10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- O... oké... - bólintott félve a lány. Borzasztóa kínosan érezte magát. Az imént... kishíján a szobájára hívott egy srácot, aki... aki még rá is játszott. Te jó ég, mit tett volna Akira, ha... engedi? Összehúzta magát, s igyekezett elterelni a gondolatait. Akira nem olyan... ő egy rendes srác... tényleg rendes... Nem kell tartanod tőle...

Yuuka szinte rögtön valamiféle félálomszerű állapotba került, bár egy része még ébren volt. Benawi... Holnap tényleg eljössz, ugye...? És tényleg már akár hajnalban?
Halványan elmosolyodott és a párnájába fúrta az arcát.
Nem akarok teher lenni a számodra... Nem akarok gyenge lenni, nem akarom, hogy kihasználjanak... mégsem tudok semmit sem tenni. Morinaga... nem tudom, mire készül... De előbb-utóbb ki fog derülni. És félek... Tényleg félek...
Mosolyát pár kósza könnycsepp fátyolozta el.

- Jól látom, amit látok...? - Tatsuya hitetlenkedve pislogott a szobája felé tartó Harukára.
- Mármint...? - fordult vissza a lány. - Igen, valóban pizsamában vagyok, Dr. Watson, csodás felfedezés.
- Úgy értem, semmi bár, semmi éjszakai kószálás... Csak meglepődtem. Ma szinte egész nap ilyen voltál, csupa meglepetés... És mindezek ellenére ezt mondod, ne gyanakodjak semmire?
- Ha egyszer felesleges - vont vállat a lány. - Mindenesetre jó éjt! Reggel majd találkozunk.
Tatsuya még mindig némi értetlenkedéssel indult meg a saját szobája felé. Most vagy ő hülye, vagy Haruka normalizálódott, vagy valami tényleg készül...

- Jó, hogy szólsz - öltött magára komoly tekintetet Ichiro. - Elfelejtettem mondani, hogy az álomkórom nemhogy ritka, de még azon belül is ritka, mivel fertőző. Ezek szerint már rajtad is jelentkeztek a tünetek. Furcsa... nem szoktak ilyen hamar... Bár bizonyára köze van hozzá, hogy elég sokat vagyunk együtt. Mindenesetre sajnálom, ha továbbterjed és súlyodbodik, nyugodtan hivatkozz rám a munkaadóidnál, ha elpillednél egy-egy darab közepén.

Benawi holtfáradtan rogyott az ágyába. Még jó, hogy most akármeddig aludhat. Ez a késő estig tartó meló kimerítette. Nem is kicsit. De ha Yuukára gondolt... Borzasztóan hiányzott a közelsége... Az a pár alkalom, amikor érezhette a teste melegét, mikor elaludt... Hatalmasat sóhajtott.

Miharu ijedten nézett a fiúra.
- H... hé... ilyennel nem jó viccelni - nyögte. - Ugye... ugye viccelsz...?
Hát persze, hogy viccel, te idióta, hisz nem is vagy álmos, csak bekamuztad, mert nem akartad azt mondani neki, h reggel korán le akarsz lépni...
- Na jó, nem érdekelsz, húzzunk aludni - kelt fel duzzogva, s sietve megindult. - Nem leszek álomkóros!

- Itt is volnánk - pillantott az ajtóra Hiroshi, majd bólintott. - Lassan én is kezdem megérezni a fáradtságot. Holnap majd találkozunk, legkésőbb délután biztos. Akkor hát... jó éjt és szép álmokat...!

- Nem, tényleg nem leszel - bólogatott egyetértően Ichiro, miközben Miharu nyomába eredt. - Nem leszel, mert már az vagy. Én... tényleg sajnálom... - vette elő gyászos arckifejezését. - Nem hittem volna, hogy felnőttekre is hat...

- Neked is! - igyekezett összeszedni magát Ayumu. - És köszönöm a szép estét... Akkor... holnap... valamikor...
Alighogy becsukta maga mögött az ajtót, a lány azonnal a fürdőszobában kötött ki. Sietve dobálta le a ruháit, s menekült be a zuhany alá, hogy lehűtse magát. Hogy viselkedhetett ilyen idiótán?! Mi a fene ütött belé a végén? Hiszen... hiszen ott az a srác, és tetszett neki, és elgondolkozott azon, hogy... akkor msot mért gondolkozik el Akirán is?! Ez így egyszerre nem megy!!! Ez hihetetlen... Most... most mit kéne tennie?

Miharu csúnyán nézett a fiúra, aztán mutatóujjal jól homlokonbökte.
- Aludjál, mert már nagyon fáradt vagy! Pállik az agyad is... - azzal bevette magát a fürdőszobába, de kivételesen rapid gyorsasággal elő is mászott, hogy mihamarabb az ágyban köthessen ki.
- Jaaj, azt hiszem, mégis igazad van... - motyogta tettetett erőtlenséggel. - Sajnos, ma már nem tudjuk folytatni ezta beszélgetést, holnapra meg már nem érvényes az akármire válaszolokos igéretem, milyen káááár...
Majd úgy tett, mintha ebben a pillanatban bealudt volna, bár ez azzal a vigyorral az arcán nem volt túl... hihető...

Hiroshi egy sóhajtással dobta le magát az ágyára. Majd holnap zuhanyzik, most már se kedve, se ereje. Ez egy... meglehetősen érdekes nap volt. Hogy játszódhat le ennyi érzelem egy emberben egyetlen nap alatt...? És ez a séta... mégis mire volt jó? Megint csak nehezíteni próbálja a dolgokat. Meg a végén még el is cseszte. Ez tényleg érdekesre sikerült...

Morinaga korábban ébredt mint gondolta, s ha már így alakult, úgy döntött másokat sem kímél. Nyolc óra? Ó, mi az egy dolgozó embernek... Azonnal telefonált, hogy egy bizonyos fiút a bárpultól látni akar, hogy konultáljon a szobájában lévő készelt feltöltéséről. És ő bizony csak azzal az eggyel szimpatizál... Nem, nem érdekli, hogy délutános, az se zavarná, ha szabadnapos lenne!
Így hát Hiroshi kellemetlen ébresztésben részesült.

- Igen, így állunk? - Ichiro arcán gonosz vigyor jelent meg. - Lenne még egy utolsó kérdésem, de mivel jelenleg nem vagy olyan állapotban, hogy meg tudd válaszolni, valószínűleg saját magamnak kell kiderítenem. Úgyis tartozom eggyel még neked.
Közelebb osont Miharu ágyához.
- Mondd csak, Miharu... Csikis vagy, drágalátos nővérkém?

Shinjinek nem volt kedve kimászni az ágyából, úgyis csak tervezgetni akart, és mennyivel kényelmesebb onnan... Szóval. Ayumu az ujja köré csavarva, de... tartani kell ezt az állapotot. Na de hol randizhatnának ma? Hm, elsőlépés. Kinyomozni mikor dolgozik, majd második, hol a szobája. Hmm, és virágot is kell vennie neki. Attól totál kész lesz egész napra... Milyen egyszerű lány.

Miharu halk sikkantással tapadt a falhoz.
- Nem!!!!!! - felelte éles hangon.

Benawi, bár említett egy bizonyos hajnali látogatást, nem csupán udvariasságból hagyta ki a dolgot. Ugyanis még nyolc órakor is úgy aludt, mint a bunda('sok)... Szegény, szegény Yuuka...

- Helyes - vigyorgott tovább Ichiro, majd visszahátrált az ágyához. - Ez egy roppant értékes információ, mármint hogy még véletlenül sem vagy csikis. Rendben, most már tényleg nyugodt szívvel megyek aludni.

Hiroshi kelletlenül kelt ki az ágyából.
- A tökömbe már... - motyogta álmos tükörképének. Ennyit arról, hogy jól kipiheni magát... Van még ideje zuhanyozni? Várjunk csak... miért is keltették fel? Csessze meg, Morinaga! A rohadt életbe... Mit akarhat? Igencsak érdekes időzítés részéről, tekintve a tegnapra. De nem, honnan is tudna róla...? Mindenesetre jobb lesz, ha siet...!

Miharu meglepetten, de még mindig nem minden gyanú nélkül feküdt vissza. Azt hitte... kapásból letámadja... Huhh... A kis szemét... Ezt még... Grr...

Kazu nagy nyújtózkodással köszöntötte a világot. Na megint reggel van. Pedig azt hitte, Hiroshi benéz majd még hozzá tegnap, de biztos túlságosan lefoglalta az a csaj. Tényleg... ki az a csaj? Na majd ha erre jár Hiroshi, jól megkérdezi tőle! De most viszont... most viszont készülés a melóra.

Morinaga türelmetlenül tépte fel az ajtót, s mogorván tessékelte be Hiroshit.
- Mondd csak, nem akartál te valamit mesélni nekem... - kezdte halkan, majd szinte ordításra váltott - mondjuk még a tegnap folyamán?! Idióta! Úgy emlékszem, azt mondtam vigyázz rá! Vagy én vagyok már túl öreg, és szenilisedem?!

Miharu némán óvakodott ki az ágyából. Hahaha! Nyolc óra! Újabb koránkelési rekord! Büszkén és halkan szambázott be a fürdőszobába, néhány ruhadarabbal a kezében.

Emiko ijedten pattant fel az ágyban. Mi?! Hayate éjjeliszekrényen fekvő karórája nem kicsit döbbentette meg. Nyolc is elmúlt?! Lehetetlen... Már megint! Nem is csináltak semmit este... és... fura... nem is álmodott... nem voltak... rémálmai... Lassan visszaereszkedett az ágyba. Fura...

Kenta boldogan fordult át a másik oldalára. Hahahaha, szabadnap! Tíz óra előtt a szemét se hajlandó kinyitni! Bár akkor... nehéz lesz megállapítania, tíz óra után van-e már... De ez most részletkérdés... Majd biztosra megy! És most még közel sem biztos...

Hiroshi ha eddig nem is, most biztosan felébredt. Bassza meg... De igen, tudja. Honnan a jóból?! Nem valószínű, hogy Ayumu beszélt volna, meg alkalma sem lett volna rá. Morinaga meglátta őket, vagy mi van? Na ez a nap sem lesz túl fényes, ha végig ilyen lesz. Bár ahhoz előbb még ezt is túl kell élnie...
- Túl ideges voltam a reális gondolkodáshoz... - felelte, miközben többé-kevésbé igyekezett megőriznie higgadtságát. - És Shinji nálam sokkal jobban csavarja a szavakat. De mivel Ayumu nem tudhatja meg, kik vagyunk, így mégsem érvelhettem azzal, hogy Shinji csak egy pitiáner nőcsábász...

- A rohadt életbe, nem érdekel, hogy, de... meg kellett volna akadályoznod! - dühöngött tovább Morinaga. - És... pontosan azt fogod tenni, azt fogod, mert ha még egyszer találkoznak, én kicsinállak! Először téged, aztán Shinjit is! És ha Ayumunak egy haja szála is görbül... azt is megbánod, hogy megszülettél! - sziszegte. - Ő nem tehet semmiről, érted, semmiről! És Shinji most rajta akar bosszút állni, hát tényleg nem értesz semmit?!

Hayate éberen figyelte Emiko minden mozzanatát. Azt hitte, valami baj van, de megnyugodott, mikor Emiko visszafeküdt mellé.
- Ugye nem volt rémálmod...? - kérdezte halkan, de nem tudta teljesen elnyomni a hangjából kihallatszó aggodalmat.

Nem, Hiroshi fejében tényleg nem álltak még össze a dolgok. Ám szerencsére Morinaga hangja hamar magához térítette, és már nyoma sem volt rajta az előző fáradtságnak. Hogy érti azt, hogy bosszút...? Bizonyára jogosan félti Ayumut, ha ennyire kiakad. A francba, ezt rohadtul elcseszte! De ő honnan tudja, mit tervez Shinji? Mindegy, ha életben akar maradni, nem törődik ezzel az aprósággal, hanem szépen teljesíti a rá kirótt... ehh, parancsot. De ez minden bizonnyal Ayumu érdeke is. Ekkora fenyegetést jelent rá Shinji...?! Nem, ő sem akarja, hogy baja essen a lánynak...
- Elkérhetném Shinji szobaszámát?

Hogy rohadna meg mindegyik ott, ahol van...! Már csak ez kellett neki, komolyan, hogy ezek itt csüngjenek rajta! Úgy látszik, ma megint meg kell egy kicsit fenyíteni őket. Persze csak finoman, hogy ne legyen túl feltűnő. Hihetetlen, hogy az embert mennyire ki tudja készíteni pár kölyök...! Sokkal komolyabb dolgok aggasztják, erre ezekre kell vigyáznia!
Shouri elégedetlenül felsóhajtott. Már csak pár nap...

Emiko meglepetten fordult oldalra.
- Ébren vagy? - kérdezte halkan, s a fiú arca felé nyúlt. Elmosolyodott, ahogy az arcához ért.
- Nem, egyáltalán semmit sem álmodtam, pedig... már számítottam rá, de... semmi. Mint a bunda... Talán... megnyugtatsz...

Yuuka maga is meglepődött, hogy viszonylag korán felkelt, ráadásul saját magától! Halványan elmosolyodott. Végre ma van!
Kimászott az ágyából és lábujjhegyen az ajtajához osont, hogy kileshessen rajta. Mikor nem látott odakint senkit, elnézően, de talán kissé csalódottan mosolygott.
Gondoltam, hogy a hajnal mégiscsak túl korán van. De legalább lesz időm normálisan elkészülni és... A cica! Vajon... mi mindent csinált egy éjszaka alatt...?

- Örülnék, ha így lenne - felelte Hayate, miközben kezét az arcán lévő kézre fektette. - És nem csak azért, mert akkor minél több időt kellene velem töltened, hogy továbbra is 'hassak'. Azt hiszem... egy kicsit megkönnyebbültem.

- Hogyne... - fonta keresztbe a kezét Morinaga, s lediktálta a számot. - Intézkedj mihamarabb! És jelentést kérek... Nem este, nem holnap, nem a hajóút végén, hanem azonnal, amint valami változás van, értetted?! Ne akard, hogy megint én menjek utánad, mert annak nem lesz szép vége...

- Értettem... - szűrte a fogai között Hiroshi. Érezte, hogy ez most nem csak üres fenyegetés. - Megyek és megteszem, ami tőlem telik. Valahogy leállítom. - Az ajtó felé pillantott, de úgy látta, most jobb nem kockáztatni. Most jobb, ha udvarias lesz, és nem csak úgy elhúz... - Elmehetek?

A cica szomorú nyávogással termett Yuuka lábánál, amint észrevette a lányt. Hihetetlenül édes szemeivel pislogás nélkül nézett fel rá, és még csak meg sem mozdult, úgy figyelte.

Emiko felsóhajtott.
- Azért... ez... nem sokat változtat a dolgokon. Félek... Nem csupán aggódom, félek... nagyon... Meg kell tudnom, de... most már csak ott kötünk ki, igaz? És az még négy nap... Keresnünk kellett volna valami internetkávézót, vagy valamit a parton!

- Menj... - felelte hidegen a férfi. Egy cseppet sem tűnt kevésbé ingerültnek, sőt, úgy tűnt eleve nem bízik abbam, hogy Hiroshinak van esélye hatni Shinjire.

Yuuka mosolyogva hajolt le, hogy kicsit megbabusgathassa a kismacskát.
- Nagyon nem tetszett Emikonak a masnid, igaz? Bár talán jobb is, hogy leszedte, így sokkal barátságosabb veled. Mondd csak, ugye nem csináltál semmi rosszat...?

- Ígérem, hogy az lesz az egyik első dolgunk - felelte Hayate, és közelebb húzódott Emikohoz. Ha tényleg megnyugtatja, arra most nagy szükség van... - Már ha egy bizonyos illető nem tesz még hasonló megjegyzéseket, amiből esetleg rájöhetnénk. Nem tudom, hogy ennyiben hagyja-e...

Miharu némán óvakodott közelebb Ichirohoz. Csikizés, mi...? Na most megkapod...
Már hajolt is fölé, de... Nem volt szíve. Szegény, még biztos aludna egy jó darabig, de ha most felébreszti... Nem. Had pihenjen csak. Egy gyors puszit nyomott az arcára, hogy azután sietve távozzon, minta semmi sem történt volna. Érezte, hogy ég az arca, pedig... vele nem túl gyakran esett meg ilyen. De nem bánta ezt a hirtelen elhatározást.

Hiroshi mélyet sóhajtott, mikor már újra a folyosón tudhatta magát. Miért érzi azt, hogy ez rohadtul nem lesz egyszerű dolog? Sőt, piszkosul nehéz lesz! Még hogy megtéríteni Shinjit...
De Ayumu érdeke! - próbálta biztatni magát. - Na meg a tiéd is... Nem kicsit vagy szarban, Hiroshi.
Nyolc alig múlt. Nem valószínű, hogy Shinji már ilyenkor ébren van. De mindegy, addig vár majd az ajtajánál, amíg ki nem fárad hozzá. Bár lehet, hogy igencsak hosszú várakozás lesz...

Mikor a cicától nem kapott semmi érdemleges választ, Yuuka gyanakodva indult felfedezni a szobát. Oké, ez a fotel rendben... Az meg már tegnap is ilyen volt, az első áldozat. A törölköző is kissé szét volt túrva, látszott, hogy ha csak ideiglenesen is, de aludtak rajta. Na már csak rá kell szoktatni, hogy a törcsi jobb, mint a fotel vagy a kanapé. Itt még mindig semmi.
Kicsit tovább fordult és szinte rögtön grimaszolt egyet.
- Jaj, ne már...! Szinte pont mellé, nem tudtál volna csak egy kicsit közelebb mászni...? Tudom, hogy nem rendes alom, de azért mégis...
Szemrehányón nézett a cicára, és hiába volt kicsit dühös, nem tudta volna bántani.
- Na jó... - sóhajtott fel, felkapta a macsekot, és az alomhoz lépett vele. - Nem szeretem a drasztikus módszereket, úgyhogy próbálkozzunk továbbra is csak szelíden. Alom, ez és csak is ez! Mert most én még nem bántalak, de a többieknek még ennyire sem fog tetszeni az alkotásod. Jobb, ha valahogy feltakarítom, mielőtt felébrednek...

- Mindenképp rá fogok kérdezni... - felelte halkan a lány. - Nem hinném, hogy válaszol, de... Hayate, meg kell tudnom! Nem bírom ki, én... én... lehet, hogy az anyám halott... az én hibámból... Nem... ezt én...
Sietve felkelt az ágyból.
- Ha nem is álmodtam vele, de... én... nem tudom kiverni a fejemből... Én... már... nem tudom, hogy helyesen döntöttem-e. Kötelességeim lettek volna... Én... pedig csak elmenekültem... Gyűlöltem, amilyen, de... én... pont azt teszem mint ő... Nem először. Pont olyan vagyok, mint amit benne gyűlölök...

Shinji halk nyögéssel vette tudomásul a kopogtatást. Remek... Ki lehet az?! Nagy sóhajjal mászott ki az ágyból, s úgy döntött ő itt mégiscsak vendég, úgyhogy perpill cseszik átöltözni. Hosszú nadrág van rajta, a felsőteste meg igenis jól néz ki, úgyhogy inkább örüljön bárki is az... A kócos haj meg egyesek szerint külön szexis... Hm, ugye valami nő lesz az?
- Hiroshi... - morogta csalódottan. - Ha tudtam volna, visszaalszom... Mi van már?

Morinaga dühösen meredt az ajtóra. Most gondolkodni akar, mi tévő legyen, nincs szüksége látogatókra! A francba is! Ha az a fiú a kezei közé kerül… Még meg se fojthatja, mert Ayumu… Hogy nem vette észre, hogy ez a kis rohadék ilyen okos… Minden oldalról bebiztosította magát! Egy rossz lépés, és kicsinálja Ayumut! Minden szempontból meg tudja tenni… Fizikailag és lelkileg is. Észre kellett volna vennie, hogy erre készül!
Szinte feltépte az ajtót.
- Miharu? Most nem egészen alkalmas… - közölte a lánnyal ridegen.
- Kellemetlen. Viszont ez most fontos… - csörtetett be a lány a férfi legnagyobb megrökönyödésére. Igyekezett lehiggadni, és becsukta maga mögött az ajtót. Kimérten sétált vissza.
- Mit óhajtasz? – kérdezte a nőtől.
- Tudni, hogy mik a céljaid. Átvágod őket? Vissza fogod őket küldeni? Az életükkel játszol!
A férfi döbbenten meredt előre. Mi…? Nem, ez csak félreértés lehet, másról beszél. Nem tudhatja!
- Nem értelek…
- Ichiro, Nami, Natsuki! – hadarta dühösen a lány. – A Program! Ne vágj ilyen meglepett arcot, nem vagyok idióta!
- Honnan tudod…?! – sziszegte a férfi.
- Kinyomoztam – szegte fel büszkén a fejét a másik.
- Gratulálok… - felelte a férfi furcsa hangon.
- Választ várok!
- Tisztában vagyok vele. De tudod, mennyi pénzt öltem, ebbe a projektbe?
- Emberekről beszélsz! – fakadt ki ingerülten a lány. – Majdnem megöletted Namit, Natsukit is teljesen kicsináltad érzelmileg, ezt… nincs jogod ilyesmit megvásárolni magadnak!
- Mióta is tegeződünk…? – kérdezte puszta kíváncsiságból a férfi.
- Hihetetlen, mekkora rohadék vagy! Hagyd már békén őket!
A férfi nagyot sóhajtott.
- Nem kellett volna ebbe belemásznod. A te érdekedet szolgálta, hogy ne tudj semmit… - mondta, és szokása szerint az ablakhoz sétált. Maga sem vette észre, hogyha feszült, mindig hátat fordít a beszélgetőpartnerének. Talán nem a legokosabb… túlzottan megszokta, hogy biztonsági őrök védik be a hátsó felét.

Hayate felült az ágyban és komoran pillantott Emikora. Pont olyan...? De milyen tekintetben? Azzal, hogy menekül? Végül is az anyja is ezt tette, mikor saját kis fantáziavilágot hozott létre magának.
- Ezt hogy érted? - mondta ki halkan is. - A menekülésre céloztál? Vagy másról van szó...? De nem is muszáj kifejtened, ha attól csak jobban fáj.

- Beszélhetnék veled? - kérdezte Hiroshi, majd válaszra sem várva igyekezett beljebb lépni. - Ha nem, akkor sem megyek el, szóval lényegében mindegy most a válaszod. De hogy ne tűnjek olyan udvariatlannak, még jó reggelt!-et is köszönök neked, vedd úgy, hogy megtörtént. Ó, és bocs, ha az igyekezetem ellenére kicsit mégis idegesnek tűnnék, csak tudod eléggé betettél nekem ezzel a tegnapi kis akcióddal. Szóval szépen megkérlek, hogy állítsd le magad.

- Igen - bólintott a lány. - És... veled kapcsolatban is, mikor... - halkan nyelt egyet. - Mikor... úgy tűnt vége... Én... én... úgy viselkedtem mintha... még mindig jogom lenne idejönni hozzád. Én... ha nem is pont úgy, mint az anyám, de elképzeltem egy fantáziailágot, aminek nem sok köze volt a valósághoz, és ha te... nem állítasz le... komolyan nem tudom, mi lett volna a vége... Milyen jogon hibáztatom akkor anyát? Ráadásul... Nekem minden fontosabb volt, mint ő. Egy egész országot meg akartam menteni úgy, hogy a saját anyámon meg se próbáltam segíteni! Még csak meg se fordult a fejemben! Elkönyveltem, hogy ő... menthetetlen, bolond... gyáva... aki nem is érdemel mást... És... én... én... - elcsuklott a hangja. - elhagytam. Az utolsó dolog voltam az életében, amiért érdemes volt élni. De elmentem. Elhagytam, mint apa. Egyedül. Most már tényleg. Hogy él-e még? Kétlem. De ezt... mindig tudtam. Úgy döntöttem, hogy meghalhat. Nem kár érte... Így döntöttem, mikor eljöttem.

Shinji meglepetten pislogott.
- Lányok már nyomultak rám ennyire, de pasik... Ha tudom, hogy ennyire beindítalak, felöltözöm - csóválta a fejét, miután bevágta az ajtót. - És én állítsam le magam? Jó ég, nem én tolakodtam be hajnalok hajnalán a másik szobájába!

Szóval ő már előre tudta, hogy ez lehet a vége? Vagy ha ki nem is mondta magának, de azért végig benne volt a tudat, hogy ha eljön, az anyja képtelen lesz tovább folytatni. És mégis így döntött. Hogy maga mögött hagy mindent, de főleg őt.
Ahogy viszont Emikot hallgatta, rá kellett ébrednie, hogy ha csak részben is, de ő is hasonlóképp tett. Sosem próbált meg közelebb kerülni az anyjához, holott ő nem taszította volna el, mint az apja, ezt tudta jól. Csakhogy sosem próbálkozott. Sosem kereste a társaságát. Pedig annyi kérdése lett volna. Annyi miértre akart választ kapni. De ez már lehetetlen. Az anyja... ha nem is halt meg, de könnyen meglehet, hogy kisemmizték. Hisz nem ő volt a jogos örökös, hanem ő, Hayate. Aki viszont papíron 'halott', akárcsak az apja. Az anyjának sem maradt más támasza. Ebbe... eddig bele sem gondolt.
De ez mégsem érhet az Emiko által meghozott döntés nyomába.
Szívesen mondott volna valamit, hogy ne legyen olyan kemény magával vagy hasonlót, de nem tudta megfelelően szavakba önteni. Ilyenkor gyűlölte, hogy nem tud vigaszt nyújtani. Ő... csak meghallgatja, de a vigasztalás részéhez még nagyon nem ért.
- Azt mégsem mondhatod, hogy nem érdekel. Akkor nem aggódnál érte. Mert aggódsz, azért is akarsz mielőbb választ kapni.
"Vagy... csak magad miatt aggódsz, hogy milyen döntést hoztál...?"