10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Ez? - pislogott nagyokat Ichiro. - Ha nem mondod, észre sem veszem. Ehh... tehát mosogatófiú? Blöá... És te mégis mi leszel, hmm? Te sem nagyon vagy beöltözve. Basszus... és ha befognak mosogatni? Bár ennyi kockázatot már vállalni kell, de... akkor is...!

Emiko bólintott.
- Igen, de... Sennek igaza van, muszáj volt valami nagyobb változtatást eszközölnöm, az életemben. Magam mögött kellett hagynom a dolgokat, különben... sosem tudnék normális életet élni. És miylen igaza volt! Itt vagy te, és... csak ettől úgy érzem, millió dolog változott meg, nem csak körülöttem... hanem bennem is. Erősebbnek érzem magam, mégis egyszerre gyengébbnek is, de mégsem bánom, hogy az vagyok. Jó érzés, hogy valaki szeretne megvédeni, és ha tökéletes lennék, ugyan mit tudna kezdeni velem? - nevetve bújt a fiúhoz.

- Ez már egész jó lett - mosolygott az eddigieknél elégedettebben Yuuka. - Sőt... ez a verzió már tetszik. Lehet, hogy ez marad...?

- Na akkor lássuk... - állt meg a beosztást előtt Hiroshi és szemeivel a mai napot kereste. - Mit sikerült alkotniuk?

- Én? Én kóstolólányt - nyújtotta ki a nyelvét Miharu, aztán határozottan belépett.

- Nekem az összes tetszett! - jelentette ki Midori. - Szóval... tényleg neked is tetszik ez a dal?

- Hát velem sem mennél sokra, ha nálam lenne így - játszadozott a lány hajával Hayate. Reggel még hozzáérni is alig mert, vagyis nem volt benne biztos, hogy helyes, amit tesz, erre tessék. Most meg milyen jól elvannak... - Én is hívtam a változást, te pedig elhoztad nekem. Eleinte... tartottam ettől az egésztől, de most már belátom, hogy mindez nem rossz. Sőt, szükségem van rá... és rád.

- Na ne már! - morgolódott Ayumu, pedig nem volt szokása. - Átrakták már a szabadnapunk! Azért ezt... jobban kihasználtam volna, ha tudom! - fakadt ki. - Holnap pedig megint korán kezdünk! Neee...

- Itt vagyok - erősítette meg Hayatét, ha nem lett volna neki elég feltűnő. - Mmm... szerinted Yuuka mikor jön vissza? Mert... gondolom nem esne jól neki, ha... tubékolni látna bennünket, mikor ő meg egyedül van... Ne haragudj... - mondta aztán elszomorodva. - Csúnya dolog ezt felhozni, de nem akarom idegesíteni ezzel.

- Tehát nem is kellett volna sietnünk... - Hiroshi jobb híján felnevetett. - Hát ez jó. Nyertünk egy fél szabadnapot, most mondd meg... De jobb későn, mint soha. Ha későbbre lettünk volna beosztva és csak akkor derül ki, akkor jobban ki lennénk akadva, nem? Ha úgy vesszük, még viszonylag jól is alakultak a dolgok. Bár azért igazán szólhattak volna előre...

- Nem, igazad van - sóhajtott halkan Hayate. - Nem lenne fair vele szemben. Hmm... már elment egy ideje... ezek szerint jól bírja. Ha baj lett volna, akkor ha más nem, Midori biztos ideszólt volna. Ebédre azért csak visszajön. Na nem mintha mostanában olyan sokat enne, de azért néha neki is kell.

- Kóstolólány, mi? - fújta ki elégedetlenül a levegőt Ichiro. Na persze, az valami külön szakma, mi? Majd pont az utasokat fogja mérgezni valaki, hogy külön kóstolólány kelljen... Oké, akkor ő is bemegy. Ne nézze már gyávának!

Haruka nem igazán tudta mire vélni, mikor Tatsuyát nem találta az asztaluknál. Elkerülték volna egymást? Vagy nem is ide jött? Végül is azt nem írta, hova ment, csak ő próbálta kilogikázni, hogy biztos ide. Ezek szerint tévedett. Gondolataiba merülve játszott a villájával. Megint jól berágtál rám, ugye zsenikém? Lassan már mesteri fokon űzöm az őrületbe kergetésedet...


Tatsuya valóban nem volt az étteremben, inkább odaföntről bámulta a hullámokat. Nem hitte volna, hogy ez a 'lakjunk együtt és játsszunk testvérpárt!' ilyen katasztrofális lesz... Most tényleg ezt érdemli? Tényleg ennyire hülye...?

- Hát igen, jobb... - motyogta Ayumu, miközben hátradőlt a falnak. Elment a fél napjuk... Pedig... már... elkezdte tervezgetni mit cisnál a szabadnapján. De... most... nem fog összejönni, igaz? Bár, talán amúgyse. Miért is ilyen csalódott? Eddig csak unatkozott ilyenkor. Kit érdkel, hogy elúszott egy szabadnap? Nem a világ vége... Hát... Ezt most nem fogja bemagyarázni magának. És végülis... még... nem lehetetlen, amúgy se ment volna délelőtt, hisz az annyira illetlen. De... nem készült fel lelkileg! Hiszen tulajdonképpen... ezzel megszegi a szabályokat! Bár... engedélyt akar kérni, és akkor nem szegi meg tulajdonképpen, de... Á, nem. Nem fogják így megadni az engedélyt. Ahhoz tegnap kellett volna kérnie, dehát... nem tudta, hogy ma lesz szabadnapja. Ez a lehetőség tényleg elúszott. Szomorúan bambult maga elé. Mindegy... úgyse lett volna bátorsága. Nem számít... Tényleg nem.

- Ennyire lelombozott...? - Hiroshi aggódva nézett a lányra. Egy kicsit persze ő is bosszús volt, de legalább fél nappal kevesebb unatkoznivaló, ennyi. Most már csak a délután kell elfoglalnia magát valamivel. De ezek szerint Ayumu jobban várta a szabadnapját, most olyan csalódottnak és szomorúnak tűnt. Lehet, hogy rendesen ki akarta pihenni magát és lazítani, vagy akár eltervezett valamit, de így meg már nem valósíthatja meg. Ő legfeljebb Ichiroval akart volna beszélni, de őt meg úgysem tudta, merre találja, így erről elég hamar lemondott. Ha akar, majd megint felbukkan a bárban... remélhetőleg egyedül.

- Nem is kicsit - bólintott csillogó szemekkel Yuuka. - Még a dallama is olyan kifejező. Én... tartok tőle, hogy én sosem lennék képes ilyet írni - mosolyodott el szomorkásan. - Én inkább csak más dalait énekelgetem. Sajátot eddig még nem nagyon sikerült alkotnom, vagy ha mégis, az olyan esetlenre sikeredett...
Hirtelen eszébe jutott a táskájában lapuló papírlap, rajta a kreálmányával. De... valahogy nem volt kedve előhozakodni vele. Vagy inkább csak nem merte? Valahogy... túl kevésnek érezte Nami dalához képest.

- Tényleg. Megint itt fogunk ebédelni? - érdeklődött Emiko. Mielőtt választ kaphatott volna azonban megszólalt a telefon. Ijedten pattant ki Hayate öléből.
- Jajj, csak nem Yuukával van valami baj? - indult meg a készülék felé, közben a fiúra sandítva. Aggódva emelte fel. Az álnevén mutatkozott be, biztos, ami biztos. Bár felesleges volt. Igaz, nem Midori volt az. Megnyugodni sem tudott, mégsem. A szemöldökét ráncolta.
- ... mert Yuuka megbetegedett - válaszolt kimérten. S a következő mondatainál is igyekezett hideg maradni. - Hát, nem is tudom, volt valami osztálykiránduláson, ami hogy, hogy nem, kissé megterhelte a szervezetét. De talán tudja, hogy megy ez. ... Mesélni? - halkan nevetett. - Rosszul sejti, nem fogok - elsápadt, s kérdőn nézett Hayatére, pedig az nem tudhatta miben kéne segítenie. - Benawi... Nem, ő... nem tudhatta. ... Mert... csak... nem volt nálunk... - elkerekedett szemekkel hallgatott egy darabig. - Jól van. És mit akar? ... Csevegni? Most is azt teszi. Ennyire nem unatkozhat - ujjai elfehéredtek, ahogy dühösen markolta a telefont. Összeszűkítette a szemét. - Legyen egy jó napja. Ott leszek. ... Majd. ... Hé, nem fogok ebben a percben rohanni, ki tudja, talán még dolgom van... - mérges szemekkel ostromolta a szoba berendzését, mintha előre arra készülne, mit fog darabokra törni. Ám végül még is egész szolídan rakta vissza a telefont. Kétségbeesetten pislogott Hayatére.
- Kezdi... - nyögte ki. - Talán mégse kellett volna össznépileg kihagynunk a vacsorát is... Oda... - elakadt - kell mennem hozzá... - fejezte be rekedten a mondatot.

- Neked a hangod jó - rántotta meg a vállát Midori. - Nami meg előadni nem tudná. Én egyiket se - mutatott rá. - Még hangszeren se tudok játszani. Én csakúgy... szeretem hallgatni, amiket mások hoznak össze... Na, melyik a legjobb? - nevetett.

- Morinagához? - tette fel az egyértelmű kérdést Hayate, és mire észrevette, már fel is pattant a fotelből. - Mit akar? Várj csak... - gyanakodva vonta össze a szemeit, ahogy visszapergette fejében az előbb hallottakat. - Menned? Mármint egyedül?!

Ayumu sietve megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Nem fontos.
Úgyse mertem volna... Jobb így... De... most már... meg se próbálja? Mi van, ha... mégse késő? Akira mit csinálna?
- Mondd csak... - nyögte ki nagy nehezen. - Te... nem tervezted, hogy... beszélsz Morinaga-sannal, ha már itt van?

- Hát... - bizonytalanul nézett Hayatére. - Azt... nem mondta... - gondolkodott el, bár valószínűleg úgy értette a férfi. - De... ha nem mondta, hát... nem foghatja rám, hogy direkt becsaptam...
Ettől az ötlettől se lett sokkal jobb kedve, de azért egy apró mosoly megjelent a szája szélén. Ha már viszonzásból csak egy minimálisan kitolhat vele az jó, és... ha mégse kell egyedül mennie... Az... megnyugtatóbb lenne. Visszasietett a fiú mellé.
- Beszélt tegnap Benawival - mesélte neki ijedten csillogó szemekkel. - Pont tegnap! Nem volt elég baja...! Mért csinálja ezt...?! És Benawi... nem is említette nekem... Ez még több aggodalomra ad okot. Szerinted... lehet, hogy... bántotta?!

- Te másban vagy erős... - Yuuka mosolya egy kicsit megváltozott, de nem nagyon akarta folytatni az előző kijelentést. Így hát a gyors témaváltás mellett döntött. - Most egy jó ideig ez a dal fog a fejemben menni. Ami persze nem feltétlenül rossz. Már most kitölti a gondolataimat. Viszont... azt hiszem, ez marad a végleges változat. Egy kicsit... megszédültem... De nyugi, nem vészes...! Csak kicsit pihenek és már jobb lesz. Kaphatok valami üdítőt esetleg...?

- Morinaga-sannal?
Hiroshi nem számított hasonló kérdésre, de most már legalább tud következtetni rá, mi aggasztja a lányt. Ezek szerint őt akarta felkeresni? Hogy végre feltegye a kérdéseit...
- Ezen... nem igazán gondolkodtam... - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Meg amúgy sem láttam nagy valószínűségét, hogy el tudjam csípni és... igazából azt sem tudom, mit tudnék mondani, mármint a köszönöm-ön kívül...

- Hát itt is volnánk - mosolygott Miharu a mellé csatlakozó Ichirora. - Szép nagy, igaz? És elég nagy a sürgés-forgás ahhoz, hogy ügyet se vessenek ránk! Néha arrébbraksz két tányért, és már senki sem kérdi, hogy mit keresel itt. Figyelj!
Azzal fogott egy adag szalvétát, és egy kisebb kört leírt vele, majd lerakta az egyel odébbi asztalra.
- És, közben feltérképeztem, hol mivel foglalatoskodnak - kacsintott a fiúra. - Az a fiatal segéd ott például valami csokikrémet csinál. De fogadok, hogy amellett a parfédíszítés mellet, hagyni fogja becsomósodni. Úgy pedig sajnos nem szabad kivenni. Na várjuk ki a végét... Reméljük senki se veszi észre időben, hogy hibázik. Hihetetlen milyen balfékeket tudnak néha felvenni segédszemélyzetnek... Én jobban vágom a főzést, mint egyszerű háziasszony!

Midori azonnal felpattant.
- Te jó ég, kiment a fejemből! Persze! Mit hozhatok? - látszott rajta, hogy nagyon feszélyezett, hogy ilyen udvariatlan volt.

- Nem köthet belém, ha a testőrödként megyek. Elvégre pont ő rendelte el nekem ezt a szerepet - somolygott Hayate is, de szinte rögtön elkomorodott Emiko tekintete láttán, hát még az azt követő mondanivalótól. - Mármint... fizikailag? - hökkent meg. - Nem tudom, nem hiszem. Ajánlom neki...! Szóval tegnap, és ő nem is említette neked... Miről lehetett szó? És mégis miért most vesz elő téged, pont ezután? Nem tetszik ez nekem... Így pláne elkísérlek!

- É... én sem... de... rég tudtunk nyugottan beszélni és... úgy szeretnék... szeretném tudni, hogy mi van mostnaában vele... Csak... tudom, hogy nem illik felmennem, hogy nem vágyik a társaságomra, de... annyira... jó lenne... Nem tudom kiverni a fejemből ezt a baromságot! Pedig abszolút nem tartozunk egy társadalni osztályba! Nem lenne jogom ilyet tenni... De talán... ha engedélyt kérnék, hogy felhívjam. És p azt felelné, hogy mehetek... Akkor... akkor... Nekem se lenne bajom belőle, és... nyugodtan válaszolhat nemmel, ha nem akarja, igaz? Ő megteheti, hogy visszautasítja, nem udvariatlan ettől, hisz... ő van feljebb, igaz? Szóval nem hozom ezzel kényelmetlen helyzetbe. Vagy... mégis? Mert egy.. rendes ember iylet akkor se utasít vissza, ha nem akarja?
Ayumu aggódva pislogott Hiroshira.

- Tehát elsődleges célpont bemérve - lesett körbe feltűnésmentesen Ichiro is. - Ügyes! Oké... akkor... ezt a két edényt közelebb csempészem a mosogatóhoz, de nem akarok végzetes közelségbe kerülni, ezért majd kicsit arrébb teszem le... és mondjuk letörlöm utána azt a pultot. Onnan pedig szépen szemmel tudom tartani leendő áldozatunkat - kacsintott a nőre.

- Hmm... inkább csak sima vizet kérek, ha lehet - felelte Yuuka. - De csak ha van szénsavmentes. Ellentétes esetben jó lesz valami gyümölcslé is, köszi.

- Gondolom nem kapta meg, amit akart - mondta még sápadtabban Emiko. - Igen, ez elég valószínű. Benawi nem tálalna ki.
Idegesen harapdálta az ajkát. Félt. Nagyon félt.
- Tényleg velem jössz? De... mi lesz Yuukával? Lassan talán visszajön...

- Egy próbát azért megérhet... - próbált elmosolyodni Hiroshi, de nem igazán sikerült úgy neki, ahogy eltervezte, ezért inkább gyorsan leszedte az arcáról. Gyerünk, szedd össze magad...!- Honnan tudod, hogy ő nem akar veled beszélni? Amilyen fontos ember, biztos csak nagyon elfoglalt, azért nem nagyon jár el hozzánk a bárba, de könnyen meglehet, hogy időt szakít rád, ha közvetlenül kéred. Ha nem ér rá, akkor úgy is megmondja, nem? Hidd el, nem kényszerítenéd rá magad. Legalábbis szerintem.

Miharu nem reagált, ne legyen túl feltönő. Ő is elindult valamerre tenni-venni. Mégis pár lépés után megakadt, és ugyan sietve pakolgatni kezdte az előtte tornyosuló étkészlethalmot, de... Az a nő ott... Kizárt dolog... de... mégis... ismeri azt a csajt... Mégis mit keres ez itt?! Ez dolgozik?! Nem nézte volna ki belőle... Puhány, talpnyaló ribanc és... oké... ő is itt... Morinaga is itt, Ayumu is itt... e... ehhez a csajhoz is beosztottak valakit? Na ne már! Morinaga a fél ismerősikörét idecsempészte a hajóra? És azt feltételezte, hogy ezekután egyikük sem fog rájönni?! Ennyire hülyének nem nézheti őket! Idegesítette a férfi lenézése.

Ayumu lassan bólintott.
- Igen, igazad lehet... Meg kell próbálnom. Akkor... Megyek, kérek engedélyt. Drukkolj, hogy megadják! - megtorpant. - Ó! És te... akarsz jönni?

Hayate nem kicsit vívódott magával. Most megint hagyjanak itt egy cetlit, hogy Morinagához mentek? Az talán még nem bántaná Yuukát sem, legfeljebb aggódna, de ha szüksége lenne valakire, senki sem lenne a közelében. És ha Morinaga kérdőre vonja, hogy ha Yuuka tényleg olyan beteg, akkor ő most mégis mit keres itt? A rohadt életbe...!
- A francba, hogy felejthettem el... Nem tetszik az ötlet, hogy egyedül menj, de Yuukát sem szívesen hagyom egyedül. Esetleg hívjuk fel Midorit, és kérjük, hogy adja át neki a kagylót? Elmondhatnánk neki a helyzetet, és amíg távol vagyunk, addig Midori tudna rá figyelni... Szerinted?

- Rendben, akkor buborékmentes víz. Okés - szaladt máris Midori, s sietve tért vissza a pohárral. Amilyen ügyetlenkedve öntött a frissen bontott üvegből jócskán ment az asztalra is, amit sűrű elnézéskérésekkel próbált helyrehozni. Na meg sürgős zsepiáradatokkal, mielőtt elcsordogál a laptop alá...

- Már bocs, de megtennéd, hogy ezt nem az én környékemre pakolod...?! Ó... - Daisuke értetlenül meredt az újabb ismerősre. Mi van itt, invázió? Hirtelen mindenki erre a konyhára vágyik, vagy mi? - Nocsak... már te is itt?
Franc gondolta volna, hogy pont Daisukébe fut itt. Ichiro legalábbis biztos nem gondolt hasonlóra.
- Tégy úgy, mintha itt sem lennék... - sziszegte a fiúnak, és gyorsan körbenézett, nincs-e valaki túl közel hozzájuk.
- Persze, nagyon szívesen. Amint elrakod azt a két eléggé mocskos edényt, amivel az imént megajándékoztál. Vagy... köthetünk egyezséget is - vigyorodott el, és Ichiro már rosszat sejtett.
- Mármint...?
- Mosogasd el.
- Mi van...?! Ez nem az én dolgom...!
- Jól van. Akkor csak azt a kettőt... Meg mondjuk ezt itt.
- Naná, majd pont a legmocskosabbat, mi?!
- Nem. De most hogy így mondod... Igazad van, akkor ezt kapod, ez a legmocskosabb.
- Anyád...! Hogy néz ez ki?!
- Gyerünk, mert még véletlenül elszólom magam, hogy illetéktelen jár a konyhában.
Nem lévén más választása, Ichiro kelletlenül lépett a mosogatóhoz, miközben magában folyamatosan káromkodott. El nem tudta volna mondani, mennyire irritálja Daisuke elégedett vigyora.

Emiko elgondolkodott, aztán lassan bólintott.
- Igen, Midori... rendes lány, biztos szívesen segít.

- Mármint hozzá...? - kerekedtek el Hiroshi szemei, majd idegesen felnevetett. - Nem, most szerintem nem. Választ szeretnél kapni a kérdéseidre, nem? Azok viszont csak rád tartoznak, nem hiányzok még én is a nyakadba. Meg téged úgyis szívesebben fogadna, mint engem.

- Köszi... - nyúlt a pohárért Yuuka, és igyekezett magába fojtani feltörni készülő nevetését. Először csak épphogy belekortyolt a vízbe, de csakhamar azon kapta magát, hogy már semmi sincs a pohárban. - Húú... tényleg szomjas voltam - mosolygott zavartan. Akkor lementetted, ugye? - célzott közben a hangfelvételre.

- Hívod, vagy hívjam? - kérdezte Hayate, mikor már lépett is a telefonhoz. - Amúgy mit mondott Morinaga, mikorra vár? Tényleg elvárja, hogy most rögtön odavonulj?

- Le - bólogatott Midori. - Kérsz még? Ööö... önthetsz magadnak is. Mármint, szívesen öntök, csak... ha nem akarsz még több katasztróófát, akkor... szolgáld ki magad... - fejtegette halkan nevetve saját magán.

- Ha rajta múlik, már ott kéne lennem... - húzta össze a szemét a lány. - Hívd inkább te, én most elég... zaklatott vagyok... - ismerte be, és leült a kanapéra.

- Ó... Nem, azokat nem hiszem, hogy már most felmerem tenni... Talán... egy-két... évszázad múlva... - nevetett kissé szomorkásan. - Egyébként is mi ez a hülyeség megint! Megkért rá engem, hogy vigyázzak rád, nem pedig fordítva! Én 'szívességet teszek', neked meg ő tesz szívességet, szóval... Szerintem te többet számítasz neki.

- Akkor hívom - bólintott Hayate, mint aki eredetileg is így tervezte. - Csak legyen még ott...


- Rendben - Yuuka ezúttal már szélesen mosolygott, ahogy az üvegért nyúlt. Aztán kis híján neki is sikerült megöntözni a vízzel az asztalt, mikor hirtelen megszólalt a telefon.

Midori szerencsére nagyjából már felitatta a vizet, úgyhogy ott merte hagyni a dolgokat.
- Halló? Itt a kapitány egyetlen kicsi lánya beszél, miben segíthetek?

- Hülyeség... - csóválta a fejét Hiroshi, és kicsit későn kapott észbe. - Mármint... téged sokkal régebb óta ismer és nem kért volna meg a 'pártfogásomra', ha nem bízna benned, nem? Gyanítom, hogy én nem élvezem még ennyire a bizalmát...
Vajon milyen arcot vágna a lány, ha kiderülne, hogy azelőtt köze nem volt a koktélkeveréshez, és a parton mindössze egyszer futott össze Morinagával, akkor is csak addig, míg átadta a leveleiket? Igazából beszélgetni is csak egyszer beszélgetett vele már itt a hajón, és az is elég rövidre sikeredett. Ayumu meg azt hiszi, hogy ő, Hiroshi, vagy Akira, akárki többet számít nála, akit ez a férfi már évek óta segít. Hehh, ezt nem nagyon tudta volna elképzelni...

Miharu tekintetével Ichirot kereste. Merre van? Lebukottt vagy...? Hehh?! Nem mondta komolyan ezt a mosogatófiús dolgot. Mért nézi az a srác olyan kaján mosollyal? És... mit szövegel neki? Ez... érdekes... Hogyan lopózhatna oda, hogy értelmezni tudja a helyzetet? És... Á! Most szem elől vesztette Natsukit! Pedig beszélnie kell vele, hogy mi a szent szart keres itt! Á, tényleg, így hívták a kis ribancot!

- Szia Midori - szólt bele a telefonba Hayate, és akaratlanul is elmosolyodott a bemutatkozás hallatán. - Hayate vagyok. Mondd csak, ott van még Yuuka? Igen? Tudnád esetleg egy kicsit adni? Bár előbb szeretnélek gyorsan megkérni valamire, mielőtt elmondjuk neki. Maradhatna még egy kicsit nálad, csakhogy ne legyen egyedül, ha esetleg visszajön, amíg nem vagyunk itt?

Ayumu arcán halvány pír sejlett fel, aztán elmosolyodott.
- Oké, akkor... megyek... Majd... összefutunk még valamikor a nap folyamán? Nem tudom, hogy tudok-e egyáltalán odamenni vagy... mikor jövök el onnan, de... talán este? Ha van kedved... És rá is érsz...

- Tessék, most elégedett vagy? - Ichiro kelletlenül lépett el a mosogatótól. - Ehh, és még a körmöm alá is bement ez a dzsuva...
- Te csak maradj csöndben, én napok óta ezt vagyok kénytelen csinálni. Na jó, húzás, engedj vissza! Nem mintha olyan nagy örömmel tenném, meg szívesen elmosogattatnék még veled pár dolgot, de kivételesen megvillantom nagyszerű személyiségemet és nem teszem.
- Csodálatos - fintorgott Ichiro.
- Még meggondolhatom magam - figyelmeztette őt a másik, mire fintora rekordsebességgel tűnt el az arcáról.
- Akkor vegyük úgy, hogy nem is láttál errefelé.
- Hát persze. Csak ahogy megegyeztünk.
Ichironak valami nagyon nem tetszett a srác hangsúlyában. Vagy csak már bebeszéli magának, mert annyira nem csípi? Mindegy, inkább gyorsan arrébb megy, mielőtt meggondolja magát. Miharu merre lehet...?