10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Yuuka aggódva nézte Emiko takaró alatt eltűnő alakját. Valami rosszat mondott...? Rosszul állt hozzá a témához? A fenébe...
Halkan felsóhajtott majd ő is bebújt az ágyába.
- Szép álmokat... - motyogta még halkan.

- Biztos...? - nézett végig a nem túl sok, de azért kissé olajos edényeken Eizan. - Hát jó, köszi. Mondjuk zuhanyozni már én is zuhanyoztam, mielőtt eljöttem, de a beköltözés részét akkor megejtem. Meg egy rövid kis látogatást lehet, hogy mégis ejtek a fürdőbe... Ez a szoba, igaz?
Aha, igen, ez az. Ó, sajnos össze kell majd bújniuk az ágyon, hogy rendesen elférjenek. Jaj, mennyire sajnálatos tény... Valahogy majd csak túlélik.

- Hát, nem túl tágas szoba kettőnknek - toppant be pár perc múlva Natsuki. - De egy este kibírjuk - billentette oldalra a fejét. - Na, beállítom a telefonom, hogy képes legyek felkelni... Úgy hat körülre, azt hiszem... Gyorsabban is oda tudnék érni, de nem hiszem, hogy olyan hirtelen el tudnék szakadni tőled. Azért remélem lesz időnk beszélni egymással a hajón is.

- Valahogy majd csak megoldjuk - felelte Eizan egyszerre célozva a szobára és a hajóra. - Hú, a hat viszont durva. Úgyis felkelek veled, csak ugye később indulok. Kár, hogy nem egy helyre kerültünk... mármint nem mintha pincérnősködni akarnék! Na, szóval érted. Amúgy... szerintem mi történne, ha Morinaga megtudná...? - tért át egy kissé kellemetlenebb témára.

Natsuki ijedten nézett fel Eizan kérdésére. Aztán sietve bőröndjéhez sétált, hogy előszedje a már oda átpakolt hálingét. Igazán lehetett volna esze, hogy ezt elöl hagyja. Jó kis elterelő hadművelet. Elkezd öltözködni, így zavarában Eizan se fog idenézni, vagy tovább érdezősködni, hisz egy beszélgetéshez azért mégiscsak jobb a szemkontaktus. Főleg ha ilyen nehéz téma... De azért... Azért azt nehéz letagadni, hogy eleresztett a füle mellett egy kérdést...

Eizan ettől a reakciótól tartott. Jobb lett volna, ha valamit válaszol, mert ez a kitérés... Nos, ez semmiképp nem jelent jót. És milyen cseles módon próbálja elterelni a figyelmét. Na jó, nem próbálja, hanem nagyon is sikerül neki. Hát jó, ha nem akarsz erről a témáról beszélni, megértem, egyelőre ne foglalkozzunk vele. De tartok tőle, hogy egyszer még vissza kell térnünk hozzá. Ám addig is hagyjuk. Igazad van, elég lesz, ha majd csak akkor fáj érte a fejünk. Most törődjünk csak magunkkal, egymással...
Ehh, ki kéne már mennie a mosdóba. Mindegy, ráér még egy kicsit. Nem mintha kukkolna, vagy valami... Ő öltözik ilyen nyíltan előtte.

Natsuki bekucorodott a takaró alá, s türelmesen várta, hogy majd a fiú is kövesse a példáját. Így már csak el fog tudni aludni... Hiszen itt van és vigyáz rá... Huhh, a többiek kiakadnának, ha tudnák, hogy "csaltak", mi? Ez nem szép dolog, Natsu... Te intézted el ezt az egészet, miattad viselik a többiek, mégis te vagy az aki egyből kellemesebb helyzetet próbál teremteni magának... Még mindig szörnyen önző...

Eizan hamar elintézte az elintéznivalóját és hamarosan újra a hálószobában volt.
- Hölgyem, remélem nem veszi tőlem rossz néven, ha most fogom magam és csatlakozom önhöz az ágyban - mosolyodott el az említett bútor mellett állva. - Jól gondolja meg, mert utólagos reklamációt nem fogadok el.

Natsuki halványan elmosolyodott.
- Ha zavarna a gondolat, azt hiszem, az ajtót se nyitottam volna ki...
Hozzábújt a fiúhoz.
- Szép álmokat...

- Akira-kun! Akira-kun, ne haragudj, de fel kell kelned... - hallatszott Ayumu hangja, az ajtóból. - Indulnunk kell...

Hmm, mivan....?
Hiroshi igyekezett kipislogni az álmot a szeméből. Már ennyi az idő? Nem lehet, hisz állított be ébresztőt... Ó, de , csak kinyomta...
- Rendben... - szólt ki Ayumunak, és sikeresen elnyomott egy ásítást. - Felöltözök és már megyek is.
Alaposan kinyújtózkodott, és örült, hogy már este kikészítette a ruháit mára. Legalább nem megy el azzal az ideje, hogy félálomban kotorásszon a táskájában. Na, itt is van a nadrág. Hogyaza, másik szár...

Ayumu visszasietett a konyhába. Becsomagolta a pár perce befejezett reggelijüket, s a táskája tetejére tette a bentokat. Majd útközben elfogyasztják.

Hiroshi immár kissé összeszedettebben lépett ki a szobájából. Még arra is volt gondja, hogy rendesen összehajtogassa az ágyneműt, ha már úgysem jön vissza. Tényleg, Ayumu vajon tudja, hogy ő a visszafelé útra már nem tart igényt? Ha nem, majd később elmondja neki...
- Jó reggelt...! - köszöntötte a lányt és ujjaival még gyorsan végigszántott a haján, hogy azért kinézzen valahogy.

- Jó reggelt - biccentett a lány, s közben kapkodva ellenőrzött, mindent elrendezett-e otthonában. - A reggelit majd út közben, jobb, ha sietünk... Nem volt szívem korábban felébrszteni téged... - vallotta be. - Ne haragudj, hogy emiatt kapkodnod kellett... Sikerült valamelyest kipihenned magad? - érdeklődött.

- Igen, egész jól - bólintott Hiroshi. - Meg különben is, az elmúlt egy hét alatt igencsak volt időm kialudni magamat. Úgyis vissza kell szoknom a korábban kelésre, ha már a hajón is munkaidő köt.
Szerencsére még nem volt olyan éhes, hogy ne bírta volna ki a reggelit. Ehh, Ichiro már morogna, hogy ő egy tapodtat sem tesz addig, amíg nem evett. Tényleg, mi jót csinálhat most az a marha?
- Akkor részemről is mehetünk.

- Jól van - bólintott a lány félig magának, félig Hiroshinak címezve. Elvileg minden rendben. - Akkor indulhatunk.
Ayumu nem tűnt fáradtnak, pedig nem sokat aludhatott. Talán hozzászokott már az ilyesmihez. Előre engedte Hiroshit, aztán gondosan bezárta az ajtót, s megindult a fiú előtt, hogy mutassa az utat.

Hiroshi most sem igazán tudta szemügyre venni a környéket. Sötétben jött, sötétben megy. És nem valószínű, hogy később visszatér ide. Vagy a hajdani otthonába. Mert most végleg elmegy innen, ugye? Azzal, hogy pár órán belül felszáll a hajóra, itt számára minden véget ér. Halkan felsóhajtott a gondolatra. De azért... azért neten csak tarthatják majd később a kapcsolatot, nem? Akkor, ha majd minden elrendeződik. Azért jó lenne tudni, mi lesz az öccséből...
- Ha esetleg elaludnék majd odafelé, nyugodtan ébressz fel pár megállóval előbb, hogy legyen időm magamhoz térni - javasolta Ayumunak. - Nem örülnék, ha miattam késnénk el.

- Rendben - bólintott a lány komolyan. Még kissé ő is álmosnak érezte magát, ezt gondolta annak az okának is, hogy nem jut eszébe semmi téma. Pedig jó lenne nem csak némán sétálni egymás mellett, de miről is beszélgethetne egy olyan sráccal, akit nem ismer? Nem akar olyan dolgokba belekérdezni, amihez nincs köze, így nem akarta azt firtatni, hogy mért jön ide dolgozni, hol lakik, mit tanult, tanul, tervez tanulni, vagy ilyesmi... Miről beszélhetnének akkor? Vagy beszéljen kicsit ő magáról, bátorítás gyanánt? Nem, az olyan egoistán hangzik. Egyébként sincs körülötte semi érdekes.

Kenta meglepően frissnek érezte magát, ahogy felébredt, még pár perccel az ébresztője előtt. Na igen, van ilyen, hogy az ember megérzi mikor kell kelnie. De akkoris furcsa, hogy pont ő, aki szeret akár délig is aludni! Bár erről Midori már nagy erővel igyekszik leszoktatni... Tényleg kislány, veled vajon mi újság? Biztos alszik még, hisz ő ott van abban a városban, a kikötőnél... Nem kell majd korán kelnie. Csakhogy ő annyira kis hiperaktív, meglehet, hogy izgalmában már fel-alá járkálva épp most ébreszti fel a házigazdáját...
Na! Elég az ábrándozásból, még ha korábban is keltél, el fogsz késni, ha ezzel szúrod el az időt!

Hiroshi hasonló dilemmával küszködött az álmossága mellett. Szívesen felhozott volna témákat, de rájött, hogy ha rá kerülne a mesélés sora, akkor sem tudna őszinte választ adni Ayumunak. Ez az egész egy nagy hazugság, amiről ő nem is tud. Tessék, még a neve sem igazi, és semmi más, ami a mostani papírjaiban és ajánlóiban áll. Ha Hiroshi most nem létezik, hogy mesélhetne Akiráról, akit még nem ismer eléggé? Kivéve az alapvető adatait, de abból nem lehet felépíteni egy egész életet. Pedig ha elmondhatná... akkor? Akkor mi lenne? Ha Ayumu megtudná róla, hogy kicsoda, valószínűleg megrémülne. Olyan törékenynek tűnik, miért pont ő sebezze meg? Mondja el neki, azzal, hogy a házában 'bujtatta', de csak azzal is, hogy most nem messze tőle sétál, lényegében életveszélyben van? Jó, persze csak akkor, ha észreveszi valaki olyan kormánypárti, akinek nem kéne, de... de a lényeg érthető. Egyelőre veszélyt jelent a lányra. Csak lennének már a hajón! Az bizonyára tele lesz Morinaga embereivel, vagy ha tele nem is, de azért lesznek. Akkor Ayumu is biztonságban lenne, nem úgy, mint most...

Ayumu több párbeszédverziót is lefuttatott magában, de egyiket se érezte túl semlegesnek ahhoz, hogy valóban elő merjen hozakodni vele. Így végül némán ácsorogva vártak a buszra, s csak akkor mert újra megszólalni, mikor már a hajó felé haladtak. Elővette a bento-kat, és az egyiket a fiú felé nyúltotta.
- Tessék, jó étvágyat!

Hayate nem igazán tudta megmagyarázni, miért is kelt olyan korán. Hisz még bőven van ideje. Akkor meg? Nem tudott arra pontos magyarázatot adni, mire is kelt fel, kivéve... De, talán mégis tudja. Hosszú idő óta először álmodott, de ahelyett, hogy végre valami kellemeset látott volna, helyette... helyette egy korábbi tette köszönt vissza az emlékeiből. Jó ég, valaha képes volt hasonlóra...? Képes volt ilyen hidegvérrel megkínozni valakit? Beleborzongott a gondolatba és megrázta a fejét, hogy eltűnjön az emlék, ám az csak nem akart szertefoszlani. Vajon azért álmodta ezt, mert még mindig feszült, amiért nem ismeri Morinaga szándékait? Vagy inkább... az aggasztja, mi lesz, ha mindezt megtudja Emiko?
Felsóhajtott és a hajába túrt. Jobb lesz, ha most lemegy és vesz egy jó hideg zuhanyt, akár jót tesz a sebének, akár nem. A fejének mindenesetre csak használhat.

Hiroshi meglepetten lesett bele a bento-ba. Jéé, rendes kaja. Ő azt hitte, hogy egy-egy szendvicset esznek és ennyi, de ez tényleg igazi reggeli.
- Hmm, ezt mikor alkottad? - nézett kérdőn Ayumu felé. - Még tegnap? Ugye nem keltél ennyivel korábban? Mindenesetre nagyon guszták.

- Nem - rázta a fejét gyorsan Ayumu. - Teljesen friss, most csináltam - elmosolyodott. - Remélem izleni fog! Tudod... amúgy is el kellett használni az otthoni alapanyagokat, hogy ne romoljanak meg! Emiatt kicsit érdekes ízösszeállítás lett, ne haragudj! Ha valami nem ízlik, vagy nem illik össze, hagyd csak ott!

- Nem vagy semmi... - csóválta a fejét elismerően Hiroshi, és bele sem mert gondolni, mikor kellett kelnie a lánynak ahhoz, hogy mindezzel végezzen. És még ő hiszi magáról, hogy nem aludt eleget... És még hogy ott hagyni valamit! Ha már ennyit dolgozott vele miatta, akkor nem! Meg amúgy is jól néz ki a kaja. Ha szokatlan hát szokatlan, istenem. Kint úgysem nagyon ehet majd hasonlókat, hacsak nem megy étterembe vagy nem maga csinálja. - Akkor hát jó étvágyat!

- Jó étvágyat - visszhangozta a lány, s ő is nekilátott. Lehet, hogy nem túl illendő ilyen nagy kedvvel enni a saját magad készítette ételt, de hát olyan éhes lett hirtelen...
- Ó, egyébként a kollégák miatt nem kell aggódnod - jutott eszébe egy téma. - Nagyon kedvesek, és annyira érdekes dolgokat lehet hallani a kávészünetben! Sokfelől vannak, és képzeld a többi országban annyira más minden, mint itt! Nem tudok betelni a meséikkel! Biztos neked is izgalmas lesz hallgatni őket!

Benawi álmosan dörzsölte a szemét. Hát, nem sokat aludt... És máris kelni kell... fene... De legalább közelebb került ahhoz, hogy megtudja mi van a többiekkel. Mert ma megtudja nem? Ha mást nem, hát azt, hogy nem együtt utaznak... Az viszont elég kellemetlen lenne... Sietve a fürdőszoba felé vette az irányt.

Kollégák...? Ó, végül is ez logikus. Mármint hogy nem csak ketten látják el a jónépet egy ekkora hajón. De valamiért erre eddig nem is nagyon gondolt... Lehet, hogy azok között a kollégák között éppenséggel a barátai is megtalálhatóak lesznek? Remek! Jó lenne, ha tényleg ilyen hamar találkozhatnának. És ezek szerint érdemes lesz figyelni a külföldiekre, addig is hátha tanul valamit arról, milyen is az élet ott, ahova készül. Bár erről éppenséggel Ayumut is megkérdezhetné, nem? Valamennyi időt ő is eltöltött már ott.
- Kíváncsian várom - mosolyodott el a lány szavaira. - De mondd csak, Ayumu, milyen hely is ez az Amerika? Mennyit láttál eddig belőle? Az az igazság, hogy nemhogy ott nem voltam eddig, de még egyáltalán nem tudtam eljutni külföldre. Most viszont végre lehetőségem nyílt rá és tényleg kíváncsi vagyok.
Ó, de még milyen lehetősége nyílt rá! Biztos minden tizenéves hasonlóra vágyik, elszakadni mindentől és mindenkitől, hogy végül egy vadidegen helyen kössön ki...

Lassan Daisuke is föltámadt és az ő első útja is a fürdőbe vezetett. Ott rögtön azzal kezdte, hogy alaposan megmosta az arcát.
Hát ez a nap is eljött... Az utolsó napja ebben az országban, és valószínűleg egy jó ideig nem is jön vissza. És ma van a napja annak, hogy láthat egy igazi, stílusos konyhát. Kíváncsi, mekkora ott a fejetlenség, mikor ennyi emberre kell főzni. Vagy esetleg minden rendezetten megy? Valahogy tényleg ki kell játszania azt a mosogatás dolgot. De ez még kicsit arrébb van. Most kitalálja, mit is akar reggelizni. Valamit csak összedob.

- Zsenikém...! Hé, ébresztő!
A hang nem volt túl hangos, de ahhoz mégis elég volt, hogy Tatsuya morogva a másik felére forduljon.
- Korán van még... - motyogta a párnájába.
- Pontosan! - lelkesült fel Haruka, mikor a másik végre válaszolt. - Gyere!
- Hova...?
- Csak gyere egy kicsit! Utána felőlem még visszaalhatsz, de ilyesmire egy jó ideig nem lesz lehetőséged.
Tatsuya erre már kérdőn kinyitotta a szemeit.
- Mire...? - nyögte álmatag hangon.
- Csak gyere!
Tatsuya már nem tudott mit tenni, inkább hagyta, hogy Haruka kirángassa a jó meleg takaró alól, és a lakás másik felén lévő egyik ablakhoz rángassa.
- Mi az? - dörzsölgette a szemét. - Még tök sötét van...
- Nem, nézd! Ki tudja, mikor láthatsz legközelebb igazi japán napfelkeltét! Csak nézzük egy kicsit, és hagy legyen ez egyben a búcsúnk. Ez a nap új életre virrad számunkra...
Tatsuya szemeivel némán itta be a felkelő nap látványát. Milyen régen is látott napfelkeltét... Valahogy már egyáltalán nem haragudott Harukára, hogy felébresztette.

- Ó hát... - gondolkodott el Ayumu mit is mondhatna. - Ott az emberek olyan... - mi is a legjellemzőbb vonásuk? Hm, jó kérdés mivel kezdhetne... - kövérek - bökte ki, s szinte rögtön zavarba is jött. - Nálunk is mindig mondják, hogy milyen egészségtelen, hogy ebédszünetben leszaladunk venni valami előrecsomagolt bentot, hogy már kevesen tartják a régi szokásokat és hoznak otthonról valamit, de azért az mégis egészségesebb, mint amit ők csinálnak. Ha épp ráérnek pár percre, akkor vesznek valami jó cukros kávét, ebédre meg hamburgerrel és hotdoggal tömik a fejüket! Elképesztően sok árus van mindenféle gyorskajával, és megszámlálhatatlan étteremlánc. Alapból sokkal gazdagabban élnek, mint mi, és szabadabban is... Rettentően nagy az az "ország", és az ottaniak minimum más állomokba el szoktak kirándulni, de a legtöbbjük külföldön is volt. Például Európában... De tudod, ha ott vagy, akkor a többi országról is sok mindent megtudhatsz, temérdeknyi könyvet találni róluk. Vettem is egy egész érdekeset a görög kultúráról, az ókortól napjainkig, de nem sok időm jut olvasni... És féltem is nagyon, mikor hoztam haza, nem tudom, ez nem törvényellenes-e... Mármint itthon nincsenek ilyenek és... hát jól elástam a csomagjaim közt, de szerencsére még nem volt bajom belőle... De ha szabadna millió ilyet vennék még! A koktélok nagy része is, amit csinálunk európai specialitás. Arra gondoltam, tanulnom kéne párat az ő ételeik közül is főzni, de itthon bizonyos hozzávalókat nehéz és drága megszerezni... Talán majd, ha egyszer hosszabb időre is kinn maradok... Jó lenne pár hónapig az Egyesül Államokban dolgozni. Csak hát az a sok engedély... Mindenesetre ez már amolyan nemzetközi munkának számít, ez egész jó ajánlás. Szerintem még pár év itt és lehetséges... Tudod, nem akarom megint Morinagát kérni, hogy segítsen, meg kell szoknom, hogy a saját erőmből érem el a dolgokat!

- Vááá! - Natsuki idegesen csapkodott a föld felé, hogy elhallgattassa a hangot. Eltartott egy darabig, míg megtalálta telefonját, és kikapcsolta az ébreztést... - Neked is jó reggelt... - morogta a telefon felé. Nagyot sóhajtott, s kikászálódott az ágyból. Megborzongott, milyen hideg van így. Milyen jó volt a takaró alatt, milyen jó volt, hogy melegítették egymást Eizannal... Mosolyogva nézett vissza a fiúra. Hát most egy darabig nem alszunk együtt. Furcsa lesz...

A rögtönzött beszámolót hallgatva Hiroshi kihasználta az időt, és közben jóízűen pusztította a reggelijét. Tehát röviden: egy teljesen új világ várja majd, bár ezt eddig is sejtette. És sokkal nagyobb szabadság. Érdekes lesz beletanulni a dolgokba, de talán még Ayumut is "vallathatja" odafelé, hogy ennyivel is könnyítse az alkalmazkodást. Röpke kilenc nap... Kilenc nap, és mindent új színben lát majd. Csak remélte, hogy nem egyedül kell majd mindezt átélnie, hanem a többiek oldalán. Hmm, Ayumu is szeretne kicsit kint maradni. Nem is sejti, hogy nekik meg egyenesen nincs más választásuk. Viszont az az engedélyes rész új volt neki. Vagyis sejtette, hogy kellenek majd, de a hangsúly, ahogy a lány mondta, arra engedett következtetni, hogy nem is kevés és nem is olyan könnyű megszerezni őket. Pff... vajon ott is ilyen könnyen beveszik majd az "idősebb vagyok pár évvel, mint valójában" felállást? Bár annyit csak nem jártak őfeléjük, hogy meg tudják mondani a pontos korukat, ha már a saját népüket be tudják csapni. Vagy csak a hajdani saját népüket? Ehh, érdekes lesz megszokni a gondolatot...
Mindenesetre örült, hogy végül rákérdezett a témára, mert még nem is hallotta ennyit beszélni Ayumut. Végre nem csak néma csendben vannak egymás mellett. Azért csak kellemesebb, nem? És tényleg érdekes volt, amiről beszélt.
- Hmm, ilyen könyvekre én is kíváncsi lennék... - gondolkodott hangosan a hallottakon. - Csak tartok tőle, hogy azért az enyémnél jobb angoltudás szükségeltetik az elolvasásához. Tényleg... az utasok milyen nyelven szólalnak meg előszeretettel? Amúgy bocsi, hogy ennyit kérdezek, és orv módon kihasználom, hogy segítesz nekem.
Bár lehet, hogy nem kéne ennyit kérdeznie... Így nem túl hiteles, hogy helye van ezen a hajón, tisztára tudatlannak látszik. Vigyáznia kell, talán kissé magabiztosabb megjelenés illene Akirához. Mert ő most egy kicsit elveszettnek érzi magát...

Eizan nem is a telefon ébresztőjétől tért magához, hanem Natsuki kétségbeesett kísérletétől, hogy elhallgattassa a szerkezetet. Na ilyen ébresztője sem volt még mellette...
- Azta... - dörzsölgette álmosan a szemét, és legszívesebben még órákra visszabújt volna a takaró alá. - Szép jó reggelt...
Hát nem éppen volt zökkenőmentes ez az ébresztő...

- Ugyan már! Kérdezz nyugodtan, szívesen segítek! Mért használnál ki? Én ajánlottam fel, hogy segítek, nem? Legalább hasznosnak érzem magam. Nos, többnyire angolul beszélnek. Úgy szinte mindenki tud. Meg azért vannak japán utasok is. De időnként beszélnek spanyolul, vagy ilyesmi... Főleg a gyerekekkel nehezebb, ők sokszor csak a saját nyelvükön tudnak még.

- Nekem mondod?! - csóválta a fejét a lány, s lerakta az éjjeliszektényre a mobilt. Nagyot nyújtózott. - Megyek, megmosakszom... - mondta, s közben fel is nyalábolta a ruhadarabjait.

Midori térdét felhúzva ült az ágyon, s mozdulatlanul figyelte az ablakon túli világot. Sajnálta, hogy az ő ablaka nem a tenger felé néz. Felkelt hát, s sietve magára kapott egykét ruhát, hogy lábujjon átosonhasson a nappaliba.

- Ó, értem - bólintott Hiroshi. - Hát majd csak megértem, mit szeretnének...
Remek... A 'briliáns' nyelvtudása épp kapóra jön majd... De jó lenne, ha tényleg rendesen tudna mondjuk angolul. Így elég vicces lesz... Bár Ayumu azt mondta, hogy ő szolgál fel. Akkor talán még nincs minden veszve!
- Vagy talán nem is nekem kell felvenni a rendeléseket, csak megcsinálni, amit kértek?
Pedig milyen jó is lenne, hogy odamegy, kiderül, hogy se koktélt keverni, se angolul nem tud rendesen, és akkor esetleg felmerülhetne mindenkiben a kérdés, hogy mit is keres itt ez a srác. Lehet, hogy mégsem olyan jó dolog ez a bárpultozás... Kivéve, ha nagyon odafigyel és megpróbál megjegyezni mindent, amit mondanak neki az elején. Hát ez érdekes lesz...

Eizan valahogy erőt vett mangán és sikeresen nem aludt vissza. Ha most visszaalszik, Natsukinak talán nem lenne szíve felkelteni és még búcsú nélkül menne el. Még csak az kéne! Ki tudja, mikor találkozhatnak újra normál körülmények között...
Lassan kikecmergett az ágyból és a ruhái után nézett.

- Ó, hát ez attól függ, mikor. Estefelé már be kell segítenünk egymásnak, akkor nagy a forgalom. De ne aggódj a koktélok nevein kívül nem sokat fognak mondani. Elkéred a szobakártyájukat, és kész. Egyébként se szerénykedj, felvettek, vagy nem? Már bizonyítottad az angoltudásod!
Ayumu bíztatóan rámosolygott a fiúra. AZ ételéből közben nem sok fogyott, alig-alig evett bele, hisz szinte folyotn beszélt. Milyen fura... Nem szokott ennyit csacsogni. Ennyie örül most a társaságnak? Olyan rendes Morinagától, hogy szólt neki erről az Akiráról! Biztos gondolt rá, hogy örülni fog, ha valakit jobban megismerhet a munkatársai közül. Valószínű ezt az utat most különösen élvezni fogja!

Haruka nem nyaggatta tovább Tatsuyát. Hagyta, hogy a napfelkelte megnézése után a fiú tényleg elmenjen aludni. De legalább nem küldte el nagyon a francba, ergo tetszett neki. Király, ő is így gondolta! Most viszont nem tud aludni. Fura, tegnap azt hitte, nem tud majd ilyen korán felkelni, erre mégis. Biztos amiatt van, hogy izgul. Nem is kicsit. Vajon Shouri is nézte a napfelkeltét? Ehh, nem, még biztosan alszik, mint minden normális ember. Jó lenne, ha ő is láthatta volna... De még sok közös napfelkeltéjük lesz együtt, nem?
Összekuporodott az egyik fotelban, majd elővette a magával hozott könyvet. Akkor legalább még kicsit hasznosan tölti el az időt, ha már várnia kell.

Kazushige ahogy mindig, most is egyből magához tért az ébresztő hangjára. Kelt ő már ennél korábban is, annyira nem vészes. Most még egész kényelmes tempóban el tud készülni és odajutni a kijelölt helyre. Te jó ég, mekkora lehet egy ilyen hajó? Ezt biztos nem fogja úgy eltéveszteni, mint az utcát és a házat. Igen, az kicsit nagyobb lehet ennél...

Emiko a lehető leghalkabban mászott ki az ágyából, s öltözött fel abba az egyik undorító ruhába. Legalább ezúttal a szín tetszett neki, és ezt egy kis küszködés árán ugyan, de egyedül is be tudta cipzározni. Kiosont a szobából. Nem igazán tudta, mihez akar kezdeni, de ha a szobában fészkelődik, felébresztette volna Yuukát. Nekidőlt a falnak, és várt. Várt egy ötletre, hogy hova mehetne, vagy... Vagy most zt játsza, mint tegnap este Hayate? Ugyan! Minden normális ember alszik még a házban, hisz bőven ráérnek még felkelni!

- Igaz, különben nehezen lehetnék itt... - mosolygott félszegen Hiroshi, de most igyekezett mégis egy kicsit magabiztosabbnak tűnni. Rajta Akira, akkor hát legyél az, akinek hisznek, akinek lenned kell! És ha nem állod meg a helyed... nos, akkor magadra vess! Hmm, sürgősen ki kell fejlesztenie egy skizot, hátha segít. Ki tudja, lehet, hogy a jövőbeli skizoja rejtett képességekkel bír, pl. perfekt angolból és remek mixer. Szóval... hogy is kell skizot csinálni? Van rá valami gyors tanfolyam? Miért van olyan érzése, hogy nincs? Ajajj, lesznek itt még szép dolgok...
Közben lassan be is fejezte reggelijét. Ez most jól esett. Még hogy hagyja ott, ha nem ízlik, mi? Miről beszél? Hát nem minden elfogyott?
- Köszönöm, ez finom volt - bólintott Ayumu felé. - Tartok tőle, hogy egy ideig nem lesz szerencsém hasonló reggelihez.

- Ó, ott sokkal finomabbak lesznek, hidd el! - mondta Ayumu. - Még nekünk is, a vendégeknek meg... Huhh, néha irigylem őket! - sóhajtott fel. - De így is olyasmiket kóstolhatsz majd, amiket egyébként aligha! Pár gyorskaja már bejött itthonra, az olaszok pizzáját meg az amerikaiak hamburgereit lehet kapni, de ezeket... Majd meglátod - fejezte be rejtélyesen. - Persze meg kell szokni az ízvilágot. Vannak sokkal zsírosabb dolgok, meg vörös húsok, töménytelen tészta, meg tömény, cukros édességek... Nahát, fura, nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok mesélni, ha találkozok valakivel, akinek szabad róla beszélnem!

Hayate az imént nem vesződött azzal, hogy rendesen áttörölje vizes haját, így most felfelé menet néhány helyen csinos kis vízcseppeket hagyott a padlón és a szőnyegen. Gondolatban előre is elnézést kért a személyzettől a kellemetlenségekért, de muszáj volt lehiggadnia, és a nedves haj legalább hűtötte a fejét.
Igencsak meglepődött, mikor hamarosan a tegnap esti szituáció fordítottjában találta magát. Hogy-hogy fent van ilyenkor? Vajon ő sem bírt aludni, vagy direkt kelt ilyen korán? És már fel is öltözött? Mennyi lehet az idő? Lehet, hogy csak ő állt túl sokáig a hidegvíz alatt?
- Jó reggelt... - köszöntötte meglepetten Emikot. - Nem tudsz aludni?

- Csak nincs kedvem - mosolyodott el a lány. Mégse fogott annyira mellé. Közelebb sltált a fiúhoz.
- Vizes a hajad - állapította meg, ki tudja mért volt ehhez szükséges hozzáérnie a csepegő tincsekhez. - Nehogy megfázz! - mondta gyorsan. - És te? Nem tudtál aludni? Vagy csak túlzottan hozzá vagy szokva a koránkeléshez?

Ez igencsak megragadta Hiroshi fantáziáját. Szeretett új ízvilágokkal ismerkedni, de ez esetben extrémebbnek tűnt a dolog, mint eddig. Most nem arról volt szó, hogy megkóstol valami addig számára ismeretlen helyi specialitást, hanem tényleg igazi idegen kajákat próbálhat majd. Nem hangzik rosszul. Mondjuk tény, hogy Ichironak jobban tetszene. Hehh, kiugrana a bőréből, ha hallhatta volna ezt az imént. Ha valakit, akkor őt tényleg le lehet venni a lábáról a kajával, sőt, simán sakkba lehet vele szorítani. Vajon mi mindent lenne hajlandó megtenni egy ilyen külföldi különlegességért? Hehe, és ő már ma ehet belőle! Na meg közelről figyelheti, ahogy mások eszik... Majd az alapján tájékozódik, hogy miből érdemes enni, hogy milyen fejet vágnak majd evés közben. Bár... egy ilyen hajón a bárpult közvetlenül az étkezőben van? Nem vette volna biztosra, igazából fogalma sem volt. Na majd kiderül.
- Egyre inkább várom ezt a munkát... - szólalt meg végre. - Egyszerre tűnik hatalmas kihívásnak, de valamiféle felüdülésnek is, vagy nem is tudom. Szeretem azokat a dolgokat, amikért meg kell küzdeni, és ez pont olyannak hangzik. Amúgy én is örülök, hogy van kivel beszélgetnem. A jó társaság az jó társaság. És kezdesz megnyugtatni, hogy talán mégsem harapják le a fejemet.

- Majd megszárad - felelte szintén mosolyogva Hayate, és magában örült korábbi hanyagságának, már ami a vizes haját illeti. - Ami pedig az ébredést illeti, csak nem tetszik, hogy kezdek eltunyulni - az álmáról érthetően nem akart beszélni, így a másik okát vette elő, ami még magyarázatot adhatott korai kelésére. - Az utóbbi egy hetet lényegében csak pihenéssel töltöttem. Jó, tudom, muszáj volt a sebek miatt, de azelőtt sokat edzettem és lényegében minden nap. Azt hiszem, hiányolja már a szervezetem. Valamit ki kéne találnom, ami kevésbé megterhelő, de azért mégis átmozgatja az izmaimat. Van egy olyan érzésem, hogy a régi edzsésstílusomat egy ideig hanyagolnom kell...

Jó társaság? Ayumu elpirult. Sietve az ablak felé nézett, mintha csak azt akarná tudni merre járnak. Persze még nem lehettek ott, még több, mint fél óra hátra van az útból...