10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- ... nézd, nem kéne rögvest... - kezdte Midori "apja", de a mondat közepén fel is adta. - Na jó, én inkább megyek, csinálj amit akarsz...
A lány kicsit bűntudattal nézett a férfi után. Olyan kedves volt vele, ő mégse hallgat rá soha... Aztán visszafordult a telefonhoz, s reménykedve tárcsázott.
- Nami...? Itt Midori... Ja, hogy felismerted a hangom... Át tudsz jönni kicsit hozzám? Aham, igen, észrevettelek vacsoránál, de hamarabb el kellett mennünk, nem tudtalak sehogyse elcsípni. Ti még ettetek.

Hayate aggódva nézte Emiko ajtaját. Szívesen beszélt volna még a lánnyal, de nem akart megint úgy rátörni, mint reggel. Lehet, hogy kicsit tényleg egyedül akar maradni... Ő is gyakran élt ezzel, igazán megérthetné őt. Csak hát...
Hirtelen Yuuka tekintetét érezte magán és ez magához térítette. A lány nála sokkal jobban kimutatta az érzelmeit, ahogy tekintetét ő is Emiko szobája felé fordította.
- Amit mondott... - kezdte halkan a lány - már tudtad, ugye...?
Hayate meglepődött a lány kérdésén. Először tagadni akarta, de végül mégis rábólintott.
- Igen, tudtam - felelte szintén halkan.
Yuuka válaszul csak lassan bólintott.
- Azt hiszem... én is megyek aludni...
- Yuuka... - szólt még utána Hayate, de hirtelen mégsem tudott mit mondani. - Jó éjt...
- Jó éjt...

- Szívesen, már... már ha tényleg nem gond... Köszi...!
Hiroshi próbált nem zavarba jönni, de Ayumura pillantva ez nem volt könnyű feladat.

- Hát nem csíptem el, kicsit feltűnő lett volna... - sóhajtott már visszafelé tartva Haruka.
- Hmm, mármint kit? - kérdezte Tatsu.
- Midorit.
Tatsuya arcát látva nem tudta megállni, hogy elnevesse magát.
- Ennyit arról, hogy nem vagy vak, zsenikém - csóválta a fejét. - Ő is ott volt az étteremben. És láttam még néhány ismerős arcot.
- Tényleg...?
- Bezony. Na jó, akkor menjünk vissza a szobánkhoz. Holnapig valamit megpróbálok kitalálni. És azért te is gondolkodhatsz rajta. Holnap majd ne csak a kajára figyelj.
- Jólvanna... - morogta még a fiú. - Azért... elmondhatnád, kiket láttál még...

Natsuki bizonytalan léptekkel támolygott az ajtóhoz. Ez tényleg furcsa, mitől ennyire...? Ijedten húzódott hátrébb, mikor meglátta Morinagát. Az a szokásos határozottságával lépett be a szobába, s alighogy becsukta az ajtót vádlón nézett a lányra.
- Én tényleg jönni akartam, de nem engednek fel az utastérbe és...! - kezdett mentegetőzni.
- Érdekes, hogy hirtelen megbetegedtél, pár órája még kutya bajod sem volt!
A lány ijedten húzodott hátrébb.
- Én... - kétségbeesetten kereste a szavakat. Nem, nem beteg, de ezt nem mondhatja, és... az se igaz, hogy direkt csinálta volna... Mit kéne...? - be akarom tartani a szavamat... - nyögte ki kétségeesetten.
- Ez jó hír... - súgta a fülébe a férfi, ahogy a karjaiba fonta a lányt. Az képtelen volt a férfi arcába nézni, inkább a padlót bámulta. Szerette volna mozdulatlanul, és szótlanul tűrni bármit is csinál a másik, de ahogy érezte, hogy végigsimít a hátán, ijedten rezdült össze, s kitépte magát a karok közül.
- Előbb... előbb rendbe szedem magam egy kicsit... Ne... haragdudj...
Sietve bevágott az apró fürdőszobába, s igyekezett lecsillapítani zaklatott lélegzetvételét. A francba... mindjárt elsírja magát... Ez így nem fog menni... egyszerűen nem fogja tudni végigcsinálni... De akkor... akkor... megöli Eizant... biztosan... teljesen biztos...
Az ajkába harapott, s sietve felemelte a mosdó szélére helyezett ki gyógyszeres dobozt. Ha csak még egyet...
Ijedten pördült meg, ahogy hallotta, hogy nyílik az ajtó. Próbálta elrejteni a háta mögött, mi van a kezében, de ezzel csak még jobban felhívta rá a figyelmet, és jelen fizikumában teljesen esélytelen volt a dolog. Morinaga kicsavarta a kezéből a gyógyszert.
- Én... Én tényleg szeretném... - ismételte sokadszor. - Pont azért akartam ezt... - magyarázkodott tovább. Még fogalma sem volt, hogy mivé fog átalakulni a férfi döbbent tekintete. Most dühös lesz, vagy...? Csak várt, de a férfi még mindig értetlenül szemlélte azt a dolgot.
- Nyugtató? Hanyadik?
Natsukinak egy pillanatig elakadt a szava, aztán megpróbálta visszaszerezni a dobozt.
- Kérlek! - nézett rá a sírással küszködve. - Ez lesz az utolsó, de így én még képtelen... - ijedten elhallgatott. Tudatosult benne, hogy most épp azt bizonygatja Morinaga előtt, hogy ő bizony csak erős nyugtatók hatása alatt bírja elviselni a gondolatot, hogy le kelljen feküdnie vele, ami lássuk be, nem a legszebb bókok közé tartozik. Zaklatottan véve a levegőt, húzódott hátrébb. Meg fogja ütni... Biztosan meg fogja...
- Te tényleg beteg vagy - szólalt meg végül a férfi. - Inkább aludd ki magad... Ezt meg elviszem... Holnap beszélünk...
A lány tiltakozni akart, de túlzottan félt megszólalni. Némán figyelte, ahogy a férfi eltűnik a szobából.
Csak ne bántsd őt... Ne bántsd őt... Nem ő tehet róla!

- Van még valami tennivaló?
- Tessék? - a felettese kérdőn nézett az előtte álló fiatal srácra. - De hisz lejárt a műszakod, kölyök.
- Tudom - biccentett Eizan.
- Te aztán lelkes vagy, mi? - a férfi hitetlenül csóválta a fejét, de látszott rajta, hogy jó néven veszi a dolgot. - Az a helyzet, fiam, hogy éjszakázásra nem nagyon osztunk be ilyen fiatalokat, főleg hogy már lehúztál egy délutánt.
- Ha nem is egész éjszaka, csak még pár órát - nézett rá elszántan Eizan. - Még bírom.
- Ilyennel sem találkoztam még... De ugye tudod, hogy a túlóráért nem igazán fizetnek meg?
- Nem baj. Csak még egy kicsit hagy maradjak, aludni úgysem tudnék még...
- Hát... rendben. De azért ne erőltesd meg magad! Holnap attól még ugyanúgy dolgoznod kell.
- Nem fogom.

- Midori! - Nami nagy örömmel ölelte át barátnőjét. - El se hiszed mekkora felüdülés most itt lenni, mint Shinji mellett... Rémálom ez az ember! - fakadt ki. Midori szerette volna vígasztalni, de ehelyett csak még rosszabb hírekkel szolgálhatott. Húzhatná az időt, de... Vagy mégse mondja el Naminak? Jobb, ha nem tudja?
Lecsüccsent a kanapéra, s remélte Nami követi a példáját.
- Figyelj... Hallottam egysmást, most hogy...
- Nagyon durva ez a szoba! - forgatta a fejét a másik lány, s tényleg le is ült mellé.
- Nami... Igen... az... A kapitány lánya vagyok perpillanat, úgyhogy véletlenül meghallottam azt is, hogy Natsukival... valami ... baj van... - nyögte ki végül.
- Tessék?! - pattant fel Nami idegesen.
- Hát... nem tudom egészen, de pincérnőnek kéne lennie, és azt mondták megbetegedett, ezért nem ő szolgált fel ma este Morinagáék asztalánál.
Nami ijedten pislogott le Midorira. Beteg...? Dehát... Dehát... Nem, nyugi, ő nem sérült meg olyan komolyan, nem lehet, hogy...
- Nem kéne szólni Eizannak? - kérdezte hirtelen. - Bár persze fogalmam sincs hol van Eizan...
- Én tudom, van listám mindenkiről...
- Az még jobb! Akkor odamegyek Natsukihoz! Hol a szobája?
Midori a fejét rázta.
- Ez tényleg nem jó ötlet, nem mehetsz le a személyzeti szintre! Nagyon feltűnő lenne!
- Akkor miért idegesítesz vele, ha nem tehetek semmit?!
Midori az ajkába harapott. Hát igen, ő is ezen gondolkozott eddig... Talán mégis igaza volt a kapitánynak...
- Én kicsit könnyebben mozgok itt, majd reggel megnézem őt, oké? - ígérte Naminak. - És rögtön szólni fogok neked is!
Nami lassan bólintott.
- De van jó hírem is! - igyekezett elterelni a lány figyelmét, s elkapta a karját. - Gyere! - húzta magával a szobájába, s büszkén prezentálta a Kentától visszaszerzett filet. - Éééés... ki is nyomtattam!
Naminak nem sok kedve volt bármi mással foglalkoznia, de ahogy meglátta igazi kotta formában a saját szerzeményét, szöveggel együtt feliratozva meg minden ami kell... Ámulva emelte fel a nyomtatott kottát.
- Éééés, van itt még valami... - rángatta vissza a nappali távolabbi csücskébe, s elégedetten nézte Nami hitetlenül csillogó tekintetét, ahogy megközelíti a zongorát.

Shinji duzzogva nézte a tévét. Na tessék... Jól itt hagyta... Séta meg Midori, meg akárki, csak ne vele kelljen lennie... Jó, talán kissé túlzásba viszi a piszkálódást, de... tényleg ennyire rossz társaság? Akkor ő meg átmegy Nobuhoz! Na, most megnézheted magad Nami! Aztán jól elújságolom, hogy miylen jót beszélgettem vele, te meg még csak enm si láthatod, úgy bizony!

Ichiro addig téblábolt, míg végül le nem jutott a személyzeti büfé elé. Máshová már amúgy sem lett volna képe bemenni, mivel az utasok nagy része valószínűleg már befejezte a vacsoráját. Így hát jobb híján innen szerzett vacsorát. Nem egyszer bánta már meg, hogy így elaludt, de még mindig nem ez volt a legfájóbb...

Kazushige úgy döntött, egy gyors zuhany után egyből az ágy felé veszi majd az irányt. Csak most érezte meg, hogy azért mégiscsak elfáradt a nap folyamán. Csak azt bánta, hogy még csak csupa ismeretlennel találkozott. Biztos, hogy itt vannak a többiek is...?

- Hé, Ichiro! - köszöntötte Kenta vidáman az osztálytársát, s intett üljön le az ő asztalához. - Neked is csak most ért véget a műszak? Jól lekéstük a vacsorát. Azért remélem nem lesz így minden nap, nem mintha bajom lenne a pizzával... - csóválta a fejét. - De azért mégis...

Ichiro gyorsan körbenézett, hátha mégis erre kószál 'nővérkéje', és aztán bizony magyarázhatná, hogy miért így szólította őt az előbb ez a srác. De mivel sehol sem látta Miharut, némi megkönnyebbüléssel lépett Kenta asztalához.
- Szia! - foglalt ő is helyet. - Hát... az igazat megvallva én csak elaludtam... - vont vállat zavartan a srác. - Én igazából csak úgy vagyok... Na jó, nem pont így. Jelenleg épp az újonnan szervált 'nővérem' jóvoltából vagyok itt - vette lejjebb a hangját -, aki viszont tartok tőle, hogy hamarosan átmegy rabszolgahajcsárba. Bár szerintem most egy kicsit nyugtom lesz, ő most kezd dolgozni. Táncosnő, vagy mi a fene. És te, te merrefelé vagy? Azt tudom, hogy Hiroshi bekerült valami bárpult mögé, meg még Midorival találkoztam. Na az a csaj nem semmi helyet kapott... Tudtad, hogy ő most a kapitány lánya?

Morinaga mogorván vonult be az egyik bárba. Meglepetten vette észre, hogy bár most nem volt szándékos mégis összefutott az egyikükkel. Ha már így alakult a pultnál foglalt helyet.
- Nohát, Akira! Na, had lássam mennyire megy a keverés, csinálj nekem valami jó erőset!
Ayumu meglepetésében majdnem elejtett egy poharat.
- Mo... Morinaga-san? Nem... nem tudtam, hogy velünk utazik... - dadogta. A férfi kedvesen mosolygott rá.
- Nem említettem? Ejnye, milyen feledékeny vagyok... Remélem nem okoztam túl sok gondot az ifjúúrral. Megfelelő társaság?
- Persze! - vágta rá Ayumu. - Nagyon rendes fiú, és... szóval... persze... Semmi gond... Egyáltalán nem... - pillanatok alatt paprikavörös lett. Morinaga fejcsóválva szemlélte a lány reakcióját.
- Rémisztő tudsz lenni ilyenkor. Még mindig nem harapok...
- Csak... úgy tűnt nincs jó kedve... Mármint amikor bejött ide... - jegyezte meg óvatosan a lány.
- Nem, valahogy nem úgy kezdődött az út, ahogy terveztem.
Ayumu bánatosan nézett rá.
- Segíthetek valamiben...? - kérdezte reménykedve.
- Már az is felvidít, hogy láthatlak, Ayumu - mosolygott rá. A lány lesütötte a szemét, s sietve tenni-venni kezdett.

Kenta zavartan megvakarta a fejét.
- Igen, tudtam - mondta. - Szép nagy szobája van... Tudod milyen Midori, pillanatok alatt kiderítette hol dolgozom, ennek következtében pedig azonnal elromlott a számítógépe... - a fejét csóválta. - Ha tájékozódni akarsz ki hol van, és mi van épp vele, csak keresd fel Midorit, tuti tipp... Jó neked, hogy nem kell melóznod - sóhajtott aztán. - Na és mitől is rabszolgahajcsár a nővérkéd? Mesélj!

Natsuki képtelen volt elaludni. Amint Morinaga lelépett visszafeküdt az ágyába, de csak nyugtalanul forgolódott. Ezt nem ússza meg ennyivel... Reggel visszajön... vissza fog jönni... Hogy lehetett ekkora szemét, hogy még a nyugtatókat is elvitte? A francba... A fenébe már...
Könnyes arcát a párnába fúrta. Most csak rontott a helyzeten, igaz? Túl gyenge ehhez... Meg kéne védenie a többieket, de még erre sem képes... Nem okos, nem erős, nem magabiztos... Ő csak... ő csak egy buta cicababa, de most már ez a szerep se megy jól... Ha miatta halnak meg a többiek... Eizan borzasztóan csalódott lesz. Megígérte... megígérte, hogy kivisz innen mindenkit... Ráadásul... Eizan fog a leginkább szenvedni. Ha Morinagának ez nem jön össze, így vagy úgy, de nem jön... akkor rajta fog kegyetlen bosszút állni... Nem beszélhetne valahogy vele? Ha könyörögne Morinagának... Valahogy... valahogy talán... talán...

- Máris... - próbálta összeszedni magát Hiroshi.
Valami jó erőset? Öö... izééé.... Ez jó lesz, vagy esetleg ez már túl erős? Hát, próba szerencse...
Furcsa volt hirtelen ilyen közvetlen közelről látni Morinagát, igazából nem számított rá, hogy összefutnak itt. Bár addig csak egyszer találkoztak, azért mégis alaposan megjegyezte a férfi arcát, így akkor is felismerte volna, ha Ayumu nem mondja ki a nevét.
Igyekezett jó arcot vágni a dologhoz, és nem észrevenni, ahogy Morinaga rámosolygott Ayumura. Bár nem nagyon tudta megmagyarázni, miért de a gesztus zavarta. Közben azért a koktélra is figyelt és szokás szerint lopva Ayumura pillantott, hogy mindent jól csinál-e, de a lány mintha még Morinaga hatása alatt állt volna, vagy nem is tudja...
Hát... jól van. Csinált már ilyet előtte, remélhetőleg nem rontotta el. Kicsit gáz lenne, ha pont Morinaga elé tenne le valami ihatatlan löttyöt...
- Fogyassza egészséggel...
Ugye nem szúrtam el, ugye nem...?! Szinte oda sem mert nézni, hogy lássa az eredményt...

- Hát... - húzta el a száját Ichiro. - Az a nő egy érdekes eset... Rögtön úgy kezdte, hogy beolvasott nekem...! Utána tegnap vacsoránál volt néhány jó pillanata és már azt hittem, csak félreismertem, de utána reggel megint kibukott belőle a sárkány! És még azt is elvárja, hogy ágyba vigyem neki a reggelit, vagy ebédet, vagy ki tudja, mikor tér majd magához! Rémes... Bár igazából nem kellene panaszkodnom, hisz lényegében... lényegében semmit sem kell csinálnom. Azt hiszem, kicsit felfújtam a dolgot. De hát ha egyszer ilyen... Még vacsorára sem keltett fel. Bár lehet, hogy próbálta...?

Úgy tűnt a férfit jelenleg egy cseppet sem érdekli, mit iszik. Ayumu elsietett kiszolgálni más vendégeket is, de még aggódva pillantott rá hátra. Látszott, hogy nagyon a szívén viseli, mi van a férfivel.
- Na és te mit gondolsz Ayumuról? - kérdezte a férfi, ahogy eltűnt a képből a lány. - Tartottam tőle, hogy bevonom őt ebbe a kis játékba, de végül így döntöttem. Nem igazán tudtalak megismerni Natsuki meséi alapján, ő sem tud rólad semmit. Remélem nem inzultálod őt... - hátrapillantott a lányra. - Gondolom feltűnt, hogy törékeny alkat.

Kenta elmosolyodott. Hát, lehet... De inkább nem idegesíti ilyen válasszal a fiút.
- Lesz ez még jobb is... - bíztatta. - Azért nem lehet könnyű, ha a nyakadra sóznak egy idegent. Ki ő, hogy hajlandó eljátszani, hogy az öccse vagy? Morinaga valami alkalmazottja? Vagy barát? Elvileg a kapitánnyal is haverok, azért lehetünk itt, gondolom... Meg hát Midori is vele van... Bár még ő egész normálisnak tűnik. Szo-szo... Te láttad már ezt a Morinagát?

Nami nem sokat maradt Midorinál, kezdett igazán estébe fordulni az idő, nem akart hát udvariatlan lenni, és hangulata sem volt annyira.
- Majd kéne keresnünk valami énekest... - jegyezte meg Midori. - Ez az én hangommal, nem olyan hangulatos... - biggyesztette le az orrát.
- Aha... - felelte Nami oda se figyelve, s búcsút intett a lánynak. - Majd átjövök még holnap! Jó éjt!
Shinji meg teljesen eltűnt. Nami inkább nem is foglalkozott vele hová. Legalább kényelmesen lezuhanyozhatott. Várt még egy darabig a fiúra, utána, de csak nem érkezett vissza, hát megágyazott a kanapéra, s elég hamar el is aludt.

Benawi sietve vacsorázott meg, s aztán az alváson kívül már semmihez sem volt se kedve, se ereje. Mégse bánta a kis túlórát annyira izgalmas volt minden! A következő délutánon viszont sort fog keríteni arra is, hogy megkeresse Yuukáékat. Akárhogyis...

- Nem, és nem is állt szándékomban - lesett Ayumu felé Hiroshi is, majd halványan elmosolyodott. - Egy kicsit naiv, de ott próbál segíteni, ahol csak tud. Gyakran látom rajta, hogy szívesen kérdezne, ki is vagyok meg honnan jöttem, de utána mégsem teszi. Jobb is így... Néha úgy érzem, talán kicsit túlságosan is jószívű. Csak remélem, hogy ebből nem lesz baja...
Hirtelen észbe kapott, hogy akaratlanul is milyen sokat mondott Morinagának. A fene... Gyorsan felkapott egy poharat, és hiába volt tiszta, nekiállt még tisztábbra törölni azt.

- Nem tudom, Miharunak hívják... - vont vállat Ichiro. - És táncosnő, körülbelül ennyit tudok róla. Csak sejtem, hogy Morinaga segített neki idáig eljutni, mármint hogy egy ilyen luxushajón szórakoztassa a népet, de... lehet, hogy tényleg olyan jó a csaj és önerőből került ide? Mindegy, ismerik egymást, viszont szerencsére azt nem tudja, ki is vagyok. Bár már nem egyszer faggatott róla. Amúgy... most hogy így mondod, nem. Még nem is láttam azt a férfit. Hiroshi már igen, ő ugye benne volt abban a csapatban, de nem mesélt róla. Miért, te sem?

Daisuke csak most jött rá, hogy most kezdődik igazán a műszaka. Persze nem kevés tányér meg edény termelődött így vacsora után. Hitetlenül szemlélte a halom rá eső részét, majd vállat vonva nekilátott. Lesz ez még így sem...

- Igen az... - bólintott kissé szomorkásan Morinaga. - Ha ki tudja miért, mégis kérdezne valamit... ne válaszolj neki! Az életét kockáztatnád ezzel, ugye tudod? Már bánom, hogy megkértem erre...
Elgondolkodva nézett maga elé.
- Kevés hozzá hasonló rendes lány van... - felállt, meg sem várta, hogy Ayumu visszajöjjön. - Ne bátsd meg! - mondta Hiroshinak búcsúzólag.

Hiroshi meglepetten nézett Morinaga után. Erre... erre nem számított. Ez annyira különbözött attól a férfitól, akit a parkban látott. Az egész stílusa, mindene... Hirtelen nem is tudta hová tenni ezt az iménti kis beszélgetést.
"Ne bántsd meg!"
Hiába érzett bele némi fenyegetést az utolsó figyelmeztetésbe, azért mégis inkább az tűnt fel neki, hogy Morinaga félti a lányt. Ez esetben épp tőle... Érdekes... Lehet, hogy némileg újra kell alkotnia róla a véleményét?

- Nem, nem láttam - csóválta a fejét Kenta. - De van egy olyan érzésem, hogy még fogom... Nem tudom miért vagyok ilyen ellenszenvvel felé, meg a másik pasas felé is... Nem tűnt olyan vészesnek, de... nem szeretem idegen pasasok mellett tudni Midorit.
Közben befejezte a pizzáját.
- Te még tervezel valamit mára? Én nem mehetek fel az utastérbe műszakon kívül itt meg... nincs sok izgalom... Itt tényleg csak aludni ls dolgozni lehet...

- Máris elment? - kérdezte visszaérve Ayumu. - Pedig szerettem volna még beszélgetni vele... - csalódottnak halatszott. - Lehet, hogy valami rosszat mondtam neki? - ijedt meg. - Szegény, mi baja lehet? Annyira lehangoltnak tűnt... Bár tehetnék érte valamit...

- Hmm, most hogy így mondod, én elvileg felmehetek... - töprengett Ichiro. - De tényleg csak elvileg, mivel drága nővérkém azt tanácsolta, hogy ahol feltűnően sok a jól öltözött ember, ott ne nagyon mutatkozzak. Mondjuk valamilyen szinten érthető... Nem, így viszont nem tervezek semmit. Gondoltam, be kéne nézni Hiroshi-hoz a bárba, de ott is feltűnő lennék.
Elgondolkodva nézett körbe, mire megakadt valakin a szeme.
- Nézd már, Shouri... Kicsit lestrapáltnak tűnik. Ezek szerint ő is melózik...

- Nocsak! - húzta fel a szemöldökét Kenta. - Na gyere, faggassuk ki kicsit! - vetette fel az ötletet.
- Szép estét! - köszönt Shourira. - Látom te is sokáig melóztál! Fáradtnak tűnsz. Hova osztottak be?

- Maradt volna még, de azt mondta, még el kell néznie valahova - füllentette Hiroshi, csak hogy kicsit enyhíthesse Ayumu csalódottságát. - Azért remélem, nem a koktélommal riasztottam el, bár hősiesen megitta mind. De biztos nem miattad.
Kicsit féltékeny lett Ayumu Morinagára irányuló törődése miatt. Ez a lány... tényleg nagyon odaadó. Nem, Morinagának igaza van, semmikép sem mondhatja el neki az igazat...

- Biztos nem - nyugtatta meg gyorsan Hiroshit. - Ügyesen csinálod! Biztos jön még ide, ha nem is miattam, de rád biztos kíváncsi - bíztatta közben magát is a saját furcsa módján.

Shouri igyekezett elrajteni fáradtságát, de nem igazán sikerült.
- 'estét... - köszönt végül azért. - Engem...?
Látszott rajta, hogy nem nagyon akar válaszolni, legalábbis az igazat nem.
- Ja, én nem ezen a szinten vagyok, hanem párral feljebb. Segítenem kell az utasoknak apró-cseprő bajaikkal. Semmi különös... És ti?
Ichiro összeráncolt homlokkal pillantott Kentára. Shouri mikor szokott ennyit beszélni...? Ilyen fárasztó lenne a melója?

Kentának fel se tűnt, hogy Shouri máshogy viselkedne, mint egyébként.
- Én informatikai feladatokat kaptam. Elviekben legalábbis, de eddig még semmi érdekes melóm nem volt. Felügyelhetem, ahogy LANon játszik pár srác, és hasonlók... Remélem lesz még jobb is ennél... Akkor már inkább az utasnyilvántartás adatbázisát birizgálom...
Ugye kedves Midori? ... Ichirora pillantott. Na az öcsikét játszós dolgot meg majd elmeséli ő.

Ichiro önkéntelenül újra meg újra összevetette legutóbbi beszélgetését Shouri-val meg ezt a mostanit. A különbség nyilvánvaló volt, de hogy konkrétan mi miatt lehetett, azt még mindig nem tudta. Mindegy, annyira nem is érdekli. Nem mintha olyan nagy haverok lennének vagy valami.
- Én csak gondoskodom róla, hogy a "nővérem" idejében megkapja a kajáját, mikor felkel - vont vállat végül.
- Nővéred? - vonta fel a szemöldökét Shouri, és magában örült, hogy egyik fiú sem kérdezett rá, merre is dolgozik pontosan. Kicsit árnyaltan fogalmazott, de végül is igazat mondott...
- Ja, kaptam egyet - bólintott Ichiro. - Itt dolgozik. Néha elviselhetetlen, de legalább szabadok lesznek a napjaim.
- Mázlista... - nézett rá összeszűkült szemekkel Shouri, majd észbe kapva enyhített arckifejezésén. - Legalább nem mindenki szív ezen a hajón.
- Ezek szerint te szívsz? - próbált tovább érdeklődni Ichiro.
- Mondtam én ilyet? - villant Shouri szeme, majd vállat vont. - Biztos van rosszabb is.
"De ha tovább kérdezgetsz, kinyírlak!"

- Rám? Hát, nem is tudom... - csóválta a fejét Hiroshi, de azután eszébe jutott, hogy ha másért nem, azért simán visszajárhat majd a férfi, hogy ellenőrizze, hogyan is bánik Ayumuval... - Bár lehet... De nem hinném, hogy csak miattam. Te amúgy is régebb óta ismered.

- Na jó, bocsi srácok, nagyon kifáradtam, lépek aludni - intett búcsút Kenta. - További jó beszélgetést! Gondolom még összefutunk párszor! Apropó... - torpant meg mégis. - Harukáékkal találkoztál?

- Te honnan is ismered? - kérdezett vissza Ayumu.

- Haruka? - élénkült fel Shouri tekintete. - Nem. Miért, te láttad őket? Merre?

- Hogy én? - kérdezett vissza Hiroshi, hogy időt nyerjen. Hogy is mondta az előbb Morinaga? Ha kérdez valamit, ne válaszolj? Hát, ez elől még ki tud térni egy egész hihető mesével... - Én... csak a bárpultnál dolgoztam nem egy rendezvényén vagy összejövetelén és... hát nem is tudom, végül hogyan is elegyedtünk rendesen szóba, de a végeredménye az, hogy most itt lehetek - mosolyodott el, és nagyon remélte, hogy Ayumu nem kérdez majd rá, pontosan mikor is voltak ezek a rendezvények vagy hasonlók. - És te?

Mikor sehogy sem tudott elaludni, Yuuka úgy döntött, felvesz egy köntöst és inkább kimegy egy kicsit levegőzni az erkélyükre. Ott még úgy sem nagyon volt, és amúgy is élt benne a kíváncsiság, hogy milyen lehet éjszaka a hajó. Vajon már nagyrészt elcsendesedett, vagy csak most kezdődik rajta az igazi éjszakai élet? Milyen hangokat hoz majd a szél? A szél... talán egy kicsit kifújja a fejét is és addig legalább el tudna vonatkoztatni a vacsoránál történtekről. Tessék, már megint így reagál... És akkor milyen lehet Emikonak? Ő vajon már el tudott aludni? Remélte, hogy ha igen, akkor nyugodt az álma.

- Nem, még nem láttam őket - csóválta a fejét Kenta. - De holnap megkeresem őket is. Majd szólok - intett búcsút, s visszaindult a szobájába. Akárhogy is panaszkodott Midori módszerei miatt, eszében sem volt "tisztességes" módszerekkel felkeresni barátait. Nagy ez a hajó... Túl nagy...

- Hát te?
Haruka az ajtóban torpant meg a hangra.
- Jé, Tatsuya! - tettetett meglepetést. - Te még ébren vagy?
- Amint láthatod - bólintott a fiú. - De te meg mégis hova sunnyogsz?
- Én? Miből gondolod, hogy sunnyogok?
- A kilincsen van a kezed...
- Jaa, tényleg... Én csak gondoltam, körülnézek, milyen ilyenkor itt a hangulat.
- Aha... És szerinted én ezt elhiszem? - vonta össze a szemöldökét a fiú.
- Miért, nem...? - vetett egy óvatos pillantást a fiúra Haruka.
- Hát, nem. Nem igazán - rázta a fejét a srác.- Valami azt súgja, hogy a kisasszony le akar nézni egy bárba...
- Utállak - sóhajtott Haruka.
- Tudom - vigyorodott el Tatsuya. - Ilyenkor kedvem lenne kétségbe vonni, hogy te vagy a 'megfontolt idősebb' kettőnk közül. Na jó, elkísérlek, jobb dolgom úgy sincs. Inni nincs kedvem, de azért mégis kell valaki, hogy figyelje, ne menj túl messzire vagy legrosszabb esetben felvakarjon.
- Miért, eddig hányszor kellett felvakarnod? - csattant fel a lány.
- Lássuk csak... Jól van, igazad van, azért jól bírod a piát. De kétszer azért fel kellett.
- Miért kell neked mindenre emlékezni? - kérdezte reménytelenül Haruka. Közben már Tatsuya is mellé ért és elkapta a tekintetét.
- Hogy legyen, aki visszatartson, ha a barátod nincs itt... Na jössz akkor, vagy maradsz?

- Őket is...? - nézett kérdőn Ichirora Shouri.
- Nem figyeltél? - csóválta a fejét a másik. - Mondta, hogy beleleseget az utaslistába így tudja, ki merre van. Na de én is itt hagylak, megyek, talán még kicsit körülnézek. Kicsit sikerült elaludnom délután...
- Nem csodálom... - vetette oda Shouri.
- Rád is rád férne, nem festesz túl jól - felelte búcsúzóul Ichiro, mielőtt visszavonult volna.

- Ó, hát én... - pirult el kissé a lány. - Ez nem túl szokványos történet. Még... még suliba jártam, és közben félállásban dolgoztam egy étteremben, mikor először találkoztunk. Aztán... nem tudom megmondani miért, de felkeresett később és... azóta támogat, szinte mindenben... Segített, hogy befejezhessem az iskolám, még a fősulira is akart pénzt adni, de... nem fogadhattam el. Hisz... hisz... nem is ismerem... úgy értem, csak úgy összefutottunk, nem fogadhatok el ennyi mindent, már ez is rengeteg... Viszont segített ide bejutni, hogy megkereshessem a pénzt a sulira... Nagyon kedves tőle. Tényleg nem értem, miért segít ennyit egy idegennek. De ezek szerint nem én vagyok az egyetlen. Annyira jó ember!

- Tehát a továbbtanulásra gyűjtesz? - kérdezte Hiroshi, és közben akaratlanul is saját befejezetlen tanulmányaira gondolt. Na azokkal vajon mi lesz? - Hú, akkor hajrá! Keményen dolgozol érte, látszik, hogy tényleg szeretnéd. Szerintem teljesen megérdemled. És amúgy milyen irányban gondolkodsz? Nekem sajnos egyelőre még nincsenek konkrét elképzeléseim...
Közben Ayumu szavait hallva egyre jobban átformálódott eddigi véleménye Morinagáról. Végső soron nekik is segít, pedig ő azt hitte, hogy... de mindegy, hisz nem így volt és Ayumu amúgy is... nem, biztos nem...! De egy vadidegen mégis mi célból akarná elősegíteni egy fiatal lány tanulmányait? Ha puszta jólelkűségből, akkor le a kalappal. Pedig hát Morinaga előző reakciói és mondatai nagyon is efelé mutattak. Érdekes... Mit jelenthet neki Ayumu? Csak egy random lány, akit úgy döntött, hogy felkarol? Képzelete már a szélsőségek felé szárnyalt, már lassan ott tartott, hogy Ayumu Morinaga eltitkolt lánya, akiről csak a férfi tud. Jaj, ez már nonszensz, Hiroshi, szedd már össze magad... Tudod, koktélok, koktélok, mindjárt jön a nép!

Natsukinak borzalmas hányingere volt. Szeretett volna kitámolyogni a fürdőszobába, de ilyen állapotban még az ágyból kimászás feladata sem volt túl egyszerű. Szép kis kutyaszorító... Szédelegve, kapaszkodva igyekezett haladni.
Valahonnan meg kéne tudni, jól van-e Eizan... Muszáj... muszáj... de merre lehet a szobája? Vagy lopózzon fel Morinagához? Meg kell kérdeznie... Biztos örülni fog, hogy ott van...
Észre sem vette, hogy zihálva szedi a levegőt. Egyre inkább.
De hogy jutna fel mégis? Az orvos határozottan megtiltotta, hogy elhagyja a szobáját, és még vacsorát is úgy hoztak neki, mint valami erősen fertőző betegnek. Mindenki pánikol, hogy valaki a konyháról lett rosszul. Persze... Az utasok... ha ez elterjed, hogy van egy beteg felszolgálójuk itt olyan balhé lesz... Most mi lesz így? Nem mehet vissza dolgozni? Nem is kapja meg a pénzt? Örülhet, ha kaját kap, lehet, hogy holnaptól azt se hoznak, na az lesz a szép... És még a gyógyszerét is elszedte Morinaga... Hogy volt pofája?! Anélkül, hogy szedi össze magát? A francba... Semmit sem tud... Konzultált volna az orvossal, mielőtt ilyeneket csinál. Persze... ez most nem az ő orvosa, lehet, hogy nem is értene egyet vele. Nem is ő adta a gyógyszer, Natsuki még jóval korábban vette. Mit csináljon most?!

- Igen - bólintott mosolyogva a lány. - Nagyon szeretném, de nem kell semmi bonyolultra gondolni. Igazából, úgy vagyok vele, ahova felvesznek, tudod... És fizetni is tudom. Valami olyasmit szeretnék, amit jól fel lehet használni a gyakorlatban, pénzügyi dolgok, vagy hasonló... Csak hát egy lány mindig nehezebben boldogul. Lehet, hogy mégis valami szakmát kéne tanulnom... De egyenlőre szeretnék küzdeni! Egy diploma nem lehet hátrány, aztán, ha nem találok olyan állást még mindig jöhet a B-terv...
Közben szinte a semmiből rohamszerűen jöttek a vendégek így Hiroshiéknak csak szakaszosan sikerült néha-néha folytatniuk a beszélgetést. Ayumu ezek ellenére még sosem érezte ilyen jól magát. Érdekes volt a tárdasága, és ritkán tapasztalta, hogy valaki ennyire figyel rá. Nagyon hálás volt a fiúnak. Látszik, hogy Morinaga barátja, olyan figyelmes...

- Egyre csak ámulok rajtad... - mosolygott fejcsóválva Hiroshi, de bővebb kifejtés nélkül hagyta a kijelentést. Bezzeg ő? Ő mit tart szem előtt? Partot érni, azután... valahogy ellenni. Mert semmit sem tudnak, egyikük sem. Így még tervezni sem lehet. Erre itt van egy ilyen csupaszív lány, tele megvalósíthatónak tűnő tervekkel... Már most nem kicsit irigyelte. Ayumu... neki még lehet rendes élete. Szívből kívánta, hogy meg tudja majd valósítani, amit szeretne.
Ekkor jutott eszébe, hogy még mindig nem folytatta azt az Ayumut zavarba ejthető kijelentést. Még a végén tényleg megint zavarba hozza! Na jó, gyorsan valami hétköznapi téma... Öö... mondom hétköznapi téma...
Hirtelen nem is jutott más eszébe, csak megint a munka.
- Mondd csak, ilyen tájban számíthatunk a vendégek rohamára majd minden este? Mármint mikor kicsit leülepszik bennük a vacsora. Gondolom lefekvés előtt nem kevesen néznek még be a bárokba iszogatni vagy beszélgetni...

Shinji meggondolatlanul csörtetett be a szobába, s csak akkor vette észre a kanapén fekvő Namit, mikor az összehúzva szemeit a hirtelen fénytől, álmosan támaszkodott fel.
- Ó, ne haragudj, nem tudtam, hogy alszol már... - sietve felkapcsolta a fürdőszoba villanyt, s le a nagyot. Így mégse vakít a fény, és lát is valamit.
- Semmi baj... - dőlt vissza fáradtan a lány. Összegömbölyödött, s álmos nyöszörgéssel próbált visszaaludni. Félig-meddig hallotta, hogy Shinji tesz-vesz, talán aludt is valamelyest, de mikor újra átvágott a szobán, megint éberebb lett.
- Shinji... - motyogta utána.
- Hm? - torpant meg a fiú.
- Merre jártál...? - kérdezte halkan.
- Nobunál.
- Jól van?
- Kicsit megviselte a sorbanállás, de most már jobban.
Nami ijedten ült fel.
- Volt orvosnál? Ha túlzottan megterheli a...
- Nyugi - csitította a fiú. - Tényleg jobban van. Miért nem győződsz meg róla magad?
Nami áldotta a sötétet, hogy nem látszott a pirulása.
- Hm? - firtatta mégis a témát a fiú.
- Én... nem - fejezte be aztán kurtán a mondatot.
- Hát ez így érthető... - adta meg magát a mindent elsöprő érvnek. - Reménytelenek vagytok. Jó éjszakát! Remélem egymással fogtok álmodni!
Nami némán követte szemével Shinji sötét körvonalait.