és bevetette magát a boltba. Oké, azt már tudja is, hogy mit akar Midorinak, sőt... egy kifejezetten őrült ötlete is van... de lássuk csak, Nobu... Hmm... Fogós kérdés...

Haruka döbbenten meredt Midorira. Basszus, hogy lehetett ilyen hülye?! Lehet, hogy ő képes megfeledkezni hasonló dolgokról, de Midoritól hogy is várhatta ezt? Hisz' tényleg alig pár napja történt.
Nyugtatóan ölelte át a mellette lévő lányt.
- Bocsáss meg... - kérlelte halkan. - Nem úgy gondoltam. Senki sem kéri, hogy felejtsd el őt. Én... én csak neked akartam jót, de nem gondoltam bele, mit is mondok... Jajj, Midori, akkora egy hülye vagyok...!

- Örülök, hogy visszajöttél - húzódott közelebb Natsukihoz Eizan. - Amikor elmentetek... hát nem sok híja volt, hogy utánatok ne rohanjak. Ha nincs ott Nami és nem beszél le róla, nem tudtam volna megfékezni magam. De itt vagy, és az a lényeg - mosolyodott el a fiú. - Remélem sikerült úgy elrendezni a dolgokat, ahogy gondoltad... Nos tehát, hölgyem? Merre is gondolja beszerezni azokat a pizzákat?

Hölgyem, mi? Natsuki elmosolyodott. Ez az én Eizanom. Akármi is történt feldobta ez az egyetlen szó. Akaratlanul is közelebb húzódott a fiúhoz.
- Gyere! - fogta meg a kezét, s maga után vonta. - Megmutatom... - elgondolkodva nézett hátra rá. - Nem tudom még... - folytatta halkabban. - Hogy jó lesz-e ez így. Nem tudom... Félek... Hogy be akar csapni. Csak... Nagyobb fogás lenne az egész csapat. Vagy legalább nem egyetlen ember... Ha Kaori élne... könnyebb lenne... - dühösen rázta meg a fejét. - A francba is... Nem kéne ilyet gondolnom. Ez olyan, mintha csak azért sajnálnám, hogy meghalt... Pedig nem így van! - az ajkába harapott. - Tényleg nem így...

- Nem, nem vagy... - felelte halkan a lány. - Én csinálok, olyan dolgokat, amit nem kéne... Nem tudom... Nem tudom, mit kéne tennem... Árulónak érzem magam. Tesshinnek már megint igaza volt... Mindig igaza van... Meg kellett volna halnom... Talán vele is minden másképp történt volna, ha akkor meghalok... Miért... miért kellett nekem... sírni... könyörögni... Minden jobb lett volna... Kentának is. Tesshinnek is...
Midori az ajkát harapdálva bámulta a földet. Most mindjárt közlöd, hogy hülyeségeket ebszél, igaz? Mint mindig, mindenki... Pedig... nem tudhatjuk mi történt volna... Még mindig nem értem őt... Nem értem, mért akart meghalni... De azt érzem, hogy nekem is szerepem volt benne...

- Tudom... - simított végig Natsuki hátán Eizan. - És reméljük, hogy szorult a fickóba, akárki is az, annyi jóindulat, hogy nem használja ki azt, hogy utolsó lehetőségként hozzá fordultunk. Bár gondolom, szép kis pénzt kapna értünk, ha feldobna. Esetleg... esetleg fizetésképpen őt is eltennék az útból, amiért tud rólunk. Talán ő is sejti ezt a lehetőséget és ezért nem kockáztat, bár nem tudom. Reméljük...
Még mindig nem mert rákérdezni a részletekre. Bizonyára nem hiába hallgatják el előle őket. De akkor is... Mégis mit kezdjen a kíváncsiságával?! És az aggodalmával...?

- Még mindig úgy gondolom, hogy Tesshin nem véletlenül hagyott életben... - felelte Haruka. - Kellett lennie oknak, csak... sajnos azt már nem tudhatjuk meg. Bár csak egy erős feltételezés, de talán Kenta miatt hagyott életben. Ha nem is tudott részleteket, mi van, ha esélyt akart adni neked? Nem tudom, sajnos tényleg nem tudom. Nem ismertem őt annyira, hogy meg tudjam érteni a lépéseit.
Haruka nem igazán tudta, mivel ránthatná ki Midorit szomorúságából. Ha csak egy kívánsága lehetne, most helyben azt kívánná, hogy véget érjen a lány szenvedése és választ kaphasson a kérdéseire. De sajnos ez lehetetlen...

- Le... lehet... - nyögte ki nagyot nyelve Natsuki. - De ez se túl biztató... Mert, ha segít nekünk és az kiderül... az még rosszabb...
Nagyot sóhajtott, aztán igyekezett mosolyt eröltetni magára.
- Na jól van, ezt majd nyugodtabb körülmények között megbeszéljük. Először is: családi pizzákat viszünk ez világos. Hármat? Négyet? Szerinted mennyi lenne elég? És milyeneket? Kéne valami általános, amit tuti mindenki megeszik... Meg kettő különlegesebb... Azokat esetleg felesbe... Fele ilyen ízű, fele olyan. Itt még ilyet is csinálnak, hát nem klassz? Imádom ezt a helyet!

- Rendben, akkor később - bólintott Eizan. - Huhh, pizzák... Inkább legyen négy, hisz ott vannak még a... a többiek is, akik befogadtak. Szerintem ők sem vennék rossz néven, legalább valamivel viszonozzuk a 'vendéglátást'. De a feltétek... hát, azokban annyira nem vagyok otthon, ritkán volt szerencsém pizzát enni. De legyen egy teljesen átlagos, ilyen sajtos nem tudom milyen, meg... Na jó, inkább megnézem az étlapot, mik közül lehet válogatni, hátha ihletet kapok - mosolygott zavartan.

- Kenta miatt? - kérdezte bizonytalanul, aztán lassan ingatta a fejét. - Nem - mondta határozottan. - Gyűlölte őt. Nem tudta, hogy pont Kentáról van szó, de... gyűlölte azt a fiút, akinek nagyobb figyelmet szenteltem, mint neki. És engem is... Ribancnak tartott... és talán az is vagyok... Bár... hamarabb megtudtam volna, mit gondol... Én nem akartam... nem akartam ilyenné válni. Szerettem őt. Szerettem volna, hogy boldog legyen. De míg én össze-vissza rajonghattam mindenkiért, őt nem hagytam, hogy szót váltson azzal az egy szem lánnyal, aki tényleg fontos volt neki... Rémes vagyok... Annyira... Számomra játék volt az egész élet. Nem értettem őt. Sosem. Nem értettem, mért olyan komoly. Nem tetszett. A kedvemre alakítgattam. És nem vettem észre, hogy ettől ő csak szenved. Szerinted Kentával is ezt fogom csinálni? Mert szerinte igen... Na, ki az új áldozatod? Körülbelül ezt kérdezte... - szaggatottan felsóhajtott. - Nem akarom őt is tönkretenni... Tesshin sem akartam. Nem akartam a halálba kergetni... De megtettem.

- Oké - mosolygott Natsuki, s nekiálltak az étlapot böngészni - Majd el is felejtettem Emikoékat... Istenem... milyen vagyok... Még jó, hogy te itt vagy nekem! Na jó akkor ez... Jézusom ez a név, ez valami új! Mit szólsz? Ez aztán tényleg mindent bele... Hű, ez meg totál csípős... Ilyet egyszer kóstoltam, de... vlááá.. leégett a nyelvem... - mondta olyan hangsúllyal mely az előbbi kijenetést egész jól illusztrálta - Hmm, kíváncsi lennék Nami miket vásárol - mondta a saját kis csomagjaira gondolva. Büszke cicamosolyra húzta a száját, s elgondolkozva vizslatta a fiú arcát.

- Lehet, hogy Tesshin nem is nagyon akart ez ellen mit tenni... - gondolkodott el barátnője szavain Haruka. - Nem értem, miért nem lépett, miért tűrte, ha szerinted tönkretetted őt. Azért annál erősebb személyiség volt, nem? Ennek is kellett lennie okának... De ne így állj hozzá a dolgokhoz, csak rajtad áll, mit lépsz. Előtted van egy negatív példa, tégy ellene, hogy ez megismétlődjön. Ne hitesd el magaddal, hogy csak ártasz mindenkinek, mert ez nem igaz. Látod, én is itt vagyok melletted. Jó, tudom, hogy ez más, meg hogy én lány vagyok stb, stb, de akkor is. És Kenta sem hiába tart ki melletted, nem hiába nem adja fel. Hanem bízik benne, hogy lesz közös jövőtök, vagy valami hasonló. Huhh, de nagy szavak ez így tőlem...

- Ó, tehát nem bírod a csípőset? - mosolyodott el Eizan. - Na jó, akkor azt hagyjuk ki, bár remekül kihozza a náthát, az tény. De az a mindent bele tényleg jól hangzik, azon aztán van feltét!
Ekkor elakadt a szava, ahogy Natsuki arcára pillantott. Ez a pillantás... vajon mi bújhat meg mögötte...?
- Hajajj, csak nem valamiféle tervet forgat a fejében a kisasszony? - vonta fel a szemöldökét. - Esetleg merényletet valaki ellen? Le se tagadhatnád, úgy az arcodra van írva, hogy te bizony készülsz valamire - hunyorítva fürkészte a lány arcát, majd kacsintott egyet. Nocsak, nocsak... kíváncsian várom, mit találtál ki.

- Közös jövőnk? - kapta fel a fejét a lány, és fülig pirult. - Ez... huhh... - inkább gyorsan elfordította a fejét. - Huhh... Na jó. Nem rágódom. Most legalábbis szüneteltetem kicsit. Egész eddig azt hittem tudom, hogy Tesshin milyen ember, de... - gyorsan megrázta a fejét. - Mindegy, megpróbálok Kentára koncentrálni. És semmiképp, de tényleg semmiképp nem fogok neki ártani... Nem akarom... Nem akarom, hogy akárcsak szomorú is legyen...

- Mit? Én nem! - felelte gyorsan az arca elé kapva a kezét. Eizan! Basszus... Ne légy ennyire gondolatolvasó! És ne irányítsd a fantáziám... rossz irányba... - Izé, csípős... Attól még lehet, nem fogok az összes pizzából enni. Csak nem tudom a többiek hogy vannak vele. Bár általában ti pasik szeretitek bizonygatni, hogy még a wasabitortát is túlélitek... - húzta össze a szemét. - De talán kivételesen háttérbe szoríthatjuk a mazochizmust... Szóval, akkor egy ilyen marugarita, meg azt a vegyeset, és... akkor csípős legyen? Meg egy negyedik... Hmm... vegapizza... Van az osztályban valaki, aki nem rajong a húsért... Basszus... Ennyire se ismerem őket...De ciki... Van mit bepótolnom... Bár, ha tervszerint alakulnak a dolgok, unalomig ki fogunk ismerni mindenkit...

- Csak rajtad múlik - mosolygott szelíden Haruka. - Na jó, nagyrészt rajtad. De ne feledd, időnként nem árt egy kis szomorúság is az ember életében, mert azon keresztül is lehet tanulni. De bízom benne, hogy megtalálod a boldogságodat és te is helyrerázódsz lelkileg. Hajajj... lehet, hogy vissza kéne mennem előre... Nem tudom, miről beszélgethetnek, de Shouri igencsak nyújtózkodik Tatsuya torka felé. Jajj, bakker, ha ezek itt most egymásnak esnek...! Ugye nem baj...? - vetett még egy tétova mosolyt Midorira.

Eizan arcán ott ragadt a mosoly, ahogy Natsuki gyorsan visszatért a pizzákhoz. Ó, tehát beletrafált. Hmm... már csak azt kéne tudni, min töri a fejét... Hát, előbb-utóbb majd kiderül... vagy nem.
- Miért? Pedig a wasabitorta igenis finom - felelte. - Viszont ez a felosztás megfelel. Hűűű, hogy ezek ilyen nagyok lesznek? Azta.... Bár vagyunk is rájuk páran. Ami meg az osztálytársak megismerését illeti, nekem is csak felületes információim vannak, hiába voltam az a hű-de-nagyon-képviselni-akarom-az-osztályt illető - Eizan kissé elhúzta a száját erre a kijelentésére, majd vállat vont. - De igazad van. Ha minden jól megy, lesz időnk minderre bőven. Még Daisuke féltett kis titkai is felszínre kerülhetnek... Lehet, hogy egy rózsaszín pónival alszik, mikor senki sem látja.

- Persze, menj csak! - mosolygott vissza erőltetetten. Megvárta míg Haruka előresiet, aztán bizonytalanul hátrapillantott Kentára. A fiú mintha csak erre várt volna, mellette termett.
- Hívtál? - kérdezte mosolyogva.
- Ehh, nem nem igazán... - forgatta a szemét a lány. Kenta lehorgasztotta az orrát.
- Értem, sjanálom, akkor... lemaradok... megint...
- Ne! - kapott a keze után ijedten a lány, aztán ő maga is meglepetten bámult rá. - Oh, én... én...
Kenta halványan elmosolyodott, és megsimította a lány kezét.
- Ne mondj semmit... Nem kell. Oh... egy teázó, mit szólsz? Ott kényelmesen befészkelhetjük magunke gy szeparéba, senki se fog zavarni, míg beszélgetünk... hmm?
- Jó ötlet - mosolygott a lány, és hagyta, hogy Kenta maga után húzza.

- Rózsaszín póni? - nevetett fel hangosan Natsuki. - Jesszusom, Eizan... Te és a fantáziád... Kezdek komolyan félni tőled... Vagy tudsz valamit, amit én nem.
- Hű, de jó kedve van valakiknek - szólalt meg Nami és a másik lány háta felett átlesve mustrálta az étlapot. - Mi volt a téma?
- Daisuke sötét titkai...
Nami ijedten húzta hátra a kezét.
- Mi? - kérdezte kínosan nevetgélve. - Neki? Sötét titkok... Váó... Nagyon unatkozhattok... Hűűű csirkés... ugye ilyen vagy... esteleg ez a féle már van a listán? Csirkés kell!
Natsuki felvonta a szemöldökét.
- Mintha azt hallottam volna felőled, hogy nem hoz lázba a pizza...
- Hát... Nemis, de...! Ez kell. Mindenki szeretni fogja. Tényleg.
- Ahhhhaaa.... Hát nekem nyolc - rántotta meg a vállát Natsuki.

- Héé, fiúk, ti meg miben mesterkedtek? - termett Shouri és Tatsuya között Haruka.
- Semmiben - vont vállat Shouri.
- Ó, igen - vigyorgott Tatsu. - Csak barátian cseverésztünk.
- Barátian, mi? - hitetlenkedett a lány. - Azért meresztgettek olyan szemeket, amilyeneket...
- Csak ő - bökött Shouri felé Tatsuya.
- Kehh, na persze - horkantott a másik.
- Na jó, ennyi elég is lesz a kis 'baráti csevejetekből'. Különben is, Kenta meg Midori most biztos... héé... hová lettek?
Először csak a szeme sarkából akart hátralesni, de mikor nem látta maguk mögött a célszemélyeket, megtorpant, és teljesen hátrafordult.
- Nos izéé... teleportáltak...? - kérdezte tanácstalanul a fiúkat.
- Ja, valószínű - felelte Shouri.
- Esetleg bementek abba a teaházba ott...? - vetette fel Tatsuya.
- Vagy nem.
- Miért, látsz itt más helyet, ahová eltűnhettek?
Shouri ezúttal válasz nélkül hagyta vetélytársát. Nem, természetesen neki sem volt jobb ötlete perpillanat.
- Akkor irány a teázó, fiúk! - adta ki a vezényszavakat Haruka. - És ha kérhetlek, bírjátok még ki egymás társaságát. Igazán hálás lennék...

- Hát ja, végülis a csirkés sem hangzik rosszul... - hagyta rá Eizan, közben lopva Natsukira pillantott. Nami mintha kissé zavart lenne, nem? Vajon mitől...? Félt, hogy esetleg meglátjuk, mi van a szatyraiban, vagy... miről is volt szó? Daisuke...? Nem, az ki van zárva... Majd pont Daisuke miatt, mi? Amúgy sem szíveli azt a srácot, főleg miután kétszer is becélozta a torkát azzal a nyavalyás piszkavassal.
- Akkor ennyi, ugye? - kérdezte végül. - Én majd hozom a pizzákat, nektek úgyis ott vannak a csomagjaitok. Csak nem pottyantom le őket.

- Ne, ne mindet, az sok, hozok énis valamit, ez csak... Be tudom rakni a hátizsákomba, cska egy kis szatyor... Elfér... - mondta gyorsan Natsuki.
- Jaja, én is tudok még hozni valamit - mosolygott Nami. - De hagyjuk, hadd legyen lovagias!
Natsuki szúrós tekintettel nézett rá.
- Tudod te mekkora egy családi pizza? Nem hozza egyedül - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. - A lovagiasságot majd gyakorolja máshol.
Nami hangosan krágott egyet.
- Na de Natsuki! Ezt így mindenki előtt...
A lány fülig pirult.
- Én semmi olyasmi...
- Hát persze... vigyorgott a másik, és előresietett megrendelni a pizzákat. Te jó ég... Fél tíz, mire elkészül és... hű, elérik egyáltalán az utolsó buszt? Sietni kéne...

Eizan is kissé zavartan pislogott a pulthoz lépő Nami után, és beletelt néhány másodpercbe, hogy Natsukira merjen pillantani. De ez sem tartott sokáig, hamarosan a falakat kezdte vizsgálgatni. Basszus, egy ilyen beszólást elejteni...
Nagy levegőt vett, összeszedte magát, és mégiscsak visszafordult Natsuki felé.
- Na jó, átengedek egyet neked, ha ragaszkodsz hozzá - szólt, arcán kissé erőltetett mosollyal. Bakker, ugye nem vörös túlságosan a feje...?

- Hé, hova lettek a többiek? - pillantott körbe ijedten a lány, miközben Kenta lebeszélte maguknak a szeparét.
- Csak idetalálnak, ennyire nem bambulhattak el... - legyintett unottan a fiú. Midori csípőre vágta a kezét.
- Nem tetszik ez nekem, te tervezel valamit...
- Élénk a fantáziád - felelte oda sem figyelve a fiú, miközben már ő is az ajtó felé pislogott, idetalálnak, vagy mi van? - Ami persze nem baj. Bizonyos helyzetekben...
- Kenta!
- Mi az?
- Most hagyd abba!
A fiú mosolyogva legyintett. Bocs, most ilyen kedvem van. Csakis te vagy az oka...

- Ahh jó... - felelte hasonlóan zavartan a lány. - Namit még megverem... komolyan... - tette hozzá félve a fiúra nézni. - Én komolyan semmi... Na jó, talán, de... - gyorsan elfordult. - Megyek segíteni Naminak!
A fenébe, miket beszélsz Natsuki?! Hogyaza... Megőrültél?!

- Na, majd én megyek előre - nyitott be az ajtón Haruka a fiúk hangtalan vívódását elunva. - Csak itt kell lenniük...
Némi kétkedéssel lesett körbe és lépett beljebb.
- Ti... láttok valamit? Vagyis őket - fordult egy idő után kísérőihez.
- Ja, az egyik szeparéban vannak - szólalt meg Tatsuya.
- Ezt meg honnan...?
- Amíg nagyban körbelestél, megkérdeztem az egyik felszolgálót, hogy nem látta-e őket bejönni.
- Óóó... értem...
- Na akkor erre, ha minden igaz - indult meg a mutatott irány felé.

Eizan ezúttal merőn a földre nézett. Mi volt az az utolsó előtti kis megjegyzés...? Wááá, a nők fogják a sírba vinni! Ilyen nincs...
Megcsóválta a fejét, de észre sem vette, hogy szája sarkában ott bujkál egy mosoly. Lám csak, még Natsuki is zavarba hozható?
Na jó, milyen már, hogy a lányok intézzék az egészet? Akkor megy ő is segíteni, ne unatkozzanak sokáig.

Midori zavartan bújt az itallap mögé. Oké... Jöjjenek már... nem is, kimegy értük. Ez hihetetlen kettesben vannak, ezt... ezt így nem kellett volna...! Sietve lecsapta az étlapot, de mielőtt felkelhetett volna Kenta arca vészes közelségbe került.
- Öh... mi az? - kérdezte halkan.
- Vannak bizonyos előnyei is annak, hogy eltűntek...
- Ez nem vicces, Kenta... - húzódott hátrébb Midori. - Bajuk lehet, ez most... nem játék...
A fiú nagyot sóhajtott.
- Jól van, ha ennyire nem szeretnéd... Csak gondoltam... Előttük mindig annyira zavarban vagy... De ezekszerint én vagyok a baj...
- Most is zavarban vagyok... - mondta halkan a lány. Kenta némán bámulta az asztalt.
- Sajnálom, kimegyek, megkeresem őket - feltápászkodott, s elindult kifelé.
- Kenta... - szólt utána halkan a lány. De a fiú hátra se nézett. Talán túlontúl bátortalan volt. Halk sóhajjal fordult a fiú táskája felé. Oké... Érted még tuti visszajön... A kis 120 gigás barátnőjét az istenért nem hagyná el...

- Remélem örülni fognak - mosolygott Natsuki vidáman a kezében szorongatott óriása pizzásdobozt sasolva - És remélem nem hül ki nagyon addig... Jajj, de finom lesz! Vajon Emikoék örülnek majd? Nem sok lehetőségünk volt eddig kifejezni a hálánk és... Oh... - összeráncolta a homlokát. - Szerintetek... jön valaki velünk? Úgyértem... el... a bázisról? mert hát Kenta barátai és talán... Talán van aki nem akar tovább és itt a lehetőség, szóval...
Nami megrántotta a vállát, nem szólt semmit. Nem érdekli vagy csak... fogalma sincs és nem akar hülyeséget mondani?

- Ohó, én már látom is őket, legalábbis Kentát - mosolyodott el Tatsuya, azzal már fel is emelte kezét, hogy odaintsen a fiúnak. Bár bizonyára alapjáraton sem lehetett nehéz kiszúrni a hármasukat.
- Tehát jó volt a következtetés, mégiscsak itt vagytok - folytatta Tatsu, de a másik arcát látva lehervadt arcáról a mosoly. - Valami baj van...? - kérdezte tétován.
Eközben nem messze a háta mögött Haruka folytatott halk diskurzust Shourival.
- Kérlek, megígérted, hogy nem szállsz rá!
- Én nem is - vont vállat a srác. - Kedves szemüveges barátunk provokálta ki.
- Ki, Tatsu? - lepődött meg Haruka. Bár... mintha tényleg másként viselkedne, mióta itt vannak a városban.
- Ó igen, a kis zsenikéd...
- Nem hiszem, hogy okot adtam erre - vonta össze szemöldökét a lány az előző hangsúlyra.
- Jó, igazad van - sóhajtott Shouri. - De csak hogy tudd, nem mindig én vagyok a rosszfiú. A srác igenis ingerelt, és látszott, hogy élvezi.
- Akkor ne adj rá okot, hogy élvezze - felelte Haruka, de ismételten meglepődött a hallottakon. - Ne hagyd magad felhúzni, vagy mit tudom én. De ne csináljatok balhét.
- Ahogy óhajtod - hajtott fejet a srác. - Megteszek minden tőlem telhetőt az ügy érdekében.
- Köszönöm.

- Nem is tudom - töprengett barátnője szavain Eizan, miközben mélyen belélegezte a friss pizza illatát. - Annyira nem ismerem őket, de... - kissé halkabbra vett hangon folytatta -, ha egy ilyen szervezetben vannak benne, talán nem lehetnek 100%-osan elégedettek az életükkel. Talán... igen, talán páran jönnek velünk. De ahhoz ugye nekik is hátra kell hagyniuk előző életüket és a családjukat, ráadásul tőlünk eltérően önként. Nem tudom, mennyire gondolnak bele így a dolgokba...