10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Ez a vigyor... ez most mi? Szimplán ennyire örül nekik?
- Huhh, melózol? - bólogatott Tatsuya. - És nem túl fárasztó? Mi egész jól megvagyunk, lényegében nem sok tennivalónk van. De... mégis hogy találtál meg? Egyedül Eizannal beszéltem, de neki nem mondtam, hol vagyunk.

- Csak az a kérdés, hogy miylen áldozattal... - motyogta alig hallhatóan Emiko, s most kicsit sápadtabbnak is tűnt a normál arcszínénél. Közben lassan végeztek az ebéddel is. Na, nyugi... Gondolj Benawira. Merre keressük?

- Oké - bólintott Natsuki. - Ne aggódj, megleszek. Most kimennél kicsit, míg felöltözök rendesen? - kérte a fiút. Namira is ránézett, de az...
- Hé, né csaj vagyok, ne szórakozz már!
Natsuki nem felelt, csak grimaszolt egyet.

Yuuka kedve is leromlott az ebéd végére. Tessék, nem is kell hozzá Morinaga személyes jelenléte, hogy ez legyen a végeredmény. Pedig épp csak szóba került, de mégis ilyen hatást váltott ki. Igyekezett kicsit száműzni az előző beszélgetést a fejéből és ő is Benawira koncentrálni, de nehezen ment. Ha már itt lenne a fiú úgy könnyebb lenne, de most még azt sem tudják, mi van vele. Megtalálják-e még ma egyáltalán?
- Nem láttam se Midorit, se Namit... - mondta kissé csalódottan Hayate. - Hát ők sem könnyítik meg a dolgunkat. Menjünk esetleg vissza, hátha Shinji tud már mondani valamit? Ha gondoljátok, bemegyek egyedül, hogy ne rajtatok köszörülje a nyelvét.

Kenta megrántotta a vállát és csak nem lehetett letörtölni a vigyort a képéről.
- Informatikus vagyok. Perpillanat hivatalosan is. Nem ügy az ilyesmi... És semmiképp se panaszkodhatok,a tegnapi napot Midori gépének javításával töltöttem, és jelezte, hogy további problémái fognak még akadni a héten.
Azért azt mégse áll neki a folyosón ecsetelni, hogy végeztek egy apró szoftverfrissítést a lánnyal...
- Na, nem engedsz be? Haruka öltözködik, vagy mi van?

Eizan kötözködés nélkül engedett Natsuki kérésének, és az ajtónak támaszkodva gondolkodott a továbbiakról. Biztos, hogy most helyes döntést hozott? Ugye nem ő fogja hátráltatni a gyógyulását? Ó tényleg, a lázcsillapítók vagy mik még mindig Morinagánál vannak. Akkor jobb lenne most elkérni, amíg még Natsuki nem látja. Na jó... Ellökte magát az ajtótól.

- Ha semmit sem találunk... igen. Lehet. Köszi - egyezett bele Emiko. Nemsoká el is indultak kifelé. - Na, merre keressünk? Vagy várjunk itt hátha jön Midori kajálni?

- Nemtom - vont vállat Tatsuya, és arrébb állt, hogy bejöhessen barátja. - Már egy ideje a fürdőben van és zuhanyzik meg hasonlók. Pedig elvileg már ebédelnénk... Na mindegy, ő az, aki még semmit nem evett.
- Hallom ám! Főleg a hangsúlyt! - hallatszott Haruka hangja, majd nemsokára a lány is kilépett a fürdőből. - Te meg kivel...? Ó, hali... Te meg?
- Vigyázzon kisasszony, hogy beszél a hivatalos informatikusunkkal - mosolyodott el Tatsuya. - Vérprofi az úr, nem árt figyelni rá. Csak nézd meg, ahogy ránk talált.
- Tényleg? - csillant fel Haruka szeme. - Király! Legalább olyat kaptál, amit tényleg élvezettel csinálsz. Hmm... szóval bárkiről ki tudod deríteni, hol van, ha jól szűrtem le?
- Aha - bólogatott nagy büszkén Tatsuya, mivel mégiscsak az ő barátjáról volt szó.

- Viszonylag korán jöttünk le, így nem hiszem, hogy megelőzött volna minket - nézett körbe Hayate, mintha bármelyik pillanatban felbukkanhatna, akit keresnek. Végül is... ennek megvolt az esélye. - Egy kicsit várhatunk. Nem hiszem, hogy annyira feltűnőek lennénk.

- Ez kell, igaz? - dobta a fiú felé a dobozt Morinaga. - Mi mást akarhatsz még tőlem? - mosolyodott el. Aztán szigorúbb arcot vágott. - Hallottad, igaz? Ésszel adj neki! És nálad legyen, ne nála. Mondhatni ne hagyd vele kettesben... Nami? Benn van még? Ehh... gondolom innentől testőrködik Natsuki felett. Pedig nem akartam idegesíteni vele Natsut, hogy a jelenlétében beszéljek Namival - csóválta a fejét. - Pedig fontos mondandóm van még neki. Na... Hát most már így járt... Ennyi esze van...

Kenta most már tényleg megunta a folyosón beszélgetést, s ha óvatosan is, de beljebb tolta Harukát. Most pofátlan lesz...
- Nem akartok inkább a szobátokba rendelni valamit? Örülök, hogy feltűnés nélkül feljutottam... Meg amúgyis jobb a ti kajátok. Meghívhattok, megengedem. Midori nem volt ilyen figyelmes tegnap... - duzzogott. - Egyébként... - nézett Harukára. - Jah. Of course...

- Oké - bólintott Emiko. - Addig dolgozzunk a B-terven...

Eizan elkapta a dobozt, majd vetett rá egy futó pillantást. Na ezt majd rendesen átolvassa, az biztos. Egyelőre viszont inkább csak a zsebe mélyére süllyesztette. A Nami-s megjegyzést viszont egyelőre nem igazán tudta hova tenni.
- Még kiküldhetem, ha gondolja - vetette fel. Ötletnek jó, a megvalósítás nem valószínű, hogy menni fog, főleg hogy ha befejezik az öltözködést, elvileg mennek is. De ha bármi olyan, amivel kímélheti Natsukit - vagy mi másért nem akarja az ő jelenlétében mondani Morinaga? -, akkor egy próbát megér.

Shinji unottan feküdt a fotelen. Sose jön ez a csaj? Hihetetlen... Fordult egyet, s padlószőnyeget kezdte piszkálgatni. Mivel a jegyese, értesítenék, ha... valami hülyeséget csinált volna... Nem kell aggódnia... Aggódnia?! Egy faszt! Csak unatkozik... Pokolian! Nobu is mekkora balfasz már... Hát vele nem lehet elütni az unalmas órákat, mert mindig ugyanaz a nóta... Azt hitte, ha hoz neki egy más kottát, majd mást fog zenélni, de... Hát egy szart... Nami sallalalla, Nami sallalalla...

- Ha úgy gondolod - rántotta meg a vállát Morinaga. - Nekem speciel mindegy... - hangsúlyozta. Túlzottan rutinossá vált már az érzelmi zsarolás, mi? Csúnya szokás. Csúnya, de baromi praktikus...

- Ohh, micsoda angolság! De várjunk csak, csak nem Midorit említett valaki? - élénkült fel ismét Haruka tekintete. - Na hogy van a kis szentem, merre tekereg? Tegnap este sikerült kiszúrnom valami muksóval, de ennyi. Gondolom ő az a Morinaga-barát vagy ki, aki volt a levélben.
- Bocs... - Tatsu kérlelőn nézett barátjára Haruka hirtelen jött szóáradatát hallva, és beljebb invitálta Kentát. - Ülj le, addig akkor hozatok valamit. Mindegy, hogy mit, vagy van valami külön kérésed? Ha már így meglátogattál minket a jó hírekkel, meg is érdemled. Mondjuk nem mintha amúgy nem kaptál volna.

Eizan nemtetszően ciccegett egyet, és visszaindult a háló felé. Pár lépés után mégis megtorpant. Ha most nem mondja ki, akkor sosem fogja. Natsukiék előtt legalábbis biztos nem.
- Azért... kösz - mondta halkan, vissza sem fordulva. - De ez csak a rendes részem véleménye, nem az enyém.
Hát jó, kimondta. Bármennyire is utálja most ezért a másik fele, de hát Eizan, az az Eizan, aki igazából az osztály is ismert, az ilyen. Na jó, gyorsan vissza ajtót támasztani. Utána megpróbálja kiküldeni kicsit Namit.

- Kösz - biccentett Tatsunak. - Nem, tök mindegy. Csak szívesen ennék a ti kajátokból - vigyorodott el, atán visszafordult Harukához.
- Szent? Szokás szerint nem. Ugyanarról a Midoriról beszélünk? Morinaga haverja a kapitány. Stílusos, mi? Midori meg nagyon bírja ezt a kapitány lánya szerepet... Gondolhatod, lépten-nyomon visszél vele... De a pasas egész jól viseli. Sőt... jófejnek tűnik... Fura... Valahogy... Nem bíztam volna benne. De Midori... úgy tűnik bírja. Most annyira nem féltem. Bár ma még nem hívott, és ő nem a türtelméről híres. De eddig még nem juttott eszembe ezen aggódni.

A férfi nem válaszolt. Túl könnyen megnyugszik... Nem várt köszönetet egy kemény ellenféltől. Talán ő is túl könnyen elismerte. Ennyire megsajnálta Natsukit? Odaadja egy nem elég jó srácnak? Nem... Natsuki szereti, és... most már tényleg visszafordíthatatlan lenne, ha tovább húzná. Ha nem lenne beteg... jó játék lett volna. De így nem teheti. Tényleg... megkedvelte ezt a Natsukit. Francba az egésszel... Nagyon öregszik már, igaz? Idegesen járkált fel-alá.

- A kapitány lánya? - lepődött meg Haruka. - Csak nem? Na tessék, most aztán bőven lesz lehetősége felderíteni a hajót, és gondolom, él is vele. Eléggé meglepődnék, ha nyugton ülne a fenekén. És azt mondod, hogy hívott? Biztos nagyon elromlott a gépe, vagy valami hasonló. Jól tippelek? Hát jó, akkor miatta nem kell aggódnom, de... mondd csak... - eddigi lelkesedése kissé lankadt, ahogy lehalkította szavait - Shouri... akkor őt is tudod, hol van...?

Midori borús hangulatban sétált le ebédelni. Nemhogy nem kapott hírt, de még mehet is egyedül, mert az apja se ér rá... Mi van, ha Nami most jönne, mi van, ha segítséget kérne?! Inkább a szobájába kellett volna kaját rendelnie, hogy követhesse az eseményeket. Huhh? Hayatéék? Rájuk köszönt.

- Bingó... - mondta halkan Hayate, miközben halvány mosoly jelent meg a szája szélén, majd ő is köszönt. - Ezek szerint mégis megérte egy kicsit várni. Hogy van, tisztelt kapitány lánya?
Yuuka már most reménykedve nézett az újonnan érkezett lányra, pedig az még semmit sem mondott. Viszont... viszont ő elvileg tudhatja, hol van Benawi! Nem gondolta volna, hogy tényleg, akár még ma láthatja.

- Hát volt rajta mit karbantartani... - csóválta a fejét rosszallóan Kenta. Nah persze Harukának úgyse esik le, hogy ő Midorira céloz. Az ilyemsi nem szokott a lányoknak. Még Tatsunak sem esett le az imént, nemhogy...
- Találkoztam tegnap Shourival - bólintott Kenta. - Egész jól megvan, úgy tűnt. De nem tudom pontosan hol dolgozik, a helyzet, hogy este volt, fáradt voltam már, nem figyeltem rá eléggé. Majd megkeresem, oké? Úgyis megígértem neki, hogy szólok merre vagy - tekintetével Tatsuyát kereste, de az még a kajarendeléssel volt elfoglalva. - Hát... remélem Tatsu nem akad ki nagyon miatta. Jól megvagytok? - érdeklődött.

- Hát... Nem vagyok tip-top, de... - lépett ki az ajtón Natsuki, nyomában Namival. - Nézd el nekem... - mosolygott sápatagon Eizanra. - Mikor kell visszamenned melózni? Hamar?

Midori az ajkába harapott. Hazudhatna, de...
- Hát... most nem annyira... Úgy értem én jól, csak aggódom... Biztos ti is hallottátok, hogy tegnap Natsukinak kellett volna a ti asztalotoknál felszolgálni. Megbetegedett és... Nami elment még koradélelőtt utánanézni a dolgoknak... de sehol sincs... Aggódom... - ismételte meg, bár észre sem vette.
- Ti rendben vagytok? Csak... rám vártatok? - lepődött meg.

Nobu hamar megbánta, hogy elvitette Shinjivel a dalszöveget, legalább lemásolta volna... Újra és újra át akarta olvasni a sorokat, egyszerűen nem hitt a szemének... Hogy is volt...? Nem, rosszul emlékszi... biztos rosszul... Félreértelmezte... Félreértelmezre az egészet. Ez csak dalszöveg, könnyű... Nem tehetek ást, cak távolról vigyázlak... Mért ne tehetnél? Te ne? Ez inkább én vagyok... De... újra együtt leszünk... Erre vágyik? Hiheti hogy vágyik rá? Francba Nami... Meg kell tudnom... Meg kell kérdeznem, mi ez...

Eizan várakozás közben végre időt szakíthatott rá, hogy az órájára pillantson.
...
Mennyi...? Ez most komoly...? A rohadt életbe, már most elkésett... Hiába volt hát a hosszabb ebédszünet, így is úgy is túlóra lesz a vége. Halkan káromkodott egyet. Basszus, pont most?! Pont most, mikor legkevésbé akarná magára hagyni Natsukit?
Azt mondja... hát összesítve olyan órás nagyságrendű lesz a késése, mert azért nem csak ott hagyja Natsukit, aztán szevasz, majd jövök. Akkor ez olyan... hát plusz két óra mondjuk legrosszabb esetben, mert azért mégis késett és számítottak rá. Majd azt mondja, hogy véletlenül bealudt a tegnapi túlóra hatására. Persze ez csak az ő személyes problémája, nem fogják elfogadni. Kár...
Már épp azon volt, hogy bekopogjon, mikor máris nyílt az ajtó. Opsz... máris kijönnek? Hát így elég nehéz lesz szólnia Naminak, lényegében lehetetlen. Bassza meg, még ez is...
- Ugyan már - mosolygott vissza Natsukira. - Kicsit talán pirosabb az arcod, mint szokott, de hát istenem... - A kérdésekre viszont mosolya már jóval szomorkásabb lett. - Sajnos igen, viszonylag hamar. De azért még lekísérlek, meg kicsit még úgyis ott leszek veled.
Nem, így nem tud jelezni Naminak. Meg ugyan milyen ürügyön sietne előre Morinagához? Ezt most benézte... Remélte, hogy nem lesz olyan rossz a helyzet, mint ahogy a férfi az imént feltűntette.

Morinaga kilépett a folyosószerű részre, s egy ideig csendben figyelte őket.
- Nami, egy percre kérlek... - szólalt meg végül. A lány bizonytalanul pillantott fel rá, és Natsuki is ijedten kapta oda a fejét. Namitól... mit akar? A másik lány bólintott, s elsétált a férfival. Próbált maximálisan nyugodtnak és természetesen tánni, csak baráti beszélgetés Natsu, csak baráti...
Natsuki mégis aggódva nézett fel Eizanra.
- Nem kéne...? - Nami után nézett, s egy pillanatra újra megremegett.

- Mit akarsz? - váltott Nami azonnal stílust, ahogy hallókörön kívül estek.
- Tudod te, ahogy a hangsúlyodból ítélem - nevetett halkan a férfi. - Nyugi, békén hagyom őket. Innentől az ő ügyük. Nem bántom többet. Se Natsut, se a srácot.
Nami megkönnyebbülten felsóhajtott. Akkor... mégse akkora köcsög...
- Köszö...
- Ne - állította le a férfi. - Ne kezd te is - minden óvatosság nélkül nyúlt a lány álla alá, s egy kicsit megemelte. - Most te jössz - mosolygott rá ragadozómódra. - Tudod... Natsukinak nem kívánom a halállát. Most már valószínűtlen is. Megeshet, de már nem teszek érte... Nem is remélem. Te viszont... Tény, hogy jobban tisztellek, mint őt, de... - sajnálkozva megcsóválta a fejét, és Nami akárhogy is igyekezett uralkodni magán, ezen nem tudott. Apró papírgalacsinná göngyölte a szívét a félelem - olyan sok csúnya dolgot csináltál... Valakinek ezért felelnie kell. Akárhogy is sajnállak...
- Nobu...? - kérdezte kétségbeesetten. A férfi elmosolyodott.
- Tudtam, hogy ez lesz az első reakciód. Nem mondhatod, hogy nem vagyok rendes. Miattad választottam őt - Nami ijedten kapott levegőért. Mit csinált vele?! - Elég leszel csak te... - folytatta a férfi. - Neki nem esik baja. Korrekt?
Nami döbbenten nézett maga elé. Korrekt-e...? Meg fogok halni... Meg fogok... Örült, hogy megígéri... - tényleg betartja? -, hogy Nobu nem, de...
- Meg akarsz ölni...? - kérdezte, úgy hogy maga is alig hallotta. Pedig nem akart halkan beszélni... Egyszerűen elment a hangja. Mért... mrét fél? A szemébe mondja, tudja mire készüljön, pisztoly van nála... Meg tudja védeni magát... így pláne... De... pont ezért... Annyira biztos magában, még ez se zavarja... Mintha biztos lenne... El van döntve...
- Én? Minek nézel? Másra gondoltam... - mosolygott elégedetten.
- Nem fogja...
- Nem? Biztos vagy? Teljesen?
- Nem... - csóválta a fejét kétségbeesetten Nami. - Nem fogja... Nem...
A férfi halkan és rosszindulatúan felnevetett.
- Csak szórakozik velem...
- Pontosan - bólintott a férfi.
Natsukit sem ölte meg végül... Őt is csak szivatni akarja... Igen.. Csak szivatni... Kicsit féljén Nami, kicsit szívjál te is... Nem akarja megölni... Nincs oka... Nincs... Nem fog... Nem fog... NEM!
- Ég veled Nami - búcsúzott a férfi, s megsimította az arcát. - Szerettem a dacodat...
Nami szeretett volna mihamarabb eltűnni, de mozdulni sem bírt. Üres szavak... Csak üres szavak... Mitől fél akkor? Pontosan látta mit cisnált Natsukival... Vele is ugyanazt akarja. Mért dől be iylen könnyen: Hogy csinálja? Tudja mit csinál, tudja hogyan, tudja miért... Mért sikerül mégis?!
Legalább olyan sápadt lett, mint Natsuki volt, mikor látta, akkor amikor Eizan még Morinagával maradt.

Eizan némán megrázta a fejét, ahogy Nami Morinagával tartott, és magához ölelte Natsukit.
- Nem lesz baja... - mondta halkan, de nem igazán volt meggyőzve róla, hogy ez így is.
"Legalábbis ajánlom neki..."

- Igen, rád... - bólintott Hayate. Kissé elbizonytalanodott Midori szavait hallva. Ő sem tudja, hol van Nami...? Lehet, hogy csak Natsukinál, de... vajon ilyen rossz a helyzet, hogy azóta sem került elő, vagy valami történt vele? Erre nem számított. - Azt mondod, Nami még nem jelzett? Akkor sem volt a szobájuknál, amikor mi kerestük és Shinji sem tud róla semmit. Érdekes... Remélem, semmi komoly nincs Natsukival...
- Jól vagyunk... - válaszolta meg Yuuka a másik kérdést. - Egy luxuslakosztályt kaptunk, szóval ilyen téren nem panaszkodhatunk. Mi csak... igazából...
- Egy kérésünk lenne - segítette ki Hayate. - De nem akarunk csak így letámadni. Látom, hogy aggódsz és amúgy is enni indultál... De nem emlékszel esetleg, hova helyezték Benawit?

Natsuki némán bólintott, és hagyta, hogy elvesszen a fiú ölelésében. Pár perc múlva Nami is visszatért, s rámosolygott a párosra, s közölte, hogy felőle mehetnek.
- Elkísérlek benneteket, amíg mehetek... - tette hozzá. - És ha bármi lenne... Hívj Natsu, oké? És Eizan te is! kötötte a lelkükre.

- Igazából nem is vagyok éhes... - legyintett. - Nem kívánom a kaját most... Kenta találkozott vele - fordult Yuuka felé. - Még együtt jöttek ide. A műszakisoknál dolgozik, de perpillanat nem tudom hova van beosztva. Viszont... kapitánylányi hatalmammal visszaélve... - intett. - Gyertek! Megtudakoljuk!

- Rendben - ígérte meg Eizan. Nami egyben van. Ez akkor jót jelent, nem? - Menjünk akkor. Ja Nami... megadod majd a szobaszámod? Csak hogy tudjam, hol keresselek.
Kézen fogta Natsukit és még gyorsan végignézett a lányon.
- Mindened megvan? Mehetünk? És tényleg szólj, ha esetleg rosszul vagy...! Bár remélem, nem lesz semmi baj.

- Tényleg? - csillant fel reménykedve Yuuka szeme, de utána máris aggodalom tükröződött az arcán. - De ugye nem lesz ebből bajod...? Mert azt nem akarom, hogy utána te járj rosszul miattunk. Azért... köszönöm, már legalább tudom, hogy jól van.

- Persze... - diktálta be a számot Nami. Shinji meg fogja érte ölni... ... Csak nehogy szó szerint...
- Jól vagyok - mosolygott bíztatóan a lány. - Most már tényleg.
Fogta a kis csomagját, s egész óvatosan lesett csak be Morinaga felé.
- Hát... akkor mi... mentünk... rendben?
A férfi megjelent a folyosó végén.
- Oké. Pihend ki magad Natsuki...
- Igyekszem - harapott az ajkába a lány. Remélte ez csak egyszerű jóindulatú kijelentés, ezúttal semmi célzás.

Eizan mindössze egy pillantást vetett a férfira elköszönésül, majd az ajtó felé kezdte terelgetni Natsukit. Most tehát irány a személyzeti szint. Utána szinte rögtön mehet is tovább, a francba...! Kire bízhatná rá addig Natsukit, amíg dolgozik? Nami lenne a legmegfelelőbb, de rá sajnos nem lehet, és ez nem a lány hibája. Képesek lesznek így végigcsinálni? Csak ne legyen baj belőle...

- Nekem? - nevetett Midori. - Semmiből. Maximális védelmet élvezek - rántotta meg hanyagul a vállát, s mutatta az utat.
- Ezt jó tudni - mosolygott Emiko. - De azért Morinagával vigyázz! Ésszel beszélj vele...
/Bagoly mondja.../

- Na most merre? - érdeklődött ebéd után Miharu, ahogy a folyosón sétálva végre lerázták a lányokat. Valahogy nem élvezte, hogy rátapadtak az öcsikéjére, és nem tudott vlee nyugodtan beszélgetni. - Még van időm estig. Valami közös program? Vagy van dolgod?

Hayate még vetett egy "pont te mondod..." pillantást Emikora, mielőtt megindultak volna Midori után. Ahogy viszont így egyre közelebb kerültek Benawi megtalálásához, egyre közeledett az a pillanat is, hogy majd magukra hagyja a lányokat. Fogalma sem volt róla még, hogy ezt hogy fogja kivitelezni. Mert hiába csak egy szerep, de neki akkor is azt mondták, hogy a testőrjük legyen. Ő pedig hiába nem akarta, máris egyfajta paranccsá alakította át mindezt. Parancsot megszegni pedig... Na persze, ennek sem túl nagy a realitása. Miért, a szigeten mégis mit csinált? Megszegte a játékszabályokat, megszegte a parancsot. Ölt, csak nem azt, akit vagy akiket elvártak tőle. Már akkor kudarcot vallott, mint katona. Rendben... itt az ideje elismerni, hogy csak aggódik... nem is kicsit.

Emiko egy "én más kategória vagyok" pillantással válaszolt Hayaténak. - - Midori pedig érdektelen dolgokról kezdett levegővétel nélkül fecsegni. Mindaddig amíg oda nem értek valamiféle közösségi szobához a személyzeti szinten - nem sok nehézségbe került Midorinak elfogadtatni, h ők most itt átmennek... -, s a lány újfent modort váltott. Hamar kiderítették, hogy Benawi épp a hídon van, aminek a lány örült is, meg nem is.

- Nem, nincsen... - vont vállat Ichiro. - Akikkel kezdtem jóban lenni, azok gondolom most dolgoznak.
Bár az ebéd során igyekezett ugyanúgy viselkedni a lányokkal, mint korábban, most mégis valahogy nehezére esett. Nem nagyon volt kedve bájologni. Azért egyiküket sem akarta megsérteni, ezért úgy tett, mintha nagyon is élvezné a társaságukat. Most viszont megint kicsit olyan nyomott volt. És nagyon nem szerette, mikor ilyen... Ezen sürgősen változtatni kéne...!
- Hmm... mit javasolsz?

- Hmm... tehát a hídon... - gondolkodott hangosan Hayate. - És mit akartok, meddig kísérjelek titeket? Továbbra is vannak fenntartásaim az ötletet illetően, de már megígértem, így nem lenne szép visszavonni a szavam. Tehát?
- Öhmm... talán... nem is tudom... - kezdte Yuuka. - Talán valahol leszakadhatnál Nobu felé...? Akkor neked se kéne annyit feleslegesen gyalogolnod...

- Nemtom... Testvéri traccsparti a szobában? - vetette fel. - Vagy shougizhatunk is, van készletem - kacsintott rá. - Nem gondoltad volna, mi? Vagy... haragszol, hogy elrángattalak a lányoktól? Lehet, hogy túl önző vagyok... De akkoris az én kisöcsém vagy! Én kaptalak - mosolyodott el.

- Igen, ez jó ötlet - bólintott Emiko. - Majd te tovább mész felfelé, mikor mi lekanyarodunk... Aztán majd a szobában találkozunk. De nem kell sietni, biztonságban vagyunk. Három lány, plussz nemsoká Benawi is vigyáz ránk, és egyből a szobába megyünk vissza, ha végeztünk!

Végre Ichiro is elmosolyodott.
- Azért nem szokásom minden utamba kerülő lányt körbeudvarolni, nehogy azt hidd - célzott Miharu kollégáira. - És bármily meglepő, én is igényt tartok a nővérem társaságára. Tudod... még csak alig másfél napja, hogy nem vagyok egyke, és ki akarom használni ezt a pár napot. Nem is olyan rossz, ha az embernek testvére van...

- Jó, jó, értem - sóhajtott megadóan Hayate. - Megpróbálok csendben maradni és nem hangot adni az aggodalmamnak, mert ha tényleg nem lesz semmi, és legyen így, akkor a végén még az orrom alá dörgölitek. Akkor... akkor majd a szobánknál találkozunk. És addig majd találjatok ki valamit Benawinak, hogy én miért is nem vagyok veletek.

A lány arca kissé pirosasabb árnylatot vett fel.
- Igen... nem is olyan rossz... Először elégedetlen voltam, de... De tényleg nem rossz...
A szobába érve Miharu szokása szerint lehuppant az ágyra.
- Szóval nem jönnek be a lányok... - bólogatott. - Bár kicsit idősek hozzád. És amúgy is csak szórakoznak. De gondolom azért is vagy így vele, mert észerevetted.

- Így van - vigyorgott Emiko. - Na tűnés, unjuk már a képed! Nobu emg már tuti hiányolja!

- Igen, gondoltam - bólintott Ichiro. - Meg amúgy is... nemrég... nemrég nem kis törés következett be az életemben, így most amúgy sem... de mindegy, hagyjuk... - észrevéve, hogy milyen komor fejet is vág, igyekezett visszapofozni ábrázatát. - Na igen, szóval a lányok. Sokat beszélnek, az biztos.

- Ahogy óhajtja, kisasszony - biccentett egyet mosolyogva Hayate. - Mindazonáltal ha olyanokat hallok majd vissza, hogy hasmenés vagy bármi hasonló miatt kell távol tartózkodnom, remélem megértik, hogy nem leszek túl boldog. Na jó. Akkor megyek, meglátogatom Nobut. Majd találkozunk!