10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Ó, hát én nem igazán szoktam olyan partikra járni, tudod? Szóval nem csoda, hogy még nem találkoztunk. Én... - kereste a szavakat - máshonnan ismerem Morinaga-sant - vallotta be. Zavarba hozta a fiú bókja, de igyekezett nem reagálni rá, hogyan is lehetne erre? Csak kedves, azért mondja... Semmiben sem jobb Miharu-sannal... ő olyan elképesztő...

- Az jó lenne - bólogatott Emiko. Kommandózni mi? Ha mást nem jól elszórakoznak majd a hajón a lopakodást tanulva. Elég vicces volt a jelenet, ahogy így elképzelte. Rég, vagy talán soha nem akart ennyire újra gyerek lenni. - Had nézzek bele a pospektusba! Mindenre kíváncsi vagyok! - elhatározta, hogy alaposan átolvassa. Szívesen hasravágta volna magát a szőnyegen, hogy a lábát lóbálva olvasson, de ezt ilyen hülye ruhákban nem lehet. A fene!

- Hát... lényegében részemről is hasonló a helyzet... - ismerte be Hiroshi. - Én sem nagyon forgolódtam hasonló körökben. Csak legfeljebb mint koktélkeverő - tette még hozzá, hogy kissé hitelesebb legyen.
Na ja... Elvileg meg kellett volna halnom egy szigeten, de valahogy kijutottam, előtte meg közben azért még kinyírtunk egy katonát, utána bujkáltunk egy kormányellenes titkos bázison, végül kiderült, hogy egyikünk ismeri Morinagát, aki "puszta jószívűségből" elvállalta, hogy kijuttat minket az országból. Ja igen, szóval nem jövök veletek vissza Japánba. Hát kb innen ismerem. Miért van egy olyan érzésem, hogy nem járnék jól, ha mindezt elmesélném...?

Hayate a táskájához lépett, majd az egyik zsebből sikeresen elővarázsolta a kért prospektust.
- Tessék - nyújtotta Emiko felé. - Ez is a borítékban volt, csak lenyúltam nézegetni, bocs. Azért a szállásunkról szólót bent hagytam nektek, hagy 'ájuljatok el' ti is. Hmm... valahol a 2.-3. oldal környékén szerepelt benne a hajó néhány adata, ha jól emlékszem. Tényleg nem lehet kicsi.

- Ó, úgy nézem ez az én szobám - pislogott a papírjára a lány. - Akkor... majd a lépcsőnél - mosolygott Hiroshira.

- Ja... jó, persze - kapott észbe Hiroshi. - Akkor addig is... szia!
Tényleg, hisz most saját kabinja lesz. Lássuk csak, mi is a száma? Ó, megvan.

Emiko belemerült az olvasásba, észre se vette, hogy csend támadt. Csak ámult és bámult mennyiféle szórakozósái lehetőség van, mennyiféle helyiség, sportpálya, medence... nem is... medencék! Meg masszázsszalon, huhh... hihetetlen! Nem fognak unatkozni. Egy hét alatt se próbálnak ki mindent!

A nagy bemutatás Miharu számára jól kezdődött, Ichironak kevésbé. A lányok leginkább "jajj, de édes kissrác" hozzáállással nézegették, mint valami plüssállatkát, vagy porcelánbabát. Miharu pedig élvezte, hogy villoghat vele, de azért a későbbi kellemetlenségek elkerülése végett megjegyezte, hogy bár imádja kisöccsét, azrért ő mégis egész más neveltetés, furcsa megszokni a modorát.

Hayate csendben figyelte az prospektusba belefeledkező Emikot, Yuuka tekintete viszont felváltva vándorolt egyik barátjáról a másikra. Akaratlanul is arrafelé terelődtek gondolatai, hogy vajon ők ketten mennyire vannak már jóban. Mert hogy valami készülődött közöttük, az nyilvánvaló volt, a kérdés csak az volt, hogy mikor ismerik be teljesen maguknak is. Egészen összeillő párnak tűntek. Lehet, hogy a hajón végre tényleg közelebb kerülnek egymáshoz?
Elmosolyodott, de közben el is pirult, hogy ilyesfajta gondolatai vannak róluk. Előbb-utóbb úgyis választ kap majd minden kérdésére.

- Körbenézhetek a hajón? - érdeklődött Midori.
- Nem lenne jó, ha egyedül kószálnál - csóválta meg a fejét a férfi. - Még elvileg nem is lehetnek fenn utasok.
- De én a lányod vagyok! Majd zsebrevágom a személyim, hm?
A férfi elmosolyodott.
- Most még ráérek kicsit, körbevezetlek az alsóbb szinteken, gyere... Oda úgyse nagyon mehetsz majd be, ha már úton vagyunk.
- Még úgyse hogy a lányod vagyok? - ismételte.
- Hát... néha... - engedte meg Midori nagy örömére. Úgy tűnik a pasasnak túlzottan tetszik az ötlet, hogy egy hétre van egy kislánya, ahhoz, hogy szigorú apa legyen.

Ichiro korábbi elhatározással ellentétben úgy döntött, egyelőre nem égeti le Miharut. Talán azért is, mert tartott a következményektől. Meg mikor az a sok lány úgy körberajongta... hát lehetett mást tenni, mint némán 'tűrni'? Ezt neked, Miharu, még hogy nem vagyok helyes meg hasonlók! Meg még hogy furcsa modor... Bagoly mondja! Na tessék, azért is eljátszom a jó modorú kis öcsikét, hagy lássák, hogy jobb arc vagyok nálad! Nyehehhe...
Oké... azért túl sem fogja játszani a szerepét...

Hiroshi elég hamar felfedezte új szállását és viszonylag elégedetten dőlt le az ágyára. Itt még a személyzet is elég jól él.
Mennyi is az idő? Ó, még van jó pár perce a fél órából, addig átfutja még azt a füzetet. És sürgősen megpróbálja memorizálni... Jó, néhányra azért emlékezett, de az vajmi kevés, és ez még nem jelentette azt, hogy meg is tudná csinálni...

Emiko nagyot sóhajtott.
- Nem bírom lekűzdeni az érzést, hogy mindent ki akarok próbálni! - dőlt hátra a falhoz. - Kicsit... kicsit bűntudatom van... Ez... ezek olyan luxusdolgok... Szabad...? Úgy értem... biztos, hogy ez... ezzel nem vagyok önellentmondásban? Ne, vagyok képmutató, ha beülök a 3Dmoziba, és zabálom az ingyenpopcorn, vagy ötfogásos vacsorát eszem, aztán elmegyek táncolni, na jó, azt nem is tudok, aztán másnap délben kelek és reggeli után első utam a fitnessterembe vezet? Úgy gyűlöltme mindig, akik ilyesmit csinálnak... Undorodtam tőle, még... még tegnap is kételkedtem, de... de... most nem tudom... hirtelen... valahogy ahogy mindez az ölembe pottyant, annyira... - elakadt, nem tudta kifejezni magát.

- Ha érdekel, majd megmondom melyikek a legjobb kaják. Nem ettél még sok külföldi cuccot, igaz? Leszámítva ezeket a gyorskajaféléket... - ajánlotta fel az egyik lány Ichironak.
- Hé-hé, Kazuma a neved, ugye? - vágott közbe egy másik. - Van pár barátom az utasok közt, szóval simán feljárkálhatok a többi szintre, ha van kedved magammal viszlek... - ajánlotta fel, ami elég vegyes érzelmeket váltott kia többi lányból. Volt aki csodálta, volt aki utálkozva nézte.

Ayumu a hátán feküdt, s elgondolkozva figyelte a plafont. Az utóbbi napok meglepően begyorsultak, és valószínű most is ilyenek lesznek az események. Fárasztó lesz, de egy cseppet sem bánta. Szimpatikus srác ez az Akira. Honnan ismerheti Morinaga-sant? Olyan szívesen rákérdezne, dehát nem illik ilyet...

- Azt hiszem, értem... - sóhajtott Yuuka is. - Én is hasonlóképp vagyok. Ám ha nem is ítéltem el eddig ezt az életstílust, de olyan távolinak éreztem magamtól, most meg... valahogy olyan... nem is tudom... Furcsa, de talán... meg tudnám szokni. Ez rossz...?
- Nem, nem az - rázta a fejét Hayate. - Azokkal ellentétben, akik egész életükben hasonlót kaptak és már természetesnek veszik, hogy egy hajón legyen medence és milliónyian körbeugrálják őket, velük ellentétben ti megtapasztaltatok nem is keveset az élet árnyoldalából - nézett bele először Yuuka, majd kicsit hosszabban Emiko szemeibe. - Miért lenne rossz, ha ez egyszer ti is meg akarjátok tudni, milyen ez az oldal? Mikor semmire sincs gondod, mikor végre elengedheted magad... Szerintem ez nem rossz. Sokkal többet értek, mint annak a hajónak a legtöbb utasa.

- Remélem nem csak azért mondod, hogy ne érezzük rosszul magunk... - felelte halkan Emiko. - Mért érzem azt, h direkt rakott ide Morinaga és nem egy gáláns gesztusként...? Nem hinném, hogy azt akarta, hogy megkapjama jól megérdemelt pihenésem, ehh... Nyaralni megy a felkelők vezére, 12 év után végre kikapcsolódik...

Ichiro egy idő után már azt sem tudta, mikor kire figyeljen. Eleinte nem volt rossz a lányok rajongása, viszont egy idő után már tényleg azt sem tudta, hol áll a feje. Egyszer az egyik felé bólogatott lelkesen, egyszer egy másikra mosolygott rá, néha még egy önelégült vigyort is megengedett magának Miharu felé.
Az utóbbi lány ajánlata mögé viszont még nem sikerült belátnia. Most csak nagyzolni akart a barátnői előtt, hogy ő bizony ezt is megteheti, esetleg tényleg csak kedves akart lenni, vagy... mi mást akarhat...?
- Rendben, még átgondolom - felelte végül megfontoltan, de a hatás kedvéért cinkosan rámosolygott a lányra. Bár egyelőre nem állt szándékában élni a lehetőséggel, de legalább a lány hagy örüljön magának. Most biztos azt hiszi, nyert ügye van. Hehh...

Miharu lassan kezdte megelégelni a dolgot... Szép... Nekiállt itt flörtölni az idősebb nőkkel? Szép kis srác...
- Kazuma, neked nem lesz találkozód? Nem illik elkésni, tudod? - figyelmeztette.

- Az pedig szép hosszú idő - sóhajtott Hayate. - Nem, amit mondtam, komolyan gondoltam.
Igazából nem érdekelte, hogy most részben maga ellen, de legalábbis a családja ellen beszélt. Neki úgysem nagyon volt része hasonlókban, az ilyesfajta dolgok mindig megmaradtak a szüleinek - neki meg a kiképzés. Szóval igazából... neki is ez lesz az első igazi kikapcsolódása. Már ha eltekintünk attól, hogy közben is éberen figyelnie kell...
- Még én is keresem a csapdát - folytatta a másik gondolatmenetet. - Még mindig nem értek mindent a leveléből. De egyelőre nem tudom, hol lehet benne a beugrató. Utálom ezt mondani, de lehet, hogy lesz még kellemetlen meglepetésben részünk...

- Ó, köszönöm, hogy szóltál, már majd' elfelejtettem - rebegtette szemeit hálásan Miharu felé. Persze csak megjátszotta, de vicces volt figyelni a nő reakcióit. - Igaz, már indulok is, el ne késsek. Hölgyeim...
Gáláns mosollyal biccentett még egyet a lányok felé, majd elköszönt 'nővérétől' is, és megindult a lépcső felé. Na most rágódhatnak rajta, miféle találkozója is lesz. Ostoba libák... Egy pár üres szóval és bárgyú mosollyal hogy le lehet őket venni a lábukról. A nyomába sem érhetnek. Ő bezzeg nem ilyen volt...
Felsóhajtott és megszaporázta lépteit, hogy tényleg ne késsen el.

- De mégi hogy akar meggyilkoltatni bennünket ennyi ember előtt? - tárta szét a kerját Emiko. - Én is gyanakvó vagyok vele szemben, de... annyi kiváló lehetősége volt... Mért szalasztotta el, mért vitte nehezebb terepre a dolgot? Ez valami ilyen gazdagok perverz szórakozása dolog?

- Én nem feltétlenül 'meggyilkoltatásra' céloztam - intett nemet Hayate. - De mivel még magamnak sem tudom rendesen megfogalmazni az aggodalmaimat, így nektek sem nagyon tudom elmondani.
Yuuka maga sem tudta miért, de lassan bólintott. Valamiért viszont mégsem tetszett neki a hangsúly, ahogy Hayate az utolsó mondatokat mondta...

Miharu fejcsóválva nézett a fiú után.
- Na jó, akkor inkább egyesztessünk a nyitóműsorról.
- Máris a munka? Olyan vagy, Miharu...
- Ne így fogd fel, ez a belépőnk! Tudod, hogy az első este nagyon fontos! Talán ezúttal egy manager is itt utazik, hm?
A lányok halkan nevetgéltek.

- Hát? - faggatózott mégis Emiko. - Úgy gondolod meg akar szivatni minket? Kellemetlen helyzetbe hozni, vagy... valahogy mégis hasznot húzni belőlünk? Vagy... szerinted ha... úgy dönt állja a szavát, de... lehet, hogy... lehet hogy ki akar belőlem majd szedni dolgokat a bandáról? Végülis azt ígérte meg, hogy kivisz bennünket, azt nem, hogy az otthoniakat nem bántja... Huhh... Persze nem is tudom milyen ember ő... Egyszerűen csak nem bírom a gazdagokban. De tévedhetek...

Hiroshi az ágyára ejtette a füzetet. Kész, ennyi elég volt, nem megy többször. Majd esetleg még mielőtt megjönnek a vendégek, átfutja. Ó, úgyis lassan idő van. Itt az idő, hogy randizzon egyet Ichiroval. Izé, Kazumával.

- Nem tudom - csóválta egyre a fejét Hayate. Túl sok minden kavargott a fejében, és Emiko néhány felvetése csak újabb aggodalmakra adott okot. - Tényleg nem tudom. De ígérem, amint rájövök, te leszel az első, akinek elmondom. Ó, meg persze Yuukának - ejtett meg egy mosolyt a lány felé. - Mindenesetre ha esetleg szemtől szemben találkozunk vele a fedélzeten, remélem, tényleg nem tehet semmit. Bár az talán még a jobbik eset lenne, mint óvatlanul belesétálni egy rejtett csapdájába.

Ayumu folyton ellenőrizgette az óráját, s most végre felkelt, hogy elinduljon a találkozóhelyre. Milyne jó neki, talán az út közben nem csak Akira társaságát élvezheti, talán ezét a Kazumáét is. Jó lenne! Kedves srácok!

Hiroshi megindult a korábban mondott lépcső felé. Legalábbis nagyon remélte, hogy arra tart, mert annyira még nem érezte, hogy otthonosan mozogna itt. De csak nem tévedt el máris, hiszen... Á, nem hát!
- Üdv - köszöntötte Ayumut.

Akárhogyis Emiko kellemetlen gondolatait már nem sikerült elkergetnie Hayatének. És ha ő most itt a főcsemege? Az információforrás, aki miatt megéri ezt csinálni? Meg vannak az eszközei... és ha esetleg a lelki terror nem válna be... Tényleg elég erős ahhoz, hogy megvédje a csapatát? Hogy fedezze Kyoichiéket tényleg bármi áron?
- Te jó ég, mindjárt indulunk... - pislogott az órájára Emiko, holott még egy óra legalább volt. - Valahogy újra elálmosodtam, talán, mert olyan korán felébredtem... Visszamegyek, ledőlök egy kicsit...
Elnézéskérőn biccentett a többieknek, és kisietett a szobából.

- Szia Akira - mosolygott szerényen a lány. - Hogy tetszik a szobád? Kényelmes?

Hayate komoran nézett az elsiető Emiko után.
- Nem kellett volna belemennem a témába... - rázta meg a fejét. - Ezen fog rágódni és részben miattam támadt fel az aggodalma. Néha olyan hülye tudok lenni.
- Érthető, hisz félted őt, nem? - mosolygott szelíden Yuuka. - Nem csoda, ha folyamatosan e körül járnak a gondolataid. Szörnyű ez a bizonytalanság.
Hayate halkan felsóhajtott és az ajtóra szegezte tekintetét.
- Most ezen fog gondolkodni...
- Utána menjek? - ajánlotta fel Yuuka, de a fiú leintette.
- Még hagyjuk egy kicsit. Legalább pár perc erejéig szerintem szeretne egyedül lenni.

- Egész kényelmes - bólogatott Hiroshi. - Tökéletesen megfelel az elvárásaimnak, de hát nem is kell nekem luxuslakosztály - mosolyodott el. - Sokszor többre értékelem az egyszerűbb dolgokat. Ez esetben például annyival kevesebbet kell majd takarítani magam után.
Közben megigazította egyik szökni akaró fülbevalóját. Nana, maradsz a helyeden! Még egyet nem vesztek el, nincs az az isten! Hmm... ezért amúgy kapok fizetést? Vehetnék belőle valami apróságot, amivel meglephetem magam, ha partot értünk. Amcsi cucc még úgysincs a gyűjteményemben!

Emiko a párnába fúrta az arcát. Nap mint nap vállalta ezt a kockázatot, de könnyű volt... Mikor elkezdte, még nem értette a veszélyt, és mivel sose talált rájuk senki elaltatta a félelmét... Most azonban... Ha Morinaga valóban rosszat akar mit fog csinálni vele? Mit?! Érezte, hogy elfogja a remegés, s kétségbeesetten próbált küzdeni ellene. Még csak nem is lesz gyors halála, mint az apjának, igaz? Nem hagyják addig nyugton, míg mindent el nem mondott... Mit tehetne ez ellen bárki? Nem tudnák megmenteni... Nem is várhatja el... A többiekre nincs szüksége, ők élhetnek, nekik... élniük kell! Megérdemlik végre... Mi van, ha ezért cserébe ő az ár? Erre mért nem gondolt soha? Nem, nem is az a legnagyobb baj, hogy ő... Talán még... még vállalná is Benawiékért... De ők... Úgy már nem fair, nem fair... Róluk nem dönthet... És nemis akarná, hogy bajuk legyen. Ugyanúgy ahogy Benawit is félti, hát Kyoichit is! És mindenki mást...

Ayumu kíváncsian nézegette a fiú fülbevalóját. Nem sok embert látott ilyennel rohangálni. Olyan vagány, de kicsit ijesztő is... Kicsit rosszfiúsan néz ki... Zavartan lesütötte a szemeit, nem illik bámulni valakit.

Ichiro meglepve tapasztalta, hogy kivételesen ő érkezett előbb. Jé... ilyen sem nagyon volt eddig vele. Heh... addig is felveszi a 'jaj de régóta várok már pózt', persze csak Hiroshi kedvéért. Végre... végre egyszer! Öhh... mármint ha jó helyen várakozik. De biztos ide kellett jönnie... ugye...?

Hiroshi fülbevalómentő akciója után még épp észrevette, amint Ayumu lesüti szemeit.
- Ó... - kapott észbe. Lehet, hogy a lánynak eddig még nem is tűntek fel a fülkarikái... - Ugye nem zavar? - kérdezte, bár leginkább az ő hangjában érződött egy kis zavartság. - És az utasok? Ez eddig nem is jutott eszembe... Mennyire akadnak ki vajon, ha egy fülbevalós srác szolgálja ki őket?

Midorit kicsit ijesztőnek találta a hangos zakatolást, meg minden egyéb fura zajokat a gépházban, ezért ott nem sokáig nézelődtek. A raktárak nem voltak túl érdekesek, hogy megnézze, hát a konyhát vették célba. Ahol meglepetésére újra megpillantotta az ismerős és kevésbé kedvelt arcot. Nem is esett olyan nehezére idegent színlelnie, és ügyet sem vetnie rá, ahogy apja idegenvezetését hallgatja.
- Az utastér tényleg érdekesebb lesz... - mondta Midori.
- Ó, ez is sokkal izgalmasabb, ha már folyik az élet, tudod? - mosolygott a férfi. - De akkor nem ajánlom, hogy begyere a konyhába, csúnyűn elküldenek, ha útba vagy. Gyanítom a kedves főszakácsúr még engem is elküldene a búsba, ha a vacsora ideje alatt jelennék meg itt - nevetett Midorival együtt.

- Mindjárt jövök, gyorsan elszaladok a... mosdóba - lesett bocsánatkérőn Hayatére Yuuka, majd el is indult a mondott irányba. Hayate pedig azon kapta magát, hogy rövidesen Emiko ajtaja előtt várakozott. Meg kéne nézni, hogy hogy van... de mit szólnának hozzá, ha a lányok szobájában találnák? Talán kiakadás lenne belőle.
Talán... Valahogy ez mégsem tudta érdekelni akkor, mikor lenyomta a kilincset és óvatosan belesett. A lányt tényleg az ágyán találta, fejét a párnájába fúrva.
- Alszol...? - kérdezte halkan, és már fel is készült a visszavonulásra arra az esetre, ha nem kapna választ.

- Ó, hát... Ezt meg kéne kérdezned a főnöktől, de... Én nem hiszem, hogy engednék... - bocsánatkérően megrázta a fejét. - Pedig szerintem jól áll! - tette hozzá vigasztalásképp. Közben odaértek a megbeszélt helyre, ahol már várta őket Kazuma.
- Elnézést a késésért - hajolt meg mélyen. Utált később érkezni... Milyen kínos, szegénynek várnia kellett... Mit gondolhat msot róla?

Daisuke ismét kiszúrta Midorit, de a hangja alapján amúgy is észrevette volna. Jól van, akkor játsszuk tovább az ismeretlent. Tényleg, neked milyen szerep jutott, kis Midori? És ki ez a fószer melletted? Mikor felszálltunk, akkor is nem messze tőled ácsorgott. Hmm, ezek szerint rá vártál. Na mindegy, nézelődj csak. Én most úgyis csak egy szimpla kis konyhai kisegítő vagyok, te meg... franc tudja.
Még vállat is vont a gondolatmenete végére érve és visszatért a terep átvizsgálásához. Bőven volt mit nézni, az tény.

Emiko ijedten kapta fel a fejét. Mért jött utána...?
- Ne... nem... - felelte, most már mást nem nagyon mondhatott. Igyekezett gyorsan normális fejet vágni, s sietve felült az ágyban.

Alighogy elhagyták a konyhát máris feladatok és hírek garmadával lepték el a kapitányt. Az gyorsan elnézést kért Midoritól, mondta, hogy nyugodtan nézzen körül addig egyedül, neki mennie kell leellenőrizni pár dolog. A lány illedelmesen bólintott, aztán sietve neki is vágott. Egyedül jobban is szeretett felfedezni, mégha az izgalmas adalékinformációk el is maradnak. Viszont így a fantáziájához megfelelő történetet keríthet hozzá!

Hiroshi igencsak elkámpicsorodott magában. Meg kell válnia... a fülbevalóitól?! Nem, ezt nem tehetik, ezek nélkül olyan... üres lenne a füle. Különben is, ez a különleges 'márkajegye', ha lehet így fogalmazni. Nem foszthatják meg tőle! Majd valahogy úgy fésüli a haját, hogy takarja, vagy bármi, csak ezt ne!
Keserű gondolatai közül csak Ichiro diadalmas vigyora térítette magához. Mi a... Életében először időben, sőt, előbb érkezett valahova?! (Na jó, de csak akkor, ha a születését nem számítjuk...) Tessék, máris megkergült.
- Semmi gond, nemrég érkeztem én is - biccentett Ichiro Ayumu felé, de szemei közben még mindig győzelemittasan villantak Hiroshira. Hehe, nyertem! Én, és végre nem te! Hahh, milyen jó érzés is ez! De miért vágsz ilyen fejet, haver? Ennyire lesújtott a győzelmem...? Ez kész...

- Bocsánat, én csak... azt akartam... - Hayate még mindig nem mert belépni a szobába, inkább az ajtóból tette fel a kérdést: - Ugye rendben vagy?

- Persze! - vágta rá a lány. - Minden rendben! Csak álmos vagyok!
Valahogy a lendülete nem erről árulkodott.

Az előbb még annyi minden volt Hayate fejében, amit mondani akart, de most valahogy ezek közül semmi nem jutott az eszébe. Nem igaz, már megint...
- Biztos? - vonta föl kissé a szemöldökét. - Pedig úgy tűnt... De biztos csak a megfigyelőképességem hagyott kivételesen cserben...
Hát ez megint nem pont úgy sült el, ahogyan tervezte. Talán jobb lenne tényleg magára hagynia...

- Értem... - felelte félősen a lány. - Akkor... menjünk... - mondta bátortalanul. Az öt-nyolcadik szinten szobák vannak, de kilenctől tizenkettőig már van mit nézni. És persze ott van még a teteje az egésznek, a külső medencékkel és a sportpályákkal...

- Igen, úgy tűnik... - felelte szomorkásan Emiko, és visszafeküdt. - Kérlek, hagyj pihenni...

Nobu meglepetten meredt a faliórára. Mi...? Hogy lehet máris... máris majdnem dél! Ez... ez... lehetetlen! Sietve mászott ki az ágyból, de egy pillanatra megszédült, s meg kellett állnia. Uhh... leesett a vérnyomása? Szép ébredés... Öszeszedve magát valamelyest a fürdőszoba felé vette az irányt. Basszus... hol is volt? Nem emlékszik... Ha sokáig megy előre egyszer csak lesz egy, nem? Ekkora házban tuti van több is!