3. - A játszma elkezdődött

Daisuke továbbra is halkan fütyörészett, mikor furcsa hang ütötte meg a fülét. Az út egyik felén lévő házban valakik dulakodhattak. A fiú habozott. Vajon kik lehetnek azok...?
A következő pillanatban viszont lángok fényei hasítottak a sötét éjszakába, mikor kigyulladt a ház függönye, és az ablaküvegen túl egy alak próbálta kioltani magán a tüzet.
Daisuke úgy döntött, egyenlőre nem szándékozik meghalni, úgyhogy zsebre vágta kezeit, és folytatta útját.

Kuroshit vitte előre a lendület, így már nem sok ideje maradt rá, hogy szemügyre vegye Natsuki fegyvereit. Mire sikerült valamennyire lefékeznie magát, azt vette észre, hogy a lány valahogy kitért csapása elől. Hitetlenkedve fordult vissza, hogy rájöjjön, mi is történt, de Natsuki nem hagyott neki pihenőidőt.

Natsuki még nem szokott hozzá ezekhez a fegyverekhez, előrebökött az egyik rapierral és pontosan talált is, de nem tudott komolyabb sérülést okozni.
- Ezt még gyakorolni kell - gondolta mosolyogva, de tetszett neki a harc, a könnyed mozgás. Belendülve csapott egyet a másikkal is, ám túlzottan elbízta magát, mellément. Kuroshi kihasználta az alkalmat és rácsapott Natsuki vállára, a lány felszisszent a fájdalomtól, de szerencsére nem tört semmije. Legalábbis úgy érezte ez csak egy szép színes folt lesz. De most nem is ért rá ezzel foglalkozni, majd ha túlélte...

Kuroshit csak még jobban feldühítette Natsuki őt ért találata, ezért a felületes sebbel nem is foglalkozva a lány térde felé sújtott. Natsuki nem volt elég gyors, de legalább azt sikerült elérnie, hogy a csapás csak a bokáját érje, és bár érezte az ismételt fájdalmat, ez sem tűnt túlzottan komolynak. Most rajta volt ismét a visszavágás sora, és pengéit egyre otthonosabban forgatva sikerült felsértenie két helyen is a fiú jobb kezét. Kiélvezve előnyét gyorsan újabb csapáshoz folyamodott, ismét sikerrel. Kuroshi felkiáltott, és immár csak bal kézzel próbált hadonászni a feszítővassal.
"Vajon bölcs dolog volt Natsukiba belekötni?" - Kuroshi egyre inkább elbizonytalanodott látva a lány vártnál gyorsabb reakcióit. Azért ha már belevágott, úgy döntött, nem adja fel ilyen könnyen, és megmutatja, mennyit ér.

Ichiru fémek találkozásának hangját hallotta a folyosóról. Harc? Rögtön az iskola előtt? Hát... legalább nem fegyverropogás... Nyilvánvaló volt, hogy ez lesz... Előásta táskájából a fegyverét. Megnyugodva sóhajtott, s készenlétben tartotta, h szükség esetén használni tudja. Ahogy kiért az épüketből konstatálta, hogy kicsit odébb az úton Natsuki és Kuroshi harcol. Vajon észreveszik őt?

Sorano elnézte, ahogy Ichiru tőle délre beveti magát az erdőbe. A harc most izgalmasabb volt, mint a fiút üldözni.

Haruka már jó ideje egy magas tölgyfa lombjai között ücsörgött, fegyverét készenlétben a keze ügyében tartotta, és várt. Így utólag roppant nevetségesnek tartotta Tatsuyának tett ígéretét. Megállítani Shourit... előző elszántsága elszállt, és leginkább azt szerette volna, ha a fiú oldalán lehetne. Mennyivel is egyszerűbb lenne Shouri oldalán harcolni...
Gyorsan megrázta a fejét, hátha így elűzheti kételyeit. Most erősnek kellett lennie, és először önmaga fölé kellett kerekednie. Ismét az órájára nézett, és számolta a kínzó perceket, mikor várakozása szerint Shourin lesz a sor.

Natsuki újabb sikeres találatot vitt be, s rögvest emelte a másik rapierját is.
- Hahh, erre vagy olyan büszke? - nevetett fel Natsuki, mire egymás után negyedszer sebezte meg úgy a fiút, hogy az nem tudott visszavágni. Hiba volt gúnyolódnia. Kuroshit ez felidegesítette, s két erős találatot vitt be először a sérült lábára, majd a jobb karjára. Natsuki felszisszent, s bal kézzel odaszúrt a rapierral. Majd rögtön ezután jobb fájós kezét is rávette a mozgásra, s azzal is talált. Már épp örült volna, h bejött a csel, mikor érezte, hogy roppan a bal válla, amit legelőször is eltalált a fiú. Lehet, hogy ez már tényleg törés? De nem állt meg, újra szúrt, ezúttal a két rapiert egyszerre mozgatva. Kezdett belejönni! Ezúttal mélyebbre szúrt a fiú mellkasába. Ám az a feje felé lendítette a feszítővasat. Épphogy csaj eltért egy halálos csapás elől, amit újra fájós válla bánt. A lány felordított, s hátraugrott. Lihegve figyelte a fiút. S várt a következő támadásra. Nem tudta meddig bírja még ezt. Azelőtt sosem érzett ilyen fájdalmat. Erős szűró, ijesztő... Érezte, hogy meghalhat... Megtörténhet. A félelem végigjárta a testét.

Kuroshi lassan kezdett fáradni. Nem értette, hogy lehet ennyi kitartás egy lányban, azután belegondolt, hogy valószínűleg nem véletlenül bír Natsuki akkora befolyással. Jobb karja egyre inkább sajgott, de a balt még egész használhatónak érezte. Mégis újra a lányra támadt, találatára találat volt a válasz, ám Natsuki sérült lábával rosszul lépett, és a földre rogyott.
Kuroshi megtorpant, és szemei a lány félelemmel átjárt tekintetébe mélyedtek.
- Mit csinálok? - döbbenten nézett véres kezeire, majd újra a lányra. Hogy tehette ezt pont vele?!
Natsukinak is feltűnt a fiú hirtelen támadt kétsége és ki is használta a kínálkozó alkalmat. A lány egyik pengéje kissé mélyebbre fúródott a mellkasán ejtett sebbe, és erre Kuroshi is magához tért. Széles ívben meglendítve fegyverét sikerült eltalálnia Natsuki egyik csuklóját. A lány majdnem elejtette a kezében tartott rapiert, de visszatartva a fájdalmat ezúttal alulról vágott, és végigszántotta Kuroshi egyik combját. A fiú irdatlan ütésre emelte a vasat és megint eltalálta az előbbi csuklót. Natsuki kezébeől ezúttal kirepült a penge és valamivel hátrébb ért földet. Mielőtt visszaszerzésére indult volna, megmaradt pengéjével kissé kitágította a Kuroshi combjába vágott sebet. A fiú fájdalmában lábához kapott.

Kihasználva a fiú fájdalmat újra rohamozott. Ám, miközben a fiú oldalán szántotta végig a rapiert érezte, hogy ő is kap egy ütést az oldalába. Elakadt a lélegzete. Aztán még egyet. Mi a fenéért harcolunk! Elég, elég legyen! Magában azért könyörgött, hogy a fiú mondja ki, amit ő bandavezérként nem tehetett... Meg kellett őriznie a méltóságát. Közben újra szúrt, amire ütés volt a válasz. Felpattant, oldalraszökkent, s a fiú bal kezére célzott, miután egy mély vágást ejtett bele, egyből a mellkasára célzott, s két rapierral egy szép X-vágást ejtett a fiún. Ám hiába harcolt látványosan érezte, hogy az ő sebei sokkal súlyosabbak a fiúéinál. Talpon kell maradnia... bármi áron! Míg ezen gondolkodott újabb két hatalmas ütést is kapott. A földre rogyott. Képtelen volt vágásra emelni a kezeit.

Chiyo igyekezett legyűrni a fájdalmat, s eloltani égő ruháját, de ezzel csak azt érte el, hogy újabb két helyen égett meg a teste, miközben még csak sebezni sem tudott. A másodiktól iszonyatosan csúnya színt öltött a bal térde alatt a lába. Viszont... ez a lángszóró nem tarthat ki örökre... A gondolat egy kis erőt adott neki és beledöfött Saika karjába, az felkiáltott, s mikor ráemelte Chiyora a lángszórót a kezét is megvágta. Kishíján elejtette a fegyvert. De csak kishíján. Hátrébbugrott, s amikor a lány közelített megint tűzesőt zúdított rá. Chiyo már nem is törődött ezzel, újra a húsába vágott, majd mégegyszer, tűrve, hogy a hajába is belekap a láng. Aztán egyszer csak abbamaradt a tűzáradat. Chiyo széles mosolyra házta a száját, s Saika hasába vájta a bicskát. A lány lélegzete elakadt a fájdalomtól. Egy halk nyögést hallatott, s ahogy a másik kihúzta belőle a pengét a földre rogyott.

Kuroshi rossz állapotban volt, de közel sem annyira, mint ellenfele. Eleinte kaján örömmel figyelte, amint végül ő kerekedett felül és a lány ismét a földre került. De újra feltámadtak kettős érzései, és ezúttal a másik fele mutatkozott erősebbnek. Lassan leengedte a feszítővasat, épp annyira, hogy ha Natsuki újra próbálkozna, még vissza tudjon súlytani. Kissé félredöntötte a fejét és úgy nézett le a lányra.
- Az ajánlatom még mindig fenáll, ha megfelelt számodra ez a kis bemutató. Talán mégsem vagyok olyan béna, mint gondoltad...

Hanako először nem mert kilépni az ajtón, de végül legyőzte félelmét. Ekkor vette észre, hogy nincs egyedül. Nem messze tőle Kuroshi épp a földön térdelő Natsuki felett állt. Figyelmét nem kerülték el az osztálytársai testét borító sebek, főleg Kuroshi nézett ki ijesztően több helyen szakadt véres ruháiban. Hanako visszafojtotta a lélegzetét. Sejtette, hogy nem tudna közöttük észrevétlenül átvágni, ezért úgy döntött, más irányban próbálkozik. Kicsire húzta össze magát és az iskola fala mentén lapulva megpróbálta megkerülni az épületet, de közben egy percre sem tudta kiverni fejéből a véres Kuroshi látványát.

Ahogy válaszra nyitotta a száját csak akkor tűnt fel Natsukinak, hogy milyen nehezen lélegzik. Szaggatottan sóhajtott egyet. Tudta, hogy a halálos ítéletét írná alá ezzel a válasszal. Az ajkába harapott, aztán felnézett a fiúra:
- Igazad van, nem vagy az... De mi nem tartozunk egy kategóriába... Nincs az az Isten, hogy én összefogjak veled... Ha különben megölsz akkor sem... Másrőlszről pedig, - itt fájdalmasan elmosolyodott - nem tartanék olyasvalakivel, aki előtte megpróbált megölni. Hogy úgy fogalmazzak fájó bizonyítékeim vannak, hogy nem bízhatok benned...
Nem mozdult. Már feleslegesnek érezte a menekülést. Várta mi történik.

Kuroshit nagyon is meglepte a válasz, és ez valószínűleg arcára is kiült. Egyáltalán nem számított rá, hogy Natsuki így kiszolgáltatva is nemet mond neki. Ujjai ismét szorosan fonódtak a feszítővas nyelére, és érezte, hogy enyhén remegnek a lábai. Mit kellene most lépnie? Egyik fele azt mondta, kíméletlenül végezzen a lánnyal, aki végre, bár nem úgy, ahogy eredetileg képzelte, de mégis a lábai előtt hevert - csak tőle függött a sorsa. Másik énje viszont nem tudta volna megtenni ezt a lépést, már az is döbbenettel töltötte el, hogy ilyen elszántan harcolt a lány ellen. Közelebb lépett, majd felvette a földről Natsuki egyik fegyverét. A penge hegyével vékony vágást ejtett a lány arcán, és hátrébb lépett.
- Találkozunk mi még, Natsuki-chan... - mondta halkan, szándékosan megnyomva a "chan" szót - és teszek róla, hogy megváltozzon a véleményed rólam.
Nem véve le szemét a még mindig a földön térdeplő lányról lassan hátrálni kezdett a fák felé.

Chiyo diadalittas kegyelemdöfésre húzta a kezét, ám Saika az utolsó pillanatban félrevetődött és csak az oldalát érte a fém. Aztán a másik lányra vetette magát, s ütötte ahol érte. Chiyo a késsel hadonászott, s bár nem tudta hol vágja meg ellenfelét érezte, h vér csorog végig a kezén. Saika egy nagyobb ütése után hátravágódott, s beverte a fejét a padlóba. Saika kezét a hasán lévő mélyebb sebre szorítva lihegett egy kicsit, aztán újra ellenfelére vetette magát. Nem veszíthetek! NEM VESZÍTHETEK! Újabb ütéssorozatok, újabb szúrás. Aztán Saika egyszer csak azon kapta magát, hogy Chiyo már nem mozdul.
Remegve hátrált le a testről, s halkan a nevén szólította. Nem jött válasz. Egy darabig csak némán ült a padlón, s nézte egykori osztálytársát. Halott. Ő ölte meg... Önvédelem volt. Ekkora tudatosult csak benne, hogy a bejárat felé ég a padló, s az ablakot is elborította a tűz. Ki kell jutnia, vagy benn fog égni! Miután megmenekült! Gyorsan körbenézett. Az abszurd világításban jól belátta a szobát. A lángszóróval nem törődött. Zsebrevágta Chyio bicskáját, aztán a hátizsákjáért ment, hogy összeszedje belőle a használható dolgokat.

[Maradt 41 fő.]

Sorano megint elfolytott egy lekicsinyló ciccenést. A fiú pont felé közeledett. Nem engedheti, hogy ilyen szánalmas véget érjen ez a lenyűgöző harc. Bár Natsukiban egy kicsit csalódott volt. Elengedi? Persze megsérült... Végülis ez lenne az okos döntés. Ez is, hisz nem tudja, hogy Sorano itt van. De itt van.
Mikor Kuroshi elég közel ért kiugrott a fák közül, s a fején átvetve kendőjét, jó erősen magához rántotta a fiút a nyakánál fogva.

Kuroshi talán életében először félt igazán. Nem volt elég óvatos, mikor hátrálni kezdett, de ezen már nem tudott változtatni. Bal kezéből kihullott a feszítővas, mikor a nyakához kapott, de sérült jobbjában még ott volt a Natsukitól szerzett rapier. Mivel a szorítás a nyakán egyre erősödött és levegője is fogyni kezdett, utolsó mentsvárként hátradöfött a karddal, remélve, hogy célba talál.

Sorano érezte a szúrást, de csak nevetett. Határtalanul élvezte a helyzetet. Natsuki egy ideig nem mozdult a meglepetéstől, és a fájdalom is bénította, aztán hallotta, hogy barátnője őt szólítja.
- Gyere kicsim, fejezd be, amit elkezdtél!
Natsuki erőt vett magán, s egy szál rapierját szorongatva elindult feléjük. Másik kezével végigsimított az arcán, ott ahol megvágta a fiú. Érezte, hogy csak enyhén folydogál a vér. Vajon megmarad ez a seb? Halk kaccanást hallatott a gondolatra. Mit számít mi történik az arcával? Lehet, hogy túl sem éli ezt az egészet... De azért... Ez mégiscsak udvariatlanság. És ez a hangnem... Végtelenségig irritálta ez a fiú.

Ahogy a fák között menetelt Shinji orrát valami kellemetlen szag csapta meg. Nem tudta mi ez, de inkább nem is akarta megtudni, inkább jobbra kanyarodott tovább, s igyekezett maga mögött hagyni a kellemetlen szagokat.

Saika a saját táskájába gyömöszölte a hasznosnak vélt cuccokat, aztán a vállára vette. A házban kezdett elviselhetetlenül sok lenni a füst, sietni kell. Azért még kiásta Chiyo táskájából a benne talált furcsa valamiket. Kartonlapoknak tűntek, vagy valami olyasmi. A szintén ott talált kis kulcstartón lógó minizseblámpával megvilágította. Ekkor zölden fényleni kezdtek, rájött, h ezek fényretöltődős kis csillagok. Furcsa érzése lett, ahogy elnézte őket. Mit kereshettek vajon a másik lány táskájában? Megfogta őket, s Chiyo teste köré szórta el. Aztán elindult kiutat keresni. Az egyik hálószobába nézett be, odáig még nem jutott el a tűz, az ablakon ki tud mászni. Azonban mielőtt ezt megtette volna leszedte az ágyról a fehér lepedőt, s azt is begyömöszölte a hátizsákjába. Az égő konyhába már nem volt mersze visszamenni, úgyhogy egyenlőre meg kell ezzel elégednie. Ha szerencséje lesz majd egy másik házból szerez valami fertőtlenítőszert. Ha meg nem... Hát így járt. Kimászott az ablakon, s igyekezett minél gyorsabban maga mögött hagyni a háznak még az emlékét is.

Kaori nagy sóhajjal nyugtázta, hogy már egész közelinek látszik az emlékmű. Húzott még egyet vizespalackjából, s újult erővel lépdelt tovább. Szerencse, hogy ő az első, lesz ideje pihenni, mielőtt a többiek ideérnek.

Hayate továbbra is éberen őrködött a toronyban, és azóta még két illetőt látott felbukkanni. Még mindig túl sötét volt, hogy megállapíthassa, kicsodák, és nem akarta feladni bázisát. Annyit viszont sejtett, hogy az első valószínűleg lány volt - elég nagyot sikított, mikor sikerült elesnie valamiben. A másodikban nem volt annyira biztos, de azt látta, hogy ő már valamivel okosabb. A nyílt terep helyet az erdő szélén mozogva próbált kikerülni a torony látószögéből, majd északra fordult. Hayate azt is látta, hogy ez a második, valamivel később érkezett illető rettenetes tempóban rohan. Furcsa... vajon mit láthatott? Megvonva vállát tovább őrködött.

Kuroshi tudta, hogy kutyaszorítóba került, és hogy valószínűleg hamarosan meg fog halni. Egy ideig küzdött a gondolat ellen és a túlélésért, de hiába szúrkált hátra a rapierral, az elsőn kívül nem ért több találatot ellenfelén. A kendő is egyre szorult a nyakán, és mikor meghallotta Sorano hangját, tudta, hogy vége. Látta a közelgő Natsukit és a lány kezében a pengét. Talán hiba volt megjelölnie az arcát... de most már úgyis mindegy. Saját meglepetésére elkeseredetten felnevetett a gondolatra (ha már beszélni nem nagyon tudott), hogy pont egy lány kezei által kell meghalnia, ráadásul pont azétól, akit egyszerre gyűlölt és szeretett. Szemében már nyoma sem volt a félelemnek, egyfajta őrület szikrázott benne. Legalább még egyszer utoljára nevet egy jóízűt, és talán gyilkosa sem tudja majd elfelejteni a torkából fölcsapó földöntúli nevetést. Pedig szép lett volna Natsuki oldalán felvenni a harcot a többiekkel. Mélyen a lány szemébe fúrta a sajátját és várta a közelgő halált.

Natsuki remegve ált meg Kuroshi előtt. Gyűlölte azt a tekintet, gyűlölte azt a hangot, ahogy az imént beszélt vele, ahogy gondolt rá, ahogy minden gátlás nélkül harcolt vele, de... Ez... Olyan mint egy kivégzés. Az előbb önvédelemből megtette volna, ha felülkerekedik, de így... A fiúnak esélye sem volt. Ám azt is tudta, ha most hagyná futni később valószínűleg pont ez a fiú végezne vele. Nem tudta, hogy mért nem tette meg az előbb, talán játszani akart, de azzal, hogy megvágta az arcát bizonyította, hogy a továbbiakban sem akar jót... És mégis... Natsuki tétovázott. A rapier csak lógott a kezében.
- Na mi lesz már?! - csattant fel ingerülten Sorano és még szorosabbra húzta a kendőt a fiú nyaka körül.

Motoki nem kockáztatta a mocsáron való átvágást, ezért inkább az ingovány megkerülése mellett döntött. Orra már egész jól megszokta az áporodott szagot. A mocsár szélén ácsorogva eltöprengett rajta, hogy mennyire lehet mély. Egyáltalán bele lehet fulladni? Így éjszaka nem sokat tudott megállapítani, de inkább kissé jobban elhúzódott a sötét tömegtől, hogyan véletlenül se lephessék meg azzal, hogy esetleg belelökik.

Daisuke öntudatlanul is kissé gyorsított tempóján a lángoló függönyös eset után - már nem is nagyon fütyörészett. Az út bal oldalán újabb faház bukkant fel. Az előbbieket látva inkább nem ment be, hanem megkerülve az épületet továbbsietett az úton.

Kuroshi sokadszorra lepődött meg ezen az éjszakán. Soranóhoz hasonlóan ő is feltette magában a kérdést. "Mi lesz már?" Azután újra feléledt benne a túlélési ösztön, hiába gondolta úgy azelőtt, hogy már feladta. Mivel mindkét kezével már egy ideje a gyilkos kendőt próbálta lefejteni nyakáról, a két fegyver a földön hevert, azoktól nem várhatott segítséget. Utolsó próbálkozásként felemelte jobb lábát és erősen hátrarúgott vele. Talán fogyó erejének volt köszönhető, hogy már közelsem volt olyan gyors, így Sorano még idejében észrevette a támadási szándékot. Valamivel hátrébb lépett, hogy elkerülje a rúgást, de még mindig szorosan tartotta a kendőt.
Ezek után nem tudta, reménykedhet-e még egyáltalán.

Natsuki lehunyta a szemét és összeszorította a fogait. Hihetetlen tempóban forogtak az agykerekei, de képtelen volt döntést hozni. Aztán kinyitotta a szemét és előre döfött a rapierral. Elég mélyre szúrhatta, mert látta, hogy Kuroshi teste megremeg. Sorano elégedetten engedte el a fiút, s hátrább lépett. Az a földre zuhant. Még nem halt meg, de nagyon súlyos sebet kahatott, mert annak ellenére, hogy az előbb még fojtogatták alig vett levegőt. Natsuki féltérdre ereszkedett, h felvegye a másik rapierját is. Aztán Sorano felé fordult:
- Menj előre!
A lány meghökkenten nézett rá.
- Azt mondam, MENJ ELŐRE! Süket vagy?!
Sorano felciccent. Épp most mentette meg a lány életét. De legalább újra az igazi Natsuki volt.
- Jól van, tudod hol találsz... - rántotta meg a vállát, s maga köré csavarta a vörös kendőt. Elindult kelet felé.

Kuroshi sosem érzett még ilyen fájdalmat. A rapier pengéje pont az előző harc alatt ejtett sebbe fúródott, és nem tudta eldönteni, hogy szándékosan, vagy csak a sors hozta így. Bár most legkisebb gondja volt kitalálni, hogy miért fúródott a penge oda, ahova, sokkal inkább izgatta a tény, hogy a földön fekszik, valószínűleg erősen vérzik, és talán meg fog halni. De még élt, egyenlőre. Csak így, a földön fekve érezte, hogy mennyire is megviselte összecsapása Natsukival majd Soranóval. Kezét önkéntelenül is a mellkasához érintette, hogy megnézze, tényleg vérzik-e. Vérzett. Ekkor vette észre, hogy most fordult a kocka, és ezúttal Natsuki, talán leendő gyilkosa állt fölötte. Miért van még itt? Azt érzékelte, hogy Sorano már nincs itt, de akkor miért nem ment vele Natsuki is és hagyta sorsára? Talán mindjárt megadja számára a kegyelemdöfést, hogy végleg eltűnjön ebből a világból és véget érjen számára ez az őrült játék. Vagy a lány egyszerűen csak gyönyörködni akart lassú halálában.

Natsuki érezte, hogy a sírás folytogatja, de nem értette miért. Meg fog halni? Ő ölte meg?
- Mag... még... - kezdte dadogva, de nem tudta mit mondhatna, vagy mit akar mondani. Egyáltalán minek - Kuroshi... Ha... hallasz engem...?
Érezte, h könnyek nedvesítik meg az arcát. Mit kéne tennie? Valószínűleg nemsokára jön a következő diák... Nem tudta hirtelen, hogy ki az, de... ha most csakúgy elmegy, az ugyanolyan, mointha megölte volna a fiút... Meg fog halni. És miatta.

Kuroshi szemei előtt kezdett elhomályosodni a világ, de visszanyerte annyira lélekerejét, hogy ismét kitisztuljon a kép. Elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Natsuki sír... egy olyan miatt, mint ő?
- Miért... - kezdte alig hallható, megtört hangon a fiú - miért sírsz? Hisz... túlélted...
Maga sem tudta, miért, próbált valami mosolyfélét erőltetni az arcára, remélve, hogy nem torzul fájdalmas grimaszba.
- Én meg nem... - folytatta. - Pedig... szép lett volna... az oldaladon.
Köhögnie kellett, de érezte, hogy vér tör fel a torkából, ami még jobban folytogatta, mint a kendő.

- Én... én... azt hittem... - Natsuki egész testében remegett, nem tudta miért csinálja ezt, de ráborult Kuroshira - azt hittem meg fogsz ölni, ha életben hagylak... Sa... Sajnálom... tényleg sajnálom... annyira... én... annyira... hülye vagyok...

- Ne... ne sírj már... én... - Kuroshi próbálta felemelni a kezét, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer hozzáérhessen a lányhoz. Remegő ujjaival végigsimított a Natsuki arcán ejtett vágáson. - Bocsáss meg... remélem... elmúlik majd. Kár lenne... az arcodért...
Keze lassan visszahanyatlott, arcára különös mosoly ült ki, mikor megfáradtan lehunyta a szemét. És többé ki sem nyitotta...

[Maradt 40 fő]

Natsuki kihúzta magát és megvető szisszenéssel letörölte a könnyeit. A feszítővasat a táskájába dobta, majd kirámolta a fiú táskájából az élelmet és a vizet és azt is elrakta. Saját zsákjából a magassarkú cipőjét nagy ívben a fák közé hajította. Miután a rapierokat visszatette az övéhez, felpattant s ahogy bírta kelet felé rohant. Most jutott el csak újra az agyáig a fájdalom. Semmiképp sem futhat össze ellenséggel ezekkel a sebekkel. Remélte utol tudja érni Soranot.

Tesshin még látta ahogy elrohan a lány. (Fel is ismerte.) Tekintete a holtestre esett. Kissé vonakodva, de odasétált megnézni talál-e valami hasznosat a halottnál.

Tesshin elég hülye fejet vágott, mikor meglátta a tojásszeletelőt, de hátha jó lesz valamire alapon zsebrevágta, azután bevetette magát az erdőbe.

Akeno végre meglátta úticélját, és büszkén-vidáman el is indult a szentély felé. Nagy naivitásában nem is feltételezte, hogy bárki is meg meri támadni őt. Magabiztosan lépett be az épületbe és meglepetten tapasztalta, hogy a sokkal előbb kijövő Kaori még nincs itt. Egy pillanatig átsuhant fején a gondolat, hogy rossz irányba jött, de hamar kizárta a tényt és Kaorit kezdte hibáztatni.

Hiroshi kezdte rossz ötletnek tartani a barlangot. Eléggé össze kellett húznia a hasát, hogy bepréselje magát a szűk bejáraton és odabent vaksötét fogadta. Nagy nehezen előkotorta elemlámpáját és megvizsgálta a belül már jóval tágasabb termet. A barlang hátuljánál két kis oldalfolyosót is észrevett. Újra hátizsákjába nyúlva elővette fegyverét, hátha nincs egyedül. Ám félelme alaptalannak bizonyult, miután bevilágította a kisebb termeket is. Visszament a bejárattal szemközti falrészhez és leült. Hátát nekivetette a hideg kőnek, és várta, Ichiro vajon felbukkan-e.

Yuuka félt, hogy rögtön összetalálkozik valakivel, amint kilép, hisz Tesshin is össz-vissz két perce jött ki. A feszültségtől majd megpattantak az idegszálai, főleg amikor észrevette a szinte már a fék között heverő Kuroshi testét. Sokkolva lépett hátra néhányat. Valamelyik osztálytársa máris gyilkos! Azt sem tudja, ki az, mégis mit remélhet így? Nem mert az erdő közelébe menni, nehogy közelebbről rá kelljen néznie Kuroshira. Könnyein át megpillantotta az ormótlan hegyet árnyalakjait. Remegő kezekkel előkotorta fegyverét - nem akarta úgy végezni, mint Kuroshi, de tudta, hogy ő sem harcos - , majd döbbenten nézett új szerzeményére. Nincs mit tenni, ha életben akar maradni, valósínűleg majd használnia kell. Már most undorodott magától, de életösztöne erősebbnek bizonyult. Lassú léptekkel indult kelet-északkelet felé.

Benawi a holtestet meglátva úgy döntött, h az erdőtől messzebbi oldaláról kerüli meg az épületet, majd amilyen gyorsan csak tud átstartol a hegyek felé, h minél kevesebbet kelljen nyílt terepen mennie. Remélte a gyilkos nem ólálkodik még a közelben. A legbiztonságosabbnak ilyen szempontból az erdő tűnt, de... Annak a határánál érte utol a halál szegény Kuroshit is.

Miután megkerülte a hegyet, Mikomi bevetette magát a kis ligetbe. A kritikus szakasz eddig volt, főleg a toronynál. De lévén őt sem támadták meg, valószínűleg nincs ott senki. Tehát a nővére is biztonságosan el fog jutni idáig. Bár ezzel inkább csak győzködte magát, minthogy komoly, logikus levezetés lett volna.

Fumi beletúrt hosszú fekete hajába, miután kilépett az ajtón. Próbált rájönni, merre mehetett Saika, de mikor körbenézett, a többiekhez hasonlóan ő is megpillantotta a mozdulatlan Kuroshit. Saját meglepetésére nem rázta meg annyira a látvány, mint várta volna. Tudta, hogy lesznek áldozatok, így már szinte belenyugodott a ténybe, mikor valójában találkozott egyikükkel. Próbált hideg fejjel gondolkodni, és mivel nem látott más testeket, feltételezte, hogy a gyilkos már nincs a közelben, mivel Kuroshi jópár emberrel előtte jött ki. Megkerülve az iskolát észak felé fordult.

Himeno csak most vette észre, hogy már milyen régóta rostokol a tisztás szélén. Már jó sokan kijöhettek utána, így bármikor belé botolhatott valaki. Fedezékbe kell húzódnia amilyen gyorsan csak lehet! Visszahúzódott a fák közé, és fontolgatni kezdte, hogyan tovább. Ekkor látta meg az egyik hatalmas fa törzsén az odút. Gondolkodás nélkül a fához lépett és belesett. Elég tágasnak és biztonságosnak tűnt, és ha a nappalt nem is, de legalább az éjszakát itt töltheti. Belépett az odúba és kényelmesen befészkelte magát - rendkívül fáradt volt. A következő pillanatban már aludt is.

"Meg fogok halni, biztosan meg fogok halni!" - Fujito nem gondolt túl pozitívan a jövőjére. A teljes kétségbeesés mégis akkor uralkodott el rajta, mikor az erdő felé indulva észrevette a holttestet. Fujito felordított félelmében, bele sem gondolva, hogy bárki meghallhatja és berohant a fák közé.

A folyosón végre tényleg el mert mosolyodni. Valahogy nem félt. Az elején míg Yuki-chan ki nem ment egy kicsit, de aztán nemsokára végigfuttatta magában a névsort, s ez megnyugvással töltötte el. Most viszont valami újra zavarta, pont mikor már közeleg, amit annyira várt. Mielőtt még kiment volna leemelte szokatlanul nehéz táskáját a válláról, s megleste a fegyverét. Na igen... valami ilyesmire számított. Elhúzta a száját. Oda az előnye...

Minami óvatosan kisétált az épületből. Látva a holtestet inkább a déli erdő fái közé húzódott be, minden lépést körültekintően megtéve. Feltételezte, hogy a gyilkos már elment, de biztos, ami biztos... Na meg senkinek sincs kedve egy hulla mellett ácsorogni. Bár a helyzet mindenképp kényelmetlen... Mi van, ha Higashi-kun azt fogja hinni, hogy ő ölte meg Kagekami-kunt? Ebben a játékban még róla is elhinnének ilyesmit!

Nomiya bizakodó volt, de nem naív. Így hát mielőtt kilépett készenlétbe helyezte új fegyverét. Döbbenten konstatálta, hogy már van egy halott. Gyorsan visszahúzódott az épületbe, aztán mikor nem mozdult senki újra kiment. Kuroshi már jóval előtte kiment, valószínűleg a gyilkosa is lelépett, ha csak nem ott lapul a fák közt. Pont ebben a pillanatban mozdult meg a közeli bozót. Abba az irányba fordította a fegyverét, s keze már a ravaszon is volt.
- Kérlek ne, Higashi-kun! - hallatszott egy félénk hang - Ne... Nem én tettem... Én is csak most jöttem ki, nem volt, nem is lehetett rá időm! Kérlek, higgy nekem!
Az utolsó két mondatot szinte hadarava mondta el. Nomiya nem eresztette le a fegyvert, úgy indult el közelebb. Minami lassan remegve állt fel és feltartotta mindkét kezét.
- U... ugye nem akasz megölni?

- Ez attól függ - felelte Nomiya.
- Mitől? - kérdezett vissza a lány.
- Hogy mit tervezel ebben a játékban.
- Ez valami csapda? - gondolta Minami - Félreismerte volna a fiút? Biztos volt benne, hogy abból nem lesz baj ha bevárja. De... Nos, ha nem lett volna biztos, akkoris megvárja őt. Vele akart lenni. Ha meg is hal ebben a játékban... Sőt pont azért... Ez egy vissza nem térő alkalom volt.
- Ééén... én... - kezdte és elpirult - Hát... őszintén... én... vannak dolgok, amiket... eddig nem mertem megtenni, és... ha meghalok ebben a játékban, akkor örökké bánni fogom. Illetve, ha meghalok akkor már nem lesz módom rá, de... Nem akarok úgy meghalni, hogy...
Te jó ég miket beszélek! Érezte, hogy ég az arca.
- ... és... Ott van Yuki-chan is... Hát persze, hogy nem akarok játszani, mégha önvédelemből harcolnék is, őt soha-soha nem bántanám! Ha... ha te... meg akarsz ölni valakit... vagy mindenkit... akkor... akkor jobb, ha már most megölsz engem, mert én... én...
Nomiya leeresztette a fegyver.
- Jól van, semmi baj - monda és kicsit szomorkásan elmosolyodott - Sajnálom, hogy megijesztettelek. Én sem akarok öldökölni. Egyedül lenni sem. Szeretnék összeszedni pár megbízható embert és kiagyalni, hogy élhetnébk túl többen is. Csatlakozol?
A lány boldogan és egyben megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Persze! Én... értek valamennyire a lőfegyverekhez, szóval, ha... ha gondolod...
- Tessék? - nézett rá megütközve a fiú - Azt akarod, hogy adjam neked a fegyverem?
- Persze nem mondom, hogy szívesen használnánk, de... ha meg kell védeünk magunk nálam jobb kezekben van - a fiú tekintetét elnézve gyorsan hozzátette - Persze cserébe odaadom az enyém, azt fel se bírnám emelni...
Azzal kimászott a növények mögül, s a fiú elé tolta a táskáját. Az belenézett és eltátotta a száját.
- Hűűűhaaa... hát ez tényleg jó... nagy... Hát nemtom én hogy bírnék vele, de... na jó...
Kicserélték a fegyvereik aztán visszamentek a fák közé. Vártak a többiekre. Minami szíve hevesen vert. Mellette ücsörög! El sem merte hinni.

Nami kikotorta táskájából a fegyverét, s olyan fintorra húzta a száját, mintha épp most lépett volna lócitromba egy 20 000 Ft-os vadiúj cipővel. Most már két dologban volt biztos. Az elsőt még a teremben elhatározta: Nem fog csatlakozni Natsukiékhoz. Nem olyan hülye ő, hogy öngyilkos legyen! Natsuki és az egész bandája szadsista állatok. Ő nem olyan! Ő csak szeret csinosan öltözni, de nem egy erkölcstelen nőszemély. A második pedig az, hogy bevárja a következő embert. Nem akart ilyesmit csinálni, de ez a neki kiosztott fegyver lerombolta az illúzióit.

Nomiya hangtalanul megrázta a fejét amikor a lány kijött. Manami egyetértett vele. Nami nem tartozik a megbízható emberek kategóriájéba. Ellenben Asano-kun simán megvárhatnák. Nem egy harcos típus, de ez nem is számít. Majd ők ketten megvédik a többieket Higashi-kunnal. Például az ilyen Nami-félék ellen. Ám az a lány hátát az iskola falának vetette és várt. Fenébe! Így nem tudnak szólni Asano-kunnak. És ami még rosszabb... Talán... Ránézett Higashi-kunra ám az nem tűnt nyugtalannak. Akkor biztos csak ő a paranoiás. Nem szólt semmit, inkább csak csöndben várt. Higashi-kun csak tudja...

Daisuke ismét elhagyott egy házat, viszont több másikat is látott. Úgy gondolta, hogy ha valaki utána jön, akkor először az első házba menne be, úgyhogy inkább a kis település középső részére ment, és egy talán kevésbé nyilvánvaló házba vette be magát. Döntése szerint az emeleten kezdte a keresgélést.

Sasame kedvenc ételein gondolkodva lépett ki az épületből. Még akkor sem vette észre Namit, amikor az mellé ugrott, s amikor már érezte, hogy a lány bal kezével magához húzza már késő volt. Hideg fémet érzett a nyakánál.

Nomiya visszafolytott egy káromkodást, ránézetta mellette ülő lányra, s látta, hogy az már emeli is a pisztolyt. Egyetértően bólintott. A lány felállt, s Namira szegezte a fegyvert.
A lány azonban, mintha számított volna erre, tett egy fél fordulatot, s ezzel Sasame - aki egyébként is elég méretes gyerek volt - tökéletes pajzsként szolgált számára.
- Egy: ha lősz Sasamét lövöd szitává. Kettő: ha mégis eltalálnál engem átvágom a torkát és a holtestét is tudom pajzsként használni míg lelépek. Szóval ereszd le azt a fegyvert kislány.
- Hülyének nézel? - kérdezett vissza Minami, s erre Sasame feladva minden férfiasságát remegni kezdett - Oké, nem lövök, de nem eresztem le a fegyvert.
Nami egy enyhe mozdulatot tett a kezével, s ettől kiserkedt Sasame vére. Jól látható volt a holdfényben.
- Pedig jobban tennéd... Már ha érdekel ez a srác. Ha nem, azt cisnálsz amit akarsz... De felteszem, ha nem érdekelne nem bújtál volna elő. Amúgy... - kérdezte, mintha csak az időjárásról fecsegne - Azér' a hulláért ki a felelős?
Fejével Kuroshi felé bökött.
- N... nem tudom... - nyögte Minami.
- Hmmm... - nyújtotta el az utolsó hangot Nami - Lennének tippjeim...
Minami kíváncsian nézett rá, mire a másik lány felnevetett.
- Majd pont téged foglak tájékoztatni - innentől Sasaméhez intézte a szavait - Na mi most odébbsétálunk, légy jókisfiú!
Sasame hiába szeretett volna életben maradni, s ezért logikusan azt tenni, amit Nami mond, de képtelen volt mozdulni. A félelemtől földbegyökerezett a lába. Nami felsóhajtott.
- Hülyegyerek... Mozdulj már, eeegy lééépés balraaa, aztán még egy.... Menni fog?
Sasame torkán csak egy halk nyögés jött ki, de mozdulni még mindig nem mert.
- Istenem... Egyszerűbb lenne kinyírni téged és úgy odébbhurcolni...
Minami erre jól hallhatóan megköszörülte a torkát.
- Tudom-tudom - felelte Nami - Nem lenne egy díjnyertes ötlet... Milyen szakszerűen fogod azt a pisztolyt... Szóval tanultad. Ki gondolná! A saját osztálytársairól!
Nami könnyedén, szinte csevegve beszélt - nem is szinte. Megint szólásra nyitotta a száját, ám ekkor lépéseket hallott maga mögött. Onnan, ahol védetelen volt! Tagjaiban szétáradt a tehetetlenség okozta félelem.