10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Jövök hát - biccentett Hayate. - Jót tett ez a kis beszélgetés, és jó látni, hogy azért gyógyulgatsz. Lehet, hogy holnap is jövök, attól függ, hogy mit találnak ki a kis 'védenceim'. Akkor addig kicsit te is pihenjél és... sok sikert. Ha valami van, azért megadom a szobaszámom.

- ... értem, szóval Harukáék jól vannak. Na majd elkapom őket holnap!
Nem figyel ez a lány? Épp most mesélte, hogy Tatsuyát teljesen kilészíti a csajszika... Ehh... Midorinak egész más lehet a felfogása, mint az általános... Ezt még tapasztalnia kell...
- Szóval azt mondod, "apád" ma sokat dolgozik? - váltott hirtelen témát, ami mintegy visszavágónak se volt rossz, mert most Midori vágott olyan képet, hogy "ez normális?!
- I... igen, de... tényleg sokat dolgozott ma, épp ezért gondolom, hogy akármikor visszajöhet... K... Kenta... - ijedten pislogott a fiúra, ahogy az megfogta a kezét, s magával vonta a lány szobájába, de valahogy nem mert nem utána menni... - Mondom akármelyik pillanatban...
- Tegnap is csak kifogást kerestél... - csóválta a fejét a fiú, bár inkább tűnt szórakozottnak, mint megrovónak.
- Kifogást? Kenta... itt volt a kabinban, ezért én úgy mégse... K... Kenta...! Figyelj már rám!
A fiú mosolyogva vonta magához a lányt.
- Nem most fog visszajönni...

- Hát persze! - bólogatott a lány. - Megígértem! Szóval ott leszek, amikor csak tudok, és főzök is neked és... segíthetek az angolban is... Bár nem vagyok egy tanártípus, de... De... beszélni tudok, szóval... Ha akarod itt is segíthetek... Uhh... - nyögött fel, ahogy az órájára pillantott. - A fene, mennem kell kajálni, különben elkések... Akkor te majd eszel később? - érdeklődött. - Nos... eltalálsz a kisszínházterembe, igaz? Az utasok vacsoraidőpontjai után kezdünk egy fél órával. Ma nem igazán mi vagyunk a főműsorszám, de azért ez is jó lesz - ígérte.

Eizan lopva az órára nézett. Ez az, már csak egy kicsi... Már a túlóra is lassan megvan, utána mehet is Natsukihoz. Még ez a munka és kész. Mit is mondtak, melyik kabin? Ehh, gyorsan megnézi újra, nehogy összekeverje.

- Azt nagyon megköszönném! - bólogatott Ichiro az angoltanulásra. Nyehhehe, Hiroshi, annyit fogok ez alatt a pár nap alatt javulni, hogy csak úgy nézhetsz! - A vacsora miatt meg tényleg ne aggódj, majd kicsit később én is eszek valamit. Lehet, hogy még a tegnapi srácokat is megpróbálom megkeresni, bár nem túl nagy a valószínűsége, hogy megint elcsípjem őket. Szóval a kisterem, megjegyzem. És... igyekszem nem elaludni, ígérem.

Emiko nem volt egészen biztos benne, hogy jó számra emlékszik-e, ezért nagyon megörült, mikor meglátta szemben Hayatét. Szíve szerint a fiú nyakában kötött volna ki, igazából csak pár centire tőle gondolta meg magát, s ijedten torpant meg a fiú előtt.
- Már azt hittem sose jössz vissza! - fakadt ki, aztán rájött, hogy ezt se kellett volna. A lelkesedésére elfogadható magyarázat, de hogy megrója, mert sokat volt a barátjával...! Mikor ráadásul ő küldte el! - Izé... Vagyis... Jó, hogy tudtatok beszélni. Jól van? Bocs, izé, én csak... Kicsit unatkoztam, mert... Yuukáék is olyan jól elvannak, én meg... De persze, nyugodtan... izé, én nem akarlak korlátozni, én... én hülye vagyok, ki kellett volna találnom valamit magamnak... Majd legközelebb kitalálok!

Miharu lassan tényleg indulni akart, de biztos akart benne lenni, hogy most tényleg úgy hagyja itt a fiút, hogy jól van.
- Ez jó ötlet - bólogatott, hogy meggyőzze. Az előbbiek alapján mégiscsak az a jobb neki, ha nincs egyedül. - Kedveled őket? - kérdezte elgondolkodva. - Ayumut... Kedves lánynak tartod?

- Mondjuk rá, jól - bólintott mosolyogva Hayate. Igencsak meglepődött, mikor kilépve az ajtón pont Emikoval találta szemben magát, és a lány ráadásul épp kérdőre vonta. Nocsak... csak nem hiányolta valaki? És csak nincs kissé zavarban? - Hmm, akkor Benawi most nálunk van? Mert ha igen, jó ötlet most visszamennem? Nem akarom rombolni a hangulatot... Ez esetben szívesen unatkozok együtt veled.

- Nem - rázta meg a fejét Emiko, miközben megindult a szoba felé, de csak egész lassú léptekkel, míg meg nem bizonyosodott róla, hogy Hayate követi. - Csakúgy eltűntek - jelentette ki. - Én nagyon jó fej akartam lenni, és bementem a szobámba és mire kimerészkedtem... Egyszerűen nem voltak ott. Szerinted...? - kezdte bizonytalanul, aztán zavartan elrántotta a fejét. - Huhh, nem kéne ilyesmit feltételeznem, pont erről a kettőről de... - most már teljesen zavarban volt - egész héten egy szobában aludtak...

- Szimpatikusak, és körülbelül korombeliek - felelte Ichiro. Igyekezett nem túl feltűnően mosolyodni. Hát igen, kicsit jobban ismeri őket, mint állítja... - Legalább van néhány közös témánk. Ayumu...? Igen, egész kedves. Bár annyit még nem beszélgettem vele, csak amíg körbevezetett minket. De egész jó benyomást hagyott.

Nami örömmel látta, hogy Shinji már nem is olyan morcos, mint amikor elváltak. Úgy tűnt talált magának elfoglaltságot, és sikerült is valamelyest lehűtenie magát vele. Épp egy könyvet olvasott, és még további kettő várakozott az asztalon. Jól betárazott. Ennyire unalmas társaság lenne...? Na jó, hisz nincs is itt sokat... Szóval... szóval reális a dolog. Többet kéne Shinjivel törödnie, igaz? A fiú is annyira igyekszik. De nem tudta eldönteni, jelen pillanatban mi a jobb, ha megzavarja, vagy ha békénhagyja. Hisz elég álomittasan köszönt vissza, akármi is az a könyv, tuti nagyon leköti...
- Shinji... - próbálkozott óvatosan. - Mikor szeretnél vacsorázni?
- Hm? Éhes vagy? - nézett fel ismét a fiú.
- Nem, nekem mindegy, ahogy te szeretnéd... - felelte előzékenyen.
- Oké... - felelte a fiú. - Akkor legyen kicsit később... Mondjuk annyi idő múlva, amíg át tudsz öltözni, az nekem tökéletes... - azzal visszatemetkezett a könyvbe. Nami értetlenül nézett vissza rá.
- De... Shinji... Nem öltözök ezer évig... - mondta, és még sértettség sem volt a hangjában, annyira nem értette az egészet. - És... amúgy se... tudok... öö... szóval nem tudok átöltözni míg... kinn vagy... - mondta zavartan. Ez miért nem egyértelmű a fiúnak?
- Aha... - válaszolta az oda se figyelve, s tovább olvasta a könyvet.
Oké... Nem kiabálok vele, nem kiabálok...
- Jól van, öltözöm a te szobádban... - jelentette ki és elindult megfelelő ruhát keresni. Semmi reakció...
Ha rámnyit, amíg öltözök, esküszöm megnyúzom! Úgyhogy ajánlom, hogy vetted, amit mondtam!!!

- Tehát... - indult lassan a lány után Hayate - fenáll a lehetősége, hogy esetleg... nos... Yuuka szobájába tűntek el, ha jól vonom le a következtetést? Vagy esetleg... Benawihoz? De oda Yuuka elvileg nem is mehet le. Szóval azt mondod, nem is köszöntek el. De azért csak szóltak volna, ha elmennek valahova, nem? - ráncolta a homlokát. - Vagy kimentek volna a fedélzetre nézni a hullámokat? Lehet, hogy Yuuka elmondta, mennyire tetszettek neki. Ez azért kicsit mégis aggaszt.

Miharu elgondolkozva nézett maga elé, de végül nem tett semmiféle megjegyzést.
- Értem - mondta kicsit robotosan. - Akkor jó szórakozást! Előadás után sietek visszaöltözni, ha van kedved elnézhetünk még valahova, ahogy már említettem. Majd megbeszéljük, hogy érzed magad, fáradt vagy-e, ilyesmi... Találkozunk a terem előtt, megfelel?

- Tökéletesen - mondta Ichiro. - A biztonság kedvéért azért beállítok egy ébresztőt... na jó, inkább ötöt. Inkább, mint hogy aztán elaludjak. Akkor vacsoraidő után fél órával, nem felejtem el.

Látszott, hogy Emiko összezavarodik. Nos igen, az neki is fura volt, hogy enm is köszöntek, de... Lehet, hogy... azért mert el se mentek?
- Te jó ég, lehet, hogy Yuuka szobájában vannak?! - nézett ijedten Hayatére. - Én... én nem tudom, erre nem is gondoltam, simán úgy vettem, hogy elmentek Benawihoz, de... persze... azt Yuukának nem szabad, miért is... Akkor... akkor msot mit csináljunk?! Szó nélkül mentem el szóval... Mégiscsak vissza kell mennünk a kabinba... Huhh... ez... Jáj! - sietve rázta meg a fejét, aztán az arcára tapasztotta a kezeit, hogy lehűtse kissé. De legalábbis eltakarja... Egyébként is mi ez a viselkedési forma?! Emiko!

- Márhogy majd előadás után talákozunk ott! - pontosított Miharu, biztos ami biztos. - Előtte már nem tudok kijönni. És rendben - mondta az ébresztőkre, s kissé el is mosolyodott. Tényleg igyekszik. De aranyos... - Na legyél jó! - intett, s eltűnt az ajtó mögött.

- Nem vagy még fáradt? - érdeklődött óvatosan Ayumu, ahogy egy kis szünet állt be a folytonos rendelésekben. - Lassan jön a vacsoraidő - bíztatta Akirát.

Hayate óvatosan megérintette Emiko vállát.
- Hé, nyugi - mosolygott elnézően. - Akkor most visszamegyünk, ennyi. Nem történt tragédia. Valószínűleg nem tűntek el teljesen és nem hiszem, hogy elrabolták volna őket. Csak nyugalom. Nem ég a hajó vagy valami, szóval remélhetőleg nincs gond.

Emiko gyomra hatalmasat ugrott mikor a fiú finoman megérintette. Ő nem egészen attól félt, hogy eltűntek, hanem, hogy... Mondjuk megzavarják őket, vagy... olyasmit látnak amit nem kéne... De ezt már tényleg képtelen volt kinyögni Hayate előtt. Csak lassan bólintott, s követte a fiút. A szobában viszont teljes csend várta őket. Vagy tényleg ennyire jó a hangszigetelés, vagy... vagy... túl sokat fantáziál. Kérdőn nézett a fiúra. Vajon most... bekopogjanak, hogy mégis tudják mi van? Végülis... végülis nem túl nagy a realitása, hogy mégha ott is vannak Benawi éppen... Nem... Tényleg kizárt! Yuuka is azt mondta... De az egy dolog, hogy mit mondd neki, más hogy ha megjelenik Benawi... Elvégre ő se kürtölte világgá a bázison, hogy... Szóval nem!

- Ja persze, előadás után... - bólogatott Ichiro, mintha mindent alaposan megjegyzett volna. - Szia...!
Az ajtó hamarosan becsukódott Miharu mögött. Hát... megint egyedül. Vigyáznia kell, hogy ne aludjon el megint, legalábbis ne túlságosan. Tényleg, a mobilját is fel kéne már tölteni.
Kissé nyugtalanul vette elő zsebéből a telefont. Bekapcsolta, és először is beállított pár biztonsági ébresztőt. Ezután belépett a képek mappába. Nemsokára Hiroshi kipingált arcával találta magát szemben. Halványan elmosolyodott. Ejnye Hiroshi, és még én vagyok nőies, mi...? Ám mosolya nem tartott sokáig, mert eggyel lejjebb lépett. Pedig... olyan... első ránézésre tényleg olyan, mintha aludna... De tényleg csak első ránézésre.
A szájába harapott. A francba, ez nem normális, nagyon nem az...! A legjobb az lenne, ha kitörölné...
Remegő ujjal nyomta meg a törlés gombot.
"Megerősíti a törlést?" - jött rögtön a kérdés. Egy kicsit még hezitált az "igen" felett, majd kilépett a képtárból.
- Nem megy... - nyögte halkan, ahogy végigdőlt az ágyon. - Nem tudom...

- És vele együtt a kis pihenés - felelte Hiroshi. - De még egész jól bírom. Tegnap sokkal rosszabb volt, ez az új helyzet meg minden. Remélem, nem csak én érzem úgy, hogy ha csak egy hajszálnyival is, de jobban megy. Meg... igazából most jobban is élvezem, mint tegnap. Már nem kapkodok annyira. Szerinted? Kívülről is látszik ez?

Hayate is gyorsan felmérte a terepet és ő is arra a megállapításra jutott, hogy ezen a részen sehol senki.
- Itt tényleg nincsenek... - mondta ki gondolatait, majd az erkély felé indult. - Nem mentek esetleg ki...? Nem, itt sincsenek. Akkor tényleg egy választás maradt...
Határozott léptekkel indult Yuuka szobája felé, de az ajtó előtt megtorpant. Kopogásra emelte a kezét, ám végül mégis leengedte.
- Talán mégsem kéne... Akármit is zavarok meg, nem tudom, milyen arcot vágna Benawi, ha benyitnék vagy bekopognék. Lehet, hogy jobb, ha várunk...?

Emiko az ajkába harapott.
- Akkor majd inkább én... - mondta ki végül, s finoman hátrébb tolta kissé Hayatét. - Vagy... - nézett a fiúra. - Kicist várjunk még...? - bizonytalanodott el. - Lemehtnénk az egyik bárba inni valamit, vagy ilyesmi... - ötletelt.

- Igen - bólintott határozottan a lány. - Nagyon jól csinálod! Gyorsan belejöttél, ez elképesztő! Nekem nem ment így... - dícsérte tovább a fiút. Aztán nem tudták folytatni a beszélgetést, mert újabb rendelés érkezett. Na nem baj, majd a következő kis szünetben... Lassan jön a nagyobb is... Tényleg jön...

- Shin-ji! - lépdelt ki a lány a fiú ajtaján, s játékos léptekkel libbent elé. - Én már kész vagyok, te nem öltözöl át? - vágta csípőre a kezét. A fiú unottan eresztette le a könyvet, aztán úgy tűnt, mintha kissé... Leblokkolt volna.
- H... hű... - nyögte ki.
- Mi az? - érdeklődött a lány még mindig játszadozva az arckifejezésével és a hangsúlyokkal. - Nem szoktad még meg, hogy csinos vagy?
Shinji nyelt egyet, és sietve ledobta az asztalra a könyvet.
- Igyekszem, nem illik egy hölgyet megvárakoztatni... - sietett be a szobájába. Hajjajajj... Talán túl jól is sikerült ez a keltsük fel a srác érdeklődését terv... Nami a tükörhöz sétált, s kíváncsian ellenőrizte benne még egyszer az eredményt. Hát... Szóval Shinjinek is bejön? Vagy ilyen ruhában nincs olyan pasi akinek ne jönne be?

- Szerintem... igen, várjunk - egyezett bele tétován Hayate. - Lehet, hogy a hajón nem tudnak majd mindennap találkozni, szóval hagyjuk őket. Ha viszont elmegyünk, azért írjunk egy cetlit vagy valamit, hogy azért tudják, merre keressenek.

Benawi szótlanul szemlélte a plafont. El kéne mennie enni valamit... De... annyira nem volt éhes... Nem volt... semmi sem...
A francba!
Dühösen bokszolt bele a párnájába.

- Igen, jó ötlet - bólintott Emiko, és sietve meg is írta a cetlit. Huff, Benawi ki fog akadni...
"Lementünk a bárba Hayatével, vacsorára visszaérünk!
Emiko"
Na, mindegy... Ez van...
Rámosolygott a fiúra, aztán megindult előre. Bár, bár... Nos... Inkább marad a gyümölcskoktélnál... Mégiscsak régen volt az az ebéd, és ő úrihölgy... Jelenpillanatban legalábbis még...
- Ez jó lesz? - érdeklődött Hayatétől, ahogy beléptek az egyikbe, bár Emiko nem sok különbséget érzett. Más bútorok, más színvilág, de... Nem ugyanaz mind? - Hopp... Nem is kérdés... - pillantott fel. - Itt van az a srác, izé... Ichiro barátja... - mondta zavartan. Jajj de ciki, megint elfelejtette a nevét!

Nobu igyekezett türelmesen és feltűnésmentesen várakozni. Igazából egy árnyékos ki sarokba húzódott, s úgy tett mintha valami találkozója lenne. De még mindig nem tudta mit tesz, ha meglátja Namiékat. Hogy fog reagálni a lány? Nem zaklatja majd fel őt? És mit mond... mit is akar Shinjitől? A fenébe, gondolkodj, gyerünk találj ki valamit!

Hiroshinak nem kicsit esett jól a dicséret, de azért sejtette, hogy Ayumu talán kicsit túloz. Azért minden előképzettség nélkül nehogy már neki jobban menjen, mint anno Ayumunak. Nem valószínű, hogy akkora őstehetség lenne. De azért... tényleg kedves tőle. Na akkor lássuk azt a rendelést.

- Hiroshi - segítette ki halkan a lányt Hayate. - Bár most nem olyan néven fut. Az ő álnevét kivételesen tudom, mert eleget mondogatták Ichiroék. Most Akirának hívják. De... nem hiszem, hogy ismerjük, ha érted a célzást. Viszont...
Hirtelen megtorpant, ahogy megpillantotta a Hiroshitól nem messze álló lányt. Valószínűleg ő is itt dolgozik, de... ezt a lányt ismeri. Na jó, igazából csak látásból, mert hallott már róla. Meg ő volt az egyik példaalanya apja Morinagáról szóló figyelmeztetésének. Ez a lány... ő is Morinaga egyik áldozata. Legalábbis a családja. Vagyis inkább a hajdani családja.
Nem akarta feldúlni Emikot, ezért inkább rendbe szedte magát és igyekezett úgy tenni, mintha az előző megrökönyödése nem lett volna. Nem feltétlenül lenne jó, ha pont most mondaná el neki...

Eizan amint tudta, leadta a műszakját és már indult is vissza Natsukihoz. Vajon tudott aludni? Nem ment feljebb a láza? Basszus, oda kellett volna neki adni a lázcsillapítót! Hát ennyire vigyáz rá?

Natsuki mélyen aludt, mikor Eizan belépett a szobába. Az ebédje érintetlen volt, a takaróját pedig szinte teljesen lerugdosta-forgolódta magáról, nem is csoda, hisz a láza egy cseppet sem ment leljebb, vagy... jobb esetben csak visszajött... Nehézkesen szedte a levegőt álmában.

Emiko bólintott, hogy érti. Hayatére nézett és várta a folytatást, ami azonban nem érkezett meg.
- Viszont...? - kérdezte megerősítésül. Akart még valamit mondani, mért akadt el? Mi jutott eszébe?

Eizan óvatosan nyitott be a szobába, hátha Natsuki épp alszik, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen nyugtalan lesz a lány álma. Nincs jól, ez tisztán látszik. És ez az ő hibája is, ha odaadta volna a gyógyszert, biztos lejjebb ment volna a láza!
Aggódva ült le az ágy szélére és nyugtalanul figyelte Natsukit. Felkeltse...? Még csak nem is evett? Valamit pedig muszáj, meg a gyógyszert is be kéne vennie. Kikészíti most az üdítő mellé, ne akkor kelljen elővennie a dobozt. Tényleg jobb, ha felkelti, mert ez bizony nem pihentető álom.
- Natsu... - simította félre a lány néhány tincsét. - Visszajöttem, kicsim. Fel kéne kelned, muszáj enned, vagy legalább innod valamit...

- Ismerem azt a lányt... - suttogta, miközben észrevétlenül Ayumu felé biccentett. - Majd elmondom, de nem most...
Valahogy ekkor vehette észre őket Hiroshi. A fiún először látszott, hogy meglepődött, de végül rendezte vonásait, és csak szemével jelezte, hogy felé jöjjenek.
- Hiroshi is észrevett - mosolyodott el halványan Hayate. - Akkor ne várakoztassuk meg. Tehát ide lett beosztva. Na lássuk, mit tud nekünk kotyvasztani.

Natsuki kótyagosan pislogott fel a fiúra.
- Visszajöttél...? - megpróbált felülni, de nehézkesebben ment, mint számított rá, s megingott kissé. - Jujj, ez kicsit hirtelen volt... - magyarázkodott zavartan. - Biztos vércukor vagy izé... Itt felejtettél valamit? - érdeklődött.

Ismeri? Emiko meglepetten pislogott, s feltűnésmentesen futatta át pillantását a lányon. Fura... Ez... Hayaténél nem jelent jót igaz? És Hiroshi mellette van... Auff... De nem úgy néz ki, mint aki úgy érzi, veszélyben van... De majd Hayate biztos tudja mit kell tennie. Követte a fiút. Nehezére esett, hogy nemhogy aggódó arcot nem vághat, de még mosolyogva odaköszönni sem lehet. Nem ismeri. Kissé zavartan kért itallapot, s elkezdtek Hayatével böngészni. Mit is ihatna...? Az előbb még annyira ezen agyalt, de most egy pillanat alatt kizökkent...

- Igen, téged... - nyomott egy puszit a lány homlokára Eizan. Kicsit meglepte azért a lány kérdése. Ennyire elvesztette az időérzékét, vagy még csak túl álmatag? - Nem, szerencsére már végeztem. Lassan itt van a vacsoraidő is, de amint látom, még csak ebédelni sem ebédeltél. És azt hiszem, lázad is van - tette a lány homlokára a kezét. - Várj, mindjárt adok egy kis lázcsillapítót.

Nobu hitetlenül pislogott a páros felé. Az első pillanatban kiszúrta Namit, amint kiszálltak a liftből, de... te jó ég... hogy... néz... ki... Jó értelemben! Több mint jó értelemben! Megmozdulni sem bírt... Az... az egy dolog, hogy látni akarta, és... és hogy elhatározta, hogy ettől kibírja, hogy ne menjen oda, de... senki se mondta, hogy ilyen szexis lesz! Azt a rohadt... Szeretett volna egészen belapulni a falba, hogy véletlenül se vegyék észre, de erre semmi szükség sem volt. Nami vidáman csevegett Shinjivel-... Igen! Határottan szóval tartotta. Le akarta kötni a figyelmét! Shinji meg úgy nézett rá, ahogy egy nőre szokás... Ahogy egy Shinjinek egy nőre szokás! Észre se vették őt... Ki sem láttak a fejükből... Borzalmas érzés lett úrrá a fiún... Dehát... Ez... ez... tényleg nem lehet, nem valószínű... Oké, SHinji hülyült vele, de... de... ő sincs oylan passzban, Nami ... se... Ugye? Ugye?! Vagy lehet, hogy pont... végülis Shinjire jellemző, hogy így akarna felejteni, és... akárkit fel tud szedni, nagyon tud hódítani...
Még sokáig nézett utánuk, aztán ahogy magához tért sietve megfordult, s elindult vissza szobájába... Basszus... basszus, nem nézhet ki így! Nem gondolta volna, hogy ilyen hatással lesz rá ha meglátja, a francba, ez... Ez durva...

- Adhatok valamit? - fordult újdonsült, nem is kicsit ismerős vendégeik felé Hiroshi.
- Csak egy pohár szénsavmentes ásványvizet kérnék, ha lehet. Köszönöm - biccentett Hayate. Na igen, szolgálatban nem iszik. Meg amúgy sem. Azt sem tudja igazából, hogy bírná a piát...
- Máris - bólintott Hiroshi, és már nyúlt is egy pohár után.
- Ó, bocsánat, a jó modorom - nézett Emikora Hayate. - Hölgyeké az elsőbbség.
Hayate közben lopva újra Ayumura pillantott. Igen, ez az a lány, biztosan ő. De mit keres egy ilyen hajón, ahol Morinaga is megtalálható?

- Haruka! Nem jössz? Lassan vacsoraidő van! - kopogott a lány ajtaján Tatsuya, bár tartott tőle, milyen választ kap majd.
- De... - jött hamarosan a válasz. - Mindjárt kész vagyok.
Hmm, furcsa, mintha mi sem történt volna...
- Persze, mint ebédnél, mi...? - motyogta az ajtónak támaszkodva Tatsu.
- Hallottam ám! - szólt nem is olyan messziről Haruka hangja. - Öt perc, most komolyan.
Tatsuya kelletlenül az órájára pillantott. Na jó... Ezt most mérni fogja.

- Már... befejezted? - Natsuki meglepetten nézett a fiúra. - Azt hiszem akkor tényleg nagyon elaludhattam... Furcsa... De... nem igazán vagyok éhes - vallotta be. - Azt mondod lázam van? - hitetlenül tapintotta meg a homlokát. - Áh, nem hiszem, ne fújd fel a dolgot... - mosolygott elnézően a fiúra. - Nem vagy fáradt? - kérdezte aztán hirtelen. - Sokat dolgoztál ma... szegénykém...

- Cska nyugodtan, én még nem tudom mit szeretnék... Valami alkoholmentes koktélt, de... - zavartan pillantott Hiroshi felé. - Tudnál... izé, elnézést, tudna ajánlani valamit?

- Nem, csak egy kicsit - füllentette Eizan. Persze, még hogy nem fáradt... Mindegy, amíg nem látszik rajta, addig jó. - Tegnap kicsit túlóráztam, legfeljebb azért, de az sem volt vészes. Örülök, hogy amíg elvoltam legalább kicsit tudtál pihenni. De... azért a biztonság kedvéért beveszed majd a kedvemért? Tényleg nem akarom, hogy bajod legyen, jobb megelőzni. Ez meg úgyis erősíti a szervezetet is, ami azért ránk fér, valljuk be. Az éhség miatt meg ne aggódj, majd később vacsizunk. Annyira most én sem vagyok éhes.

- Alkoholmenteset? Lássuk csak... - kutatott a lehetőségek között Hiroshi. - Hmm, azt hiszem, meg is van. Ha nem veti meg az áfonyát, akkor volna egy javaslatom. Eddig még nem érkezett rá panasz, szokták szeretni a hölgyek.
Jesszus, ez a felületes beszélgetés... De ki gondolta volna, hogy pont ők jönnek be ide? Bár mondjuk megvolt az esélye... De ezek szerint Hayatéék is utasok lettek, bár gondolhatta volna, mivel hárman kerültek egy csapatba. Tényleg, hol lehet Yuuka...? Lehet, hogy ő meg közben megtalálta Benawit. Na jó, most kicsit bizonyíthat Emiko előtt.

Yuuka lassan felült az ágyán. Nemrég még hangokat hallott, de most... olyan csönd van. Elmentek...? Vagy csak visszamentek a szobájukba?
Pedig... jó lenne kicsit megmosni az arcát. Nem mintha az sokat segítene... de hátha. Csak... csak ne jöjjenek addig szembe, nem tudna most magyarázkodni.

- Ó, oké... - bólintott Natsuki. Most már tényleg óvatosabban feltámaszkodott, s panasz nélkül bevette a gyógyszert. Nagy szemekkel pislogott fel a fiúra. - Mesélsz nekem... mi volt veled ma? Egyszercsak feltűntél például nálam és... honnan tudtad, hogy Morinagánál vagyok? - nézte egy darabig a fiút, hogy veszi-e a lapot, aztán a biztonság kedvéért megkérte: - Leülsz mellém...?

- Jól hangzik. Kíváncsi vagyok! - mosolygott Emiko.

- Pont melléd ne ülnék le - mosolyodott el a Eizan, majd lehuppant Natsuki mellé. Nem kicsit könnyebbült meg, mikor a lány végül bevette a gyógyszert. - Hát jó... egy kicsit mesélek. Igazából... először nem tudtam, hogy nála vagy. Mindenesetre tisztázni akartam vele bizonyos dolgokat, ezért elindultam hozzá, amikor pont összefutottam Namival. Tőle tudtam meg, hogy épp ott vagy és... hogy ideiglenesen felmentettek a munka alól. Ezután együtt mentünk tovább, és bár odafönt nem minden pontot éreztem zökkenőmentesnek, de... de végül itt vagy - jelent meg arcán újra a mosoly.

Nobu legszívesebben teljes erejéből a falba verte volna a fejét, de félúton meggondolta magát, s csak finoman koccintotta oda. Lehunyta a szemét, s igyekezett lenyugodni, de... legutóbb akkor pörgette fel ennyire Nami, mikor... na jó... az egy sokkal konkrétabb eset volt, akkor normális, de... most... csak annyitól, hogy egy kicsit szexisebb ruhában látta... Huff... Nem hibáztathatja Shinjit, hogy úgy megnézte. De... Nami vajon...? Miért öltözött ki ennyire...? Shinji kedvéért? De... nem, csak nem... Nami amúgy is kikérte magának azt az egész féltékenység dolgot, most is bíznia kéne benne, megígérte, hogy bízik... Csakhogy... most... nincsenek együtt. Megteheti... És... akarja is? Ő is... akármit is érezhet... az egyetlen ami biztos, hogy ő is felejteni akar. Miért is ne...? Francba... Ha rákérdez Shinjinél kaphat őszinte választ?