10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Nami követte a szemeivel, ahogy a fiú visszamegy a szobájába. Ez azért érdekes... Eddig képes volt egy szál törölközőben átlibbenni a szobán, most hogy visszaöltözött... Tényleg attól tart, hogy letámadta volna, vagy mi?
Nagyot sóhajtott, és ő is bevette magát a fürdőszobába. A lehető leggyorsabbra vette az egész zuhanyzás-fogmosás históriát, hogy minél gyorsabban ágyban... vagy legalábbis kanapén tudhatja magát.
Mi a franc történt velük pár nap alatt? Nem is annyira régen, még ki akarták nyírni egymást, most meg... Persze, ki akarja verni a fejéből Nobut, de... Nem Shinjit használta volna fel erre a célra, ha nem érez iránta valamit. De... basszus már! Ez azért... Hé, te öted meg a barátnőjét, érted?! És Nobu... komolyan meg akarja csalni őt? Na várjunk, nem járnak, tehát ez nem megcsalás... Csakhogy... Shinji szerint mindketten folyton ugyanarról panaszkodnak... Ami azt jelenti, hogy... Azt jelenti, hogy bármennyi nap telt el, semmi sem változott. Semmi... És pont ez a baj. Nobu, aki állítólag szereti, sose bízott meg benne, olyasmiket tartott róla, ami... abszurd és... szörnyű... És az a Shinji, akinek gyűlölnie kéne meg... gondolkodás nélkül... észre se vette mit mondd, észre se vette, hogy ez mennyit jelent neki... "Először..." Honnan tudta Shinji, hogy én...? Legalábbis Nobu előtt...
A párnába fúrta az arcát. Shinji rendes srác... túl rendes... Azért csinálja, hogy beleőrüljek a bűntudatba?! És... mégis hol logikus az, hogy eddig folyton Nobuval próbált összeboronálni, most meg hirtelen... Na ne! Ezt azért nem hiszi el... Shinji... Shinji sosem az az ember volt, akit a puszta jószándék vezérel... Valaminek lennie kell... az egész mögött...

Miharu izgatottan készülődött. Minden előadása előtt volt benne valamennyi kíváncsiság, egy kis félelem is, de most jött csak rá, hogy ez mennyire minimalizálódott, mikor valamiért bizonyítani akart. Dehát... Kazuma, csak Kazuma. Egy egyszerű srác. Ez nem számít a karierjének, akkor meg...? Áh!
Enyhén megrázta a fejét, és kiverekedett magának egy kis helyet a tükör előtt, h igazíthasson még egy kicsit a sminkjén.

- Itt is vagyok - csukta be maga után az ajtót Eizan. - Remélem, nem gond, hogy kicsit belenéztem emiatt a táskádba... De tessék, itt van, amit kértél.
Kicsit lejjebb vette a hangját és közelebb lépett az ágyon fekvő lányhoz.
- Jól vagy...? - kérdezte halkabban.

Emiko végig aggódva pislogott Yuukára, ahogy visszafelé mentek. Remélte, hogyha beérnek a kabinjukba tud vele beszélni, de még nem egészen volt ötlete, hogyan akadályozhatná meg, nem túl durván, hogy azonnal a szobájába menjen. Csakhogy... ha msot faggatni kezdi, mivel jobb Morinagánál? Még ő is fékezte a kíváncsiságát, akkor... De... Összevesztek Benawival... Miatta... Köze van hozzá, nem? Segítenie kell! Ha... ha máshogy nem lehet, akkor Benawival fog beszélni! Igen...

Ichiro nem is tudta, hányadik ébresztő hangjára tért magához. De legalább sikerült felkelnie, ami azért egész jó.
- Még nem késtem el...? - nézett a mobil órájára. - El sem hiszem, komolyan... Sőt, még egy kis vacsi is belefér. De... biztos, hogy akarok most találkozni a többiekkel? Vajon Hiroshi dolgozik még, vagy már szabad...?

- Dehogy, semmi gond. Köszönöm... Persze, jól vagyok... - felelte sorban, de gyenge hangja meghazuttolta ez utóbbit. Még a fejét se emelte fel a fiú érkezésére, majdnem mozdulatlanul feküdt. Csak a mellkasa emelkedett feltűnően nagyokat és szaporán.

Yuuka nem igazán akart Emikora vagy Hayatéra nézni. Nem akarta látni, hogyan is néznek rá. Bár Hayate már vacsora előtt is gyanított valamit, de Emiko... hát nem sikerült előle titkolni a dolgot... Most biztos beszélni akar majd vele, igaz? És ő? Akart most beszélni bárkivel is...?
Hayate bezárta az ajtót maguk mögött, ahogy visszajutottak a szobáikhoz. Még mindig olyan nyomasztó csend ült hármuk felett.
- Nagyon megharagudnátok, ha most visszavonulnék? - kérdezte halkan Yuuka. - Tudom, arról volt szó, hogy este majd jobban körülnézünk, de... sajnálom... Attól ti még nyugodtan mehettek.

Eizan aggódva harapdálta a száját. Még hogy jól... nem nehéz észrevenni, hogy nem így van.
- Várj, mindjárt jövök - indult el a fürdő felé. Csak van valami kis edény vagy hasonló, amiben tud hozni hideg vizet. Most már nem halogatja azt a borogatást.

- Nem akarod elmondani, mi történt? - próbálkozott Emiko. - Nem akarom ráderőltetni, csak ha jobban érzed tőle magad...
Próbálta figyelmesen nézni Yuuka arcát. Mért nem néz a szemükbe? Mintha valami rosszat csinált volna, holott... Ők voltak azok, akik miatt most szomorú, nem?
- Miattam van... igaz? - kérdezte halkan.

Yuuka az utolsó kérdést hallva megrázta a fejét, majd mégis bólintott. Halkan felsóhajtott, és végre felemelte a tekintetét.
- Nekem... - kezdte bizonytalanul - nem tetszett minden, amit mondott... Kicsit másként látjuk a dolgokat... És amikor ki is mondtam a gondolataimat... én nem akartam megbántani vagy felidegesíteni, de kimondtam őket, ezért... végül elment... Most biztos nagyon dühös rám...

Emiko óvatosan átölelte a lányt.
- Semmi baj... Nem rád haragszik...
Yuuka... tényleg megvédte őt? Ez a halkszavú lány az ő érdekében mégis... ellentmondott pont Benawinak?
- Holnap beszélek vele, oké? Ez... ez az én harcom, nekem kell...
Persze, ha megtalálja hol van, mert a melóhelyén kívül semmit se tud. Tehát előbb Midorit kell elkapnia... Megint...

Miharu előadás után sietve öltözött át, hogy ne várakoztassa meg Kazumát. Próbált körbenézni a közönségben, de hiába, valahogy mindig csak az elsősorokat tudja belátni, ha koncentrálnia kell... Azért remélte tényleg eljött a fiú... Sietve elköszönt a kollégáitól és a megbeszélt hely felé vette az útját.

- Én csak... elmondtam a véleményem... - felelte egyre halkabban és akadozóbban Yuuka, ahogy hagyta, hogy Emiko átölelje.
- Sajnálom... - szólt Hayate. - Nem akartam, hogy mindez rajtad csattanjon... Én is elmegyek holnap. Előbb-utóbb engem is elővenne, és nem akarom, hogy még jobban eldurvuljanak a dolgok. Ha valamit mondani akar, akkor mondja a szemembe. Valahogy kompromisszumot kell kötnünk, mert ez így senkinek sem jó.

Emiko bizonytalanul pillantott Hayatére. Ő is beszélni akar vele... Ez... Akkor... Hayate is képben van. Tudja, hogy azért van ez az egész, mert ők... jóban vannak. Kompromisszumot kötni? Vajon... mit akar? Az, hogy erről... beszélnek... nem olyan, mintha kimondaná, hogy van köztük valami? ... Van köztük...? Miféle kompromisszumot akarhat? Megbeszéli Benawival, hogy... ne szóljon rá, ha csak barátkozik vele, viszont megígéri, hogy... ennél több nem lesz...?
Idegesen harapott az ajkába, és a föld felé fordította a fejét. Miért fáj Benawinak, ha... vele van...?

Ichiro eleinte azt hitte, el fog késni, ezért gyorsan bevágta a vacsorát, és már rohant is a kis színházterem felé. Elég sokan voltak kíváncsiak az előadásra, és mivel fél perccel így is később érkezett, már nem akart betolakodni a széksorok közé, inkább megállt az ajtóban és onnan nézte végig Miharuék előadását. Hiába bizonygatta délután, mennyire jönni akar, közvetlenül előadás előtt mégis úgy érezte, mi a francot keres most itt. De utána... meglepő módon élvezte, amit látott. Huhh... lehet, hogy nem ők voltak most a főműsorszám, de Miharu... hát azért tud valamit. Eleinte azt hitte, hogy csak úgy illegetik magukat a színpadon, de már rájött, hogy ez közel sem erről szól.
Miután ő is beszállt a lelkes tapsolásba és vége lett a fellépések sorának, sietve indult kifelé, hogy még a tömeg előtt érhessen a találkozási pontra. Ehh... ilyenkor nem szokás virágot adni, vagy ilyesmi...? Hát... sajnos az most nincs nála, de talán elnézi majd neki...

- Kazuma! - köszönt őszinte örömmel a lány, mikor észrevette a fiút. - Akkor... tényleg megnézted, örülök - állt meg előtte mosolyogva. - Ugye... nem unatkoztál?

Yuuka lassan kibontakozott Emiko öleléséből és végignézett társain. Benawi elfogadja majd valaha, hogy ők jóban vannak, vagy... akár több is ennél? Arra is gondolt, hogy ő is elkíséri holnap Emikoékat, de ma is csak annyit sikerült elérnie, hogy jól felhúzta a fiút. Talán mégsem olyan jó ötlet velük menni...
- Most viszont... azt hiszem, tényleg gyorsan lezuhanyzom és lefekszem... - nézett Emikora. - Olyan fáradtnak érzem magam... talán csak a ma történtek miatt.

- Nem - rázta a fejét Ichiro, és viszonozta Miharu mosolyát. - Még hogy unatkozni...! Az igazat megvallva... nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog... de tetszett. Gratulálok, bár... sajnos virágot nem hoztam, pedig azt hiszem, úgy szokás. Képzelj ide egy szép csokrot a kezembe, jó?

- Rendben - bólintott Emiko. - És figyelj... Ezen ne agyalj... komolyan... Benawi... Nem rád haragszik, ezt hidd el nekem. Lehet, hogy kicsit mérges volt, de szeret téged, oké? Biztos már nagyon bánja, hogy rajtad töltötte ki a mérgét. Szóval... minden rendben lesz, ebben egészen biztos vagyok! Ne legyél szomorú! Benawi rendes srác...

Miharu elmosolyodott.
- Hát, amennyiben a rajongóm vagy azt hiszem, igen... De te az öcsém vagy, úgyhogy elnézem. Na, hogy legyen? Menjünk át egy bárba, vagy inkább lepihennél?

Shouri úgy ítélte meg, mégsincs még olyan késő. Bár másnap nem kellett olyan korán mennie - még jó hogy... -, de gyanította, hogy Harukáék kihasználják a továbbalvás lehetőségét. Ideje egy kis látogatást tennie...

Tatsuya homlokát ráncolva lesett az ajtó irányába. Ki jön ilyenkor? Jó, még nincs éjszaka, de akkor is, már erősen estére jár. Talán Kenta jött vissza? Vagy csak Midori jött látogatóba? A gondolatra kissé megenyhülve lépett az ajtóhoz, de egyből lefagyott arcáról a halvány mosoly, ahogy kinyitotta azt. Már csak ez hiányzott egy 'csodás' nap befejezéséhez...
- Üdv Ikeda! - biccentett az ajtó előtt álló Shouri. - Sajnos nincs túl sok időm, úgyhogy megtennéd, hogy szépen arrébb lépsz és beengedsz? Tudod nem lenne túl jó, ha észrevennék, hogy épp erre járok.
Tatsuya elhűlve lépett arrébb, mire a küszöb előtt várakozó srác beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót.
- Kösz - mondta, de már szinte nem is foglalkozott Tatsuval, szemeivel máris a szobát kutatta. Mikor nem találta, akit keresett, úgy döntött, beljebb tessékeli magát.
- Hát persze, nyugodtan fáradj csak beljebb... - morogta Tatsuya a fiú hátának. - Épp zuhanyzik, és elég sokáig szokott nála tartani. De mivel sajnos úgyis sietsz...
- Megvárom - vetette hátra Shouri, és máris kényelembe helyezte magát az egyik fotelban.
Tatsuya tehetetlenül felsóhajtott. Ugye szórakoztatnom azért nem kell...?

- Remélem, igazad van... - sóhajtott Yuuka. - Úgy szeretném, hogy rendben legyenek a dolgok, és nem csak a kettőnké... - lopva Hayatére lesett, majd vissza Emikora, végül a padlóval kezdett szemezni. - Amúgy Benawi... mennyire haragtartó?

- Hát... - vakarta meg zavartan a tarkóját Ichiro. - Igazából nemrég keltem fel... szóval azt hiszem, egy ideig még bírom. De ha nagyon kókad a fejem vagy hasonló, akkor nyugodtan rugdoss fel. Eddig csak Hiroshi engedhette meg ezt magának, de most ünnepélyesen te is meghatalmazást kapsz rá. Azért... remélem, te egy kicsit kíméletesebb leszel... Nem mintha folyton vert volna, de... na szóval nem mindig volt kellemes az ébredésem...

Emiko rá akarta vágni, hogy egyáltalán nem az, aztán ahogy levegőt vett, mégis meg akadt.
- Öh... ez... Lényegtelen, mert rád biztos nem haragszik! - mondta aztán gyorsan. - Kérlek ne csinálj ebből nagy ügyet! Túlzottan a szívedre veszed a dolgokat! Benawi szeret téged, miért... mitől félsz?

Miharu halkan nevetett.
- Kedves lehet a barátod. De ne feledd, én nő vagyok, a nők finomabbak... Na gyere, keressük meg Akiráékat! Ha már bár... - azzal rákacsintott a fiúra.

Yuuka még mindig a padlót nézte. Mitől is? Pontosan tudta, hogy mitől fél... Sayurival is azt hitte, hogy örökre barátok maradnak, de elromlott minden, csak mert... nem volt elég bátorsága szembenézni a tényekkel. Most próbált bátrabb lenni és kiállni Emikoék mellett, de ezzel is csak zsákutcába futott... Mert hiába nyugtatgatja most a lány, hogy Benawi nem haragszik rá, mikor tudja, hogy de... A kérdés csak az, hogy mikor tudnak kibékülni... Most nem szabad annyiban hagynia, mint Sayurinál, most meg kell próbálnia helyrehozni a dolgokat...!
- Attól... attól, hogy őt is elveszítem... - mondta ki szinte már suttogva, majd gyorsan megrázta a fejét és a szobája felé indult.

- Rendben - mosolygott újra Ichiro. Végre újra láthatja Hiroshit, és még kicsit talán meg is szivathatja - persze csak annyira, hogy ne legyen belőle komoly baja. Kíváncsi lesz az arcára, mikor meglátja majd őket. - Még úgysem jártam bárban.

Emiko meglepetten nézett a lány után.
- Yuuka, ne fogod - mondta gyorsan. - Ő nem hagyja magára akiket szeret! - bizonygatta a csukódó ajtónak. Aggódva fordult vissza Hayate felé.
- Nem értem - rázta a fejét. - Miért fél ennyire? Benawi... Biztos vagyok benne, hogy szereti őt, még sose láttam így ragaszkodni valakihez! És mellettem is mindig kiállt, pedig mi csak barátok voltunk... vagyunk... Miért ilyen nyugtalan? Olyan kézenfekvő, hogy Benawi... - elhallgatott. Egyszerűen tényleg nem tudta felfogni miért csinál ebből olyan nagy ügyet Yuuka.

- Akkor majd nem iszol túl sok alkoholt - mosolyogott rá a lány. Hamar megtalálták az ismerős párost, bár elfoglaltnak tűntek, időközben megint ellepte a helyet a vendégsereg. - Szóval fogalmad sincs, mit rendelj? - érdeklődött a lány.

Tatsuya úgy döntött, ő nem ül le, hanem inkább állva marad. Ennek megfelelően karba tett kézzel támaszkodott a falnak, és egykedvűen figyelte a fürdőszoba ajtaját. Micsoda csodás társalgás...
- Na és... hogy telnek hétköznapjaid?
Tatsu hitetlenül meredt a kérdést feltevő Shourira.
- Szivatsz, ugye? - ráncolta a homlokát.
- Nem, kivételesen nem - rántott vállat a másik. - Pusztán udvariasan érdeklődtem.
Tatsuya még egy ideig figyelte a másikat és kereste a csapdát, majd visszafordult az ajtó felé.
- Megvagyok - felelte.
- És mondd csak, tetszik a hajó? Merre...? - kezdte újra Shouri, az előzőhöz hasonló stílusban, de erre már Tatsu is kiakadt.
- Mi a fenét akarsz tőlem?! - csattant fel a szemüveges.
- Én? - tettetett meglepetést Shouri. - Az égvilágon semmit. Csak gondoltam, valahogy el kell ütni az időt.
- Nagyszerű...
- Látod, látod... Egyszer próbálok veled kedves lenni, azt sem értékeled.
Tatsuya válaszul csak felszisszent, és sokadszor is elfordította tekintetét.
- Becsüld meg a barátaidat, Ikeda... - szólalt meg ekkor valamivel halkabban, és az előzőektől teljesen más hangnemben Shouri. - Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy ennyire törődnek vele...
Tatsuya értetlenül lesett vissza Shourira. Furcsa, az előbb... mi volt ez a hangjában...?
- Tessék...? - kérdezett vissza, hátha csak rosszul hallotta, de most Shouri burkolózott hallgatásba. Mielőtt Tatsuya újra kérdőre vonhatta volna, már nyílt is a fürdőszoba ajtaja.

- Talán mert Yuuka sokkal érzékenyebb az átlagnál... - nézett a csukott ajtó után Hayate. - Nem tudom, mennyit tudsz róla, én sem vagyok biztos a részletekben, csak amennyit el tudtam kapni a beszélgetések során, de... Szerintem emiatt van, a múltbéli tapasztalatai miatt. Te mit szólnál, ha a hajdani legjobb barátnőd megpróbálna megölni...? Nem tudom pontosan, mi történt köztük a múltban, nem kérdeztem. Mondjuk az is tény, hogy mikor újra kibékültek volna... akkor már késő volt. Sayuri meghalt a szigeten. Azt hiszem, valahogy ehhez lehet köze. Talán Yuuka attól tart, hogy Benawi is elhidegül tőle...

- Hát jó, őszinte leszek... - kezdett bele Ichiro, miután bánatosan vette tudomásul, hogy Hiroshinak jelenleg annyi ideje sincs, hogy észrevegye. - Nem egyszer ittam már Hiroshival meg a... khmm, öccsével, aki azért nem sokkal fiatalabb, ne ijedj meg...! Na szóval akkor olyan gyönyörű házi koktélokat gyártottunk, amolyan minden belét, hogy elég hamar beálltam tőle, vagyis... leginkább elaludtam, de úgy, hogy... hogy közben csúnyán megszivattak anélkül, hogy felkeltem volna, és mikor felébredtem... hát nem volt egy szép élmény. Szóval... ha lehet, akkor valami light-osat kérek inkább, meg amúgy sem vagyok nagykorú. Gondolom itt arra jobban figyelnek.

Emiko gondterhelten ült le az egyik fotelba. Igen, ez így... nehéz lehet...
- ... de Benawi nem ilyen! - folytatta mégis. - Nem tudom, milyen lány volt ez a Sayuri, de Benawinak nincs oka haragudni rá, ok nélkül pedig nem szokott... Pláne nem egy ilyen lányra. Yuukára... nem lehet dühös lenni. Ő túl kedves. Sose bánt meg senkit... Rá nem lehet...
Összeszorította az ajkait. Erről hiába vitáznak. Majd holnap beszélnek Benawival, és akkor kiderül hányadán állnak.
- Tényleg jönni akarsz velem...? - kérdezte óvatosan. - Nem félsz... illetve tartasz tőle, hogy úgy... rosszabb lesz?

- De. Ennek sajnos fennáll az eshetősége... - ült le Hayate is. - De azt akarom, hogy lássa, igenis érdekel a dolog. Nem csak szórakozok, nincsenek hátsó szándékaim és ezt vele is tisztázni akarom. Én csak... szeretnék beilleszkedni... Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű az esetemben, de... egy esélyt azért adhatna...

Eizan végül csak talált egy kisebbfajta tálat, és sikerült kerítenie hozzá egy kéztörlőt is. Egyelőre megteszi.
A tálat megtöltötte hideg vízzel, és azzal együtt ment vissza Natsukihoz.
- Látom, hogy nem vagy jól - mondta. - Próbáljuk ki azt a borogatást.

- Majd rendelek neked én - mosolygott Miharu. - Nem fognak személyit kérni, ha a kezedbe nyomom - nevetett. Közben a pult fel sétáltak. - Egyre többet hallok erről a Hiroshiról, annál inkább változik bennem a rólatok alkotott kép. - Olyan komolynak tűntél elsőre, meg... nem is tudom... nem elég vidámnak, de... amiket mesélsz azok tipikusan a tinédzserfiúk baromságai... Jó lehetett...
Megint eszébe jutott az a lány. Szívesen kérdezne róla... Ki volt ő, a társaságukba tartozott-e, ő is ilyen hülyülős lány volt-e, de... épp eléggé feltépte a sebeket már a mai napon...
- Szép jó estét! - köszönt rá Ayumura, aki ijedten rezzent össze.
- Miharu-san! ... Kazuma-kun... Nahát... Hogy sikerült a mai fellépésed? - próbált udvariasan érdeklődni a lánytól.
- Egész jól... - felelte a lány, s átható tekintettel méregette Ayumut. - Na és nektek, hogy megy a meló?
A lány meglepetten nézte a másikat. Még sose... miért érdeklődik felőle? Elpirult, és zavartan válaszolt.
- J... jól, köszönöm... Lassan végzünk... Mit adhatok?
- Tényleg? - csillant fel Miharu szeme. - Nahát, ez remek hír! - de nem kommentálta, hogy mitől. - Na, nézzük mit igyunk... Tessék Kazuma, válogass... Ha érdekel, mondok róluk véleményt...

Natsuki kétségbeesetten próbálkozott.
- De tényleg jól vagyok... - mondta. Nem akart haszontalan lenni, nem akart a terhére lenni, nem akart... nem akarta, hogy elhagyja emiatt... - Kérlek... - nyögte ki, de nem igazán tudta megfogalmazni, hogy mit.

Emiko gondterhelten támasztotta meg az állát a kézfején.
- Nem tudom, nem értem, miért viselkedik így. Engem sem zavar annyira a múltad, mert... úgy érzem bizonyítottál, és... mert látom, hogy viselkedsz... Egyszerűen, nem tudom elhinni, hogy... amik állítólag történtek körülötted régen. Hiszek neked, de... újra és újra elfelejtem, mert... nem illik a képbe. Vagy csak én vagyok túl naív? Nem, a fenébe is, megérdemled ezt az esélyt... És én azt hittem, Benawi is olyan ember, aki ezt megadná, aki képes megbocsátani, de... már... nem vagyok egészen biztos benne. És ha ez igaz, nem tudom, mit tehetünk. Lehet, hogy nekem... választanom kell... És Yuukának is... Erre pedig... mindketten képtelenek lennénk...

- Jó estét... - köszönt Ichiro is.
Épp csak pár pillantást tudott váltani Hiroshival, de már ettől is mosoly szökött az arcára. Na most vajon örül nekem, azért vág ilyen fejet, vagy ki van akadva, hogy idejöttem? A komoly munkásember, hehh... Ezt sem néztem volna ki belőle. Na akkor lássuk a koktélokat. Ehh... így viszont, hogy tőle rendelek, inkább valami közepeset kellene választanom, mert még később beszólna, hogy már inni sem tudok. Lássuk akkor... Valamit, ami legalább kicsit férfias. Hát izé... ettől még nem lett sokkal okosabb... És ezt Hiroshi mind bevágta? Te jó ég... Viszont talán jobb lesz, ha most Miharura bízza magát, mivel lényegében fogalma sincs egyikről sem...
- Öhm... Miharu... - kezdte még mindig az itallapot böngészve. - Izé... szerinted mit igyak? Csak mert igazából nem ismerem ezeket, és... hát az álláspontomat már ismered.
Mindegy, ha light-os lesz, akkor light-os lesz. Nem lesz tragédia, legalább megéri a reggelt, lehetőleg hányás nélkül.

Eizan gondterhelten ült le az ágy szélére, kezében még mindig a tálat szorongatva.
- Miért...? - nézett a tiltakozó lányra. - Miért nem akarod, hogy segítsek? Vagy legalább, hogy próbáljak segíteni... Csak azt szeretném, hogy hamar rendbe jöjj.

- Hmm - Miharu elgondolkodva böngészte az itallapot. - Mit szólnál ehhez: Lime Gin Fizz? Én a Royal változatát jobban kedvelem, de eddig úgy láttam, hogy a cukorszirupos dolgokért nem minden férfi rajong... Bár te még fiatal vagy - villantott rá egy édes mosolyt. - Én mindenesetre egy Mai Tai lightot kérek - adta le közben a saját rendelését. És odafordult Ayumuhoz. - Na lássuk, mit tud a barátod, Ayumu. Remélem szépen díszít, ha már koktélt iszom, arra elég allergiás vagyok...
Aztán mintha mi sem történt volna visszafordult Kazumához és várta a választ.

- És mindez azért, mert bekerültem a képbe. Miattam alakultak így a dolgok...
Hayate ütemesen dobolt ujjaival a térdein, hogy elaltassa idegességét. Mit lehet tenni hasonló helyzetben? Ugye nem tett most tönkre egy évek óta tartó barátságot és egy friss kapcsolatot? Ő nagyon nem ezt akarta... Talán... talán jobb lett volna mindenkinek, ha nem megy félre a szervezetében az a golyó, hanem mondjuk tényleg szervet ér. Akkor legalább megcsinálta volna, amit akart. Hozzájárult ahhoz, hogy kivigye őket a szigetről, mert azóta... azóta úgysem sok mindent tudott tenni az érdekükben. Akkor nem lenne itt ez a tudat, hogy megölte a saját apját. És nem lenne a fejében az az utolsó beszélgetés, amit egyáltalán nem így akart lefojtatni és főként nem ennyi ember előtt. De ez... mindezen már nem tud változtatni. De ezen még tud. Nem akarja mindkét lányt Benawi ellen fordítani. Ha nagyon rosszul mennek a dolgok... legfeljebb... ha nehezen is, de félreáll, és ismét önkéntes száműzetésbe vonul. Bizonyára Emiko nem fogja olyan könnyen hagyni, de majd beletörődik és valahogy biztos elfelejti... De tényleg ezt akarja, hogy elfelejtse...? Nem, nagyon nem... Nehezebb lesz ezt a harcot megvívni, mint gondolta.
- Nem akarom, hogy választanotok kelljen.
"Nem érek annyit, hogy miattam szenvedjetek..."

Natsuki idegesen rágcsálta a szája szélét. Próbált eltűnni a takaró alatt, de Eizan árgus szemekkel nézte, nem tudott semmivé válni.
- És ha... nem tudok... olyan gyorsan rendbejönni...? - kérdezte, s nagyot nyelt. - Én... megértem, ha nem akarsz... folyton engem ápolgatni. Most még.. nagyon lelkes vagy, mert... mert úgy vagy vele, hogy... hipp-hopp elmúlik, de... ha... nem...? Ha ez nem ilyen? Ha én nem... nem úgy vagyok beteg, ahogy gondolod, akkor... mi lesz...?
Képtelen volt a fiúra nézni. Lehet, hogy most ezzel végleg...

- Jól hangzik... - szemezett az említett itallat Ichiro. Gin. Hmm, igen, azt szereti. - De maradjunk a citromos változatnál. Szeretem az édeset, de most valahogy nem kívánom.
Közben megejtett egy zavart pillantást Hiroshi felé. Ajaj... vigyázz, jobb ha megfelelsz az elvárásainak. Nem mintha leharapná a fejed, de az első este tapasztalataiból ítélve tud reklamálni, ha akar. Bár csak nem fog majd beszólni, ha esetleg nem úgy megy, ahogy szeretné... annyira. Gyerünk, Hiroshi!
Hiroshi próbált magabiztos mosolyt erőltetni az arcára és újra felépíteni alábbhagyó önbizalmát. Rendben... Ilyet még nem csinált, de elméletileg tudja, hogy kell. Ez az, menni fog. Nem csak maga miatt, hanem Ayumuért is. Meg kell mutatnia, hogy tud valamit, hogy ne égjen le miatta a lány. És különben is, ez azért mégis Ichiro "nővére"... Akkor a díszítésre is gyúrnia kell, rendben. Akkor lássuk azokat a koktélokat...

Igen, ez igaz. Miatta. De nem akart rosszat. Nem is tett rosszat. Nem hibás semmiért, most... az az abszurd helyzet állt elő, hogy senki sem hibás... A vicc, hogy... nem is... nem is történt rossz dolog. Talán... talán egy őszinte beszélgetés majd megoldja... Kiskorától ismeri Benawit, nem változhatott ennyit! Meg fogja érteni... Sose... ellenkezett vele... Ha elmondja neki, hogy ez a döntés miért nem hibás, akkor... Bele fog törődni, igaz? Ha elmondja, hogy alaposan átgondolta és biztos benne, hogy...? Biztos? Miben?
Felkelt, s Hayatéhez sétált.
- Azt sem akarom, hogy neked rossz legyen. Egyikőtöknek sem. Addig nem nyugszom, míg valahogy meg nem oldottam... Még... én sem egészen vagyok biztos magamban, de... ha ez van, akkor majd ezt mondom el Benawinak... Talán megérti, ha én is bízom benne. Talán még... ha lenyugszik talán valami tanácsot is tud adni...
Bátortalanul Hayate vállára tette a kezét, s még egy kicsit közelebb lépett.
- Fontos vagy nekem, csak még... Nem egészen tudom... hogyan...

Miharu nem volt kegyelmes. Szúrós szemekkel nézte a felé nyújtott koktélt.
- Hát... remélem nem olyan íze van, ahogy kinéz. Talán mégse ide kellett volna jönnünk. Sejthettem volna, hogy amilyen bizonytalan Ayumu, olyan lesz a barátja is. Azért vagytok meg olyan jól... - megcsóválta a fejét, s belekortyolt az italba. - Tudod, ebben a szakmában ez nem túl előnyös - mondta a lánynak, aki mereven bámulta a pultot. Látszott rajta, hogy már-már a sírás határán van. Ráadásul... még akar is tőle valamit. Hogy fogja kibírni ezt az estét? És mit akarhat tőle Miharu? És mért bántja Akirát is? Csak azért... mert... mert vele van?

Eizan enyhén felhúzta a szemöldökét. Tehát emiatt aggódik?
- Azt hiszed, hogy emiatt elhagynálak...? - kérdezte halkan a lányt, de már tudta a választ. Lassan megrázta a fejét. - Szerinted mindezek tudatában elmentem volna érted, ha utána ott akarnálak hagyni? Tudtam, mire készüljek, legalábbis sejtettem. Szeretnék neked segíteni, ahogy te is segítettél nekem, talán nem is tudod, mennyit... Sokat jelentesz számomra, és nem áll szándékomban mindezt félredobni. Nem, ezek nem csak üres szavak. Mindezt komolyan gondolom.

Natsuki meglepetten pillantott fel a fiúra.
- Tudtad...? Mármint... tudtad, hogy én...? - elakadt a szava.

Hayate átható tekintetét Emiko szemeibe fúrta. Hirtelen annyi mindent akart mondani viszonzásul, de mind csak üres szavaknak tűnt, ahogy sorra végigvette őket a fejében. Emiko... nem fogja hagyni, hogy ő félreálljon, igaz? Így visszagondolva... egyszer már megpróbálta, még a bázison. És akkor pont Benawi tartotta vissza. Hehh, ez most nem várható... Ha le akart volna lépni és eltűnni a gondolatai közül, azt korábban kellett volna elkezdenie. Most már szinte lehetetlennek látta...
Azt vette észre, hogy szíve jóval hevesebben dobog, mint indokolt lenne. Furcsa, azelőtt csak veszélyhelyzetben csinált ilyet, bár akkor sem pont ilyet. Ez valahogy más. Most nem az adrenalin nőtt meg a szervezetében a halál lehetséges közeledtét jelezve, mint azelőtt. És ez kellemesebb is volt, de ugyanakkor fájt is...
- És mit szeretnél...? - kérdezte halkan. Válla már enyhén bizsergett Emiko érintése alatt. - Mennyire legyek fontos...?

Emiko valószínűle először nézett ilyen hosszan a fiú szemébe. Ez most... egy zavarbejtő pillanat, ő mégis annyira határozottnak tűnik. Milyen tiszta a tekintete, milyen... mélyek a szemei... Egészen furcsa...
- Még nem tudom - vallotta be. - Te mennyire találsz fontosnak engem? - kérdezte. - Mert azt hiszem... ettől is függ a válaszom.