10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Azért igazán megérkezhetne már... Nem mintha olyan nagyon unatkozós típus lenne, de igen, nagyon is unatkozik! Ehh.... Kár, hogy végül mégsem mutatta meg Kazunak azt a bizonyos képet. Na nem azért, mintha nem lenne tisztességes Ichiroval szemben, hanem mert ott voltak Tatsuyáék is, és akkor már úgy illett volna, hogy ők is lássák. De nem, őket nem illeti meg ez a kiváltság. Még nem. De Kazunak biztos tetszett volna. Na majd legközelebb.
Ó, következő megálló? Remek, az még egy kis idő...

- Szerintem jobban járok, ah nem segítesz - vetett rá egy pillantást, aztán visszasietett a konyhába. - Várj csak! - hallatszott aztán. - Gyere ide, teríts meg! Pár perc és kész vagyok...
Ahogy Ichiro belépett megállt egy pillanatra a főzéssel és ránézett.
- Na, találtál jó ruhát? Tetszenek?

Hayate észre sem vette, hogy aprókat bólint olvasás közben. Így már érthető a bánásmód, meg ez tényleg úgy adja is magát. Testőr, mi? Majd a lányoknak is szólni kéne valamikor, hogy ők tulajdonképpen most testvérek. Abból a "hűdegazdag"fajtából. Külön szoba, konyha, hmm, még plazmatévé is, ez igen! Ó, és micsoda kád. Meg maga ez a szobaleírás is. Na ilyen luxusban sem gyakran van része az embernek. Hát kíváncsi lesz Emiko arcára, mikor mindez tudatosul benne. Már a háztól sem nagyon volt elragadtatva, hát még ha megtudja, hogy most bezzeg hasonló körülmények között kell majd élnie egy ideig.
Hmm, ha viszont most testőr, akkor igencsak figyelnie kell a látszatra. Most már nem mindegy, mit mond és hogyan. Vacsoránál előbb nem is biztos, hogy találkozik a lányokkal és akkor is érdekes lesz a sok sürgölődő ember mellett rendesen beszélni velük. Talán majd utána. Mint testőr, ragaszkodhat hozzá, hogy a védencei közelében maradjon, ha nagyon máshol akarják elszállásolni. Biztos tud majd velük azért beszélni. Ha nem, legalább a levelet át kell adnia, hogy ők is tudjanak a dolgokról.

- ... és csinálok is neked valami szép frizsurát, nagyon szétzilálta az út...
Emikonak ezen a ponton telt be a pohár.
- Köszönöm, de szeretem így a hajamat!
A nő döbbenten nézett hátra.
- Ugyan, ugyan! - legyintett. - Csak egy kis csinosítás, meg a hugodét is feltűzzük, nagyon csinosak lesztek...
Emiko összenézett Yuukával. Hogy a kicsodám?
- Ó, nézzétek csak ezt a ruhát, ez igazán szép, na melyikőtökhöz illik jobban? Mit gondoltok...
- Yuukához! - vágta rá rögtön Emiko. - Az összes... - tette hozzá a biztonság kedvéért. - Én jobban szeretem a nadrágokat.
- Ugyan, ugyan! - ismételte. - Ne szerénykedj, te is pont olyan gyönyörű vagy, mint a húgod! Nadrágok... Mondta Morinaga-san, hogy remek a humorérzéketek... hahaha...
Emiko pedig nagyon olyan arcot vágott, hogy ő bizony nem viccel. Nem is szokott!

Ichiro sokatmondó pillantást váltott a plafonnal, mielőtt a nő után ment volna a konyhába. Csak óvatosan azzal a terítéssel. Egy valamit törjön csak el és megnézheti magát, ez a csaj élve felkoncolná! Na jó, annyira talán nem súlyos a helyzet. Elvégre még aziránt is érdeklődik, hogy jók-e a ruhák. Lehet, hogy csak látszat, de legalább úgy csinál, mintha törődne vele. Azért őt ennyivel még nem lehet lekenyerezni! Emlékszik ám, hogyan is köszöntötte őt nemrég vendéglátója...
- Igen, kiválogattam a legszimpatikusabbakat - közben gyorsan körülnézett a konyhában. Az illat annyira nem is rossz... - Öhmm... melyik szekrényben találok tányérokat?

- Azokat használhatod - mutatott az egyik szekrényre. - Ott meg az étkészleteket találod, a poharakat meg látod ott! A virágosakat vidd az asztalhoz! Nnna... Így jó lesz... - szemlélte elégedetten a művét. - Remélem nem haragszol meg, ha most nem vacakolok a tálalással, fáradt vagyok... Ha elpakoltam a te ruháidat is, ledőlök aludni. Megtennéd, hogy majd elmosogatsz? Apropó, legkésőbb kilenckor kelés van, mert tizenegy, fél tizenkettőre szeretnék a kikötőbe érni! Istenem, hajnal óta rohangálok miattad, pedig ma este is dolgoztam... Totál ki vagyok... - a szája elé emelt kézzel ásított, megerősítve mondandóját. - Több, mint egy napja nem aludtam...

Emiko segélykérően pislogott Yuukára, miközben a nő épp a ruhája cipzárával bajlódott. Hihetetlen, hogy tényleg ráerőlteti ezt a ruhát! Yuuka meg képes önszántából felvenni, amit kijelölt neki? És közben csacsog... megállás nélkül... Ez egy rémálom! Hayate! Csak érném el a pisztolyomat...

- Hmm... tényleg nincs itt senki rajtunk kívül...
A megállapítás Harukától származott, akinek első dolga volt a viszonylag nagy és kényelmesnek látszó lakás tüzetes átvizsgálása. Csak ekkor vette észre, hogy Tatsuya közben már elmélyülten olvasott valamit.
- Hát az meg? - szegezte a fiúnak a kérdést.
- Levél - felelte reflex-szerűen Tatsu, miközben egyre jobban ráncolta homlokát, valószínűleg a levél tartalma miatt.
- Tényleg?! Na ne mondd...! - caplatott közelebb Haruka. - Ki hitte volna, egy levél. És mégis mi van benne?
- Ehh, inkább olvasd el...
Haruka gyorsan végigfutott a sorokon, majd arcán széles vigyor jelent meg.
- Ehhe... hehh... - elég rosszul ment neki nevetése elfojtása.
- Ne is próbálkozz, minden ki van írva az arcodra! - szólt rá Tatsu.
- Jaj, öcsikém, most mit problémázol! Amúgy is te vagy a fiatalabb - túrt a fiú hajába, mire az idegesen próbálta a helyükre igazgatni tincseit.
- Ne már! - szólt a lányra, majd rájött, hogy ez tényleg nagyon öcsis volt. - A francba...
- Látod, mondtam, hogy egyszer jutunk még valamire! - lelkesedett a lány. - Külföldre megyünk tanulni!
- Ne éld bele magad, ez csak egy szerep... - morfondírozott Tatsuya, pedig magát az ötletet ő is vonzónak találta.
- Ó, láttad az új személyimet? - Haruka hirtelen a fiú orra elé tartotta az említett iratot.
- Attól, hogy papíron nagykorú lettél, az még nem jogosít fel például az alkohol fogyasztására!
- Én és az alkohol? - tettetett meglepődést a lány. - Hogy feltételezhetsz rólam hasonlót!
- Ismerlek - csóválta a fejét Tatsu. - Lehet, hogy bírod a piát, de azért figyelni foglak, nehogy túlzásokba ess.
- Ugyan, hát szokásom nekem hasonló?
- Őszintén?
- Khmm... Van itt valami vacsorának való?

Nobu egy időre minden gondját elfelejtette, ahogy nekilátott a sokfogásos vacsorának. Az ételek hihetetlenek voltak, már az előétel olyasmi volt, aminek a létezéséről nem is tudott. Valami európai étel lehetett... Mindegyik fogás külföldi volt, de egy cseppet sem bánta. Vajon a hajón is azok lesznek? Valószínű, végülis ez a puccos... Ráadásul pazar! Bár azért kicsit feszélyező, hogy egyedül ül egy hosszú asztalnál, és az egész személyzet azt figyeli, hogy ő eszik...

Ichiro a mondott evőeszközöket, tányérokat és poharakat felhasználva gyorsan megterítette az asztalt. Jól van na, tényleg éhes volt. Inkább nem próbált meg pofákat vágni a mosogatás gondolatára, de végül is a nőnek igaza van, hisz ő főzött rá, ruhát vett stb, ahogy az előbb olyan jól kifejtette. Bár tényleg nem lehetett kellemes, hogy egy jött-ment srác ennyit plusz terhet rótt a nyakába. Ehh, viszont neki csak az a baja, hogy egy napja nem aludt. Ha tudná, hogy ő kicsit több, mint egy héttel ezelőtt miken ment keresztül! Kíváncsi lenne, hogy bírta volna egy hozzá hasonló táncosnő a megpróbáltatásokat. Hupsz tényleg... mi is a neve...? Na mindegy. A kaja egész jónak tűnik, a mosogatást majd valahogy túléli. Viszont a kilenckor kelés gondolatába máris szinte belesápadt. Te jó ég, az még korán van! De ha muszáj, hát muszáj. Szép lenne, ha miatta késnék le a hajót... Vajon mikor szóljon a csajnak, hogy néha... khhmm... kicsit nehéz őt kirugdosni az ágyból?
- Ugyan, a tálalás a legkevesebb - fejezte be a terítést, és még néhány szalvétát is kerített valahonnan. - Elnézést a plusz terhekért. Akkor hát... jó étvágyat!
Nyugszik, Ichiro, nyugszik! Csak udvariasan, hagyd, hogy ő szedjen előbb.

Shinji és Nami feltűnően csendesen vacsoráztak. A fiú minden jó étvággyal evett, ellenben a lánnyal, aki pár falat után elnézést kért, és távozott, rosszullétre hivatkozva. Shinji persze nem örült a dolognak, hisz mint a leendő férj, nem kéne túl boldognak tűnnie, ha a nő rosszul van. Remek. Azért sietve befejezte a vacsorát, és megkérte, hogy hozzanak fel valami könnyebb ételt a szobájukba, azért mégis muszáj ennie valamit a lánynak. Kíváncsi lenne rá, hogy most duzzog, vagy megint Nobura gondol? Vagy a kettő együtt...

A nő csak legyintett.
- Majd túlélem valahogy - mondta. - Morinaga-san tudja, hogy szívességet teszek neki, úgyhogy még meg kell hálánia... - itt elégedetten elmosolyodott. Várt egy kicsit, aztán nagyot sóhajtott.
- Nem szereted a tempurát? - kérdezte kissé csalódottan, és elvette a fiú tányérját, hogy szedjen neki. - Na jó, mondd melyik zöltségeket nem szereted, kiválogatom neked... Ilyenkor örülök, hogy igazából nincs fiatalabb testvérem... A nővér-szerep nem áll jól nekem... - a fiúra nézett és úgy döntött ideje újra próbálkoznia. - Mondd csak Kazuma, ne akarsz mesélni nekem, mégis miért küldött a nyakamra Morinaga-san?

Yuuka hirtelen nem tudta hova tenni ezt az egész helyzetet. Te jó ég, még sosem foglalkoztak ennyire vele, lényegében minden kis intését lesik, pedig csak most érkezett! És ezek szerint most Emiko húga. Tényleg, őt még nem is látta nadrágon kívül másban. Jaj, ne nézz rám ilyen szemekkel, már most úgy sajnállak, pedig még csak egy ruhát próbálnak rád erőltetni! Úristen, mi lesz itt még? Még a... vécére is követik őket? Ez már talán túl sok figyelem, nem? De azért ugye majd egyedül hagyják őket...?
Próbált egy megnyugtató pillantást vetni Emikora, de a lány tekintete láttán megint összezavarodott. Mit kéne tennem, mondd? Nem ripakodhatunk rá, hogy hagyjon minket békén... Bár egész csinosan áll rajtad az ruha, Hayaténak biztos tetszeni fog. Már ha kibírod benne addig...
- Elnézést - próbált feltenni egy kérdést. - Megkérdezhetem, hogy mikor találkozhatunk az öhmm... - na most mit mondjon? Fivérünkkel? És ha nem az? Lehet, hogy a testőrük? De ebben sem lehet biztos. Elég csak kicsit elszólnia magát és bukták... - az úrral, aki velünk érkezett?
Hát ez elég bénán hangzott... De hát istenem, jobb hirtelen nem jutott eszébe!

Shouri álmatlanul fetrengett az ágyon. Ilyen nincs.... gyerekek. Kilenc nap gyerekek között! Vagy ő fog beleőrülni, vagy a gyerekek készülnek ki előbb. Nem is tudja, melyikre tippeljen... Szörnyű lesz. SZÖRNYŰ! Ehh... És Harukáék? Ők vajon milyen szerepet kaptak? Szerelmespár...? Szeretők?!
Idegesen ült fel és bokszolt bele a legközelebbi falba.
Az a köcsög Morinaga! Direkt csinálta, ugye?! Ha csak egyszer kérdőre vonhatná ezért...!

- ... hihetetlen és ilyen magas pozícióra jutott! - ámuldozott Midori, mikor az első hajó történetétől kezdve eljutottak, a jelenlegi luxushajó kapitányi tisztségéig. A férfi szívesen mesélt, Midori pedig lelkes hallgatóság volt. Időközben besötétedett, a hajók többsége pedig kivilágítatlanul állt, de Midori időnként még mindig ki-kipillantott.
- Hihetetlen, hogy ilyen vidám vagy az átéltek után - csóválta a fejét a férfi. Midori megrezzent. Sejtette, hogy a férfi szinte mindent tud, de megijesztette, hogy rá, sőt mi több a Programra terelődik a téma. Natsuki egyedül volt, vajon ő az egyetlen, aki társaságot kapott? És ha nem a többiek fogadói is tudják? Hány embert avathatott be Morinaga? Ez iszonyú veszélyes! És ha eljár a szájuk? Vagy ha úgy gondolják nagyobat kaszálnak, ha feladják őket?
- Ne haragudj - szólalt meg újra a férfi -, nem kell beszélned róla! Nem ütöm bele az orrom, olyasmibe, ami nem tartozik rám! Csak meglepődtem... Erős lány lehetsz. Mind azok lehettek, ha talpon tudtatok maradni. És ezt nem csak fizikailag értem. Sejtheted, hogy nem tartom jó dolognak Programot. És mélyen egyet értek Yoshiro-barátommal, hogy ha valakik ennyire össze tudnak tartani, és ennyire önzetlenül megkísérelték a lehetetlent... Nem hagyhatjuk őket magukra... - a férfi nem nézett Midorira, most ő tanulmányozta az ablakot. A lány meglepetten nézett rá. Tényleg csupa szívjóságból segítenek? Elhiheti ezt?

Na ez a kérdés Emikot is jobban lázba hozta. Épp akkor fejeződött be az öltöztetés, úgyhogy sietve kiszabadult a nő kezei közül és ő is ránézett. Az elmosolyodott.
- Nemsokára, a vacsoránál. Az édesapjuk említette a telefonban, hogy feltétlen és állandóan a közelükben kell lennie a testőrüknek, de nem gondoltam volna, hogy így ragaszkodnak hozzá. Milyen bájos! - Yuukához fordult. - Jöjjön kisasszony, üljön le ide, csak egy kicsit igazítok a haján, itt a tükörben figyelheti is...
Emiko közben lassan az ajtóhoz hátrált. A nő persze azonnal észrevette, s szigorú tekintettel rászólt.
- Nem-nem, maradjon, ez után ön következik! Csak semmi vita! Ejnye, az utazás miatt izgulnak ennyire? Még sosem voltak hajóval? Repülővel voltak eddig, mindig? Emiatt izgulnak annyira, igaz? Lányok-lányok, a hajón már nem lehetek magukkal, igyekezzenek fegyelmezettebbek lenni, ne hozzanak szégyent a szüleikre!
Bla-bla-bla... Emiko alig bírta ki, hogy ne vágjon pofákat. Az apja meghalna a szégyentől, ha látná, hova került... A luxus a gazdagok és becstelenek játékszere... Majd elsüllyed szégyenében...

Benawi alig pár falatot evett, nem nagyon akart olyasmihez nyúlni ami nem az övé, és még csak meg sem kínálták. Úgy tűnt másnap korán kell elindulnia, és nem is tudott mit kezdeni magával. Folyton csak az járt a fejében, hogy legyen már másnap, derüljön már ki Yuuka, Emiko meg Natsuki is azzal a hajóval jön-e. Na meg a többiek... Sietve lezuhanyzott, de a kellemesen meleg víz sem tudta eléggé lenyugtatni ahhoz, hogy álomba merülhessen, így csak némán bámulta a plafont.

- P...persze, mindenképpen. Nem mindig vagyunk ilyen szétszórtak... - bólintott sietve Yuuka, ezzel igyekezve menteni a helyzetet, mikor észrevette, hogy Emiko már most nehezen bírja ki megjegyzés nélkül. Valahogy meg is érti. Mert... azért nem rossz, ha törődnek vele, főleg a korábbiakhoz képest, de azért túlzásokba sem kéne esni. Jó, mondjuk ez a ruha tényleg nagyon csinos, és a haját is kicsit rendbe szedik, már arra is ráfért, de... akkor is.
Viszont az pozitívum, hogy hamarosan találkozhatnak Hayatével és megbeszélhetik ezt a hirtelen jött alibit. Tehát ő a testőrük. Igen, végül is illett hozzá, még a megjelenésében is volt valami testőrös... Az egyetlen, amibe esetleg beleköthettek, az a kora volt. Bár nem valószínű, hogy bárki is megkérdőjelezni testőrlétét, de azért fennáll a veszélye.
A másik, ami még kiderült, már azon kívül, hogy ezentúl Emikoval testvérekként kell viselkedniük, az az, hogy hajóval mennek. Akkor mégsem kell félni a reptéri ellenőrzéstől. Vajon Hayate mennyit derített ki? Tényleg jó lesz majd egyeztetni.
Mire idáig jutott a gondolatban, már a haja is elkészült.
- Köszönöm - mosolygott a nőre, majd bátorítón Emikora tekintett. Gyerünk, ki fogod bírni! Csak egyszer kell túlélned...

A nő csak udvarias mosollyal felelt Yuukára, majd várakozón Emikora nézett. A lányon látszott, hogy vívódik, de aztán mégis elfoglalta Yuuka korábi helyét. Olyan arccal, mint akit a kivégzésére visznek... Nem is pillantott a tükörbe, inkább a kezét nézegette az ölében, nem akarta látni mit művelnek vele, ha már nem akadályozhatja meg.

Jaj, már megint ez a kérdés. Csak nem száll le róla... De most mégis mit találjon ki, ami elég hihetőnek tűnik, vagy térjen ki megint a válaszadás alól? Basszus, hol vagy ilyenkor, Hiroshi? Neked sokkal gyorsabban vág az agyad, már rég kitaláltál volna valami jó kis mesét. Sőt, még képes lettél volna úgy kifacsarni, hogy elég könnyfakasztó is legyen. Egyszer tudnék úgy füllenteni, mint te. Például most nagyon is jól jönne ez a képességed... Azért nem egyszer húztál ki így a bajból.
- De, szeretem, és nem vagyok túl válogatós sem... - próbálta halogatni a halaszthatatlant. Ehh, úgysem húzhatja már sokáig... - Köszönöm - nyúlt a megszedett tányérjáért, és valami bevillant a fejébe. Hát feleannyira sem jó, mint Hiroshi kreálmányai, de ideiglenesen talán megteszi.
- Rendben... - sóhajtott és igyekezett olyan srác benyomását kelteni, akit nagyon kell sajnálni sanyarú sorsa miatt. - Elmondom, de... még nem lehet... - "ja, például előbb kihajózzunk az országból, nehogy feladj vagy hasonlók. De addig majd csak kitalálok valamit..." - Sajnálom, de igencsak kényes témáról van szó és még amúgy sem könnyű beszélnem róla...

Natsuki egy könnyű takaróba burkolózva ült a tévé előtt. Lehült volna estére a levegő? Vagy csak álmos? Ne,, nem igazán érezte annak magát. Ráadásul félt volna elaludni. Úgy érezte résen kell lennie. Nem cska a saját érdekében. Ha őt megtámadják, figyelmeztetnie kell a többieket, amíg nem késő. Úgyhogy csak félig figyelt az adásra. Igazából arra számított, hall majd valami híret, akár róluk, akár... valami ami a múltjához köthető, vagy a jövőjüket segítené, de egyikhez se volt szerencséje. Átlagos hírek, átlagos műsorok, mintha mi sem történt volna... Holott történt, nagyonis történt. Minden megváltozott. Hogy lehet, hogy az egész életük felborult, körülöttük pedig mindenki úgy viselkedik, mintha minden rendben menne... Mindig, mindenki úgy viselkedik... Lemegy a program meghal több száz diák az ország külkönböző ponjaiban, de... minden rendben van...

A nő ismét elhúzta a száját. Azonnali választ várt, de... Aztán megenyhült az arca. Jobb, mint a semmi. El fogja mondani, majd... Szavadon foglak, hidd el! Bólintott.
- Rendben. - Közben szedett magának is. - Jó étvágyat!

- Öhm... Haruka... - lesett be a szobába Tatsuya, ahol Haruka épp a kapott cuccokat rendezgette. - Ugye... van másik hálószoba is?
- Nem, csak ez az egy - felelte a lány, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Tényleg? - kérdezte némi bizonytalansággal a srác. - Akkor... izé, majd alszok a kanapén...
- Miért nem alszol ágyban? - nézett föl komolyan a lány.
- Tessék...? - Tatsu most zavartabb volt, mint eddig.
- Csak szivattalak - csóválta a fejét mosolyogva Haruka. - Persze, hogy van másik.
- Szemét... - mosolygott most már Tatsuya is és lassan kihátrált a szobából, hogy sajátot keressen. Direkt csinálta...
- Így jár, aki nem néz körül - szólt még utána Haruka, majd még egyszer megcsóválta a fejét. - Jaj, miért is vagy ilyen naiv...

- Jó étvágyat! - kapott észbe Ichiro is, mielőtt tényleg nekiesett volna a vacsinak. Viszont némileg megkönnyebbült, hogy a nő egyelőre nem faggatja tovább. Egyelőre... Miért érzi azt, hogy ennyivel még nem úszta meg? Talán mert pont az előbb mondta, hogy majd elmondja. Pff... Mindegy, legalább a kaja jó. Vajon a többiekre is főztek? Höhh, Hiroshi még talán oda sem ért. Fől kéne csak azért hívni, hogy belecsámcsoghasson a telefonba. Biztosan értékelné a gesztust.

Remek, egész jól besötétedett már. Biztos csak az ő kedvéért. Mást miért nem küldött ilyen messzire? De most legalább már közel jár, legalábbis reméli. Semmi kedve ahhoz, hogy valaki belekössön így a sötétben, átessen egy részegen vagy hasonló. Csak lenne már ott. Jól van, Hiroshi, mindjárt ott vagy. Csak nem lesz rosszabb, mint így egyedül egy idegen utcán a sötétben. Basszus, de éhes már!

Eizan felsóhajtott és újra a telefonjára szegezte tekintetét. Natsuki száma... Milyen nagy a kísértés, hogy felhívja! Kár, hogy nem lehet. Jaj már, miért nincs benne ő is a hálózatban?! Tatsuyáék igazából megcsinálhatták volna, volt rá egy hetük. Na jó, nem lehet ilyen önző, nekik is ki kellett pihenniük a dolgokat. Ááá, de akkor is!
Átfordult az oldalára és maga mellé tette a telefont. Vajon késő van már hozzá, hogy visszamenjen Natsukihoz? Végül is itt már nincs dolga... Sokkal kellemesebb lenne az ő társasága. Hmm, megfontolandó...

Nami az ágyon ült, ölében egy tál sós sütivel, de nem evett belőle semmit.
- Hihetetlen, végre megszökök, erre te rámsózod ezt... - sóhajtott egyet, felkelt, és lerakta az asztalra. - Ráadásul még mindig itt vagy...
- Mért, hol legyek? - érdeklődött Shinji.
- Nagy ez a ház - tárta szét a kezét Nami. - És én álmos vagyok...
- Helyes, én is. Aludjunk.
Nami szúrós szemekkel nézett rá. Már megint valami rosszra készül...
- Nézd - kezdte békítően Shinji -, nem mehetek el innen, azonnal lebuknánk. Kicsit megeröltethetnéd magad te is, az életünkről van szó...
- Akkor sem akarok egy szobában aludni veled! Ez... ez... annyira feszélyező!
- Tudom, tudom - legyintett a másik. - Nem kell mondanod. Egy ennyire helyes srác, és téged az a megtiszteltetés...
- Lehet, hogy számodra ez meglepő, de nekem egész másmilyen az ideálom. Nem igazán tudsz lázba hozni...
Shinji csalódott arcot vágott.
- Értem - bólintott aztán. Ez kicsit meglepte a lány. - Tudod, hogy nem én választottam a helyzetet, bírd ki valahogy ezt az egy estét... - Az ágyhoz lépett és elvette az egyik takarót, meg párnát. - Alszom a földön, megfelel?
- K... köszönöm... - nyögte ki a lány döbbenten.
- Nincs mit... - felelte a fiú vállrántva. Ledobta a földre zsákmányát, aztán levette a polóját és a nem messzi székre hányta.
- Hé! - hallotta Nami hangját, és kíváncsian hátrafordult, de a lány elvörösödve, a szoba másik végébe nézett. - Ne kezd már el vetkőzni előttem!!!
- ... akkor ne nézz ide... - morogta a fiú. - Nyugi, én se foglak nézni... Nincs mit rajtad...

Ehh... hát ez lenne az... Nem pont ilyenre számított, kissé hátborzongató így az esti környezetben...
Hiroshi egy kisebb kertes ház előtt találta magát, és amennyire a gyér fényben meg tudta állapítani, maga az épület nem éppen tegnap épült.
- Te jó ég, mikor járt itt utoljára valaki...? - dörmögte magában belépve a rozsdás kerítésen díszelgő kapun. Viszont előző kérdése nem volt túl helytálló, mert tisztán látszott, hogy a kopottas ajtóig vezető utat megtisztították, az ablakok sem voltak betörve vagy hasonlók. Hmm, valószínűleg azokat is mossák. Oké, jól van, annyira nem is elhanyagolt ház, csak... nem éppen a legmodernebb fajtából való. Be merjen menni...? A francokat, persze, hogy be, ha már idáig eljött! Nem fog idekint ácsorogni, annyi szent! Lehet, hogy mindjárt letámadja valami odabent, de legalább odabent lesz.

- Gyönyörű lett! - jelentette ki büszkén a nő, ahogy befejezte Emiko "kínzását". - Nos, talán már kész is a vacsora, kövessenek! - indult meg nagy örömmel. Emiko vetett egy bátortalan pillantást a tükör felé. Kifejezéstelen arccal nézte a szinte ismeretlen képet, és lassan az egyik felfelé gönndörödő tincshez emelte a kezét. Ez tényleg az ő haja... Mennyire nem áll jól... Hátrébb sétált és az egész tükörképét figyelte. Mint valami puccos kisasszonyka... Megvetően grimaszolt a saját tükörképére, s némán indult meg a nő után Yuuka oldalán. Jól van. Csak emelt fővel... Bírd ki! Egy szót se... Nem szokásod panaszkodni!

Ijedt, de mégis halk hang hallatszott, ahogy Hiroshi belépett a házba. Olyan hang hallatszott, mintha edények koccantak volna össze, aztán a bejárattól közvetlenül nyíló szobából kisietett egy a fiúnál alig idősebb lány.
- Sa... Sakamoto Akira-kun? - kérdezte, s félve méregette a fiút.

Yuuka közel sem tartotta annyira vészesnek a végeredményeket, mint Emiko. Jó, az tény, hogy szokatlan, de akkor is elegáns. Nem valószínű, hogy túl gyakran fog ilyen ruhákat magára ölteni, tehát kihasználja az alkalmat. Vajon Benawinak is tetszene? Bárcsak láthatná most az arcát... Ám ha az övét nem is, Hayate reakcióját láthatja majd. Még akkor is, ha a fiú inkább Emikora figyel majd.
Hayate közben lényegében még mindig ugyanott várakozott, ahol hagyták. Támasztotta a falat és próbált elég testőrösnek és határozottnak látszani. Türelmetlenül várta a vacsorát, mert szeretett volna már pár szót váltani a lányokkal. Mit csinálnak eddig odafönt...?
Perceken belül megkapta a választ, bár először azt hitte, két, számára ismeretlen kisasszony bukkant elő. Meglepetten vonta föl szemöldökét, mikor rájött, kik is bújnak meg az elegáns ruhák és frizurák között. Bárhogy is próbálta eltüntetni, meglepetése még jó pár pillanatig kiült az arcára, és csak azután tűnt el. Hmm, nem semmi. Egészen... csinos. Tényleg, eddig egyszer nem látta szoknyában Emikot, íme, itt az alkalom. Bár nem tűnik úgy, mintha nagyon élvezné.
Idomulva testőri szerepéhez nem dicsérhette vagy elemezhette nyilvánosan a lányok külső megjelenését, ezért mélyet biccentett feléjük.

Kenta nagyot nyújtózott aztán lecsukta a laptopot. Hihetetlen, hogy már ennyi az idő! Ha nem siet bezárják az éttermet. A párnája alá csúsztatta a készüléket, aztán sietve megindult kifelé. Semmi sem tiltja, hogy most jól lakjon...

Hiroshinak nagy lélekjelenlétre volt szüksége, hogy ne ugorjon fel ijedtében. Gyanakodva fordult a lány felé és kíváncsian kezdte méregetni őt.
- Öhm... igen, én vagyok - kezdte, miután kissé összeszedte magát. - Sajnálom, hogy csak így szó nélkül betörtem. Azt hiszem, minimum kopognom illedelmes lett volna...

Emiko érezte, ahogy arcába szökik a vér. Hiába, hát nem lehetett kikerülni... Hayate meglátta így... Persze, bizonyára nagyon tetszik neki, bizonyára minden fiú úgy találja, hogy szoknyában, nőiesen kell kinéznie egy lánynak, bizonyára majd megjegyzi ha egyszer kettesben, vagy legalábbis hármanan lesznek, hogy többet kéne ilyesmit hordania, mert csinos... Hmmpff... Csak ez hiányzik...
Elfordította az arcát.
- Foglaljanak helyet! - szólalt meg a nő. - Utánanézek a vacsorának, addig kérem, várjanak itt!
Hm? Máris itt hagyja őket? Nem is tudja, most örüljön vagy se...

A lány úgy elpirult, mintha minimum ő jött volna be más házába kopogás nélkül, s épp megszólták érte. Gyorosan megrázta a fejét.
- S... semmi baj... - felelte halkan. - Azt hittem korábban jössz, de így is számítanom kellett volna rád! Sajnálom, a vacsora már kihült, de sietek, megmelegítem gyorsan! Fáradt vagy, igaz? - kérdezte, aztán kedvesen rámosolygott. - Gyere, előkészítettem neked egy szobát, pakolj csak le ott, pihenj egy kicsit, majd szólok, ha kész leszek! Ó, és... mielőtt elfelejtem. Morinaga-san kérte, hogy ezt adjam át, ha megérkezel... - nyúltott át egy borítékot.

Hayate úgy döntött, kihasználja az alkalmat, hogy pár perc erejéig magukra maradtak.
- Úgy látom, máris átalakítottak benneteket a szerepetekhez - nézett végig még egyszer a lányokon. - Nagyon... - először arra gondolt, azt mondja, csinosan áll, vagy valami, hisz mégiscsak úgy illik, de elég volt Emiko arcára pillantania ahhoz, hogy erről sürgősen lebeszélje magát. - ... elegáns - fejezte be végül. Igen, ez elmegy, egész semleges válasz.
- Tudod? - kezdte meglepetten Yuuka, de mikor a fiú felmutatta a Morinagától kapott levelet, már minden világos lett számára. - Ó, értem...
- Még a szobátokról is van egy prospektus. Enyhén fényűző. És ti honnan értesültetek róla?
- Igazából kikövetkeztettük... - vont vállat Yuuka. - Az a nő annyit beszél, hogy öröm hallgatni.

Hiroshi kissé zavartan vette át a lánytól a levelet. Nem igazán tudta hová tenni a lány viselkedését, nem értette, miért akar ennyire egy idegen kedvében járni. Kinek adta őt ki Morinaga...?
- Köszönöm - biccentett a borítékra célozva, meg úgy az egész vendéglátásra, és követte a lányt a mondott szoba felé. - De nem kell úgy kapkodni a vacsorával, csak nyugodtan. Előbb úgyis elolvasom a levelet és kicsit összeszedem magam.
Ez lényegében saját gyomra ellen szóló gondolat volt. Igencsak örült, hogy nem kordult meg hangosan.

Shinji szenvtelenül figyelte az egyenletesen lélegő lányt. Hihetetlenül hamar elaludt. Hmmpf... Jellemző. Látszik, hogy teljesen ki van a kislány... Annyira törékenynek tűnik így. Ezért félted annyira, Nobu? Te mindig ilyennek látod? Hát jól van. Megvédem a kedvedért...
Lehunyta a szemét.
Kell valaki, akire vigyázhatok... Ha már Sayurit nem tudtam megvédeni... de pont a te gyilkosodra? Mit gondolsz, jó ez így? Te kérted, hogy ne vadásszak rájuk. Te kérted, hogy ne álljak bosszút. De miért akartad ezt? Nem haragudtál rájuk? Nagyon jó lelkű lány voltál, Sayuri... Akárhogyis vélekedtél magadról. Lehet, hogy azt gondoltad, ha tudnám, miket tettél, gyűlölnélek, de... most tudok mindent, mégis... Egy pillanatra sem merült fel bennem ez az érzés. Mind hibáztunk. Mind őrülten nagyokat... És mégis... Most mindnekinek az a legnagyobb problémája, hogy mikor fogja viszontlátni, akit szeret, míg én... Jól tudom, hogy sosem. Remélem Sayuri, igazad volt. Remélem, találkozhattál a bátyáddal. Remélem jó most neked, hogy együtt vagytok. És vágd hátba helyettem is Nomiyát, mert láttam ám, hogy rámászott Minamira. Vagy fordítva? Keserűen elmosolyodott. Ők is jól megszívták. Átkozott idióták... Ilyeneken elszúrni az életetek... És most ezzel a kettővel mit csináljak, de tényleg? Itt szenvednek, mintha nem látná mindeki, hogy egész nap egymást figyelik... De nem... Nem békülnének ki. Nem váltanának egy szót se. Nem mintha nekem kéne rendbehozni az ő dolgaik, dehát... csak van valami, amihez észhez téríthetem őket, nem? De valahogy... valahogy semmi ötletem. Annyira makacs mind a kettő... Olyan egyformán makacsak...

Emiko megvetően felszisszent.
- Akkor most még itt kell díszvirágkodnunk, ki tudja, hány napig? - a plafonra emelete a tekintetét. - Meggyilkolom azt az embert... Ha most azt hiszi, hogy ezzel hű de a kedvemben járt, mert ilyet még tuti sose láttam... El is ment az étvágyam...

- Persze, csak nyugodtan - bólintott a lány. - A fürdőszobát jobbra találod majd. Készítettem ki egy tiszta törülközőt a kád szélére. Ha bármire szükséged van, csak szólj! - azzal biccentett és elhagyta a szobát.
A lakás egyébként nagyjából ezekből a helyiségekből állt. Még a konyha mellett nyílt egy kisebb szoba, az lehetett a lányé. Az, amelyikben Hiroshi volt, valamivel tágasabb volt, egy franciaágy, egy kisebb szekrény és egy íróasztal foglalt benne helyet.

Daisuke kedvetlenül forgatta ujjai között a Namitól kapott fakanalat. Un-csi! De még mennyire, hogy uncsi... Blöá, nincs itt mit csinálni?
Várjunk csak... az... Az az, aminek látszik? Egy tévé!!! Ilyet is de rég látott! Vajon működik is? Ó, de még mennyire, hogy működik! Király, meg van mentve az estéje. Bár pont most biztos mindenhol valami szenny megy majd. Mindegy, akkor is tévé!

- Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor kilenc napot és nyolc éjszakát kell kibírnotok - felelte Hayate és remélte, hogy ezzel valamennyit segít. Jó, Emiko bizonyára nem örül majd ennek az elkövetkező kilenc napnak, de így legalább tudja, hol a vége és már láthatja a távoli célt. Ez azért segít a túlélésben. - De nem kell mindig kiöltöznötök, nyugodtan visszavonulhatunk a kabinokba. Nem feltétlenül kell mindig a hajón kóvályogni.
"Bár mondjuk nem is te lennél, ha nem akarnád felfedezni annak a hajónak minden egyes kis rejtett zugát..." - gondolatban már most elnézően csóválta a fejét. Úgysem bírja majd ki.
Egyvalami mégis aggasztotta. Még mindig nem látta át, hova akar ezzel kilyukadni Morinaga. Ezzel még nem lett világos minden pontja a korábbi levélnek.

Emiko még mindig szigorú arccal nézettt maga elé. Nem volt kedve semmit sem hozzáfűzni a hallottakhoz.
- Kiasasszonyok, a vacsora tálalva! - sietett be a hölgy. - Jöjjenek csak!

Hiroshit ismételten meglepte a lány figyelmessége. Ki lehet ez a lány? Talán a levélből majd az is kiderül. Táskáját lerakta az ágy mellé, majd leült az ágy szélére és felbontotta a borítékot.
Ohó, tehát egy hajó, valószínűleg egy jófajta kis luxushajó. Szép, szép... Na ilyenen sem utazik többet. Hmm, és bárpult? Ezt a melót neki találták ki, komolyan! De jó is lenne, ha Ichiro látná, enné az irigység, az biztos. Mellesleg így csajozni is jól lehet. Viszont nagy valószínűséggel alapból nem létesíthetne szorosabb kapcsolatot a vendégekkel, meg... meg amúgy is. Ó, és nem is lesz egyedül. Ezzel a lánnyal? Hmm, szimpatikus, tehát a társasággal nem lesz gond.
Elégedetten dőlt hátra. Ez jó lesz. Az eligazításon meg majd csak megtudja, mit is kell pontosan csinálni egy bárpultnál. Ugye ez a Morinaga nem úgy állította be, mint valami profit...? Eh, max lesz egy szép beégése.
Na, erre már csak fürödni kéne egy jót. De most már megvárja a vacsit, mert ha bemegy a vízbe, az életben nem szedik onnan ki.

Yuuka vetett még egy gyors pillantást Hayatére, mire a fiú aprót biccentett felé, jelezve, hogy menjenek csak előre. Így hát Yuuka a nem túl boldog Emikoval megindult a mondott irányba, Hayate pedig némileg lemaradva lépkedett mögöttük. Na igen, most a lányok a "felsőbbrendűek", ők a feljebbvalók. Neki is ehhez képest kell viselkednie, idomulnia kell az új szerepéhez. Bár gyanította, hogy Emiko ezer örömmel elcserélné vele a testőr szerepét. Valószínűleg nem ezek lesznek azok a napok, amikre szívesen emlékszik majd vissza...

Emiko az ételben is csak turkált. Újak is voltak neki az itt felsorakoztatott ízek, étvágya se volt, undorodott az egész helyzettől. Na majd ha a többiek is befejezték elkéri Yuukától azt a levelet... Még kilenc nap, mi? Te jó ég... Ez egy rémálom...

Csend és sötét volt a lakásban. Natsuki már kikapcsolta a tévét, amúgy se nézte. Csak felküdt a kanapén gondolataiba merülve. Visszamehetett volna a hálószobába, de valahogy ott még félelmetesebb lenne az egész... Miért néz ki minden ennyire rosszabbul este? Mint egy kisgyerek, aki fél a sötétben... Hát most ő is félt. Félt így egyedül... Nem hall semmit a többiekről, nem tudja mire számíthat... Egyáltalán megérkezett biztonságban Eizan?

- Ó, te jó ég, hogy elszaladt az idő! - kapta fel a fejét hirtelen a hajóskapitány. - Holnap már a hajón kell lennünk a berakodás kezdetétől, úgyhogy nem árt, ah kipihened magad. Fáradt vagy, nem igaz?
- Hát... Nem, nem érzem... - felelte őszintén Midori. A férfi a fejét csóválta. Gyerekek...
- Nos, csak valami fagyasztott ételt tudok melegíteni vacsora gyanánt, remélem megteszi. Holnaptól ezerszer jobb ellátásban lesz részed.
- Jajj, hát persze... Nekem igazán mindegy... - legyintett a lány zavartan. - Tudok segíteni valamiben?
Azzal már sietett is a férfi után.

Nem is volt olyan rég, hogy Hayatének hasonló vacsorán kellett részt vennie, de most mégiscsak olyan idegennek tűnt számára ez az egész hercehurca. Talán azért, mert már kezdte megszokni a 'szabadságot'. Igaz, ez esetben nem ő volt a "fő attrakció", és hiába volt máshol, de mégis ugyanaz. Igazából most nem is lenne szabad asztalhoz ülnie, nem? Náluk legalábbis sosem ettek együtt a testőrökkel. Nehogy már ezzel bukják el. Türelmesen megállt hát a fal mellett, a lányoktól nem messze, és várt. Majd eszik utánuk.
Persze nehéz lett volna ezzel elkerülnie a lányok figyelmét, Yuuka máris kérdőn fordult felé, de válaszul csak egy aprót rázott a fején. Még nem látott olyat, hogy egy egyszerű testőrt a családi asztalhoz invitáltak volna. Kár, mert az illatok azért nem voltak rosszak...

Emiko csak most vette észre, hogy Hayate nem is eszik velük, annyira belemerült a duzzogásba. Már szólásra nyitotta volna a száját, mikor látta, hogy a fiú megrázza a fejét. De most... jó ez így? Nem esik neki rosszul? Vele mikor fognak foglalkozni? Rá se bagóznak... Ez is milyne undorító már... Semmivel se jobb emberek, vagy többek Hayaténál... Őket körülugrálják, a fiút meg otthagyták abban a nagy szobában, mi? Pfujj... Letette az evőeszközt, és csendben várt. Így tényleg nincs étvágya. Vajon ki lehet bírni egy hétig evés nélkül? ...