10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Hidd el, komoly oka volt a dolognak... - sóhajtott Eizan. - De ezt most hagyjuk, majd később. Még teljesen elrontaná a hangulatot. Hát olyannak ismersz, aki normál körülmények között megfeledkezik a barátnőjéről? Valamilyenképpen meg kell szüntetnem ezt a tévhitet. De vajon hogyan is kezdjem...? Hmm... talán mondjuk ezzel... - közelebb hajolt a lányhoz, hogy megcsókolhassa és addig is kiverje a fejéből aggodalmát. Hamarosan úgyis megint rátör majd...

- Igen, lehet - mosolyodott el Miharu. - Tudod, ha hallgatok rád, és ezt nem cseszem el, akkor talán lehettem volna a gyámod. És akkor most nem lennétek ekkora bajban. Sokat dolgoztam már nyugatiaknak, talán el lehetett volna már lassan intézni azokat a papírokat. Morinaga segítsége nélkül is... De így, hogy bemocskolta a nevemet... Ki fognakvágni innen... Soha az életben nem kapok többé munkát. De legalábbis biztos nem művészként, és nem külföldön vagy akár hajón... Lehet, hogy... - egy pillanatra az ajkába harapott - ezután nem találkozunk többé...

Natsuki aggódó arckifejezéssel húzódott el a fiútól.
- Komoly? Mi a baj? Eizan, történt valami? Baj van?!

Ichiro döbbenten hajtotta le a fejét. Soha többé...? De hát... mindent olyan szépen elterveztek már, hogy hogyan találkoznak majd, mikor Miharu arra jár a hajóval, de ez most mind semmivé lesz? Mert ha Miharu nem fog velük jönni - és már miért is jönne? Hisz igaza van, neki még van esélye a régi élete folytatására... -, akkor... könnyen meglehet, hogy többé tényleg nem látják egymást. És ez mind Morinaga miatt!
- Ha így lesz... - préselte ki magából a szavakat Ichiro - akkor te sem tudsz majd az eddigi álmod nyomán haladni... Újra kell gondolnod és meg kell változtatnod minden eddigi tervedet miattunk... miattam. Ha tartottam volna a szám, akkor nem jutottunk volna ide. És ne mondd, hogy nem igaz, mert így van. Tudom, hogy nem jó dolog az önvád és semmiképp sem hasznos, de... nem tudom nem érezni. Viszont ha tartottam volna a számat... sok mindent elvesztettem volna, amit a veled való beszélgetések során nyertem.

Eizan komoran nézett a lányra. A francba... Nem akart még erről beszélni, hogy Natsukinak legalább pár nyugodt perce lehessen, de csak nem tudott nem célozgatni. Persze sejthette volna, hogy észreveszi, hisz Natsuki nem hülye lány, aki csak úgy átsiklana egy ilyen megjegyzés fölött.
- Mostantól fokozottan kerülnünk kell Morinagát, már amennyire ez lehetséges - bökte ki végül. - Nem tudom és nem is akarom tudni, mi van vele mostanában, de jóval messzebbre ment, mint gondolni mertem volna...

Miharu sokadszorra tette fel magának ugyanazt a kérdést. "Minek mentem oda?!" De már... semmiképp sem tud ezen változtatni. Csakis az ő hibája. És emiatt most... elveszi Ichirot... Pedig annak ellenére, hogy teljesen idegenek voltak egymásnak, a fiú megbízott benne, és... kölcsönösen megkedvelték egymást. Nem is kicsit. Mindketten szerették volna, ha... ez nem ér csakúgy véget egy hét szép álmaként...
És most nem érdekelte a fájdalom, sietve elengedte a fiú kezét és átfordult a másik oldalára. Nem akarta, hogy Ichiro meglássa a könnyeit.

- Mért... mit csinált...?
Natsuki idegesen toppantott.
- Miért húzod az idegeim, Eizan, mért nem mondod ki?! Megint belédkötött?! Mit akar? Tőlem akar valamit? El kell mondanod, nem akarom, hogy egyedül állj ki ellene!

- Nagyon néz téged ez a cica... - csóválta a fejét Benawi. - Amíg ettünk azt hittem, amiatt, de még mindig néz... Kezdek féltékeny lenni...
Benawi felsóhajtott. Felkelt Yuuka mellől, s felnyalábolva a kis fehér gombócot ült vissza mellé.
- Na, tessék, jobb így már? - kérdezte a cicától. Az dorombolva telepedett le az ölébe. - Nagyon barátságos... - jegyezte meg a lánynak.

Ichiro lehunyta szemeit, keze erőtlenül lehanyatlott. Elfordult tőle... De ugye... ugye nem azért, mert ő is hibáztatja...? Épp elég az, hogy ő így érez, de ha már Miharu is...
Csak egyszer... egyetlen egyszer alakulna valami jól körülötte. Legyen az akármilyen kicsi dolog, rendkívül boldoggá tudná tenni, hogy végre valami úgy történt, ahogy azt ő szeretné. De az a pillanat még nem jött el, és talán nem is fog. Egyelőre csak maradt ez a már ismerős keserű érzés.

- De téged nem bántottak emiatt, ugye? És Hiroshiékkal is minden rendben van? - kérdezte a lány, mikor már kezdett lenyugodni, de visszafordulni még mindig nem mert. A hangja már elég biztos volt, de félt, hogy az arcán még látszanak a könnyek.

Shinji miután kellően kidühöngte magát, úgy döntött, ha már neki szar a délutánja, ideje tönkretennie másét is. És... elsősorban most nem szegény kislányra gondolt, de... ha rajta keresztül vezet az út... Mindenekelőtt viszont beszélnie kell Hayatével. Az ő szobájuk felé vette az irányt, s pár rövid kopogtatás után türelmesen várt.

- Nem, ez esetben nem mi - rázta meg a fejét Eizan. - Összefutottam a folyosón Ichiroval és ő figyelmeztetett. Valami lánnyal együtt utazik, aki a nővérének van kikiáltva. Valami Mi... Minako? Nem, valami más volt... Talán Miharu? Nem tudom, de biztos nem ismerem. Szóval ezt a lányt... Szerinted hogy képes megúszni valaki azt, ha lelő valakit...? Mert Ichiro elég konkrét szavaiból úgy vettem ki, hogy az általunk is ismert Morinaga ki tudja, miért, de... csúnyán elintézte ezt a lányt. Viszont Ichiro azt mondta, még életben van. Mit követhetett el az a lány...?

- Nem, nem bántottak... - felelte halkan Ichiro. - Csak Morinaga adta tudomásomra, hogy bizony ő volt. Hiroshival nemrég beszéltem. Elmondtam neki, mi történt, és kértem, hogy figyelmeztesse a többieket Morinagára. Ez eddig sem volt játék, de most pláne nem az. Hátha ki tudnak találni valamit, bár fogalmam sincs, mit lehetne...

- Az - bólintott mosolyogva Yuuka, és valamiért kissé megkönnyebbült, hogy Benawi nem viselkedett ellenségesen a cicával. - És van egy olyan érzésem, hogy máris megkedvelt téged. Elég egy kis kényeztetés, és az máris megteszi a hatását. Tessék, ezzel most a szívébe loptad magad.
Mosolyogva nyújtotta kezét, hogy ő is megbabusgassa az állatot.
Hát... Hayatéék még mindig nem bukkantak fel az ebédjükért. Nagyon komolyan vehetik a keresést, ha még ebédszünetet sem tartottak. Vagy talán meggondolták magukat és mégis bementek az étterembe?

Natsuki döbbenten kerekítette el a szemét.
- Miharu...? - nyögte ki. Nem, ez nem lehet az a Miharu, azért... van egy pár belőle... Ha nem is a leggyakoribb név, de van egy pár... Bár tény, hogy Morinaga ismeretségi köré tartozik, és ilyen módon fel is hazsnálhatná, de... - Milyen Miharu?! - kérdezte idegesen. - És... - dühösen megrázta a fejét. - Hogy lehet, hogy cskaúgy lelőtte, ezt... nem értem! Mégha közülünk valakit, de... dehát ha Ichiro mellé lett rakva, akkor ő... beépített ember, ennek... semmi értelme!

- Ha nem tudnám, hogy kijutottatok már durvább helyzetből is... - mosolyodott el kissé Miharu - azt mondanám lehetetlen... De így talán... Szép kis csapat lehettek ti. Kíváncsi lennék a többiekre. Már... te, Hiroshi, Natsuki és Nami is... annyira mások vagytok. Nem igazán tudom elképzelni...

- A vezetéknevére sajnos pláne nem emlékszem - rázta meg a fejét Eizan. - És én sem nagyon értem az összefüggést, Ichiro nem volt túl bőszavú. De várj... Valami olyasmit mondott, hogy amiatt, mert ez a Miharu meg akarta őt védeni. A lány szembeszállt volna Morinagával egy lényegében ismeretlen fiú miatt? Még nem igazán tudom hova tenni...

- Azért mégis te vagy a kedvenc... - felelte a fiú, ahogy figyelte, hogy a macska egyből felkapja a fejét Yuuka érintésére. - Nem csoda persze... Nekem is te vagy.
A kopogásra nagyot sóhajtott.
- Remek, látogatótok van. Hayatéék nem kopognának, igaz?

Natsuki fel-alá járkált a szobában.
- Ha az a Miharu, akit ismerek... Akkor egyszerűen csak nem bírta ki, hogy ne tudjon meg mindent... Morinaga meg...
Sietve körbenézett a szobában.
- Fene, persze még mindig nincs itt minden cuccom. Mondd csak, te is kaptál térképet a hajóról? Utána kell járnom, hogy ő-e az!

- Igaz, ami igaz, vannak elsőre talán nem odaillőnek tűnő láncszemek közöttünk, de azért szerintem a legtöbbünkre szükség volt ahhoz, hogy eljussunk idáig. De akkor is... egyedül már rég elakadtunk volna. Morinaga nem az első, akihez segítségért fordultunk, bár mégis ő az eddigi legbizonytalanabb döntésünk. Csak másszunk ki ebből is valahogy. Meg... te is.

- Nem valószínű... - fordult sietve az ajtó felé Yuuka is, hogy ezzel is leplezze hirtelen jött pirulását. - Azt hiszem, jobb ha megnézem. Bárhogy is kedvelem ezt a cicust, de azért remélem, hogy nem találtak nekünk még egyet...

- Igen... - bólintott Eizan, majd az asztalhoz lépett és bőszen keresgélni kezdett rajta. Szerencsére nem volt olyan kupis, mint az, amit hátrahagyott a hajdani szobájában. - Szóval te ismersz egy Miharu nevű lányt, aki még akár bele is illhet a képbe? Közben megtaláltam - halászta elő az indulás előtt kapott térképet és visszalépve Natsukihoz a lánynak nyújtotta azt.

Miharu felsóhajtott, bár ezúttal már óvatosabban.
- Szerinted mit cisnáljak? Mit tudok csinálni? Egyáltalán mennyi idő alatt lehet ebből felgyógyulni? Azt mondtad, téged is lelőttek, nem? De most már... jól nézel ki... Akkor ez... nem olyan durva, igaz? Ccc, nem hittem volna, mikor beszéltünk róla, hogy majd... én is megtapasztalom milyen érzés. Én... nagyon... féltem... Még mindig félek egy kicsit...

Benawi halkan nevetett.
- Csak nem irányítanak ide minden elkóborolt kisállatot. Mindenesetre... akkor is furcsa, hogy nektek adták ezt. Valahol kell, hogy legyen gazdája!
Úgy döntött, inkább megvárja a nappaliban a lányt, nem akarta kisöpörni az öléből szegény cicát. A hangra azonban felkapta a fejét.
- Hello Yuuka! Remélem nem zavarok, gondoltam megint beugrom egy picit...
Megint?! Benawit, fogalma sem volt miért, de rossz érzés töltötte el. Ez meg mit akar itt?! Valahogy... nem igazán szívlelte Shinjit mióta felhívta rá a figyelmét, hogy nem normális, ahogy Emikoval viselkedik. Ha ő nem kezdi el feszegetni ezt a témát, talán sose mennek szét Yuukával. Szemét! Utálja, ha valaki boldog körülötte, mi?!

- Sajnos attól tartok, hogy ez azért más, mint az én esetem... - felelte Ichiro. - Én nem ennyire kritikus helyre kaptam a golyót, valószínűleg azért nézek ki most már ilyen 'jól'. És én szinte végig magamnál voltam. De te viszont rögtön kaptál megfelelő orvosi ellátást, és ez azért sokat számít. Reméljük a legjobbakat. Már abban sem voltak biztosak, hogy felébredsz-e egyáltalán, erre tessék, most itt beszélgetünk. Amúgy... a félelmet megértem. Engem is túl sokszor megkísért mostanában és ez most sincs másként...

- Ismerek egy Miharut, aki Morinaga barátja. Sokszor találkoztunk különféle partikon. De főleg Morinagáén. Kifejezetten őt nézte ki magának a csaj. Bár... nem, valahogy mégse hinném, hogy ő lenne. Egy ideig... Nem, valahogy ezt még Morinagából sem nézem ki - rázta meg a fejét. - Azt a Miharut nem bántaná. Semmiképp sem.
Azért átfutotta a térképet és meg is találta, amit keresett.
- De ennek akkor is utána kell néznem! - bökött az orvosi szobára. - Nem tudnék megnyugodni, amíg nem látom, hogy nem ő az... Ne haragudj, hogy elszúrom az időt, amit együtt tölthetnénk... - kért bocsánatot. - De most muszáj elmennem. Majd este találkozunk!

- Ó, szia! - mosolyodott el Yuuka, bár kicsit azért meglepődött a fiú ismételt felbukkanása miatt. Nem számított rá, hogy máris újra látja. Bár lehet, hogy kivételesen nem is hozzá jött. - Már azt hittem, még egy macskát kapunk, de szerencsére nem. Öhm... kit keresel...?

- Nem voltak...? - sápadt el Miharu. Semmi baj, semmi baj! Ha haldokolnál, arról már tudnál, nem? Ébren vagy, magadnál vagy, és igen fáj, elég rendesen, főleg ha meg kell mozdulni, de... - Persze, végülis... logikus... Átaludtam a fél napot... Hihetetlen. Nem... nem érzem, hogy eltelt volna bármennyi idő is. Minthacsak... nem tudom. És kipihentnek se érzem magam, pedig ezek szerint annyit aludtam, de... valahogy most is álmos vagyok. Vagy... nem is álmos, csak kimerült. Pedig nincs mitől, nem cisnáltam ma semmit, csak feküdtem...

- Ne kísérjelek el...? - kérdezte kissé talán csalódottan Eizan, de a féltés ugyanúgy ott bujkált a hangjában. - És különben is, milyen ürügyön akarsz bejutni oda? Vagy csak úgy simán beengednek...? Fogalmam sincs ezekről, még nem jártam az orvosiban.

- Még egy macskát? Állatkereskedést terveztek nyitni? - érdeklődött Shinji. Szeretett volna bepillantani, a többiek itt vannak-e, de Yuuka kedvéért udvarias volt, s nem csörtetett be, ha nem hívták. - Hayatével lenne beszédem - felelt a kérdésre. - Itt vannak Emikoval?
Benawinak egyre kevésbé volt szimpatkus a srác. Emikoval, mi? Már mindenkinek ennyire általános és nyilvánvaló, hogy ők együtt...?! Persze, Shinji mindigis azon munkálkodott, hogy Emikoék szépen összejöhessenek! Végtére is ezért szólt rá, hogy nahát-nahát, csak nem féltékeny valaki, pedig nincs jogod... Nem, egy fenéket, azért szólt, hogy összevesszen Yuukával. Emikot magának akarta... Azt hiszed Shinji, nem tűnt fel, hogy rá is másztál? Bár... vele még mindig jobban járt volna, mint Hayatével. De csak egyetlen egy fokkal.

- Nem tudom, de nem is érdekel! - mondta dühösen Natsuki. - Megmondom, hogy ismerősöm van ott, és kész! Kolléga, tudod. Hogy nyomozzák le, hogy ismerem-e, most mégis?
Igyekezett lehűteni magát.
- Amúgy... igen, jöhetsz velem, ha gondolod...

- Mondtam, hogy elkaptad tőlem az álomkórt - mosolygott kényszeredetten Ichiro. - Basszus, ha ezt tudom, nem hülyéskedtem volna vele...! Elég volt csak említeni ezt, meg a lövést is, erre tessék, mindkettő megtalált! Komolyan, most már csak szép dolgokat fogok neked mondani, és nem szívatlak, hátha az is bejön. Mondjuk... kezdjük azzal a jóslattal, hogy rövid időn belül fel fogsz épülni és kutya bajod sem lesz.

- Nem, már egy ideje elmentek, hogy megkeressék Kentát meg a macska igazi gazdáját. Sajnos nem tudom, hogy jelenleg épp merre vannak - rázta meg a fejét Yuuka. - Tudok esetleg valamiben segíteni?

- Akkor veled tartok, ha nem bánod - bólintott Eizan. - Engem is nagyon érdekel, hogy mégis mi folyik itt. Tudni akarom, hogy mi a fene történt és hogy hogy jutottak ide a dolgok.

Miharu is a fiúra mosolygott, s finoman a két tenyerébe zárta a fiú egyik kezét.
- Legyen így - mondta. - Viszont lassan neked is pihenned kéne... ha... ha viszont nem akarsz elmenni, akkor... - tette hozzá gyorsan, de... mit is mondhatna? Nem akarta, hogy Ichiro elmenjen, de látszott rajta, hogy ő is fáradt. Mióta ücsöröghet itt? Nem várhatja el, hogy maradjon. Nem akarja kicsinálni őt.

Shinji csalódott arckifejezést vágott.
- Nem hiszem... - csóválta meg a fejét. - Arról az Ayumuról kellenének információk, de... kétlem, hogy Hayate oylan részletesen megosztotta volna veletek. Mármint - tette hozzá gyorsan - nem az a beszédes fajta, csak azért.
Mi a franc...?! Mért magyarázkodik? Ez... Sayuri miatt komolyan még... véletlenül s eakarja megbántani Yuukát? Ennek semmi értelme!
- És amúgy... jobban vagy már? - érdeklődött.

- Á, én megleszek - mosolygott kissé bizonytalanul Ichiro. - De beismerem, egyszer még így is sikerült elaludnom melletted... Szóval ne aggódj, nekem egy szék nem akadály...! Tényleg, nem vagy éhes? Vagy... inkább most nem kérsz semmit?

- Oké - bólintott Natsuki, de annyira aggódott, hogy képtelen volt jelezni Eizan felé, hogy örül a társaságának, a támogatásának... Csak elszánt arccal indult meg, és rettegjen, aki rákérdez, hogy mégis hova tart, és minek...

- Tényleg? Akkor... - óvatosan odébbhúzódott egy kicsit. - Akkor, ha nem kényelmetlen nyugodtan aludj csak itt. Ha gondolod, le tudod hajtani ide a fejed... - bökött a fejével maga mellé, és kényszeredetten elmosolyodott. Nem egy luxuslehetőség, de... tényleg nem akarja, hogy itt hagyja! Még ha csak alszik is, de... itt van, vele... Láthatja, érzi a közelségét... És ez... megnyugtató. Bár fogalma sem volt, miért.
- Az a baj, hogy... nem tudom mit szabad ilyenkor enni... Egy kicsit éhes vagyok, de... nem vészes... Majdcsak felbukkan az orvos, és megkérdezem... Vagy megkérdezed nekem, ha bealudnék?

- Igen - bólintott vidáman Yuuka. - Tényleg jól, minden tekintetben...! Viszont sajnálom, de ebben tényleg nem tudok segíteni. Erről a lányról is csak akkor hallottam először, mikor te kérdeztél róla - hirtelen el is felejtette, hogy ő igazából nem is hallhatott volna Ayumuról, hacsak nem hallgatózott. Ő viszont nagyon is hallgatózott... - De ha gondolod, megmondom majd, hogy kerested őket, vagyis Hayatét. És te... te amúgy hogy vagy?

Shinji igyekezett meglepett fejet vágni.
- Én? - megrántotta a vállát. - Csak a szokásos, semmi. Élvezem a luxust, vannak jó csajok a hajón, meg ingyen pia, ilyesmi. Na jó, hát... még visszanézek az este, ha nem gond. Ez most fontos lenne... Kösz, hogy szólsz nekik!
Már indult volna el, de aztán mégis úgy döntött rákérdez.
- De... Morinaga... sem zaklat már? - nézett rá aggódva.

Benawi egyre türelmetlenebbül szugerálta a falat, ami miatt nem látott rá a párosra. Na mi lesz már? Mikor mész el te idióta?! Mióta ilyen beszédes ez? Mégis... mit akar Yuukától? Nem őt keresi, bevallotta, akkor leléphetne már! És... mi ez a... hirtelen aggodalom? Honnan tudja egyáltalán, hogy baja volt Morinagával?! Mi folyik itt?!

- Persze - bólintott vöröslő fejjel Ichiro. - És... esetleg inni valamit? Azt ilyenkor úgyis sokat kell. És... és... te most komolyan gondoltad azt az előzőt...? De... mi lesz, ha esetleg... nagyon forgolódnék vagy valami, és véletlenül megütlek vagy... vagy... Na nem mintha olyan nagyon zavarba jöttem volna és véletlenül sem azért beszélek úgy, ahogy... A-azt hiszem, ezt még megfontolom.

Yuuka habozva lesütötte a szemeit.
- Még... annyira nem, mint a többieket... - felelte halkan. - Remélem, hogy ez így is marad, de nem tudom... Igazából nem akarom, hogy rám szálljon, de azt sem, hogy a többieket bántsa. De gondolom, őt ez nem igazán érdekli...

Miharu is érezte, hogy elpirul, pedig... Na várjunk csak, semmi értelme, hogy Ichiro ilyen fejet vágjon, annak meg pláne ne, hogy erre válaszul ő is! Hiszen semmi olyasmire nem gondolt, és nem is mondott és ez... egyáltalán nem olyan!!!! Egyébként is sokkal idősebb nála és... elég már! Egyáltalán nem úgy gondol rá, akkor meg mi a fene ez?!
- Én... persze, hogy komolyan! - csattant fel a kelleténél kicsit hangosabban is. - Csak... csak mert nem akarom, hogy kényelmetlen legyen neked miattam, de azt se akarom, hogy elmenj! - sietve az ajkába harapott. - Ne értsd félre, csak... félek... semmi személyes... - motyogta dacosan. - Csak... te vagy az egyetlen hülye, aki vigyázni akar rám... Ha meg forgolódsz és megütsz, akkor olyan nyaklevest kapsz, hogy leszédülsz a székről! - húzta fel az orrát.

- Nem egyáltalán nem érdekli - mondta nagyon komolyan Shinji. - Hiába hittem, hogy kontrolállni tudom... semmit sem értem el nála. Semmi becsülete nincs. Még az üzlet se elég neki, de... rájöttem mivel tudom zsarolni... - mosolyodott el meglehetősen elégedetten. - Csak várd ki a végét, szép lesz... És ha bármit is tesz ellened, azonnal értesíts engem, rendben?! Ugye tudod a szobaszámom? Ha máshogy nem is rám tudsz csörögni... Általában ott vagyok.
Benawinak ez már kezdett nagyon sok lenni. Idegesen rakta odébb a macskát, s felkelt. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne csörtessen oda. Nem, ha eddig nem jelent meg, msot már elég kínos. Mozdulatlanul állt, és várt.

Ichiro arcára visszatért a bizonytalan mosoly. Ő sem gondolt semmi hasonlóra, de elég volt maga a tény, hogy egy ágyban aludjon egy lánnyal! Aludt már Himeno mellett a szigeten, de az teljesen más volt. Mégsem egy ágy...! De... ennyire talán mégsem kéne zavarba jönni, hisz semmi olyat nem akar Miharutól, ami erre okot adna, a lány meg pláne nem tőle. Nem hát!
- O-oké... - bólintott. - Végül is... "testvérek" vagyunk, vagy mi a szösz. És igazad van, eszem ágában sincs most cserben hagyni téged. Viszont lehet, hogy elugrok most neked valami piáért. Hmm... hozzak valami gyümölcslevet, vagy csak sima vizet? Mit lehet ilyenkor vajon...? Fogalmam sincs, mikor jön vissza az orvos, de addig nehogy kiszáradjál már itt nekem...!

- Zsa... zsarolni...?! - kerekedtek el Yuuka szemei. - Biztos, hogy ez jó ötlet...? Nem tudom, mit tervezel, de ez... ez veszélyes játék! Igen, tudom a szobaszámod, de... de... - lassan megrázta a fejét. - Remélem, tudod, mit csinálsz... Mert ha teljesen magadra haragítod... nem tudom, mi lesz akkor.

- Legyen sima víz, abból nem lehet baj - válaszolta Miharu. - Köszönöm, Ichiro. Tényleg. Mindent.

Shinji elmosolyodott.
- Nos... ilyen szempontból már késő. Már teljesen magamra haragítottam. Ha tehetné kicsinálna, de... Nem teheti - vigyorodott el. - De már nem állhatok le, végig kell csinálnom. Azért nyugi. Tudom mit teszek.
Felemelte a kezét és a lány arca felé nyúlt, de még félúton se járt, mikor meggondolta magát. Lehajtotta a fejét, s leengedte a kezét.
- Semmi baj sem fog érni benneteket. Ígérem! - mondta alig hallhatóan, s fura tekintettel szemlélte a padlót.

- Én is... - mosolygott most már sokkal őszintébben Ichiro, majd felkecmergett a székről. - Akkor elszaladok vízért. Röhejes, hogy nem is gondoltak bele abba, hogy esetleg szomjas leszel, ha felébredsz - ciccegve megrázta a fejét, és már az ajtónál is volt. - Mindjárt jövök!