10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Miharu elmosolyodott.
- Szereted? - kérdezte halkan, hisz a fiú még alig ébredezik, próbált finom lenni, miközben mégegyszer végigfutatta ujjait a haján. - Tetszik, ha ezt csinálom... - vallotta be - olyan... - meglepetten rájött, hogy nem tudta milyen. Csak azt kezdte érteni, vagy leginkáb csak érezni, hogy Ichirotól ő is nyitottabbá válik. Mért mondja ki ezeket...? Ezelőtt sosem beszélt ilyesmiről. Bár tény, hogy nem is csinált ilyesmit.
- Egyébként nyolc múlt. Gondoltam, mehetnénk vacsizni.

Hayate ereiben meghűlt a vér, és szeme sarkából látta, hogy Yuuka is szörnyülködve mered még mindig az asztallapra, hátha az menedéket nyújthat számára. De Morinaga szavai elől nehezen talált volna menekvést.
Elintézi az összes ember halálát...? Ezért kérdezett rá az anyjára?! Most vajon megint csak szivatja őket, vagy ezúttal komoly a fenyegetés ereje...? De várjunk csak...
- Benne volt a 'nagy valószínűséggel' kifejezés, tehát mindez egyáltalán nem biztos - húzta össze a szemeit Hayate. - És igen, Emiko különleges, de egyáltalán nem ilyen tekintetben. Valamint nem tetszik, hogy magával hasonlítja össze. Kettejük között ég és föld a különbség...
Tekintete megint Emikora tévedt. Bírd ki, kérlek, bírd ki a vacsora végéig...! Itt most nem tudlak megnyugtatni, nem ölelhetlek át, de még csak hozzád sem érhetek. Próbálj nem figyelni rá... valahogy.

- Az, hogy neked mi minden nem tetszik, az engem nem igazán tud érdekelni... - szólalt meg Morinaga unott hangon. - Emiko véleménye viszont érdekelne, ha már a valószínűséeknél járunk... Mert hát ahhoz, hogy a drágalátós bandája lebukjon kell némi rásegítés. Maguktól talán nem cseszik el, nem Emiko volt az egyetlen erejük, de... Itt ez az egész osztály, vajon mindenki olyan erős, és elkötelezett feléjük? Mert egy áruló is elég, és pokoli sok pénz keresek... De... ne is erről beszéljünk most - mosolyodott el, s közelebb hajolt a lányhoz.
- Mit gondolsz mennyi az esélye, hogy az édesanyád él még? Hiszen megadtad a kezdőlökést...
Az utolsó szóval egyidőben Emiko széke is megnyikordult, s a lány sápatag arccal állt fel az asztaltól.
- Elnézést... nem érzem jó magam... - szabadkozott, s sietve távozott, mielőtt bárki megállíthatta volna. De úgy tűnt, Morinaga nem is akarja.
- Szegény kislány... - mosolygott elégedetten.

- Igazad van, előbb-utóbb valamelyikünk úgyis beszélgetést kezdeményezett volna - bólintott Hiroshi. - Ezúttal te voltál a gyorsabb. Hát lássuk csak... Szeretek a haverjaimmal lógni, vagyis leginkább ők lógnak rajtam, főleg egyikük. Ha velük vagyok, a lehető legrandomabb és legőrültebb dolgok jutnak eszünkbe, és a szép része az, hogy meg is valósítjuk őket. Meg egymással versengve szivatjuk a másikat. Amúgy igazából semmi különleges hobbim nincs, csak az ilyen átlagosnak nevezhetők. Ja de, egy mégis van - nevetett fel. - Igen, ezért nem egy ember nézett már hülyének vagy éppen khmm... másnak, de hát istenem, ha egyszer valakinek jól áll a fülkarika, az használja is ki, nem? Persze mindezt teljes fokú szerénységgel párosítva. És igen, fiú létemre szeretek olvasni. Tehát... elég átlagos egy srác vagyok, egy nagy adagnyi extra hülyeséggel megspékelve. Rövidített bemutatkozónkat hallhatták. És mi a helyzet veled?

- Hát pont én ne vigyáznék? - vigyorgott a fiú. - Én és a baj is olyan messze állunk egymástól, hogy öröm nézni. Na jó, viccet félretéve és sem óhajtok még elhalálozni, ezért így teszek majd. Azért remélem, hazaérve nem találok egy Shourit a küszöbömön, de pláne nem az ágyam alatt, mert az már kicsit sok lenne a jóból. A végén még feljelentem zaklatásért, komolyan mondom. Tényleg, Nami... Ha nagyon rádszáll, mivel ő csak egy alkalmazott jelenleg, simán feldobhatod szexuális zaklatásért. Úgyis inkább neked hinnének.

- Igen, eléggé kellemes... - motyogta még félálomban Ichiro, még nem is nagyon volt tudatában annak, mit is mond. De az idő említésére már tényleg magához tért. - Nyolc...?! - pattantak ki a szemei. - Ezt meg hogy sikerült összehoznom? Hát... bocsi...

Hayate aggódva pillantott Emiko után. A rohadt életbe, Morinaga...!
- Yuuka, eszel még? - nézett a lányra, mire az enyhén megrázta a fejét. Az már más kérdés volt, hogy alig nyúlt az ételhez... - Rendben, én is befejeztem. Meg amúgy is elment a maradék étvágyam. Remélem, nem ragaszkodik a társaságunkhoz - fordult vissza Morinagához. - Ha mégis, akkor szíves elnézését kérjük...

- Hülyeségek, szivatások? Most ugye viccelsz? - fordult szembe a fiúval. - Valahogy... egyáltalán nem néztem volna kii belőled! Olyan... visszafogottnak tűnsz, bár... Ó... Fura, majd el felejtettem, mi is volt az első benyomásom. Most hogy említetted a fülbevalót ugrott csak be, hogy először amolyan vagány srácnak gondoltalak... Szóval... nem tévedtem, csak... a munkához ez a stílus nem illik? Kötetlenebb környezetben... egész más vagy?

- Szexuális? - pislogott a lány. - Azt hiszem a sima is megteszi... Vagy csak szimplán szólok Nobunak. De a helyzet az, hogy szeretem magam végezni a piszkos munkát. El nem cserélném az izgalmas részét! Szóval, ha egy Shouri van az ágyad alatt, hívj, azt látni akarom! Kikaparom én onnan...

- Ugyan, semmi gond - mosolygott Miharu teljesen a bók hatása alatt. - Szedd össze magad, aztán megyünk.

- Ejnye, hiszen Yuuka még alig evett valamit! Nem szép dolog így kihasználni, hogy pattan minden egyes szavadra, mint egy jólnevelt cseléd, hogy... khm... kellemetlenebb jelzőt ne használjak az ilyen lányokra. És a desszertet még meg sem rendeltük! Talán jobb, ha Emikonak is csomagoltatsz valamit, ha... jobban lesz. Nincs értelme hát úgy rohannod. És egyébként is udvariatlanság így félbehagyni egy beszélgetést, te nem így gondolod Yuuka? Láttam az arcodon, hogy meg van a magad véleménye erről a témáról is. Ezegyszer megoszthatnád velünk... Hízelgő lenne. Biztos neked is nehéz, hogy mindig vissza kell fognod magad...

- Azt hiszem igen, ha nem kötnek annyira, kicsit más vagyok - bólintott Hiroshi, majd újra felnevetett. - Vagány srácnak? Na még ezt sem hallottam így szemtől szemben senkitől sem. Hülyének már tituláltak így nem egyszer, de vagánynak még nem. Hmm, pedig ez jó. Tetszik. Na majd mostantól ráállok erre.

- Feltétlenül - bólintott Daisuke. - Öröm lenne végignézni. De annyiban igaza van Shinjinek, hogy nem futkoshatok mindig hozzád. De ha ilyen lesz, téged sem hagylak ki a jóból. Ha viszont téged talál meg, mert ne adj isten bekopog ezen az ajtón, akkor tőlem azt csinálsz vele, amit akarsz. Húzhatod az agyát, letagadhatod, hogy tudnál a dologról, bármit. Ahogy majd adja magát. Na megyek, hátha mégis jó éjszakát akar nekem kívánni. És azt hiszem, ez most igaz is rá, csak ha tehetné, jó hosszúra nyújtaná azt az éjszakát...

- Mindjárt felkecmergek - nyújtózkodott kicsit Ichiro. - Meg kicsit bevizezem az arcomat is, biztos ami biztos. Ó, és út közben meg akár mesélhetsz is. Kíváncsi vagyok, mit reagált az a hülye.

Ayumu is halkan nevetett.
- Pedig szerintem az... nagyon... hát igen, vagány, nem jut eszembe más szó. Olyan különleges, ha egy férfi fülbevalót hord. Nekem... tetszett... - vallotta be ismét elpirulva. - Bár egy kicsit... meg is ijesztett, de utána hamar rájöttem, hogy ez alaptalan.

Nami az ajkába harapott. Valahogy nem értékelte a poént.
- Van... van rendes fegyvered? - nyögte ki alig hallhatóan.

- Ó, hogy mit beszéltünk? - kérdezett vissza Miharu. - Nem volt hosszú. De jól ment. Igazából... azt hiszem megleptem - mondta büszkén. - És ha nem is lettünk olyan hűde nagy barátok, de el fog viselni. Azt hiszem elfogadta, hogy úgysem tágítok innen, és engem nehéz eltakarítani. Asszem majd át akar ugrani hozzád valamikor. Kíváncsi vagyok mit mondd. Bár valahogy az az érzésem, hogy... szóval kétlem, hogy mást mondana a hátam mögött, mint a szemembe. Vagy tévedek? Milyen fajta?

Hayate kelletlenül támasztotta meg hátával újra a szék támláját. Legszívesebben Emiko után sietett volna, mert a lánynak most elkelhetett a segítség, de Yuukát sem akarta itt hagyni. Ha pedig mindketten lelépnek, akkor holnap talán még nagyobb árat kell fizetniük ezért a vacsoráért. Csessze meg! És Emiko... ugye most nem hiszi azt, hogy magára hagyja...? De, nyilván azt fogja hinni... Az a baj, hogy még mindig ennek az embernek a kezében van az életük! Ő pedig kénytelen úgy táncolni, ahogy ő fütyül. És tessék, most Yuuka jön. Csodás, az este végére mindkét lány ki lesz akasztva...
Yuuka szokása szerint az asztalt figyelte és látszott rajta, hogy most nagyon szívesen lenne máshol. Csakhogy itt volt... Mit is mondott Natsuki? Hogy ne kössenek bele, tegyék, amit akar, ne próbálják átverni... ilyesmik. És egy ilyen álcázott felszólítás után már tényleg nem hagyhatták el az asztalt. Ráadásul most neki kéne mondania valamit. De mit...?
- Én szándékosan nem szóltam haza, ha erre céloz... - felelte halkan a lány. - És ezután sem áll szándékomban.
Mennyit tudhat Morinaga a családi hátteréről? Remélhetőleg nem túl sokat. Mert ezen a téren hiába támadja, ez már... nem számít. A távozásával nem sok minden változhatott, de nem is érdekli. Nem akarja tudni...

- Féltél, hogy valami önfejű, kötekedő keményfiút kaptál a nyakadba? - kérdezte Hiroshi. - Nem, szerencsére nem ilyen vagyok. És te vagy az első lány, aki felvállalja, hogy azért ha minimálisan, de jól néz ez ki és nem úgy mintha, khmm... meleg lennék vagy hasonló. Megnyugtattál.
Nos igen... Hina nem egyszer szapulta ezzel, meg próbálta rávenni, hogy szokjon már le az ékszerekről. De tessék, Ayumunak tetszik! Akkor mégis csak van valami önkritikája, ha már talált egy lányt, aki ezt díjazza. Az meg már más kérdés, hogy Ichiro mit mond, mert ő ameddig csak él, szekálni fogja ezért.

- Végül is... van - vont vállat Daisuke. - Ja, igazából három is, ha a bicskát is számoljuk. De nem fog rám támadni. Még nem. Nem hiszem, hogy ekkorát kockáztatna. Túl sok minden múlik ezen számára. Amíg nem szerzi vissza a telefont, addig no para!

- Nem, tényleg nem szokása - erősítette meg Ichiro. - Hiroshi ahhoz túl becsületes, hiába próbálja néha a rosszfiút sugallni. Valahogy nem megy számára. Bár de... velem szemben már egész jól megy neki, de az más kérdés, az haverok közötti ugratás. Viszont ez elég biztatóan hangzik. Hmm... ha tényleg így tűnt a viselkedéséből és a mondanivalójából, akkor elvileg nem lesz gond. És azt mondod, beszélni akar velem? Na az még egy érdekes történet lehet... Talán pont járt is itt, csak aludtam, ki tudja. Majd megtalál...
Igyekezett lazán előadni a dolgot, de mikor Hiroshi látogatása került szóba, mintha kicsit mégis megingott volna. Olyan sok minden van, amit még nem mondott el neki... El tudja majd egyáltalán valaha...?
Igyekezett elvonatkoztatni a fejében lévő gondolatoktól és visszatérni a jelenbe.
- És... a másik látogatás...? - kérdezte óvatosan.

A férfi halkan hümmögött. Nem egészen erre gondolt, de érdekes terület.
- Miért? - érdeklődött a férfi. - Nem hiányzik a családod? Nem féltenek? Hát nem lenne jobb megnyugtatni őket...? Hayatét meg értem, én se reklámoznám, hogy egy rohadt áruló vagyok... De te... talán... szégyenled bevallani előttük, hogy gyilkos vagy? Vannak rémálmaid, Yuuka?

Ayumu meglepetten pislogott.
- Nekem ez... eszembe se jutott... Szerintem ez egyáltalán nem olyan! Ez... nem olyan, hogy ne lenne férfias! Nagyon stílusos... egyedi...
Ijedten kapott észbe, és elpirult.
- Jajj Istenem, ez most úgy hangzik, mintha... - harapdálta idegesen az ajkát.

- Rendben - bólintott Nami. - Holnap még azért a délelőtt folyamán mindenképp keress meg, ha nem akarod, hogy megöljön az aggodalom... Ja, és... szobaszámot! - parancsolta.

- Nami? - kérdezett vissza szétszórtan Miharu. Persze... a harmadik látogatás tervéről Ichiro még nem is tudhat... Talán... jobb is, ha nem fog. Aggódna... Talán nem is helyeselné.
- Egész jól ment. Könnyebben vette, hogy tudom, mint vártam, és nagyon sok mindent elmondott! Azt hiszem... tisztáztuk a félreértéseket, már mindenn rendben van, és... kicsit... Natsuki is sajnálom már, akárhogyis nem szerettem... És nem csak azért, amiért Namit is, hogy meghaltak a barátai, vagy amiért minadannyiótokat, hogy bele lettetek kényszerítve, hogy rossz döntések közül válasszatok...
Közben megszerezték a kajáikat is. Érdekes volt ez a téma evés közben, de Miharu nem zavartatta magát, ha ételről volt szó. Nagyon, de nagyon kevés dolog tudta elvenni az étvágyát. Mosolyogva gondolt arra, hogy étvágy szempontjából olyan, mintha tényleg testvérek lennének. Sőt... kicsit alváséból is...

- Nincsenek... - felelte szinte rögtön Yuuka, majd önkéntelenül mégis módosított. - Mostanában a szigetről nincsenek... Nem vagyok gyilkos...!
Bár biztos ez...? Az erdei csatában ő is részt vett, és bár nem sokon múlott, Ichiru és persze Namiék segítségével mégis felülkerekedtek a katonákon. Akkor ő is harcolt, ő is lőtt. Honnan tudja, hogy nem az ő egyik golyója bizonyult végzetesnek...? Sehonnan....
- A családomat pedig... mármint ami megmaradt belőle meg nem valószínű, hogy érdekli, hol járok most. Mindkét félnek jobb így...

- Mintha fokozni szeretnéd az önbizalmamat - segítette ki Hiroshi, szándékosan inkább errefelé terelve a szálakat. Bár a lány pirulása sejttette vele, hogy nem éppen erről van szó, de igyekezett nem arra koncentrálni. - Amúgy köszönöm, tényleg jól esett, főleg tőled. De most már te sem úszod ám meg! Veled például mi a helyzet így hobbik terén?

- Én úgyis könnyebben feljutok, mint te le - csóválta a fejét Daisuke, de azért megadta a szobaszámát. - Na jó, téged ismerve ez mégsem olyan biztos. Délelőtt...? Ja jó, úgyis szabadnapom lesz. Akkor majd valamikor benézek. Addig is jó éjt meg hasonlók. Ja, és kösz.

Emiko a sírás szélén volt, mikor levetette magát a kanapéra. Eszében sem volt átöltözni, semmire sem volt ereje. Nem lehet... Nem lehet... Nem tudhat semmit, megmondta volna, ha tud konkrétumokat! Vagy... úgy gondolja, ezzel kínozza jobban? Hát igaza van! Mert most... most... És ha... ha tényleg halott? Az ő hibája... Ő a gyilkosa... Megölte a saját anyját...
Ijedten rázkódott össze, ahogy valami csiklandós ért az arcához. Felpattant a szeme, de először nem is tudta meghatározni mi az a fehér pamacs. Kipislogta a könnyeket a szeméből, s csak akkor jött rá, hogy a macska az, mikor az állat letelepedett a feje mellé. Hogy mászott fel ez ide? Ugrik ekkorát egy ilyen piciség? Bátortalanul rátette a kezét. Tényleg... furcsa az érintése... olyan... selymes... Félve simogatta. Úgy tűnt a cica nem akar elmenni. Nem... bánja...? Miért jött ide? Elvette a kezét, s a hatalmas masnit figyelte.
- Zavar, igaz? - kérdezte halkan. - Leszedem, maradj nyugton...
Óvatosan bogozgatni kezdte a szallagot, de úgy tűnt nem igazán tetszik neki, már pont úgy tűnt kislisszan a keze közül, mikor sikerült leoperálni.
- Tessék... Már... semmi baj...
A macska kényelmetlenül helyezkedett. Hát igen, az előbb olyan jó feküdt, msot megzavarta. Milyen picike... És egyedül van...
- Nem... hiányzik a mamád...? - kérdezte halkan. Választ azonban nem kapott, akármilyen türelmesen is várt.

- Valóban? Ezekszerint másról vannak... Hallgatlak... Biztos megkönnyebbülés beszélni róla - játszotta Morinaga a jószívűt. Hayatére ezúttal ügyet sem vetett. Mint ragadozó figyelte a zsákmányát, csak azt...

Tisztázták a félreértéseket? Na azért arra kíváncsi lenne, hogy mennyivel bővítette ki Nami a történetet. Bár érthető módon bizonyára nem mindent mondott el. Érdekes is lenne...
- Tehát Natsukit is ismerted már... Bár ez várható volt, ha már ugyanahhoz a csapathoz tartoztak. És akkor Nami nem akadt ki azon, hogy tudod. Az jó... Amúgy... akkor miért sajnálod Natsukit? Már ezek is bőven elegek. Van más is...?

Ayumu megörült, hogy a fiú félreértette az elakadását.
- Hobbi? Ó, hát én... szeretem... - elbizonytalanodott. - Nem is tudom, sokfélét. Szeretek olvasni. Más országokról, de itthonról is. Történelmet, irodalmat... De... nem igazán szoktam hasznos dolgokat csinálni... - vallotta be.

Yuuka túl későn vette észre, hogy hibázott, de most már nem vonhatta vissza. Nem mert segítségkérőn Hayatéra lesni, mert tudta, most a fiú nem segíthet.
- Csak a betegségem miatt nyugtalanul aludtam... Nem szeretem a viharokat, de mégis azzal álmodtam...
Jól van, csak semmi konkrétum...! Nem szabad Benawira terelni a beszélgetést, semmiképp sem. Akkor pont oda lyukadna ki, amitől a legjobban tartott.

- Nincs mit. Jó éjt neked is! - búcsúzott Nami. Alighogy csukódott az ajtó, hallotta is Shinji lépteit, ahogy visszaóvakodik a nappaliba. Csípős megjegyzésével se bírt sokáig várni. A lány még le se tudott ülni, már hallotta a szavakat a háta mögül.
- Na, befejezted az enyelgést?
Dühösen fordult hátra. Talán ha nem lett volna olyan közel, talánha számít rá, hogy ott van, másként alakul, talán akkor lett volna ideje lehiggadni, de... nem így történt. Teljes erejéből pofon vágta Shinjit, ami nem is volt kevés az ő esetében.
- Fékezd a nyelved! - sziszegte. - Daisuke veszélyben van, és én segíteni fogok neki, mert barátok vagyunk! Nem szeretők, barátok! Elég volt Nobu beszólásait hallgatnom, alaptalanok, és erről nem nyitok még egyszer vitát!
Shinji sokkolva nézett maga elé. Hallotta a lány szavait, de egyáltalán nem azokkal volt elfoglalva. Képes volt... megütni őt...? Valaki... felpofozta? Pont EZ a lány? Úgy érezte joga van ezt bármilyen körülmények között...?
Nami azon kapta magát, hogy Shinji dühödten szegezi a kanapéhoz.
- Ezt nem kellett volna, te ribanc! - vágta hozzá olyan dühvel, hogy Namit halálfélelemhez hasonló érzés járta át. Bár talán csak a két nappal ezelőtti emlékek miatt...? A szíve őrülten kalapálni kezdett. Halkan felnyögött. Miért szorítja ilyen erősen? Fáj... Félelmetes... hogy ilyen közel van...
- Ne, Shinji... Sajnálom!
A fiú meglepetten kerekítette el a szemét. Hihetetlenül gyorsan engedte el a lány karjait, és azonnal el is tűnt a szobája mélyén.

- Ilyen szempontból akkor hasonlóképp vagyunk - mosolygott Hiroshi. - A hasznos dolgok gyakran tőlem is távol tartják magukat. Nehezebb lecsapni rájuk, mint ahogy az ember gondolná.
Itthon...? De furcsa... Pár hete még neki is ugyanazt jelentette ez a szó, mint Ayumunak, de jelenleg... jelenleg neki nincs ilyenje. Nincs olyan, amire rá tudná mondani azt, hogy 'itthon'. Még nincs. A kérdés az, hogy vár-e még egyáltalán rájuk valami hasonló, vagy csak tengődni fognak...

- Hm - valahogy még ez a hümmögés is lenézően hatott. - Viharok... Nincs túl nagy tűrőképességed - sóhajtott a férfi. - Emiko tényleg izgalmasabb. Nem is értem, miért jár pont veled Benawi, ha összehasonlítási alapként egy ilyen nőt ismert, nem is kicsit...

Itt sincs Shouri, ott sincs Shouri... Csak nem feladta mára? Na végre, épp elég volt, hogy egész délután a nyomában loholt. És valószínűleg nem akkor kezdte. Hogy talált rá egyáltalán? Már várta őt, nem? Túl nagy ez a hajó ekkora véletlenekhez. Tehát már azt is tudja, hogy a konyhán dolgozik. Ő meg lényegében semmit sem tud róla. Ez egyre jobb és izgalmasabb lesz...

Miharu elgondolkozva nézett maga elé. Nem illene kikerülnie a válaszadást, ha Ichiro is annyi mindent elmondott.
- Morinaga... szórakozott vele. Itt. Nem elé, amiket átéltetek, még... még itt is rátett egy lapáttal, hogy sose nyugodhasson meg. Ő... nem egy szent, de... azt hiszem mindenki megérdemli az életet. Az esélyt a... nyugalomra.

- Nem hittem volna, hogy tényleg olyan gyorsan végzel... - csóválta a fejét hitetlenkedve Tatsuya, mikor már visszafelé tartottak a vacsoráról. - De nem csak a készülődéssel, most a kajával is! Nem is ismerek rád.
- Engem is meglepett - bólogatott Haruka. - Élvezd ki utólag is, mert egy darabig nem lesz megint ilyen.
- Kár, pedig meg tudnám szokni, hogy nem kell rád órákig várni.
- Viszont azt meg már alapból megszoktad, hogy ennyit kell rám várni. Különben is sokkal nehezebb átszokni valami újra, én pedig nem akarlak ekkora stresszhatásnak kitenni.
- Ó, köszönöm az előzékenységed...
- Igazán nincs mit! - vigyorgott elégedetten a lány.

- Úgy gondolod? - kérdezte meglepetten Ayumu. - Akkor... talán... nem vagyok olyan haszontalan, csak... még nem találtam meg, mert nagyon szeretnek elbújni...
Valahogy megnyugtatták a fiú szavai.

Ne figyelj rá, ne figyelj rá, ne figyelj rá...! - győzködte magát Yuuka. Nézze csak le, higgyen amit akar, csak hagyja végre békén...! Mert hiába próbálkozik, a szó úgyis mindig arra terelődik, amerre a férfi akarja. Ő kevés ahhoz, hogy kijátssza, hiába mondta Natsuki, hogy meg se próbálják...
Benawi... Mit csináljak? Nem akarok a kezére játszani, de nem tudom, mikor mi a helyes lépés. Ha elhitetem vele, hogy érdemtelen vagyok, akkor békén hagy...? Nem, ő csak akkor hagyja békén, ha ő is úgy akarja...
- Mégis engem választott... - szaladt ki önkéntelenül is a száján.

Morinaga elmosolyodott. Nocsak? A büszkeség első szikrája? Különös...
- Hát, reméljük nem fogja nagyon csúnyán megszívni miatta...
Úgy tűnt, elégedett, mert innentől kezdve már egyetlen szót sem szólt a pároshoz. Csendben elfogyasztotta a desszertjét is, majd udvarias köszönéssl távozott.

- Morinaga...? - ismételte meg a nevet Ichiro. Mindeddig még egyszer sem látta a férfit, még csak elképzelni sem tudta, hogy néz ki. - Ezek szerint itt van a hajón? Bár igazából... azt sem tudom, kicsoda... De... szórakozott vele? Miért? Mégis meggondolta magát és nem akar tovább segíteni? Vagy csak szimplán szívózik?
Bár igyekezett nem kimutatni, Miharu utolsó két mondata visszhangot vert a fejében. Mindenki megérdemel egy esélyt... Ha ő személy szerint nem is Natsukit helyettesítette be, de igencsak elgondolkodott ezen a pár szavon. De hát... ez nem ilyen egyszerű... Ő is tudja ezt, de... de mégis nehéz elismernie azt a bizonyos esélyt...

Shinji nem is olyan sokára ingerülten hagyta el a szobáját, sőt a kabint is. Nami nem mert utánaszólni, hogy hova megy. Még mindig sokkhatás alatt volt. Mért... fél ennyire tőle? Bárki másnak letörné a kezét ilyenkor... de Shinji... Ellene nem mer harcolni... Miért...? Mert... Shinji tényleg ölni akar?

- Nem tudom - nyögte gondterhelten Miharu. - Tényleg nem... Nem akartam, nem kellett volna ezt memondanom neked... Nem akarom, hogy aggódj miatta...

- Mivel semmiképp sem vagy haszontalan, szerintem is inkább bújócskáznak. Csak kell ellenük valami jó stratégia, mert néha igencsak elkelnének...
Hiroshi napok óta azon gondolkodott, hogyan is tudná Ayumu önbizalmát legalább minimálisan növelni. Például az ilyen 'haszontalan vagyok' nézetek kiirtása egész jó kezdet lehet. De végtére is... akár szeretné, akár nem, el kell ismernie, hogy valamilyen szinten Shinjinek is hatnia kellett a lány önbizalmára, ráadásul pozitív irányban. Ezt de utálta elismerni...

- Igen, jó lenne - bólogatott mosolygósan a lány. - Ha kitaláltál valamit, majd oszd meg velem is! Vagy egyszer tarthatnánk közös hasznos elfoglaltság-vadászat napot! Ugye... még nem védett faj? Az nagy baj lenne...

Hayate alig várta már a vacsora végét, Morinaga távozása után szinte rögtön pattant fel a székéből.
- Sajnálom, de nem igazán tudtam volna úgy beleszólni, hogy kimentselek... - nézett bocsánatkérőn Yuukára, majd szinte rögtön az ajtó felé pislogott.
- Nem tudtál volna segíteni... Ha valakire rászáll, azt nem hagyja békén - sóhajtott a lány. - Nem akarom tudni, végül miért hagyta abba. Örültem, hogy békén hagy, de... nem tetszett ez az egész...
- Siessünk vissza - sürgette Hayate. - Nem tudom, milyen állapotban lehet most Emiko...

- Abban a tekintetben jobb így, hogy talán valamennyire fel tudok készülni lélekben - felelte Ichiro. - Bár azt még nem igazán tudom, hogy mire... De legalább tudom, hogy eggyel több tényező van, amivel számolnom kell.

- Erre nem is gondoltam...! Lehet, hogy tényleg megpróbálták levédeni őket. Ez esetben... remélem, legalább kicsit hajlamos vagy a tilosban járni, mert akkor illegális eszközökhöz kell folyamodnunk. De végül is egy szót sem szólhatnak, hisz mindezt az emberiség érdekében tesszük! Vagy legalábbis akár ezt is hazudhatjuk, ha elcsípnek.