10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Engem? Hát... talán a tető... - nézett a csészéjébe Yuuka. - Bár lehet, hogy egy ilyen hajón nem úgy hívják... Csak... majd szeretnék onnan körülnézni, hogy milyen a kilátás. De mehetünk máshova is, ha mást szeretnétek...!
- Nekem nem igazán vannak még terveim, szóval nyugodtan döntsetek - felelte Hayate, és belekortyolt a még enyhén forró teájába. - Bár de... vannak itt sportpályák is, vagy mik, nem? Na talán majd oda, de ráér később. Le akarom tesztelni a szervezetemet.

- Akkor legyen a tető - bólintott Emiko, aztán Hayatére pillantott, s kicsit habozott, hogyan fogalmazhatna. - Nem lehetne azzal várni még egy kicsit? Úgy értem... Mondjuk a hajóút utánra... Mi van, ha felszakad valamelyik sebed? Nem kéne ilyen hamar erőltetni ezt a dolgot...

Mennyi lehet az idő...? Fogalma sem volt ró, hány percet vagy akár órát töltött sötét gondolatai közé visszahúzódva. Eizan hirtelen felült az ágyában és érezte, hogy valami enyhén nekiütődik a mellkasának. Remegő kezekkel húzta elő a Natsukitól kapott kulcsot.
Natsuki... Miért kell ekkora áldozatot hoznod? Hogyan tehetnék érted bármit is? Van rá valamilyen mód, hogy megszabadítsalak? És ha igen, hogyan...? Hisz nincs pénzem, nincs semmim. Csak te maradtál nekem a sziget után és most téged is elveszítelek?
Nem akarnád, hogy így magamba zuhanyjak, ugye? Nem, hisz kértél is rá, hogy ne tegyem, de... ezt túl könnyű csak úgy mondani. Bár kettőnk közül még mindig te szenvedsz jobban...
Felsóhajtott és kétségbeesetten túrt a hajába. Valamit ki kell találnia! Meg kell találnia a többieket, hátha valamelyikük ki tud találni valamit...! Nami... Nami ismeri ezt a férfit! Talán tud valamit, amit felhasználhatnak ellene! Igen, meg kell találnia Namit! De... merre lehet? És ha most nem megy vissza dolgozni, akkor rövid távon kivágják a hajóról és akkor már esélye sem lesz megtalálnia a lányt. Ki tudja, talán épp a munkája segítségével találhat rá!
Megszorította a kis kulcsot, majd visszacsúsztatta a ruhája alá. Vissza kell mennie. De hogy mosolyogni egy ideig nem fog, az elég valószínű...

Kenta egy cseppet sem lepődött meg mikor Midori nyitott ajtót. Informatikai probléma mi? Mikor hallotta, hogy a kapitány szobája egyből lecsapott a dologra... Sietve belépett az ajtón, s az alig csukódott be mögötte Midori a nyakába vetette magát.
- Hiányoztál!
- Ömm... Te is nekem... - fejtegette le a lány kezét zavartan a nyaka körül. Azért ez mégsem olyan idilli, ha pár lépéssel hátrébb figyeli őket egy idegen...
- Szóval te vagy Yamada Kenta - állapította meg a férfi. Elég hamar beleélte magát a szerepébe, vagy csak Kenta asszociált, hogy apai féltést érzett benne? Hát ez így érdekes lesz...
Közelebb lépett, s bólintott. A férfi letette a kávéját, s felállt.
- Nishijima Hiroya, örvendek - nyújtott kezet. Midori türelmetlenül topogrott míg tartott a bemutatkozás.
- Nagyon jó, de mostmár gyere, nézz rá a számítógépemre... - szólalt meg.
- Tudtommal tizenöt éves vagy... - csóválta meg a fejét a férfi. - Mért sietsz ennyire, hogy szobára vidd a barátod?
Meglepetésére Midori válaszul kinyújtotta a nyelvét, s elrángatta a fiút. A kapitány sóhajtva ült vissza. Egy "kicsit" szeleburdi? Ez a Morinaga rendesen félretájékoztatta....

Yuuka elmosolyodott és belekortyolt a teájába. Milyen lehet odafent? Biztos nagyon sokan lesznek, de talán pont ezért hátha még ismerőssel is találkoznak. Jó lenne, ha valami véletlen folytán összefuthatnának Benawival. De ha tényleg ő is ezen a hajón van, ennyi ember között nem lesz könnyű megtalálni...
- A hassebem elvileg nem fog - hallotta közben Hayate válaszát. - Bár eleinte még szivárgott, de pont ezért jó a kiégetés. Mondjuk tény, hogy meg fog látszani később is... A többi viszont... Na jó, lehet, hogy megfogadom a tanácsodat. Bár a legutolsó napon még mindig kihasználhatom a hajó által nyújtott luxust. Jól van, jól van, ígérem, hogy nem teszek hasonló jellegű meggondolatlan cselekvéseket, legalábbis megpróbálom. De minimum egy súlyzó azért jó lenne, hogy legalább a karizmaimat edzésben tarthassam. Csak olyan pár kilós kis kézisúly. Talán itt szerezhetek is olyat, és azért az nem olyan megerőltető a szervezetemre nézve. Na, akkor szedelőzködjünk, és irány a fedélzet. Bár az iratok legyenek nálunk a biztonság kedvéért...

Emiko kicsit megborzongott a kiégetéses dolog említésére. És ilyen lazál beszél róla? Tényleg nem teljesen nomális...
- Oké - felelte. Megvárta míg mindeki végez, aztán összeszedte a csészéket. - Ezeket még gyorsan elöblítem, aztán mehetünk...
Yuukára pillantott.
- Így maradsz, vagy átöltözöl?
Nem akarta mondani, hogy furcsa lenne, hogy az egyikük így, a másikuk meg lazábban... Maximum ő is visszaöltözik, ha Yuuka úgy dönt... Blöá...

Na, ennek már a hangzása is milyen kellemes. 'Sex on the Beach', hmm... Ki az a perverz, aki ilyen nevet ad egy koktélnak? Bár a Bloody Mary-nél mindenképpen jobban hangzik, akárki is volt az a Mary... És ez meg mi a szar? Molyirtó...? Aha, biztos... Bár amúgy a leírása jól hangzik. És ezek még csak az alap koktélok voltak? Jesszus, még csak most jönnek a különlegesek! Gyerünk, Hiroshi, memorizálj, memorizálj! Legjobb lesz, ha a biztonság kedvéért azért magaddal viszed majd a füzetet is...

Nami koppintott párat Shinji szobájának ajtaján. Jól bezárkozótt... Mióta megérkeztek ott ücsörög a szobájában... Most neki van valami baja?
- Hmm? - szólt ki a fiú. Annyira nem tűnt mogorvának, úgyhogy a lány óvatosan benyitott.
- Megyek, körbenézek kicsit a hajón. Csak szólok, hogy ne ijedj meg hova tűntem...
- Rendben, add át Nobunak az üdvözletem... Hé! - ugrott odébb még időben a felé repülő épp kézreeső távkapcsoló elől. Mire feltápászkodott az ágy mellől már csak a kabin ajtajának csattanását hallotta. Sóhajtva bújt vissza a könyvébe.

- Öhm... megyek, én is visszaöltözök... - adta meg magát Yuuka. Ha már Emiko így direktben rákérdezett, nem akarta elismerni, hogy igazából ebben is jól érzi magát. Majd legközelebb, ha az étterembe mennem, vagy hasonló. Azt már Emiko sem úszhatja meg, oda rendesen ki kell öltözni. Visszament a szobájába és átkutatta a Natsukitól kapott ruhákat. Ó, ez egész jó, kicsit elegáns is meg nem, ráadásul kényelmes. Jó, ez jó lesz...
Közben nem tudott nem visszagondolni Emiko előző arckifejezésére, mikor Hayate a sebeiről beszélt. Tényleg ilyen erős, és nem fáj neki? Mert az övé még rettenetesen sajog... Elkelne egy kicsi Hayate erejéből. Bár... ő sem olyan sebezhetetlen, mint amilyennek mutatja magát. Hideg borzongás futott végig a hátán, mikor eszébe jutott, hogyan is történt az a tengerparti sebkiégetés. Talán akkor látta, illetve hallotta Hayatét először kimutatni a fájdalmát...

- Köszönöm a teát - szólt közben Hayate Emikohoz. - Ne segítsek elöblíteni, ha már veled főzettük meg?

Ayumu igazgatott még kicsit az egyenruháján. Elég csinos vajon? Jajj, most mért van ennyire zavarban? Kisétált a szobájából, s megkereste Hiroshiét. Kopogott, s várt.
- Szia Akira! - mosolygott rá. - Mennünk kell, kezdődik a műszak! Majd segítek... - tette hozzá szelíden, látva, hogy a fiú még mindig a füzetet szorongatja.

- Ó, köszönöm... - mosolygott zavartan Hiroshi és igyekezett nem túl feltűnően elásni a füzetet. Ezúttal már ő is az egyenruhájában feszítve. Hmm, nem is rossz, sőt! Hiába, jól állnak neki a hasonló cuccok. - Hát eljött az idő. Te jó ég, még mindig alig hiszem el, hogy eljutottam idáig. Remélem, hogy nem sülök fel... nagyon. Fő az önbizalom, igaz?

- Ugyanmár! - hallatszott Emiko válasza. - Te testőrködsz, én teát főzök. Kell valami munkamegosztás, nem? És még főznöm nem is kell. Pedig szívesen csinálnám! Nem mintha attól tartanék, hogy itt nem lesznek finom ételek...

Ayumu elmosolyodott.
- Nem lesz semmi baj. Én is nagyon izgultam először, de te értesz hozzá, vagy nem? Én meg úgy jöttem ide, hogy azt se tudtam mi fán terem ez az egész... Dehát csak megoldottam, úgyhogy neked pláne nincs mitől tartanod!
A bár felé tartva a lány érdeklődni próbált, hogy érzi magát itt a fiú.
- Na és milyen így hajón lenni? Arra számítottál, hogy érezni fogod a mozgását, igaz? Vagy csak én szoktam már nagyon hozzá, és azért nem érzem? Tudod... mindig csak akkor érzem meg, hogy hajón voltam, mikor leszállok... Na akkor egy napig szédülök... A szárazfölön! Vicces, mi? Úgy érzem mintha mozogna alattam... Mert hiányzik a mozgás... Nem tűnik túl logikusnak, de velem így van...

- Hát jó - bólintott rá Hayate, majd elmosolyodott. - Akkor őrködöm feledtet, míg gyorsan elmosogatsz. Ki tudja, miféle bosszúálló vad csészék tanyáznak ezen a hajón. Amúgy ha főzhetnéked támad, szerintem egyikünk sem veti majd meg az ötleted. Lehet, hogy nem hiába van ott az a csinos kis konyharész. De félre ne értsd, nem ugráltatni akarlak! De ha valaki jól főz, akkor jól főz...

Benawi sose gondolta volna, hogy ennyire le fogja kötni a munkája. Alig gondolt a többiekre, akkor is csak átsuhant a fején, aztán megint a dolgára koncentrált. Először azt hitte a gépházban lesz, de az csak a bemutató körút eleje volt, még a hajó rengeteg részén körbevezették, s perpillanat a kapitányi hídon figyelte az egyik műszert a sok közül. Igazából dolga nem nagyon volt, ő csak olyan sokad-segéd volt itt, de élvezetes volt figyelni a bonyolult műszerek sokaságát. Nem gondolta volna, hogy ide fog jutni! Na meg azt se, hogy a kapitány nem lesz itt. Persze, végülis nem kell neki éjjel-nappal itt lennie. Na meg a kapitányi vacsora alatt is vezeti valaki a hajót. Végülis ő nagy ember, ő A név ezen a hajón, szóval érthető, hogy nem napi tíz-tizenkét órában dolgozik, mint ők.

Hiroshi igyekezett nem elsápadni, mikor Ayumu a nem létező képességeit ecsetelte. Nos... végül is igaza van, valahogy majd csak lesz...
- Tényleg? - kérdezte meglepetten a szédüléses részt hallgatva. - Így legalább előre fel tudok majd készülni rá. Mondjuk tényleg alig éreztem, mikor elindultunk. Húú, valamit kérdezni akartam. Mennyit áll általában a hajó, mielőtt elindul visszafelé?

- Én szívesen főznék - csóválta a fejét Emiko. - De ezt túlzás konyhának hívni. Nincs is sütő... Egy mikroval meg egy kávéfőzővel nem sok mindent csinálhatok nektek... Ráadásul itt sok hozzávaló nincs, csak teafű, kávé, meg ilyesmi... Elég furán néznének rám, ha felhozatnék két kiló zöldséget, nem gondolod?

- Egy-két napot - felelte a lány. - De van, hogy egy hetet is. Most bevárunk egy másik hajót is Ausztrália felől, a Dawn Princesst, úgyhogy három napot fogunk állni. De hidd el nekem, ez a rész a legjobb! Kapsz kaját, szállást, és annyit mászkálsz a parton, amennyit csak akarsz!

- Hát... de, egy csöppet - ismerte be Hayate. - Na jó, akkor vétózom. De a további teákat előre is köszönöm - kacsintott ravaszul.
- Készen vagyok - lépett ki közben Yuuka is a szobájából a Natsukitól kapott egyik szoknyájában és felsőjében.

- Hű, de csini vagy! - dícsérte meg Emiko, aztán karonfogta a lányt. - Na menjünk, hugi! Vár ránk ez a hatalmas hajó!

- Három nap? Hmm, oké. Legalább kicsit megismerkedhetek a környékkel.
Három nap... Azalatt közölnie kell Ayumuval, hogy ő már nem jön vissza, mert azért nem akar szó nélkül eltűnni. Nem azt érdemli a lány, főleg hogy már elejétől fogva így segít neki. A kérdés már csak az, hogy mit mondjon majd. Találjon ki valamit, vagy... vagy mondja meg az igazat...?

- Azért nem kell mindig apádra hallgatni... - jegyezte meg csalódottan Kenta, ahogy Midori tényleg a gépéhez sietett. - Ha tényleg azért rángattál ide, mert lassú a géped...
- Ugyan, dehogy! - legyintett Midori. - Szeretném, ha kinyomoznád nekem hol van Nami...
- Tessék?! - csattant fel a fiú. - Törjem fel az adatbázist? Te meg vagy hibbanva! Itt dolgozom!
- Na és? - rántotta meg a vállát a lány. - Legalább könnyebb lesz, gondolom már belenézétél a rendszerbe, vagy neked csak a netkávézó és a luxuslakosztály gépeinek javítása a feladatod? Meg a "nem tudom, hogy kell az egérrel kattintani"-vendégek segítése?
- Persze, hogy nem, de ez... - csóválta a fejét Kenta, de Midori eddigre már belátta, hogy ide komolyabb motiváció kell. A fiú egyből el is hallgatott, ahogy hozzásimult.
- Kérlek... - pislogott rá bociszemekkel.

- Én meg felveszem a nagy komoly testőr nézésemet - mondta Hayate, és így is tett. - Menjünk, hölgyeim. Akkor irány a tető, utána meg... majd eldől.

A tetőre csak lépcsőn lehetett kijutni, hát nekivágtak. Furcsa volt kilépve az ajtón megérezni a szelet, a sós illatot, halszag nélkül. Nem is volt olyan zsufolásig tele a fedélzet. Egy-két ember lézengett, a korlátoknál bámultak ki a vízre, vagy a napozóágyakon sütkéreztek. Megkerülték a lépcsőfeljáró épületét, akárhogy is hívják azt, és a nyíltabb rész felé indultak meg.
- Na tessék, itt is vannak sportpályák! - mutatott előre Emiko, ahol két gyerek röplabdázott egy magas halónál. Itt a pályák környékén magas védőüveg volt a korlát fölé húzva, de még így az jutott eszébe a lánynak, hogy mi van, ha kiütik a labdát? Biztos van még pár raktáron...

A francba Shinjivel, így nehéz nem Nobura gondolni... Direkt csinálja, mi? Túl könnyű lenne az ő baszogatása nélkül elfelejteni a fiút... Mért olyan jó ez neki? Na majd ő is állandóan szóbahozza Sayurit és akkor meglátja milyen... Na jó... Az tényleg nem lenne fair. Sayuri halott. Ez azért más.
A korlátra könyökölve figyelte a szigetek távolodó kontúrját. Hihetetlen... tényleg elmennek... Nem tudta, hogy ez, vagy a szél, vagy a tény, hogy ennek a monumentális vizijárműnek az utasa volt olyan felemelő érzés, de határozottan jó volt. Halkan - és hamisan - dúdolni kezdett.

- Valóban... - lesett a sportpályák felé Hayate. - Bár most azt hiszem, nem állok be közéjük. Érdekesen nézne ki, az biztos. Különben is... eddig leginkább az egyszemélyes sportok híve voltam, de valószínűleg azért is, mert nem nagyon hagytak másra lehetőséget. Talán egyszer majd kipróbálok valami hasonlót is.
Közben Yuuka elbűvölten lépkedett a korlát felé és kissé félve hajolt ki a víz felé. Milyen szép, és milyen érdekesen fodrozza a hajó oldala... Felemelte a fejét és a távolt figyelte. Mennyi víz! Itt nem valószínű, hogy egyhamar átlát a másik partra. És itt lesznek pár napig a nagy semmi, a nagy víz közepén. Ez egyszerre volt ijesztő és varázslatos. Nem kellett neki sok idő, hogy megszeresse a hajót.

Emiko mosolyogva figyelte Yuukát, hű de oda van! Nagyon aranyos... Persze neki is tetszik ez az egész, de őt tényleg teljesen lenyűgözi. Körbenézett. Azért az utasok többsége nem dobja el az agyát a látványtól, biztos már hozzá vannak szokva. Bár ott a túloldalon... Hupsz, az nem...? Yuukára pillantott, aztán óvatosan megbökte Hayatét, s fejével némán Nami felé intett.

Shinji unottan csapta le a könyvét, s nyújtózva kisétált a nappaliba. Tényleg meg kéne keresnie Nobut. De merre lehet? Nem járhatja végig az összes szobát, oké, kevésbé drágákat, de az is több, mint a fele... Mi lehet egy biztos pont? A vacsora talán? Pont a másik étteremben lesz, legalábbis erősen valószínű. Hova csatangolnál egy ekkora hajón, hm? Hát... azzal a lábbal nem valószínű, hogy nagyon járkálna. Ha pedig a szobájában marad az szívás, esélytelen lesz megtalálnia... Nincs itt valami információ? Ccc... Utasokról biztos nem adnak ki adatokat... Szívás. Ráadásul a nevét se tudja.

Hayate rögtön a mutatott irányba nézet és arcára némi meglepetés ült ki. Ezek szerint bejött a tipp, tényleg egy hajóra kerültek? Az ott legalábbis nagyon olyan, mint Nami, sőt, határozottan Nami. De hol van Shinji, nem ketten voltak?
Már szólt volna Yuukának, de megtorpant. Nem tudta, jelenleg milyen kapcsolatban van a két lány egymással...
- Szólsz neki, hogy itt vagyunk? - kérdezte Emikot Namira célozva. - Yuuka... nem tudom, most hogyan viszonyulnak egymáshoz, mert volt köztük egy kis... szóval nem tudom. Csak mert ha szólsz neki, akkor innen szemmel tudlak tartani mind titeket, mind Yuukát és jobban el tudom látni a testőri feladataimat. Vagy szóljunk mégis Yuukának...?

Nobu valóban nem sokat akart sétálni ezekkel a lábakkal, de csak nem lehet bezárkózva, mikor ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Kisétált hát a tathoz, s az ott lécő számtalan nyugágy egyikére ült le, s onnan figyelte a hullámzó tengert, vagy már óceán?

- És hova szeretnél menni? - kérdezte már a folyosón ácsorogva Tatsuya.
- Nem is tudom... - forgolódott Haruka. - Szerintem induljunk el valamerre és majd valahol kilyukadunk. Szeretem a random dolgokat.
- Igen, tudom - sóhajtott Tatsuya.
- Hé, mi volt ez az arckifejezés? - bökte oldalba a lány.
- Semmi, semmi! - ugrott kicsit arrébb Tatsuya és menekülőre fogva a dolgot meg is indult az egyik irányba. - Na gyere akkor!

Emiko megrázta a fejét.
- Szerintem nem jó ötlet. Menj csak, a te barátod, nem? Én addig lekötöm Yuuka figyelmét - mosolygott a fiúra.

Shinji találomra indult meg a fentebbi szintek felé. Nyolcas, ez az első, ahol nem szobák vannak. Na nézzük... Sorba beles mindenhova, mintha csak körbenézne, hátha beült Nobu valami bárba, vagy fene tudja... Valószínűtlen, hogy ő is felfedezőkörutat tartana...

- Rendben... - bólintott rá végül kis hezitálás után Hayate. - De azért sikíts, ha valami gáz van. Nem kell nagyon, egy egészen kicsi is elég.
Még egyet bólintott, inkább csak úgy magának, majd lassan Nami felé sétált. Azt már pár lépés távolságból is hallotta, hogy a lány dúdol, ezért úgy döntött, felhívja magára a figyelmet, nehogy esetleg kellemetlen helyzetbe hozza a lányt. Nem tudta, mennyire szereti, ha hallják, ahogy énekelget...
- Üdvözletem, kisasszony - köszöntötte a lányt. - Hát ön is a fedélzeten van?

- Figyelj, az egy dolog, hogy bele tudok nézni az utasok listájába, de nem tudjuk mi a nevük! - rázta a fejét Kenta. Midori ágyán ült ölében a lánnyal, aki mégse tűnt csalódottnak.
- Áh, van listám - nyúlt az asztala felé, aztán Kenta szeme elé tartotta. - Tessék! Nézd meg: itt a te neved is, az enyém is... Morinaga vicces fickó, Nobuból Rent csinált - kuncogott halkan.
- Honnan...? - kérdezte döbbenten a fiú.
- Kicsit összehaverkodtam a papámmal - vigyorgott elégedetten a lány. Amúgy jófej pasas, tényleg. Mesélt egy csomó mindent a hajókról, meg külföldről, tök rendes, szeret beszélni...
Kenta a fejét csóválta.
- Na jó, nézzünk körül akkor...
A lány az asztalhoz táncikált, s megvárta míg Kenta a saját ugrándozástól mentes tempójában a gép elé ül. Nem túl csendben figyelte a fiú munkálkodását.
- Nem ér úgy, hogy tudod a jelszót... - mormogta.
- Bocs - rántotta meg a vállát a fiú.
- Látod, ez így nem is feltörés, mit izélsz!
- De magáncélra használom fel... - felelte a másik.
- Jajj de finnyás valaki, csak mert munkaviszonya van... Apropó, ha ez meg van, kéne még valami...
Kenta halkan felnyögött.
- Nyugi, semmi feltörés, csak kéne pár file a laptopodról... - sietett gyorsan a folytatással Midori.

Sikítani? Meg a nénikédet... Nézett fejcsóválva a fiú után, aztán bekönyökölt Yuuka mellé.
- Nem semmi... - nézte a vizet. Meg sem tudom becsülni milyen gyorsan mehetnk, semmi viszonyítási pont nincs itt. Már a part is alig látszik... - pillantott balra a hajó vége felé, kissé kihajolva. - És milyen magasan vagyunk, hú! - inkább gyorsan visszahúzódott.

Nami ijedten fordult hátra.
- Ha... Hayate... - motyogta. - Vagy, hogy is hívnak... - tette hozzá még csendesebben. - Jól telt a tegnapotok? Minden oké?

Natsuki hosszan mosta az arcát, hogy valahogy rendbehozza magát. Akárhogyis, vörös volt a szeme, és sápadt az arca... Na így szép lesz munkába állnia... Sikítófrászt fognak tőle kapni az utasok... A fenébe... Most mit csináljon? Megrázta a fejét, és gyorsan megtörölgette az arcát. Átöltözik, aztán lesz, ami lesz. Munkábaállnia muszáj, maximum visszaküldik... Borzasztó lehangoltan érezte magát. Csak pár órája van, aztán mehet megint hozzá.. Jajj Istenem... Még nem készült föl erre, még nem... erre nem is lehet! Eizan... annyira sajnálom... Tényleg... annyira... hogy nem szakítottunk időben...

- Olyan szép... - mosolyodott el megbűvölten Yuuka. - Sosem láttam még ennyi vizet egy rakáson. Ezt sem sűrűn ússzák át az emberek... Kíváncsi vagyok, később tényleg látunk-e majd delfineket, úgy megnézném őket! Bocsi, kicsit talán túlságosan is fellelkesültem, de hát nem tudok mit csinálni, máris magával ragadott ez az egész. És imádom a szelet, itt még annak is más illata van!

- Én inkább úgy fogalmaznék, érdekesen – felelte Hayate. – Jelenlegi felállás szerint én vagyok azon gazdag kisasszonyok testőre, akik külföldre utaznak a szüleik után. Szóval ők most testvérpár. És ti? Vagyis ez esetben csak téged látlak. Minden rendben?

- Na, hogy megy? - pillantott Ayumu Hiroshira, miután kivitt két újabb koktélt egy asztalhoz. - Még mindig lámpaláz?

- Még akad belőle - felelte Hiroshi, de azért próbált megnyerően mosolyogni. - Csak remélem, kívülről annyira nem látszik.
Közben épp befejezett egy újabb adagot, és mint az eddigieknél, most is némán imádkozott magában, hogy iható legyen és minimum hasonló ahhoz, amit a vendég eredetileg kért.

- Ó? - pillantott át Nami a lányokra. - Végülis... Hihető... - mondta lassan. - Neked is jó szerep - mosolyodott el, aztán rögtön el is komorult. - Shinji a vőlegényem! - fakadt ki. - Szerinted?! Ki fogom csinálni, ha nem állítja le magát! Folyton visszaél a helyzettel. No nem úgy... Próbálja csak meg és kap még pár púpot a fejére! Ráadásul folyton Nobut emlegeti - nézett szomorúan a fiúra. - Mért csinálja ezt? Olyan szörnyű... Szerintem azon szórakozik, hogy engem terrorizáljon... Szóval amennyit csak lehet, menekülök előle... Ha együtt mennénk bárhova, tuti nagyon szívesen játszaná a szerepét... És tudja, hogy mások előtt nem veszekedhetek vele... Kis rohadék...

- Hát... annyira nem... - mondta neki halkan a Ayumu, és átvette az italt. Észrevétlenül igazított kicsit a díszítésen, aztán elsietett vele.

Shinji csalódottan liftezett fel egy egész emeletet. Mehetett volna akár a lépcsőn is, de úgy nem vicces... Bár így se az... Csak sétál körbe-körbe, mint egy idióta. Persze mért is gondolta, hogy könnyű megtalálni valakit... Talán tényleg vacsora után kéne észrevétlenül az étterem ajtaját őröznie. És ha sokkal később eszik, mint ő? Vagy előbb? Hát, ha előbb akkor mindegy ott lesz. Ha ugyanakkor, akkor meg csak visszaér mikor befejezi. Még mindig ott van a legnagyobb esélye.

- A vőlegényed...? - Hayate ezen nem tudott nem meglepődni, és magában máris Morinaga ezzel a húzással való lehetséges szándékait vette sorra. De pár másodperc lefolyása alatt persze semmi ésszerűt nem talált... - Azt hiszem, értelek. Ha gondolod, hozzánk nyugodtan menekülhetsz, bár... - tétován Yuuka felé pillantott. - Lehet egy indiszkrét kérdésem? Hogy állnak a dolgok jelenleg közted és Yuuka között? Nem muszáj válaszolnod, ha nem akarsz! Csak nem akarom, hogy esetleg velünk is rosszul érezd magad, mint Shinjivel...

Annyira nem? Ez nem túl biztató, de legalább őszinte. Bár de, hisz mondhatta volna azt is, hogy "de, meglehetősen". Akkor egész jól megy, ahhoz képest, hogy az első napja. Még egy kicsit dolgozik azon a mosolyon meg önbizalmon, és remek lesz!
Hmm.. vajon mikor fut be az első reklamáció? Vagy nem így kellene hozzáállnia...?

Nami megrázta a fejét.
- Köszönöm, szívesen mennék, de nem lehet... Teljesen kikészíteném. Shinji az egy dolog, neki megvan a maga kis bosszúja, de Yuuka nem köti le magát ilyenekkel, ő nem bánt mást, túl rendes ehhez. Nem akarok neki még több fájdalmat okozni. Jajj Hayate, bárcsak visszacsinálhatnám! Sayuri valahogy olyan... - az ajkába harapott. - Nem tudom miért utána sír mindenki. Ő eléggé... olyan robotnak tűnt. Nem akarom bántani, vagy magam magyarázni, csak... Csak... egy pillanatig sem kételkedtem, ahogy vele harcoltam. Utána is csak akkor lett bűntudatom mikor... - gyorsan elhessegette a fejéből Shinji hangját. Ahogy vele volt szerencsére ez nem igazán jutott eszébe. Azóta nem is hallott soha semmi érzelmet a fiú hangjában. Valahogy eszébe se jutott, hogy ugyanaz az ember. Annyira más... - Nem tudom. Olyan furcsa volt. Nekem úgy tűnt akar harcolni... Biztos... biztos, hogy biztos volt benne, hogy ő fog győzni... - megborzongott. Akaratlanul is felidézte a harc végét. Annyira távol állt most tőle az a Nami, aki megalázva az ellenfelét odébbrugdosta a lányt. Egy haldoklót... Mégis hol tartotta akkor a lelkét? Valahol nagyon a testén kívül lehetett...

- Nekem is nagyon tetszik... - felelte Emiko. - És jó nézni a te lelkesedésed. Remélem rám ragad valami a hozzáállásodból. Szeretnék olyan lenni, mint te... Hogy is mondjam, te olyan... Jobban állsz a dolgokhoz. Valahogy szebbnek látod a világot, azt hiszem. Vagyis úgy tűnik, körülötted minden szebb is. Azt hiszem értem, mit szeret benned Benawi. Vagy legalábbis kezdem. Örülök, hogy itt vagy neki. Remélem ő is örülni fog, hogy összebarátkoztunk - mosolygott a lányra.

- Én sem nagyon tudom hova tenni azt a lányt azok alapján, amiket hallottam róla... - vallotta be Hayate. - Mintha két külön oldala lett volna, nem is tudom. Érdekes lány volt... Kár, hogy már nem tudhatjuk a szándékait és így elég nehéz tisztázni a helyzetet. De nem terhellek én is ezzel a témával, épp eleget kaphatsz belőle máshonnan... Viszont mondd, láttál esetleg mást is a hajón? Mármint nem mást, hanem más ismerőst. Mert nekünk te vagy az első, akivel összefutottunk.