10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Midori egy örökkévalóságnak érezte mire végre elindultak a hajóra.
- Először a szobánkat nézzük meg, jó? - kérdezte a férfi a lépcsőn felmenet.
- Nagyon! - válaszolta a lány őszinte lelkesedéssel. - Hiába meséltél annyit, nem tudom elképzelni milyen lehet!
- Pár perc és meglátod - mosolygott az. Még az irataikat sem kellett megmutatniuk a belépéshez, zavartalanul mehettek tovább. A lávány hihetetlen volt, belülről teljesen olyan volt, mint a filmekben látott hotelek közül a legfényesebbikek. Ámulva nézelődött körbe, képtelen lett volna megjegyezni az utat, de nem is arra figyelt. Lifttel mentek fentebbi emeletekre, bár ő maga szívesebben ment volna a lépcsőn, hogy többet lásson. Három lift is volt közvetlenül egymás mellett és mind annyira tágas volt! Hihetetlen...

Daisuke egész jól elfoglalta magát a konyha felderítésével. Persze sorra magyarázták neki, hogy mi hol, merre található, hátha esetleg be kell majd segítenie, de egyidőben arról is felvilágosították, hogy erre vajmi kevés esély van, úgyhogy legjobb, ha a mosogató környékén ismeri ki magát. Ó remek, vágyai tárgya... Bár itt még a mosogató is elegánsabbnak tűnt, mint amúgy. Na de mégis, mi van még itt...?

- Kazuma, én indulok! - jelentette ki hangosan a nő, s a bejárat felé hurcolta hatalmas bőröndjét.

- Megyek már, megyek! - kiáltott Ichiro, és felnyalábolva a csomagjait kisietett a szobából. Pedig annyit nem is vacakolt... Vagy igen? De hát önmagához képest gyors volt! Mindegy, örüljön a nő, már itt van.
- Mehetünk - jelentette ki szinte már gyászos hangon.

Eizan már most érezte, hogy itt bizony lesz feladata. Még szinte meg sem érkezett, épp csak a csomagjait vitték el a kabinjába, de máris munkába fogták. Gyere erre, megmutatjuk azt, azután csinálhatod is ezt...
Úristen, ennyit kell dolgozni egy ilyen hajón? Akkor mi lesz, ha tényleg elkezdődik a műszakja és elindulnak? Van egy olyan érzése, hogy fáradtan fog visszavonulni az itt eltöltött napok végén.

Shinji meglepetésére Nami egy idő múltán visszatért hozzá. Mint egy kiskutya, aki akar valamit, lassan közelítette meg, s türelmesen megállt mellett, várva, hogy észrevegye, és leeressz a könyvet. Shinji egy darabig még játszott az idegeivel, aztán felnézett.
- Unatkozol? - kérdezte.
- Nem az... egy kicsit. Vagyis nem tudom mit csináljak...
- Aha, szóval jobb híján jöttél engem zaklatni...
Nami csalódottan nézett rá, aztán sietve felhúzta az orrát, és hátat fordított.
- Bocsáss meg, itt se vagyok - közölte.
Shinji tétovázott, aztán felkelt, letéve az asztalra a könyvet.
- Várj...!
Nami visszafordult. Nem volt dühös, inkább csak olyan letört.
- Mi a baj? - igyekezett kedvesen viselkedni Shinji. Eléggé kijött már a gyakorlatból...
- Én csak... - kezdte a lány - aggódom... Szerinted jól vannak a többiek?
- Mi jól vagyunk, feltételezem nem csak velünk kivételezik...
- Nem tudom... Natsut meg engem ismer, talán csak mi kettőnket akar kivinni.
Shinji megrázta a fejét.
- Akkor én mért vagyok itt, hm?
- Hogy ne legyen nekem teljesen jó! - vágta rá Nami. Shinji felnevetett.
- Elég gyenge magyarázat.
- Én nem féltem őket. Meg se próbáltak ránk támadni. Nem lehet bajuk a többieknek sem.
Nami még mindi feszengve állt.
- Szépen gyógyulnak a sebei, ne aggódj - rázta a fejét a fiú. - Nem mondom, hogy nem fájnak neki, de én figyeltem rá eddig, jól van.
- Én is figyeltem rá! - fakadt ki Nami. Ezek után már nehéz lett volna kikérnie magának, hogy Noburól beszéljenek... De úgy kikívánkozott ez a mondat.
- Sokat jelentett volna neki, ha beszélsz vele...
- Ő küldött el... többször is...
Shinji komolyan bólogatott.
- Pont olyan hülye, mint te... Aztán az én nyakamban sír utánad... Pont mint te...
- Én nem... én nem akarok újra együtt lenni vele, csak tudni, hogy jól van!
- Ahha... értem én. Látni se akarod, véletlenül se akarsz a közeléen lenni, csak tudd, hogy minden oké... De másnak nem hiszed el, neked kell látnod, meg beszélni vele, de nincs az az isten, hogy odamenj hozzá... Logikus.
- Ironizálj csak!
- Azt teszem... Idióta vagy...
- Tudom - fordította el a fejét a lány, s az ajkát harapdálta. - Mit csináljak...? - kérdezte halkan.
- Szerintem keresd meg a hajón és smárold le!
- Tessék?!
- Nézd, én így szoktam kibékülni a barátőimmel...
- Te és a hasznos tanácsaid... Mondtam már, hogy nem akarok kibékülni vele...
- Hülyéknek nem lehet tanácsot adni...

A nő kitessékelte, s gondolsan bezárta maguk után az ajtót. Szó nélkül indult meg, s az út közben se sokat beszélt a fiúhoz, egyedül akkor szólalt meg, mikor a leszálláshoz készültek már.

Hiroshi és Ayumu még mindig a számtalan bár egyikében hallgatták az eligazítást. A lány figyelmesen fülelt, pedig már milliószor hallhatta, s az italok neveit és összetételét is bizonyára kívülről fújta. Azért eltette a füzetecskét ő is, amit kaptak.

Hiroshi komoly érdeklődést mutatva figyelt az eligazítás minden egyes szavára és közben azon gondolkodott, mennyire valószínű, hogy hirtelen mindezt megjegyzi. Hát ez tényleg érdekes lesz... Talán még lesz egy kis ideje, hogy sorra átvegye mindet még egy párszor, még mielőtt megérkeznek a vendégek és elindulnának.

Ichironak fogalma sem volt róla, hogy miért nem aludt el utazás közben. Talán csak félt, hogy hasonló ébresztőt kapna, mint reggel... Na, ezt mindenesetre túlélte, mármint az utazás részét. Hátravan még nyolc és fél nap. Nem akarja valaki mégis inkább kiszabadítani ennek a nőnek a karmai közül...?

Emiko szinte egyszerre végzett az evéssel, mint Yuuka, hát illedelmesen megköszönte a reggelit, és megérdeklődte, mikor fognak indulni.
Kiderült, hogy csupán fél 12, 12 tájt indulnak, volt még idejük az elnyújtott evés és öltözködéssel együtt is. Akaratlnul is az jutott eszébe, hogy addig elcsevegik az időt Hayatével, de ez nehéz lesz, ha követik őket. Jó kifogás, hmm... Mivel töltené az idejét egy hölgy?
- Van itt esetleg valami regény, amit olvashatnék? - vetette fel Emiko, s készséggel elvezették őket egy, ha nem is könyvtárba, de egy egész szép gyűjteményhez, ami több könyvespolcon sorakozott. Emiko egy darabig válogatott, aztán valami nyálas lányregénynek hangzót nézett ki magának. Na! Így nem fogják zavarni! Aztán majd ha senki se figyel megint átoson Hayatéhez! Most már Yuuka társaságában, már ha a lány nem bánja.

Miharu legalább akkora gőggel haladt fel a hajóra, mint egy királynő. Elnéző mosollyal nyújtotta át az igazolványát, és csúnya pillantást vetett hátra "öccsére".
- Remélem volt annyi eszed, hogy a holmijaid tetejére rakd...
Úgy tűnt cseppet sem zavarja, ha mások előtt is megalázza a fiút. Több ismerőssel is összefutott a szobájuk felé menet, de csak biccentett, vagy maximum odaköszönt, nem látott senki olyat, akivel hosszabban le akart volna állni beszélgetni. Jobb is így, majd a csomagok nélkül, ha rendben van a szoba, felkeresi a többieket.

Yuuka még nem is gyanította Emiko tervét, így elmélyülve vadászott a polcok között ő is valamiféle kedvére való olvasmányért. Szeme sarkából látta is, amint Emiko talált magának valamit és sóhajtva fordult vissza a polcok felé.
Bár igazából nem is nagyon a könyvekre figyelt. Mit csinálhat most Benawi? Őt vajon hova küldték? Őt is így elkényeztetik, vagy neki magának kell boldogulnia?
Felsóhajtott, és újra szemezni kezdett a polcok tartalmával. Talán ha a címeket is olvasná és nem csak úgy lesne ki a fejéből, könnyebben találna valamit...

- Nahát, úgy sóhajtozol mint aki szerelmes... - suttogta oda neki Emiko. - Hoppááá... - sejtelmesen elmosolyodott. - Mit szólsz ehhez? - nyújtott oda neki egy könyvet.

Ichiro a kérdésre csak morgott válaszul, és ezután sem volt hajlandó semmilyen emberibb megnyilvánulásra Miharu felé. Élvezd csak, királynőcske! Élvezd, amíg még lehet... Úgyis megszivatlak még, ne félj!
Egy idő után már nem is törődött újdonsült nővérével, inkább csak a hajóra figyelt. Hát ez... nem semmi... Talán mégiscsak elviselhető lesz ez a kilenc nap, mármint a környezet tekintetében. Azta, sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyenen utazhat... Vajon milyen lehet maga a szobájuk? Ugye nem kell azért teljesen egy légtérben élnie ezzel a fúriával?

Yuuka elpirulva vette át a könyvet és kíváncsian belelapozott. Egy romantikus regény?
- Ó... köszi... - lapozott vissza az elejére. Hát... egy próbát megér.

- Ez hatalmas! - ámuldozott Midori. A kabin több szobából is állt, gyanította, hogy ez olyan luxuslakosztály kategória lehet, és a berendezések... De hát nem csoda, ha szinte itt lakik... Vagyis...! De így is csoda... Kényelmes fotelek, kanapé, könyvespolc rengeteg könyvvel, és az a hatalmas televízió! Amint elhangzott az engedély, a többi szobát is nekiállt felderíteni: aha, fürdszoba, hű, nem semmi, ez is milyen tágas! Mintha nem is hajón lennének... A kapitány hálószobája már szerényebb volt, kisebb is, egyszerűbb bútorozással, bár ez is elegáns volt, mit minden. Volt még egy helyiség, amit egy kis túlzással konyhának nevezhetett volna. Egy bárpultszerűségből állt, különböző alkoholfajtákhoz illő poharakkal, de azért voltak ott egyéb konyhai eszközök is. Na mi van, ha utálja a kedves kapitány a különleges kosztot, akkor itt dob össze egy egyszerű rántottát magának? Furcsa... Az utolsó szoba amolyan dolgozószobának nézett ki, egy polcon irattartók álltak, mellette pedig egy asztalon számítógép, a képbe csak a szoba végén lévő ágy nem illett, és elég zsúfolt is volt így...
- Kicsit átalakíttattam a kedvedért - szólalt meg mögötte a férfi. Midori kissé meg is ijedt, észre se vette, hogy minden lépését némán követi.
- Ó, köszönöm... Akkor... itt fogok aludni.
- Igen - erősítette meg a feltételezését.
- Értem - A számítógép nagyon jó ötlet.

Daisuke legszívesebben rögtön összeütött volna valami egyszerűt, mert egyszerűen nem bírt betelni a hatalmas konyha látványával. És már most mennyi ember nyüzsög itt! Mi lesz, ha már tényleg főzni is fognak? Te jó ég... mennyi mosogatnivalót termelhetnek itt?! Bár biztos nem egyedül kell majd megküzdenie az edényhalmokkal... ugye nem...?! Nincs az az isten! Nekik is be kell látniuk, hogy ennyivel egy ember egy nap alatt nem végezhet! Bár bizonyára emiatt van jó pár mosogató...

Eizan bárhová is küldték vagy kísérték éppen, mindig azt leste, hátha belebotlik Natsukiba, vagy legalább megpillanthatja a lányt. Kissé csalódottan törődött bele, hogy ez nem ilyen egyszerű, és itteni munkája miatt Natsuki valószínűleg a hajó egy másik részén van. Kár, pedig jó lett volna őt látni... Tényleg csak látni, semmi több. Akkor hát vissza a munkához. Vajon a kabinját mikor nézheti majd meg...?

Shouri gyanította, hogy kicsit korán fog érkezni, de hát istenem, örüljenek, hogy már itt van. Mennyi a valószínűsége, hogy kap majd egy kis szabadidőt mondjuk körülnézni és felderíteni a terepet? Elvégre is... nos... az ő munkája csak később kezdődik... Vajon nagyon megharagudnának, ha bezárná a kölyköket egy szobába, vagy egyszerűen megkötözné őket? Bár ha elég hihetően bemesélné nekik, hogy ez csak játék...

- Nos, ez itt a kabin... - állapította meg elmésen Miharu, ahogy beléptek. Fanyar képpel tekintett körbe, láthatóan nem volt megelégedve, pedig nem volt csúnya a hely. A bejárattól jobbra egy apró fürdőszoba nyílt balra egy szekrény helyezkedett el. A falakhoz jobbra is, balra is egy-egy ágy volt rögzítve köztük csak egy kis hely volt a közlekedésre, a szoba végében pedig egy kis asztalka állt. Nem volt nagy kabin, de minden meg volt benne, ami kell...
A nő betolta a bőröndjét az ágy alá - úgy tűnt, nem sok kedve van még kipakolni -, aztán lehúzta a cipőit és ledőlt az ágyra.

Ichiro szívesen követte volna Miharu példáját, de gyanította, hogy egyrészt pár percen belül sikeresen elaludna, másrészt megint csak nem lenne túl kellemes ébresztőben része. Ezért hát lerakta csomagját a másik ágyhoz és inkább felfedezte a fürdőszobát. Hát mégis egy légtérben kell majd lenniük... Még jó, hogy a csaj dolgozik, annyival kevesebbet zaklatja majd.
- Nem is rossz... - állapította meg félhangosan. Sőt, kifejezetten örült neki, hogy saját fürdőszobát kaptak! Nem túl gyakran érzett ilyet, de most kedvet kapott szétnézni a hajón. Hiába, egy kis felfedezési láz azért belé is szorult. Meg amúgy sem volt még hasonló környezetben. De... most talán nem lenne jó, ha lelépne... Meg úgyis van még kilenc napja, valamivel csak el kell majd foglalnia magát.

Miharu felsóhajtott, s visszavette a cipőjét. Ezért érdemes volt, dehát... muszáj volt kicsit végignyúlnia az ágyon, hogy lehiggadjon.
- Na jó, megkeresem a kollégákat. Rád is kíváncsiak lesznek, úgyhogy essünk túl a bemutatkozáson mihamarabb. Mindkettőnknek jobb lesz ez letudni - adta utasításba. - Apropó, tessék - nyújtott át egy mágneskártyát. - Ez a "kulcsod". És ne felejtsd el a szobaszámot, mert nincs rányomtatva... Semmiképp se veszítsd el!

Emiko nyomában Yuukával indult meg fel a szobájukba, a biztonság kedvéért várt egy kicsit, aztán megszólalt.
- Mit gondolsz, Hayate visszajött már? Osonjunk át hozzá! Úgy hiszik olvasgatunk, nem fognak zavarnti bennünket! - prezentálta büszkén nagyszerű tervét.

- Nem fogom - vette át a kártyát Ichiro, és remélte, hogy tényleg így lesz. Azért a biztonság kedvéért majd beírja a mobiljába a szobaszámot...
- Van esetleg valami, amit tudnom kéne a... öhm... családi hátterünkről és esetleg szóba kerülhet a kollégáiddal való beszélgetés során?
Igen, ez nem is olyan hülye kérdés. Jobb előre felkészülni, mint random égni, mikor nekiszegeznek egy kérdést és mondjuk bambul némán mert nem tud válaszolni...

- Ó... - nyögte meglepetten Yuuka, majd mikor rájött, mit is mondott Emiko, kissé meggyőzőbben megismételte - Ó! Izé, nem tudom, megnézhetjük, de... biztos nem fogják észrevenni? És... és nem zavarjuk majd, vagy valami?
Örömmel tapasztalta, hogy ezúttal sikerült elfojtani pirulását, mikor eszébe jutott még egy kérdés, amit azért szerencsére nem mondott ki.
"És biztos, hogy én is kellek és nem csak kettesben akartok lenni...?"

- Öhm, apa felől vagyunk féltestvérek... És ritkán találkozunk... Igen, ez jobb lesz, azt hiszem... Így érthető is lesz, hogy nem vagyunk túl jóban és alig ismerjük egymást - filózott Miharu. - Ennyi körülbelül... Nem igazán gondolkodtam a témán. Majd improvizálunk, nem ügy.

- Nemtom, de túl rendes ahhoz, hogy kidobjon bennünket, ha zavarjuk - vigyorgott Emiko. - Szóval nyugi már, és gyere! Tuti nem fogunk unatkozni! - kézen fogta a lányt, és pár lépés után már Hayate szobája előtt álltak. Koppintott párat az ajtón és várt.

- Részemről oké - vont vállat Ichiro.
Ó, tehát improvizáljunk? Rendben, mehet. De ha véletlenül valami rosszat mondanék, akkor magadra vess, én csak a tudatlan kis féltestvéred vagyok... ja igen, és meglehetősen rossz családi háttérrel! Vagy ne cicomázzam, mert letéped a fejem? Na majd meglátjuk. Néha csak úgy meglódul a nyelvem és sajnos alig lehet fékezni...

Hayate gyanakodva kapta fel a fejét. Valaki kopogott... de ki? Valamelyik személyzeti tag jött egyeztetni az indulásról, vagy mi?
Közelebb lépett az ajtóhoz és kinyitotta ismeretlen vendége előtt. Némileg meglepődött, mikor végül a két lányt találta a szobája előtt.
- Valami baj van...? - kérdezte egyből rosszat sejtve és már lesett is körbe a folyosón veszély után kutatva.

- Dehogy! Csak jöttünk, hogy ne unatkozz - vetette oldalra a fejét Emiko. - Beengedsz bennünket? - érdeklődött már-már kíváncsian.

Hayate egy pillanatig mintha fontolgatta volna a választ, majd bólintott.
- Gyertek - lépett félre az ajtóból, hogy beengedje a lányokat. - Legfeljebb azt mondjuk, hogy az utazást egyeztettük - hozta fel a korábbi alibi-ötletet.
- Nem vették észre, hogy ide jöttetek?
Yuuka válaszul megrázta a fejét.
- Nem - felelte. - Mi elvileg... most olvasunk.

Shouri ámulatát csak arca rezdülése árulta el. Nem rossz... Kéne egy ilyen otthonra. Bár nem biztos, hogy elférne a kertben... Talán meg kéne kérnie egyszer Harukát, hogy ha nagyon ráér, építsen már egy ilyet. Úgyis szeret barkácsolni, nem? Na, ezen aztán kiélhetné magát!
Oké, de ez még ráér. Most lássuk, miféle kínszenvedés vár itt rá.

Ayumu és Hiroshi végtelenségnek tűnő idő után szabadultak végre.
- Na hogy tetszett? Érdekesnek találtad? Sok hasznos információ volt, igaz? - érdeklődött az eligazítással kapcsolatban a lány. A szobáik felé haladtak. Nem is volt olyan messze egymástól a kettő, aminek a lány titokban nagyon örült.
Szegény Hiroshinak nem volt ideje válaszolni, mert ekkor - mindkettejük számára - ismerős arc tűnt fel. Ayumu illedelmes meghajlással köszönt.
- Szép napot Miharu-san! - aztán a fiatalabb fiúra nézett. - Szia - bökte ki egy kis gondolkodás után, s kedvesen elmosolyodott.
Miharu gőgös tartással mérte végig a lányt.
- Szia Ayumu... - köszönt végül. A lány kishíján belepirult, hogy emlékszik a nevére. - Ki ez a srác veled?
- Ó, ő egy új kolléga, szintén a bárpultnál lesz, most jövünk az eligazításról.
- Értem... - felelte az kissé unottan. Mélységes lenézésről árulkodott a tekintete a fiatalabb lány irányába.
- Ő is Morinaga-san egy barátja! - tette hozzá gyorsan.
- Valóban? - nézett Miharu Hiroshira. - Hm, még sosem láttalak nála.
Kivételesen elfojtotta a megjegyzését, hogy azért lehet ez, mert más társaságból van... Csakúgy, mint Ayumu...
- És ki ez a fiatalember veled? - érdeklődött visszafogottan Ayumu.
- A féltestvérem - felelte a másik, biztos, ami biztos. Ha az öccseként mutatja be, akkor később kell majd magyarázkodnia, jobb előre leszögeznie, hogy semmi köze hozzá... - Már régóta rágja a fülem, hogy egyszer vigyem magammal, és most alkalmam nyílt rá.
- Milyen szerencsés! - jegyezte meg. Milyen jó, hogy Miharu-sannak van ilyesmire pénze, ráadásul olyan kedves a családtagjaival, hogy ennyit költ rájuk!

- Lazíts már egy kicsit! - csüccsent le a földre Emiko. - Mi vagyunk a kisasszonyok, azt csinálunk, amit akarunk, nem? Ha már ránksózták ezt a szerepet, élek a lehetőségeimmel... Mi újság? Mit csináltál? Megzavartunk valamiben?

- Hi... - kezdte meglepetten Ichiro, de szerencsére idejében észbe kapott. - Hinnye, a bárpultnál? Az... az biztos érdekes lehet...
Hiroshi torkát kaparni kezdte az elfojtott nevetés, és hogy megakadályozza annak kitörését, inkább köhögésbe fojtotta jókedvét. Féltestvér?! Ez mekkora már! Hát ez is jó kis nőt fogott ki maga mellé, bár első ránézésre kicsit beképzelt.
- Örvendek... - hajtott fejet, mikor valamelyest abbamaradt a köhögése. - A nevem Akira.
Inkább még lehajtva hagyta a fejét, mert túl feltűnő lett volna széles vigyora. Hát egy bárányka megvan. Ezek szerint a többieknek is a fedélzeten kell lenniük. Király!
- Kazuma... - biccentett válaszul felé Ichiro, majd egy bizonytalan mosolyféleséget küldött Ayumu felé is. Még hogy a bárpultnál! De hát életében nem kevert még semmit ez a balek, legfeljebb összeöntött valamit, amit otthon talált! Na már azért megéri majd elnézni oda, hogy lássa, mit fog összeszerencsétlenkedni. Talán gyakran fog majd arrafelé megfordulni, és egy kicsit még egzecírozhatja is. Hehh... hehe... neked dolgoznod kell, nekem nem! És a lány, akit te kaptál sokkal szimpatikusabb. Ehh, jellemző. Na vajon Kazu hol bujkál? Talán őt is lehet majd szivatni.

- Öhm... nem... - intett nemet Hayate. - Igazából csak úgy... voltam.
Észrevette, hogy Yuuka kissé habozva nézi a földön ücsörgő Emikot azon töprengve, hogy csatlakozzon-e hozzá. De miért vág ilyen arcot...? Ó, persze, a sebe! Lehet, hogy nem esik jól neki így ülni. Jó, neki sem a legjobb, de az más kérdés. Sietve lerakta a székről a földre a bőröndjét.
- Tessék, ide leülhetsz - szólt a lányhoz és bocsánatkérőn nézett Emikora, hogy ez reggel nem jutott eszébe.

- Örülök - mondta még mindig Ichironak címezve Ayumu, aztán visszafordult a már nagyon távozni készülő Miharuhoz. - Jól értem, hogy akkor az öcséd vendég itt?
- Nos... valami átmenet... - felelte a lány. - Nem dolgozik, de... nem hiszem hogy nagyon szabadna az utasrészbe mászkálnia, hisz a kabinunk a személyzeti részben van. Mindenesetre - a fiúra nézett. - Ha ügyesen el tudsz vegyülni, hát jó, nem tiltom meg. De kérlek kerüld a legpuccosabb helyeket, inkább arrafelé császkálj, ahol nem látsz öltönyöseket, jó?
- Hát, nekünk csak most lesz alkalmunk megnézni az utastért, úgyhogy arra gondoltam, gyorsan lepakolok, aztán... ha neked is van kedved Akira, szétnézhetnénk, mit szólsz? Esetleg ti is csatlakozhatnátok hozzánk! - vetette fel Ichiroéknak.
- Kösz nem - húzta el a száját Miharu. - Láttam már párszor... De ha Kazumát érdekli, mehet... - adta meg az engedélyt. Kissé túlbuzgó nővér benyomását keltette, amit valószínűleg Ayumun kívül senki sem talált aranyosnak.

- Remek - bólintott Emiko. - Látod, - szólt Yuukához - mondtam, hogy megmenjük! Azon gondolkoztam... - vetette fel a témát. - Hogy mások biztos baromi sokat fizetnek egy ilyen utazásért és... ha már így alakult, tudjátok mit? - Úgy kezdett bele, mintha most találta volna fel a spanyol viaszt. - Én jól akarom érezni magam! És ha nem fognak ezren körülöttem ugrálni, talán menni is fog... Végülis... Mi várható ott? Sokféle kaja... Az jöhet! Érdekesek lehetnek más népek ételei... Meg egy csomó olyan dolog, amit valószínűleg nem is ismerek... Nem szeretem alapból az ilyen dolgokat, mert szerintem kihasználják az alkalmazottaikat, meg a pénzt se akarom tudni, hogy teremtik meg erre a luxusra... de én nem öltem érte, vagy ilyesmi... Csak így alakult... És nem fogok úgy bánni az alkalmazottakkal, mint a kutyákkal, szóval... szóval... akkor rendben van, igaz? - kérdezte aggódva.

- Van! - vágta rá kissé talán túl lelkesen is Ichiro, így kissé lejjebb vette a hangját. - Mármint... máskor úgysem tudom megnézni, nem? És ugye még sosem utaztam ilyen hajón, biztos érdekes...
Hiroshi közben a homlokát ráncolta. Várjunk csak... Ichiro NEM fog dolgozni? Hogy a rossebbe már?! Bár lehet, Morinaga előre látta, hogy bizonyára elaludna műszak közben. Francba, így biztos őt fogja cseszegetni. Legalábbis amíg bárpulton kívül van, mivel ott úgyis olyan sok az öltönyös ember. Hallod, Kazuma, fogadd meg szépen a nővérkéd tanácsát és ne koslass olyan helyen, ahol nem szabad. Hehe...
- Én is kíváncsi vagyok - felelte Hiroshi, és immár nem próbálta elfojtani vigyorát, úgysem tudta volna. - Utána azért a biztonság kedvéért még átolvasom azt a füzetet, amit kaptunk...
Na igen, ezen viszont már kevésbé volt kedve mosolyogni...

- Rendben - bólintott lelkesen Ayumu, úgy tűnt nagyon fel van dobva, hogy idegenvezetheti a két fiút. - Akkor találkozzunk a negyedik emeleti lépcsőnél, ahol fel lehet menni az utasrészbe, rendben? Mondjuk... negyed óra múlva?
- Ó, én még elvinném Kazumát bemutatni pár művészkollégámnak, legyen inkább fél óra... - szólt közbe a drága nővérke. Ayumu úgy nézett Ichirora, mintha a világ legszerencsésebb embere lenne.
- Persze, akkor fél óra múlva. Ha meggondolnád magad Miharu-san, gyere te is.
A nő enyhén megemelte a szemöldökét, de nem felelt semmit, csak intett egyet búcsúzóul.

- Szerintem... igen... - bólintott a hallottakat végiggondolva Yuuka. - Nem valószínű, hogy lesz még egy ilyen lehetőségünk, szóval... vágjunk bele - mosolyodott el.
Hayate viszont csak némán biccentett egyet jelezve, hogy tőle aztán nyugodtan. Bár hasonló hajón még ő sem volt, de... nem érezte szükségét azt ecsetelni, hogy az apjának volt egy 'kis' magánhajója. Nem mintha őt olyan gyakran elvitte volna magával, legfeljebb csak az anyját. És ha a nagy utasszállítóknál kisebb is volt, azért az sem volt egy utolsó motorcsónak.
- Nem hiszem, hogy túl sokat körbeugrálnának, legfeljebb csak akkor, ha hívjuk őket - szólalt meg a fiú. - Hívatlanul be sem mernek majd lépni, nehogy azt kockáztassák, hogy véletlenül megzavarják a kisasszonyok nyugalmát, és szobán kívül rengeteg vendég van még, akikkel foglalkozniuk kell. Szóval megnyugodhattok, ott kevésbé fognak "megkínozni" titeket, vagy bármit is csinált az a nő - erre már az ő arcán is megjelent valami mosolyféle.

- Ez ki volt...? - kérdezte valamivel később Hiroshi, mikor már biztosan hallótávolságon kívülre kerültek. - Mármint a nő.
Ez remek alkalom volt, hogy megtudja, kivel is került össze Ichiro. Ayumu meg biztosan segítőkészen válaszol majd, ahogy eddig is. De tényleg, ki volt ez a nőcske? És miféle művészkollégákról beszélt? Az nyilvánvaló mondjuk, hogy ő is itt dolgozik majd a hajón és Ayumuhoz hasonlóan köze van Morinagához.

- Akkor jó - bólintott megnyugodva Emiko. - Talán mégis szép hétnek nézünk elébe! Mekkora lehet egy ilyen hajó, hm? Szeretném felderíteni... Lehet, hogy ez több napos program lesz? Bár időnk mint a tenger... vagy inkább óceán... Szerintetek fogunk látni delfíneket? A filmekben a nyílt vízen ott szoktak úszni a hajó mellett! Mit gondoltok ez a valóságban is így van? Vagy csak ilyen izé... díszlet?

- Morinaga-san egy barátja - ismételte, amint Hiroshiról is mondott. - Úgy gondoltam talán ismerheted, de ezek szerint elkerültétek egymást. Ő is itt dolgozik már egy ideje. Már előttem is itt volt, csak ő... - álodozva nézett maga elé - táncos. Egy kicsit magasabb rangú munkája van, mint nekem - zavartan igazította meg a haját. - Nem mintha ez rossz lenne! Csak... kicsit irigylem őt. Olyan szép és elegáns, tehetséges... És milyen kedves az öccsével... Biztos nagyon kedvelik egymást, hogy elhozta ide... Azért ez nem lehetett olcsó!

Shouri végül egész otthonosnak találta a kabinját. Lehet, hogy csak személyzeti szállás, de ahhoz képest... Vajon milyen lehet egy igazi luxuslakosztály? Egyszer be kéne lógni, vagy majd a végén, mikor szállnak le a népek. Persze pusztán azért, hogy később jól körülírhassa Harukának, biztos kell majd neki a tervezéshez. Tényleg, ő merre járhat most? Na meg az a másik az oldalán... Bár még nem látott itt ismerőst, de mennyi az esély, hogy mégis...?
Na mindegy, most még van egy pár órája, hogy lazítson és felkészüljön lélekben. Azért majd később jó lenne megnézni, hogy hova is kell mennie...

- Delfint? - lelkesült fel Yuuka is. - Eddig még csak képen láttam, meg tényleg a filmeken. Jó lenne! De vajon közel mernek jönni egy ekkora hajóhoz?
- Közel - bólintott Hayate. - Kíváncsi egy állatok.
- Te láttál már...? - nézett rá kérdőn Yuuka.
- Nyílt vízen nem - vont vállat Hayate. - De szerintem valamennyire meg merik közelíteni. Csak jókor kell lenni jó helyen, hogy láthassa őket az ember. A felfedező résszel meg igazad van -fordult Emiko felé. - Ahogy átfutottam a prospektust, elég nagy hajónak látszik, sőt. Bár mondjuk természetesen nem minden részére van bejárásuk az utasoknak, szóval csak ésszel - kacsintott egyet.

- Nem, még nem ismertem - felelte Hiroshi. - Biztosan elkerültük egymást. Bár eddig veled sem találkoztam, nem igaz? Hmm... tehát táncos... És akkor itt lép fel esténként? Hát nem is tudom, olyan... kissé... - valamiért nem akarta használni a 'beképzelt', sem az 'öntelt' szót, ha már Ayumu így bálványozta a nőt... - nem is tudom, furcsa volt. Az öccse meg körülbelül korombéli lehet, de hamarosan úgyis beszélgethetünk vele. Amúgy te még mindig szimpatikusabb vagy, mint az a nő - mosolygott biztatóan Ayumura. Még korábban elhatározta, hogy annyi önbizalmat próbál csepegtetni a lányba, amennyit csak lehet, és ez is egy remek alkalomnak tűnt. Hátha legalább ezzel viszonozhatja a kapott segítséget.

- Hát igen, gondolom... pedig szívesen belógnék még a gépházba is, érdekes lehet... - mélázott Emiko. - Szerinted ki lehet őket cselezni valahogy? Vagy ha szépen nézek rájuk körbevezetnek?
Nem tartotta túl valószínűnek. Pedig érdekelte volna, hogy oldják meg egy ekkora hajón az áramfogyasztást.
- Csak az lesz rossz, hogy nem igazán beszélhetünk majd a többiekkel. Csak ügyesen... De majd addig eltanulom tőled a lopakodó-üzemmódot.

- Hát... a körbevezetésnek nem látom túl nagy valószínűségét - intett nemet Hayate. - Tudod, ha esetlegesen valami történne, ők lennének a felelősek érte, és szerintem a szabályzat is tiltja. A többiekkel kapcsolatban engem az érdekelne, hogy vajon hozzánk hasonló elbánásban részesülnek? Mert ha nem, és mondjuk teszem azt... hmm... egyikük dolgozik és pont a gépházban, ami nem túl valószínű, mert azért mégiscsak fiatalok vagyunk... De ha így lenne, és 'eltanulva tőlem a lopakodást' le tudnál kommandózni, akkor ő talán körbevezetne, de csak nagyon talán. Azért ne nagyon éld bele magad - mosolygott elnézően.