8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Hát jó... végülis te ismered jobban a környéket - vont vállat Tatsuya. - Amúgy én is legfeljebb ilyen cseles fegyverekre gondoltam, ezek még nem olyan könnyen kiszúrhatóak és könnyebb vele meglepni az ellenfelet, már ha ne adj isten arra kerülne sor. Hányan mentek amúgy? Mennek veled az itteni bunkerlakók közül is? Végülis ők is ismerik a várost.

Shinji már egy ideje ébren volt, de kedve nem sok volt a többiekhez kimenni. Minek? Úgy se hiányzik senkinek. Meg neki se ők. Szóval... Inkább csak ült a sötétben, hallgatva az egyetlen számára kedves hangot. Hihetetlen, hogy csak ennyi volt az egész... Csak pár óra... Hol voltál eddig Sayuri? És mért mentél el máris? A fogát összeszorítva húzta a fejére a takarót. Még a sötét elől is a sötétbe menekült. Csak még mélyebbre, még távolabbra...

- Nem ebben a városban van - rázta a fejét Natsuki. - Ráadásul őket végképp nem akarom bajba keverni. Eizan jön... - mondta és nagyot sóhajtott. - Persze... Bár őt se akarnám, hogy baja essen... Dehát... Nem lehet visszatartani... - megcsóválta a fejét. - Na jó, ne haragudj, én megyek lezuhanyzom, mert utána lassan indulnunk kéne... Nem akarok innen telefonálni, hátha lenyomoznak, találkát megbeszélni 5 perccel későbbre pedig elég nagy bunkóság. Szóval időzünk majd egy kicsit ott... De szerintem jó ötlet, hoyg elvigyünk egy telefont, márha működik az olyan távolságra. Működni fog? Te értesz ehhez...

- Emiko azt mondta vásárolni megy, nem? - kérdezte Nami. - Akkor... Addig egyél csak nyugodtan, azt mondtad éhes vagy, nem? Én meg vinnék valamit Nobunak, olyan szrönyen sápadt, jobb lenne ha... - félbehagyta a mondtatot. Úgy is érti. - A többiek meg ki tudják várni, vagy ez nagyon bunkóság? - kérdezte félénken.

- Rendben, nem akartalak feltartani - lépett félre előzékenyen Tatsuya. - A telefonok pedig... Nos, ezt még átgondolom egyszer, és nem is mernék megesküdni rá, de elvileg működniük kell. Nagyon elvileg. Sajnos nem tudom, milyen távolságot bírnak még áthidalni - tárta szét tanácstalanul a kezeit. - Akkor előre is sok sikert, bár induláskor ezt még úgyis mondom.

- Hát, annyira nem figyeltem a csajra - vont vállat Daisuke. - Tényleg éhes voltam, vagyis vagyok. Na jó, akkor megfőzöm a levest, ebből kitelik pár tányérral, majd beosztják. És senki sem reklamálhat majd, úgy a csapat felének jut belőle. Esetleg elmenthetsz belőle Nobunak már az elején, és akkor gond letudva.

Natsuki még egyszer rámosolygott Tatsuyára.
- Te meg vigyázz a többiekre, amíg el leszek. Ki tudja min törik a fejüket... - megcsóválta a fejét. - Nagyon kell ide valaki olyan, mint te, aki rajtuk tuda tartani a szemét.
Intett egyet, aztán tovább indult a folyosón. Te jó ég, hogy hiányzik már az a zuhany... Ezer éve csak tengervizet látott... Brr... Már lassan beállt a haja a sótól... Hmm, na majd kérni kell Emikotól hajszárítót is.

- Okés - mosolygott Nami, s igyekezett figyelni, mit csinálhat, mivel teheti magát hasznossá. Végülis, ha még nem ébredt fel mindenki, akkor jó. Akkor jut nekik, a többiekre meg már visszaérnek remélhetőleg.

Tatsuya elgondolkodva vakargatta a tarkóját, miközben Natsuki távolodó alakját figyelte. Miből gondolta, hogy ő majd vigyáz a többiekre? Ennyire megbízhatónak látszik? Talán ezért bízták rá múltkor is a faháznál hátrahagyott csapatot? Ő... sosem gondolt még így magára, ilyen felelősségtudóként. Hát... mindent el kell kezdeni valahol. Ha már többen mondják, csak van valami alapja, nem?
Na jó...
Irány a többiek.

Kazu szinte egyszerre lépett a folyosóra Harukával és Shourival. Még pont láthatták, amint Tatsuya a folyosó egyik, míg Natsuki a másik vége felé tart. Nem sokat tétováztak, mikor mind a fiú után indultak el. Megejtették a kötelező köszönéseket is, és mindhárman egyaránt igyekeztek kipislogni szemeikből az álmot.
- Jól esne egy kávé - nyújtózott egyet Haruka.
- Mondtam már, hogy szokj le róla - vonta fel a szemöldökét Shouri. - Függő leszel.
- Már késő - mosolygott a lány. - Vajon tartanak a konyhán?

Midori sietve törölgette meg a haját, aztán magárakapkodta a ruháit. Már épp össze is szedte a cuccait, és indult volna kifelé, mikor Natsuki belépett.
- Oh, nem tudtam, hogy itt vagy - mondta az zavartan.
- Pont úgyis befejeztem - felelte Midori.
- Oké... - bólintott Natsuki, s követte szemével kifelé a lányt. Miért tűnik most olyan furcsának? Na mindegy... Biztos csak képzelődik...

Midori a szobába érve ledobta levetett ruháit, s hátradőlt a matracon. Elgondolkodva böködte a táskáját maga mellett. Nem sok kedve volt most visszamenni a társaságba.

- Üdv - köszöntötte a helyiségben összegyűlteket Tatsuya, és gyorsan felmérte a helyzetet. Hát még elég sokan hiányoztak. Biztos mind kimerültek, nem csoda, hogy eddig alszanak. - Hallottam hírét, hogy támadt egy tervjavaslatunk. Remélem, minden úgy alakul majd, ahogy Natsuki kigondolta.
Idegen tekintetet érzett magán és odafordulva Eizanon akadt meg a szeme. Miért ilyen... vádló? Mi rosszat mondott? Nyelt egyet és inkább elindult az egyik heverő felé.
- Egy terv? Tényleg? - hallotta maga mögül. Hátralesett, és egyből kiszúrta Kazuék hármasát. Ó, és Haruka is... Basszus, még egyáltalán nem készült fel lélekben!
Ismét magán érezte Eizan tekintetét, de a fiú szemei most valami mást sugároztak. Kissé bizonytalannak tűnt, de... ez biztatás volt a szemeiben, nem? Vagy csak odaképzeli? Nem, még nem tudja, mit tegyen!

Natsuki átvette a többiek jó szokását, miszerint nincs jobb, mint a zuhany alatt átgondolni az egész életünk. Hatalmas sóhajjal vetette magát a langyos víz alá. Ha őszinte volt magához, hát nem igazán volt kételye, ezt kell tenni, jól csinálja, de... Mégis undorodott az egésztől, undorodott magától, gyűlölte magát. Tudta, már jó előre tudta, hogy nem kéne ennyire belemenni eizannal, most meg... A fenébe most már nem tud kimászni belőle! Ebben igaza van Naminak... most a fiú fog szenvedni miatta. Mert, hogy ő maga szenved az hagyján, megérdemli, magának okozta az egészet, és... Mindenki feladott már valamit. Igen... Ezt nem bírta elégszer ismételni magának, de ettől semmi sem lett könnyebb... De Eizan... ő mnem érdemli, ő egyáltalán nem ezt érdemli... Remegő kézzel támaszkodott a falnak, s hagyta, hogy folyjanak a könnyei.

Nobu gyorsan felvázolta az újonnan érkezetteknek is Natsuki ötletét. Kenta eközben nyugtalanul pislogott a folyosó felé. És Midori? Nem jön vissza? Vagy ilyen hosszan zuhanyzik? Hát végülis... A lányok ilyenek. Nincs mit aggódnia ezen... Na meg Natsuki is odament, lehet, hogy elcseverésznek. Nők... Igyekezett Nobura összpontosítani, s újból végiggondolni A tervet. Végülis tényleg meg kell próbálni. Eddig is mindenben volt veszély, és bár nem szívesen küldött egy lányt előre, de ha most neki van kapcsolata, hát neki van. Nem lesz semmi baj...

- Ichiro... nincs semmi, amit mondanál? - kezdte Hiroshi. - Bármi... valami, amitől tartasz, ami nyomja a lelkedet...
- Mire akarsz kilyukadni...? - ült föl gyanakodva a kérdezett.
- Figyelj... a többieket talán átejtheted, de engem nem. Évek óta ismerlek, így látom, hogy valami nincs veled rendben. Persze sejtem, hogy mitől, de miért játszod így meg magad? Sokkal nehezebb elrejteni és visszafojtani, nem? Vagy direkt élvezed az önkínzás eme módját?
Ichiro nem felelt rögtön. Csak ült a sötétben, és dühösen meredt Hiroshira.
- Befejezted...? - kérdezte.
- Nem, rohadtul nem fejeztem be! - adott utat haragjának Hiroshi. - Tudod, eléggé érdekel a tény, hogy a legjobb barátom a szemem láttára teszi tönkre magát. Jó ez neked?
- Miért, szerinted mégis mi a szart kéne csinálnom? - tört ki Ichiro is. - Legyek olyan búvalbaszott, mint Shinji? Hát kösz, én ebből nem kérek, és szerintem a többiek sem!
A fiú talpra kecmergett és az ajtó felé indult, de a rátörő fájdalommal nem törődve Hiroshi is szinte felpattant és megragadta barátja karját.
- Akkor hagyd elmenni!
- És hogyan? Hogy a jóba tehetném?! És... mi van akkor, ha nem akarom? Ha nem akarom elfelejteni...?
- Senki sem kéri tőled, hogy felejtsd el - rázta a fejét Hiroshi. - De ez a fajta önkínzó gyász nem vezet sehova sem. Úgyhogy mondd ki.
- Mégis mit...? - kérdezte egyre megtörtebb hangon Ichiro.
- Jól tudod te azt. Mondd ki és fogadd el végre. Fogadd el, hogy így történt, hogy nem a te hibád, mert akarva sem változtathattál volna rajta.
Hagyta, hogy barátja megeméssze a hallottakat, és csak néhány perc múlva szakította meg a csendet.
- Ichiro...?
- ...
- Mondd ki....
- Himeno... Himeno halott...
Hiroshi hagyta, hogy barátja rátámaszkodjon. Most jobb, ha hagyja, amíg megnyugszik lelkileg, bármilyen nehéz is. Most nem segíthet többet.

Nami alig bírta tűrtőztetni magát, ahogy Daisukét figyelte, hogy ki ne nyögje: hű ez ilyen egyszerű? Most már tényleg elhatározta, hogy megtanul főzni. Ezek az instants cuccok abszolút megcsinálhatók. Aztán majd tanul rendeset is. Nobu biztos örülni fog neki, ha főz valami igazán finomat. Meg egyáltalán, ha házias lesz. Amennyire utálta ezeket eddig, annyira kedvet kapott hozzá. Valami jó is van abban, hogy el kell menniük innen. Teljesen tiszta lappal, egy teljesen új életet kezdhet. Teljesen más ember lehet. Erre most nagyon vágyott.

Tatsuya számára már ismerősen csengett a terv, de azért figyelmesen hallgatta végig Nobut. És így másodszorra még több veszélyforrást látott bele az ötletbe, mint az előbb a folyosón. Lehet, hogy Natsuki akkori látszólagos magabiztossága miatt, de most Eizan beletörődő sóhajtása sem könnyítette meg dolgát a helyzet megítélésében.
- Jut eszembe! - szólalt meg, mikor Nobu befejezte. - Haruka, Natsuki kérdezi, hogy szerinted elég erős-e a hálózatunk ahhoz, hogy egy másik városból is tartani tudjuk egymással a kapcsolatot.
- Hmm, jó kérdés... - dünnyögte a lány. - De az igazat megvallva nem tudom. Fogalmam sincs, meddig terjednek a határaink.
- Hát nekem sem... - igazította meg szemüvegét Tatsu. - Mit gondolsz, bele tudunk még kicsit piszkálni a hálózatba, hogy biztos elég legyen?
- Akár - bólintott elgondolkodva Haruka, majd némileg bizakodóbban hozzátette: - Megpróbálni meglehet.
- Akkor mondjuk reggeli... izé, ebéd után neki is vághatunk! Úgy tudom, a kis csapat korán akar indulni.

Egy idő elteltével visszatértek Emikoék is. A fiúk hatalmas zacskókkal megrakodva vették a konyha felé az irányt, Emiko viszont egyből az asztalra pakolt le.
- Hoztam üdítőket - mondta. - Azért mégiscsak jobban esik valami édesebb, mint sima víz, igaz? - mosolygott. Nem sokat tehet a társaságért, hát legalább ezzel... Még pár zacskó chips és bentok is kerültek elő, méghozzá elég vegyes választékban a vegetáriánistól kezdve, a lazacoson át, az európaiasabb töltelékűekig, látszott, hogy a hármas nagyon igyekezett.

Kenta egy ideig szemezgetett a bentokkal, de se a kaja látványa, se a terv, egyszerűen semmi sem bírta kiverni a fejéből a lányt. Bár ezek után... Gyorsan elhesegette a fejéből a képet, mielőtt elvörösödne. Felkelt a fotelból, s a folyosó felé indult.
- Szólok a lányoknak is, hogy van kaja. Csak befejezték már ennyi idő alatt a zuhanyzást.
Nobu felnevetett.
- Viccelsz, még órák se teltek el! Interjuvold meg nyugodtan Namit, mennyi a reális idő egy lánynak.
Kenta is elmosolyodott, de aztán legyintett, s továbbindult. Maximum ücsörög egy kicsit a folyosón...

Daisuke néha-néha megkeverte a levest, miközben minduntalan hátra-hátralesett a válla fölött. Na jó, még mindig itt van. És néz! Néz, néz, még mindig csak néz! Mi van, nem látott még fiút instant levest főzni?! Ezt nem lehet bírni idegekkel! Legalább beszélne, vagy valami! Az már más kérdés, hogy ő maga kitérne a válaszok alól vagy oda sem figyelne...
Nagy levegőt vett, letette a fakanalat és hátrafordult.
- Na jó, eddig bírtam - méregette a lányt. - Szeretnél is valamit mondani, vagy csak úgy lesel nagy szemekkel? Komolyan, el nem tudom képzelni, hogy mi olyan érdekes.

Kazushige ép kezével az egyik bento felé nyúlt, majd hirtelen észbe kapott és megállította ujjait.
- Jaj, bocs - mondta. - Meg sem kérdeztem, hogy kéri-e ezt valaki, vagy lenyúlhatom.
- Tőlem viheted - mosolygott Tatsuya.
- Részemről is - rántott vállat Hayate. - Egyetek csak, én még annyira nem vagyok éhes.
Eizan viszont ismét komoran meredt maga elé, pontosabban a távozó Kenta után. Lehet, hogy vele kéne mennie, akkor beszélhetne vele úgy, hogy nem veszik őket annyian körül. Valami nagyon nem tetszett neki ebben az egészben, de egyelőre nem tudta, micsoda.
- Megyek én is - indult Kenta után Eizan és mosolyt erőltetett az arcára. - Hátha nehéz lesz őket kirobbantani onnan.

- Ah, nem, én... - Nami zavartan igazította meg hosszú haját. - Vagyis... Zavarlak? Elmenjek? Baj? Csak... fiygeltem, tudok-e valamit segíteni. Hátha szólsz, vagy valami... Bocs...

Daisuke már majdnem visszavágott, hogy igen, megköszönném, ha elmennél, de elharapta a mondatot. Hirtelen megint előtört belőle a jófiú. A többiek nagy része bántja Namit, miért csatlakozzon ő is hozzájuk? Neki nem ártott.
- Nem, bocs - fordult vissza a leveshez. - Csak nem látom a dolgok végét, és kissé feszült vagyok. Amúgy kész a leves...
Kitöltött egy adagot egy külön tányérba.
- Tessék - nyújtotta a lány felé. - Ezt vidd Nobunak, amíg még meleg. Szerintem jól fog neki esni.

Ichiro és Hiroshi meglehetősen csendben hagyták el a szobájukat.
- Rendben leszel? - kérdezte halkan Hiroshi, mikor észrevette a közeledő Kentát és Eizant. - Visszamehetünk, ha gondolod.
- Nem - csóválta meg a fejét Ichiro. - Jól vagyok... azt hiszem.
- Én is attól félek, hogy csak azt hiszed... - harapott a szájába Hiroshi, de azért követte meginduló barátját.

- Köszönöm - felelte mosolyogva Nami. Hihetetlen, hogy pasi létére tud főzni! Hajajj... Elindult óvosan a levessel, de azért még az ajtóból vetett hátra egy kedves pillantást. Nem is olyan szörnyű srác ez a Daisuke, amilyennek mutatja magát.

- Csak nyugodtan - mondta Nobu is, s nézelődni kezdett a többi bento között. Mindegyik nagyon hívogatóan nézett ki. - Nekem túl szimpatikus az összes ahhoz, hogy tudjak választani - tette hozzá -, szóval majd amit meghagytok...

Kenta lelassított a folyosón.
- Ez volt a lányok szobája igaz?
Az ajtó félig nyitva volt, hogy beszűrődhessen egy kis fény, úgyhogy óvatosan belesett.
- Hahó Midori! - köszönt rá a lányra, ahogy meglátta a matracon feküdni. - Zavarlak? Azt hittem, visszajössz...
A lány ijedten összerázkódott a fiú hangjára.
- Nem, én csak... én... most inkább pihennék - mondta gyorsan felülve. - Majd kijövök később jó?
Kenta beljebb sétált a szobába.
- De van ebéd is, talán jót tenne, ha előbb ennél egy kicsit, nem? Egyébként Natsuki? Még zuhanyzik?
- Hmmm? Ja, igen... Gondolom... Itt nincs - felelte halkan.

Daisuke megvárta, míg Nami eltűnt a levessel, majd nagyot sóhajtva támaszkodott a konyhapultnak. Basszus, mi ütött belé? Nagyon rég volt ennyire... együttérző. Mi az, ami más Namiban, mint a többiekben? Mitől szimpatizál vele így hirtelen? És ő legalább hálásan néz rá, nem úgy, mint a többiek. Jó, mondjuk nagyrészt ő is közrejátszott abban, hogy így bánnak vele...
Na jó...
Maga elé húzott egy tányért, amibe előzőleg szintén mert a levesből. Akkor már eszik, ha már itt van.

Eizan illedelmesen várakozott az ajtóban, mikor Hiroshiék melléjük értek.
- Ó, sziasztok - köszöntötte őket. - Ti vagytok az utolsók, de mivel a többiek egy része még szerte-szét van és épp most érkezett kaja, ezért még bőven van miből válasszatok.
- Rendben, köszi - villantott rá egy halvány mosolyt Hiroshi, mire Ichiro csak bólintott. A páros után nézve Eizan ismét az ajtóval kezdett szemezni.
- Kenta - szólt be a fiúnak. - Akkor én megyek, és szólok Natsukinak. Biztos ő is éhes már. Megkérdeznéd majd, hogy mikor jön legközelebb orvos? Azért szeretném, ha őt is megnézné, mielőtt... nekivágunk.

- Rendben - bólintott Kenta, aztán ahogy Eizan eltávolodott visszafordult Midori felé. - Akkor, jössz enni?
A lány némán megrázta a fejét. A fiú aggódva nézett rá. A sötétben nem is tudta igazán kivenni az arckifejezését, így közelebb sétált. Rosszul van, vagy...?
- Mi a baj? - kérdezte, aztán hirtelen mint akinek földbe gyökerezett a lába, megtorpant. Az ott... - Midori? - suttogta elhülve. Mit akar azzal a pisztollyal a kezében. Basszus! Kenta előtt hirtelen összefolyt a világ. Midori ahogy ott ül fél kezében bizonytalanul egy kisebb pisztolyt szorongatva. Mért? Ez nyilvánvaló... Mi az egyetlen dolog, ami mostanában történt, ami így felkavarta? Jól tudja... Miatta... Most... A francba... Ezt nem akarta, annyira nem... Eszébe sem jutott... hogy ezzel még rosszabb helyzetbe sodorhatja a lányt...
- Midori, én... - nyögte ki rekedtes hangon. - Én nem akartam, én... akkora hülye vagyok! Kihasználtam, hogy kétségbe vagy esve én... Hogy lehetek ilyen idióta?!
A lány némán lehajtotta a fejét. Most hogy nézhetne a szemébe? Mit mondhatna?
- Csak menj innen! - fakadt ki hirtelen, mire Kenta megrezzent.
- Esküszöm, többet hozzád sem érek, a közeledbe se megyek! - mondta gyorsan. - De add azt ide, jó? Kérlek... Add ide!
Midori lassan megrázta a fejét.
- Nem... - mondta halkan. Mégis mit nem? Midori, a francba! Ne csináld ezt! - Nem azért... Félreértesz, te... Ne hibáztasd magad, én vagyok az idióta! - rázta a fejét a lány egyre hevesebben, s könnyel teltek meg a szemei.
- Nézd, ide hívok valakit, most nem kéne egyedül lenned - mondta óvatosan közelebb lépve a fiú. - Csak add azt ide addig... Kérlek... Ne csinálj hülyeséget!
Midori szorítása mintha egy pillanatra enyhült volna a fegyveren, aztán újra rászorított.
- Nem akarom ezt így... Ez nem jó... Nem akarom... Nem akarok többet gondolkodni... Sehogy sem lesz vége! Sehogy! És még... mindent elrontottam... Hogy lehetek ilyen...
Kenta a levegőt sebesen szedve figyelte a lányt. Próbálta követni a szavait, de annyira zaklatott volt! A francba, hogy lehetett ennyire ostoba?! Nem szabadott volna így kihasználnia a lányt...

Ichiro vett még egy mély levegőt, mielőtt beléptek volna a helyiségbe, ahol a többiek épp nekiláttak az ebédjüknek. Úgy döntött, most nem próbálkozik semmi álvidámsággal vagy hamis mosollyal. Legfeljebb azt hiszik, hogy még álmos, hisz ő úgyis gyakran vágott ilyen fejet.
Barátja arckifejezését látva Hiroshi először megdöbbent, majd valamennyire megkönnyebbült. Végre ő is belátta, hogy nem jó, ha folyamatosan úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Legalább ennyit segített az a kis beszélgetés... reméli...
Közben látta, hogy Shouri és Haruka épp egy közepes méretű benton osztozkodnak, miközben már Kazu előtt is ott díszelgett egy ínycsiklandó doboz.
Ezeknek az illatoknak még Ichiro sem tudott ellenállni.
- Bento...? - kerekedett el a fiú szeme, miközben közelebb lépett. - Bento... normális, igazi bento... Hűbasszus...
Úgy döntött, nem lesz telhetetlen, így csak egy kisebb dobozra csapott le.
- Áldott legyen, aki kitalálta - méregette a doboz tartalmát. - Ez most nagyon rám fér.

Nami akkor még nem is setett semmi rosszat, mikor elhaladt a fiúk mellett, akik a konyha felé tartottak teli zacskóikkal. Ám benn csalódottan nézett a teli asztal körül ülő csapatra.
- Ó már vissza is jöttetek? És készételt is hoztatok? - pislogott Emikora, kezében a tál levessel. - Akkor ez felesleges volt...
Ja ne már, szegény Daisuke is biztos lehangolt lesz, hogy hiába dolgozott!
- Oh, ugyan! - legyintett zavartan a lány - Legalább van választék, csak nyugodtan...
- Már azt hittem vissza se jössz! - nézett hátra rá Nobu, mire a lány körelebb került.
- Ezt neked hoztam! - mondta gyorsan, s a fiú kezébe nyomta a levest.
- Öh, köszi... - mondta az zavartan, s csak pár pillantást vetett még vágyakozón a bentora. Mindegy, akkor leves. Egyébként megsértené Namit. Nem vette észre, hogy már úgyis késő... A lány elhúzta a száját.
- Értem... - mondta halkan. - Nyugodtan egyél inkább szusit, nem számít... - mondta, s elhátrált.
- Hé, hova mész?! - szólt utána a fiú.
- Enni...
- De... itt is van, mért jobb neked Daisukével enni, mint velem, hm?!
Nami értetlenül fordult vissza.
- Mi van? - hebegte. Ennek meg mi a baja most? - Csak levest ennék, szabad, nem? Aztán visszajövök melléd...
Nobu sértődötten fordult vissza.
- Azt csinálsz, amit akarsz...
- Helyes! - vágta rá Nami, s sietve elhagyta a szobát. Emiko csak zavartan pislogott körbe. Most... ó a fenébe, ez most azért van, mert hoztak bentokat? Tanácstalanul toporgott egy helyben.

Daisuke épp nagyban kanalazta, mikor a bázislakók - kezdte őket így nevezni magában, mivel a rendes nevüket nem igazán tudta - beállítottak a zacskókkal. Kifejezéstelen tekintettel mérte végig a csomagokat, majd a saját szerény kis ebédjét, végül ismét a csomagokat. A fiúk tekintetétől nem is zavartatva vállat vont, és ismét nekiesett a levesnek. Ha már egyszer megfőzte...

Eizan tétován állt meg a zuhanyzó előtt. Na jó... Natsuki valószínűleg még bent van, ugye? Csak mert idekint eddig nem látta. De az milyen lenne már, ha csak úgy benyitna...
...
Nem!
Kopogni fog. Igen, jó hangosan kopogni. És így is tett, ám a várt hatás elmaradt. Ehh, izé... mennyire hangszigeteltek ezek a falak? Végülis egy bunkerről van szó, nem? Akkor biztos nem aprózták el. Pedig odabent is biztos folyik a víz, mégsem hallatszik.
Na most bemenjen...?
Inkább csak résnyire nyitotta az ajtót, épp csak annyira, hogy legalább a hangja beszűrődjön.
- Natsuki? - szólt be emelt hangon. - Én vagyok, de ne aggódj, nem jöttem be. Csak gondoltam, szólok, hogy kész az ebéd.

Natsuki ijedten rázkódott össze a fiú hangjára. Gyorsan elzárta a csapot, maga közé csavarta a törülközőt, s kihajolt.
- Te... tessék? - kérdezte remegő hangon. Basszus, Eizan itt! Amíg ő titál meztelen!!! Mégis mit...?! Basszus! - Mit... mit mondtál, nem értettem a vízcsobogástól? - kérdezett vissza fülig pirulva. De tényleg msot mi lehet, ég a ház? Vagy mi ez...?

- Ha éhes vagy még, vannak kinn bentók - mondta az egyik srác, miközben neki álltak pakolászni. - Meg most már fel vannak töltve a készletek, bármi kell továbbra is nyugodtan szolgáljátok ki magatokat! - folytatta bátorító hangon. Hamarosan Nami is beviharzott, s láthatólag idegesen szedett ki magának a maradék levesből. Durcás arccal nézett farkasszemet a tányérjával. Csak azért se megy vissza! Nem érdekli! Mégis mi volt ez a felháborodott kérdés?! Nobu, mi a szart képzelsz magadról, mi vagyok én?!

Eizan zavartan nézett maga elé. Meglepte a lány hangjában rejtőző meglepettség és félelem. Bár végülis mit várt? Ő sem örülne, ha rányitnának zuhanyzás közben.
- Öhmm... - próbálta összeszedni a gondolatait. - Semmi komoly, csak hoztak ebédet. Gondoltam, talán éhes lehetsz, ezért jöttem szólni...
Ujjai továbbra is szorították a kilincset, de se nem mert beljebb menni, se pedig kijjebb. Igazából moccanni sem mert.

Daisuke bólintott a fiúknak, majd a feldúlt Nami felé lesett. Na téged meg mi lelt? Akarom vajon tudni? Valaki gondolom beszólhatott valamit, de vajon mit és ki?
Hagyta, hogy a lány dühösen nekiessen a levesnek, majd úgy döntött, meglesi az újonnan hozott dolgokat. Hmm, csupa-csupa finomság. És még bentók is vannak? Na melyik legyen a következő? Bár talán jobb, ha megvárja Namit.

- Hű, micsoda műsor! - hallatszott hátulról mire Kenta, akármennyire is szemmel akarta tartani Midorit, csak nem bírt nem hátranézni. Shinji?! Ez meg mit kees itt hirtelen?! Már csak ez hiányzott... - Bocs - legyintett a srác -, ne is zavartassátok magatokat, csak nem akarok lemaradni a nap bulijáról. Hadd szórakozzak végre én is egy kicsit!
Kenta a fogát szívva fordította el a fejét. Kihagyta a "Szerinted ez vicces?!" mondatát, s csak Midorira összpontosította a figyelmét. Nem, most tényleg rohadtul nem érdekes ez a hülye. De az csak nem fogta be.
- Tudod Midori, én a helyedben inkább Kentát lőném le... - mondta az halkan. Midori keze vészesen megremegett, míg Kenta kimeredt szemekkel nézett előre. MICSODA?! Persze Shinji folytatta - Elvégre is ő a hibás, mindenért, nem? - mosolyogva csóválta meg a fejét. - És én megmondtam előre...
Midori remegve próbált megszólalni, aztán visszacsukta a száját. Ó, ne... Az a beszélgetés... Tényleg... Ez... ez... Eszébe se jutott... Ha szeretsz valakit, nem akarsz mással lefeküdni, nem igaz? Ehh... Ezt tényleg ő olvasta Shinji fejére?! De... mégis honnan tudja?! Honnan jött rá? Kétségbeesve nézett Shinjire. Nem, biztos nem arra céloz, nem... Nem... Nem tudhatja!
- Most meg mire vársz? - ásított egyet unottan Shinji. - Azért ez mégis pofátlanság, nem így gondolod? Ide jön, és hiába ismered egész kisgyerekkorod óta Tesshint, mégiscsak elfoglalja a helyét a kis fejecskédben... Sőt... Én tuti kicsinálnám, ha valaki ilyen pofátlan lenne... Megjelenik, te meg beleszeretsz... Azért ez mégis tűrhetetlen...
Kenta elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Beleszeretni...? Midori...? A lány remegve emelte a szája elé a kezét. Shinji... Hogy a francba...? Érezte, hogy csak még jobban dőlnek a könnyei. Sietve pattant fel, s a fegyvert a matracra ejtve omlott Kenta nyakába. Képtelen volt megszólalni, csak remegett. A fiú meglepve ölelte át. Most... most ezt... szabad akkor? Most... amit Shini mondott...? Midori szerelmes? Belé? Dehát... Ő Tesshint szereti... Az előbb is azért akadt ki ennyire, mert... Mi a franc történik?!

- Oh.. értem... - felelte Natsuki zavartan. - Sietek, oké? Csak gyorsan megtörölközöm, meg felöltözöm... - mondta miközben már csinálta is. Sűrűn az ajtó felé pislogva. Huhh... atyaég... Egy ajtó... Ennyi választja el őket... Basszus! Idegesen próbálta kitörölgetni a szeméből a könnyeit. Még csak az kéne, hogy észrevegye, hogy sírt... Bár azt se kéne, hogy észrevegye, hogy nincs rajta ruha... Szóval...

Eizan rövid ideig még dacolt bizonyos ösztöneivel, amik azt súgták, hogy igenis be kéne nyitnia a fürdőszobába. Miután végre legyőzte őket, visszacsukta az ajtót, és nagyot sóhajtva támasztotta neki a hátát. Basszus... lehet, hogy mégsem kellett volna Natsuki után jönnie. Mi van, ha nem tudta volna visszatartani magát? Bakker... nem olyan vastag ez az ajtó, mint először gondolta.

Natsuki zavartan nyitotta ki az ajtót. Hosszú hajára rátekerte a törölközőt, de egyébként teljesen rendesen volt felöltözve.
- Jujj - szlalt meg ijedten, ahogy érezte, hogy akad az ajtó, aztán ahogy Eizan odébblépett, kisétált, s még mindig kicsit kínosan, de megállt mellette.
- Öhm... kész vagyok... - nyögte ki. - Muszáj volt hajat mosnom, borzalmasan nézett ki. Először nem akartam, hogy hamar indulhassunk - magyarázkodott -, de így tényleg nem lehet utcára menni, szóval... Bocs, meg kell várnotok, és csak utána indulhatunk... Illetve megkérdem Emikot, van-e hajszárítója... Ja... És akkor tudunk is menni... Ne haragudj... - tette hozzá még egyszer.

Daisuke maga sem tudta, miért, de úgy döntött, mégiscsak megpróbálja szóra bírni Namit. Mintegy hirtelen felindulásból elkövetett kérdezősködést követett el.
- Akarok tudni róla? - szegezte rögtön a lánynak a kérdést. - Mármint arról, hogy a kisasszony miért ilyen ingerült. Vagy inkább találjak valami harapnivalót, és addig is tele a szám és nem tudok beszélni?

- Natsuki - nézett a lány szemeibe Eizan. - Ki ez a hirtelen jött titokzatos kapcsolat? Ne vedd tolakodásnak, de nem olyannak ismerlek, mint akinek hipp-hopp, valami hirtelen eszébe jut. De direkt nem szóltál erről korábban. Miért vártál eddig? Csak alaposan át akartad gondolni, hogy biztosra menj, vagy... odázni akartad, azt remélve, hogy talán elkerülhető a lehetőség?
Eleinte nem akarta ilyen nyíltan kérdőre vonni a lányt, de úgy érezte, tudnia kell! Túl gyanúsak voltak a körülmények, és minden, ami ehhez a tervhez kapcsolódott. Csak azt remélte, hogy ezzel a nagy felelősségre vonásával nem haragítja magára vagy sérti meg a lányt.
- Kérlek... - tette hozzá kevésbe határozott hangon, miközben próbálta újra a lelke mélyére taszítani ott bujkáló kételyeit. - Muszáj tudnom...

- Midori...? - hebegte értetlenül Kenta, ahogy a lány kezdett lenyugodni. Óvatosan, leültette őt egy másik matracra, s mellé csüccsent. - Egy szót se értek, komolyan. Talán, ha elmagyaráznád... - kérte félve, hogy szavaival felkavar valamit.
- Én... - motyogta Midori. - Nem haragszom rád, nem cisnáltál semmi rossz dolgot... - nyögte ki. - Csak... csak én... Én nem tudom... - Shinjire pillantott, aki kifejezéstelen arccal nézett vissza rá. - Lehet az ember egyszerre két valakibe is szerelmes? - kérdezte a fiútól mire, az felnevetett.
- Tőlem kérdezel ilyen fennkölt dolgokat, basszus...?! Na én inkább léptem, ha semmi izgi... - azzal zsebrevágott kézzel kisétált a szobából. Kenta értetlenül nézett utána. Ez meg mi a jó élet volt?!
- Azt hiszem... - vett erőt magán Midori. - Nem, nem hiszem, tudom... Ez... Én szeretek veled lenni - mondta ki pirulva -, én... igen, beléd szerettem, de... azt hiszem ez így lett volna, akkor is, ha Tesshin él, mert... mert ez már előbb elkezdődött, ez... De... de... - a lány igyekezett értelmesen megfogalmazni amiket érez, de minden túl összetett és érthetetlen volt ahhoz, hogy ez lehetséges legyen. - Azt hittem, nem fogok rá gondolni többé, ha veled vagyok, de ez még így se változott meg. Kihasználtalak, hogy elfelejtsem őt, de még így se sikerült... Micsoda borzasztó gonosz...
- Elég! - szólt közbe halkan Kenta. - Szeretlek...
A lány meglepetten nézett rá.
- Én... én is... - nyögte ki.
- Akkor? Mi a baj? - kérdezte értetlenül a fiú.
- Hogy gondolok Tesshinre, és... - hadarta a lány.
- És? Gondolj! Nem kell elfelejtened...
Midori elhallgatott. Lassan kifújta a levegőt, s bátortalanul a fiú mellkasának dőlt. Az óvatosan simogatni kezdte.
- Nem baj az, ha szeretlek? - kérdezte a lány halkan.
- Dehogy!
- Nem árulom el őt ezzel?
- Nem.
- El fogom őt valaha is felejteni?
- Nem - rázta a fejét a fiú.
- És jól van ez így?
- Igen... - suttogta halkan Kenta.

Natsuki félve nézte Eizant. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy válasz nélkül, magára hagyja, de hoyg tehetné? Lehajtotta a fejét, de... Válaszolnia kell... És ha Eizannak volt ereje, így kerek-perec elé állnia, tisztelnie kell annyira, hogy a szemébe néz. Akárhogyis... Felemelte a tekintetét.
- Odáztam... - mondta neki halkan - Nem akarom ezt... - rázta meg a fejét.

Eizan idegesen harapta be az alsó ajkát. Tartott valami hasonló választól, de ilyen reakcióra nem számított. Ezek szerint Natsuki sem rajong ezért az egész tervért, de hogy ennyire...
- Sajnálom - nem tudta magát tovább türtőztetni, szorosan magához ölelte a lányt. - Nem akartam kérdezősködni, csak aggódom érted. Rettenetesen. Félek attól, hogy mi jöhet még, hogy mi történhet, amíg magadra hagylak. Félek, hogy az orrom előtt kerülsz bajba és én túl messze leszek ahhoz, hogy segíteni tudjak. És iszonyatosan félek attól, hogy így elvesztem a lányt, akit annyira szeretek. Szeretlek, Natsuki... Kérlek, ha úgy érzed, ha van bármi, amitől könnyebb lenne, ha elmondanád... csak szeretném, hogy tudd, én itt leszek. De nem erőltetek semmilyen választ... csak hagy maradjak melletted...

Hiroshi csak most vette észre, hogy Kazushige bentója még érintetlen. Hát ő meg miért nem eszik...?
A finomságokkal teli dobozról a fiúra vándorolt a tekintete és összeszorult a szíve. Kazu meredten nézte a kezében tartott evőpálcikákat, amiket bal kéz híján sehogy sem tudott szétszedni. Kézzel meg hozzá nem nyúlt volna az ételhez, volt annyira illemtudó.
"Jaj nekem..." - figyelte barátja néma kínlódását Hiroshi. - "Mióta bajlódik már vele, basszus...? És nem szólt volna senkinek, hogy ne gondolják nyomoréknak, mi?"
- Ezek a mai evőpálcikák... - erőltetett mosolyt az arcára, miközben fejcsóválva kikapta Kazu kezéből a pálcikákat. Próbált viszonylag könnyed társalgási stílust magára ölteni, hogy azért nem legyen olyan feltűnő a közbelépése. - Elég makacs jószágok, mi? Az előbb én is jól elszenvedtem az enyémmel, mire szétszedtem. Látod, ez sem adja könnyen magát... Tessék, kész is. Jó étvágyat!
- Jó étvágyat... - nyögte Kazu, miközben átvette a pálcikákat, és hálásan, bár kissé elvörösödve nézett Hiroshira. Hiroshi mosolyogva bólintott, majd a saját ebédje felé fordult.

Natsuki a fiú mellkasának döntötte a fejét. Mit mondhatna neki? Ne fejztheti ki az egészet, mert akkor megakadályozná, akkor pedig mind itt halnak meg. Akkor jobb, ha nem is mondd semmit, nem? De akkor mért hitegesse? Hogy minden rendben lesz, meg nem fogja elveszíteni? Képtelen lsz ezután folytatni... De mit mondjon?
- Én is szeretlek... - mondta, miközben már érezte, hogy kapar a torka. - De valahogy ki kell jutnunk innen, ugye ezt te is így gondolod? És ha csak a csodát várom, megtalálnak bennünket. Elég csoda az is, hogy idáig eljutottunk. Sajnálom, hogy olyan döntést kellett meghoznom, ami miatt te is szenvedni fogsz... Hidd te vagy az utolsó, akinek fájdalmat akarnék okozni. De hagyd, hogy végigcsináljam, jó? Nem akarom, hogy meghaljatok... Mi ketten meg... Nem tudom, mi legyen Eizan. Nem akarom megint azt mondani, hogy ne legyünk, együtt, mert nagyon-nagyon szeretlek. De... ez tényleg nem fog menni. Én már csak egy ilyen nő vagyok...

- Jobban vagy? - kérdezte halkan a lánytól. Midori felemelte a fejét és lassan bólintott - Jól van, gyere menjünk enni.
- Oké, csak kicsit összeszedem magam, menj csak előre...
Kenta bizalmatlanul pillantott a lányra, aztán a fegyerre siklott a tekintete. Hagyja kettesben Midorit és a pisztolyt? Na ne... A lány is arra fordította a fejét.
- Nem fogok semmit sem csinálni - mondta aztán. Kenta feltápászkodott, s a kezébe vette a lőfegyvert.
- Jó, azért én ezt elrakom.
Midori halkan felsóhajtott. Nem bízik meg benne...
- Jó... - felelte halkan.
- Semmiképp sem kockáztatnám meg, hogy bajod essen. És még mindig nagyon feldúlt vagy.
Midori némán bólintott. Hát persze, érti.
- Akkor... a kaja mellett várlak - mosolygott rá a fiú, s kioldalazott a szobából.