10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Értem... - sóhajtott lemondóan Hiroshi. - Akkor... tényleg nem tudom, sajnálom. Látod, még ebben sem tudok neked tanácsot adni... Ehh. Hiába, csak egy nem túl ügyes bárpultos srác vagyok, de azért próbálkozom. Viszont ha esetleg kitalálok valamit, te leszel az első, akinek szólok róla - mosolygott halványan.

Yuuka gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméből és halkan felsóhajtott. Nem kicsit örült neki, hogy Emikot így lefoglalta az öltözködés. Minél később veszi észre, annál később kell magyarázkodnia.
- Nem... - rázta meg a fejét. - Már kinéztem egyet... - füllentette, bár igazából fogalma sem volt róla. Majd felkap valamit... - Segítsek esetleg...?

- Rendben, akkor ne erőltesd tovább - vette el a maradékokat Eizan. Hát... nem evett túl sokat, de legalább már van valami a gyomrában. - Igen, itt maradsz - bólintott. - Melyik a szobád? Áthozom akkor a bőröndödet, ne mászkálj, ha már ilyen fáradt vagy. Ne erőltesd meg magad. Azt a borogatást is ki kéne próbálni, hátha az is használna. Veszteni nem veszthetsz vele, jól fog esni. Néha én is borogatom a homlokom, bár én inkább akkor, mikor túlságosan tele van a fejem.

- Ugyan már! - legyintett Ayumu. - Nagyon ügyes vagy! Ráadásul... - megint elpirult - hosszú idő óta te vagy a legkedvesebb velem.

- Áh, már azt hiszem megvagyok... - felelte Emiko. - Akkor menjél, öltözz csak! Még babrálok kicsit a hajammal is, majd jövök...

- Nem, nem akarlak ugráltatni! - sietett Natsuki felkelni, de ő maga is érezte, hogy ingatagok a léptei. Nem aggasztja még jobban Eizant, ha látja, hogy botladozik? Mit kéne csinálnia...? Gyűlölni fogja, ha iylen gyenge marad... A fenébe...

Hiroshi immár szinte régi ismerősként köszöntötte a lány pirulását. Ám hiába győzködte magát, nem tudta megállni, hogy ne örüljön a szavainak. Nem, jobb most tisztázni, hogy ennek ellenére nem akar tőle semmit. Alig egy hét múlva úgyis elválnak és nem látják többé egymást. Addig még rá kell jönnie, hogyan is hálálja majd meg mindezt a lánynak.
- Köszi... - felelte. - Tényleg hálás vagyok mindezért.
Közben valahogy mégsem fért a fejébe az utolsó mondat. De miért, hogyan? Miért ne lennének kedvesek az emberek Ayumuval, mikor tökéletesen megérdemli? Ki az, akit ne tudna akaratlanul is elbűvölni...?

- Rendben, sietek én is... - mondta halkan Yuuka, és örült, hogy szabadulhat a szobából. Ám azzal nem számolt, hogy addigra már Hayate is végez és odakint fog várakozni. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintete a fiúéval.
Miért... miért néz mindig ilyen áthatóan...?!
Elkapta a tekintetét és sietve indult a szobája felé.
- Yuuka... - kezdte Hayate, mire a lány megtorpant. - Történt valami...?
- Nem, semmi - rázta a fejét a lány és már a kilincsen volt a keze.
- Nem hazudsz túl jól.
- Nem... nem akarok beszélni róla... - nyomta le a kilincset a lány.
- Biztos, hogy jó így neked? - próbálkozott újra Hayate, és Yuuka kicsit meg is lepődött, hogy aggodalmat hallott ki a hangjából.
- Nem... - sóhajtott a lány. - Nekem nem... De ne mondd meg Emikonak... kérlek...
Mielőtt Hayate tovább kérdezősködhetett volna, sietve tűnt el az ajtaja mögött.

- Ejnye, kisasszony... - lépett a lány mellé Eizan, hogy rögtön segíthessen, ha kell. - Pedig úgy látom, jobb lenne, ha tovább pihennél. Kérlek... ne kockáztasd, hogy rosszabb legyen... Ez nem ugráltatás, szívesen elmegyek értük. Csak mondd meg, mi kell.

Natsuki az ajákba harapott.
- Hát... hálóruha, meg... fogkefe... Leginkább - mondta. - De ha át tudsz még hozni 1-2 ruhát az jó lenne... Esetleg tusfürdő, mert hát az enyém kifejezetten női illatú és... érted... Köszönöm. Tényleg.

- Neked bármit - adott puszit a lány homlokára Eizan. - Sietek. Melyik is a szobád...? Elvileg tudom, merre van, gyakorlatilag majd kiderül. Remélem, jókat válogatok majd neked össze.

- Morinaga nagyon dühösnek tűnt - pislogott aggódva Shinjire a lány. Az unottan megrántotta a vállát.
- Nem ránk, nem mindegy?
Belépett az ajtón. Nami szúrós szemeket meresztett a hátára.
- Téged tényleg nem érdekel, mi van a többiekkel? Oké, Hayatét nem félted, megértem, de Yuuka? Őt van mitől! És... nem gondolhatod komolyan... Mért akarnál rosszat neki?
Shinji megtorpant, s komolyan nézett hátra a lányra.
- Nem akarok - mondta halkan. - Meg akarom védeni...
- Tényleg? - pislogott rá. - És tettél és ezért valamit? Mert nagyon nem látszik...
A fiú lehajtotta a fejét.
- Remélem...
Zavartan indult meg a bárpult mögé. Nami meglepetten pislogott utána. Most komoylan beszél? De... mikor? Hogyan? Mit csinált? Csak úgy mondja, igaz? De... akkor mért vágott ilyen fejet.
- Kérsz valamit? - érdeklődött a fiú, s erre felkapta a fejét. - Jó lenne inni valamit így evés után, nem?
Nami elgondolkodva figyelte a fiú arcát.
- De... Azt hiszem... Fárasztó napom volt, talán kicsit tudnék végre lazítani...
- Jah... - értett egyet a fiú.

Natsuki megadta a szobaszámát, aztán némán követte a szemével a fiút. Alighogy csukódott az ajtó visszarogyott az ágyra. Zihálva dőlt végig rajta. Szerette volna csillapítani valahogy a remegését, de mintha ki tudja mennyire megterhelte volna az imént... Ehh... Szeretett volna véget vetni ennek, komolyan szeretett volna, de fogalma sem volt mit csinálhatna. Nem láthatja őt ilyennek Eizan... Nem lehet, nem akarja, hogy csak szánakozásból maradjon mellette... Nem akarta, hogy egy beteg lányt lásson.

Kazushige sok mindenre gondolt volna, de hogy pont Daisukét látja meg elsőnek, arra nem. Először nem is nagyon akart odamenni, de mégiscsak ő volt az első ismerős, akivel találkozott. Hát, talán nem harapja le a fejét... nagyon.
- Elnézést... szabad ez a hely...? - célzott a Daisuke melletti székre és bizonytalanul elmosolyodott. Válaszul csak egy vállrántást kapott, úgyhogy ezt önkényesen igennek fordította.
- Jó étvágyat... - szólalt meg pár csendben eltöltött pillanat után.
- Neked is - jött az első emberi reakció Daisuke részéről.
Kazu mosolya egy árnyalatnyival őszintébb lett. Talán nem is lesz olyan szörnyű vele vacsorázni...

- Hmm, ez a mai is egész finom... - nyelte le a megkezdett falatot Tatsuya.
- Az... - bólintott Haruka. - Nem rossz.
Tatsuya sóhajtva tette le a kését és villáját.
- Na jó, már megint kezdesz beszürkülni - fordult a lány felé. - Mi a bajod, Haruka? Tegnap még tök jól elvoltál.
- Nem tudom... - felelte a lány. - Nem tudom, mitől jött rám így hirtelen. Vagyis... igazából így hullámokban váltakozik.
- Biztos azért, mert a hajó is enyhén hullámzik.
- Hehe, nagyon vicces... Nem, ez csak úgy... jön. Rád sem haragudtam valójában délután, csak... nem tudom...
- Mivel pofozhatnálak helyre?
- Látod, ez egy jó kérdés... De ha rájössz, kérlek, sürgősen tudasd velem a megoldást.

Emiko mosolyogva lépdelt ki a szobából, s megállt Hayate mellett. Valami megjegyzést akart tenni, de aztán nem jutott eszébe semmi okos. Egy ideig figyelte a fiút, aztán fogta magát, s megigazgatta a nyakkendőjét.
- Na, így már tökéletes - bólogatott elégedetten. Az már részletkérdés, hogy eddig is az volt, valamivel mégiscsak el kell foglalnia magát.
- Nem fura ilyet hordani? Főleg ilyen fiatalon...

Kenta elgondolkodva hevert az ágyán.
- Hű a fenébe! - pattant fel hirtelen. - Teljesen kiment a fejemből!
Sietve elkapta a laptopját, és keresgélni kezdett, na lássuk csak, hol találom Shourit. Szegény, vagy két napja nem látta Harukát, sőt már több is... Bár így Tatsuyával cseszek ki, aki amúgy se túl jó kedvű, de... Fenébe, megígértem, nem tehetek mást... Hmm... á, itt! Mi... Elnéztem egy sort? Elkerekedett szemekkel figyelte a betűket, s igyekezett összerakni, de sokadszorra is ugyanaz volt. Jólesően elnevette magát. Hát jó... Szép... Nem csoda, hogy nem dicsekedett vele tegnap, hogy egész pontosan hol is dolgozik... Hmmm... Talán ez még jól jön neki... Na, akkor szobaszám... Oké. Akkor megkeresi...

- Hát volt már rajtam kényelmesebb is - bólintott Hayate, és igyekezett elterelni gondolatait Yuukáról. - Bár ugyanakkor ez igaz az ellenkezőjére is. Nem is tudom, mikor kellett először nyakkendőt felvennem... Mindenesetre eléggé korán, ez biztos. Hmm, szívesen meghálálnám ezt a kis igazgatást, de úgy látszik, a lányok mindig jobban ügyelnek a részletekre. Ha próbálnám, se tudnálak kritizálni.
Na igen, valahogy így hangozhat a burkolt megfogalmazása annak, hogy 'tökéletes vagy'. Ezt azért mégsem mondhatja ki csak úgy...

- Megnézném, ahogy te nekiállsz igazgatni a ruhámat - vetett kihívó pillantást Hayatére.

Jól van, ez az a szoba. Azt mondja, akkor kártya... és már bent is van! Tökéletes.
Eizan pár gyors pillantással felmérte az övéhez hasonló szobát, majd rövidesen keresgélni kezdett. Jó, nem szép dolog más cuccai közt turkálni, de neki most felhatalmazása van rá. Akkor lássuk... hálóing... néhány ruha, fogkefe...
Rendben, bizonyára másra is szüksége lesz. Mondjuk tiszta fehérneműre... Ez szükséghelyzet, Eizan, ne tétovázz most ilyeneken! Nem fog megharagudni érte, és annyira nem is túrod fel a cuccait. Bár... talán tényleg egyszerűbb lett volna az egész bőröndöt vinni, de most már marad ennél a táskánál. Jól van... akkor ha nincs más, lassan mehet is.

Kenta kopogtatott kettőt az ajtón, aztán türelmesen várt.

- Ki tudja... - kezdte Hayate, még mielőtt végiggondolhatta volna, hogyan is válaszoljon erre diplomatikusan. Késő, mire idáig jutott volna, máris kimondta gondolatait. - Egyszer talán véletlenül megtekeredik a ruhád pántja és nem veszed észre vagy hasonlók. Valakinek csak kell akkor szólni, főleg ha ilyen puccos helyre megyünk, ahol szintúgy ügyelnek a részletekre. Nem kell rögtön rosszra gondolni. Vagy talán azt mondtam, hogy viszonzásul letaperollak? - mosolygott a lányra, de eddig nem is tudta, hogy ilyen mosolya is van.

Hát ez meg...? Ő ugyan nem várt vendéget...
Shouri mégiscsak csak az ajtóhoz lépett, és először meglepődött, hogy Kentát találta ott. Hogyan...? Ja persze, hisz tegnap mondta, hogy bárkit meg tud találni. Talán valami hírt hozott Harukáról. Várjunk csak... ugye csak a szobaszám van abban a nyilvántartásban, vagy akármiben...?
- Üdv - köszönt végül.

Nami és Shinji békésen iszogatva ültek egymás mellett. Elég szokatlan látvány lett volna ez még... két napja talán? De a lány már meg sem lepődött. Ellenben egyre jobban furdalta a lelkiismeret. Mit tehetne Shinjiért? Nem érdemelte... Nem érdemelte ezt az egészet... Nami ha nem Nobura gondolt, vagy nem is épp Natsuki miatt aggódott, akkor ez töltötte ki a fejét.
- Kérdezhetek valamit? - eszmélt fel a fiú hangjára. Rákapta a tekintetét, s bólintott.
- Tudod, nem lennék ilyen pofátlan, de... Ehh... Na azért csak érdekel... Nagyonis. Miért öltöztél fel így? Ne nézz hülyének kérlek - csóválta a fejét a lány tekintetére. - Tudod, hogy férfiből vagyok, nem is akármilyenből, szeretem, ha formás alakokat látok. És most bőven mutattál belőle... Ne mondd, hogy véletlen volt. Azt se, hogy nem tudtad, hogy ilyenkor nehezen bírok magammal.
Nami összeszorította az ajkát, s sietve állt fel a fiú mellől.
- Szeretnéd, ha lefeküdnék veled? - kérdezte rezzenéstelen arccal a fiú. Arra számított, hogy Nami majd felháborodottan kiabálni fog vele, igencsak meglepődött mikor az sietve elfordult, de így is látta, hogy a kezébe temeti az arcát. Sír...?
- H... hé... - állt fel zavartan.
- Mért kell egyből...? - nyögte ki a lány. - Miért... tart mindenki ribancnak? Úgy viselkedem? Annak nézek ki?
- Nem nézlek annak - rázta a fejét a fiú. - Miért ki az a mindenki, aki annak tart? Ribancokat nem szokásom megkívánni, annyira alább azért nem adok. Te viszont... Ha belegondolsz nem is akkora hülyeség. Mindketten szeretnénk felejteni. Ez semmi komolyabb csak... Egy eszköz. Nem köteleznélek semmire.
Nami könnyes szemmel nézett hátra a válla felett. Most... komolyan beszél? Vagy csak szórakozik vele?
- Csinosnak tartasz? - kérdezte halkan.
- Nagyonis.

- Ó, hát, igen... Az nagyon kellemetlen lenne, ha nem venném, észre - bólintott Emiko. Eégsz higgadt tudott lenni, ahhoz képest, hogy csak elképzelte, ahogy Hayate kezét a csupasz vállán érzi.
- Lehet, hogy Yuuka bajban van a ruhájával? - pillantott a lány ajtajára, hogy elterelje a gondolatait, és a témát is. - Talán segítenem kéne neki...

- Halihó - biccentett Kenta. - Ígértem valamit tegnap. Most jutott rá időm, hogy átszaladjak, alkalmas az időpont?

- Nem szükséges - nézett az ajtóra Hayate is és próbált visszazökkenni a realitásba. - Azt mondta, mindjárt jön...
Nem is kellett sokat várniuk, Yuuka hamarosan tényleg felbukkant. A lány kivételesen még haját is feltűzte, de Hayate inkább Yuuka enyhén vörös szemeit vette észre először. Ha nem tudta volna, hogy mitől, talán arra gondolt volna, hogy csak a fáradtságtól. De nagyonis tudta. Így utólag fontolóra vette, hogy tényleg jó ötlet volt-e elhallgatni Emiko elől az előzőeket.
- Mehetünk - nézett a párosra Yuuka. - Bocs, hogy eddig tartott.

- Épp ráérek, nemrég vacsoráztam - lépett arrébb Shouri, hogy a másik bejöhessen. - Remélem, nem vagy éhes, mert igazából semmivel sem tudlak megkínálni. Azért kösz, hogy nem felejtetted el.

- Semmi gond - mosolygott rá Emiko. - Fáradt vagy...? - kérdezte aztán. - Olyan... fáradtnak tűntek a szemeid - használta mégegyszer ugyanazt a szót. Nem tudta volna meghatározni milyenek is pontosan. Ráadásul Morinagával is találkozni fognak... Remek lesz... Remélte Yuukát nem viseli meg nagyon.

- Nem, már ettem - mondta Kenta, és belépett. - Azért köszi. Gyorsan megtaláltam ma Harukáékat - mondta, nem volt kedve sokáig kertelni. Azért annyira nem jó haverok, hogy feltartsa. - Úgy tűnik jól vannak - rántotta meg a vállát. - Tessék ez a szobaszám. Vendégek, szóval nehezebb lesz odajutnod, de nekem is sikerült, csak megoldod. Figyelj... - kezdte komolyan. - Ne akarj belekötni Tatsuyába, nem érdemli meg. Csak azért mondom, mert korábban már volt példa rá, de... Tévedsz ha azt hiszed kikezdene Harukával. Tiszteli őt, és a döntését is. Ők is nehezen viselik, hogy össze lettek zárva, akárcsak te, hogy nem te vagy Harukával. Barátoknak lenni más, mint egy kabinon osztozni.

- Egy kicsit - bólintott Yuuka. - Tényleg nem volt jó ötlet odakint aludni... De majd elmúlik.
Hayate komoran figyelte a lányt. Még hogy elmúlik... Mégis hogy gondolod Yuuka, csak úgy magától? Mi történt Benawival?
A lány észrevette, hogy figyeli, ezért egy újabb kérlelő pillantást küldött felé.
- Jól van, menjünk... - bólintott rá. - Így is megint kicsit késésben vagyunk...
Csodás. Ha Morinaga ezúttal Yuukát veszi elő, még a végén teljesen kikészíti a lányt...

Shouri enyhén felhúzta a szemöldökét Kenta szavaira, de azért átvette a szobaszámot tartalmazó papírt. Egy kabinon osztozni...? Bár mi más is lenne a helyzet, ha már egy helyre kerültek. De miért viselnék nehezen? Ehh... És ezt a többit most miért mondja? Tényleg ilyen jóban van Ikedával? De vajon miből feltételezi, hogy belé akarna kötni? Hát adott ő okot hasonló feltételezésre...? Na jó, erre inkább nem kér választ.
- Kösz, Yamada - viszonozta Kenta pillantását. - Majd meglátom, mit tehetek... De ma már nem zavarom őket, most már nehezebb is lenne feljutnom.

Emikonak azonnal rossz érzése támadt, amint meglátta, hogy Morinaga már eszik. Ennyit késtek...? Gondolkodott rajta, hogy elnézést kér, hogy tompítsa a dolgot, de mi van, ha pont ezzel hívja fel magukra a figyelmet? Ki tudja, hogy működnek ezek... Inkább csak halkan köszönt. Morinaga is üdvözölte őket, de nem sokat várt a hideg kérdésével sem.
- Lesz vajon olyan nap, amikor együtt tudunk enni?
- Elnézést... - nyögte ki mégis Emiko. Még, hogy ő kérjen bocsánatot ettől az embertől, a fenébe is...
- Merre jártatok? - érdeklődött a férfi. Emiko tanácstalanul nézett Hayatére.
- Az... - idegesen pattogtatta a körmét az asztal alatt. - Nos, ez az én hibám, én... még szerettem volna elnézni a bárba, és nem figyeltem az időt... Aztán elszöszöltem az öltözködéssel is, sajnálom, szokatlan nekem ez az egész...
Morinaga elégedetten figyelte a lány arcát.
- Sokat változott a modorod tegnap óta.
A lány igyekezett megnyugtatni magát, de így is érezte, hogy megrándul egy kis izom a szája szélén.
- Valami baj van, Yuuka? Úgy néz ki a szemed, mintha sírtál volna? Túlzottan lefoglalja a kedves párodat a munka?
Emiko ijedten nézett a férfire. Na remek, mégis kinézte magának... De ha most közbeszól, talán csakazért is...

- Oké - bólintott Kenta. - Akkor nem is zavarlak tovább.
Elindult kifelé, de... mégis zavarta ez a kétes válasz. Tényleg nem hiányzik Tatsuyának, hogy még Shouri is belekössön... Kell valami...
- Apropó... Ha mégis úgy gondolnád, bármi okból kifolyólag, hogy feltétlen bele kell kötnöd Tatsuyába... - megrántotta a vállát. - Áh mindegy is, amíg ti elvagytok én megvitatom Harukával, hogy biztos a kölykök miatt vagy ilyes stresszes...
Igaz, Shouri nem adott okot erre, de... biztos ami biztos... Jobb ha látja, hogy ha ő így állna hozzá esetleg, véletlenül... Annak következménye lesz. Méghozzá számára is kellemetlen következménye.

Yuuka idegesen harapott az ajkába. Miért is remélte, hogy majd nyugton hagyja...
- Nem, csak... kicsit fáradt vagyok... - felelte halkan. Ennyire átlátszó lenne, hogy még Morinaga is észreveszi? Pedig azt hitte, hogy ha már Emiko figyelmét elkerülte, akkor talán a férfiét is el fogja... Tévedett. Ráadásul rögtön ő is Benawit hozza fel. Miért van az, hogy az embert pont akkor nem hagyják békén, mikor a legjobban vágyik rá...? - És... igen, sokat dolgozik...

Shouri szeme idegesen rándult meg.
- Honnan a f...?! - kezdte fenyegetően, majd elhallgatott. - Ó, hát persze, az utaslista... Gondolhattam volna. Hmm... szóval megzsarolsz? Remek, ezzel már ketten vagytok... Na jó. Akkor játsszunk kicsit a te szabályaid szerint. Nem mintha szándékomban állna még egyszer 'elbeszélgetni' Ikedával, de azért szépen bebiztosítottad. Nem is rossz...

Nami első gondolata az volt, hogy pokolian nehéz ilyen szűk ruhában mozognia. Sétálni még hagyján, de... Odébb igazította a szoknyáját, s így már könnyebben tudott közelebbkerülni Shinjihez a fotelen. A fiú csak csendesen figyelte őt, úgy tűnt élvezi, hogy kivárhatja mit lép a lány. Nami pedig nem volt türelmes kedvében. A fiú ajkához hajolt. Bizsergető érzés volt, ahogy összeért a testük, de... valami... mégse volt teljesen olyan... Nem számít. Shinji azonban óvatosan odébbtolta a lányt, alighogy összeért az ajkuk.
- Oké... Azt hiszem, kicsit becsíptünk... - állapította meg, miközben a lány dacosan próbált visszajutni fölé. Szinte küzdenie kellett a lány ellen, hogy ellökje magától.
- Hé, hé! Egy pillanatra legalább gondolkodj már mit csinálunk! - próbálta észhez téríteni Namit. - Nobu a legjobb barátom, érted? Te meg bele vagy zúgva... Ez őrültség...
Nami lesütötte a szemét, s visszazuttyant a kanapé másik végébe.
- Én...
- Tudom... - csóválta a fejét a fiú.
- De... Sayuri... Én... szeretném kiverni a fejedből.
Shinji elmosolyodott.
- Nem tudsz olyan jó lenni...
Nami idegesen rágcsálta az ajkát. Figyelte ahogy a fiú feldúltan kel fel, és a szobája felé hátrál egy fél lépésnyit.
- Lehet, hogy ez most kivitelezhetetlennek tűnik számodra - folytatta a fiú -, de én tudom, hogy egyszer még újra együtt lesztek Nobuval. Csak próbáljatok mindketten lehiggadni, és megbeszélni a dolgokat. Tényleg teljesen megőrjíthetett Sayuri, mert... tudod mit gondolok? Szerintem... az a helyes, ha ti majd egymással lesztek először és...
Elhallgatott és elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Az arckifejezése túl sok mindent árult el.
- ... oké... - nyögte ki a fiú. - Ezen már... túlvagytok... Huhh... Most tényleg új információt mondtál Noburól!
- Nem is mondtam semmit! - szólalt meg gyorsan a lány, de Shinji nem is figyelt rá.
- ... Komolyan ennyire megváltozott? Ahhoz képest amilyen félénk volt... Azta... - csóválta a fejét hitetlenül. - Na jó... Én lezuhanyzom gyorsan, aztán alszom. Neked is ezeket javaslom. Ne csinálj semmi hülyeséget ilyen spiccesen, oké?
Nami hallgatott. Még mindig vörös arccal stírölte a padlót.

- Érdekes - csóválta a fejét Morinaga. - Kedves akartam lenni vele, hogy kapjon valami olyan melót, amit szeret is. Úgy nézem túl jól sikerült neki. Szóval Benawi egy olyan srác, akit jobban leköt a munka, mint a barátnője.
- Ez nem igaz! - vágott közbe idegesen Emiko. - Átjött Yuukához, foglalkozott vele! Téved!
Morinaga Emikora irányította a tekintetét.
- Ó, értem. Akkor... - fordult vissza Yuukához - mi a baj?

- Ketten? - kérdezte kíváncsian Kenta. Nem örült neki, hogy Shouri hirtelen modort váltott és... nem azrét mert tartott tőle, hanem mert ő kényszerítette rá. Ki tudja, kivételesen talán tényleg próbált rendes lenni a srác, talán nagy erőfeszítáések árán, hisz tényleg idegesítheti egy ilyen hozzá nem illő meló. Ami még ciki is... Talán semmi szükség nem volt rá, hogy elővegye ezt a témát, de megtette. Talán elcseszte. Talán emiatt lesz idegesebb, és pont emiatt basztatja majd Tatsuyát. De ha nem is... Szeretett volna elnézést kérni Shouritól, de... Akkor meg a fenyegető hangnem van oda. Így inkább csak szigorú arccal várta a választ. A barátja bártját kell fognia. Jól cselekedett.

Yuuka még jobban harapdálta az ajkát, de valahogy nem mert Morinagára nézni. Ha megismétli, hogy csak fáradt, vagy csak annyit mond, semmi... gyanította, hogy a férfi nem elégedne meg ennyivel és kiszedné belőle az igazságot.
- Mi csak... - kezdte nehézkesen Yuuka. - Nem mindenben értettünk egyet. Ennyi az egész...
Miért nem tudta jobban helyrehozni az arcát? Pedig igyekezett, de... de egyszerűen nem jó az ilyenekben. Túl könnyű átlátni rajta...

Emiko ijedten kapta Yuukára az arcát. Veszekedtek? Nem értenek egyet, ez csakis... Bűntudatosan és egyszerre ijedten is pislogott Hayatére. Miattam...? Miattam sírt, igaz? Én tehetek róla... És még csak fel se tűnt, hogy baj van...
- Hallgatlak - bíztatta - vagy inkább fenyegette? - Morinaga.

- Nem lényeges - legyintett Shouri. - Annál az esetnél a bosszúm már szinte teljesen készen áll. Már csak kiviteleznem kéne. Hmm... talán majd segíthetsz is benne egy kicsit, de nem most. Még ráér. És mivel téged kevésbé aljas célok vezéreltek, mint azt az illetőt, esetedben nem feltétlenül kell számítanod hasonló "köszönetre". Így legalább máris letudom az adósságom, hogy utánanéztél nekem dolgoknak. Annyira nem is alakulnak rosszul a dolgok...

Kenta nem tudta, hogy örljön vagy szörnyülködjön Shouri kijelentésein.
- Te tudod - rántotta meg a vállát közönbösséget színlelve. - Na, további szép estét!

- Nem szeretnék beszélni róla... - szegezte az asztalra a tekintetét Yuuka, szinte észre sem véve a férfi előző hangsúlyát. Halványan még reménykedett benne, hogy ennyi, békén hagyják. De valahogy mégis sejtette, hogy nem így lesz... De Morinaga... Morinaga semmiképpen sem tudhatja meg, hogy Hayate és Emiko... Nem szabad tudnia! Addig... addig inkább megpróbál kitalálni valamit. Legalább ezt ne rontsa el...
Hayate közben komoran viszonozta Emiko pillantását. Tehát az, amit sejtett. Nem gondolta volna, hogy pont Yuukának fog ezzel ártani... És most ráadásul még Morinaga is vallatóra fogta. Hogy húzhatná ki a lányt ebből a helyzetből?

Mire a kapitány befutott Midori is kezdett valóban éhes lenni. Már kezdett kiürülni az étterem, mikor beérkeztek, de Morinagáékat ezúttal is látta, s ők még csak az előétellel "bajlódtak". Megint nem tűnt túl kellemesnek a hangulat.
- Miért terrorizálja mindig őket? - kérdezte szinte néma tátogással. A kapitány halk sóhajt hallatott.
- Vannak furcsa dolgai. De nincs felette befolyásom. A lényeg, hogy te kerüld az összetűzést vele.
Midori megrázta a fejét.
- Nem érzem jobbnak, ha én megúszom, miközben másokat bánt. Yuuka ráadásul olyan törékeny, Emiko pedig... ő sme érdemli ezt, önzetlenül segített bennünket. Hayate pedig nagyon nehéz időszakon van túl.
- Mindezeket akármelyikőtökről elmondhatjuk. Hidd el, mindenki jobban jár, ha hagyjátok, hogy kijátsza magát. Ha képesek lennétek követni a játékmenetét, nem durvulna el a dolog. Natsukinál sem... Dehát senki se várhat el tőletek gondolatolvasást. Nem is ismeritek még úgy, és amúgy is gyerekek vagytok. De fogadd el ezt a két aranyszabályt: ne idegesítsd fel, és őszintén válaszolj a kérdéseire! Akkor már nagy bajod nem lehet, maximum kicsit felidegesít.
Midori gondterhelten bámult az étlapba. Hát jó... megpróbálja ezt továbbadni a többieknek. De tényleg elég ennyi?

Morinaga átható pillantással figyelte a lányt.
- Értem - szólalt meg végül. - Ahogy gondolod.
Emiko meglepetten meredt az asztalra. Ennyi...? Elfogadja a lány kérését? Mitől...? Miben más ez mintha...? Mi volt most más, hogy leáll? Sehogy sem tudta értelmezni a helyzetet.

- Viszont - felelte hasonló közömbös hangon Shouri. - További kellemes utazást...

Yuuka szemei egy pillanatra megrebbentek, de még mindig nem mert felnézni. Tényleg békén hagyja? Nem próbálja meg kiszedni belőle? Miért...?
- Köszönöm... - motyogta halkan, és tényleg így érzett, amiért a férfi nem firtatja tovább a témát.
Hayate enyhén felvonta az egyik szemöldökét. Annyiban hagyta... Hmm... Mindazonáltal... mégsem tudta félresöpörni a furcsa bűntudatot, ami hirtelen rátört. Tudta, hogy nem kis része volt Benawi és Yuuka összekülönbözésében. Különös... rég nem volt már efféle bűntudata...

Emiko nagyon kínosan érezte magát. Nem tudta az egész helyzetet hova helyezni... Morinaga önként leáll a témáról, Yuuka megköszöni... persze Yuuka ilyen... De ez az egész akkoris... Most már tényleg nem ért semmit sem. Gyakorlatilag rábökős módszerrel rendelt valamit, s közben gépiesen válaszolt a férfi kérdéseire. Úgy tűnt a vacsora hátralévő részét megint megúszták, még a késés ellenére is. Morinaga így működik? Az elején kipszikálódja magát, aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna?

Kazushige és Daisuke között végül nem sok szó esett, bár az előbbi fiú igencsak próbált néhány hangot kicsikarni a másikból, csak hogy ne üljenek már úgy csendben, ha már végre ismerőst talált. De hiába próbálkozott. Hmm... merre lehetnek a beszédesebb emberek?
- Izé... a többiekről tudsz valamit? - próbálkozott újra. - Te vagy az első, akivel találkozok.
- Eizannal találkoztam az elején - vont vállat Daisuke. - Mással nem nagyon. Ja de, láttam még Midorit is a konyhán.
- A konyhán? Oda lettél beosztva?
- Oda - húzta el a száját a srác. - Most viszont sajnos mennem kell.
- Ó.. persze, menj csak. Gondolom te is fáradt vagy.
- Enyhén. Nos... jó emésztést akkor.