10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Azért a gondolatolvasás nem alapkövetelmény - nevetett visszafogottan a lány. - Úgyis azonnal ugráltatnak, ha szeretnének valamit. Meg hát a bárpultnál ez egyszerű, azért is szeretek ott lenni. Csak kiszolgálod az italokat és kész. A koktélok készítése se olyan nehéz, ha beletanulsz, mondják mit kérnek, megcsinálod, ennyi. Bár van, aki panaszkodik, hogy nem jó. De ez csak az első pár héten rossz. Kár, hogy nőknek nem szokták átengedni ezt a részt, én is csak kiszolgálhatok, pedig már ellestem az összes trükköt szabadidőmben. De legalább így tudok segíteni neked!

A 'ruhák' említésére Hayate akaratlanul is végigmérte Emikot és feltűnt neki, hogy a lány már pizsamában van. Ó... biztos épp a fürdőbe készült... Igen, a fogkefe is ezt bizonyítja a kezében... Gyerünk, próbálj nem túl feltűnően bámulni! Idomulj a szerepedhez!
Emiko megjegyzését már szinte magára sem vette. Jó, mondjuk az is tény, hogy nem kerülte el a figyelmét. Az "ilyenek"... Vajon korábbi élete alapján őt is ebbe a kategóriába sorolná? Az előző reakciója alapján igen. Tessék, kellett elárulnia, hogy hasonló házban laktak. Bár bizonyára nem szándékos volt.
- Miért, ez a szerep tényleg illik hozzám - mosolyodott el halványan. - Kitűnően tudom játszani... Neked viszont annál nehezebb, amint látom. Néha jobban esik, ha az embert észre sem veszik és nem rohanja le minden második másodpercben valaki. Egy életre eleget kaptam a hasonlókból. Amúgy igen, megnyugodhatsz, nem hagytak éhezni. Azért a testőr is ember.
A lány utolsó mondatai már sokkal jobban estek neki. Azért... ez esetben jobb volt, hogy legalább valaki gondolt rá a sok közömbös ember között.
- És legalább tényleg a közeletekben lehetek - folytatta. - Ez nem csak neked megnyugtató.

- Örömmel hallom - bólintott Eizan. - Ezek szerint mindkettőnk gondolatai elfoglaltak voltak. Hmm... igen, jobb híján összedobtam még mikor megérkeztem egy szendvicset, hogy azért valami legyen a gyomromban. Azért a vacsorameghívást köszönöm, elfogadom.
Hmm, mire akart célozni a főzőleckékkel? Csak nem a gyomromon át akar még jobban elcsábítani? Hehh, ennél jobban? Bár megpróbálni azért meg lehet.

Hiroshi szeme felcsillant az ötlet hallatán.
- Az én kis külön edzőm - mosolygott. - Azok a trükkök tényleg jól jönnének... hisz... hisz fejlődni sosem árt!
Huhh, épp' jókor kapott észbe! Most majdnem elszólta magát, hogy teljesen kezdő... Bár legkésőbb a hajón ez úgyis kiderül. Reméli, gyorsan beletanul majd.
Lassan be is fejezte a vacsorát és jóízűen rakta le a tányérját.
- Köszönöm, ez jól esett. De tényleg... Lehet, hogy furán hangzik, főleg arra nézve, hogy te tudod a nevem, de... kicsit kellemetlen, hogy Morinaga-san nem említette a tiédet. Ezért... megkérdezhetem a neved?

Ichiro nagyot sóhajtva fejezte be az utolsó edény elöblögetését. Kész, ezzel vége. Pedig nem is volt olyan sok, de... az utóbbi időben azért nem nagyon kellett mosogatnia. Mindig rásózta Hiroshira. Kicsit fura volt most így újra egy kis házimunkát végezni.
Na, ha már ezzel meg is van, mehet lassan aludni. Minél előbb ágyba kerül, annál nagyobb a valószínűsége, hogy fel tud majd kelni reggel. Reméljük...

- Nem. Nem tetszik - rázta a fejét. - Na de az élet nem habostorta, tudom... Dehát oszthattak volna rám valami más nehézséget is! - fakadt ki aztán mégis. - Például... Nem tudom... De ez! Ez az elveim ellen van! Hogy volt pofája ilyesmibe kényszeríteni! Csak azért tűröm, mert mindannyiunk érdeke... Végülis én itt csak vendég vagyok... De ha nem az életünk múlna rajta... - megrázta a fejét. Elhallgatott, és egy darabig csak nézte Hayatét. Mit is mondhatna neki? Igazából nem is tudta mit akar. Csak pár kedves szót akart mondani, de semmi aktuális nem jutott eszébe. Na, gyerünk, gyerünk!

Edző? A lány már nem is hallotta mit mondott utána a fiú, annyira zavarbahozta az ide nem illő szó. Csak akkor eszmélt fel, mikor Hiroshi a nevét kérdeze, s ettől csak még vörösebb lett. Ijedten felpattant.
- Te jó ég, elfelejtettem bemutatkozni! Hogy lehetek ennyire udvariastlan? Yamaguchi Ayumu. Örvendek! - hajolt meg mélyen.

Natsuki intett Eizannak, hogy kövesse, s átsétált a konyhába. Szinte egyből el is tűnt a hűtő ajtaja előtt, s szinte az egészet kirámolta.
- Na, melyik hangzik jól? - kérdezte. Hehe... Jól kifosztják ez a házat, na szép... De nem számít! Ő is újra megéhezett...

Hayate gondolta, hogy Emiko nem élvezi a helyzetet, de hogy ennyire... Mondjuk annyira mégsem lepte meg ez a kis kifakadás, mint ahogy először gondolta. Igenis érthető Emiko álláspontja. Ha választhatott volna, ő is inkább más családot képzelt volna el magának. Akkor még nem választhatott, de most már igen. Már csak rajta múlik, hogy jó döntéseket hoz-e.
De most ez a hirtelen beállt csönd. Meg kéne szólalnia, hogy mondjon valamit, de mit? Ennyire nem zavarhatja össze, hogy Emiko nézi...
- Amúgy... a fürdőbe készültél...? - mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott, de ahogy megtette, legszívesebben azt kívánta, bár ne is mondott volna semmit. Basszus, így elrontani ezt a párbeszédet... Most Emiko el fog rajta gondolkodni, hogy vajon honnan gondolja, és mikor rájön, miből következtetett erre, egyből világos lesz számára az is, hogy lopva szemügyre vette a pizsamáját. Hupsz... Hol van ilyenkor az a híres előrelátásod, Hayate?

- Ahm... igen... - bólintott a lány. - Akkor... - Kicsit zavarba jött. - nem is várakoztatlak meg tovább, megyek is... Jó éjt! Pihend ki magad, hosszú napunk volt!

Hiroshi hirtelen nem is tudta, mit reagáljon, úgy meglepte ez a formális bemutatkozás. Na ilyet is régen látott... Valaki, aki nemcsak ismeri, de be is tartja az udvariassági formulákat. És milyen könnyen zavarba lehet hozni ezt a lányt.
- Ayumu? - kérdezett vissza mintegy megerősítésül Hiroshi, majd udvariasan bólintott. - Szintúgy örvendek a találkozásnak!

A lány arca még mindig lángolt, úgyhogy inkább gyorsan felvette a fiú megüresedett tányérját.
- Remélem jól esett! Menj csak, pihenj le nyugodtan, holnap korán kell kelnünk, olyan öt körül, hogy odaérjünk időre. Jó éjt!

- Hmm, neked ennyi minden maradt a hűtőben? - lepődött meg kissé Eizan. - Lássuk csak... Ehh, a bőség zavara. Mondjuk az a tofu elég szimpatikus, meg az a tonhal is. Nézd, szinte mosolyog rám és úgy kéri, egyél meg! Attól eltekinthetünk, hogy már nincs feje, amivel ezt megtegye, de azért odaképzelni oda lehet. És neked mihez lenne étvágyad?

- Jó éjt... - szólt még Emiko után Hayate, majd halkan felsóhajtott.
Tessék, elkergetted. Úgy kell neked. Te szúrtad el, magadra vess! Ehh... mikor tudsz majd vele rendesen kommunikálni? Jó lenne, ha összekapnád magad...
Még egy kicsit nézett a lány után, majd belépett a szobájába.

Hiroshi már meg sem merte kérdezni, segíthet-e még valamit, nehogy még azzal is zavarba hozza a lányt. Mostantól nagyon-nagyon fog rá figyelni, hogy mit hogyan, milyen hangsúllyal mond. De azért tényleg aranyos lány.
- Köszönök mindent és... akkor hát jó éjt!
Igen, az alvás tényleg jó ötlet. Ötkor kelés? Te jó ég, idejét nem tudja, kelt-e valaha is olyan korán. Bár amilyen messze vannak a megadott helytől, nem is csodálja, hogy jóval korábban kell indulni valamint elkezdeni a készülődést.

- Hm, igazából bármihez - felelte őszintén Natsuki, s némi zöldséget hagyott még kinn azon kívül, amit a fiú mondott, a többit visszarámolta. - Nem tudom mikor jönnek vissza tulajdonosok, de ezek hamar elfonnyadnak, azt hiszem, ezt a legkevésbé pofátlanság elfogyasztan, igaz? Hát... most rádhagyom, hogy milyen formában fogyasztod el a halat meg a tofut, nem akarom tönkretenni a drága alapanyagot!

Ayumu sietve elmosogatta a tányért, meg az edény is, amiben melegítette az ételt, aztán ő is visszavonult a szobájába. Csak csendben ledőlt az ágyára, és várt, mikor alszanak ki a fények, és lesz teljesen csendes a ház. Előbb had végezzen a fiú a fürdőszobában, aztán majd megy ő is. Biztos kimerült, ráadásul vendég is.

- Viccelsz? Természetesen nyersen, a halat is így egyben, úgy az igazi!
Natsuki kétkedő arckifejezésén látva Eizan arcán széles vigyor jelent meg.
- Nem, igazából minimum megsütöm őket - pontosította előző kijelentését. - Ugye hagytak szójaszószt is? - közelebb lépett az egyik szekrényhez, hogy ott keresgélhessen. - Amúgy arra én is kíváncsi vagyok, hogy kiknek a házaiban lakik a csapatunk nagy része. Azért nem hiszem, hogy mindegyik ingatlan Morinagáé lenne. Talán az ismerőseié...? Á, itt a szójaszósz!

Hiroshi korábbi terveihez híven most a fürdő felé vette az irányt, hogy egy gyors zuhanyt vegyen. Nem akart annyit pepecselni, hátha még Ayumu is a sorára vár, meg amúgy sincs otthon, hogy órákig ázzon. Ó, és tényleg készített ki neki törülközőt...

Natsuki elmosolyodott.
- Azt hiszem én egyszerűen csak megpirítom a zöldséget - keresgélt egy serpenyő után. - Azt nem lehet elrontani, ha itt állok fölötte... Remélem... Kérsz belőle te is, ugye?

- Kérek - bólintott Eizan, és közben nekiállt előkészíteni a tonhalat. Hmm, ez fura lesz. Ritkán ette így kisütve, sushiban sokkal jobban szerette. Ha ehetetlen lesz, legfeljebb ott hagyja, de annyira nem lehet rossz. A zöldséget pedig ki nem hagyta volna, mert bármilyen egyszerű is, mégiscsak Natsuki készítette. Halványan elmosolyodott. Tényleg nincs sok önbizalma főzés terén... De mindenen lehet változtatni, főleg hogy ő maga mondta, hogy leckéket akar venni. Hmm, már alig várja.

Natsuki amúgy se volt túl rutinos szakács, de a tudat, hogy most Eizanra is főz nagyban megnehezítette a dolgát. Izgulni kezdett, kapkodni, hogy tökéletes legyen és bizony elfelejtett olyan alapvető dolgokat, amik még egy egyszerű zöldségpirítási kísérletnél is jelen vannak. Az eredménye az lett, hogy az étel gyors ütemben kezdett odakapni, és mikor Natsuki próbálta kimenteni az érintett zöldségszemeket, újabb probléma merült fel: képtelen volt a szedőn kiegyensúlyozni a zöldségeket, azok minduntalan visszahullottak, szétestek, vagy alapból le voltak ragadva. Nos a végeredmény... Jól átsült lett.

Emiko visszaérve azonnal ledobta magát az ágyára.
- Szabad a fürdő - közölte Yuukával. - Apropó... Találkoztam Hayatével. Szerencsére nem hagyták éhezni, és itt van a szobája szemközt velünk.
Vajon Yuuka mennyire álmos? Jó lenne pár dolgot átbeszélni, és úgyse kell korán menniük... De azért megvárja, hogy visszajöjjön a fürdőből, és meglátják...

Eizan igyekezett elrejteni meglepett arckifejezését és inkább a saját részére figyelni, de csak nem kerülte el a figyelmét Natsuki ügyködése. A lány... nos... tényleg nem volt a helyzet magaslatán... Mindezek ellenére Eizan igyekezett jó képet vágni a dologhoz és elnézően elmosolyodott. Végül is a szándék a lényeg. Akkor is fog enni belőle, ha már neki is csinálta. Sőt, szolidaritásból lehet, hogy még kicsit ő is odakapatja a halat. Tényleg, még a tofut is be kell paníroznia, az sokkal finomabb. Van itt valami gyors panír...?

- Tényleg? - vidult fel kissé Yuuka. - Az jó, már attól féltem, átrakják az épület másik felére vagy valami, és ha bármit is terveznek, szabad prédát jelentenénk. De kezdem átlátni, hogy valószínűleg nincs benne trükk. Mármint a házbéliek részéről, Morinagát még mindig nem tudom hova tenni...
Közben ő is magához vette fogkeféjét és hálóingét - nem akarta megkockáztatni, hogy ilyen lengén öltözve összefusson valakivel - majd az ajtó felé indult.
- Akkor megyek én is lezuhanyzok.
Ekkor jutott eszébe, hogy visszafelé úgyis hálóingben kell jönnie. Na mindegy, majd csak túléli...

Hiroshi törölközővel a fején indult vissza a szobájába. Mikor odaért, alaposan áttörölgette a haját, hogy azért véletlenül se fázzon meg. Huhh, már ráfért ez a hajmosás, felfrissítette. Reméli, nem haragszik meg Ayumu, hogy utólagos engedélyével használta a samponját. Vagy inkább ne is említse, mert végül is mégiscsak női sampon volt...? Annyira biztos nem feltűnő...
Haját törölgetve ült le az ágya szélére és újra elővette Morinaga levelét.
Huhh, muszáj lesz nem elrontanom a dolgokat a bárpultnál, különben azok alapján, amiket Ayumu mondott, ezek még képesek és elevenen szétszednek! Na ilyen esetekben majd jöhet a Hiroshis, izé, most már Akirás sárm! Csak lehetőleg ne férfiakon kerüljön alkalmazásra...

Natsuki akaratlanul is összehasonlítgatta Eizan készülő ételét és a saját már elszúrt részét. Halkan nyelt egyet.
- Ehetek majd egy kicsit... a tiédből is? - kérdezte bátortalanul. Meg akarta jegyezni, hogy megérti, ha ezek után Eizan mégse kér a zöldségből, de akkor a fiú biztos közölné, hogy ugyan, semmi baj sincs vele. Inkább sietve előszedett két tányért, meg pálcikákat. Már egész otthonosan mozgott a konyhában, dehát végülis a fél koraestéjét a felderítéssel töltötte.

Ayumu bátortalanul lesett ki a szobájából. A villany még ég, de mozgolódást hallott. Ki tudja, lehet, hogy még vissza akar menni, jobb ha megvárja, míg elalszanak a fények, igen. Ne légy türelmetlen! Ruhástól lehanyatlott az ágyára, és várt. Így is jó pihenni... csak nehogy elaludjon!

- Eleve így gondoltam - bólintott mosolyogva a fiú, majd hirtelen felszisszent, ahogy túl gyorsan ejtette bele az egyik tofuszeletet a serpenyőbe, így a forró olaj ráfröccsent a kezére. - Hupsz... - dörzsölte meg csuklóját. - Ezzel mindig megszívom. Legközelebb szólj rám, hogy nem, azért se dobjam bele ilyen magasról.
Már el is engedte olaj-látta kezét és visszafordult a serpenyőhöz. Ehh, ezt a kaját nem lehet sokára magára hagyni. De legalább hamar kész van.

Hiroshinak sikerült egész szárazra varázsolnia haját. Remek, most már akár el is mehet aludni, holnap tényleg korán kell kelniük. Még jó, hogy ő nem Ichiro és képes hasonló 'manőver' végrehajtására. De a törölközőt csak nem kéne itt hagynia... Újra a fürdő felé vette hát az irányt, hogy kiteríthesse száradni az anyagot. Visszafelé még tétován megtorpant Ayumu ajtaja előtt. Vajon alszik már...?
- Jó éjt még egyszer... - mondta halkan, de azért hallhatóan az ajtónak, hogy véletlenül se ébressze fel a lányt, ha már alszik.

- Jó éjt! - felelte a lány szintén csendesen. Akkor tényleg elment aludni. Igen, nemsoká meg is szűnt a lámpa fénye, úgyhogy Ayumu is vette a bátorságot, hogy megközelítse a fürdőszobát.

- Umm... Oké... - felelte bizonytalanul a lány. Bár nem volt egészen biztos benne, hogy meg tudja jegyezni. Panírozott tofut nem dobálunk magasról... És ha nincs bepanírozva? Vagy ha nem tofu? Na jó... Hagyjuk... Inkább megterített.

- Kész is vagyok - vette el a serpenyőt Eizan, de kicsit el is fintorodott. - Basszus, pedig gondoltam rá, hogy a hallal kéne kezdeni, így most olyan fura morzsás lett... Mindegy, csak megesszük. Hmm... bár lehet, hogy mégsem rontottam el, mert akkor viszont tonhal ízű lenne a tofu. Jól van, nem lelkizek többet a kaja fölött, inkább együnk. Ugye nem baj, de csak sima tányérra teszem és nem dísztálalok? Tartok tőle, hogy amúgy sem menne.

- Nem, nem baj - rázta a fejét Natsuki. - Nagyon gusztán néz ki - pislogott a tofu felé. Hát... igen... sokkal jobb, mint az övé... Ez olyan égő... Egy fiú... így lepipálta...

Eizan látva Natsuki lehangoltságát már el is határozta, hogy legelőször a zöldségből szed majd és azt kóstolja meg, hátha ezzel kicsit bátorítja. Vagy azt hiszi, hogy csak sajnálja. Csak nem... Végül is nem lehet jó mindenki mindenben, ugye? És ez még a jobbik eset, ez tanulható.
- Nehogy azt hidd, hogy én valami hű de nagy konyhaművész vagyok - rázta meg a fejét a lány arcára pillantva, majd fel is kapta Natsuki tányérját. - Na, akkor mit szedhetek? Mehet minden?

- Ahha... - bólintott lassan a lány. - De csak egy kicsit, én már ettem!
Hát... Sejtette, hogy nem konyhaművész. Épp ezért ciki, hogy rutinosabb nála. Egy átlagos, tizenötéves fiú!!!

- Tessék - rakta a tányért Natsuki elé Eizan, majd a sajátját vette kézbe és arra is szedett a rögtönzött vacsorából. Egy kis tálkába öntött a szójaszószból is, hogy azzal se kelljen már vesződni.
- Akkor hát egészségünkre. Jó étvágyat!

Hiroshi álmatlanul forgolódott az új helyen. Igazából nem az ággyal volt baja, sokkal inkább az aggasztotta, hogy vajon barátai is odataláltak-e a számukra kijelölt helyre, valamint épségben érkeztek-e meg. Tényleg, mennyi a valószínűsége, hogy ugyanarra a hajóra kerülnek? Igen, ez lehetséges, de persze könnyen meglehet, hogy nem. Záros határidőn belül ez úgy is kiderül. De basszus, honnan tudhatná a többiek álnevét? Pedig valószínűleg ők sem a sajátjukat használják majd. Mégsem szólíthatja le Ichirot, ha meglátja, mikor jelenleg nem Ichironak fogják hívni. Majd megoldják valahogy. Szegény Kazu, ő vajon milyen munkát kaphatott? És a többiek, közöttük a többi sérült? Ha őt ilyen jól eltalálta Morinaga, biztos velük is előrelátó volt...
Átfordult a másik felére és felsóhajtott. Most már tényleg aludni kellene...

- Jó étvágyat! - mosolyodott el végre Natsuki. Azért... ez mégis különleges... Itt ez a kissé megégett kaja - ők főztek -, itt ez a ház, ami nem is az övék - kettesben vannak -, késő van és másnap korán kell kelnie - együtt töltik az éjszakát... Most tényleg elkezdődött valami új... És Natsuki még életében nem érezte ennyire boldognak magát.
Na hugi, ha el tudnám ezt mesélni neked, igencsak meglepődnél, igaz? Valahol... szeretném, hogy tudd, hogy a nővéred jobb ember lett - legalábbis igyekszik azlenni. Másrészről... tudom, hogy jobb neked, ha végre a saját utadat járod, nem az én mintám alapján - legyen az jelenleg jó vagy rossz - próbálod igazgatni az életed...
Huhh, most mért jutott ő az eszébe? Mért jutott eszébe egyáltalán a családja?

Ayumu villámgyorsan végzett a fürdőszobában, és sietve bújt vissza az ágyába. Na most már tényleg alvás, nem lehet hulla holnap, hisz nagyon kemény munka vár rájuk! Az első nap az egyik legnehezebb, az utasok izgatottak, minden új, segíteni kell őket, eligazítani... Na, nyugi, ne forgasd az agykerekeid, mert sose alszol el így!

- Hm, Yuuka jól elpancsikol... - morfondírozott magában Emiko, s átfordult a hasára, lábát unatkozva kalimpálta a levegőben. Egy cseppnyi álom sem volt a szemében. Lehet, hogy ennek a másik lány nem fog annyira örülni... Ha Benawi megtudja, hogy Yuukát fárasztotta, ki fog kapni... Már ha van mersze erre a fiúnak Legalábbis dühös lesz, na...

Yuuka gyors léptekkel sietett visszafelé a folyosón. Gyerünk, csak ne vegyenek észre... Jaj, miért is kell ennyire szégyenlősnek lenned? Benawi is látott már hálóingben.
De az más...! Benawi nem egy idegen akárki egy idegen házban. Bár mondjuk azt sem díjazta volna, ha Hayate látja meg...
Ez az, siker! Beslisszolt az ajtón és becsukta maga mögött.
- Végeztem is - köszönt Emikonak. - Bocs, kicsit talán elhúztam...

Shouri bárhogy is próbálkozott, még mindig nem jött álom a szemére. Jaj, de jó, még fáraszthatja magát különböző elméletekkel Harukáékkal kapcsolatban. Hát egy percre sem nyugodhat?
Remélte, hogy minél előbb újra látja barátnőjét és ha kell, felelősségre vonja Ikedát. Bár Haruka azt mondta, nem ad teret neki. Bíznia kell benne. Ha Haruka képes volt újra bízni benne azok után, hogy kis híján lelőtte azzal az íjjal, akkor ő is le tudja győzni a féltékenységét. Talán ez az eddigi legnagyobb ellenfele. Mert ez mindenhol ott van, nem lehet elfutni, elbújni előle. Na nem mintha ő az a nagyon bujkálós típus lenne, de akkor is...
Viszont volt valaki, akivel egyáltalán nem akart újra összefutni. Ökölbe szorult a keze, amint eszébe jutott Daisuke. A szemét... Bár még van nála valami, ami az övé, de inkább lemond róla, semmint újra kelljen látnia a srác önelégült pofáját. Még csak az kéne, hogy egy hajón utazzanak és meglássa őt a gyermekmegőrzőnél! Vagy nem csak ő, de bárki más! Ki fog borulni, ez biztos. Hogy ne borulna ki később, gyerekekkel körülvéve, ha már most ki van borulva?!

- Nem, semmi baj... - legyintett Emiko, s igyekezett álcázni türelmetlenségét. Egy kis pihenő neki is kijár, az más kérdés, hogy közben a kedves szobatárs be van pörögve. Csendben figyelte, ahogy Yuuka bejön a szobába, majd ő is letelepszik az ágyára.
- Mondd csak... - kezdte elgondolkozva -, te nem azon a véleményen vagy, mint Benawi? Úgy értem... - habozott -, nem zavar téged, ha Hayate és én... jóban vagyunk?

Yuuka sejtette, hogy előbb-utóbb valamilyen formában elhangzik majd köztük ez a kérdés, de nem számított rá, hogy Emiko rögtön ezzel köszönti. Bár érthető, bizonyára nem esik neki jól Benawi álláspontja...
- Nem... - rázta meg a fejét rövid gondolkodás után Yuuka. - Nem zavar. Nem tudom, talán azért, mert nem ismerlek még olyan régóta. Nem az, hogy én ne féltenélek veszély esetén, de... szóval érted. Úgy érzem, már nincs okom a bizonytalanságra, hisz Hayate épp eleget bizonyított. Most már minden más, nem az számít, hogy ki volt... Az igazat megvallva... inkább örülök - mosolyodott el halványan. - Talán most majd Hayate is másként áll hozzá a dolgokhoz, másként értékeli a saját életét...

Hayate nem igazán tudott mit kezdeni magával. Legszívesebben ő is a fürdő felé vette volna az irányt, de nem valószínű, hogy a személyzet is azt használhatja, amit a lányok… Talán le kéne mennie megkérdezni, hol zuhanyozhat le. Azért mégis csak jól esne.

Emiko megkönnyebbülve hallgatta Yuuka szavait, az utolsó mondatra azonban elkomorodott.
- Másként...? - kérdezte halkan. Igen, ő is észrevette már, és Nami is elég hangosan kikelt pár órája... Viszont... - Akkor ez elég nagy felelősség rám nézve... - motyogta a takaróját gyűrögetve
- Úgy értem... ha én nem viselkedem felé, elég... pozitívan, annak... annak nagyobb szerepe van, mintha azt veled vagy Benawival tenném például. Szóval... ha ez nem is jó szó rá, de... ő ebből a szempontból érzékenyebb, igaz? Nagyon oda kell figyelnem, mit mondok és teszek. És hogy mit nem. És mindenképp következetesnek kéne lennem... Ez nehéz, amikor én sem tudom, mit szeretnék...

- Igen... - bólintott lassan Yuuka. - Lényegében valami hasonló... Ez így tényleg elég nehéz felelősségnek hangzik. Viszont ez még nem ok arra, hogy bármire is kényszerítsd magad, és ezt szerintem Hayate is így gondolja. Ez nem kötelesség vagy valami, ez... csak tedd azt, amit szeretnél, amit jónak érzel. Tudom, ez tényleg nem egyszerű...

- Amit szeretnék? - kérdezett vissza Emiko, és most már tényleg alig hallhatóan beszélt. - De még mindig nem tudom, van-e valami elvi akadálya, hogy... - ijedten elhallgatott, s bebújt a takarója alá. - Mindegy! Hagyjuk... Jó éjt! - azzal a párnájába fúrta a fejét.

- Hát ez finom volt! - jelentette ki Natsuki ahogy mindketten befejezték az evést. Nos jó, evett már jobbat is, de azért ez szép teljesítmény két tizenévestől, na! - Elmosogatok, addig te költözz csak be nyugodtan a szobámba! Ott van mellette a fürdő is, használd nyugodtan, én már lezuhanyoztam.
Na igen, elvégre már egy ideje aludni akart, csak... Csak nem tudott.