10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Emikoban csak lassan tudatosodott, hogy már elmúlt a "veszély", s eltartott egy darabig míg "anyatigris-üzemód-off"-ba kapcsolt. Amint azonban ez megtörtént sietve felszedelőszködött a földről, csakhogy újra leülhessen nem messze, a falmellett, az előző helyén. Nem is olyan rég itt ücsörgött mellette Hayate, csakhogy... ez most nem történhet meg újra... Hátrahajtotta a fejét és újra belefogott a plafon kitartó bámulásába. Még egy nap sem telt el azóta, hogy beszéltek Kyoichi bátyjával. Még... még nem is volt ideje elgondolkodni azokon, amiket mondott, illetve... Bár a fiú nem tudhatott Hayatéről, de akaratlanul is rá asszociált, mikor arra utalgatott, hogy ha már elmegy és új életet kezd... akkor ezúttal tényleg éljen. Igen, nagyon is jól értette mire utalt, anélkül is értette volna, hogy belefogott a hosszas magyarázatába, de... De még nem tudja. Nem tudja ezt akarja-e tenni... Fordítson hátat a hazájának, amiért eddi küzdött, csak mert ő már biztonságban van? Nem, ezt nem teheti, ha mindenki ezt tenné, újra és újra születnének kis Emikók, meg kis Hayaték, akik így vagy úgy, de igazi család nélkül nőnének fel és ez... ez így nem jó, nagyon nem...

Natsuki lassan bólintott, aztán felkapta a fejét.
- Ó, ott jön! Na nézzük a számát, igen! Ez jó nekünk!

Nami idegesen fészkelődni kezdett. Egy darabig a kijárat felé pislogott, aztán visszaült, úgyis mindegy már... De azért mégsem hagyta szó nélkül.
- Idióta vagyok - sz9gezte le. - Nincs is náluk normális fegyver.

- Tudod... valahogy nem nagyon akaródzik ez most...
Hiroshi meglepetten nézett Ichirora.
- Mi? A várakozás? - kérdezte barátját.
- Nem - csóválta meg a fejét a másik. - Hanem maga ez az elmenés... Mert most nem úgy válunk el, vagy mi, mint eddig... Azt sem tudom, hova kerülök! Te meg kaptál egy idióta álnevet is ráadásul. Tényleg... most hogy így belegondolok...
- Ne merészeld, hallod?!
- Kazu? Mit szólnál ahhoz, ha gyakoroltatnánk Hiroshival az új nevét? Mondjuk mostantól csak így hívjuk.
- Utállak - sóhajtott Hiroshi. Ez már alapból menthetetlen...

Tatsuya konokul meredt a földre, és igyekezett nem figyelni arra, miképp is mered rá Shouri. A fiú most elég pipa lehet, hogy nem ő megy Harukával. Basszus, ugye nem fog ezért megint kapni? Erről most tényleg nem ő tehet, nem ő rendezte így a dolgokat! Képes lenne rákenni az egészet?! ... Igen, képes lenne...

Nami hamar belátta, hogy igen, tényleg senki sem figyel rá. Idegesen felpattant.
- Oké, de azért szerintem jó lenne, ha mindenkinél lenne valami fegyver. És egy csomót a szigeten hagytunk, úgy vettem észre - szónokolt tovább, hátha így figyel rá valaki. - Még ha jó híreket is kapunk Natsukitól, akkor sem lehetünk oylan naívak, hogy fegyvertelenül álíltunk be, igaz?

Hayate végre felfigyelt a lány szavaira és felé fordította tekintetét.
- Természetesen nem - rázta meg a fejét. - Azt tudom, hogy nálad van fegyver, szerintem nem is egy. Nálam csak a tanto maradt, attól viszont részben személyes okok miatt nem vagyok hajlandó megválni. Ha jól értem, azt tanácsolod, nézzük át és osszuk szét a készleteinket. Én legfeljebb egy mezei bicskával tudok hozzájárulni...
- És te, Akira-kun? - kérdezte Ichiro. - Nálad mi van?
- Na de Ichiro, hová tetted a jómodorod! - csatlakozott a játékhoz Kazu. - Micsoda tiszteletlenség rögtön a keresztnevén szólítani szegény Sakamoto-kun-t... Mintha máris valamiféle belsőséges kapcsolat fűzne hozzá... Ugye nem...?
- Isten ments! - csattant fel Ichiro. - Különben is...
- A puskát túl feltűnő lett volna magammal hozni - igyekezett kizárni a fejéből barátai ökörködését Hiroshi. - De... a gépfegyvert betuszkoltam...
- Tényleg? - hajolt közelebb meglepetten Ichiro. - Hmm, ügyes, Aki... izé, Sakamoto-kun.

- Ó! - csillant fel Nami szeme. Úgy tánt a fegyverek még mindig lázba hozzák. - Az jó - bólintott -, az nagyon jó. Igen, igazad van Hayate több fegyverem is van, bár.. egyet már visszaadtam Midorinak... - tette hozzá kicsit csalódottan, aztán... Hehe, na így jársz... - De jól tudom, hogy neki másik is van azon kívül, így nyugodtan továbbadhatja a sait.
Miután kiélvezte Midori méltatlankodó pillantásait, bizonytalanul nézett körbe. Szóval kire sózza a pisztolyt? A tekintete Nobun akadt meg. Ugye nem azzal a pengés vacakkal akar lőfegyveresek ellen harcolni?!
- Nobu, te… azzal a névtelen izével… - nyögte ki zavartan. A fiú lassan bólintott, s a lány azon nyomban rázni kezdte a fejét, s előhalászta a pisztolyát.
- Vidd inkább ezt… - mondta halkan.
- Nem, annak nálad a helye – felelte a fiú azonnal.
- Nekem itt a lándzsa, ezt is kiválóan forgatom és…
- Hát még én ezt – kontrázott a fiú. – Biztonságban akarlak tudni, érted?!
Nami döbbenten kerekítette el a szemét. Shinji azonban épp akkor határozta el, hogy beszáll a beszélgetésbe, és épp Nobu arcát figyelte.
- Nyugi, én is itt vagyok, szintén lőfegyverrel, majd én vigyázok a barátnődre!
- Nem a barátnőm! – fakadt ki Nobu dühösen, aztán megszeppenten pillantott Namira. Megint kiabált vele. Vagy legalábbis előtte… - Sajnálom… - motyogta, aztán felpattant, s szinte azzal a lendülettel viharzott ki a szobából. Shinji hinni sem akart a szemének, hogy azzal a mankóval, ilyen sebességre képes. Hát… az… adrenalin…
- Látod, nem kell féltened, csodákra képes, ha ideges… - fordult kínosan mosolyogva Nami felé, de torkára fagyott a szó, ahogy megpillantotta a szája elé emelt kézzel remegő lányt.

Dráma, dráma, dráma...
Daisuke egyet nem értően csóválta a fejét. Istenem, minek is bonyolítják így túl az életüket... Most kérdem én, jó ez nekik? Egy fenéket jó! Csak itt őrlik egymás meg a mi idegeinket, de nem. Vagy így se jó, úgy se jó? Na mindegy, majd csak eldöntik egyszer...
- Gondolom nem volt még egy idi... illető, aki betuszakolta volna a gépfegyvert a táskájába... - nézett körül a társaságon. - Bár már azt sem értem, Hiroshinak hogy jutott eszébe. Nem mintha nem jönne jól, de azért értitek...
Hiroshi motyogott valami "jól van na" szerűséget, de nem szándékozott firtatni a témát. Igyekezett nem figyelni Daisuke szokásos szómenésére, inkább lopva Namira lesett. A lány nem festett túl jól, ez látszott. Nem kéne valakinek odamennie hozzá...? Mondjuk aki kicsit is jobban van vele, mint például ő. Hmm, valaki? Mondjuk Midori, mert Natsuki most nincs itt. Ha elég sokat szuggerálja, talán bejön. Csak azután Kenta nehogy azt higgye, hogy el akarja szedni a nőjét...

Nami, észrevéve, hogy túl sok szempár szegeződik rá sietve visszahuppant a földre, s hirtelen arra is rájött, hogy neki most sürgősen fontos a fegyverarzenálját tanulmányoznia, ha már úgyis arról volt szó, hát beletúrt a táskájába, s elnyúljtva keresgélte a lándzsát, na meg a pisztolyt is amiről jól tudta, hogy az imént rakta le maga mellé a földre.
Midori bizonytalanul pislogott a lány felé, aztán összeszorította a száját, s sietve elfordította a tekintetét. Mégis mit kezdhetne vele, ha egy hét alatt sem hallgatott rá, nem most fog egy kis eszet önteni abba a csökönyös fejébe... Hupsz, ezt nem ő gondolta...

- Te... félsz...? - kérdezte halkan Natsuki a mellette ülő Eizantól, de inkább a tájat tanulmányozta az ablakon át, nem mert egészen a fiú szemébe nézni. Persze mivel a fiú ült az ablakhoz közelebb, teljesen nem kerülhette el a tekintetét, csak ha a másik irányba nézett volna, de az idegen utasokat még kevésbé volt kedve stírölni. Ki tudja, talán ezen a buszon is ücsörög valaki, aki felismerheti őket és... De mért most zavarja ez? Eddig nem félt... Nem ennyire....

Hayate érzett némi kísértést arra, hogy Nobu után menjen, de... Biztos, hogy a fiúnak most rá van szüksége? Eddig sem nagyon volt... Vagyis pontosítva: Shinji inkább helyre tudta rakni, mint ő, azért mégiscsak jobban ismeri.
Halkan felsóhajtott, és inkább végigfuttatta szemét a társaságon. Lassan mindenki elkezdett hátizsákja tartalmával szemezni és kirakosgatni, kinek mi használhatója maradt. Kicsit elcsodálkozott Yuuka összecsukott kaszája láttán, valahogy nem nézte volna ki magából, hogy hasonló dolgot magával hoz. Bár bizonyára ő sem akart védtelen maradni. Összegyűlt még pár bicska, egy tőr Shouri részéről, egy nuncsaku Daisukétól és még a fúvócső. Bár néhányan még a táskájukkal bajlódtak, ki tudja, milyen arzenáljuk gyűlik össze a végére. Lehet, hogy a tantonál többet kellett volna hoznia?

- Őszintén? - kérdezett vissza ugyancsak halkan Eizan. - Rendben, elárulom, de csak ha nem adod tovább a tőlem hallott infokat, főként nem egy bizonyos Daisuke nevezetű illetőnek. Hát jó... Férfiasan bevallom, hogy... igen... Igen, félek. Félek az eshetőségektől, hogy... mi lesz, ha mégis tévedünk. De ilyen elszánt is régen voltam, szóval elég ellentétesen érzem magam...

- Értem - bólintott Natsuki. - Azt hiszem legalábbis... Én is hasonlóan érzem magam. Vagy legalábbis... Akarok is menni, de nem is... De nem tudom, hogy ami hajt az az elszántság, vagy... valami más...

- Na jó... - rakta le Nami a pisztolyát egy kis mélázás utána fegyverkupac szélére, míg a lándzsát visszasüllyesztette a táskájába. - Kinek nincs még fegyvere?
Most már Midori is közelebb húzódott a társasághoz, nyomában Kentával. Szóval Nami komolyan tovább akarja adni a legjobb fegyvert?! Miért? Ő maga nem szívesen mondana le róla, vagy... illene? Saik vagy pisztoly, saik vagy pisztoly? Melyiket tartsa meg? Inkább csak hallgatott, várva van-e valaki, akinek úgy ítéli meg nagyobb szüksége lenne lőfegyverre.

- Azért mégiscsak bátor dolog volt, hogy először egyedül akartál eljönni - folytatta Eizan. - Bár nem mintha lett volna esélyed visszatartani. Előbb-utóbb feltűnt volna, hogy utánad osonok, de sokkal jobb így melletted. A közvetlen közeledben. Nem tudom, hogy jutottam volna fel a buszra úgy, hogy ne vegyél észre. Talán nem lett volna túl bölcs dolog a hátuljába kapaszkodni...

- Mivel az imént kiraktuk mindenünk, egyelőre senkinek nincs semmije - vont vállat Daisuke. - Bocs, nem bántásból csak egy szimpla kis megjegyzés. A baj csak az, hogy nézd meg, a legtöbb nem lőfegyver vagy hasonló. Jó, ott az a gépfegyver, meg részedről a pisztoly, meg ez a fúvócső. És a többi? Ha le akarnak puffantani minket, vajmi keveset ér. Ellenkező esetben viszont igencsak sokat. Tehát ha a rossz emberek nekünk rontanak, csak el kell érnünk, hogy inkább közelharcolni akarjanak velünk. Mennyi ennek a realitása...?

Natsuki halkan nevetett.
- Idióta - csóválta a fejét. - Miért ragaszkodsz így hozzám? - kérdezte ezúttal őszinte csodálkozással. Végtére is tényleg érthetetlen. Mert hát mit csinált? Oké, megpróbálta vigasztalni őt a toronyban, de... de hát ettől még nem kell belézúgni...

- Hmm... most hogy így mondod... - vágott elgondolkodó fejet Eizan. - Hmm... ez fogós kérdés... Tényleg, miért is...? Hmm... talán jobban tenném, ha nem így tennék...? Nem is tudom...
Hirtelen abbahagyta a hülyéskedést és enyhén megrázta a fejét.
- Mert jó veled - nézett a lány szemeibe. - És jó melletted lenni. Tényleg komoly ok kell ehhez? Szeretlek. Ne kérdezd, miért, mert úgysem fogok rajta változtatni.

Nami halványan elpirult Daisuke megjegyzésére, és sietve lerakta a lándzsát is. Oké, ha már ez a módszer... A szeme sarkából látta, hogy Midori is sietve leteszi a saikat, meg a másik pisztolyt. Shinji egy halk morranással követte a példáját, s mind a harmadik és egyben utolsó pisztolyt, mind a katarokat letette.
Benawi és Kenta egy néma pillantást váltottak. És íme a mintaférfiak totál fegyvertelenül... Remek... De hát mindkettejüknek egy-egy kard jutott, azt nehéz is lett volna elhozni a szigetről...

- Nem is kértem, hogy változtass! - mondta kissé ijedten Natsuki, s közelebb húzódott a fiúhoz. - Csak...
Elhallgatott. Fogalma sem volt mit akar mondani. Szerencsére a buszvezető hangja kimentette őt, mert a bemondott megálló neve az volt, ahol át kellett szállniuk.
- Ó, itt vagyunk - pattant fel sietve a lány.

Daisuke még biccentett egyet köszönetképpen Nami felé, és igyekezett valami hasonlót sugallani a tekintetével, hogy "ne félj, visszakapod még". Viszont egy kérdést mindenképpen fel kellett tennie, ami bizonyos értelemben a lányt is érinti.
- Tehát ez a felhozatal... - mérte végig a kupacot és elégedetten szemlélte, hogy szavai hatására Shinji is a többiekéhez rakja a fegyvereit. - Viszont vannak tagok, akik nincsenek itt. Milyen fegyver van most Eizannál és Natsukinál? És Nobunál? Mert hogy azzal is kalkulálnunk kell. Na jó, Natsukiékat ideiglenes félretehetjük ilyen szempontból, mivel jelenleg nincsenek itt.

Csak...? Csak mi...?
Eizan Natsuki nyomában szállt le a buszról és ez az egy szó visszhangzott a fejében.
Hát persze, más választ várt tőlem... Azt várta, hogy... nem is tudom, hízelegjek? Emeljek ki néhány olyan tulajdonságot, amit szeretek benne? A lányok ezt szeretik, ugye? Huhh, ezt még akkor valamikor ki kell javítania...
- Melyik busz is az...? - kérdezte, hogy valamiképpen elterelje gondolatait.

- Hát... - pillantott körbe bizonytalanul Natsuki, s elindult a táblák mellé. - A 529-esnek kéne lennie, de... nem látom erre... - csóválta a fejét. - Talán leljebb? Vagy a túloldalt? Nem is tudom, így hirtelen melyik az az irány, nem jártam még erre...

- Natsukinál csak a tőlem kapott karperec van - vágta rá Nami gondolkodás nélkül, aztán kifelé pislogott. - Nobunál pedig az a pengés ostor... - visszapillantott Shinji pisztolyára. - Mert hogy ez itt van... - bökött a fegyverre. - De úgy vettem ki a szavaiból, hogy neki megfelel az... - tette hozzá halkan. Úgyse tudná rábeszélni, hogy vigye el az egyik pisztolyt, ugye? Ahhoz ő túl... hm. A lényeg, hogy nem vinne el egy ilyen fegyvert nála gyengébbek elől.

- És semmi irányadót sem látok kirakva - fordult körbe Eizan. - Ehh, miért is lenne... Szerintem megkockáztassuk, hogy megkérdezünk valakit, vagy inkább nézzünk körül alaposabban? Hmm, így jobban belegondolva inkább legyen az utóbbi változat és legrosszabb esetben még mindig tarthatjuk magunkat az elsőhöz. Arra például mi van...?

- Eizannal meg az az érdekes pengés fegyver van - bólintott Hayate. - Hacsak azóta le nem vette, de nem valószínű. Mindenesetre így is, úgy is nála van. Az pedig megint csak közelharcra alkalmas, ellentétben Natsukiéval. Nobué pedig mindkét esetben jól funkcionál, láttam már harc közben. Azt javaslom, hogy egy csapaton belülre azért ne kerüljön több lőfegyver. Három ilyen klikkünk van, ami összesen hét embert érint. Az nyilvánvaló, hogy teljesen igazságosan nem tudjuk elosztani, és nem jut mindenkihez lőfegyver. Jelenleg legerősebbek a pisztolyok és a gépfegyver. Én még mindig tartom magam a tantohoz, legfeljebb megnézem, mire nem tartotok még igényt a végére. Ja és persze az álcázás. Egy pisztolyt azért könnyebben elrejt az ember, mint egy gépfegyvert, akármilyen tűzerőt is jelképezzen az utóbbi. Tehát nem feltétlenül az a legjobb választás.

Natsuki megrántotta a vállát, és elindultak a mondott irányba. Végülis... nem is tudják mikor indul a busz, nem tudják kéne-e sietniük... Ez így érdekes...

Shinji türelmetlenül kopogott ujjaival a padlón. Nem úgy tűnt, mint aki díjazza a piszmogást.
- Akkor én elraktam az egyik pisztolyt - bár nem kellett mondania, se látta mindenki -, a katarjaim meg szabad préda. Nami úgy látom a ládzsánál akar maradni, szóval az ő pisztolya szintén - szögezte le. És Nami nem is kötöszködött, bár még nem vette vissza a fegyverét, csak rápillantott, s tétovázott. Mindenki egyet ért? Igaz, neki egy lándzsát visszavenni közel sem olyan pofátlanság, ahogy Shinji zsebrevágott egy pisztolyt, de...
- Nálam még maradt egy fegyver - szólalt meg hirtelen Midori. - És nem áll szándékomban kiadni a kezemből, úgyhogy nálam az lesz. A többit vihetitek.
Kenta bizonytalanul nézett a lányra.
- Mégis mi? - kérdezte aggódva. Látszott, hogy nem szívesen engedné útjára a lányt egyedül, egy kétes hatásfokú fegyverrel.
- Az mindegy. Mondtam, hogy nem adom át senkinek.
A fiú szúrós szemekkel nézett a lányra, és láthatóan kereste a szavakat, amivel visszavághatna.
Emiko közben bizonytalanul szemlélte a fegyverkupacot. Ő egyáltalán nem vett részt ezek felhalmozásában, mi joga lenne tehát bármit is elkérni a védelmére? Hayatének is, Yuukának is van fegyvere, bár csak közelharci, de... Viszont az is igaz, hogy nem bújhat a hátuk mögé...

Nobu hátát a falnak vetve ácsorgott. Nem kellett volna elrohannia, mint egy hisztis kisgyerek, most mégis hogy kullogjon vissza? Örült, hogy szabadulhatott a helyzetből, de annál nehezebb volt most visszamenni, félve, hogy mindeki őt fogja figyelni... Azért csak vett egy nagy levegőt, s némán visszasétált a szobába.
Nem ment messzire, csak megállt az ajtó közelében és figyelte a fegyvereken osztoszkodó ksi csapatot.

- Uraim... - nézett körbe a társaságon Hayate, majd gyorsan módosított - és persze Hölgyek. Van ellene bárkinek ellenvetése, hogy az egyik pisztoly Yuukához kerüljön? Egy gépfegyvert nem szívesen adnék a kezébe, mert azért rendesen visszarúg, de egy pisztollyal talán még elboldogul.
Szavai hallatán többen bólintottak, néhányan csak vállat rántottak beleegyezésül, de hangos ellenkezés még nem érkezett.
- De... de várj! - szólalt meg ekkor Yuuka. - Én még... nekem még életemben nem volt hasonló a kezemben, azt sem tudom, hogy kell célozni! És ha véletlenül téged vagy Emikot talállak el? Kérlek, ne kelljen még emiatt is idegeskednem! Ha már a mi csapatunkba kerül, legyen inkább Emikonál, ő sokkal biztosabb kezűnek tűnik! Vagy akár nálad, Hayate, de... de ne nálam. Az erdőben sem nagyon boldogultam a lőfegyverekkel...
Hayate egy pillanatra mintha meglepődött volna a lány kifakadásán, majd csak bólintott, hogy jelezze, részéről rendben van. Kérdőn nézett Emikora, hogy ő elfogadja-e a felajánlást, valamint a többiekre, hogy így is belemennek-e.
Ekkor tűnt fel neki, hogy közben Nobu is visszaérkezett. Némán biccentett a fiúnak köszöntésül. Ezek szerint már jobban van. Legalábbis remélte.

Eizan ide-oda forgatta a fejét, hogy megtalálja a helyes járatot jelző táblát, de semmi. Egyszerűen nem találja azt a számot, kész. Lehet, hogy mégiscsak a másik irányba kellett volna menniük...?
Ekkor kissé arrébb húzódott, mikor nem messze tőlük kiállt egy busz és csodák csodájára végre észrevette a keresett számot egy táblán, de busz épp nem állt bent. Remélte, nem az imént ment el...

Emiko meglepetten nézett Yuukára aztán tovább Hayatére, és akaratlanul is hátrébb húzódott egy kicsit.
- Én... - motyogta. - Nem hiszem, nem hiszem, hogy ez kéne, jó nekem valami kis bicska is, vagy az a tőr... Hiszen én nem is hoztam semmi fegyvert, nem értem, mért pont nekem lenne jogom...
- De te fogadtá be mindannyiunkat - vágott közbe Kenta. - Megmentetted az életünket, szóval... Ez a minimum. Szerintem is az a legjobb, ha nálad van.
Ez még mindig nem igazán győzte meg a lányt.
- De mi hárman vagyunk, mért nem inkább olyannál lesz lőfegyver, aki egyedül van, így nehezebben védi meg magát?
- Viszont így több embert is megmenthet egy fegyver - vetette közbe Benawi, nem túl elfogulatlanul.
- Meg még az én pisztolyom is ott van... - vetette közbe Nami. - Még azt is viheti valaki, meg a gépfegyvert is, valaki erősebb alkatú... Szóval még két lőfegyver kiadó ezen kívül...

Natsuki szótlanul ült le a közeli padra, és várakozón pillantott Eizanra, hogy ő is kövesse a példáját. Itt vannak együtt, kettesben és... és ki tudja, talán egy fél órán belül halottak lesznek, vagy legalábbis az egyikük és... és... képtelen bármit is mondani neki...

- Jut eszembe, még itt van ez is! - kutatott a táskájában Haruka, majd előásta belőle a rajzszöges köpőcsövet. - Tudom, nem épp a legjobb, hacsak nem khmm... szemre vagy hasonlókra céloz az ember. Mert abban az esetben azért tud fájni, ha élével belé áll... Na jó, inkább nem ecsetelem, itt van.
Ő is berakta a közösbe a fegyverét. Hát ennyivel több. Nem sok, de talán segít. Viszont ugye nem akarják neki adni az utolsó pisztolyt, csak mert lány? Úgysem fogadja el. Kazushige, Ichiro sokkal rosszabb fizikai állapotban vannak, közelharcban nem biztos, hogy jeleskednének. Tatsuya sem igazán, de... őt majd megvédi ő... valahogy. Vagy útközben gyorsan még összedobnak valami fegyverféleséget, tőlük kitelik.
- Nekem nem feltétlenül kell lőfegyver - adott hangot gondolatainak. - Elég valami kisebb, majd megpróbálom megoldani. Mondjuk ha másnak nem kell, még a köpőcsövet is szívesen visszaveszem. Esetleg kölcsönzök néhányat a mérgező lövedékből is, már ha belemegy.
Látta, hogy Shouri már nyitotta volna a száját ellenkezésül, ezért gyorsan megelőzte.
- Igen, komolyan gondolom - nézett a fiú szemeibe. - Van, akinek nagyobb szüksége lehet rá.
Kérdőn nézett Tatsuyára, hogy egyet ért-e, de egyből látta, hogy a fiú nagyobb biztonságban érezné magát egy pisztoly társaságában. Ugye előző kijelentésével nem hozott túl rossz döntést?

Nami kissé bizonytalanul fordult oda Daisukéhez.
- És te... mit viszel? Kérdezte halkan. Te is egyedül mész, szóval... Rendben leszel? - kérdezte a végén már egészen halkan.

Eizan is szótlanul figyelte a most szokatlanul csendes lányt. Igaz, nem volt egy Midori, de azért ennél többet szokott beszélni. Tényleg nagyon aggódik, de hát ez nyilvánvaló. Ő is hasonlóképpen van vele.
Bátorítón vonta közelebb magához Natsukit, és ebből valamiképpen ő is erőt merített. Összeszorított fogakkal figyelte a megálló tábláját és várta a buszt, ami ki tudja, hova viszi őket.

- Fogalmam sincs - felelte hasonló halkan Daisuke és lazán vállat vont. - Kivételesen játszom a jófiút, és hagyom, hogy mások válogassanak először. De hogy milyen nehéz csak így figyelni... A végén még elfogy minden 'kedvencem'. Utolsó kérdésedre felelve pedig nagyon remélem, hogy így lesz.

Shinji rosszallóan nézegette a társaságot.
- Ha ennyire nem bírtok dönteni, húzzatok sorsot! De ne szarakodjatok már! Ha az az alapelv, hogy mindenki olyan fegyvert kajon, amivel várhatóan a legnagyobb esélye van megvédeni magát... illetve, úgy osszuk el, hogy minbdenkinek legyen esélye... - pontosbított -, akkor adjátok gyorsan az utolsó fegyvert Kazushigének, - Emiko kérdőn nézett rá, mire Shinji rávágta - igen, te meg tedd már el azt a szart, különben örökké ezen fogunk veszekedni!
A lány bizonytalanul rakta zsebre a fegyvert.
- Na, jó - sóhajtott egy nagyot Shinji. - Rakja már valaki rá a mancsát a gépfegyverre is... Mondjuk, aki szeret nagy hátizsákkal mászkálni, mert igencsak furán fognak ránézni, ha a kezében viszi az utcán...

Nobu karba fonta a kezét és rosszallóan figyelte az egymással beszélgető Daisuke-Nami párost, aztán észbekapva, sietve az ajtót kezdte nézni, mintha az olyan érdekes lenne. Azt csinál amit akar, szabad nő... És egyébként sem feltételezte, hogy... mégsem bírta kiverni a fejéből a gondolatot.

- Itt van... - mondta sápatag hangon Natsuki, s óvatosan megfogta a fiú kezét. Most már úgy érezte szédül is... lehet ennyire izgulni? Mintha csak a kivégzésére menne...

- Jó ötlet - kapott az ötleten Ichiro, és már nyomta is Kazushige kezébe a pisztolyt. - Legalább nem én mondtam ki, akkor nem fogadta volna el. Nem, maradj csöndben és fogd újdonsült fegyvered! Ami a gépfegyvert illeti... nekem egy ideig elegem van belőle, köszönöm. Már most lemondok róla. Esetleg Hiro...
- Benawi? - előzte meg barátja ötletét Hiroshi. - Elférne egyáltalán nálad? Hogy áll a sebed, meg bírnád most tartani? Vagy inkább valami kevésbé feltűnőt szeretnél? Ez esetben akár Kenta, Shouri, Daisuke...?
- Kösz, nem - intett nemet Daisuke. - Nem tudnám hova rakni.
- Én viszont a katarokkal szemezek - intett az említett fegyverek felé Shouri. - Régóta ki akartam már próbálni, milyen velük harcolni.

Kenta egy ideig csendben figyelte a fogyó fegyvereket. Mégis mit kéne vinnie? Valahogy addig nem is foglalkoztatta igazán a kérdés, míg nem tudta mi van a lánynál... Muszáj volt...
- Kérlek Midori - súgta neki halkan. - Mondd meg mi van nálad, nem akarom, hogy...
Midori csak lesütötte a szemét.
- Meg tudom védeni magam. Könnyedén elrejtőzöm, elsősorban úgyis menekülésre fogok játszani, ha kell, nem harcra.
- Szóval szart se ér a fegyver, ami nálad van - szűrte le a tanuságot a fiú.
- Ez nem igaz! - vágta rá a lány. - Egy bicska van nálam - ismerte el, hisz addig úgy sem hagyná nyugton -, és az is nagyon hasznos tud lenni, hidd el.
- Persze, ha gépfegyverrel jönnek ellened...
- Ha azzal jönnek, egy pár saival se érek sokat - rántotta meg a vállát a lány.
- Akkor azt hiszem én is beérem egy bicskával - közölte a fiú, remélve, hogy ezzel úgymond "zsarolhatja" a lányt. Az habozott egy pillanatig mielőtt válaszolt.
- Hát... abból van a legtöbb... Valakinek azt is be kell vállalnia...

Eizan aggódva figyelte, ahogy Natsuki arca jóval sápadtabbnak tűnik, mint eddig. Mintha minden szín kiszaladt volna belőle... Szorosan a lány nyomában maradva szállt fel a buszra, hogy elkaphassa, ha netán össze akarna esni.
Basszus, neki kellett volna először mennie! Miért is engedte, hogy ő legyen a tesztalany? Lehet még vajon módosítani...? A francba, ha nem lenne messzebb az a hely, ahova neki kell mennie. Vagy belefér még? Beleférne mondjuk Hiroshiéknak...?

- Nem tudom, - húzta el a száját Benawi - a helyzet az, hogy... nem hiszem, nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer használni... Nem nálam kéne lennie, én úgyis elszúrom... Inkább valami kisebb fegyver... A shurikenek, vagy a mérgező tüskék... Valami kevésbé feltűnő, és valami... amivel kevésbé biztos, hogy gyilkolok... ha úgy alakul...

- Rendben - sóhajtott Hiroshi. - Akkor egyelőre marad nálam. Reklamációt és utólagos cserét szívesen fogadok, ha valaki úgy gondolja. Addig is tessék - tolta Benawi elé mind a shurikeneket, mind a fúvócsövet és töltényeit. - Nézd meg, melyik szimpatikusabb. A fúvócső elvileg nem halálos, hacsak nem valami nagyon érzékeny szervet találsz el. Addig legfeljebb lebénít, vagy legalábbis fáj. Mármint azt hiszem, nem találkoztam vele közelebbről.
- Én majd viszem a kettő közül a másikat - szólt közbe Daisuke.
Ichiro közben a sai-okkal szemezett és észrevette, hogy Tatsuya is hasonlóképp tesz. Zavartan nézett össze a másik fiúval, mire Tatsuya jobb híján vállat vont.
- Vidd csak - intett Ichironak, mire meglepetésére a fiú megrázta a fejét és felé nyújtotta a páros fegyvert.
- Hiába, az egyik vállam még nem a legjobb, nem tudnám rendesen használni - érkezett az indoklás. - Majd viszem a tőrt és mondjuk egy bicskát mellé.
- Kösz - bólintott Tatsuya magához véve a sai-okat. - Haruka, azért egy bicskát minimum te is tegyél el amellé a köpőcső mellé.

Midori elgondolkozva pillantott Daisukére. Mindkét fegyver Tesshinnél volt, és ezt bizonyára ő is tudja. De nem, ennek semmi köze nem lehet a döntéséhez... Vagy...? Ő is tudja, hogy Tesshin és Himeno egy darabig együtt voltak, talán úgy érzi, hogy... Nem, nyugi már, egyszerűen csak azok a fegyverek tetszenek neki, ennyi...
Figyelte, ahogy Benawi rövid gondolkodás után elteszi a shurikeneket.

Végre Nami is eltette a lándzsát. Jó érzés volt újra magánál tudni a fegyvert, sőt valahol mélyen a tudat is jó volt, hogy talán újra használnia is kell. Aztán sietve megrázta a fejét. Nem, nem fog többet gyilkolni! Ha nem muszáj nem. De... azért... szívesen harcolna... csak egy kicsit...

Daisuke bólintva vette magához a fúvócsövet és pár töltényt Haruka felé nyújtott.
- Tessék, akkor nézd meg, jó-e - mondta. - Nekem úgysem kell ennyi.
Tehát végül a fúvócső került hozzá. Érdekes, pedig azt hitte, Benawi majd ezt választja. Pedig jobban járt volna, ha lábon lövi az ellenfeleit, utána fut. Az ő sebével inkább menekülni kéne, másrészt a shurikenek el fognak fogyni. Mindegy... Azt az egy darabot úgysem adja oda, jó lesz... vészhelyzet esetére. Igen, mondjuk mint nem várt fordulat.
- Akkor maradt a nuncsaku - állapította meg Hayate. - Meg néhány bicska. Szerintem ezek szabad prédák. Valaki még egy nuncsakut?

- Na, ezt is letudtuk még ma - sétált hátra a falhoz Shinji, leült mellé, s egy rövid ásítással hátradőlt. - Hihetetlen... - Namira pillantott. - Na mi van kislány, nem ülsz le mellém? Jobb, ha szokod a társaságom...
- Csak szeretnéd - húzta fel az orrát sértődötten a lány, de Shinji nem szalasztotta el az első pillanatos ijedtséget az arcán, s elégedetten mosolygott. Nami inkább még messzebb húzódott a fiútól.