10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Nem kell siettetned - csóválta a fejét mosolyogva Midori. - Talán neki is időre van szüksége. Én se találkoztam már lassan két napja Kentával. Néha... kell idő, hogy kitisztítsd a fejed. Még akkor is, ha... nincs is semmi baj. Kell egy kis magány, egy kis nyugalom. És néha egy kis feszültség is, hogy ne laposodjon el a kapcsolat - kacsintott a lányra. - Utána jönnek a legizgatóbb csókok!

- Nocsak, önként, és dalolva? - vigyorodott el Morinaga, ahogy kitárta az ajtót. - Fáradjatok csak beljebb!
Őket is hellyel kínálta, és itallal is, mint korábban Natsukiékat, de Emiko egy pohár vizet is csak többedik unszolásra fogadott el. Akkor sem ivott bele.
- Nos? Mit akar? - kérdezte karabafont kézzel.
- Ejnye, milyen ellenséges. Pedig nekem kéne az lennem, amilyen szavahihetetlen vagy. Honan tudjam, hogy másbn majd igazat mondasz? Még, hogy Benawi nem járt nálatok. Mért akartad eltitkolni, hogy szakított a kicsilánnyal?
Emiko felhúzta a szemöldökét.
- Mert semmi köze hozzá.

- És kisminkelitek egymást? - nevetett Miharu. - Ti betegek vagytok, komolyan!

Nami és Nobu egymás mellett feküdtek a kanapén, egy vékony pokróc alatt. Megint hosszú percek óta csendben voltak. Egyszerűen csak... jó volt megint így... talán az volt a legszebb a szigeten, mikor így egymás mellett feküdtek. Legszebb... azért ez kicsit perverz, arra a helyre gondolva. Mégis, ha nem gondol a gyilkosságokra, csak a közös sétákra, a házakban töltött időre, a párbajokra... Akkor... szép volt. Jó élmény volt. Mikor Nobu mellébújt, hogy felmelegítse, vagy csak hogy piszkálja, vagy... mikor már együtt voltak és... vagy mikor vigasztalni próbálta. Ahhoz képest egész sokat voltak házakban. Hiába, nekik is kellett pihenni.
És most újra így. Élvezte, hogy a fiú védőn öleli át, mégha már nem is volt mitől tartania. Nobu mocorogni kezdett, s óvatosan felült, de a lábát még mindig a kanapén hagyta kinyújtva. Nami kényelmesen a mellkasának döntötte a fejét.
- Így most olyan, mintha te lennél a magasabb... - nevetett halkan.
- Hé! Mintha megbeszéltük volna, hogy nem kritizálod a méreteim!
- Nem rémlik... - felelte a lány ártatlanul. - Egyébkéntis mi a bajod a kicsi,d e hatákonnyal?
A fiú meglepetten nézett a lányra.
- Te mióta lettél ilyen perverz?!
- Viccelsz, tűrnöm kell Shinji hülye poénjait...
Most már Nobu is nevetett.
- Oké, arra még sose gondoltam, hogy ez lány fejjel milyen lehet.
- Hát... én nem szeretem, ha valaki túl nyomulós... De... most kétségbeesett is, valamivel el kell ütnie az idejét. Tudom, hogy úgyse gondolja komolyan, szóval... Nem bántom miatta.
Nobu lassan bólintott.
- Szóval... rendes veled...?
- Kifejezetten - bólintott Nami. - Bűntudatom is van miatta. Egy ilyen srác életét tettem tönkre?
A másik megrázta a fejét.
- Nem, nem tetted. Egyrészt: együtt műveltük. Másrészt: nem akarom azt hinni, hogy vége... Ő a barátom Nami! Basszus... nem adhatom fel! Nem akarom, hogy teljesen kicsinálja magát. Találnunk kell neki valami elfoglaltságot!
- Egyetértek - bólintott a lány. - Sokáig azt hittem, jobban van, hogy jól eltereli a figyelmét azzal, hogy másoknak segít, a maga csípős módján, de... - megcsóválta a fejét. - Egyébként ugyanolyan. Borzasztóan bezártkózik. Mindenáron erősnek akar látszani.
- Szerinted jobb lesz, ha megnyílik?
- Nem tudom. Nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, nem ez a lényeg - vallotta be Nami. - De nem tudom, hogy mi... De én sem adom fel! Ő is azon munkálkodott, hogy bennünket újra összehozzon, holott... Ő lenne az utolsó aknek erre oka lenne.
Nobu simogatni kezde a lány hátát.
- Igen. Meglepődtem rajta. Komolyan. Talán... nem bízom eléggé benne. Ő nem olyan, mint én. Nem változott volna meg csak attól, hogy Program. Csak... Sayuri halála miatt van ez vele... Csak... A fenébe... Hogy szerethette ennyire? Mióta? Sosem beszélt róla!

Yuuka figyelmesen hallgatta Midori szavait, de a végére akaratlanul is elpirult. Huhh... tehát... tényleg nem baj, ha vár? Vagy még inkább, mindketten várnak? Addig legalább gondolkodhat, hogy mit is mond majd Benawinak, ha megint találkoznak. El lehet ezt egyáltalán tervezni...? Úgyis teljesen más fog kisülni belőle, mint amit elképzel, biztos csak hebeg-habog majd. Jaj...
- Azt hiszem, megint csak igazad van... - mosolyodott el. - Megpróbálom nem elszúrni a dolgot. Legközelebb... legközelebb nem engedem el olyan könnyen, ha látom. Talán, ha ő is látja, hogy harcolok érte, hogy fontos nekem... talán az sokat számít. Addig majd csak összeszedem a bátorságom...

Tehát Morinaga mégsem küldte el a francba... Hmm... ennek most örülnie kéne, vagy inkább aggódnia miatta? Ehh, lehet, hogy csak neki is tartogat valami személyes meglepetést, vagy ki tudja. Hát... majd kiderül.
Hayate egyelőre csak Emiko példáját követve foglalt helyet, de szólni egyelőre még nem szándékozott. Máris elkezdődött a csipkelődés közöttük. Csak ne mérgesedjen el túlságosan... De honnan tud Benawi és Yuuka szakításáról? Benawi mondta volna el neki? Nem hitte volna, hogy pont Morinaganával osztja majd meg ezt az igencsak személyes információt... Önként árulta el? És vajon mi okból?

Ichiro felnevetett a kipingált Hiroshi arcának emlékére, de hirtelen elhallgatott és kérdőn nézett Miharura.
- Ezt meg honnan...? - kezdte gyanakodva, de hamarosan rájött a megfejtésre. - Ó... még mindig a képek között van, ugye? Bár hülye is lettem volna kitörölni. Bazd... bele sem merek gondolni, mit gondoltál rólunk, bár sokkal inkább róla, mikor megláttad azt a képet...
"Azannyát...! Még szerencse, hogy a rólam készültek Hiroshi telefonján vannak...!"

Haruka már épp kifelé tartott az étteremből, mikor Tatsuya jött vele szemben. Még csak most jön kajálni? Akkor eddig mégis hol volt...?
- Merre jártál? - kérdezte reflexszerűen.
- Szerteszét - vont vállat a srác, és látszott, hogy nem kívánja fejtegetni a témát. - Épp ebédelni jöttem. De amint látom, te meg pont most végeztél. Ne aggódj, nem kell megvárnod...
Haruka felvonta szemöldökét, és már épp valami visszavágásra készült, de mégis visszafogta magát.
- Ahogy gondolod... - felelte, mielőtt a kabinjuk felé indult volna.
Tatsuya rövid ideig még nézett utána, majd megcsóválta a fejét és belépett az étterembe.

- Én nem hiszem, hogy ez olyasmi lenne, amit el lehet szúrni - mosolygott rá Midori. - Ha nem tudsz kinyögni egy értelmes szót sem, például, abból is lejön az, hogy... pokolian zavarban vagy, mert pokolian szereted... Ez hol is negatív?

- A zavarban levés menni fog, eleget gyakoroltam - mosolygott tovább, most talán kicsit nyugodtabban Yuuka. Ha ebből tényleg előnyt lehet úgymond kovácsolni, akkor elég biztatóan állnak a dolgok. De egy kicsit... egy egészen kicsit mégis magabiztosabbnak akar látszani. Hát... majd kiderül, menni fog-e...

Morinaga elgondolkodva lötykölte a pohara alján a kitöltött bort.
- Hmm... Úgy vélem... - szólalt meg végül lassan -, hogy talán mégis van hozzá közöm. Én hozlak ki benneteket, sokkal tartoztok. És ha én azt várom el cserébe, hogy meséljetek nekem pár dologot... Igazán kis ár érte, nem? Nem éri meg?
Emiko dühösen szikrázó szemekkel dőlt kissé előre.
- Micsoda perverz öregember maga. Idegen fiatalok érzéseire kíváncsi? Mi a jó abban?
A férfi furcsán mosolygott.
- Talán kíváncsi vagyok. Talán... szeretem tudni, hogy működnek az emberek. Szeretem a végletekig feszegetni a határokat, szeretem tudni, hogy mitől telik be a pohár, vagy miért adnak fel mindent. De ezzel nem vagyok egyedül, nem igaz Hayate? Te is szereted tesztelni az emberek tűrőképességét, vagy tévednék?

- Nos... - vallotta be Miharu. - Komolyan elgondolkodtam, hogy a kedves barátod melyik nem iránt vonzódhat valójában. Ott van az a fülbevaló is, aztán ez... - a fejét csóválta. - De ahogy elnézem a kapcsolatát Ayumuval talán csak biszexuális... - feszegette a témát. - Huhh, azért remélem az én öcsikémre nem mászik ráááá...

Midori sokatmondóan bólogatott.
- Hmm... na most mit csináljunk...? - gondolkodott hangosan. - Nem sok dolog van ezen a gépen... Nézzünk esetleg valami filmet? Vagy nem vagy éhes? Egy kis nasit esetleg?

Hayate alig észrevehetően rezzent össze a kérdésre. Nem volt nehéz rájönnie, mire is céloz a másik.
- Az, hogy szeretem, kicsit erős kifejezés - viszonozta a férfi pillantását. - Amit tettem, az enyhén szólva messze állt az élvezettől. A jelenidő használata pedig megint nem helytálló. Annak már vége...
Nem elég az a múltkori emlékektől terhes álom, most még Morinaga is felhozza a témát. Nagyszerű, másra sem vágyott. De... sokkal inkább aggasztotta, hogy nem volt abban biztos, hogy igazat mondott az előbb... Magukat a vallatásokat tényleg nem élvezte, de a határok feszegetését... azt igen. És ha egy gyerek kínozza, akkor az ember furcsamód másként reagál mindenre. Hamarabb megtörik. Legalábbis ő így tapasztalta.

- Hogy... mi...?! - nyíltak tágra Ichiro szemei. - Hogy Hiroshi rám...? Basszus, nem, az kizárt! Még hogy ő biszex...! Bár szapulni ezzel tényleg nem egy rossz ötlet, sőt, igazából én sem keveset piszkáltam a kifestős jelenet után, de... de akkor is, ez undorító! Főleg ha ilyen módon én is képbe kerülök! Nem akarok belelátni a fejedbe, hogy ilyenkor miket vizualizálsz...

- Nasit...? - gondolkodott el Yuuka. - Hát... legfeljebb valami kevésbé kiadósat, még annyira nem sok mindent kíván a gyomrom. Esetleg valami szárazat, hogy valami mégiscsak legyen bennem. De te attól még ehetsz valami rendesebb kaját...!

Emiko kerekre tágult szemekkel bámult Hayatére. Akkor tényleg...? Ő is?! Sietve elkapta róla a tekintetét. Morinaga azonban így is elcsípte a pillantást. Elégedett mosollyal állt fel, és Emiko elé sétált.
- Ó, jaj... Úgy látom ez most fájt... - csóválta lassan a fejét. - Furcsa... megkedvelted a srácot - jelentette ki. - Pedig azért zártalak össze benneteket, hátha kicsináljátok egymást, elvégre is a bandavezér és a kormány kuytája... Piszok szép vérengzést vághattatok volna le, de nem... Most min szórakozzak akkor?
Elgondolkozva pillantott Hayatére.
- Mért nem mesélsz neki kicsit a feladataidről? - kérdezte mézes-mázos hangon. - Biztos vagyok benne, hogy érdekli. Végülis... a kormány embere, nagyon fontos informátor. Talán... ez volt a taktika, Emiko-chan?
Halkan cicceget a lány reakcióján.
- Akkor viszont mi ez a fájdalmas tekintet. Látod, még ha nem is akarsz beszélni, azért elég árulkodó az arckifejezések. Na, mi az, nem akarsz élni a lehetőséggel, hogy részletesen megtudhasd hogy zajlanak ott a dolgok? Biztos érdekes módszereket tudna felvázolni... - a tenyerébe fogta a lány állát. - Hallgassuk meg őt egy kicsit, mit szólsz hozzá?
A lány pár másodperc leblokkol után ugyan, mégis gyorsan reagált. Hozzá ne érjen így senki! Dühösen fogott rá a férfi karjára, és elrántotta az arcától. Ám úgy tűnt, a hasonló megmozdulásokat Morinaga sem túlzottan tolerálja, mert alighogy a lány elengedte a karját, elkapta a csuklója felett, s villámgyorsan csavart egyet a karján. Emikot meglepetésként érte a visszatámadás. Élesen felsikoltott a fájdalomtól.

Miharu jólesően nevetett.
- Helyes-helyes. Ne gondolj bele inkább!

Midori megrázta a fejét.
- Áh, nem igazán vagyok éhes, csak unatkozom. De volt valami kevert izé a minibárban. Mogyoró-mandula-dió, ilyesmik... Megnézem...

- Engedje el...!
Hayate mintegy reflexszerűen pattant fel a helyéről, de most nem nagyon volt ideje belegondolni, hogy ezzel hibát követ el, vagy sem. Sem pedig azon elgondolkodni, hogy Morinaga alig pár perc leforgása alatt érte el, hogy elveszítse higgadtságát, amiről olyannyira híres volt. Mindezek miatt elég lesz, ha csak később fáj majd a feje.
Még mindig látta maga előtt Emiko előző tekintetét is, amivel ránézett. Ha eddig csak sejtett is róla dolgokat, de most... mit gondolhat róla? Pedig még nem is részletezte (nem mintha szándékában állt volna), de úgy tűnik, már ez is épp elég volt...

- Ha rémálmaim lesznek emiatt, magadra vess! - csóválta a fejét Ichiro. Még, hogy Hiroshi meg ő... Már maga a gondolat is abszurd! Most meg mégis mi a szarral terelje el a gondolatait?! Ez a nő máris megfertőzte az agyát! Ááááá!

- Köszi! Utána pedig tényleg jöhet akár egy film is...! - szólt a lány után Yuuka. Ha már itt kell maradnia egy ideig, nehogy már csak unatkozzanak. Ki tudja, meddig nyúlik majd el Hayatéék látogatása Morinagánál. Mit akarhat tőlük? Ugye nem bántja őket...?!

A férfi elgondolkozva pillantott Hayatére.
- Miért is... kéne...? - kérdezte lassan, hogy aztán gonosz mosollyal újra csavarhasson még egy kicsit a lány karján. Élvezettel figyelte, ahogy az a földre rogy, és az ajkát harapja, hogy ezúttal csak nyüszörgés tudjon kiszökni belőle. De nem igazán sikerült titkolnia a fájdalmát, mert a könnyei is kicsordultak.

- Á, már te is ábrándozol a dologról? - dőlt hátra az ágyán Miharu. - Hát, ez kellemetlen... Hiroshiból tényleg kinézem, de hogy te is... Látszik, hogy csak félig vagy a testvérem, huhh... Kár érted...

- Mert most még kértem rá... - szorította össze a fogait Hayate. Ez így nagyon nem lesz jó, máris szinte teljesen elvesztette az önuralmát! Morinaga meg pont ezt várja tőle...! Talán nem kéne fenyegetnie... Igen, meglehet. De neki meg nem kéne ezt tennie Emikoval!

- Ne már...! - szorított egy párnát az arcára Ichiro. - Direkt ráraksz még egy lapáttal, mi?! Valld be, hogy élvezed! Ne, mégsem, úgyis tudom, hogy így van...

- Oké - bólintott lelkesen Midori, s miután az asztalra ejtette a zacsit böngészni kezdett a választékból. - Anime? Vagy külföldi élőszereplős film? Jó sok féle van itt, gyere, nézz körül!

Yuuka nagyon nagy kísértést érzett egy akármilyen animerész iránt, de végül mégis másként döntött.
- Legyen valami amerikai, ha már oda megyünk - mosolyodott el. - Valami... kevésbé véres, ha lehetne. Annyira nem ismerem ezeket, te? Tudsz valami olyat, ami kicsit könnyebben emészthető?

- Ó, hát nem most mondtam, hogy szeretem tesztelni a határokat? - mosolygott Hayatére "kedvesen". - Kíváncsivá tesz, mit csinálsz, ha túljutsz a mégen. Mit gondolsz Emiko, mennyi kell még neki?
A lány konokul bámulta a padlót, s a fogát szívva igyekezett felkészülni a fájdalomra. Már ha ilyesmire fel lehet készülni. A férfi azonban némi várakozás után elengedte. Emiko összegörnyedt, és saját legnagyobb meglepetésére zihálva kapkodta a levegőt, s még mindig folytak a könnyei. Sietve a szájára szorította ép kezét, hogy ne hallatszódjon annyira. Közben a dühtől is remegett. Hogy merte ezt...?! Igyekezett mihamarabb összeszedni magát, s mikor felállt, már lángoló szemekkel nézett a férfiéba.
- Ezért kicsinálom egyszer... - sziszegte neki. A férfi mosolyogva lépett közelebb, mire Emiko ijedten lépett el oldalra, ami éppenséggel, mellékesen pont Hayate felé volt. Bár ezt csk a véletlen hozta így, kivételesen.
- Túl nagy a szád - közölte keményen a férfi. - Még folytathatom...
- Ha több erőm lenne... - húzta össze a szemét a lány.
- De nincs, és csak ez számít. Azt csinálok veled, amit akarok. Meglepő, hogy egy ilyen lánynak ilyen minimális a tűrőképessége. Tehát tényleg csak a puszta vak szerencse volt a sikeretek záloga. Mekkora csalódás...

- Ó, hogyne élvezném! - duruzsolta Miharu. - Na és te? Ez a fő kérdés...

- Egyáltalán, de soha nem láttam még amerikai filmet - rázta a fejét Midori. - Tudod, Kentával csak itt jöttünk össze, eddig nem tudtam őt kihasználni - fejtegette komoly arccal.

Hayate nem kicsit könnyebbült, mikor Morinaga elengedte a lányt, mert még maga sem tudta a választ a férfi felvetésére. Ő sem tudta volna megmondani, mi lett volna, ha túllépi a határait. Nem is nagyon akart belegondolni... De ha ez így folytatódik tovább, akkor előbb-utóbb sor fog kerülni erre is.
Szinte gondolkodás nélkül lépett közelebb a lányhoz. Ha Emikonak nincs elég ereje, ő majd kölcsönadja az övét. Lehet, hogy sebesült és gyengébb, mint szokott, de mégis csak őt képezték ki a gyilkolásra, nem Morinagát. Na nem mintha engedte volna magának, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de egy kicsit mégis valamiért megnyugtatta a tudat.
- Ez több volt, mint szerencse - felelte, miközben szemével némán jelzett Emikonak, hogy ha rosszul alakulnak a dolgok, nyugodtan álljon mögé. - Nyilvánvalóan az is közrejátszott, de puszta szerencsével nem lehet kijátszani a kormányt...

- Nem! - csóválta a fejét Ichiro, de a párna még mindig rajta volt. - Bassza meg, még jó, hogy nem! Nekem nincs beteg fantáziám! ... Legalábbis nem ennyire és nem ilyen téren!

- Kihasználni...? - csóválta a fejét enyhe mosollyal Yuuka, de aztán annyiban hagyta. - Akkor ez Kenta gépe...? Nem is tudom... akkor kattintsunk rá próbaképp az egyikre...? Aztán ha nagyon durva, legfeljebb kikapcsoltatom veled.

Morinaga felvonta a szemét.
- Ezt a hiúságod mondatja veled? A személyes kudarc? Vagy látsz talán bármi képességet ebben a lányban, amivel alá tudod támasztani, amit mondtál? Mert én csak egy ugyanolyan átlagos kislányt látok itt, mint az összes többi. Ez szánalmas. Csak a szája nagyobb a kelletnél...
Fenyegetően villantotta Emikora a szemét.
- Túl sok úriember vett körül eddig, de láthatod, én nem vagyok az. Nem zavar, ha nővel van dolgom, vagy gyerekkel...
Emiko undorodó tekintettel, de állta a férfi nézését. De Morinagát ez már nem tudta meghatni. Korábban tetszett nbeki, jó kezdetnek tűnt, de most mélyen csalódott a lányban. Túlmisztifikálta a dolgot...

Miharu furcsa hangon hümmögött.
- Nem... ilyen téren...? - kérdezte felcsillanó szemmel. - Hallgatlak, Ichiro. Tapasztaltabb nővérkéd, áll szíves rendelkezésedre, hogy tanácsokat adjon csetlő-botló első lépéseidnek a szexualitás terén... - bólogatott minden zavartság nélkül, roppantul komoly arccal.

- Neeeem, ez nem Kentáé. Ezt itt kaptam. Csak, ha korábban is jóban lettünk volna, akkor szerválhattam volna tőle filmeket... Na? Megtetszett valami? Őszintén szólva nekem túl nagy a választék... És fogalmam sincs, melyik milyen jó... Bár... a választásban talán segíthet, hogy... Megnézzünk olyat, ami sok díjat nyert? Annak elvileg jónak kell lennie... Na nézzük... Ez azt írja~...

- Nem hinném, hogy ne lenne alapja - kezdte Hayate, és örömmel tapasztalta, hogy a hangja újra visszatükrözött valamennyit a rá jellemző nyugodtságból. - Már épp elég ideje ismerem ahhoz Emikot, hogy kijelenthessem, igenis erős. És nem keveset ért el a saját erejéből.

- Á-á, ne is álmodj róla, hogy ezt kiszeded belőlem! - lesett ki a párna alól Ichiro, de rájött, hogy ezzel máris túl sokat árult el. - Vagyis... ááá, mondom mindegy!

Morinaga gúnyosan ciccegve ült vissza az asztal másik oldalára. Kényelmesen hátradőlt, s csak azután tette fel a kérdését.
- Remek, akkor beszéljünk erről. Erős? Épp elég ideje ismered? És mit is eszel ebben a lányban? Gondolom azért csak a kíváncsiság vonzott oda mellé, ahogy én is kíváncsi vagyok rá. Az ellenfélre... Mindenkit érdekel, ki az, és mitől volt képes rá, aki így átbaszta a fejed. Nem... vágysz egy kis bosszúra?
Emiko akaratlanul, de megint elkerekítette a szemét. Nem, ez baromság, Hayate nem...! Mégsem bírta kiverni a fejéből a gondolatot, akármennyire is szerette volna irreálisnak találni...

- Titanic...? - ráncolta a homlokát Yuuka a cím hallatán. - Az meg mit jelent? Ó, hogy az a hajó neve. Ez... érdekesnek tűnik a története, és pont hasonló környezetben játszódik. És tényleg több díjat nyert... Hmm... eddig szimpatikus... Van hozzá valami felirat?

- Ó - ült fel kiváncsian az ágyában Miharu. - Szóval a drágalátós kis öcsikémnek tényleg vannak perverz fantáziái - felkelt, s a fiú ágyához sétált. Megböködte kicsit a fiú oldalát. Hmm, vajon csikladós? - Ú~gy sem hagylak, míg el nem mondod...

Hayate elég erősen harapott a szájába, hogy megint nyugalomra bírja magát. Ezek a kérdések... Hogy tud pont olyanokat feltenni, amiket már ő is feltett magának...?! Erre ismét csak nem lenne teljesen őszinte válasz a nem, mert valamennyire mégis megfordult ez a fejében. Ha nem is pont így, de azért megfordult...
- Természetesen kíváncsi voltam, igen... - ismerte be kelletlenül. - És tényleg érdekelt, de a bosszú ilyen formában nem fordult meg a fejemben. Azt lerendeztem még a szigeten azokkal, akiknek tényleg szántam...
Vagyis leginkább egy bizonyos illetővel... Morinaga vajon tudja, hogy ő ölte meg a saját apját...? Ha nem, nem fogja az orra alá dörgölni...
- De nem ez a fajta kíváncsiság sarkalt elsődlegesen arra, hogy megismerjem. Talán sokkal inkább egy átlagember kíváncsisága.

- Mennek a népek amcsiba? - húzta össze a szemét Midori. - Király, na lássuk mi vár ránk! - bólintott. - Nézzük meg ezt. Felirat pedig... Hű, bassz... ez tuti illegális! Van japánul! Nem semmi befolyása lehet "apámnak" meg a társainak...

Ichiro ijedten ugrott fel és próbált minél hátrébb húzódni, lehetőleg biztos távolba.
- Ne böködj! - kiáltott fel menekülés közben. Honnan a francból jött rá, hogy csikis?! Vagy csak szimplán kipróbálta? - És nem, nem mondok neked semmit!

- Ez egyre szimpatikusabb... - olvasott tovább Yuuka is. - Tényleg van felirat! És azt láttad, hogy a legjobb zene és dal díját is ez a film kapta? Igazi, díjnyertes zene! Lássuk, mit díjaznak az amerikaiak! Na jó, kezdjük...!

Emiko döbbenten hallgatta Hayate szavait. Képtelen volt akár egy szót is kinyögni, vagy meghallani a mondandójának pozitív vonulatát. Csak sápattan rogyott le a fotelra és maga elé meredt. Hogy lehet ez...?
- Átlagember? - kérdezett vissza a férfi. - Hayate, te nem vagy átlagember. Nincsenek olyan gondolataid, vagy érzéseid, mint egy átlagembernek. Nem is lehetnek. Nem úgy neveltek, hogy lehessenek.
A lány szerette volna megvédeni őt, szerette volna kimondani, hgy ez nem a nevelésen múlik, de egy hang se jött ki a torkán. Miért...?

Ayumu vidáman vette célba a telefonkészüléket. Ez az! Hosszú szenvedések árán de meg_van_az_az_engedély! Ez az! Legszívesebben örömében a levegőbe bokszolt volna, de az nem illett úri nőhöz. Már csak... Morinaga-sanon múlik... akarja-e látni. Megállt egy pillanatra, s csak az után tárcsázott, hogy némileg sikerült elhessegetnie a kétséget.

- Ó, csak nem? - vágott ártatlan arcot Miharu, s rávetette magát a fiúra. Így könnyű lesz kiszedni belőle. - Beszélj, vagy halálra csikizlek! - fenyegette ő is nevetve.

- És pont ezzel követték el a hibát... - sziszegte Hayate, miközben jobb keze ökölbe szorult. Szeme sarkából látta, amint Emiko a fotelban köt ki, de most nem mert a lányra nézni. Nem akarta látni, hogyan néz vissza rá... - Pedig egy jó ideig be is jött nekik... de elcseszték. Mert ők is így gondolkodtak...