3. - A játszma elkezdődött

- Rendben - Himeno visszarakta térképét és reggelije maradékait a táskába. Mikor keze a bárd nyelére fonódott, úgy döntött, azt inkább magánál tartja, hátha már várnak rájuk. - Szerintem induljunk minél előbb.

Benawi nem szólt semmi, úgy gondolta, még ha nyugtatná a lányt, attól is csak még jobban zavarba jönne. Ráadásul olyan aranyos volt, ahogy pirult.
Natsuki felállt, s a holtesthez sétált, leszedje róla a kendőt. Mégiscsak kelleni fog. Nem túl guszta, hogy egy hulláról van, de... Nem lett véres se, szóval majd nem gondolnak rá... Benawi nem tűnik finnyásnak, meg egyébként is, aki ilyeneken sír egy ilyen helyzetben az dögöljön meg. A fiú észrevette mit csinál Natsuki. Persze ahogy visszafordult a lány is látta, hogy a fiú őt nézi.
- Nem fogjátok kitalálni mi volt ez... - mondta, ahogy kezében lóbálva a cuccot feléjük tartott - Fegyver... Egész jól használta...

- Oké - felelte Tesshin, s követte a lányt. Út közben azzal ügyködött, h valami erszényt csináljon az övére a shurikeneknek. Jobb híján egyik ruhaujját szakította le, s azzal ügyködött. Most az egyszer irigyelte Kazushigét különös hobbijáért. Az eredmény igen furcsa lett, de működött. Egy aggódó pillantást vetett a lány felé, hogy nem fogja-e kinevetni.

Yuuka elkapta az ujjait, mintha tűzhöz ért volna. Addig a pár percig, amíg Benawival foglalkozott, el is felejtette, hogy Natsuki is ott van. Elkerekedett szemekkel meredt a lány kezében tartott kendőre.
- Egy kendő? Várj, inkább nem akarom tudni, mit is művelt vele...

Sayuri próbálta hárítani a döfködéseket, de lassú volt a nehéz fegyverrel, s nem igazán akart kárt tenni a másik lányban, ha nem muszáj. De az nagyon gyors volt, többször is talált, s ha nem támad vissza csúnya vége lesz a dolognak...
- Saika... - próbálkozott egy hátraugrás közben - Hagyjuk abba, ez nem...
De a lány megint felé döfött, s végigsértette a lábát a térde alatt. Francba! Ez teljesen megkattant, nem lehet vele beszélni... De ha még sikerülne is, biztos hátbatámadná, mint annak idején az a valaki, akiben megbízott... Semmi értelme próbálkoznia. Felemelte a fejszét, felfogta a következő suhintást, s tovább lökte a fegyvert a lány felé. Saika keze megnyúszott, s a fejsze a vállába vágódott. Felordított. Sayuri visszarántotta fegyverét, s most a másik oldalról támadott, a másik lány még idejében elugrott, h a sérülés csak könnyebb legyen. A harc egyre hevesebb lett. Saika gyorsabb volt és többször is talált, ám a Sayuri hatalmas fejszéje nyomán keletkező mély sebekből egyre jobban ömlött a vér. Saika arca egyre színtelenebb lett, s a vérveszteségtől szédelegve mozgott.
- Nem lehet, hogy elveszítsem ezt a csatát! A francba egy lány ellen nem veszíthetek! - gondolta a focista lány. Ekkor ellenfele, hirtelen a földre zuhant, s a mellkasához kapva zihálni kezdett. Nem tudta mi lehet az oka, de ezt most kihasználja, hogy befejezhesse a küzdelmet!

A három fiú pár végtelennek tűnő pillanatig csak kerülgette egymást, míg végül Kohei törte meg a pokoli várakozást. Erősen markolva a kardot Tatsuyára támadt. Miért is ne? Ha már ők ketten kezdték, akár folytathatják is. És kicsit abban is reménykedett, hogy Tatsuya még nem tért teljesen magához a csapásból - sérült keze is eléggé vérzett. Kohei precíz mozdulattal szúrt előre, és el is találta ellenfele oldalát, bár a penge nem mélyedt bele túlságosan, de elég szép vágást ejtett rajta. Kohei magabiztosan elmosolyodott, de meg is bánta önteltségét. Nem számolt ugyanis az érkező Kentával, aki szintén elég jól kezelte a konyhakést. Kohei némileg elbátortalanodva lépett hátra - lehet, hogy elszámolta magát, és Kenta veszélyesebb ellenfél lesz? Hát jó, akkor most csak vele törődik majd - legalábbis egy ideig. Ismét előretört, de Kenta gyorsabbnak bizonyult nála és már érezte is a hideg acélt valahol lent a lábszárában - hogy pont vetődés közben érte el őt a másik! Dühösen fordult vissza, a sebe nem volt olyan súlyos, hogy ne tudott volna a lábára állni. Legalább annyi előnye volt, ha már kettő ellen harcolt, hogy bár figyelmét meg kellett osztania, de a kardja azért mégis hosszabb volt a másik kettő fegyverénél. Ezt bebizonyítva már ugrott is újra, szinte táncolt a pengével, ahogy felsebezte Kenta karját. Ám Tatsuya is magához tért kétszeres sérüléséből és már várt rá. A kalapács feje lesúlytott. Kohei idejében félrerántotta kardot tartó kezét, így legalább nem a kézfejét találta el, hanem csak két szélső ujját a nehéz fém. Kohei hangosan elkáromkodta magát - ez meg fog maradni egy ideig, és valószínűleg el is tört.
- Azt hiszitek, olyan jók vagytok? - ordította. - Ketten egy ellen, nagyon nagy szám, mondhatom!
- Mintha lesből lecsapni olyan bátor dolog lenne! - vágott vissza Tatsuya és önkéntelenül is sérült karjához kapott. - Inkább állj le, még mindig nincs késő!
- A nagy szart!
Kentának épp elég volt az idő, hogy megkerülje Koheit és mély sebet vágjon a fiú baljára. Kohei ordítva fordult hátra, de már nem érhette el ellenfelét, Kenta már vissza is vonult. A nagy forgás közepette Tatsuya kalapácsa is elérte a fiút és lábon találta, nem messze Kenta találatától.
- És ennyit a figyelemelterelésről! - kelt ki magából ismét a kardot szorongatva. - Hát jó, szórakozni akartok? Legyen!
Gyorsan felmérte a távolságot közte és ellenfelei között, és végül Kentát választotta. Érezte, hogy Tatsuya kalapácsa még egyszer eltalálja, ezúttal vállon, de ez még nem állította meg. Elvetődött az újabb csapások elől és egy hátraszaltóval már Kenta előtt is termett.
- Itt repül a kis madár! - vigyorgott a fiúra, és közben élvezte, amint kardpengéje a másikba fúródik. - Milyen kár, hogy recés ez a penge, nem?
Kenta is rájött hibájára, de nem számított rá, hogy a fiú ilyen hamar hátrakerül. Érezve a fájdalmat csapásra emelte a kést és Kohei oldalába mélyesztette. A fiú kissé összerezzent, de mintha nem is igazán érezte volna, arcán még mindig ott játszott az eszelős vigyor, ahogy kirántott pengéjét Kentából.
- Ez biztosan fájt - vágott sajnálkozó arcot. - Milyen kár...

- Hát akkor semmiképp se interjúvold meg Yumika Himenot a kérdésről - mosolygott Natsuki, aztán hirtelen bevillant neki a jelenet. A szája elé kapta a kezét. Még így visszagondolva is borzasztó élmény volt. Az a hang ahogy fulladozott a lány, és az a kegyetlen öröm amivel Mai figyelte őt... Vajon Kuroshi... Érezte, hogy összeszorul a gyomra. Nem kellett volna ilyesmivel viccelődnie, ez...
- Natsuki... - a lány a nevét hallva gyorsan felkapta a fejét. A másik kettő őt nézte.
- Jól vagy? - kérdezte még mindig gyenge hangján Benawi.
- Ahm... persze... - odasétált Yuukához - Tessék fogd ezt, elég bizarr a múltja, de attól még sebkötözésre jó...
Natsuki próbálta összeszedni magát, hogy ne lássák a többiek gyengének vagy bizonytalannak, de valahogy egészen megváltozott a hangulata. Próbálta kiverni a fejéből az előbbieket.
- Melyikőtök tudná elrakni Sorano kajaadagját meg vizét? Én már nem bírok több dolgot cipelni, hacsak itt nem hagyom a feszítővasat, de... Az még kellhet, nem szívesen tenném.
- Hát nem tudom - felelte Benawi - Ha haladnunk kell én örülök, ha a saját cuccom tudom vinni... Sajnálom, hogy ilyen használhatatlan lettem - mondta szégyenkezve.

- Francba pont most... pont ilyenkor... - gondolta Sayuri, s próbálta összeszedni magát, de hiába, a másik lány szinte átdöfte a karját a bicskával. Két kézzel fogott rá a fejszére, nem törődve a fájdalommal, s minden erejét beleadva a lány felé lendítette azt. Saika meglepődött a gyors válaszon, nem volt ideje odaébbugrani. Ahogy lenézett látta, hogy a törzse feléig becsúszott a fejsze, de furcsa módon nem érzett semmit sem. Csak nézte ahogy ömlik kifelé a vére. Aztán valahogy szűkülni, sötétedni kezdett a világ. Eldőlt mint egy zsák, de ezt ő már nem tudta.

[Maradt 37 fő.]

Nami tanácstalanul nézte a térképet.
- Én ezt nem értem! - mondta Nobunak - Itt kéne lennie! Dehát itt csak naagy sziklák vannak. Be lettünk csapva!
- Ha rajta van a térképen, akkor itt kell lennie - vitatkozott a fiú, már sokadszorra mondta ezt el - Direkt a játékhoz csinálták a térképet szóval, itt van, hidd el.
- Na és te látod, hol van?! Ha olyan okos vagy mondd meg...
Nobu felsóhajtott.
- Veled aztán élvezetes lesz társulni... Jó ég... Milyen hisztis kis...
- Ki ne mondd!
Nobu megrántotta a vállát, s nekiállt megmászni az előttük lévő domboldalt. A lány kelletlenül követte. A tetejére érve már látta a házat, pont két sziklatömb között. Agyrém! Ki épít ilyen helyre házat?! Elkezdtek leereszkedni a meredek oldalon.

Mikomi álmosan nézett az órájára. 7 óra múlt el pár perccel. Nem volt szíve felébreszteni a testvérét, de lassan neki is jól esne egy kis pihenés... Óvatosan megsimogatta ikre arcát, s így ébresztgette.

Kohei friss vértől csillogó pengéjére nézett.
- Szép piros a véred, Yamada. Kár, hogy más nem jött ki belőled... Bár ezen még változtathatunk!
Hogy nyomatékot adjon szavainak máris ismét döfésirányba fordította a pengét és úgy rontott Kentára. Kenta most már várta a csapást, így sikerült elkerülnie, hogy a kard ismét átjárja a testét, de azért karja nem kerülhette el a találkozást Kohei fegyverével. Ám szinte rögtön visszacsapott, hogy aztán pengéik újabb őrült táncba fogjanak.
Tatsuya túl későn tért magához, őt is meglepte a fiú akrobata produkciója. De így visszagondolva annyi évig szinte semmit sem tudott meg róla! Pont most kell ilyeneknek kiderülnie? Megrázta a fejét és a küzdők felé futott, így még épp láthatta, amint Kenta kése mélyen Kohei gyomorfalába fúródott.
- Az anyád! - Kohei hátratántorodott fájdalmában. Most már ő is érezte, hogy ez nem puszta játék, ahogy remélte. - Csak nem... csak nem akarsz megölni?
Arcán ismét felsejlett a vigyor, ami szinte rögtön le is fagyott róla, mikor Tatsuya végre beérte és oldalba taszította a kalapáccsal.
- Ez is biztos fájt - visszhangozta a szemüveges Kohei nemrég elhangzott szavait. - Egy gyomorszúrást közvetlenül követő kalapácsütés biztos nem lehet kellemes.
Kohei elfintorodott, és jobbra vetődött, hogy távolabb kerüljön ellenfelével. Sérült lába viszont már elég terhelést kapott, így most megadta magát, aminek köszönhetően Kohei nem fejezhette be az ugrást, elvesztette egyensúlyát. Kenta ki is használta az adódó alkalmat, de csak felületes sérülést okozhattak egymásnak. Tatsuya is ott termett, hogy újra oldalba taszíthassa közös ellenfelüket.
Kohei válaszul kirúgott épp lábával és pont eltalálta a Tatsuya kezén ejtett első vágását. Tatsuya sebe eddig is pokolian sajgott, de most megújult erővel mart belé a kín. Kenta ismét magára maradt, hála neki! Összszorítta a fogait és megpróbálta újra harcképessé szedni össze magát.
- Újra csak ketten - jegyezte meg negédes hangon Kohei. - Akkor talán használjuk ki az időt.
- Túl sokat beszélsz! - szólalt meg először a csata során Kenta, de már nem kerülhette el a kardot.
- Hoppá! - színlelt megbánást a másik. - Ám arra talán jó, hogy elvonjam kissé a figyelmedet.
- Vagy nem! - Kenta furcsa vágást ejtett alulról Kohei combjára, megsebezve ezzel a fiú ép lábát. - Na most ugrálj!

Kohei sziszegve húzódott vissza. Egyenlőre mégis hagyni kéne Kentát... Épp időben fordult hátra, hogy félrecsapja az érkező Tatsuya kalapácsát, de Kenta sem hagyta annyiban. Most, hogy Kohei gyorsasága jelentősen csökkent sérült lábai miatt, az ő előnyük egyre nőtt. Hát igen, kettő az egy ellen lehet, hogy tényleg nem a leglovagiasabb dolog, de most az életük volt a tét! Meg azoké is, akiken segíthettek, ha sikerrel járnak.
Kohei megzavarodott előnyvesztésén és már nem mert volna megkockáztatni egyetlen ugrótrükköt sem. Már csak kardja erejében reménykedhetett és abban, hogy súlyosabb sebeket okoz a másik kettőnek, mint azok neki. Ez a pár másodpercnyi gondolkodás elhibázott döntésnek bizonyult. Amíg Kohei új taktikáján törte a fejét, Kenta és Tatsuya szinte egyszerre csapott le rá, két tűz közé szorítva a fiút. Jobbról Tatsuya, balról Kohei, neki meg csak egy fegyvere van, remek! Tatsuya ütése viszont valahogy más volt most. Pont mellkason taszította a nehéz kalapácsfejjel ellenfelét, aki zihálva tántorodott hátra. Tatsuya önkéntelenül is visszagondolt a házban Kentához intézett szavaira... még hogy nem tudná eltörni ezzel senki bordáját! Pedig most nagyon is úgy tűnt, hogy pont ezt tette.
Kohei kezdett rájönni, hogy mi vár rá. Ezt már nem élheti túl, az biztos. Ha valami csoda folytán mégis az ellenkezője történne, ilyen sebekkel úgysem sokáig bírná ebben a játékban. Mert szinte nem volt olyan porcikája, ami ne vérzett volna, vagy ne borította volna zúzódás. Hát jó, ha meg kell halnia, legalább stílusosan teszi, hagy emlékezzenek rá! Főleg Tatsuya dühítette fel. Ha a szemüveges nem lett volna és nem zavarta volna meg állandóan, könnyűszerrel végezhetett volna Kentával! Rendben, akkor kapja Tatsuya az utolsó csapásait!
Arcán ismét - talán utoljára - megjelent a jól ismert vigyor. Nem beszélt többet, most már felesleges lenne. Kissé nagyobb terpeszbe állt és lejjebb engedte a kardot, hogy rendesen nekifuthasson. Kényszerítette a lábait, hogy kitartsanak ebben a végső csapásban. Kivárt néhány pillanatot, amíg Tatsuya odaért, ahová várta, majd nekiindult. Mintha ez lenne a hadművelet célja, kicsit tovább mélyítette a fiú karján lévő sebet. Tatsuya felordított és meglegyintette a kalapácsot, de célt tévesztett. Kentát is meglepte a hirtelen kitörés, így elkésett a vágással. Ám hamar összeszedte magát és sikerült még utoljára megsebeznie a fiút. Kohei azonban csak vadul felnevetett és kilépett jobb sasszélépésbe. Kissé összehúzta magát, azután megpördült. Sérülései ellenére szinte úszott a levegőben és közben csak forgott. Pengéje már így önmagában is rendkívüli fájdalmat okozott volna, de nem elégedett volna meg ennyivel. Ez lesz az utolsó ütése, mindent bele kell adnia, hogy elég lendületet gyűjtsön. Hirtelen félbeszakította az észveszejtő forgást és előredöfött a karddal, épp Tatsuya irányába. Elmosolyodott, mikor érezte, hogy a penge könnyedén a másik húsába hatol - jó mélyen az oldalába. Kár, tüdőre célzott, vagy minimum gyomorra. De most már mindegy, ez is elég nagy kínokat okoz majd, főleg amíg kiszedik a pengét. El is engedte fegyverét és kitárt kezekkel, felszegett fejjel állt Tatsuya elé.
- Na mi van, csak nem fájt?
Tatsuya megrészegült a fájdalomtól és a közeli győzelem érzésétől. Utoljára felemelte a kalapácsot és pont olyan ívban küldte meg, hogy fejen találta a vele szemben állót. Kohei hátratántorodott, és végtelennek tűnő lassúsággal dőlt a földre. Arcán még mindig ott játszott elégedett mosolya.

[Maradt 36 fő.]

Hanako lassan ébredezett. Álmatagon kinyitotta a szemeit és úgy nézett testvérére.
- Hány... - kezdte volna, de egy ásítás félbeszakította. - Hány óra van?
Fáradtan feltápászkodott és kinyújtóztatta tagjait.
- Akkor most én jövök az őrködésben, és te alszol.

Sayuri levegőért kapkodva feküdt a holtest mellett. Megpróbált felkelni, hogy elére a táskáját, de nehezére esett. Ez nem sokon múlott... Kis hiján meghalt... Ráadásul még mindig nem biztos, hogy megúszta... Ha valaki idejön a zaj miatt... Megvan a táska... A franba hol van az a szar?! Áh... Jól van... megvagy...
Miután Sayuri kicsit jobban lett és le is nyugodott, odasétált a holttesthez. Először is zsebretette a bicskát, jól fog az még jönni. Egy kisebb fegyverrel ő is könnyebben fog mozogni. Meglepődött mennyi cucc van a lány táskájában. Ennyit biztos nem fog elbírni. A baj az volt, hogy még a fontosabbakat sem. Nem tud minden kaját elrakni. Ez kellemetlen... Inkább egy vizespalackot hagy itt, azt könnyebb újratölteni. Elkezdte kipakolni a cuccokat, hogy lássa ha van valami használható. Egy zacskó cukorka, lézer, mini zseblámpás kulcstartó... Jé... egy maci... de ez... Chiyoé? Látott nála ilyet. Te jó ég! Saika ölte meg Chiyo-chant!! A többi dolog is használhatatlannak tűnt: focilabda, kabala sál, baseball sapka, váltóruha, stopper, mobil... A cukrot azért elrakta. Két üveg vizet hagyott a táskában. Nem pakolt össze, senkit se érdekel, ha szét vannak szórva a cuccok. Ránézett az elég ramaty holttestre... Bár milyen lehetne egy hulla... Letakarta az előbb talált pólóval, amennyire lehetett. Legalább az a brutális seb ne látszódjon. Letörölte a vért a fejszéről és gyorsan elrakta a táskájába. Jobb így, hogy a vállát húzza, mint a kezében. Gyorsan továbbindult, mielőtt valaki meglátja.

Mikomi álmosan bólintott.
- Ja de előbb... 6kor kiderült pár dolog. Meghaltak néhányan... És... vannak a zónák is, tudod... - Megmutatta neki a térképet és a névsort - Szegény kis Chiyo-chan... Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elkezdjük egymást.... Ez olyan szörnyű! Aki Chiyot képes volt bántani az minket is fog. Kétlem, hogy az a kicsi lány harcolni akart volna...

Chino szemét meresztgetve nézte a házat és az ablak alatt kuporgó alakot. Fumi lenne? Megszaporázta lépteit és kiáltani akart, de barátnője és észrevette őt és csendre intette. Chino nem nagyon értette a másikat. Talán valaki van a házban? Ő is lekuporodott és rövid időn belül csatlakozott Fumihoz.
- Mi van? - mondta végül, amilyen hangosan csak merte. - Van bent valaki?
- Nem tudom - formálta szinte hang nélkül a szavakat Fumi, és a zárra mutatott. - Esetleg meg kéne nézni, de egyedül nem akartam bemenni, mert azért ketten mégiscsak többre megyünk.
- Rendben - bólintott Chino, miközben egy míves tőrt vett elő a zsákjából. - Egész mutatós darab, nem gondolod? Mindig is akartam egyet...
Fumi válaszul inkább saját fegyverét rakta a másik elé.
- Ez meg mi?
- Nyisd ki és meglátod. Roppant fantáziadús.
Chinonak nem került bele sok időbe, hogy szétnyissa barátnője fegyverét. Mikor végzett, megütközve nézett a kezében tartott tárgyra.
- Ezzel meg mit akartak? Ültessünk kaját, ha elfogy a sajátunk? - kissé megkapirgálta a földet a kapa élével. - Bár eléggé meg van élezve.
- Igen, nem szívesen venném, ha a fejemben landolna, úgyhogy... ne legyintgess felém vele, ha megkérhetlek!
- Ó, bocsi! Csak még sosem volt kapa a kezemben, és ez olyan gáz.
- Inkább add vissza!
Kis egyeztetés után naivan úgy döntöttek, hogy egyszerűen bemennek az első ajtón, és lerohanják, akit találnak - persze nem gyilkolási szándékkal, de azért mégis... Magukhoz vették fegyvereiket, majd az ajtó elé álltak.
- Egy... kettő... három! - kiáltotta Fumi és berúgta az ajtót. Odabent persze senkit sem láttak.
- Tisztára, mint Charlie angyalai, ahogy itt az ajtóban állunk, kezünkben a fegyverekkel, nem? - kérdezte egyszercsak Chino. - Már csak Saika hiányzik, és milyen szépen teljes lenne a kép. Amúgy szerintem akár be is mehetnénk.
- Ennyit az óvatosságról... - sóhajtott lemondóan Fumi.
- Mondja ezt a mindig rohanó Miss. Sebességőrült.
Pár másodpercnyi küszöbön toporgás után végre összeszedték magukat és beléptek a házba.

Yuuka kíváncsian nézett Natsukira. Furcsa, vajon mi történhetett vele, amitől hirtelen így megváltozott? Mi történt vele? Már azon kívül, hogy Kuroshi... megborzongott a gondolatra, hogy végülis ki áll nem messze tőlük. Megerősítette az előző kötést a jóval strapabíróbb kendővel, majd ismét a lányhoz fordult.
- Nekem még van hely a táskámban, tehát valamennyit tudok vinni - válaszolta az előbb feltett kérdésre, majd Benawira nézett. - Neked meg... szóval elég érdekesen nézel ki így átkötözve, tehát van valami másik felsőd vagy akármid? Csak mert akkor a kötést is jobban védené, meg nincs itt olyan meleg... szóval érted...
Te jó ég, hányadszor pirult már el röpke egy órán belül? Remélte, hogy Benawi és Natsuki nem látta meg.

Hanako félve böngészte át a listát, majd kissé megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Tehát eddig hárman... és ki tudja, azóta hányan! Most aludj te is egy keveset, addig megpróbálom átgondolni, hova tovább. Mert előbb-utóbb másnak is feltűnik majd ez a vár. Látod, mégis jó döntés volt, legalábbis egyenlőre, részedről, hogy ezt a távoli pontot nézted ki.

Himeno és Kaori gy ideig némán sétáltak lefelé. Legalább egy fél óra eltelt mire Himeno összeszedte magát. Úgy ahogy.
- Miért? - kérdezte óvatosan. Kaori felkapta a fejét.
- Mit "miért"?
- Mért mentettél meg.
- Nem mentettelek meg.
- Hát?
Kaori megrántotta a vállát.
- Csak azt csináltam, amit Natsuki mondott. Engem nem érdekel...
Himeno összerezzent.
- Natsuki... ezt nem értem... - a lány megtorpant. Megöli Soranot aztán utánuk jön? De akkor mért kellett elmenniük? Mit terveznek ezek ketten? Kaori látta Himeno arcán a kétségbeesést és ő is megállt.
- Én sem tudom pontosan mit akar Natsuki, de nézd... Megmentette az életedet, szóval...
Himeno furcsán nézett a másik lányra. Megmentette? Mikor? A ki nem mondott kérdésrére már válaszolt is Kaori.
- Ah.. lehet, hogy te nem emlékszel. Ő szólt rá Soranora, hogy engedjen el téged, mikor fojtogatott. Natsuki nélkül már valószínűleg halott lennél. De hogy mért csinálta, ne kérdezd. Nem ismerem őt. Azon kevésbé lepődtem meg, hogy megölt valakit, mint azon, hogy téged nem hagyott meghalni. Hogy mért küldött el minket azt se tudom. De nekem nem kell kétszer mondani. Se Sorano, se Natsuki közelségére nem vágyom. Először idejöttem a találkozónkra, de... Már nagyon megbántam...
Himeno csodálkozva hallgatta a lányt, s elindultak tovább. Micsoda baráti társaság!

Benawi a fejét rázta.
- A saját cuccom még a legelején eldobtam, hogy nem elsz szükség rá. Csak pár cuccot hoztam el, de az nem a ruha volt. Szívás...
Köhögött egyet, s látta, hogy megint vér ömlik a kezére. Natsukira nézett.
- Itt tudunk maradni egy kicsit?
A lány bólintott.
- Az lenne most a legjobb. Itt a fák közt valamelyest rejtve is vagyunk. Próbáljatok meg aludni egy kicsit. Igazából, hacsak be nem fut ide valaki, vagy tiltott terület nem lesz, jobb ha itt maradunk. Nem jó helyet változtatni, ha nem muszáj. Egyébként se, de te... nem tudnál lemászni a hegyről.
Benawi erre nem válaszolt.

- A francba, ez durva volt... - mondta Kenta Koheire nézve - Ebbe meg mi ütött? Basszus és az a kard...
Tatsuyára nézett, akiben még mindig benne állt a penge. Tényleg nem lesz szép játék azt kiszedni...
- Megvagy haver? - nézett rá aggódva. Rájött, hogy nála semmi sincs amivel bekötözhetnék a sebet, pedig az rendesen fog vérezni, ha kiszedik a kardot. Most is szivárgott a vér az oldalán. És ők még hegyet akarnak mászni! Az szép lesz... Ha pechük van nem is egyszer...

Mikomi nagyon álmos volt, miután befejezték a beszélgetést azonnal el is aludt.

Tatsuya kalapácsot tartó kezére meredt, majd mikor rájött arra, mit is tett az előbb, szörnyűlködve elhajította a szerszámot. Csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy a recés penge még mindig a húsába van ágyazódva. Lassan fordította lefelé a tekintetét, majd hangosan nyelt egyet és egy fának tántorodott.
- Meg, csak épp egy kard áll ki az oldalamból - felelte Kenta kérdésére. - Te, figyelj, valahol ott ejtettem el a hátizsákom, ahol Kohei rám ugrott, visszamennél érte? Van benne egy elsősegélydoboz, nem a legjobb felszereltséggel, de valamennyi kötszer az van benne. Csak mert van egy olyan érzésem, hogy a vérzés nem áll, el, ha kiszedjük a pengét.
Karsérülése is viszonylag mély volt, de valahogy semmiségnek tűnt a mostani oldalseb mellett. Tatsuya továbbra is a kard nyelét szugerálta, mintha így magától és persze fájdalommentesen kiszállna belőle.
- Basszus... - motyogta halkan, észre sem véve, hogy enyhén káromkodik. - Ez rohadtul fog fájni....

Kenta a hátizsákért sietett. Nem tudott mit mondani barátjának, emlékezett az érzésre, amikor Kohei kirántotta belőle a pengét, s előtte is a pillanatra, mikor tudatosult benne, hogy most mi jön, de... ez sokkal rosszabb. Mert nem olyasvalaki szedi ki, akinek mindegy, lassabb és fájdalmasabb lesz. Hamar megtalálta a zsákot, odavitte Tatsuyához és kiemelte belőle az elsősegélydobozt.
- Még jó, hogy ilyeneket hordasz magaddal. Nálam semmi sincs. Csak a laptopom "gyógyszeresdoboza"...

Haruka már kis ideje nyugat, délnyugat felé tartott. Hogy miért pont arra, azt maga sem tudta, de ha valami gáz lesz, még mindig bemenekülhet az erdőbe. Iszonyít fellengzősnek és meggondolatlannak érezte Tatsuyának tett kijelentését.
"Még hogy tudom, hogy találjak rá..." - morfondírozott magában. - "És különben is, Shouri csak egy 'ellenfél' a sok közül, mindet nem tudom megállítani! Vagy én találok rá, vagy ő rám... vagy meghalunk, mielőtt ez megtörténne... talán ez lenne a legjobb, akkor nem... akkor nem kéne..."
Félredobta önkínzó gondolatait és megszaporázta lépteit.

Benawi visszavette véráztatta, tépett pólóját - több, mint a semmi elven. Megköszönte Yuukának a törődést, és kicsit távolabb húzódott a két lánytól, az egyik fa törzsének döntve hátát pihent le. A táskáját is magával vitte, bár mikor megérezte a súlyát kicsit elbizonytalanodott, de azért összeszedte magát, ad egy kis biztonságérzetet, ha ott van mellette. Natsuki odébb szintén egy fát támasztott, de ő ácsorgott, s csendben figyelt, mindenérzékszervével, hogy nincs-e valaki a közelben, ne tudja őket senki se meglepni.

Akihito-kun úgy döntött, hogy inkább eltávolodik a két lánytól és délkeletre indult az erdő másik szélére. Remélte ott már egyedül lehet. Bár örökké úgysem bújdoshat... De a lehető legtovább ki akarta bírni összetűzések nélkül. Vajon Ami-channel mi van? Még él ez biztos... Vagyis... 6-kor még élt. Remélte, hogy a lány biztonságban van. Ráadásul még beteg is szegény! Az ront az esélyein... Meg kéne találnia... De... Ahhoz be kéne járnia a szigetet, és akkor biztosan összefutna mindenki mással is... Tétovázva megállt. Aztán visszafordult a ház felé. Lesz ami lesz...

Hiroshi egyre türelmetlenebb lett, ahogy társa ébredése várt. Ichiro és az önkéntes ébredés? Jó vicc! Inkább bement az alvókamrául szolgáló járatba és addig rázta a másikat, amíg elég éber nem lett.
- Jó reggelt, Csipkejózsika! - vigyorgott Ichiro arcába. - Sajnálom, hogy megzavarom édes álmodat, de talán el kéne kezdeni tervezni.
- Haggyámá... - morogta álmosan Ichiro és befordult a fal felé, hogy tovább folytassa eddigi tevékenységét.
- Ichiro! Most nem otthon vagy, úgyhogy kelj fel bakker!
A kemény hangvétel már megtette a maga hatását, Ichiro szinte felpattant. Ijedten mérte fel a terepet, majd megcsóvált a fejét.
- Tehát mégsem álom volt, igaz? Hát jó, Mester, hallgatlak, mit akarsz tenni?
- Először is enni.

Yuukára hirtelen lecaspott a fáradtság. Eddig a harc és Benawi ápolása közben alig érezte, hogy mennyire megviselték az események, de most! Azon kapta magát, hogy egyre laposabbakat pislog és le-lehanyatlik a feje.
- Szerintetek - kérdezte, elfojtva egy ásítást. - Szerintetek nagy baj lenne, ha kicsit lepihennék? De csak pár percre...

- Dehogy - mondta Natsuki - Pihenjetek csak le mindketten, nyugodtan. Én vigyázok addig. Bármi van ébresztelek benneteket. Én már aludtam hajnalban. - így utólag kicsit elcsodálkozott rajta, hogy milyen nyugodtan aludt Sorano mellett. Illetve, ha nem is nyugodtan, nem miatta volt zavaros az álma.

- Akkor legyen...
Tatsuya keze remegve a kardmarkolatra fonódott, de épp hogy megmozdította, rögtön el is engedte, mintha égetné a kezét. Arcán már most fájdalmas grimasz látszott.
- Kenta... - fordult komyol tekintettel a másik felé. - Ha én húzom ki, mindig megállnék, mikor érezném a fájdalmat és itt szenvednék napestig. Esetleg, megtennéd, hogy...? Persze, megértem, ha nincs hozzá gusztusod meg minden, de gondoltam, hátha.

Kaori a hegyről leérve ránézett Himenora.
- Most mi legyen? - kérdezte a lányt - te jobbra, én balra?
- Hát... - mondta óvatosan Himeno - Nem szívesen maradnék a társaságodban. Ne vedd sértésnek, de... van okom rá...
Kaori kicsit csalódott volt, de bólintott.
- Jól van, de az irányokat cserüljük mégiscsak meg. Én inkább a falu felé mennék.
- Nekem aztán mindegy - rántotta meg a vállát Himeno, s a könnyes búcsút kihagyva elindult a tó déli partja felé. Kaori pedig, ahogy mondta a település felé vette az irányt.

Pont abban a pillanatban, amikor Kaori északról, Sayuri délről lépett be a településre. Fáradt volt még a harctól, s a kajaszerzés is elmaradt emiatt. Ideje lenne onnan folytatni, ahol abbahagyta a Saikával való találkozás előtt. De melyik házab merjen bemenni?

Kenta olyan arcot vágott, mint aki tévedésből most húzott le egy pohár citromlevet. Kelletlenül közelebb lépett Tatsuyához.
- Nem szívesen csinálom... Mindenképp rohadtul fog fájni... Francba, az a rohadék direkt hagyta benned, hogy ezzel is mi szenvedjünk. Illetve leginkább te... Megpróbálok gyors lenni, oké? De kicsit félek, hogy még több kárt okozok benned...
A fiú bizonytalan volt, ahogy megfogta a kard végét, de aztán vett egy nagy levegőt, s egy hirtelen mozdulattal rántotta ki a kardot. Iszonyú hangot hallatott, ahogy még egyszer megtépte a húst, s kegyetlenül sok vér borította el a pengét, a fémes csillogás egyáltalán nem is látszott tőle. Ledobta a földre a fegyvert, s a sebre koncentrált, melyből ömlött a vér. A rohadt életbe!

Tatsuya felordított tehetlenségében és fájdalmában és valahogy egyáltalán nem érdekelte, meghallja-e valaki. Remegő lábai nem bírták tovább megtartani, így most már teljesen lerogyott a fa törzse mellé. Kezét a sebre szorította, érezve, amint meleg vére elhagyja a testét, és csak remélte, hogy Kohei jóslata nem vált valóra, és tényleg csak a vére ömlött.
- Gyorsan... a ládát! - préselte a fogai között, bár nem bízott benne, hogy a fájdalom enyhülne a seb ellátásával és bekötözésével. És persze még ott volt a fertőtlenítés is...

Kenta igyekezett Tatsuya segítségére sietni. Nem igazán értett az elsősegélynyújtáshoz, de igyekezett mindent csinálni, amit barátja mondott, amilyen gyorsan csak lehetett. Fertőtleníteni, elállítani a vérzést... Bár ez utóbbi ebben a pillanatban elég reménytelennek nézett ki.

Miután lassan leereszkedtek a házba már könnyű volt bejutni. Senki sem volt benn, de ezen nem is lepődtek meg, jól el volt rejtve a ház. Tökéletes búvóhely lenne. De Nobuék nem akartak hosszú ideig bújkálni, csak míg rendbeszedik magukat. Nami nekiindult keresgélni, s a fiú vele akart tartani, de a lány leültette őt a kanapére - némi erőszak igénybevételével.
- Te most inkább csak pihenj, oké?!
Nobunak már nem volt kedve veszekedni, fáradt volt a hegymászás miatt és amúgyis jobbnak látta hagyni, hogy a lány azt tegyen, amit akar. Innen is figyelni tudta, ahogy a lány elkezdi kihúzogatni a fiókokat, kinyitogatni a szekrényajtókat. Először valami kötszer félét emelt ki egy nagyobb fiókból, pont abban a szobában, ahol Nobu pihent, valami nappaliféle lehetett. Ugyanabban a fiókban kutorászva tovább előkerült egy igazi elsősegélydoboz minden tarozéka is a lány legnagyobb örömére. Mindezekkel odasétált a fiú mellé, s lepakolta a dolgokat az asztalra, s újra nekiállt volna a fiúval foglalkozni, ha az hagyta volna. De Nobu ezalkalommal közölte, hogy ezt majd megoldja ő, jobb ha a lány most már a saját sebeivel is törődik. Egy rövid vita után ennyiben is maradtak. Nami szó nélkül kiment a házból. Nobu csodálkozva lesett utána. Na mindegy, majd visszajön, és kiderül mit csinált. A fiúnak igaza is lett, egy fél perc sem telt belé, s a lány átviharzott a nappalin, s a konyhaajtó mögött tűnt el. Nemsokára egy lábassal tért vissza.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezte csodálkozva a fiú.
- Vizet hozok a kútból. Jobb lenne, ha még nem kötöznéd be azokat a sebeket, hideg vízzel lemosni nem olyan hatásos. Most akarok melegíteni. Meg egyébként is tiszta kosz a kezed, azzal akarsz hozzáérni?
- Na és a tied milyen volt, mikor lemostad, meg bekötözted?
- Az vészhelyzet volt - vágta rá, s elindult kifelé. Az ajtóból még visszapillantott, hogy Nobu nyugodtan marad-e a helyén, de a fiú tényleg nem mozdult. Kicsit meggkönnyebbülve lépett ki. Ez nem lesz könnyű. Hogy fognak együttműködni? Aggódott a fiú miatt, de ezt Nobu sose hitte volna el neki. Igazából ő sem tudta az okát. Illetve... Ha a fiú nem nyeri vissza az erejét nemcsakhogy nem tudnak együtt harcolni, de egymás ellen se párbajozhatnának megint. Az úgy unalmas lenne... Valamiféle fát keresett kinn, de nem talált. Furcsa egy ilyen házban biztos eredetileg sincs központi fűtés, akkor vajon mivel...? Körbejárta a házat, s egy kicsi elkülőnített részt talált, ami ugyan egybe volt építve a házzal, de egyetlen ajtaja kívülről nyílt. Itt papírhalmokat talált, jobb híján ezt elégetheti majd. Akkor még gyufa kéne... Azt is hamar talált a kis sufniban. Új szerzeményeit bevitte a konyhába, aztán visszament megtölteni az edényt a kútról. Pár perc múlva már a felforralt vízzel tért vissza, de rászólt a fiúra, hogy még forró, várniuk kell. Addigis valami tiszta konyharuhát, törölközőt vagy hasonlót akart keresni. Azonnal rá is akadt többre egy alsó konyhaszekrényrészben, s azt is odavitte az asztalra, ahol már egész rakomány állt. Visszapillantott a konyha felé, ahol még nagy halomban álltak az újságpapírok, de igazából a sufniban is kifogyhatatlan mennyiség volt. Ha talál valami kaját, akkor főzni is fognak tudni.
A fiú tényleg nem hagyta, hogy a lány segítsen neki, maga tisztogatta és fertőtlenítette le a sebeit. Azért a vízre és a többire célozva valami köszönömfélét elmormogott, de csak az udvariasság kedvéért. Nem sok szó esett köztük. A lány hamarabb végzett, végülis csak felületes karcolásai voltak, pár kisebb-nagyobb raktapasszal elintézte őket, Nobu még a két nagyobb sebének átkötözésével foglalatoskodott. Nami újra a konyha felé vette az irányt. Elhatározta, hogy akkor is le fogja nyűgözni a fiút, ha ő ezt a legkevésbé sem szeretné!

Yuuka tényleg nagyon fáradt lehetett, mert hamarosan már aludt is. Natsuki ezt nem volt képes a feltétlen bizalom jelének betudni. Főleg, hogy ő maga is ugyanígy aludt el Sorano mellett. Benawira nézett, s meglepetten tapasztalta, hogy a fiú nem alszik. Csak maga elé bámult elgondolkodva.
- Te nem vagy fáradt? - kérdezte tőle Natsuki - Vagy félsz, hogy megöllek?
Erre az felkapta a fejét, nem számított arra, hogy valaki hirtelen megszólítja.
- Nem erről van szó... - szabadkozott a fiú - Egyszerűen csak nem akarok aludni, de nem miattad. Ha meg akarnál ölni, már megtetted volna.
- Félek, hogyha elalszom többé nem ébredek fel - gondolta, de ezt már semmiképpen sem mondta volna ki. Natsuki mégis megértehette, mert odasétált a fiú mellé.
- Nem baj, ha leülök? - kérdezte. Benawi megrázta a fejét - Szerinted túl fogod élni? - kérdezte most már kicsit együttérzőbben, mégis komolyan. A válasz is ugyanilyen volt. Mintha valami egészen másról beszélgetnének. Túl nyugodtak voltak. Annyira tárgyilagosak.
- Kizártnak tartom. Könnyebb sérülés, mint először gondoltam, talán nem is tüdő, nem értek hozzá, de... Bármi is, nem jó jel, ha az ember vért köhög fel. És fáradtnak érzem magam, erőtlennek. Lehet, hogy még összeszedem magam, de egy újabb csata nem tenne jót. Pedig még a játék nagy része előttünk van. Ha élve ki akarunk innen jutni, akkor el kell szöknünk a szigetről, vagy valahogy szembeszállni Matsuéékkel. Egyikre se leszek képes. De ameddig tudok, segíteni akarok. Aztán... Aztán befejezitek nélkülem.
- Mi ez a többesszám? - kérdezte meglepetést színlelve Natsuki.
- Valakire szüksége van Yuukának. Tudom nincs okom rá, de én megbízom benned Natsuki.
A lány elmosolyodott.
- Nem kéne - felelte egyszerűen.
- Azt mondtad nem fogod bántani őt.
- Ez igaz. Nem is akarom. De ez nem jelent semmit. Nem szokásom következetesen cselekedni.
Most a fiún volt a sora a mosolygásnak.
- De a szándékaid jók, és ez a lényeg. Tudni fogod mit kell tenned.
Natsuki félrenézett, valahova messze lefelé a domboldalon. Ezt igazából már most is tudja.
- Ki fogok agyalni egy tervet, amit ti végigcisnálhattok Yuukával, bízz bennem! - mondta Benawi. Meggyőző volt a határozottsága. Mégis olyan szomorú. Saját magával már nem is számol...
- Te nem félsz? - kérdezte hirtelen a lány.
- Mitől? - a fiú meglepetten nézett rá. Nem tudta, mire gondol.
- A haláltól.
A fiú a fejét rázta. Nem tudta megindokolni, de tényleg valami furcsa nyugalmat érzett. Semmit sem értett, mióta elkezdődött ez a játék, de... Életében először nem is akarta megérteni.
- Segítek Yuukának lelépni. Ha úgy alakul másoknak is, de... - mondta egy kis gondolkodás után Natsuki - Nekem más dolgom van.
Benawi meglepetten nézett rá.
- Más... dolgod? - miféle más dolga lehet itt, azon kívül, hogy eltűnni innen?
- Nekem máshol van a helyem - ismételte meg kicsit máshogy a lány - Bocsánatot kell kérnem valakitől.
Ez alkalommal nem érzett szomorúságot, vagy bűntudatot. Már határozott volt. Benawi nem teljesen értette, csak sejtette mire gondol a lány. Várta, hátha folytatja. Natsuki eközben hátradöntötte a fejét, s a fa lombjai között látszó eget nézte, ahogy a szél táncol a felhőkkel.
- Újra vele akarok lenni a végén. Kár... Igazán kár, hogy csak most jöttem rá...
Benawi legszívesebben átölelte volna a lányt. Milyen igazságtalan is az élet... Ő bármit megtett volna érte, hogy még élhessen, hogy folytathassa Yuukával, Natsuki pedig, akinek minden esélye meg volt a túlélésre, valami egész másra vágyott. De mit mondhatna neki? Megértette a lány érzéseit. Azt, hogy van valami, ami mindent megér. Ha csak egy percig is újra ott lehet valaki mellett, ha utána vége is mindennek, de... És egyszerre mégis milyen értelmetlen butaság volt.
- Kuroshi? - kérdezte a lányt. Az csak bólintott, aztán a fiúra nézett - Tudom mit akarsz mondani...
Benawi megrázta a fejét.
- Yuukára vigyázz! Mindenképpen. Félek, hogy ő is úgy lesz vele, mint... Mint te, vagy ahogy én éreznék fordított helyzetben. De neki mindenképp életben kell maradnia, érted? Örülnék, ha te se adnád fel...
Natsuki rosszallóan megcsóválta a fejét.
- De akkor te se!
Benawi csak mosolygott.
- Én nem tettem. Csak a testem.
Natsuki megvetően ciccegett.
- Próbálj egy kicsit te is pihenni! Jobban leszel!
- Ne áltasd te is magad... - mondta a fiú - Elég baj az, hogy Yuukát hitegetem... Nem tudom melyik a rosszabb, ha elmondom neki, vagy... Nem akarom elmondani neki. Legalább addig ne sirasson, amíg életben vagyok, de... Ez csak az én szempontom. Neki lehet, hogy jobb lenne ellenkezőleg.
Natsuki erre nem tudott mit felelni.

Yuuka fáradtsága ellenére mégsem járt olyan mélyen az álmok birodalmában, mint várta. Hiába, mindig is nehezen aludt el, ha beszélgettek mellette vagy csak a TV ment. Agyáig már nem jutott el minden szó, a legtöbbet csak valami tompa falon át hallotta. Többször hallotta a saját nevét és mintha Benawi sérülése is szóba került volna, de utólag nem vette volna biztosra, hogy tényleg hallotta ezeket, vagy csak álmodta.
- "Elég baj az, hogy Yuukát hitegetem... "
A lány szemei kipattantak - ezt már biztos jól hallotta! De miért... miért mondja ezt Benawi? Nem merte felemelni a fejét vagy a beszélgetők felé fordulni. Mit jelentsen ez, hiszen azt mondta... azt hitte, hogy... Tényleg ilyen súlyos lenne? Bár ő is látta a fiú torkából feltörő vért, de azért idáig reménykedett benne, hogy rendbe fog jönni. Arcát belefúrta a fűbe, és hagyta, hogy néma könnyei a földre hulljanak. Sokkal jobban fájt ez a hang nélküli sírás, mintha felzokoghatott volna, hogy kiadja magából fájdalmát. De nem, Benawi nem láthatja így! Ha ő nem akarja, hogy sírjon érte, akkor nem fogja hagyni, hogy észrevegye... Inkább némán tűr, és úgy tesz, ahogy a fiú kívánja. Úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne....

Motoki fáradtan dőlt hátra az egyik székben. Így utólag okos ötletnek találta, hogy még a meleg beállta előtt vágott át a sivatagon a házhoz. És mégis... valahogy már nem volt olyan, mint korábban... Akeno meggyilkolása - mert miféle jobb szó lehet rá?! - még mindig égette a lelkét; valami eltört benne. Gyakran azon kapta magát, hogy idegesen forgatja a fejét az osztálytársai után kutatva. Hisz arcán ott voltak az árulkodó karmolások, botján pedig a lány már kihűlt vére. Még az is nehezére esett, hogy ránézzen a fegyverre, nemhogy lemossa a vért. Mindegy, ha meglátják, hát meglátják, nem fogja megvédeni magát szavakkal, ha már megtette, amit tett. Hát eddig bírta volna idegekkel? Nem akart úgy meghalni, mint a nővére... ezért tette volna?
Tenyerébe temette az arcát és felsóhajtott.
- Mivé válok így?
Kétségbeesett kérdésére csak az üres falak feleltek néma csendjükkel.

Shouri északról kerülte meg az iskolát, de még rálátott az épületre. Figyelme pár pillanatra elkalandozott, mikor ránézett. Visszafordította a tekintetét GPS-e monitorára és valamin megakadt a szeme. Egy gyorsan mozgó pöttyön tőle északra! Az illető épp távozott a szomszédos zónába. Nocsak, majdnem lemaradt róla! És itt van nem messze tőle... Abba az irányba nézett, ahol a pöttyöt eltűnni vélte, és valóban látott valakit. Egy lányt, kezében íjjal! Lehet, hogy...?!
Shouri a kezében lévő bicskára nézve kissé tétovázott. Nem sokat érne az íj ellen, ha az illető nem az, akinek várta. Mindenesetre sietnie kellett, mielőtt a másik teljesen eltűnik az erdőben - mivel láthatólag arra tartott. Hát jó, egy próbát mindenképpen megér. Visszarohant a közeli erdőszélre és a fák fedezékében meglódult. Legalább annyi előnye lesz, hogy ő tud a lányról, aki mégcsak nem is sejthette hogy valaki les rá...

Az igazat megvallva kétvalaki. Hayate idegesen toporgott a torony tetején. Látta az erdő felé tartó alakot, de most inkább aggasztotta az erdőből ide tartó csapat! Jól kivehetően hatan voltak, de vajon milyen szándékkal közeledtek? Róla valószínűleg nem tudtak, így an egy kis előnye. De vajon bevárja őket, vagy jobb eltűnni, amíg a sziklás úttal küszködnek? Kockáztatott és a maradás mellett döntött.

Kaori némán baktatott a házak közt. Leginkább csak céltalanul bolyongott, nem is figyelt oda, pedig biztosra vette, hogy a településen vannak diákok. Így könnyedén észrevehetik, de... Már fogalma sem volt, mit akar. A barátaival akart lenni. De Akeno már halott. Natsuki... ő azt akarta, hogy elmeneküljön Sorano elől, hogy életben maradhasson... Natsuki... ő...? Ő tényleg a barátja, nem? Sorano egy pszicopata állat, de Natsuki... ő kockáztatja az életét, vagy talán már meg is halt azóta, hogy ő elmehessen... De nem mert visszamenni... Féltette az életét. Nem volt olyan bátor, mint Natsuki. Sose volt olyan, és nem is lesz. Szánalmas... És Nami? Hogyan lehetséges, hogy ő nem jött el? Nami az ötök oszlopos tagja, Akamatsu Nami, az a Nami, aki... Megrázta a fejét. Sehogy sem értette. Az ő Namijuk nem bízott meg a csapatban... Ez olyan.. ironikus...
Gondolataiból valami zaj szökkentette ki. Lépteket hallott maga mögött. Ijedten kapta hátra a fejét.
Közvetlenül mögötte volt már, aki követte őt, s most pár másodpercig némán, döbbenten bámultak egymásra.
- Öh... én csak... Én...
Kaori csak hallgatta, ahogy a másik lány dadog. Még egy dolog, amit nem ért. Mit keres ő itt?
- Szóval... Egyedül... én félek... És te... megmentették, szóval... ha nem baj... ha nem zavarlak... én... még mindig benned tudnék a legjobban megbízni... és én tényleg segítek neked, amiben csak tudok, csak ne küldj el, jó?
Himeno nagyon zavarban volt. Kaorinak sokáig tartott, mire el merte hinni az imént hallott szavakat, de aztán elmosolyodott.
- Örülök - mondta - Gyere, menjünk be az egyik házba, így veszélyes. Találomra az E13-as zónában lévő házba nyitottak be, remélve, hogy nincs ott senki...

A nagy csapat lassan haladt a hegyen felfelé. A fárasztó út ellenére Nomiya szinte folyamatosan jártatta a száját, mint a buszon a bűvésztrükkel most is jól elszórakoztatta a csapatot. Sasame egyből jobb kedvre derült ezt hallgatva, Minami pedig egyenesen itta minden szavát, holott különösebb értelme nem volt. Csak fecsegtek. Mindenesetre olyan volt, mintha egy sima túrn lennének. Egy osztálykiránduláson... Hát... Végtére is azon voltak...

- Basszus... - Tatsuya megtörölte izzadt homlokát, és valahogy nem érdekelte, hogy véres kezével most azt is összemaszatolta. Zihálva lélegzett és a fának támaszkodott.
- Tudom, hülyén hangzik, de jobb lenne összehúzni a sebet, meg nem csak vízzel kitísztítani - préselte ki magából a szavakat. - Van nálad esetleg... nem mintha ezt feltételezném rólad... de mégis... valami alkohol? Mert elég széles és mély, és kiégetni valahogy nem akarom... de ha nincs, akkor legalább kössük be mielőbb...

Kenta a fejét rázta.
- Nincs nálam semmi pia... Ha tudtam volna...
Persze honnan tudhatta volna... Bár a házban eszükbe juthatott volna.
- Talán vissza kéne mennem a házba, és visszarohanni ide... - mondta bizonytalanul, de nem akaródzott egyedül hagynia a sérült fiút. Így viszont nem mászhatják meg a hegyet.
- Vagy... valamelyest rendbehozzuk a sebed, és nem megyünk a hegyre, hanem előbb bemegyünk valamelyik házba. A településig nem mernék elmenni. Túl nagy kitérő, ráadásul... Lassan le is lesz tiltva. Nem akarok bennragadni... Meg aztán ki tudja délután miket tiltanak le... Bár a matematikai valószínűsége, hogy a nekünk kellő helyeket fogják... Nem túl nagy. Hacsak nem ők döntenek... Bár... nem tudhatják miről beszélgetünk... - Kenta erre elbizonytalanodott - Nem tudhatják... - ismételte meg, de nem lehetett eldöntnei, hogy ez kérdés vagy kijelentés.

Natsuki észrevette, hogy Benawi is elaludt. Aggasztó volt. Amíg ébren volt, tudott uralkodni magán, álmában azonban látszott rajta, mennyire súlyosak a sérülései. Arcára kiült a fájdalom, s néha halkan felnyögött, s mocorgott is. Yuukára nézett. Sajnálta őt. Mindkettőjüket. Ha bármit tehetne értük... De ezen hiába tépelődik. Hiába adná oda akár az életét is... Vannak dolgok, amiket nem tehetünk meg, mégha bármire is képesek lennénk érte... Az élet igazságtalan... Valahogy ez a mondat egyre többet jutott az eszébe mostanság. Vajon Yuuka megbízik benne? És... Benawi miért? Ez a legfurcsább. Mitől? Még Nami sem bízott meg benne. Kaori sem... Benawi miért? Miután harcolt ellenük, megölt valakit, hallották, sőt Sorano halálát közvetlen közelről csodálhatták meg... Biztos csak a kétségbeesés. Hinnie kellett valamiben. És ő volt az egyetlen itt. Jobb abban a hitben meghalni, hogy ő megvédi majd Yuukát, mint abban, hogy akár meg is ölheti, ha kedve szottyan... Milyen furcsa... Ha az ember ilyen közel áll a halálhoz... jobb hazudni önmagának? Vajon ő Natsuki mit fog akkor gondolni? Mi lesz az amit sajnál az életéből. Amit nem kellett volna megtennie, vagy pont kellett volna. Hol rontotta el? Mit veszített el, amit nem kellett volna? Fogalma sem volt. Ez rémisztette meg a leginkább.

Shouri végre már egész közelről látta a pöttyöt megszemélyesítő lányt. Reményei beigazolódtak, tényleg Haruka volt az. A GPS-t vizsgálva nem látott mást a közelben, ezért zsebre vágta a műszert, csakúgy mint bicskáját és közelebb lépett barátnőjéhez.
- Haruka!
Haruka megdermedt a túlságosan ismerős hang hallatán. Nem, még nem állt készen erre, még nem találkozhat vele! Iszonyat lassúsággal fordult a hang irányába. Két fa közül Shouri lépett ki zsebre vágott kezekkel.
- Nyugi, csak én vagyok az.
A lány érezte, hogy teljes tesétben remeg, valahogy mégis rávette íjat tartó kezét, hogy feljebb emelje a fegyvert.
- Ne gyere közelebb...! - kiáltotta bizonytalan hangon.
- Neked meg mi bajod? - Shouri értetlenül húzta fel szemöldökét. Nem, Haruka nem lenne képes őt lelőni, ebben biztos volt.
- Komolyan mondtam! - elengedte az ideget és a vessző suhogva a fiú lába előtt a földbe fúródott.
Shouri arcán pillanatnyi döbbenet suhant át, majd ismét visszanyerte magabiztosságát. Nem nagyon hatotta meg a lány fenyegetése, és hogy ezt kimutassa, tovább közeledett felé.
- Tényleg le tudnál lőni? Ráadásul így, fegyvertelenül?
Haruka keze egyre inkább elgyengült és nehezebben tartotta az amúgy nem súlyos íjat. Shouri átlátott rajta, mint mindig. Hogyan is lőhetné le csak úgy, azok után, amiken együtt keresztül mentek? A közös emlékeket nem lehet csak úgy semmissé tenni. És mi van, ha félreismerte a fiút, és az mégsem akar beszállni a játékbba? Ha ezt kivételesen nem veszi komolyan? Hisz most is fegyvertelenük közeledik hozzá, ha akarta, már rátámadhatott volna.
Shouri kivette zsebeiből a kezeit és immár kissé eltartott kézzel közeledett, jelezve, hogy nincs támadó szándéka. Haruka tétovázva egy újabb vesszőt illesztett az idegre, és szinte erőtlenül feltartotta az íjat, de a fiú már odaért. Erős kezeivel nem esett nehezére elvenni az íjat a lánytól és a földre dobta a fegyvert. Harukába ekkor hasított a felismerés. Hisz Shouri mindig hordott magánál bicskát, és most itt áll neki kiszolgáltatva! A következő pillanatban azonban olyan történt, amire ebben a helyzetben nem számított. Shouri szorosan átölelte és magához szorította.
- Nem érted, hogy nem akarlak bántani? - suttogta halkan.
"De meddig?" - kérdezte magától a lány. - "Mégis meddig?"
- Ketten majd sikerülni fog! - folytatta a fiú. - Ugye velem vagy, Haruka?

Midori először halkan igyekezett eltűnni az előző rejtekhelyéről, majd mikor biztonságos távolságba ért begyorsított, s a végén már futva igyekezett tovább. Jól tudta, hogy nem messze északra látja őt Ichiru, de most ez nem volt fontos. Gondoljon, amit akar. Megtámadni nem fogja - Ichiru egy unalmas srác, Sayurit sem támadta meg -, és csak ez a lényeg. Meg, hogy most gyorsanak kell lennie... Nem így tervezte a dolgokat. De... Nem számít. Ez is érdekesnek ígérkezett. Később még ráér feltérképezni a többieket. És Shourival is össze fog futni mgé, ebben biztos volt.

"Nem tudhatják miről beszélgetünk..."
Matsue arcára ismét elégedett mosoly ült ki.
- Ó, de még mennyire, hogy tudhatják, kis tudatlan! De ha így folytatod, nem biztos, hogy sikerül, bármit is tervezel. Főleg úgy, hogy minden lépésetekről tudok...

- Nem - Tatsuya hangja hosszú ideje először csengett határozottan. - Nem vesztegethetjük az időt! Tegyük meg, amit lehet, azután menjünk. Én meg... majd kibírom valahogy, emiatt ne aggódj.
Próbált mosolyt erőltetni az arcára, hátha félrevezetheti Kentát. Nem sok esélyt adott a dolognak...

- Ha kicsinálod magad, attól semmivel sem jutunk előrébb - mondta feltűnően idegesen Kenta - Semmilyen terv sem ér ennyit... A rohadt életbe az a szemét Kohei... Nem volt normális az biztos...
Miközben beszélgettek igyekezett minél jobb kötést csinálni Tatsuyának, hogy elállítsa a vérzést. Félt. Most tudatosult csak benne, hogy nagyon félt, hogy elveszíti az egyik legfontosabb barátját.

"Én... mit is akarok?" - Haruka fejében dübörögtek a gondolatok. Most így minden olyan volt, mint azelőtt, Shouri ugyanúgy tartotta a karjaiban.
- Velem vagy? - kérdezte ismét a fiú.
- Én... - Haruka Shouri mellkasába fúrta könnyes arcát. - Már azt hittem, azt hittem...
- Hogy csak úgy megölnélek?
Haruka szégyenlősen bólintott. Szemei hirtelen elkerekedtek, mikor Tatsuyának tett ígéretére gondolt. Vajon most cserbenhagyja a fiút, ha igent mond? Bár Shouri... nem olyan, amilyennek várta. Lehet, hogy naivság, mégsem tudott küzdeni ellene.
- Igen... - lehelte halkan. - Veled vagyok.
Shouri arcán elégedett mosoly suhant át.