10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Köszönöm - tette le a tányérját Ichiro, de még vágyakozva nézett a vacsora maradványaira. - Nem akarok pofátlannak tűnni,de esetleg... lehetne még egy tányérral? Tényleg finom, és szinte egész nap nem ettem...
Akaratlanul is szomorú kiskutyaszemekkel nézett a nőre.

A nő, először mióta találkoztak Ichiroval, kedvesen elmosolyodott.
- Persze - felelte, s a tányérjáért nyúlt, hogy szedhessen neki. - Örülök, hogy ízlik!
Nahát, először azt hitte, hogy egy válogatós kis ficsúr, de... Na jól van, helyes! Egy jó pont az új öcsikének...

Yuuka csendesen eszegette a vacsorát, de szinte csak csipegetett. Pedig nem valószínű, hogy épp most akarják megmérgezni őket. Kicsit elkalandozva a gondolatai között. Ugye nem lesz majd kísérőjük a hajón, csak ők hárman lesznek? Jó lenne, de hiteles vajon az, hogy a gazdag úrikisasszonyok személyzet nélkül utaznak, mindössze egy testőr társaságában? Meg kéne nézni azt a levelet, hátha erre is választ kap. Valamiért mégsem merte most megkérdezni az imént kísérőjükként szegődött nőtől. Jó lenne, ha nem jönne velük más...
Hayate eközben komoran figyelte, ahogy Emiko lemondott a vacsoráról. Pedig biztos éhes, csak lehet, hogy ez már kicsit neki is sok volt. Talán az sem tetszik neki, hogy kicsit bepillanthat egy testőr életébe is. De hát ez van, nem viselkedhet máskor. Majd eszik utánuk, akkor majd neki is szabad. Azért már most hiányolta az eddigi kötetlen beszélgetéseiket. Ez egy ideig most tabu, hacsak nem maradnak megint magukra.

Ichiro csillogó szemekkel meredt a tányérra. Hiába, kajával bármikor le lehetett venni a lábáról. Talán ez a csaj mégsem olyan vészes, mint amilyennek elsőnek tűnt. Ha csak feleannyira jól táncol, mint főz, akkor már nem lehet rossz a szakmájában sem.
- Köszönöm! - vette át a repetáját és nem sokat várt, mielőtt nekilátott volna.

A nő az asztalra könyökölt, s állát a kezei támasztva figyelte a fiút.
- Te tényleg nagyon éhes lehetsz... - jegyezte meg.

Emiko megvárta, míg Yuuka is befejezi az evést, aztán felkelt az asztaltól.
- Akkor mi visszavonulunk a szobánkba.
A nő bólintott.
- Rendben. Ne maradjatok fenn sokáig, holnap korán kell kelnetek.
Remek, ez jó kifogás, hogy tényleg azonnal eltűnjenek. De azért Emikot érdekelte, hogy pontosan mikor, így rákérdezett.
- Kilenc, tíz körül - kapta a választ. Nehezére esett nem pofákat vágni. Neki enyhén más fogalma volt a koránról... Sietve indult meg, amíg még bír magával. Ha ez a nő velük tart a hajóra is... De várjunk, akkor mi volt az a fegyelmezés fenn? Csak nem jön, ha a lelkükre kötötte, hogy jók lesznek...

- Haruka?
Haruka kérdőn nézett fel a könyvből, amit épp lapozgatott.
- Igen? - kérdezte az ajtóban ácsorgó Tatsuya felé pillantva. - Mondd csak.
- Figyelj... ugye azért nem kell túljátszanunk ezt a nővér-öcsi dolgot? - a fiún látszott, hogy kissé zavarban van.
- Mármint?
- Mármint nem borzolod össze napjában harmincszor nyilvánosan a hajam, nem oktatsz ki nagyon mások előtt meg hasonlók...
- Ó, hogy így... Miért, ennyire zavarna?
- Igen - bólintott komolyan Tatsu.
- Rendben - mosolyodott el Haruka. - Amúgy sem terveztem hasonlókat tenni.
- Tényleg? - a fiú arcán őszinte meglepetés látszott.
- Nem - mosolygott még szélesebben a lány.
- Gondoltam - csóválta a fejét Tatsu. - Amúgy mi jót olvasol?
- Ja, hogy ez? Csak egy kis mechanika... Nem akarom, hogy teljesen eltunyuljon az agyam.
- Jellemző - sóhajtott látványosan a fiú.
- Hé, tudom ám, hogy belelestél az imént a matekkönyvedbe, amit még mindig magadnál hurcolászol! - vágott vissza a lány, mire Tatsu kissé elsápadt.
- Honnan a francból...?
- Ismerlek - vont vállat Haruka. - Na javaslom, hogy tegyük el magunkat holnapra. Az elmúlt héten hozzászoktunk a későn keléshez, holnap viszont vár a korai ébresztő. Jó éjt!
- Jó éjt... - húzta be maga mögött a fiú az ajtót.

- Á, csak egy kicsit - végzett a második adaggal is Ichiro, és erőt véve magán úgy döntött, most nem eszik többet. Azért nem akar ennyire éhenkórásznak tűnni. - Meg ami finom, az finom.
Tessék, már megint megdicsérte. Na eddig tartott a nagy ridegséged, vagy szokás szerint ennyire letaglózott egy tál kaja? Annyira jellemző rád.
- Öhm... megkérdezhetném majd, hogy hol van a fürdőszoba...?

Yuuka követte Emiko példáját. Nem sokat evett, de valamiért úgy érezte, már ezzel a kevéssel is tele van a gyomra. Talán amiatt érzett így, amiért azt kellett látnia, hogy Hayate még egyáltalán nem is eszik, Emiko pedig szinte alig. Talán ez vette el az ő étvágyát is. Akkor most mehetnek vissza a szobájukba, utána kilenc körül kelés? Addig legalább át tudja beszélni Emikoval a dolgokat és végigbújhatják a levelet. Azért jó lenne, ha Hayate is velük tarthatna.
Mikor végre zárt ajtók mögött tudhatták magukat, elővette a Hayatétől kapott borítékot és Emiko felé nyújtotta.
- Szerinted fogadhatjuk újdonsült szobánkban Hayatét, vagy kivágnák a hisztit, ha kiderülne...? - kérdezte a lánytól. - Ha már nem is ehetett velünk... Bár egy testőr azért testőr, hogy közel legyen a védenceihez, nem?

- A szobád után még menj tovább a folyosón, ott lesz szembe - magyarázta a nő. - Akkor jó éjt! Kilenc körül kelés van, úgyhogy ha nem szedelőzködsz fel magatól, gondoskodom róla, hogy felébredj... - tette aztán hozzá.
- Ó, és... - szólt még a távozó Ichiro után - egyébként a nevem Miharu. Jobb, ha innentől majd így szólítasz.

- Úgy gondolod? Hogy egy fiú bejöhetne a hálószobánkba? Nem hiszem, hogy ezek a műerkölcsi sznobok megengednének ilyesmit... - mormogta Emiko, miközben a levéllel a kezében végighasalt az ágyon. Hmm... Hát ezeket már tudják...
- Hm... Mit gondolsz, velünk jön ez a nő? Ha jól értelmezem, közös kabinja lesz hármunknak - Jó nagy kabinja, remek... lakosztály, mi? -, nem írja, hogy más is jönne velünk... Remélem jól értem...
Leeresztette a levelet és felnézett Yuukára.

- Hátul a konyhában te is ehetsz... - figyelt fel mostmár valaki Hayate jelenlétére is. - A kisasszonyoké közelében készítettünk elő neked egy szobát, szembe van vele. Bár itt semmi veszély nem fenyegeti őket, erről biztosíthatlak - mosolyodott el büszkén a beszélő.

- Értettem. Jó éjt... Miharu... Majd akkor még gyorsan elmosogatok.
Ichiro meg is indult a mondott irányba. Ezt most tényleg magától mondta az előbb? Félelmetes... Gyorsan, meg kell mosnia az arcát! Akkor még vár rá egy mosogatás, és reggel egy szörnyű ébredés. Mert azt most megmondja, hogy nem tud majd olyan könnyen magához térni. Ejj, lesznek itt még kiakadások, ha Miharu szépen lassan kiismeri a természetét... Hiába, ezzel úgysem lehet mit csinálni, ha bealszik, akkor bealszik, ez van. Á, tehát ez a fürdő.

- Az jó lenne - bólintott Yuuka, és leült a saját ágya szélére. - Nem hiszem, hogy túl jól viselnénk, ha kilenc napig folyamatosan helyettünk akarnának dönteni. Te jó ég, és egyesek ebben nőnek fel...
Szavai ellenére magában el kellett ismernie, hogy belül mégiscsak jól esett neki a gondolkodás. Azelőtt nem nagyon volt része ilyenben, de még csak hasonlóban sem. Milyen lehet egy rendes szülő...?
Lassan megrázta a fejét és ismét Emikohoz fordult.
- Van még valami más is? - kérdezte, hogy elterelje gondolatait. - Például milyen nevet kell használnunk?

Miharu sóhajtva nézett a vacsora maradékaira. Hát, nem túl sok, arra számított, ezt még el tudja csomagolni másnapra uzsonna gyanánt... Remek, valamit reggel is össze kell majd dobnia... Azért azt a kis ételt se hagyja kárba, sietve becsomagolta, és berakta a hűtőbe. Huhh, nem sok alapanyag marad már itthon, hisz egy hétig nem jön haza, semmi romlandót nem hagyhat... Akkor még be is kell vásárolnia... Na nem baj, ezért csak nem haragudhat rá, hisz megdícsérte a főztjét!

Hayate egy biccentéssel megköszönte a tanácsot, majd azért szóban is megejtett egy köszönömöt.
- Köszönöm. Ám ha az éberség az ember vérében van, nehéz félretenni. Mindenképpen biztosra kell mennem, hogy a kisasszonyoknak semmi baja nem esik. Viszont igaza van, ez a ház tényleg elég biztosnak tűnik...
Még egyet biccentett, majd megindult a konyha felé. Akkor egy gyors vacsora, hogy valami azért mégis legyen benne.

Eizan komoran meredt az ajtóra. Nem normális... Képes volt tényleg ide jönni? Most vagy lenyakazza, vagy örül majd neki, a dolog kétesélyes. Reggel úgysem együtt mennek el, mert neki valamennyivel később kell mennie.
Vett egy nagy levegőt és párat kopogtatott az ajtón. Bizonyára bezárta éjszakára. Ha mégsem, akkor sem ronthat csak úgy rá, még megijedne és... és mondjuk lelőné a karkötőjével. Az meg nem lenne jó...

- Ó, hát... Nem tudom, csak ennyit írt... - Emiko lefelé fordította a borítékot és rázogatni kezdte. - Áhá! Útlevelek! Huhh, nem buktam rá annyira, a keresztneveinket meghagyták... Bár Hayatének nem. Na ezt majd oda kell adni neki... Még jó, hogy szóltál, nekem eszembe se jutott ez a dolog... Apropó...
Felkászálódott az ágyról, és szétnézett a szobában.
- Azok lesznek a csomagjaink, igaz? Hű mekkora bőrönd! Ráadásul mindkettőnknek külön... Gondolomn tele ilyen göncökkel... Puhh... Viszont... Ha mi most elvileg gazdagok vagyunk...
Kíváncsian nyitotta ki az egyiket, fogalma sem volt melyik a sajátja. Óvatosan nézett be a ruhák alá-
- Áhá, megvan...
Egy kis kézitáskát húzott elő, majd abból egy csinos kis bordó, bársonyborítású női pénztárcát, gyöngyökkel díszítve.
- Hát igen, Yuuka van egy kis kp-nk... Fura... Azt hiszem ez lesz a dollár, még sose láttam ilyet... - a "húga" felé nyújtotta az egyik bankjegyet. Aztán tovább nézelődött. Bankkártya is van. Ez is valami nemzetközi lesz. Azta... Valószínű ezt nem veszik el tőlük... Azért ez jól fog jönni kinn a kezdéshez. Most komolyan ennyit költ rájuk ez a Morinaga? Mi ennek az értelme... számára?

Natsuki egy ijedt lélegzetvétellel pattant fel. Csak... csak képzelte volna? Megtámaszkodott egy kicsit a kanapéban, hogy megállítsa lába remegését. Semmi baj, nyugi... Erős vagy...
Ellenőrizte a karkötőjét, oké a három betárazott nyilacska a helyén. Maga elé emelte a jobb kezét, és halk léptekkel indult meg az ajtó felé. Nem előtte állt meg, kicsit oldalra húzódott, és úgy szólalt meg.
- Ki az?
Hm, a hangja határozottan csengett. Nem rossz. Pedig még mindig remeg egy kicsit.

Yuuka kíváncsian forgatta ujjai között az ismeretlen pénzt.
- Olyan érdekes a tapintása... Vajon mennyit érhet egy ilyen? És úgy látom, azért még van belőle bőven... És csak úgy a miénk...? Ez olyan hihetetlen... Nem tudom, szeretnék-e belelátni annak a Morinagának a fejébe, de azért mégis csak érdekel, miért... Megéri ez neki? Vagy ilyen sok fölös pénze van?
Odalépett a másik bőröndhöz, és felnyitva ott is hasonló kép fogadta, mint az előbbiben.
- És még a méretek is stimmelnek... - rázta meg a fejét. - Akármilyen puccos, akkor is elképesztő...

Eizan elmosolyodott a hang hallatán. Milyen határozott, meg nem mondaná, hogy fél-e vagy sem. Szegény, biztos nem volt felkészülve egy ilyen kései látogatóra.
- Valaki, aki egy estét alig bírt ki nélküled... - felelte a kérdésre, és már előre felkészült a szemrehányásra.

Emiko sóhajtva pakolta vissza a cuccokat a bőröndjébe.
- Nem hiszek abban, hogy az emberek hasznos nélkül tennének bármit is. Bennünk viszont mi a hasznos? Kis senkik vagyunk, kölykök, mit tudnánk mi adni neki, ami megér ekkora befektetést? Semmit! Hát ezért aggódom nagyon, Yuuka...
Visszasétált az ágyához, és ledobta magát.
- Nem értem... - mondta halkan.

Natsuki meglepetten meredt az ajtóra.
- Eizan... - suttogta alig hallhatóan, és máris a kulcs után keresgélt a zsebében. Aztán mégis megállt és keményen az ajkába harapott. És ha csapda? Mi van, ha...?
- Egyedül vagy? - kérdezte.

- Én sem... - mondta halkan Yuuka.
Még egy ideig ismerkedett a bőrönd tartalmával, majd sóhajtva magára hagyta a csomagot.
- Most komolyan csak a vacsora miatt kellett átöltöznünk...? - állt meg újra a tükör előtt. - Szerinted rám szólnának, ha már most valami kényelmesebbe bújnék? Úgysem várunk már látogatókat...

- Igen - felelte Eizan, majd szinte rögtön rájött, hogy ez még nem túl hiteles. - Bár gondolom akkor is ezt mondanám, ha nem így lenne... - mondta ki hangosan is gondolatát. - Hogyan tudnám bebizonyítani...?

Nem lenne ilyen nyugodt a hangja, ha nem így lenne... - bíztatta magát Natsuki. Azért még mindig előreszegezte a karperecet viselő karját, miközben kinyitotta az ajtót.
- Eizan! - ismételte meg boldogan, s szinte berángatta az ajtón a fiút. - Hála az égnek! - sietve magukra zárta az ajtót, aztán hevesen átölelte a fiút. - Úgy aggódtam! Valami baj történt? Megtámadtak? - kérdezte sietve. - Nem követtek ide? Jajj Istenem, mi lehet a többiekkel?!

Hayate gyorsan végzett vacsorájával és hiába szokta meg az elmúlt hét alatt, hogy illik maga után elmosogatnia, egy testőrhöz ez nem illett. Nem, amiatt mást ugráltatnak. Talán külön erre a posztra is felvesznek valakit.
Na jó, gyorsan felmegy a szobájába, mielőtt rákérdeznek, mit ácsorog itt. Ma már nem valószínű, hogy tud beszélni a lányokkal, hacsak nem kóvályognak éppen a folyosón. Kár...

- Akira... - hallatszott a fiatal lány hangja a szoba elől. - Kész a vacsora!

- Nem tudom, de nem is érdekel... Sok hülye sznob... Én átöltözöm a pizsamámba... - Emiko nem nagyon tudott nyugodni, megint felkelt az ágyról, s keresgélni kezdett. Kikészítettek vajon neki valamit? Áh, itt is van a takaró alatt, szépen ráfeküdt.
- Mi aaaa? - kerekítette el a szemét. - Na ez egy vicc, ilyen csipkés hálóinget nem veszek fel! - dühösen hajította odébb a ruhadarabot, és a saját táskájához lépett. - Még jó, hogy hoztam kényelmes pizsamát. Nehogy megszabják már nekem miben alszom! - tajtékzott.

Eizannak meglepődni sem maradt ideje, máris Natsuki ölelésében találta magát. Mosolyogva fonta ő is karjait a lány köré. Nocsak, hát mégsem kap fejmosást?
- Jól vagyok - nyugtatgatta a lányt. - Tényleg, semmi baj. Csak kicsit unatkoztam abban az üres házban, gondoltam, hátha te is unod az egyedüllétet. Nincs baj, csak... azt hiszem épp az előbb zártad ki a kint hagyott csomagomat - nevetett fel. - Még mindig a küszöb előtt várakozik.

- Ó - kapott észbe Natsuki, és pirulva engedte el a fiút -, ne haragudj, kicsit... kapkodtam... - zavartan nevetett egyet. - Ha tényleg semmi baj, akkor jó... - visszasétált azt ajtóhoz, és kinyitotta. - Tessék...

Hiroshi visszarakta helyére új útlevelét. Most már egész jól megismerkedett új személyiségével, csak el ne felejtse, kicsoda is valójában.
- Máris! - válaszolta, és zsebre vágta új iratait.
Hmm, meleg vacsora! Pedig azt hitte, majd magának kell összedobnia valamit, erre már kész étellel várják. Tökéletes! És a lány is felettébb kedves. Úgy tűnik, ezt ki fogja bírni. És még ráadásul bárpult is, éljen!

- N... ne haragudj, nem vagyok olyan jó a főzésben... - mentegetőzött a lány. - És ritkán van vendégem is, szóval...
Inkább elhallgatott, s figyelte a fiút. Hát... a találás se lett túl szép... sose figyelt ilyesmire, jobban utána kellett volna nézni, kár, hogy nem volt rá ideje!
- Most először fogsz dolgozni hajón, jól hallottam? Nem izgulsz? - érdeklődött.

Yuuka is hasonló pehelykönnyű ruhadarabot talált a takarója alatt. Ő nem hajította el a hálóinget, inkább óvatosan az ágy végébe hajtogatta azt vissza. Bár neki nem pizsamája volt, hanem szintúgy hálóingje, de inkább ő is amellett döntött, nehogy Emiko ferde szemekkel nézzen rá.
- Milyen furcsa lesz megint idegen ágyban aludni... - jegyezte meg halkan. - És holnap megint máshol, és kilenc nap után megint, utána ki tudja, hol... Remélem, hamarosan véget ér ez a vándorlás... Kellene már valami szilárd pont. Mármint... - halványan elmosolyodott. Ó, dehogyis nincs szilárd pontja... csak ki tudja, hol jár most. Merre jársz, Benawi?

Eizan bementette a neki kirendelt lakásban talált új cuccait, így most már Natsuki tényleg be tudta csukni az ajtót.
- Szintúgy a hajó - mosolygott, mikor újra karjaiba zárta a lányt -, csak kicsit máshol, mint te. De legalább a lehetőség fennáll, hogy alkalomadtán találkozhassunk, persze feltűnésmentesen! És ha mi rajta leszünk, megvan rá az esély, hogy a többiek is.

- Hé, igazi túlélők vagyunk, nemde? Nincs miért aggódnod. Bár abban nem vagyok biztos, hogy nem fogunk vándorolni, de... Azért az sem olyan rossz, nem? Izgamas. Eddig nem sok helyre mehettünk, most meg hirtelen kitárult előttünk az egész világ... vagyis fog, ha minden jól megy. Szerintem ez csodálatos! Persze... én könnyen beszélek, én választottam... Ti nem.
Összehajtogatta a levetett ruháját, aztán a hálóinget is összeszedte, s immáron szépen rakta le azt is.
- Megyek, lezuhanyzom - mondta a fogkeféje után keresgélve. Bár úgyis készítettek ki nekik, de most minek használjon el egy vadi újat, hm? Csak... mit is mondtak, hol a fürdőszoba? Á, csak nem fog eltévedni!

Natsuki csillogó szemmel nézett fel a fiúra.
- De jó! Na és merre leszel? Mit kell majd csinálnod? Jaj, láttad volna, milyen ruhát kaptam... Bár valószínűleg fogod is. Valami pincérnő leszek, ahogy kinéz... Annyira... huhh, feszélyező. Azt hittem hanyagolhatom a miniszoknyákat, de nem...

- Igen, most először - bólintott Hiroshi, vagyis immár Akira, és némileg meg is könnyebbült, hogy talán nem kell majd játszania a profit. - De, be kell ismernem, kicsit izgatott vagyok. Még egyáltalán nem utaztam hajón, nem hogy ilyenen. És te?
Közben helyet foglalt a számára megterített asztal mellett és éhesen szimatolt bele a levegőbe. Annyira nem is tűnik rossznak, ő legalábbis még ennyire sem képes. Kicsit nem önbizalom hiányos ez a lány?
- Hmm, finomnak látszik - próbált elsütni egy kis dicséretet, hátha már ez is segít. Vagy csak megint zavarba hozza...

- Talán igazad van... - töprengett Yuuka. - Végül is... a változatosságban tényleg van valami izgalmas.
"De azért néha az izgalomból is sok..."
Halkan felsóhajtott.
- Jó, menj csak, én majd akkor megyek utánad. Addig lehet, hogy kicsit átpakolom a dolgaimat...

Hiroshi nem tévedett, a lány arca azonnal lángvörös lett. Sietve leült Hiroshival szemben, s csak aztán válaszolt a kérdésére.
- Ó, én már több, mint fél éve dolgozom ennél a társaságnál. Ingázok ide-oda Japán meg Amerika közt - mosolygott. - Jó lenne egy nagyobb útra is eljutni egyszer, vannak hajók, amik kikötnek Ausztrália partjainál is - álmodozott, aztán észbekapott. - Ez túl nagyratörően hangzott, igaz? Elnézést... Így is nagyon szerencsés vagyok... Tudod a személyzet nagy része külföldi. Ó, persze biztos tudod... Neked is nehéz lehetett beszerezi azt a rengeteg engedélyt, hogy itt dolgozz! Gondolpm azért Morinaga-san neked is sokat segített. Nagyon rendes ember! Hát... mindenesetre, ha valamit nem tudsz, kérdezz csak nyugodtan, igyekszem majd a hajón is a segítségedre lenni!

Emiko rámosolygott, aztán eltűnt az ajtó mögött. Igen, pakolnia majd neki is kell. Valahogy a saját cuccait is be kell pakolnia. Nem esik majd nehezére kihajigálni pár cuccot a bőröndből, hogy elférjen. A nagy feladat inkább az lesz, hogy ne selejtezzen ki belőle mindent... Kicsit szemétségnek érezte a pénz elfogadását is... De ha már egyszer szükségük lesz rá... Talán most az egyszer megbocsátható. És van egy olyan érzése, hogy még meg fognak fizetni ezért.

- Ó, én leginkább csak pakolászok majd - vont vállat Eizan. - Semmi különös vagy izgalmas. Nem is kell olyan korán mennem megbeszélésre, mint neked, de azért inkább kicsit előbb megyek, mint hogy elkéssek. Nem tudom, milyen sűrűn engednek majd elszakadni. Hmm, szóval te pedig pincérnő?
"És mennyire rövid az a szoknya?! Még csak az kéne, hogy rajtad legeltessék a szemüket...!"
Arca kicsit elkomorult és feltette a kérdést, ami már egy ideje nyomasztotta.
- Natsuki... szerinted mennyi az esélye, hogy Morinaga is a fedélzeten lesz...?

Natsuki elengedte a fiút.
- Úgy gondolom... - kezdte komolyan. - Szinte biztos. Te is olvastad... Azt írta, még találkozunk. Szerintem jön. Rajtam akarja tartani a szemét... Vagyis rajtunk... Végülis... ez az ő kis játéka... Nem szállna ki belőle, mikor csak most kezdődik igazán.
Elvégre is nem véletlen, ez az egyenruha, nem igaz, Morinaga? Hmmpff...
- Akkor most már itt maradsz velem, igaz? - terelte másfelé a szót. - Annyira örülök! Így egyedül csak nem jött álom a szememre...

- Igen, nekem is...
Tehát ez a lány Morinaga adósa lehetett, és most azért kell befogadnia? Könnyen el tudta képzelni... Igyekezett helyrepofozni hirtelen elkomorult arcát és elvonatkoztatni ettől a részlettől.
- Hű, már fél éve? Nem semmi! - mosolyodott el újra. - És milyenek amúgy az utasok? Nehéz a kedvükben járni? És előre is köszi a segítséget, rám fér majd. Bár remélem, hamar belerázódok majd.

Hayate még korábban úgy döntött, hogy kicsit azért várakozik a folyosón, hátha felbukkan valamelyik lány és válthatnak néhány szót, mielőtt valakinek feltűnne.
Örömmel látta, hogy előzetes számításai beigazolódtak, mert hamarosan maga Emiko lépett ki az ajtajukon.
- Jó estét - köszöntötte a lányt. - Még jó, hogy nem rakták olyan messzire a szobám, itt vagyok veletek szemben. Na, hogy bírjátok?

Eizan magában elnyomott egy feltörni készülő szitokszót. Na igen, ő is ettől tartott. Akkor tényleg óvatosnak kell lenniük, bárhol ott lehetnek Morinaga beépített emberei, vagy maga Morinaga.
Gyorsan száműzte gondolatait, mikor Natsuki egy sokkal kellemesebb kérdést vetett fel.
- Itt - bólintott mosolyogva. - Én is untam már a semmittevést. Pedig már attól tartottam, hogy lecseszel, amiért még az idemenetelt is kockáztattam, de szerencsére csak tévképzet volt. Jó megint itt veled...

- Hát... Vannak akik elég mogorvák veled. De vannak kedvesek is. Az amerikaiak általában érdeklődőek, szóval, ha nem vagy nagyon fáradt az jó szokott lenni. Szeretnivalóak. Az itthoniak viszont nagyon lenézőek... - gyorsan elhallgatott mielőtt olyat mondana, amit megbán. - De hát ők adják a megélhetésünk, igaz? Az utasokról jót, vagy semmit! - sietve elmosolyodott. - A lényeg, hogy mindig legyél udvarias, az első intésükre teremj ott, és csináld amit mondanak, akkor nem lesz baj. Van pár kivétel, akinek semminek se jó, a legszorgalmasabb napodon is talál benned kivetni valót, például nem mosolyogsz, vagy pont mitől van ilyen jó kedved, dehát... ki kell bírni, többségében, ha elégedettek, kedvesek is. És mosolyogj mindig! Ha fáradt vagy már, akkor is!

- Szia! - köszönt örömmel Emiko. Aztán viszont a kérdésre válaszul vágott egy grimaszt. - Gyűlölöm - még a szemét is összehúzta. - És még 9 nap azokban az átkozott ruhákban... Na tuti nem fogok mindig azokban mászkálni, csak ha valami hűdenagy alkalom van. Kétlem, hogy az ilyenek is mindig ki vannak csípve - a szája elé kapta a kezét. - Elnézést... - motyogta. - Én, én csak... úgy értem...
Nem igazán tudta kimagyarázni magát, úgyhogy inkább témát váltott, mihamarabb.
- Sajnálom, hogy ez a szerep jutott neked. Rád se bagóztak, olyan szörnyű! Azért adtak enni, ugye?
Jó, hogy itt leszel a közelünkben... Olyn megnyugtató érzés, csak tudni...

- Hmm, értem, köszönöm - bólintott mosolyogva Hiroshi. - Megfogadom. Tehát figyeljem minden apró rezdülésüket, próbáljam kiolvasni minden gondolatukat, és akkor elvileg nyert ügyem van. Igyekszem betartani.
Ismét nekilátott a vacsorának, és üres gyomrának igencsak jól esett a meleg étel.
Tényleg kíváncsi lesz, mi is vár rá. Rögtön a mély vízbe kerül, mi?

- Dehogy! - vágta rá Natsuki. - Végig rád gondoltam, olyan jó, hogy itt vagy! Ettél valamit? Nem vagy éhes? Itt van egy csomó kaja... Azt nem mondom, hogy főzök rád, de... - nyújtotta ki a nyelvét, aztán komolyabb arcot vágott, és elmélázott. - Bár lassan muszáj lesz leckéket vennem Emikótól vagy Midoritól. Hajhhh...
- Hmm... Fura lesz újra ágyban aludni - gondolkozott tovább, s a fiúra nézett. Nem, ezt a kérdést fel se teszi, úgyis mellett fog aludni. Elférnek, azért nem olyan kicsi az az ágy.