3. - A játszma elkezdődött

Akihito a fák közül figyelte Fumit. Még jó, hogy elment a házból! Épp időben. Jó volt a megérzése... Kicsit sajnálta a lány, h a ház előtt ücsörög, ahol könnyebben észreveszik, dehát... Csak nem szólhat neki, hogy hahó, itt vagyok, én voltam benn, szabad a pálya. Egyrész mi köze hozzá? Másrészt a lány megijedhet tőle és rátámad. Harmadrészt... egyszerűen csak jobb csendben maradni ebben a játékban. Történjen, aminek történnie kell. Neki csak a saját életbenmaradására kell koncentrálnia. Ha valaki meghal... az csak jó neki nem? Közelebb kerül a túléléshez és nem kell bemocskolni a kezét... Megborzongott a gondolattól. Borzasztóan hangzott, de... Igaz volt.

El kellett telnie egy kis időnek, hogy Hiroshi összeszedje magát a látottak után és visszamerészkedjen a nagyobb terembe. Először csak óvatosan kilesett fedezéke mögül, de mikor nem látott senki és biztosra vette, hogy Nami nem akar visszajönni a táskájáért, megnyugodott. Ha már kapott egy plusz táskát, akár meg is nézheti, mi van benne. Az egész táskát átjárta Nami kölnije, ami kissé megszédítette a fiút, főleg ha a nemrég történtekre gondolt. Eleinte csak ruhákra bukkant, de egy kis oldalzsebben egy kis dobozt is talált. Nocsak...! Kinyitotta a dobozka tetejét és szeme szinte rögtön felcsillant. Ékszerek! Hiába, még most sem tudott ellenállni szenvedélyének, ám azért nem aggatott mindent magára. Különben is, az az egy fülbevaló nagyon is hiányzott már neki, itt az ideje, hogy pótolja. A lányos nyakláncok, karkötők és egyebek között végre megtalálta, amit keresett: egy egyszerű karikafülbevalót. Mosolyogva rakta a fülébe, ám azért remélte, hogy Ichiro utánahozza azt, amit jeladásként használt. Már ha idetalál.

Ichiro már látta is maga előtt a hegy belsejébe vezető bejáratot. Elhúzta a száját, mikor látta, milyen szűk is a járat, valószínűleg nem marad majd kosz nélkül, mire beér. A táskáját és fegyverét maga előtt tolva araszolt befelé, és nagy megkönnyebbüléssel köszöntötte a viszonylag tágas teret, ami odabent várta ezután a kis szenvedés után. A következő pillanatban azon kapta magát, hogy egy méretes vadászpuska csövével néz farkasszemet. Jól hallhatóan nyelt egyet és mukkanni sem mert. Elmormolt egy néma imát, miközben búcsút mondott életének.

Hiroshi most már felkészülten várta a látogatót, nem tudva, hogy ezúttal kire számíthat. Felhúzott puskával várta új vendégét és meglepett boldogan vette észre, hogy Ichiro érkezett meg végre.
- Ichiro! - kiáltotta nevetve, miközben leengedte a fegyvert. - Te gyökér, majdnem lelőttelek! De ezért az arcért már megérte!
- Hiroshi, te állat! Képes lettél volna tényleg kicsinálni? Hmm... így viszont viszonylag jól jártunk, nézd! - azzal felvette a földre hullott gépfegyverét. - Nem tetszik ez az egész, de...
- Tudom, mindketten életben akarunk maradni - Hiroshi arcáról kezdett lefagyni a mosoly. - És amíg csak lehet, össze is tartunk! Viszont nem maradhatunk állandóan ebben a barlangban, bár igaz, hogy így elég könnyen be tudnánk védeni, de egyszer a vizünk is elfogy, és...
- Kérlek, fogd be! Legalább egy kicsit. Iszonyat fáradt vagyok, idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára, ezért ha megbocsátasz...
Elindult befelé, de hirtelen visszafordult.
- Te, mi ez a két járat?
- Nyugi, nem vezetnek sehová, így nem jöhetnek onnan. Menj nyugodtan, aludt ki magad valamelyik kis kamrában, addig majd őrködök.
- Kösz haver, ezért majd tartozom neked.
Rákacsintott Hiroshira, és nagy nyújtózkodások közepette eltűnt a jobb oldali járatban. Hiroshi csak a fejét csóválta. Hiába, Ichiro az Ichiro, ott alszik, ahol csak tud.

Motokit egy percre sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy máris gyilkossá vált. Honnan tudhatta volna, hogy Akeno a szentélyben van? Sehonnan! Sokadszorra elismételte magának, hogy nem ő kezdte, de sehogy sem tudta magát meggyőzni.
A keze sajgott, a lelkiismeret folyamatosan gyötörte és semmiképp sem maradhatott a szentély közelében ezek után. De merre tovább? Délre nem akart visszamenni és az erdő sem volt túl hívogató számára. Kizárásos alapon északra folytatta útját, de nem volt egyedül. Kínzó gondolatai egy percre sem hagyták magára.

- Hmm, nem is rossz... de valahogy nem tudom elképzelni, hogy ezzel töröm szét valaki fejét vagy bordáit...
Tatsuya kissé eltartotta magától a frissen szerzett kalapácsot.
- Ne is kérdezd - folytatta Kenta kérdő pillantását látva. - Legyen elég annyi, hogy a fürdőszobában találtam. Viszont... most már készen állunk, szerintem indulhatunk.
Besüllyesztette a kalapácsot a táskájába és ha mást nem, poénból az övébe tűzte a legyezőt, ám eközben valahogy sikerült vele megvágnia a kezét.
- Nézd már, mégis jó valamire! - nevetett kínjában. - De inkább bekötöm ezt az akár halálos kimenetelű sebet, mielőtt elvérzek itt neked.
Elővette a mindig magánál hordott mini elsősegélydobozt, amiben még akadt néhány ragtapasz, és egyiket megvágott ujja köré kanyarította. Most már tényleg készen állt az indulásra.

Kenta javaslatára az erdőn át indultak el a hegyek felé. Már világosodott, nem kockáztathatták a nyílt terepet... Bár egy darabon muszáj lesz majd...

Benawi hirtelen felkapta a fejét, s csendre intette a lányt. Remélte az nem érti félre... De hallott valamit, ami... nem illett bele a képbe... Vagy csak képzelődött volna?

Yuuka észrevette Benawi jelét és meglepődve elhallgatott. Nem tudta mire vélni a fiú reakcióját, de úgy gondolta, valami oka csak kellett legyen rá. Kérdőnnézett Benawira a magyarázatra várva.

Eizan folyamatosan tört előre az erdőben. Fogalma sem volt róla, merre lehet Kazushige, sem arról, hogy egyáltalán jó irányba tart-e. Megállt, hogy kicsit kifújja magát és eldöntse, hogyan tovább. Ránézett a térképére: fa, fa, fa, hát ettől nem lett sokkal okosabb. Miért nem tanult meg rendesen térképet olvasni?! Na most merre? Jobbra fa, balra fa, előre fa, sőt, még hátra is. Visszafelé nem megy, az biztos. Ha viszont visszafelé van kelet - már ha sikerült tartania az irányt, akkor bal kéz felé dél és egy tisztás, amit talán jobb lesz elkerülni. Előre akkor nyugat és még több fa még egy ideig, jobbra pedig majd az erdő vége. Na jó... mivel kezdett elege lenni a fákból és az egész erdőből jobb kéz felé fordult.

Nami gondolta, hogy egy laza hátralépéssel kitér. Rosszul gondolta... A fegyver kicsit hosszabb volt annál, mint amire számított. A lánc végén lévő fémlemezek elérték őt és a bőrébe haszítottak. Dühös szisszenéssel vette tudomásul, hogy elszámította magát, s egy mozdulatval kihajtva lándzsáját előretört, s a fiú keze felé bökött. Talált, de ez meg se látszott azon, ahogy a fegyvert tartotta. Nami egy pillanatra meglepetten nézett a fiúra - szívísabb, mint gondoltam - aztán gyorsan visszaöltötte fölényes arckifejezését.
- Tudod honnan van ez a fegyver? - kérdezte a fiútól. Újra a fiú felé szúrt, miközben válaszolt, és kiszakította a ruháját az oldalánál.
- A hátizsákodban volt? - kérdezett vissza az csúfolódó hangon, s ő sem tétlenkedett. Újra a lány felé lendítette a lemezes ostort. Ám az ez alkalommal felkészültebb volt, s egy gyors szökkenéssel kitért előle. Ám emiatt már a lándzsájával sem volt hatótávolságban... Így belegondolva... Bármi más közelharci fegyver esélytelen lett volna Nobu ellen... Micsoda szerencséje van! Erre a gondolatra előrelendült, s szinte futva rontott előre a lándzsát maga elé szegve. Nobunak elakadt a lélegzete, ahogy belefúródott a fegyver. Nami nevetve kihúzta, majd leengedve egész közel hajolt a fiúhoz.
- Asano-kuntól - suttogta neki - Nálad testesebb pasikat is legyőztem már... Még mindig olyan vagány vagy, Nobu-chan?
- Ribanc - nyögte Nobu, s fegyverét meglendítve végigszántott a lány hátán. A közelsége miatt szinte érezte, ahogy a lány megremeg a fájdalomtól, de egy nyikkanást sem hallatott, hátraugrott, s a lándzsát maga előtt tartva várt, h háríthassa a következő kísérletet.

Benawi válaszra nyitotta a száját, mikor meglátott valamit villanni a bokrok közt, még épp idejében szökkent oda a lányhoz, s a földre rántotta. Pár centire felettük elsuhant valami...

Yuuka nagyot nyekkenve terült el a földön Benawi mentőakciójának köszönhetően. Nem tudta, mi történhetett, de sejtette, hogy most sokkal tartozik a fiúnak.

- Hmmm, hmmm... tehát erre nincs senki.
Shouri csalódottan vette le tekintetét a képernyőről.
- Vajon hol bújkálhatsz? - próbálta magát beleképzelni kiszemeltje helyébe, de egyszerűen nem jutott döntésre. - Merre vagy?
Elővette a térképét és alaposan szemügyre vette. Az első, ami szembetűnt neki a keleti hegyek látványa volt. Akár ott is kezdhetné a keresést, most kis esélyt látott arra, hogy bárki meglepje. Ha nem is találja meg rögtön Harukát, találhat másokat. Arca hirtelen elborult, mikor eszébe jutott, ki is ment ki barátnője után.
- Tatsuya...
Mi van, ha Haruka és Tatsuya együtt mentek tovább? Ökölbe szorította kezét és indulatában majdnem az egyik közeli fába boxolt. Nem engedheti meg, hogy azok ketten közelebb kerüljenek egymáshoz! Gyorsan eltette térképét és szemeit továbbra is a GPS-re tapasztva elindult, hogy majd az iskola zónáját megkerülve visszaforduljon kelet felé.

Mivel Nobu nem támadott - tényleg elég mélyre találhatott az imént, mert mintha a fiú vesztett volna a lendületéből, ahogy felállt -, Nami megint előreszúrt. Ugyanebben a pillanatban lendült Nobu fegyvere is, s hangoscsattanással értek egymáshoz. Ám a lándzsa vége még így is elérte a fiút, ahogy az ostorvége Namit. A következő csapásnál Nami ismét a lándzsával próbált védekezni, ezúttal óvatosabban, csak a védelemre, támadásra nem is koncentrálva, ám elszámította a lépést. A bal karján érezte végighullámozni az éles lemezeket.

- Fene a reflexeidbe Mizuno... - morogta csalódottan Sorano miközben kilépett, hogy összeszedje az elhajított rapiert. Natsuki még egy fa mögé húzódva állt. Benawi gyorsan a fegyver után vetette magát, h hamarabb érje el, mint a lány, Sorano is rástartolt, de a fiú volt a gyorsabb. Sorano felé csapott a másik rapierral. Benawi a fegyver párját felemelve hárított, s lökött is egyet a fegyveren, Sorano egyensúlya csak egy kicsit billent meg, és ez pont elég volt a fiúnak, h visszatérhessen Yuuka mellé, h védje őt. Egy gyors pillantást vetett a nem messze lévő táskájára. Mennyivel boldogulna jobban az abban található cuccal? És vajon Yuukának van használható fegyvere? Ekkor esett csak le neki, mit csinálnak. Nem kellene előbb megpróbálni megbeszélni a dolgokat, hátha Sorano is csak megijedt és... nem. Lesből támadt rájuk. Szó sincs itt félreértésről.

Hayate riadtan kapta fel a fejét. Képes volt ilyenkor elbóbiskolni? Tény, hogy a hegymászás még az ő erejét is kikezdte, de mégis... Kinyújtóztatta tagjai és a toronytető pereméhez sétált, hogy lenézzen. Máris világosodik? Vagy egy órát is aludhatott! Ébresztő gyanánt lekent magának két nem túl kellemes pofont, és ott maradt a peremnél.

"Sorano?!" - hasított Yuuka fejébe a felismerés a lány hangja hallatán még mindig a földön fekve. Lassan felemelte fejét, hogy megbizonyosodjon a feltételezéséről. Szemei előtt Benawi épp egy kardot szerzett meg Sorano elől, majd védekezőn elé penderült. Eddig nem is feltételezte volna, hogy a fiú ilyen gyors! De azt csak nem hagyhatja, hogy kockáztassa érte az életét, míg ő semmit sem csinál! Lepillantott a földön heverő kaszájára - hisz csak egy karnyújtásnyira van, megérné megpróbálni. Tagjaiban a bénító félelemmel rendkívül hosszúnak tűnt számára az idő, mire elérte és ismét a kezei között tudhatta a nyél ismerős fogását. A nyélre támaszkodva lábra állt és felszegte a fejét, hogy Benawi oldalán nézzen szembe a rájuk váró veszéllyel.

Nami, bár magának se akarta bevallani, nem akart még egy sérülést megkockáztatni. Nem támadott, hát csak igyekezett kivédeni Nobu csapásait, ám bárhogy is tartotta a lándzsát, és hiába hátrált a fiú mindig gyorsabb volt. Aztán az egyik csapásnál a lemezek rátekeredtek a rúdra, s a fiú egy rántással kitépte a kezéből a védekező eszközét. A következő másodpercben, pedig már a földre taszította a lányt, s felé térdelt fegyverét hátra húzva egy újabb, talán végzetes csapásra. Nami érezte, hogy megfagy a szíve. Ennyi lenne? Ilyen gyorsan vége?! Még ki sem tudta élvezni a harcot, kiválóan játszott volna, de... pont ez a kicsi fiú jobb nála?! Szédületesen harcolt! Ha nem veszi figyelembe, hogy ő az ellenfél, akit - ... legyőzött? Valószínűleg már igen... -, akkor iszonyúan élvezte volna... vagyis... így is élvezte. Volt valami szédítő abban, ahogy ez a két elképesztő fegyver egymásnak csapódott. A lendületben, amivel a harc kezdetén egymásnak estek. Kár, hogy megijedt... Nami szégyenlte magát. Csak most vette észre, hogy mennyi helyről vérzik. Nobun is látott pár sebet, a mellkasa jobb oldalán, ahova sikerült nagyobbat döfnie, kitartóan folydogált a vér. Ránézett a fiú arcára, várva a következőt, mikoris megszólalt valahol nem messze egy hangosbemondó.

Benawinak csak most esett le, hogy a "sétabot", amire a lány támaszkodott mi is valójában. Sorano széles mosolyra húzta a száját, ahogy meglátta a fegyvert.
- Óóóóó... már megéri ez a harc... Újabb szépség a kollekciómba... Na, melyikőtökkel végezzek előbb? - elmélkedett hangosan.

Matsue az órájára nézett. Így elszaladt volna az idő és még mindig csak három halott? Na, adjunk nekik egy kis ösztönzést. Maga elé vette a hangosbemondó mikrofonját és kiélvezve minden egyes másodpercet beleszólt.
- Jó reggelt, kis túlélőim! Mit ne mondjak, vagytok még jó néhányan, de ez úgysem tarthat örökké. Mielőtt tudatnám veletek, melyik zónákat lesz érdemes kerülnötök a délelőtt folyamán, hagy kezdjem egy sokkal érdekesebb témával. Pillanatokon belül felolvasom nektek az eddigi halottak listáját. Felkészültetek? Nos, lássuk csak. Az egyes számú fiú, Kagekami Kuroshi; a 19-es lány, Toriko Chiyo és a 20-as számú lány, Tennouji Akeno. Hát mit ne mondjak, rekordot úgy néz ki, nem fogunk dönteni, de majd csak lesz jobb is, nem?
És persze a tiltott zónák, úgyhogy kapjátok elő a térképeiteket: 7 órától a H4-es; 9 órától az E01-es és 11 órától a H11-es zóna. Egyenlőre ennyi, hat óra múlva ismét találkozunk. Addig is további jó szórakozást!

Nami látta ahogy Nobu szemei tágra nyílnak, lenézett a lányra. Az érezte, hogy hirtelen annyira összeszorul a szíve, h akaratlanul is kiszaladt belőle egy halk nyögés. Miért? Ennyire fél? Nem tudta megmondani, de szabályosan fájt a szíve.
- Sasame nem halt meg... - mondta lassan Nobu. Nami elmosolyodott. Kicsit engedett a szorítás, ahogy újra feltámadt benne a játék tüze.
- Sosem mondtam ilyet.
- Akkor az mégis a saját fegyvered...
- Azért én ezt sem mondanám... - felelte a lány furcsa hangon, majd a következő pillanatban, felült ellökve magáról Nobut, s míg bal kezével a fegyvert tartó jobb karját fogta meg, saját jobbjával beledöfte a borotvapengét a fiúba.

Yuki a fának döntötte a hátát, s úgy pihent. Néha váltottak egy pár szót Himenoval. Na... itt ragadt. Valahogy jó volt, hogy nincs egyedül.
- Te ott maradsz benn? - kérdezte aztán egyszercsak a lányt.

Kaori addig nézett Soranoék után, amíg azok el nem tűntek a fák közt. Aztán visszasétált Himeno mellé. A lányon míg így, hogy Sorano elment is látszott a feszültség, s Kaorit közeledni látva is megrezzent egy kicsit. Az a táskájához ment és kutorászni kezdett benne. Kiemelt belőle valami... izét...
- Ez a fegyvered? - kérdezte fintorogva. Himeno leplezetlen keserűséggel bólintott.
- Hát... gáz... - felelte neki a lány, aztán felállt és keresgélni kezdett valamit a földön. Himeno érezte, ahogy a tagjai megfeszülnek a várakozó félelemtől. Most... mi lesz? Kérdésére válaszul Kaori felemelt valamit:
- Ez az! Ez jó lesz! Egyelőre... - egy nagyobb éles követ emelt fel, s Himenohoz sétált. A lány becsukta a szemét. Remek. Ebben a csapatban mindenki szadista?! Kicsit fellélegezhetne, hogy az a... az a... Sorano elment, erre meg... Érezte, hogy Kaori hozzáér a karjához. Inkább nem is akarta tudni mire készül... De nem történt semmi, semmi olyasmi amire várt volna. Nemsokára azt érezte, hogy a karjai már nem feszülnek annyira, sőt! Magaelé húzta a kezeit, s kinyitotta a szemét. Hitetlenkedve nézett a csuklójára, amin mély barázdák, na meg a sajgó fájdalom jelezte, hogy az imént még meg volt kötözve. Miért? Kaorira nézett. Az nem foglalkozott a lánnyal, felállt mellőle, s a saját táskája felé vette az irányt. Himeno elkezdte lesöpörni a kezéről a maradék szalagdarabokat, de azért szemmeltartotta a lányt. Az miután vállára vette a hátizsákját visszasétált a másik lány mellé.
- Siessünk! - mondta neki - Lehet, hogy Sorano gyorsan végez...
Himeno még mindig nem éretett semmit. Nem merte elhinni, hogy ez a lány most épp megmenti az életét. Kaori látva a tétovázást újra megszólalt.
- Hé, elhiszem, hogy nem akaródzik velem jönnöd, de erről a hegyről csak két út visz lefelé. Soranoék mellett öngyilkosság elhaladni. Én a másik irányba megyek... Szóval... ha nem akarsz itt maradni egy darabon együtt kell mennünk. De nem foglak bántani. Nem akarlak. Ígérem!
Himeno lassan bólintott, s a saját táskája mellé lépett. Még útközben is ráér megkérdezni, hogy miért. És még, ha a lány be is csapja... Jobb lehetősége nincs.

Soranoék némán egymást szemmeltartva hallgatták a reggeli híreket. A lány csak a válla felett vetette hátra, mielőtt vége lett:
- Nahát, Natsuki rajtad kívül is aktívkodnak valakik! De legalább tudjuk mért nem jött el Akeno... Nami azonban... Ezek szerint ő egy bolond. Jobban járt volna, ha csatlakozik hozzánk. Dehát... nem bízott benned. Bár valahogy meg tudom érteni.
Natsuki gyűlölködőn nézett egykori barátnőjére. Most undorodott tőle. Mért állítja úgy be őt, mintha rosszabb lenne bárkinél? Pont ő meri mondani?! Tény, hogy Sorano tulajdonképpen még nem ölt, ellentétben Natsukival, de... Nyilvánvaló, hogy melyikük az emberibb! Vagy... nem? Keze görcsbe rándult Kuroshi feszítővasa körül. Kaorira gondolt. Vajon ő? Mit csinálhat most? Olyan lelkesen, na jó lelkesen nem is, de szófogadóan ugrált Sorano parancsaira. Mégis... abban a lányban még van egy kis jószándék. Meg kellett bíznia benne. Nami volt a legokosabb közülük... Nem bízott meg a csapatban. Istenem, milyen igaza volt! Még egy ilyen züllött bandát... És ez az ő bandája! Rosszul volt a gondolattól.

Mikomi óvatosan a táskájáért nyúlt, h ne ébressze fel ikrét. A térképen bejelölte a tiltott zónákat az időponttal együtt, a névsoron pedig kihúzogatta a neveket.
- Szegény Chiyo-chan... - gondolta. Chiyo olyan kis esetlen volt, alacsony, vékony, félős, teljes ellentéte a hasonló nevű fiús Chinonak. Biztos egyedül indult útnak, s valaki meglepte. Szegény kislánynak nem igazán voltak barátnői az osztályban. Aztán Kuroshira gondolt, s testvérére nézett. Ők ketten közel vannak a névsorban... Persze biztos, hogy ez már jóval azután történt, hogy kimentek. Illetve jóval később nem, de az a lényeg hogy nem az iskolánál. Ijesztően hatott, hogy valaki ilyen közel a testvéréhez a névsorban... Már halott.

Sayuri egészen addig rohant míg el nem érte az erdő szélét. Ott kinézve egy kanyargós utat látott maga előtt, annak vele átellenes oldalán pedig egy házat, ami elég ramaty állapodban volt. A felé eső oldala részben le volt égve, nem lehetett belátni, mert még álltak a rogyadozó koromfekete gerendák, de ki tudja meddig... Kíváncsisága mégis arra ösztönözte, hogy felderítse mi történt benn. Miközben az erdőben szaladt elhangzott Matsue reggeli híradása. Kuroshi holttestét látta. Arra számított Sasame nevét is hallani fogja, vagy esetleg Minamiét vagy Namiét. Ám egyikük neve sem lett beolvasva. Ez meglepte, de legalább nem volt bűntudata, hogy nem lépett közbe. Bár valszínűleg akkor sem lett volna, ha... De ez most mindegy. Gyorsan átrohant az úton, s a kitört ablakon át beugrott a házba. A művelet közben szerencsére nem omlott rá az épület... A konyha amibe jutott teljes romhalmaz volt. Eltelt egy kis idő, mire kiszúrta azt amire számított... Egy holttest. Toriko Chiyoé. Vajon ki ölte meg szegény lányt? Borzasztóan nézett ki. Több helyen meg volt égve, bár nem tudta, hogy ez a halála előtt vagy után keletkezhetett. Talán is-is. Legyőzve rossz érzéseit közelebb sétált. A tűz miatt már biztos nincs itt a gyilkos, ettől nem kell tartania. Hamuvá égett papírvalamiket talált körülötte. Fogalma sem volt mi lehetett az fénykorában, és mit keres egyáltalán ott. A hátizsákja maradványait is megtalálta. Nem volt teljesen elégve, fel lehetett ismerni, de használhatatlan volt a benne maradt dolgokkal együtt. Nekiállt, hogy felfedezze a ház túloldalát, ahova már úgy tűnt, nem terjedt át a tűz.

Kentáék lassan, óvatosan haladtak az erdőben. Mindenképp nappal kell átvágniuk a szigetet átszelő úton, tehát most fontosabb volt, hogy legalább az erdőben ne vegye észre őket senki. A tiltott területek sem érintették egyenlőre a céljukat. A H11-es 11 órától lehetett volna, ha a hosszabb úton akarnak felmászni a hegyre, de erre semmi okuk nem volt. A háztól folyamatosan keletre mentek, Kenta végig nézte az iránytűjét, na meg az erdő szélén tették meg az útjuk onnan is látta, hogy nem térnek el. Aztán egy idő után kiértek az erdőből. Északkeletnek fordultak, ahol tovább folytatódott, h amíg lehet még takarásban menjenek. Kenta számítása szerint csak egészen minimálisat kellett északra haladniuk, és utána pont szembe keletre lesz az ösvény, ahol a leggyorsabban feljutnak a keleti hegy csúcsára. Némán haladtak hát tovább a fák közt.

Eizan megdermedve hallgatta a távoli hangosbemondó jelentését, leginkább a holtakat érintő részt. Tehát Kuroshi csak egy volt a három közül. Halkan elkáromkodta magát. Hogy lehetett bárki is képes erre? Hogy tudtak egyáltalán egymásra támadni, nemhogy ölni?! Egyre jobban meg akarta találni Kazushigét, hogy legalább Kuroshi ügyét tisztázhassa. De érdemes-e egyáltalán törnie magát? Még csak pár óra telt el, és máris hárman meghaltak... és valószínűleg többen is fognak. Kezdte érezni, hogy hiábavaló az egész. Most nem játszhatja a megszokott békebíró szerepét ilyen körülmények között, mikor mindenki kifordult önmagából. Könnyen kiderülhet, hogy az ártatlanok, akiket eddig védett, közel sem azok. Elkeseredetten dőlt neki az egyik fa törzsének, hogy kitalálja, hogyan tovább.

Midori céltalanul kóválygott az erdőben. Remélte, hogy beleakad valami érdekesbe. De eddig semmi. Úgy látszik túl sokan elkerülték az erdőt az ott heverő hulla miatt. Vagy már több ember mellett is elhaladt, csak azok túl jól elbújtak? Még Eizant is szem elől tévesztette Shouri miatt... Nem igaz már!

Himeno csak most jött rá, hogy még mindig az odúban kuporog. Valahogy nem akarózott kimásznia, hisz akkor sokkal könnyebb célpontot nyújtana, viszont itt meg akár csapdába is kerülhet és ki lenne szolgáltatva annak, aki esetleg rátalál.
- Akár... ki is mehetek... - felelte bizonytalanul és magához húzva hátizsákját kikecmergett a kényelmes odúból. Hirtelen megérezte, hogy mennyire elzsibbadtak a tagjai ezért nagyot nyújtózkodott, hogy újra érezze végtagjait.
- Ezek szerint... Fujito elment? - kérdezte, miközben bizalmatlanul körbekémlelt.

A 6os csapat kiért az erdő szélére. Nomiya szólt a többieknek, hogy maradjanak hátul és óvatosan előrement, hogy kilessen a fák közül hol járnak. Messze előtte hegyek magasodtak, de ha kicsit balra nézett, ott szinte a fákig elértek a sziklák, s a meredek kapaszkodó egy toronyhoz vezetett. Tökéletes búvóhely egy ekkora csapatnak! Jól védhető, és onnan mindent látnának. Visszament, hogy elmondja többieknek az ötletét.

Fujito csak akkor jött rá, milyen távol került a tisztástól és az előzőleg megtámadott Yukitól, mikor elérte délen az erdő szélét. Eredetileg nem akart ilyen távolra elsodródni, főleg hogy a mocsár egy része nemsokára tiltott zóna lesz. Vissza sem mehetett, mert ott valószínűleg számítottak rá, ezért nyugat felé vette az útját.

- Nekem úgy tűnt... - felelte Yuki, ám ekkor megzördült mögötte a növényzet. Ijedten kapta hátra a fejét, jajj ne, már megint?!
A fák közül Torano Tesshin lépett ki és ijedt szemekkel nézett a lányokra.

Miután Nami kihúzta a pengét a fiú mellkasából az meglepetten meredt a fegyverre. Körülbelül a fele hosszát teljesen elfedte a vöröslő folyadék, s most lassan csepegett le róla a földre. Nobu egy pár másodpercig meredten nézte, ahogy a saját vére kopog a földön, aztán ahogy látta, hogy Nami újra hátrarántja a kezét, hogy lendületet vegyen szabad kezével elkapta a lány csuklóját, valahogy úgy, ahogy a lány is lefogta az ő kezét. Mindketten próbálták szabadítani a saját fegyvert markoló kezüket a másik szorításából, de nem jártak sikerrel. Nami gyorsan felmérte a helyzetet. Nobunak csak elég egy kicsit nagyobbat lendítenie a kezén és így is meg tudja sebezni a lányt... de... ha nem elég ügyes saját magát fogja megvágni. Hogy lehetne ebből a patthelyzetből szabadulni?
- Mért nem ölted meg, ha már megszerezted a fegyverét? - kérdezte hirtelen Nobu. A lányt meglepte a fiú hangja, higgadt volt és erős annak ellenére, hogy két komolyabb sebből is erősen vérzett. És ez a kérdés is! Mit érdekli?! Pont most... pont ez... Mikor mindjárt meghal! Sose értette az embereket...
- Mit érdekel téged az? - kérdezett vissza fanyalogva.
- Csak válaszolj!
Végülis mindegy. Elmondhatja. Úgy se értené meg ez a srác...
- Nem ölök meg unalmas ellenfelet. Nem mert sajnálnám, hogy védtelen vagy ilyesmi, csak... abban nincs semmi móka.
A lány mindezt elég kegyetlenülo adta elő, de Nobu pontosan értette mire gondol. Meglepte, de ezzel ő is teljesmértékben így volt. Elszánta magát a harcolásra, sőt érdekelték is az izgalmas csaták. Mint ez Namival, érezte, hogy teljesen felforrósodott a teste, minden porcikájával akarta ezt a csatát. De ez nem lett volna így mindenki ellen. Ez abszurd volt! Először találkozott ezzel az oldalával és, hogy pont Nami ellen élvezi legjobban a küzdelmet, ez volt a legmegdöbbentőbb az egészben! "Biztos nem vagyok teljesen normális." Ez jutott eszébe saját magáról.
- Ezekszerint engem mégsem találsz unalmasnak...
- Ó, ha annak tartanálak, nem kezdtelek volna el cukkolni - mosolyodott el a lány önelégülten - Hogy őszinte legyek, kivételesen, abszolúte vonzónak találtalak a kezedben ezzel a csodálatos fegyverrel.
A fiú megdöbbenve vette észre, hogy Naminak egészen ragyog az arca. Éreze, hogy megint az arcába fur a vér. Mi a francnak beszél ez a lány ennyi baromságot?!

Sorano türelme elfogyott. Eleget kerülgették már egymást. Akármi is lesz, ő most itt harcolni fog! Egy szál rapierjával nekitámadt a fiúnak. Igazság szerint kényelmesebben is forgatta ezt az egy darabot. Benawi azonnal észrevette a lány szándékát, s egyet hátrébblépve csalta odébb egy kicsit Yuukától. Sorano gondolkodás nélkül követte, s már nem is volt ideje kivédeni mikor Benawi hirtelen balra lépett, s felsebezte puha bőrét. A fiú diadalittas mosollyal nyugtázta a jó kezdetet, de csak pár másodpercig örülhetett. A következő pillanatban Sorano mélyen belemártotta a rapier párját a mellkasába, egészen a bordái közé szúródott a fegyver. Benawiban csak most tudatosult, hogy a lány direkt engedte, hogy megsebezze, hogy ezzel közel csalja a fiút, s egy kritikus sebet ejthessen rajta. A francba, mért nem jött rá?!

Kohei hegyezni kezdte a fülét. Ismét hallotta a távoli zöreket, amint osztálytársai utat törtek a sűrűben, de egy bizonyos nesz egyre közeledett. Mégis megérte hát várakozni! Kohei nem létező bajsza alá mosolygott és kicsit helyezkedett az ágak között. Ez érdekesnek ígérkezik.

Tatsuya valahogy nem bírta elnyomni azt a nyomasztó érzést, hogy figyelik őket. Kentának nem merte mondani, nehogy gyávának tűnjön a gyanakvása miatt, de azért idegesen forgatgatta a fejét. Hiába, senkit sem látott vagy hallott rajtuk kívül az erdő ezen részét, de mégis...
Mikor meghallotta a hangot és felkapta a fejét, már késő volt. Épp mikor az egyik vastagabb törzsű fa alatt haladtak el, valaki rávetette magát a magasból. Még magához sem térthetett döbbenetéből, mert szinte rögtön fájdalom hasított a bal karjába, ahogy valami éles tárgy a húsába mart és végighasította alkarját. Tatsuya felkiáltott és soha nem tapasztalt dühöt érezve lerázta magáról támadóját.
Kohei nem számított szemüveges társa gyors reakciójára. Azt már nem tudta elkerülni, hogy ne csapódjon a fa törzsének, de legalább összehúzta magát és így tompított az ütés erején. Jól gondolta, ez valóban érdekesnek ígérkezik. Hamar talpra állt és állát felszegve nézett ellenfeleire. Arcán furcsa mosoly játszott...

"Tudtam, tudtam, hogy nem kellett volna kimásznom!" - Himeno hátrált pár lépést, de közben zsebébe nyúlva egy-egy shurikent vett kezeibe. Ha a fiú támadni akar, legalább az övé legyen az első lépés.
- Tesshin... ugye nem akarsz te is ránk támadni? - kérdezte furcsén határozott hangon.

Kentát megdöbbentette a hirtelen támadás. Három osztálytársa már meghalt... nem tudta megmenteni őket. Pedig mindenkit meg akart... Persze Shinji megmondta előre... És maga sem gondolta komolyan... De nem akart ő maga is részesévé válni ennek a játéknak.
- Figyelj Kohei - mondta lassan - Nem kell ezt csinálnunk. Nem kell egymás ellen harcolnunk! Fogjunk össze inkább azok ellen, akik erre kényszerítenek bennünket!

Tesshin remegni kezdett a lány fegyverét látva...
- De... dehogyogy... nem... én... én csak... Én csak... az előbb láttam valakit... fé... féltem, hogy.... meg fog támadni... és... - elhallgatott, mert úgy remegett, hogy beszélni se tudott rendesen, vett egy nagy levegőt, hogy tudja folytatni - Azt hittem, hogy mert ti lányok vagytok, ti... ti majd nem akartok engem.. me... meg... megöl... - ahogy ki akarta mondani azt a szót még hevesebben remegni kezdett.
Ahogy elnézte őt, Yuki nagyon sajnálta a fiút. Ő legalább annyira, ha nem jobban remeg még egy fegyvernek, csak a látványától is, mint ő! Szegény fiú...

Yuuka tehetetlenül figyelte Benawi és Sorano halálos táncát, amint a két ikerpenge összecsapott. Még mindig csak a kaszát markolva nem tudta, hogy léphetne úgy közbe, hogy a fiúnak ne ártson, most, hogy ilyen közel volt ellenfeléhez. Tétován lépett pár lépést a küzdők felé, mikoris eszébe jutott, hogy nem csak hárman vannak a környéken. Natsuki nem messze tőlük figyelte a párharcot.
"Vajon miért nem lép közbe?" - gondolta Yuuka.
Nem tudva, mit feltételezzen, végül arra a következtetésre jutott, hogy Natsuki csak szórakozni akar azon, ahogy bandája egyik tagja megverekszik Benawival. Akkor is a lány arcát fürkészte - nehogy meglephesse őket -, miközben félig visszafordult Benawi felé és megkockáztatott egy kérdést.
- Benawi, hogyan tudnék segíteni?

Kohei megvetően felhördült a békítő szavak hallatán.
- Te tényleg hiszel ebben a marhaságban? Csak hogy tudd, nem mi vagyunk az első osztály, akiket kiválasztottak erre! És hallottál már arról, hogy valaki kijátszotta a rendszert? Hallottál már sikeres szökésről? Mert én nem! És tudod mit? Bármilyen meglepő is, de életben akarok maradni... még ha ehhez mindkettőtökkel meg is kell küzdenem!
Kezében kihívóan megforgatta recés rövidkardját, amivel az előbb megsebezte Tatsuyát. Tatsuya sérült karja vérzését próbálta megállítani nem sok sikerrel, miközben szikrázó szemekkel meredt Koheire.
- Kenta... - mondta fenyegetően halkan. - Azt hiszem, mégsem úszhatjuk meg olyan könnyen a harcokat, ahogy akartuk.
Kohei támadó szándékát látva jobb kezével elővette táskájából a kalapácsot. Most mintha kissé kevésbé undorodott volna tőle, mint azelőtt.

Sorano szélesen elmosolyodott. Hogy Yuuka kérdésén, vagy azon, ahogy kihúzta a rapiert a fiúból, vagy azon, hogy ezután a fiú előreborulva köhögött egyet és vér tört elő a szájából... Ezt nem lehetett tudni. Mindenesetre azt megállapította magában, hogy ez sokkal gyorsabb lesz, mint gondolta. Jó kis fegyvert szerzett. De az a kasza még jobb!
Benawi csak homályosan érzékelte a lány kérdését, de ahogy felemelte a fejét, kitisztult a kép. Sorano még mindig szemmel tartotta őt, de közben sunyin a lány felé pillantott.
- Sehogy! - kiabált rá a lányra, s a szájához emelte a kezét, hogy letörölje a vért - Csak menekülj el innen, nagyon gyorsan! - szinte könyörgött.

Himeno leengedte shurikent tartó kezeit. Hogy gondolhatott egy percre is arra, hogy rátámadjon a fiúra? Az iskolából való kilépéskor is érzett elszántság megrémítette, nem tudta, miért reagál úgy, ahogy. Tesshin példáját követve nagy levegőt vett.
- Bocsáss meg... én... én csak...
Érezte, amint lassan egy könnycsepp folyik végig az arcán. Ismét sebezhetővé vált.

Kenta ránézett sebesült barátjára. Igaza van. Nem érhet itt véget! Sok embert kell megmenteniük, és Koheinek nem fogja tudni elmagyarázni, hogy ez lehetséges. A francba! A francba... ölnie kell?! Előhúzta a konyhában talált kést.

- Semmi baj - rázta meg a fejét gyorsan Tesshin, de azért biztos, ami biztos hozzátette - Akkor ugye nem bántotok? Ugye?
- Dehogy! - nevetett fel Yuki kicsit megkönnyebülve - Kivel találkoztál?
- Hát... azt hiszem ő nem vett észre engem - mondta lassan Tesshin - Ott volt nyugaton az erdő szélén egy háznál - a mondott irányba mutatott, aztán kicsit remegő hanggal hozzátette - Shinji...
A lány szíve nagyott dobbant. Shinji, hál' Istennek!
- Ó, akkor nincs semmi baj! - mondta a lány - Shinji jófiú!
Odafordult Himenohoz:
- Ne haragudj, de nekem muszáj mennem! Látnom kell őt... Semmiképp sem kockáztathatom meg, hogy meghaljak anélkül, hogy...
Nem fejezte be a mondatot, hanem mint nem is olyan rég, sebes léptekkel indult el nyugatra.
- Szerintem ez nagyon nem jó ötlet! - szólt utána halkan Tesshin, de a lány csak megrázta a fejét. Tesshin a száját harapdálta.

Yuuka egyszerűen nem tudta rászánni magát a menekülésre. Tudta, hogy ez lett volna a logikus lépés résézről, de egyre csak nézte Benawi szenvedését. Jó ég, hogy lehet Soranonak ennyi ereje?!
- Nem... nem! - hangja először erőtlenül csengett, de másodszor már határozottan kiáltott fel. - Nem hagylak itt meghalni, miután megmentetted az életem! És amúgy is, milyen ember lennék akkor?
Feltámadó bátorsága szinte szárnyakat adott neki, amint Natsukival nem törődve Soranóra rontott. Tudta, hogy őrült dolog, amit cselekszik, és lehet, hogy élete egyik utolsó lépése, de már túlságosan is elszánta magát.

Himeno meglepődve nézett a gyorsan távolodó Yuki után.
- Ezek szerint ketten maradtunk - mondta a fiúnak. - Van ötletedet, merre lehetnek még a többiek? Mert én... nos, legyen elég annyi, hogy lemaradtam néhány dologról.

Nami kezdte unni ezt a furcsa pózt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, végig sem gondolva mit mondd a fiúhoz szólt:
- Mi lenne ha összefognánk? - Nobu NAGYON döbbenten nézett rá, talán kicsit el is fintorodott, a lány hadarva részletezni kezdte - Nagyjából egyforma erősek vagyunk, és most eléggé le is sérültünk. Csak kinyírnánk egymást, ami igazságtalanság, lévén mi vagyunk az egyik legjobbak. Fegyver, elszántság, lelkesedés és technika szempontjából is. És mindketten rajongunk a harcért. Hasonlítunk!
- Hülyének nézel?! - csattant fel a fiú.
- Van jobb ötleted? Elhiszem, hogy még nem bízol bennem, de...
A lány szétnyitotta a kezét, s a penge a földre hullott. Immár teljesen fegyvertelen volt.
- Ha most bárki ránk támad - folytatta a határozottan a fiú szemébe nézve - Megöl mindkettőnket. Ez mégis melyikünknek érné meg?
Nobu elgondolkozott.
- Igazad van - bólintott.
- Akkor most rajtad a sor, engedd el a fegyvered!
Nobu kicsit habozott, aztán ugyanúgy tett, mint a lány.
Aztán még mindig fogva a kezét felállt, s odébbtolta a földön heverő fegyverektől. Nami értetlenül nézett rá, de hagyta. Vicces volt ahogy így fogták egymást... Ha valaki ezt kátná, te jó ég! Elengedte a fiú kezét, ám az még mindig fogta a lány jobb karját. A lány kissé oldalra hajtotta a fejét, így valakitől olyan kislányosan aranyosnak tűnt.
- Ha egy kicsit se bízol meg bennem, nem tudunk haladni... El kéne látnunk a sebeink...

Sorano meglepetten nézett a kaszára mely mélyen végigszántotta az oldalát, ömleni kezdett belőle a vér. Megtorlásul Yuuka felé döfött, talánt is, de erre Benawi támadta be őt, válaszul arra, hogy megsebezte a lányt. Ám ekkorra már Natsuki is ott termett, s egy nagy csapást mért hátulról a felkészületlen lányra.

Tesshin elgondolkozott.
- Nemtom.. mondta lassan... Mikor kijöttem láttam valakit keletre szaladni... Lehet, h... az volt, aki Kurshoshit... Mást nem láttam. Csak zajokat hallottam. Sokat. Szerintem... tele van velünk az erdő... - megrázta a fejét, h kizavarja belőle a gondolatokat - Enni kéne valamit.
Ezzel turkálni is kezdett a táskájában.

Nobu, bizalmatlanul, de elengedte a lányt.
- Most összeszedem a fegyverem, rendben? - kérdezte a lány. Nobu egy rövid szünet után bólintott. A lány odament a borotvapengéhez, és Nobu fegyverét is felvette. Mikor visszanézett a fiúra látta, hogy az a lándzsa mellett áll. Épp akkor hajolt le érte. Mozdulatlanul várt. A fiú csak egy rövid pillantást vetett a lányra, aztán megvizsgálta a hosszú fegyvert. Próbaképp összehajtotta, majd kinyitotta újra.
- Nagyon szép, egyedi darab. Tetszik a mechanikája - mondta lassan Nobu. Nami büszkén mosolygott.
- Ugye? Klassz ez az... ostor vagy mi is - nézegette a kezében - Nem akarsz cserélni?
Nobu felmordult.
- Kösz, nem. Meg vagyok elégedve vele.
Nami lassan odasétált a fiúhoz. Megállt mellette, aztán odanyújtotta neki a fémlemezes cuccot. Nobu egy biccentéssel megköszönte, és visszaadta a lánynak a lándzsát. Aztán odaébbvonult oda, ahol ledobta a táskáját, és leült mellé. A lány is a saját cuccához ment és összehajtogatva beletette a fegyvert. Turkált egy kicsit a táskájában, de sejtése beigazológott. Ruhaujjára nézett, arra amelyiket Nobu felhasított a fegyverrel. Aztán végignézte a sebeit és megrántotta a vállát. Újra a fiút figyelte. Az szintén a lányt nézte, de még csak véletlenül se jött közelebb.
- Nem kéne ellátnod a sebeid? - kérdezte a lány. A fiú megrántotta a vállát.
- Nem érdekel... Nem ügy...
A lány felsóhajtott, s kezében a táskáját fogva odasétált hozzá. Nobu már állt is fel, hogy ne jöhessen hozzá közel a lány.
- Jajj, ne gyerekeskedj már! Most szövetségesek vagyunk.
Nobu bizalmatlanul elhúzta a száját.
- Na persze...
- El is tettem a fegyverem - mondta a lány.
- A lándzsát - felelte a fiú habozás nélkül - A penge meg ott van a zsebedbe süllyesztve. Ne csináld ezt az álbalhét, mert kurvára nem áll jól.
A lány megdöbbent a fiú szavain és hanghordozásán. Mégse adta fel, fogta a borotvapengét és elhajította a fák közé.
- Ez a szar nem is kell. Nem elég elegáns.
Ledobta a földre a táskáját, s úgy sétált oda a fiúhoz.
- Nálam nincs semmi hasznos, belenézhetek a táskádba?
A fiú kezében fegyverét szorongatva megvonta a vállát. Nami lehajolt, s keresgélni kezdett, de csak azokat a cuccokat találta meg, amiket mindenki megkapott induláskor. Semmi személyes tárgy. Furcsa. Aggódva nézett Nobura. Még mindig erősen vérzett abból a két sebből. Újra a ruhaujjára pillantott.

Yuuka megtántorodott a rámért ütés erejéről. Hát mégsem lett volna szabad megfeledkeznie Natsukiról!
Még ideje sem volt rendesen megfordulni, mikor Benawi kihasználva Sorano pillanatra lankadó figyelmét összeszedve magát talált a rapier-ral. Végre Yuuka is szembekerült új ellenfelével és visszatámadott a kaszával. Natsukinak épp csak a karját érte a csapás, de visszakézből újabb ütést mért Yuukára, aki szinte térdre rogyott a fájdalomtól. Sorano úgy döntött, hogy hátrahagyva Benawit szintén a lány felé fordul, de nem kellett volna félvállról vennie a fiút- a Benawinál lévő rapier ismét a testébe mart. Sorano megfogadta, hogy többé nem hibázik és már csak a fiúnak szentelte figyelmét.
Natsuki és Yuuka váltott párharca is folytatódott, de utóbbinak most sikerült hárítania a bandavezér csapását. Benawi látta, hogy Yuuka talán bajban lehet, ezért a lány segítségére sietett és ő is Natsukinak rontott. A lány csak egy szemöldökrántással reagált az újabb ellenfélre, de annál nagyobb erőkkel támadta Yuukát. Ám Sorano sem hagyta annyiban, rapierja ismét átjárta Benawi testét, újabb véres sebet fakasztva a fiún. Benawit újból átjárta a fájdalom, de most nem ért rá hátbatámadójával foglalkozni. Meg akarta védeni Yuukát, ezért nem hagyta abba a Natsuki ellen irányzott támadásait, de hamarosan ismét hátában érezte Sorano csapását.
Natsuki és Yuuka továbbra is bőszen ostromolták egymást, felváltva megsebezve a másikat. A kasza újra és újra lecsapott, de Natsuki feszítővasa is bőszen munkálkodott Yuuka testén, míg egyszer keményen odacsapott a lány mellkasára. Yuuka érezte a tompa sajgást és ahogy tüdejéből kiszorult a levegő. Hátratántorodva nagyokat lélegezve kapkodott az éltető oxigén után.