10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Na jó, akkor egy csodás áfonyás hűsítőt a hölgynek! - biztatta magát Hiroshi. Hamarosan úgyis kiderül, mennyire lesz csodás az a valami...
Bár már közel sem annyiszor, mint az előző nap, de azért aznap is lopva Ayumura pillantgatott helyeslésért, hogy jól csinálja-e a dolgokat. Megnyugodva tapasztalta, hogy a lány egyre többször bólint rá a műveire. Na, mégiscsak fejlődőképes! Lássuk csak, hol is van az a szőlőlé...
Nemsokára már a díszítéssel is elkészült, és elégedetten, bár azért még mindig némi bizonytalansággal szemlélte művét. Még jó, hogy a pultnál ültek le, így közvetlen közelről láthatja majd a lány arcát, mennyire elégedett... Oké, lehet, hogy mégsem olyan jó... Bár ő talán még leplezné is, ha nem ízlene neki, csak hogy őt ne keverje bajba.
- Parancsoljon - tette Emiko elé az áfonyás csodát, és Hayate is megkapta a maga ásványvizét. - Fogyasszák egészséggel.
Reménykedve figyelte Emiko vonásait.

Natsuki finoman a fiú vállának döntötte a fejét.
- De ugye... nem bántott téged Morinaga? Nem tűnt túl barátságosnak először... Mit akartál beszélni vele?

- Nem bántott - felelte Eizan. - Igazából... először még nem igazán volt fogalmam róla. Valahogy mindenképpen... hogy is fogalmazzak... ki akartalak váltani, átvállalni valahogy a terhet, vagy hasonló. És elismerem, néhány... drasztikus módszer is megfordult a fejemben. Bár utána úgyis szépen tudtomra adta, hogy nem sok mindenre lenne szüksége tőlem... Mindegy, nem mintha annyira bánnám. Igazából... még mindig nem értem. Nem tudom, miért engedett végül. Hisz én csak közöltem vele a tényeket, elmondtam az igazat...

Emiko óvatosan kóstolta meg a koktélt, nem annyira Hiroshi miatt, hanem még sose ivott ilyesmit.
- Hmm... ez nagyon kellemes - jegyezte meg őszinte meglepetéssel. - Korábban is kellett volna koktélokat innom - tette hozzá, amint rájött, hogy miylen furán hangozhat ez msot annak a hölgynek a szájából, ahogyan kinéz.

Natsuki meglepetten nézett rá.
- Nem kért semmit? Nem egyeztetek emg semmiben? Csak úgy... elengedett? Nem fog... "visszakérni"? Nem hinném, hogy... ingyen áthozott bennünket. Ez.. ez kicsit aggasztó... Nem túl logikus... az ő szemszögéből nézve. Mert mi ebebn a jó neki?

- Sosem késő kipróbálni az újdonságokat, kisasszony - biccentett halvány mosollyal Hayate, és közben nem kerülte el a figyelmét Hiroshi felcsillanó szeme. Egy újabb siker a srác listáján, mi? Nem semmi azért, hogy csak így berakták a bárpultra, azért ez nem kicsit megterhelő munka hosszútávon. Jó sok mindenre kell figyelni...
- Én mindenesetre maradok az ásványvizemnél - kortyolt bele a poharába. - Bár tény, hogy meg sem közelíti a koktélok egyedi ízét.
Elgondolkodva nézte a kezében tartott poharat. Újra előjött ez a korábban betanult stílusa. Milyen érdekes... És csak egy luxusbár kellett hozzá? Nem gondolta volna, hogy valaha újra így fog beszélni, erre tessék. Már maga a hangsúlya is! Nem is gondolta volna, hogy ez még benne él. Tényleg alapos munkát végeztek...
Kérdőn lesett oldalra Emikora. Remélte, hogy nem bántja túlságosan a lány fülét ez a beszédstílus pont tőle. Ne feledd, Hayate, most csak a testőr vagy, nem a házigazda vagy egy magas rangú vendég fia. Viselkedj is úgy! Vagy... inkább úgy, mint ahogy természetesen szoktál. Azt bizonyára Emiko is jobban díjazná, nem?

- Én is ezen gondolkodok, amióta leengedtem a fegyvert... - mondta halkan Eizan, de szinte rögtön észbekapott. Na jó, ezt nem kéne ecsetelni. - Vagyis persze csak képletesen, jobban illik ide az, hogy mióta kiléptünk az ajtaján. De nem túl valószínű, hogy valaha is beavat bennünket a terveibe, vagy felfedi a szándékait. Akkor odalenne a szórakozása. Hogy lehet kiismerni ezt az embert? Lehet egyáltalán?

Nobunak végül csak a jéghideg víz alatt sikerült valamennyire lenyugodnia. Ez már tényleg nem normális... Ki kell valamit találnia, mert... ez így nem mehet. Hiba volt megkeresnie őt... de... jól van... és vidámnak tűnik... és ... gyönyörű... Sietve megrázta a fejét, amitől ide-oda csapódtak a vizes tincsei. Kikászálódott a víz alól, aztán csak hanyagul magáracsavart egy törölközőt. Aztán az ajtóban, ahogy visszafordult, hogy becsukja megtorpant. Elgondolkodva figyelte szőke tincseit. Szőke... kisfiús fej... Ez egy akkora rohadt nagy hazugság... Az egész akkora... Dühösen vágta be az ajtót. Inkább megpróbál aludni...

Emikonak nem igazán tűnt fel Hayate stílusa. Talán egyszerűen, mert sose látott ilyesmit, nem tudta mi az amire figyelni kéne, nem tudta, hogy ez már amolyan "társasági" viselkedési formula...
- Jujj... - kapott észbe, ahogy az órára pillantott. - Mennünk kéne, nehogy lekéssük a vacsorát, mert Morinaga-san nem fog örülni, ha késünk... - mosolygova pillantott fel Hiroshira, eközben viszont teljesen elkerülte a figyelmét, hogy Ayumu majdnem leejtette egy poharat, s megrökönyödve nézett a lányra. Morinaga-san... Ismerik? Ők is...? Ez... különös... Ilyen sokan vannak itt egyszerre, akik...? Zavartan visszafordult a poharakhoz. - Még biztos jövünk ide, nagyon ízlett ez a koktél - ígérte közben a lány.

Yuuka sietve indult vissza a szobája felé, de ekkor észrevett valamit az asztalon. Hát ez...? Egy cetli? Kíváncsiságának engedve közelebb lépett és gyorsan végigfutotta a sorokat. Ó... tehát ide tűntek. Legalább... legalább jól elvannak... legalább ők...
Felsóhajtott, ahogy megint elkezdte valami kaparni a torkát. Jaj, ne, megint... Inkább visszamegy a szobájába...

Natsuki ijedten kapta fel a fejét az első mondatra, és nem is tudott megnyugodni, csak kételkedve hallgatta tovább a fiút.
- Én sem igazán... - mondta lassan. - De tippjeim vannak... Nem tudom érünk-e valamit vele. Úgy érzem, ha... sejtem is mit akar, képtelen vagyok befolyásolni. Nem akarok visszamenni, látni se akarom, de... Eizan, ha nem rajtam, hát máson tölti ki a mérgét! Miért szenvedjen más is? - könyörgően nézett a fiúra. - Kérlek, ha... van valami szólj! Namival... Namival rendesen viselkedett? A többiekről tudsz valamit? Nem... nem zaklatja őket? Annyira félek tőle, hogy... jajj Eizan, te nem ismered őt... Közel sem ismered eléggé...

Ahogy Emiko elkezdte kimondani Morinaga nevé, Hayate máris Ayumu felé fordult. Ez a reakció... Igen, ismerős előtte Morinaga neve. De még mindig nem fér a fejébe, hogy került ide pont ez a lány.
- Köszönöm, ez jól esett - itta ki a maradék vizet poharából, majd visszarakta a pultra. - De a hölgynek igaza van, sajnos mennünk kell. További szép napot, illetve lassan estét, és jó műszakot!
Na már megint... De ha már egyszer így kezdte el, nem fejezheti be másként. Kicsit érdekesen jönne ki.
Tekintete még egy pillanatra találkozott Hiroshiéval, majd búcsúzóul némán biccentettek egymás felé.

- Ez... ez különös... - nyögte ki zavartan Ayumu, ahogy Hayaték távoztak. - Ők is ismerik, sőt... asztaltársak! - aggódva pillantott Hiroshi-felé. Látszott rajta, hogy valami nagyon zavarja, de nem tudja szavakba, sőt talán még ép gondolatokba sem önteni.

- Visszajöttünk! - köszönt be hangosan Emiko. Lesz ami lesz, most már meg kell zavarnia a párocskát... Ha itt vannak egyáltalán. - Yuuka...? - próbálkozott óvatosan, majd Hayate felé lesett. Előre is bocs, ha rádzúdítom Benawit, minden haragjával... Enyhén az ajkába harapott.

- Ígérem... - egyezett bele nagy nehezen Eizan, bár jelen pillanatban nem igazán volt benne biztos, hogy ehhez hű tud majd maradni. És Namival... tényleg, mit mondhatott Naminak? Látszólag rendben volt utána a lány, de mi van, ha tényleg csak látszólag...? - Namival? Igen, úgy tűnt. Vagyis, a körülményekhez képest igen. Viszont a többiekről szinte azt sem tudom, merre vannak, csak futólag találkoztam néhányukkal. Viszont ők rendben voltak. Egyikük sem említette Morinagát, bár... nem is hagytam nekik túl sok időt rá, valahogy mindig olyan sietős lett a dolgom... Na majd alkalomadtán elnézést kérek tőlük... De mondd... az előbb azt mondtad, van néhány tipped. Mégis mik azok, Natsu? Lehet, hogy mégis fontosak lehetnek.

Namiék már a desszertre vártak, mikor Morinaga megjelent. Az arca nem sok jót árult el, mikor üres asztalhoz érkezett.
- Szegény Hayatéék... - jegyezte meg alig hallhatóan a lány. - Ki fogja csinálni őket... - harapdálta a száját. Shinji unottan pillantott oda, majd megrántotta a vállát.
- Ha nincs annyi eszük, hogy odafigyeljenek... Ez a minimum. Nem idegesítesz fel ilyen embereket... Akiken az életed múlik, mondjuk... - megcsóválta a fejét. - Sose húznék vele ujjat...
- Biztos? - húzta fel a szemöldökét Nami. Shinji elgondolkodott.
- Na jó, komolyan nem. De megmondom a véleményem, ha nem kezel egyenrangúként, ezt te is tudod.
- Nem vagytok egyenrangúak, nem fog úgy kezelni. Te csak egy csóró kis diák vagy...
Shinji sejtelmesen mosolygott.
- Ki tudja, ki tudja... Talán ő nem így mér...
Nami rosszallóan húzta össze a szemét.
- Inkább kerüljük el őt... - mondta végül. Shinji nem tudja mit beszél. Nagy a szája, és ezért Morinaga kicsinálná... Tartozik legalább annyival a srácnak, hogy ettől megvédi. Ha már visszamenőleg nem is hozhatja helyre a dolgokat...

- A körülményekhez képest? - Natsuki zaklatottnak tűnt. - Mindig ezek a félmondatok. Mért nem mondod el konkrétan mi történt?! Ennyire nem bízol bennem?! - egyre kétségbeesettebbnek tűnt a hangja, s a szeme is csillogott, de talán csak a láz...

- Igen, furcsa... - bólintott Hiroshi is, de ő teljesen másra alapozva. És egyelőre azt sem tudta hova tenni, hogy miért figyelte Hayate úgy Ayumut, ahogy. Mit akar a lánytól? - Kik lehettek...?
Tehát Morinaga velük ül egy asztalnál. Bizonyára ennek is van valami oka, nem? De akkor is, pont Hayatéékkel...
Hayate, Emiko, Yuuka... Ki ülhet még az asztalnál? Vagy csak ők négyen? De... miért pont ők...? Miért akar Hayatével egy asztalhoz ülni, ha azelőtt olyan megvetően beszélt vele...? Ez a férfi... kész rejtély. Lassan tényleg fogalma sincs, mit gondoljon.

- Nem tudom - rázta a fejét Ayumu. - A barátai gondolom, mármint... nem olyan barátok, mint te vagy én, hanem... - felfelé pillantott, jelezve, hogy olyan barátok, akikkel egy szinten van. Furcsa, de Ayumu szinte zavartalanul helyezte magát alárendeltségi viszonyba, ha Morinaga szóbakerült.

Yuuka összerezzent Emiko hangjára. Máris...? Akkor lassan vacsoraidő van, nem? Pedig most egyáltalán nem kívánja az ételt. Most tegyen úgy, mintha minden rendben lenne? Hát... próbálkozni lehet. De erősen kételkedett benne, hogy sikerül megtévesztenie őket. Azért... hátha...
Nagy levegőt vett és az ajtóhoz lépett. Még egyszer mélyet lélegzett, majd kifújva a levegőt lenyomta a kilincset.
- Itt vagyok... - felelte Emiko kérdésére. - Jé, már vissza is jöttetek? Ennyi az idő...?

Benawi csak septében evett valamit, elég minimálisan, aztán azonnal aludni tért. Az égvilágon semmi értelme nem volt, hisz másnap délutános volt, azonban... Semmihez sem volt már kedve... Beszélnie kell Emikoval! Ha kell... ha kell a szemébe mondja a véleményét, ha az kell megmondja, hogy ő... ő kicsinálja Hayatét, ha... ha továbbrais ilyen meggondolatlan módon... vele van... A francba... Yuuka gyűlölni fogja ezért... De megteszi! Most már... nincs választása... Tegyen akármit is ezután Yuuka, meg kell tennie.

- Benawi elment közben? - kérdezte Emiko. - Ó, hát igen, lassan, nem, nem is olyan lassan, szóval most öltözni kéne, és menni... Majd mesélsz ugye? - nézett rá könyörgő szemekkel. Na persze, nem Hayate előtt, de... - Na gyere át hozzám, úgyis jobb, ha segítünk egymásnak ruhát választani, addig pedig tudok figyelni! Na Hayate, röpke negyed óra - nyújtotta ki a nyelve hegyét.

- Nem erről van szó... - próbálta elhárítani a kérdést Eizan, de tudta, hogy most már nehezen menne. - Én csak... nem akarlak még jobban felzaklatni. Bár ezzel is talán csak rontok a helyzeten... Hát jó... Igen, elismerem, közel sem volt olyan békés az a beszélgetés Morinagával, mint ahogy beállítottam. Igazából elég közel álltam hozzá, hogy... szóval kicsit elragadott a hév. A pengék meg épp nálam voltak, de azért őt se kell félteni... Valójában sokkal csúnyábban is alakulhattak volna a dolgok... de végül mégsem így történt. Nem történt semmi, pedig... pedig azt hittem... egy ideig azt hittem, hogy nem láthatom már többé az arcodat...

- ... jól van, jól van, de most menjél már! Akármikor visszajöhet! - sürgette Midori Kentát. - Még nem is vacsoráztunk, hallod! Baj lesz ebből...
- Olyan vagy, befejeztük és máris kidobsz...
Midori elkerekedett szemekkel nézett a fiúra, aztán gyorsan elfordította enyhén pirosló arcát.
- Csak... csak menj már... Ez nem volt így jó ötlet, és tudod, hogy nem arról van szó, hogy nem örülök, hogy itt voltál, meg minden... Csak ez így... Ez így nagyon merész!
- Pont te szereted az izgalmakat... A veszélyes, különleges dolgokat... És ez még nem is annyira...
- És még én vagyok a perverz... - húzta össze a szemét a lány. - Inkább ne folytasd ezt a gondolatmenetet, nem hogy hangosan, sehogy se! Cccc.... Ha Haruka tudná, hogy kettőnk közül pont te vagy az aki...
- Úgyse hinne neked! - nevetett Kenta. - Akkor holnap jövök! - intett búcsút a méltatlankodón duzzogó lánynak.

- A barátai...? - ismételte a szót Hiroshi, és nagyon igyekezett, hogy arca ne árulja el valódi gondolatait. Ő aztán megnézi, mikor lesz Emiko vagy Hayate Morinaga barátja... Ennyire azért nem ismerhette félre a társait. - Ó, értem, mire célzol... Igen, elismerem, a mi helyzetünk kicsit... más. De nem feltétlenül rosszabb.
A 'mi' helyzetünk, heh... Most Ayumu bizonyára azt hiszi, rájuk kettőjük gondolt. Pedig valójában nem erre értette... De jelen esetben mindkét nézőpont helyes lehet. Hayatéék most utasok, ők pedig személyzet.

Yuuka szemei ijedten kerekedtek el. Nem igazán akarta ezt a beszélgetést, de az is túl feltűnő lenne, ha nemet mondana és elvonulna a szobájába. Így még talán ki tud találni valami hihetőt. Most miért rontsa el Emiko kedvét is? Ráadásul pont vacsora előtt, mikor még Morinagával is kell találkozniuk...
Mégis szótlanul bólintott és követte Emikot a szobájába.
Hayate zavartan nézett a lány után. Hogy nincs rendben valami, azt szinte elsőre kiszúrta, csak éppen azt nem tudta még, mi az.

Natsuki elkerekedett szemmel nézett a fiúra, aztán remegve ölelte magához.
- Istenem Eizan... Megölhetett volna! Te komolyan fegyvert szegeztél neki?! Ennél... ennél nagyobb hülyeséget... Jajj Eizan, akkor... akkor ennek biztos nincs itt vége... Szerinted elnézi? Szerinted egy ilyen ember nem akarja majd megtorolni? Ha valamit hát a fenyegetést nem tűrik Eizan, meg akarja majd mutatni, hogy ő mennyivel erősebb, hogy neki csak egy csettintés, hogy halott légy... Ne... Jajj ne... Nem mehetsz mostantól dolgozni hallod! - nézett rá könyörgőn. - Meg fog öletni... Biztos meg fog...
"...egy ideig azt hittem, hogy nem láthatom már többé az arcodat..."
Natsuki képtelen volt nem vizualizálni, milyen durva lehetett a helyzet, képtelen volt nem elképzelni a rosszabb eshetőséget. Azt, hogy simán megeshetett volna, hogy amikor kilép a szobából... holtan találja ott...

- Nocsak, egész pontos voltál - lepődött meg Tatsuya. - És... hmm, minek köszönhető ez a kiöltözés?
- Étterembe megyünk, nem? - nyújtott nyelvet Haruka. - Különben is, ez csak... amolyan félig elegáns valami.
- Azért magadtól felvettél egy szoknyát, nem semmi!
- Jól van, jól van, ne szólj be! - intette le Haruka. - Csak menjünk már, éhes vagyok.
- Ahogy óhajtod, nővérkém.
- Ehh, ne már...
- Te kezdted az öcsikézést.
- Igaz... lehet, hogy a későbbiekben mellőzni fogom.
- Megköszönném...

- Nem... én... - pirult el Ayumu. - Nem avgyok elégedetlen, vagy ilyesmi. Így is jóval többet kaptam, mint amire vágyhatnék... Csak... - habozott egy kicsit. Megtehette, pillanatnyilag egy új vendégük sem volt. Mindenki vacsorázik. - Telhetetlen vagyok, de ha találkozom Miharu-sannal, vagy hasonlókkal, akaratlanul is arra gondolok, hogy... biztos többet láthatnám én is Morinaga-sant, ha gazdag lennék. Talán... lenne esélyem rendesen megköszönni... mindent, amit tett értem... De így... akkor szakadék van köztük, hogy... én alig merek megszólalni a jelenlétében. Még ha kérdez is alig merek válaszolni, azt is csak, mert kötelező, és... nem érzem magam feljogosítva, hogy én kérdezzek tőle bármit is, pedig... olyan régóta érdekel, hogy... miért...?

- Na mesélj! - sürgette Emiko, s lehuppant az ágyára. Igazából már pontosan tudta, melyik ruhát akarja felvenni, majd felkapkodja gyorsan, aztán kész... - Mi volt Benawival? Meddig maradt itt?

- Nem, nem fog - ölelte át a lányt Eizan, bár azt nem igazán tudta volna megmondani, miért is volt ebben olyan biztos. Ám valahogy erről Natsukit is meg kéne győznie- Ha akarta, megtehette volna. Az övé volt a meglepetés ereje. Most már tudom, hogy tényleg ő volt a gyorsabb. Pedig csak egy pillanatra kalandozott el a figyelmem... Valahogy... valahogy úgy érzem, másra játszik. Csak kérdés, hogy mire. Ha meg is akarja torolni... nem hiszem, hogy megöletne. Szerintem más módszert keresne. Látod? Ezért nem akartam elmondani... Jobb lett volna, ha mégis hallgatok, de nem akartam, hogy azt hidd, nem bízok benned. Tudta, hogy visszamegyek ma dolgozni, már léphetett volna, ha akart. De nem lépett. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj...

- Másra? - kérdezett vissza Natsuki. - Mi mást akarhatna? Van... van valami ötleted? Mondott valamit, amiből... ezt szűrted le?
Igen, végülis... Neki is sok dolog megfordult a fejében, a tippjei is ehhez köthetők, de... Kérdés jobban járnak-e így... Legalábbis... ők talán igen, de kollektíven nézve...

- Mióta is ismered őt? - kérdezte Hiroshi. - Amúgy... ne becsüld ennyire alá magad. Igenis foglalkozik veled, és szerintem próbálja nem érzékeltetni ezt a szakadékot, amit mondtál. Vagy te másként látod? Nekem nem úgy tűnt tegnap, mintha fellengzősen beszélt volna veled, vagy hasonló. Csak egy kicsit több önbizalomra van szükséged - mosolyodott el. - Ki tudja, talán ha rákérdezel, válaszol. Ha meg nem akar, akkor legfeljebb kitér a válasz alól. Miért, szerinted megharagudna a kérdésedtől? Ha igen, akkor inkább nem buzdítalak semmire sem, annyira sajnos még nem ismerem, hogy ennyire meg tudjam ítélni a reakcióit...

- Nem... nem túl sokáig... - ismerte be Yuuka. Legszívesebben lesütötte volna a szemeit, de az túl gyanús lett volna. Igyekezett természetes hangot megütni, bár... előbb-utóbb úgyis megtudja Emiko. - Sajnos hamar el kellett, mennie, még dolga volt. Meg ugye neki kicsit körülményesebb is itt fent lenni...

- Nem, nem teszi - mondta Ayumu sietve. - Ő egy nagyon rendes ember. De én... - finoman megérintette a mellkasát - tudom, hogy én nem vagyok egy nagy ember... Nem érzem, hogy lenne jogom állandóan a nyomában loholni, vagy faggatózni.

- Nem, még nem igazán van ötletem... - sóhajtott Eizan. - Nem igazán tudom, hova tenni ezt az embert. Több arcot is szinte egyszerre mutat...
"Mondott valamit, amiből... ezt szűrted le?" - visszhangzott fejében a gondolat, és szinte egyből eszébe jutott Nami. Beszélnie kéne majd a lánnyal, hogy mit akart tőle Morinaga. Talán ő a következő, aki sorra kerül, vagy ő legalább tud valami bővebbet mondani. De épp eleget aggódott már miatta Natsuki, ha most Nami miatt is elkezd... Másrészről... talán ő hamarabb át tud látni Morinaga szándékain, és talán tudna valamire következtetni. De nem, ma semmiképp sem. Épp elég lelki terhelés érte egyetlen nap leforgása alatt, semmi szükség még egy hasonlóra.

- Igen, körülményesebb, de... - Emiko lebiggyesztette a száját. - Szegény, nagyon lelkes volt, hogy végre láthat téged... Azt hittem még marad egy kicsit. De amúgy meg... azért... nem volt az olyan rövid idő, mikor elmentem Hayatéért már eltelt vagy egy óra... Várj, mikor írtuk az üzenetet, már itt se volt? - zavartan nevetett. - Nem mertem bekopogni, nehogy megzavarjalak benneteket... Gondoltam, hátha... Vagyis... Csak nem akartam zavarni...

- Nem a pénz tesz naggyá, Ayumu - mosolygott halványan Hiroshi. - És nem is a hírnév. Jó, tudom, elcsépelt gondolatok, de akkor is... Egy csupaszív lány vagy, aki még látatlanban is befogadott a házába és még azon túl is segített nekem. Nem hiszem, hogy csak azért, mert ő ezt mondta.
"És ha igen...?" - lopta be magát fejébe a gondolat és ismét valami enyhe féltékenység fogta el.
- Amúgy szerintem teljesen normális vonás, hogy érdekel, miért is kapsz segítséget egy idegentől. Engem is érdekelne.
"És érdekel is, mert egy kicsit hasonló cipőben járunk..."

- Igen, még én sem látom át őt. Nehéz. Néha olyan rendes embernek tűnik, míg máskor... - felsóhajtott. - Félek tőle... nagyon félek...
Furcsa, sokat aludt, mégis annyira erőtlennek érezte magát, ki tudja, meddig bírta volna tartani magát, ha nem Eizan fogja a karjaival. Hallotta a hangján is, hogy fáradt. Talán mert nem evett? De ha egyszer nem kívánja...

- Azért fogadtalak be, mert megkért rá - felelte Ayumu. - Sokkal tartozom neki, nem mondhattam nemet. Amúgy meg, ha csak egy percig is kételkedett volna benne, hogy jó ember vagy-e, nem kért volna meg. Nem keverne veszélybe engem. Szóval... nyilván nem volt kérdéses, hogy segítek-e neked. De ettől nem vagyok... "nagy ember". Csak igyekszem viszonozni, amit kapok.
Reménykedve nézett a fiúra.
- És... van valami... ötleted, hogy lehet erre rákérdezni?

- Nem, sajnos már nem volt itt... - harapott az ajkába Yuuka. Csak ne látszódjon rajtad...! Gyerünk meg tudod csinálni, egy kicsit legyél erős. Ne rontsd el a délutánját... - Úgyhogy utána kicsit lepihentem. Sajnos tényleg csak rövid ideig maradhatott...

Eizant megint csak elfogta az aggodalom, ahogy Natsuki ölelése egyre erőtlenebb lett. Bár azt állítja, jól van, de annyira látszik, hogy nem így van... Tényleg nem érzi a bajt?
- Biztos nem akarsz valamit enni? - kérdezte, és egyben próbálta is elterelni a szót Morinagáról. - Csak egy pár falatot, úgyis vacsoraidő van. Vagy legalább inni még egy kicsit?

Hiroshi igyekezett nem kimutatni, hogy kissé csalódott volt. Tudta, hogy így van, ahogy a lány mondta, mégis azt remélte, hogy... de mit is? Mit is remélt...? És miért is...? Most komolyan, mit számít ez? Sürgősen be kéne ezt fejezni, főként tekintetbe véve a helyzetét, és... és ugyebár ott van a fogadalom is... Mindketten jobban járnának, ha igazodna hozzá.
- Azt hiszem, értem a problémád lényegét... - bólintott elgondolkodva. - Az ilyesmire tényleg nem könnyű csak úgy rákérdezni. Mindenki előtt pláne nem, szóval szerintem csak akkor tett fel ezt a kérdést, ha négyszemközt tudsz beszélni vele. Úgy nagyobb az esélyed, hogy őszintén válaszol.

- Értem - bólintott Emiko, s közben nekiállt öltözödni. - Hát, holnap biztos jön majd még! Hátha akkor több ideje lesz. Szeret téged, szóval nem fogja sokáig kibírni - kacsintott a lányra.

- Egy kicsit megpróbálhatom - bólintott a lány, és igyekezett felülni. Érezte, hogy szédeleg, ahogy elengedi a támaszát, de minden erejével próbálta ezt elrejteni a fiú elől. Minek aggassza? Az ölébe vette a csomagot, s hátradőlt a falhoz.
- Neked is enned kéne, nem?
Lassan, bizonytalanul evett csak bele az ételbe, viszont sokat ivott, fel se tűnt neki, hogy ennyire szomjas...

Yuuka ennél a pontnál már nem bírta tovább. Próbált feltűnésmentesen az ablakhoz sétálni és csak úgy tenni, mintha ki akarna nézni rajta. Mindezt csak azért, hogy leplezni tudja Emiko előtt néma könnyeit.
Szeret...? Nem, már nem... elrontottam. Ezt is... Nem fog visszajönni holnap, vagy ha mégis, akkor az nem miatta lesz, hanem csak Emiko és Hayate miatt...

- Látod ez az... - felelte szomorkásan a lány. - Mikor tudnék négyszemközt beszélni vele? Egy beosztott nem mehet fel az ő szintjükre... És... Mikor találkozhatnék vele bármikor is kettesben? Én... Nagyon ritkán látom őt. Két teljesen más világban élünk.

- Majd megeszem, amit ott hagysz - felelte Eizan. Egy percre le nem vette volna a tekintetét Natsukiról, féltve őrizte szemével a lány minden egyes mozdulatát. De legalább kicsit tényleg eszik, és iszik is, ami még fontosabb. Lehet, hogy mégis jót tenne neki az a borogatás...

Emikonak közben jócskán meggyűlt a baja a ruhájával. Vergődve próbálta magára igazgatni.
- Szeretnéd valamelyik enyémet felvenni? - kérdezte közben hátra se fordulva. - Van ami neked jobban áll...

Natsuki lassan bólintott. Utána már csak alig pár falatot evett, aztán abbahagyta a küzdelmet.
- Tényleg nem bírok többet - rázta meg a fejét szomorkásan. - Valahogy... olyan fáradtnak is érzem magam. Nem értem. Annyit aludtam... Pedig szeretnék veled foglalkozni... De nem tudom, közben szeretnék visszadőlni aludni is - kérdőn pillantott fel Eizanra. - Itt... itt maradok? - kérdezte bizonytalanul. - Mert... akkor is át kéne hoznom pár ruhát, meg... ilyesmi...