10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Ayumu néha suttogva ötletekkel látta el Hiroshit, főleg az exotikusabb koktéloknál, minthogy: ne rakj bele annyi vodkát, vagy több áfonyalevet, kell, hogy ó színe legyen.
- Figyelj, nem kell annyi alkoholt belerakni - próbálta egyszer poénnal elcsapni a fiú csalódottságát -, nem attól lesznek elégedettebbek, ha leitatod őket! Figyeld inkább, hogy élénk színe legyen, onnan látod, hogy jók az arányok!

Yuuka sietve fordult vissza a víz felé, hogy ne látszódjon annyira vörösre vált arca.
- Köszönöm... - motyogta, de nem igazán tudta, mit is felelhetne erre. - De... de nekem is vannak korlátaim. Olykor elkellene egy kicsi a te erődből. Én biztos nem tudtam volna mindezt úgy végigcsinálni, mint te...
Elhallgatott és hagyta, hogy kicsit a hullámok beszéljenek. De hamarosan mégis újra Emikora pillantott. Most tűnt csak fel neki, hogy valaki hiányzik.
- Hol van Hayate...? - kérdezte.

- Rendben... értem... - motyogta Hiroshi, ahogy sorra végrehajtotta Ayumu utasításait. Na ennyit erről... Annyira még Ayumu sem lehet naiv, hogy továbbra is hű-de-nagy-tehetségnek nézze. Nem valószínű, hogy mindezt csak a lámpalázának tudja majd be... A francba! Neki kellene inkább pincérkednie és Ayumunak kevernie, neki biztos
sokkal jobban menne.
Bár többször vágott csalódott képet, mint szerette volna, de legalább látszott rajta, hogy igyekszik. Elhatározta, hogy azért is rendesen megtanulja a dolgokat, csak hogy kevesebbszer szoruljon majd Ayumu segítségére! Mindenesetre... valami apróságot vesz majd neki, hogy partot értek, ezek után főleg...

- Hát nem annyira, mint vártam - mondta Sayurira célozva. - Azt hiszem nem akarja emlékeztetni magát rá. És ez így ha lehet még rosszabb. Megöltem valakit, akit tényleg szeretett, és... Shinji néha nem is akkora szemét... Én viszont egyre inkább annak érzem magamat...
Megrázta a fejét. Elég már. Most már nem tehet semmit.
- Nem láttam - csóválta a fejét. - Pedig szeretnék találkozni Natsukival, meg Midorival is meg... Jó lenne látni a többieket! - fejezte be gyorsan. Csak látni... - Vagyis... amíg várakoztunk... láttam Nobut... - mondta egész halkan, mintha rossz lenne beismerni. - De nem igazán mertem odanézni...

- Mostanában én sem vagyok ám olyan erős - próbálta ijedten elterelni a szót. - Valahogy Hayate mellett mindig aggódom... Vagyis... nem, nem kéne ráfognom... Biztos nem miatta, csak... életemben nem kételkedtem még ennyit. Az ő személye is egy nagy kérdőjel, meg ez az utazás, aggódom az otthonhagyottak miatt is, de... magam miatt is. Eddig... sose féltem... De most... most egyre többször... megijedek. És... az a legfurcsább, hogy Hayatéhez menekülök. Valahogy... őt érzem itt a legerősebbnek és... és ő... tényleg meg is akar védeni. Szerinted miért? Változni akar és... és én állok a legtávolabb attól, amit régen képviselt? Mellettem lenne a legjobban rákényszerítve hogy sürgősen... másmilyen legyen? De... de... kedvelném ennyire, ha megváltozna? Mi van, ha nekem meg pont az a különleges benne, hogy ő... ő... amolyan... tabu... Végülis mindig a tilosban járás vonzott... Jó lenne most valami okos felnőttet megkérdezni... Itt állok tizenhét évesen, és még életemben nem vágytam olyasmire, hogy... hogy faggassam a szüleimet, olyasmiről, hogy jónak ítélnek-e egy kapcsolatot vagy valami... De most úgy megkérdezném... Ők biztos meg tudnák mondani... Hallgatnék rájuk, bármit mondanának...

- De legalább egyre inkább valószínűbb, hogy mindnyájan ezen a hajón utazunk - bólintott Hayate. - Lényegében már az is csoda, hogy veled összefutottunk, tekintve ennek a monstrumnak a méreteit. Pár ezer utas biztos van benne. Csak kérdés, hogy a többiek is hasonló luxuslakosztály kaptak, vagy másik szinteken vannak. Akkor tényleg nehezebb lesz a keresés.

- Igen - bólintott lassan Nami. - Azért, ha véletlenül megtudod, hol van Nobu... - az ajkába harapott. - Csak... szeretném őt látni... ennyi... - mondta halkan. - Nem akarok vele beszélni, csak... - ellhallgatott, és lesütötte a szemét.

- Nem hiszem, hogy csak ezek lennének az okai... - próbálta boncolgatni az igencsak komoly témát Yuuka. - Lehet, hogy valahol ezek is közrejátszanak, akár tudatosan, akár nem, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy csak emiatt választott volna téged.... Bár nála nehéz megmondani a dolgokat... És ha belegondolsz, hogy milyen élete is volt eddig, valamennyire megérthető a változási kényszere. Jó, megint ott tartunk, hogy alig tudunk róla valamit, én legalábbis még mindig csak ott tartok, hogy a kormánynak dolgozott, de nem is akarok belegondolni abba, mit tett korábban. Már most is rengeteget változott ahhoz képest, amilyen korábban volt az iskolában, vagy akár a szigeten. Elkezdett törődni másokkal, és ami még fontosabb, önmagával. Nem tudom, hova jut el végül, túl sok minden lehet, amit át kell gondolnia és mérlegre kell tennie, de azt hiszem, ő valahogy mindig is kicsit különc marad. Ugyanúgy éberen fogja felmérni az új terepet, ugyanúgy nyitva tartja a szemét és a fülét, ugyanúgy nem mutatja ki minden érzését, de ez talán nem is baj, hisz emiatt Hayate. Másmilyennek el sem tudnám képzelni...
Kezét Emiko kezére rakta és biztatóan megszorította azt.
- Ezek szerint te sem a könnyű eseteket szereted... - mosolyodott el halványan.

- Rendben, ha látom, akkor szólok majd - biccentett Hayate. - Merrefelé van a szobátok? Csak úgy könnyebben megtaláljalak, ha van valami fejlemény. Lehet, hogy amúgy sem vagyunk egymástól olyan messzire.

- Nászutaslakosztály? - nevetett fel Kenta prüszkölve. - Adhatták volna inkább nekünk - vigyorgott Midorira.
- Perverz! És mit mondtak volna az emberek, hm? Az istennek sme hinnék el, hogy elmúltam tizennyolc, tudod?
- És? Emikoról se. És már majdnem...
Midori sietve lementett minden adatot az osztályáról a gépére, Kenta nem kis rosszallására.
- Nagyon hálás vagyok neked! - lelkendezett a lány. - Akkor elhozod, amit kértem?
- Máris ki akarsz dobni? Szép kis hála...
Midori lebiggyesztette az ajkát.
- Persze, hogy nem... - válaszolta, de azért kissé viszakozott, ahogy a fiú az ágyhoz húzta. - Hé... itt van valahol a nappaliban az a férfi, azért mégse kéne... - elpirult.
- Akkor próbálj halk lenni... - nevetett Kenta.
- H... hé! Ez nem vicces... Komolyan mondtam, nem kéne... - próbálta győzködni a fiút. Na szép... és ő provokálta... Látod, milyen meggondolatlan vagy? Hagyta, hogy a fiú a pólója alá nyúljon, és a hátát simogassa, miközben hosszú csókba kezdtek. "Minek sietsz úgy, csak tizenöt vagy!" Biztos nem úgy értette... Nem is tudhatja, Natsuki se tudhatja, nem mesélhette Morinagának, ergó nem volt mit továbbadni... Várjunk! Natsuki... A fenébe... ő mégiscsak erősen sejti... De csak nem adta tovább!! Ugye nem ennyire...? Na várj csak Natsuki, még beszélünk! Szóval...? Tényleg elsieti? Akkor se tud ellenkezni...

Nem mutatja ki az érzéseit... Azért nekem... nekem mégis sok dolgot elmondott. Én se szoktam kimutatni, neki mégis... Furcsa... Vajon ki kezdte?
- Én sem? - nézett kíváncsian Yuukára. - Mért, Benawi se könnyű eset? - faggatózott. - Úgy értem... Hát nem egy csajozós típus, nehéz lehetett meghódítani, de egyébként... Vagy tévedek?

Nami gyorsan keresett egy cetlit a táskájában, valahova ide rakta az asztalon talált kis tömböt, mrg a tollat is...
- Tessék. Ez az - nyújtotta át Hayaténak. - Előre is köszi! Ti merre vagytok, felírom magamnak. Nem hiszem, hogy átmegyek, de vészhelyzet esetére... Egyébként Emikoval jól megvagytok? Nem eszitek meg egymást?

Yuuka még inkább elvörösödött, mint az előbb.
- Nem úgy értettem! - próbált mentegetőzni. - Vagyis... igen, voltak nehézségeink, de... Most egész jól megvagyunk.
Azért Emiko előtt mégsem fogja részletezni, hogy Ichiru hogy állt kezdetben ehhez az egészhez. Pláne nem így, hogy úgy tűnne, Ichirure is célzott az előbb a nehézségeknél. Azért mégis a hajdani fiúnak köszönheti az életét, akármilyen nehezen is indult közöttük a dolog...

- Na jó, ha nincs hozzá közöm, hát nincs... - sóhajtott fel kicsit csalódottan Emiko, nem is sejtve, hogy Ichiruről van szó. Pedig érdekes összefüggés lenne, hogy most Benawi ellenzi éppannyira a Hayate-Emiko dolgot, mint korábban Ichiru Benawi és Yuuka kapcsolatát. A két barát nem is különbözött annyira egymástól.

- Köszönöm - nézett rá a cetlire Hayate, majd zsebre vágta. Ezután ő is lediktálta a saját szobaszámukat. - Az erkélyeseknél lesz, inkább a folyosó vége felé - mondott még hozzá pár szót.
- Igen, egész jól... - felelte végül az Emikoval kapcsolatos kérdésre. - Egyelőre még élünk, és remélem, ez így is marad. És jó, hogy nem veti a szememre a múltat, pedig azt hittem... Szóval nem hittem volna.

Nami lassan bólintott.
- Azt hiszem én megyek. Lassan vacsoraidő, és nem tudom Shinji mikor akar menni. Nem akarok veszekedést provokálni. Ráadásul... - Yuuka felé bökött - szerintem lassan hiányolni fognak téged. Örülök, hogy beszéltünk!

Yuuka próbálta minél kisebbre összehúzni magát, ahogy megint csak a vizet nézte.
- Bocsi... - motyogta. - Talán később majd valamikor...
Ekkor jutott csak eszébe, hogy még mindig nem kapott választ arra a kérdésre, hol van Hayate. Furcsa...
- Hayate merre jár...? - ismételte meg újra.

- Őőő... - kezdte lassan Emiko. - Őrködik... gondolom... Nyugi... - próbálkozott, de ez így elég hülyén hangzott... Ne már... Csak ne nézz hátra, légyszi! Ő se mert odanézni, nehogy Yuuka is megforduljon. Ez elszúrta... Bocsi Hayate... Te biztos ügyesebb lettél volna, nekem viszont semmi ötletem most már...

- Én is - bólintott Hayate. - Előre is jó étvágyat és... kitartást. Akkor vissza is megyek a többiekhez.
Már indult is vissza a lányokhoz, de hirtelen mégis visszafordult.
- Szerintem nem vagy szemét... - mondta halkabban Nami egyik korábbi kijelentésére célozva. - Akkor is segítettél, mikor mások nem jöttek oda, pedig te is tudtad, hogy kormánytag voltam. Azt hiszem, te is hozzájárultál ahhoz, hogy elkezdjek bízni másokban. És ezért köszönöm…
Még pár pillanatig Nami felé nézett, majd tényleg elindult a többiekhez.

Nami halványan elmosolyodott. Hát... köszi... Tényleg. Sietve megindult lefelé a lépcsőn.

- Gondolod...? - ismételte gyanakodva Yuuka. - Emiko... mi folyik itt...?
Nem bírta megállni, hogy a fiú után kutatva megfordulva körbe ne nézzen. Először fel sem tűnt neki Hayate és Nami lassan elváló párosa, de utána észrevette őket. Szemei enyhén elkerekedtek. Nami...? Nami itt a fedélzeten...? Emiatt volt az egész, nem akarták, hogy lássa... Idegesen harapdálta a száját.
A következő pillanatban viszont Benawi képe jelent meg előtte, ami rövid ideig elfeledtette vele szorongását. Várjunk csak... ha Nami itt van, akkor a többiek is itt lehetnek, ez már biztos! Hirtelen sokkal valószínűbbnek tűnt előtte, hogy találkozhat Benawival.
Mielőtt bármit is mondhatott volna, Nami már el is tűnt a szemei elől.

Natsuki akárhogyis akart koncerntrálni a ráosztott feladatokra, nehezére esett végrehajtani őket. Pokolian fáradtnak érezte magát. Inkább megállt egy pillanatra, mielőtt egy újabb adag tányért kivitt volna a terítéshez, mert úgy érezte menten összeesik. Francba már... Azért ennyire nem kialvatlan... Bár sokáig fenn voltak Eizannal, de... ezek után már pláne nem bánja. Kellett az a kis idő együtt... Az utolsó... Mi lesz most veled? Mit tehetnék érted, hogy ne érezd olyan borzasztóan magad? A fenébe... a pénzes pasik mindig elveszik a rendesek nőit... Ne haragudj rám... Azt hitte, elég lesz megtámaszkodnia egy kicsit, de ahogy megállt, mintha csak rosszabb lett volna az egész. Valahogy újra és újra összemosódott a világ...

- Ne haragudj! - nyögte halkan Emiko részben Hayaténak, részben Yuukának. Pedig nem sok hiányzott... Zavartan az órájára pillantott, illetve szeretett volna, de elfelejtette visszavenni, ahogy a normális ruhájába öltözött. Fene abba a vacakba... És most megint vissza kell vennie estére, mi? Pff...

Kazushige végül egész kellemesnek találta a kapott munkát. Igaz, hogy sok mindenre kellett figyelnie egyszerre, és nem kevés koncentrációt igényelt egy-egy részleg leltározása, de végső soron nem érezte magát rosszul, sőt! Még sérült karját sem érezte olyan hátránynak, mint eleinte gondolta. Kezdte jobb fényben látni ezt az egész utazás dolgot.

Yuuka a közeledő Hayate tekintete miatt és Emiko hangját hallva lesütötte szemeit. Nami csak azért nem jöhetett oda rendesen hozzájuk, mert... miatta. Örült Hayatéék előzékenységének, de ugyanúgy tehernek is érezte. Nem, még mindig nincsenek túl jól a dolgok közte és Nami között és teljesen jól már soha nem is lesznek. De talán... talán javítani lehet rajta. Nami már próbált kezdeményezni, mikor indultak, és válaszolt is rá, de ez még kevés...
- Mit mondott...? - kérdezte végül még mindig lesütött szemmel.

- Fogynak az utasok - állapította meg Ayumu. - Vacsoraidő? Hát... sajna akkor se szabad meglógnunk, ha senki sincs itt. De ami a legidegesítőbb, még ennünk sem szabad, vagy leülni itt a pult mögött, mert hihetetlenül kikapsz... Tényleg? Ugye ettél valamit meló előtt? Ne haragudj, elfelejtettem mondani, hogy érdemes, mert majd csak éjfél körül szabadulunk... Aztán még délelőtt folytatás... Néha érdekesek az időbeosztások... Szokd meg, hogy akkor eszel-alszol, mikor tudsz.

- Állj meg! - loholt Haruka nyomában Tatsuya. - Csak egy kicsit állj már meg kérlek!
- Hmm? - torpant meg és fordult hátra a lány.
- Szeretnélek rá emlékeztetni, hogy a lábam még mindig nem a régi - dohogta Tatsu. - Szóval ha kérhetlek, ne nagyon futkorássz...
- Jaj, bocsi! - kapott észbe Haruka. - Tényleg, sajnálom, csak... kicsit magával ragadott ez az egész környezet. Az a nagy hajó meg minden! És úgy érzem, mindent meg kell néznem!
- Jól van, értem, de talán nem egy óra leforgása alatt kell ezt megejteni... - támaszkodott a falnak Tatsu. - Különben is, lassan kezdek éhes lenni.
- Szerinted leengednek a gépházba...?
- Haruka!
- Jó, jó, tudom! És igenis figyelek rád!
- Öö... én nem is mondtam, hogy nem... - ráncolta a homlokát Tatsu.
- Ismerlek, szóval tudom, hogy akartad. Na jó, akkor egyelőre ennyi - bólintott megadóan a lány. - Akkor szép kényelmes tempóban elmegyünk vacsorázni. Egy kis idő még úgyis eltelik, mire odatalálunk, szóval pont jó.
- Én még egy mosdóba is elnéznék.
- Remek ötlet! Azt még meg sem néztük!
- Nem úgy értettem... - sóhajtott Tatsu, de azért idomult Haruka ezúttal jóval kímélőbb tempójához.

Emiko aggódva nézett Hayatére. Őt is érdekelte persze, mi újság a többiekkel, de perpillanat jobban féltette Yuukát. Haragszik rájuk? Hülye dolog, hogy eltitkolták előle, nem kellett volna kiderülnie... Ez kicsit olyan, mintha gyengének nézték volna, "úgyse viseled el". De nem erről van szó! Vagyis... Nem egészen... Csak jóindulatból...

- Igen? - próbálta leplezni meghökkenését Hiroshi. - Hát ettem egy szelet csokit még mielőtt idejöttünk, hogy azért legyen valami a gyomromban... Legközelebb akkor jobban feltankolok előtte, bár még egész jól bírom. Amúgy... köszönöm - tőle szokatlan módon kissé zavarba jött, ahogy felhozta a koktélok témáját. Na tessék, ezzel most akaratlanul is elismeri, hogy nem a legjobban mennek a dolgok... Mindegy, lesz ez még jobb is! - De tényleg, nem tudom, mihez kezdenék nélküled...
Egyre inkább tűnt csábítónak a lehetőség, hogy a végén elmondja az igazat. Már csak azért is, hogy Ayumu ne nézze annyira bénának. Most biztos azon gondolkodik, mi a francért engednek engem itt dolgozni. Ehh... Ez a Morinaga nem gondolt bele, hogy teljesen kezdő vagyok?

- Shinji? - torpant meg meglepetten Nami, ahogy szembefutott a fiúval a lépcsőn.
- Szia! - biccentett neki a fiú. - Szóval erre vagy!
- Engem kerestél? - kérdezte meglepetten a lány.
- Nem - vallotta be az. - Nobut.
- Oh... és... megtaláltad...? - kérdezte bátortalanul a lány. A fiú megcsóválta a fejét.
- Én viszont láttam Hayatééket - mondta gyorsan Nami. - Minden rendben feléjük, úgyhogy úgy tűnik... úgy tűnik mégsem csapda - mosolygott. - Alig hiszem el! Nem igazán mertem megbízni Morinagában, de... Be kell látnom tévedtem.
- Megesik - jegyezte meg szárazon a fiú. Nami elkomorodott. - De tényleg szerencsénk van - enyhített az élen a fiú.
- Figyelj! Nem baj, ha kicsit később eszünk? Még elintéznék valamit...
- Oké!
- A szobában leszel?
- Aha...
- Akkor majd felmegyek érted, ha mehetünk. Megfelel?
A lány bólintott.
- Akkor addigis szia!

- Hogy mi vagyunk az elsők, akikkel itt találkozott - mondta rövid hallgatás után Hayate. - Meg felszálláskor látták még Nobut. Valahol a többieknek is itt kell lenniük.
- Értem... - felelte halkan Yuuka és elnémulva visszafordult a korláthoz és a hullámokhoz.
Hayate kérdőn nézett Emikora, remélve, hogy ő talán érti, mi jár most Yuuka fejében.

Ayumu elpirult.
- Ugyan... Örülök, hogy hasznosnak érezhetem magam... - motyogta. Örült a kis szünetnek, a vége felé már kezdett felpörögni a forgalom. És a java majd csak vacsora után jön. Szegény Akira, totál ki lesz éjfélre, emrt nem szólt neki... Hogy lehetett ilyen figyelmetlen? Hogy lehet ilyet elfelejteni?! - Na haragudj... Ha nagyon éhes vagy, kimentelek valahogy... Vagy tudod mit, lógj el majd egy fél óra múlva gyorsan, akkor nem lesz senki... Ha mégis ellenőriznek, majd azt mondom most szaladtál el mosdóba...

Emiko az ajkába harapott.
- Yuuka... Ne haragudj... - próbálkozott halkan. - Én cska arra gondoltam, talán felzaklatna, ha látnád őt, és.. nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni... Ne haragudj! Nem, nem gondoltam bele, hogy... ez... ez a te döntésed...
Félt, hogy ezzel csak ront a helyzeten. Egyébként is hol bújkál Benawi?! Megkereshetné már a barátnőjét! Illene kishaver! Na majd kapsz a fejedre... Biztos miattad is szomorú!

- Biztos...? - kérdezte Hiroshi. - És ha bajod lesz belőle? Az egy dolog, hogy engem lecsesznek, de téged azért nem akarlak bajba keverni... Inkább megpróbálom kibírni, az én gyomrom egész jól bírja a kihívásokat, nem úgy mint... mint az egyik barátomé. Szinte mást sem csinál, csak eszik meg alszik! Kész a srác...

- Hű, köszi Kenta! Nagyon fog neki örülni Nami! - lelkendezett Midori, ahogy a fiú visszatért egy pendrive-val.
- Mért... mi ez pontosan? - érdeklődött a fiú.
- Zene...
- Nem mondod... De milyen? Nem ismerem...
- Persze, de gondolom te nem is vagy olyan nagy soundtrack fan, mi meg kívülről vágjuk az összeset...
- Aha, és ez miylen animében van? - érdeklődött tovább.
- Hátööö... Ez egy... énekesnő albumán van, nem szerepel animében... ő... ez az instrumental verió, tudod... - füllentett egy kicsit.
- Aha... - nem úgy tűnt, hogy felkeltette a fiú érdeklődését.
Kopogást hallottak. Midori engedélyt adott, és a kapitány nyitott be.
- Lassan abb kéne hagynotok ezt a... khhm... andalgást, mert mindjárt vacsora...
- Oh - rázkódott meg Midori. - Hát persze... Ne haragudj!
- Gyakran fog ide járni? - pillantott Kentára. - Ne érts félre, engem nem zavar, csak... nem lesz kissé gyanús? Még ha gazdag vendégekkel barátkoznál...
- Ó, van mesém! Nem vagyok túl jó infóból, és kihasználom az alkalmat, hogy valaki korrepetáljon!
- Korrepetáljon mi? - csóválta meg a fejét. - Nekem is nagyon úgy tűnik...
Ahogy a férfi kilépett Kenta bizonytalanul nézett a lányra.
- Biztos, hogy ez jó mese?
- Persze! vágta rá a lány.

Ayumu elmosolyodott.
- Érdekes srác lehet - jegyezte meg diszkréten. - De ne félts engem! Ügyes lány vagyok!

Morinaga türelmetlenül pillantott az órára. Hmm... mindjárt... Ráadásul véletlenül pont ismerősökkel osztották egy asztalhoz... Jó móka lesz... Jobb ha nekiáll öltözködni.

Shinji türelmesen ácsorgott az étterem környékén. Na gyerünk Nobu, bicegj már erre! Ne mondd, hogy nem vagy éhes... Jó oké, bennünket rendesen megtömtek még eljövetel előtt, de... te nem lehettél olyan gazdag helyen, nem igaz? Kapkodd magad! Tudani akarom veled, hogy feleségül veszem a barátnődet! Látni akarom a fejed! Haha...

- Nem haragszom... - sóhajtott Yuuka. - Vagyis rátok nem, és nem is feltétlenül Namira... Ti csak jót akartatok. Én csak... én... magamra haragszom, amiért még saját magammal sem vagyok tisztában az ehhez hasonló helyzetekben...
Hayate csendben figyelte a lány belső harcát. Mert Yuuka most saját magával került szembe, nem? Az egyik fele bizonyára alig bírja elviselni Namit, de természetéből kifolyólag a másik fele pedig inkább békülni akar. Csakhogy ez esetben ez nem olyan egyszerű, most nem egy szimpla nézeteltérésről van szó...

- Hát jó... - mondta bizonytalanul Hiroshi, de azért hálásan viszonozta a mosolyt. - Ez esetben lehet, hogy élek majd a lehetőséggel. Hol lehet itt a leggyorsabban kajához jutni?

Emiko először meg akart szólalni, hogy ismerős a helyzet, de... Mindenkit magához akar hasonlítani, mi? De ez nem olyan... Ez egyáltalán nem olyan... Hayate is ölt, de... nem s saját döntése volt, és nem is az ő rokonát vagy barátját... Ez egész más.
- Hé, nincs lassan vacsoraidő? - törte meg a csendet. - Annyira kíváncsi vagyok miylen lesz a kaja, hogy már azt se bánom, hogy megint át kell öltöznöm! - füllentett egy aprót.

-------

http://brrpg.omgforum.net/viewtopic.forum?t=128