10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Te... nem Ichiro robogott ki azon az ajtón...? - kérdezte Eizan, miközben a sietve távozó fiú után nézett. - De, azt hiszem, ez ő volt. És még most is rohangászik... Akkor viszont úgy tűnik, jó helyen járunk.

Miharu szelíd mosollyal figyelte a távozó fiút. Hogy történhetett ez alig egy hét alatt? Jelenleg... talán ő az az ember, aki a világon a legközelebb áll hozzá. Helyes ez így? Mit fogsz most tenni Miharu? Tényleg feladsz mindent, és velük tartasz? Személyiség, múlt és biztonság nélkül? Mindezt miért? Egy szeszélyért? Mégha csak szerelem lenne, de ez nem is az... Inkább valami... Anyai érzés... A francba... Megőrültél kislány!

Yuuka ijedten hallgatta Shinji szavait. Valamiért nem tudott nem aggódni, főleg az után nem, amit hallott! Hogyhogy... Mivel haragította magára? És Morinaga ki akarja csinálni?! Shinji, mégis hogy vagy képes sakkban tartani őt...?
Csendben figyelte, ahogy a fiú lassan leengedi a kezét, majd halkan felsóhajtott.
- Ha esetleg mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezed és... ne adj isten, bajba kerülsz, vagy valami... szólsz majd...? Hátha tudunk segíteni... De ha tényleg kézben tartod a dolgokat, akkor... akkor is vigyázz magadra...

Natsuki bólintott.
- Igen - nagyot sóhajtott. - Remélem... nem ő az... Nem mintha egy idegent nem sajnálnék, de... Megrázó lenne még egy ismerőst... - sietve ingatta meg a fejét. - Menjünk! - indult meg befelé az ajtón.

Miharu meglepetten pillantott fel a hangra. Miért jött vissz... Nehéz volt visszafognia magát, hogy ne üljön fel.
- Natsuki?! - nyögte. - Te... itt... hogy?!
- Miharu! - a lány aggódva rohant oda. - Te jó ég, tényleg te...
Megtorpant a lány mellett, és a szája elé kapta a kezét. Tényleg lelőtte őt! Tényleg ő az! Hogy lehet...?! Dehát Miharu... mégis miért szegült volna szembe Morinagával? Ez érthetetlen!
A lány nem igazán tudta hova tenni Natsuki reakcióját.
- Dehát... nem vagyunk barátok, miért vagy így kiakadva...? - kérdezte visszafogottan.
- Mert bántott téged a mi hibá... - hirtelen elhallgatott. Nem szabadna beszélnie, ki tudja mennyit tud! Aggódva pillantott hátra Eizanra. Miharu követte a tekintetét. Na őt még nem ismerte. Na, akkor az ő arcát még megjegyzi, amíg itt vannak... Ki tudja, még kellhet...
- Nem ilyennek ismertelek... - mondta elgondolkodva a lány. Normál esetben előhozakodott volna Namival, de... ha Natsuki még nem tudja, hogy tudja, hát... talán jobb, ha nem buktatja le magát, ennyit tanulhatna a reggeli esetből. Csak óvatosan... mindig... mindenkivel.
- Milyennek ismertél akkor, hogy meg se rezzenek, ha valakit lelőnek?! - fakadt ki Natsuki. - Te jó ég, én nem vagyok ilyen! Én egyáltalán... tévedtetek mindannyian!
Miharu lesütötte a szemét.
- Igen... lehet... Én is sok mindenben tévedtem. Amiket csináltam...
Natsuki megütközve nézett a lányra.
- Morinagára... gondolsz...?
- Többek közt... - bólintott Miharu, de úgy tűnt nem akarja részletezi.
- És... az... "öcséd"...? Mármint... mit keresel itt?!
Miharu habozott.
- Itt dolgozom... - mondta lassan. - Ő meg... hát... Morinaga kérése... - pillantott kicsit aggódva Natsukira, majd a mögötte lévő fiúra is. Késleltetnie kéne legalább ezt a beszélgetést, míg Ichiro visszatér... Mért pont most toppantak be?! Nem tudja, mit szabadna mondania. Elvégre abban az osztályban... vannak gyilkosok... És Natsukival sose voltak jóban. Talán... ha nem vigyáz a szájára nem csak Morinagától kell félnie.

Segíteni...? Yuuka segíteni akar neki? Shinji meglepetten kerekítette el a szemeit. Miért...? Döbbenten bámulta a padlót, aztán... sietve megrázta a fejét.
- Megoldom - felelte hidegen. - Akkor... majd este... Viszlát! - biccentett, majd sietve elhagyta a szobát.

Benawi bár hallotta az ajtó hangját, de nem mert közelebb menni. Inkább úgy döntött, megvárja, hogy Yuuka jöjjön vissza. De a fejét már majd szétfeszítette a milliónyi kérdés. Mióta vannak ilyen bizalmas kapcsolatban?! És miért?! Egyáltalán hogyan?! Shinji... kicsinállak, ha hozzáértél az én...

Ichiro ismét csak nem figyelt arra, hogy a folyosón elvileg nem lehet ilyen tempóban közlekedni. Ne már, csak nem szólnak rá...! Eddig sem szóltak. Ha belékötnek, majd megmondja, hogy egy szomjas betegnek kell vizet vinnie, nehogy már lecsesszék. Víz, víz... mondjuk elszaladhatna a büfébe egy üvegért, ott van rendes szénsavmentes is. Na akkor csak szaporán, megígérte, hogy nem hagyja sokáig magára Miharut!

Yuuka egy kis ideig még nézte a már becsukódott ajtót, majd sietve összeszedte magát és elindult vissza a szobába. Shinji... mégis mit csináltál...?
Még mindig nem hitt benne, hogy jó ötlet lenne kihívni maguk ellen Morinaga haragját, de úgy látszik, Shinji ezt teljesen másként gondolta.
Csak akkor tudatosult benne, hogy Benawi valószínűleg minden egyes szót hallott, mikor meglátta a kanapé mellett ácsorgó fiút. Ugye... ugye most nem haragszik, amiért őt nem vonta be a párbeszédbe? Vagy igen...?
Közelebb lépkedett, bár még nem igazán tudta eldönteni, hogy milyen reakcióra számítson.
- Bocsi, nem hittem volna, hogy egyszer csak felbukkan... - kért sietve bocsánatot távozásáért.

- Nem jön vissza...? - szólalt meg hirtelen Nami, teljesen kizökkentve a fiút eddigi témájából.
- Aggódsz miatta? - pillantott fel Nobu. A lány lassan bólintott.
- Annyira... össze-vissza mostanában. Hol kedves, hol már-már... azt hiszem aggódik, és... nagyon... szerintem nagyon össze van törtve, én... néha azt hiszem, hogy mikor senki se látja... - az ajkába harapott. - Félek, bajban van... Nem csak fizikailag, de minél közelebb próbálok kerülni hozzá, annál jobban menekül. Mit tehetnénk Nobu?! - kérdezte kétségbeesetten. A fiú megrázta a fejét.
- Nem tudom. Tényleg nem. Ő sose hagyta, hogy segítsenek neki. Nem bízott senkiben magán kívül. Most pedig... ez még inkább igaz. Hogyan támogathatnánk úgy, hogy nem tud róla? Mert ha... ha tudja, nem fogja hagyni.
Nami az ajkát harapdálva csóválta a fejét. Az egyetlen, amit meg tud tenni, hogy amikor Shinji nincs itt szépen áttúrja a cuccait, hogy nem szerzett-e megint valami drogot... De... erről Nobunak se akart beszélni. Valahogy... gerinctelennek érezte volna kiadni a fiút. Még ha Nobu a legjobb barátja is. És persze a köztük lezajlott dolgokról sem beszél majd soha. Sem a gyilkossági kísérletről, sem a... A francba! Nem akart Nobu előtt titkolózni! De... kicsinálja Shinjit, ha megtudja... Ez... ez a kettőjük titka marad. Örökre. Bármiylen nehéz is. Tartozik ennyivel a fiúnak. Sayuriért...

- Ez... mi volt...? - kérdezte Benawi megremegve. - Miért... miért viselkedik veled így? - kérdezte különös hangon. - Miért ilyen... bizalmaskodó?
Észre sem vette, hogy ökölbe szorul a keze.

Tehát mégis ez az a Miharu, akit Natsuki is ismer. Így viszont nagyobb az esélye, hogy választ kapjanak a kérdéseikre. Elsősorban arra, hogy mégis mennyit tud a lány. Mennyit mondhatott el neki Morinaga? Na és Ichiro? Tényleg, hova siethetett úgy a srác? Mindegy, majd visszajön. Na szóval visszatérve arra, hogy mennyit is tudhat. Ez az utolsó kis félmondat... Morinaga kérésére? Igen, minden kétséget kizáróan tudnia kell valamennyit, csak nem vett a nyakába csak úgy egy idegent. De még mindig ott lebeg a kérdés a levegőben, hogy mennyit tud róluk. Ha visszagondol Ichiro korábbi reakciójára, mikor erre rákérdezett... Hát ez a Miharu bizonyára többet tud, mint kéne... De azért mindent csak nem...!

Yuukát különös késztetés kerítette hatalmába, hogy hátralépjen egyet, de mégis a helyén maradt. Benawi... ugye nem... azt hiszi, hogy ő és Shinji...? Féltékeny...?
- Igazából... én sem tudom... - felelte, de rájött, hogy ez most nem a legjobb válasz. - De... van egy olyan érzésem, hogy valami köze lehet Sayurihoz... Talán miatta figyel rám így, ha már ő nem lehet itt...

- És... jól vagy...? - próbálkozott óvatosan Natsuki. Miharu egy halk "hahh"-ot hallatott.
- Szerinted? Kicsit szarul esett a dolog... De inkább nem panaszkodom...
Natsu tétovázott.
- Csak... nyugodtan... Ez... elég szemétség. Dehát... mitől rágott be így rád?
Olyan érdekes, hogy "mindenki" tudja, hogy Morinaga tette, mégis... Na ezért tényleg dühös! Lehunyta a szemét, mintha fáradt és kimerült lenne - najó, tényleg az -, hogy így gondolhassa át a válaszát.
- Nem tetszett neki, hogy túlzottan beleütöm az orrom. De tudod... szerintem bárki rosszul viselné, ha rásóznak egy kisöcsikét, aki... nos azért mégiscsak tudod, hogy nem rokonod...
Kinyototta a szemét, h lássa a kettő reakcióját. Na tessék! Megint nem tudod befogni a száadat! Mért nem tértél ki? Mért nem küldöd el őket, mondván, hogy fáradt vagy? Már megint az az átkozott kíváncsiság! Tényleg sírba fog tenni...
- É... és... lelőtt, mert kérdezél...? - érdeklődött megremegve Natsuki. Részben dühös volt, részben félt és... fel is háborította...
- Úgy tűnik... - tért ki kissé Miharu. Bár ez... már súrolja a hazugság határait. Nem mintha nem szokott volna időnként füllenteni, szóval... nem akkora baj az... - Miért jöttél ide, Natsuki? - kérdezte hirtelen. A lány összerezzent.
- Én... csak tudnom kellett, hogy... tényleg az a Miharu vagy-e...
- Ó...
Várjunk... Natsuki kérdőn pillantott hátra Eizanra. Miharu tudja, hogy ők tudják, hogy Ichiro nem az öccse, szóval...
- Várj, azt, honnan tudod, hogy mi tudjuk, hogy... - megakadt. Váá, most mit mondhat ki ebből, hogyha mégse tudja, akkor... ez bonyolult, a francba!
Miharu elmosolyodott.
- Hát igen, így kicsit kínos beszélgetni. És egyikünk se tudja, bízhatunk-e a másikban. Morinaga érdekes játékokat hoz össze. Mindigis tudtam, hogy egy rohadék, de ennyire...
- Tessék? Ilyen véleménnyel voltál róla, és mégis...?!
- Ezt pont te mondod, drága Natsuki? - nevetett fel Miharu, aztán megint összerezzent. Fenébe, ez... ki gondolta volna, hogy egy nevetés ennyi izmocskát mozgat meg...
- Jól vagy...? - hallotta a lány aggódó hangját.
- Ne csináld már ezt... - nyögte Miharu félig lehunyt szemmel. - Így már... tényleg nem tudom, kiről mit higgyek...
Natsuki nem tudta eldönteni, hogy ezt mpst bóknak vegye-e.

Hát igen, ez a beszélgetés így tényleg érdekes. Vajon Ichiro mikor jön vissza? Ő azért mégis jobban tudja, hogy mi a helyzet. Remélte, hogy a fiú kapkodja a lábait és minél előbb visszaér.
Szóval Miharu tudja, vagy legalábbis eléggé sejti, hogy ők ismerik Ichirot.
Ő meg most nem igazán tud semmi értelmeset sem benyögni. A csaj a végén még azt hiszi, hogy néma vagy valami...! Mindegy, annál nagyobb lesz a meglepetés, mikor megszólal. De tényleg, azt sem igazán tudja, hogy kicsoda ez a Miharu... Így kicsit nehéz lenne beszélgetni vele.
Azt a bizonyos Morinagás célozgatást pedig igyekezett elengedni a füle mellett...

Benawit ez nem igazán nyugtatta meg. Lesütötte a szemét.
- Hát persze... Tudod, hogy Shinji milyen ember, vigyázhatnál jobban is! Tökéletesen kihasználja, hogy milyen naív vagy... - morogta. Közelebb lépett a lányhoz, és átölelte. - Ne hagyd, hogy belerángasson, akármit is csinál, rendben? Épp elég bajunk van Morinagával, ha még a cinkosává is válsz... Nem foglak tudni megvédeni! És szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Shinji csak játszik. Ugye nem akarod ezért bajba keverni magad...?
Próbált halkan, és higgadtan beszélni, mégis valahogy inkább volt ijesztő a hangja, mint megnyugtató, s inkább parancsoló, mint kérlelő. Mégha kétségbeesetten parancsoló is...

- Te jó ég, ennyi az idő?! - rezzent össze Emiko megpillantva az órát. - És még semmit se csináltunk! Át kell mennünk Midorihoz!
Hogy lehet ez? Hiszen... csak egy kicsit beszélgettek, nem telhetett el olyan sok idő! Biztos rossz ez az óra!

Yuuka önkéntelenül is megrázta a fejét. Nem, még szép hogy nem akar még nagyobb bajba kerülni, főleg nem úgy, hogy Morinaga fenyegetése még mindig ott lebeg a feje fölött. De azt sem szerette volna, hogy ha valaki közülük bajba kerülne.
- Nem, nem akarom... - nyögte halkan. - Nem akarok még jobban belekeveredni, és nem akarom, hogy emiatt neked is rosszabb legyen. De... ha Shinji túl messzire megy, ha őt elkapja... az nem jelenti azt, hogy nekünk is, hogy mindannyiunknak vége...? És viszont ezt sem akarom... Mit csináljak, Benawi...?

Hayate is nem kicsit összezavarodott. Hogy lehetséges az, hogy ennyire cserben hagyta most az időérzéke...?! Erre... ezt azért nem hitte volna. De bármennyi is az idő, legalább egy kicsit együtt lehetett Emikoval.
- Azt hiszem, kicsit már kihűlt a rendelt ebédünk - bólintott, miután ő is ellenőrizte az időt. - De mégsem érzem magam éhesnek. Érdekes... Talán tényleg indulnunk kéne. Hmm... akkor irány Midori?

- És mondd csak, ki ez a srác veled...? - érdeklődött Miharu, ahogy múlni kezdett az éles fájdalom. Natsuki zavartan pillantott hátra.
- Hát... ő itt... a... párom...
Végülis ez nem titok. Miharu meglepett tekintetére teljesen elvörösödött.
- Ne nézz így, mintha ez... annyira lehetetlen lenne tőlem! - nyögte ki.
- Ó, én... sajnálom, csak... - lesütötte a szemét. Naminak igaza lehet, tényleg... Natsuki megváltozott. Hacsak nem szerepet játszik. De mért tenné ebben a helyzetben? - Azt hiszem hasonló helyzetben lehetünk most...
Most Natsun volt a meglepetés sora.
- Mármint... milyen szempontból?
- Hát... hogy hirtelen... nem a ranglétra lett a legfontosabb. Holott azelőtt nem nagyon volt más.
Natsuki elismerően pillantott a lányra. De még mindig sok mindent nem értett.
- És te... hogyhogy... Mitől változott meg a véleményed?
Miharu elmosolyodott.
- Már alapból is kezdett elegem lenni, de... Morinaga nem igazán tudta, hogy mit tesz... És... én se egészen erre számítottam. Ez a kis vakarék rendesen elgondolkodtatott... - tette hozzá halkan a plafont bámulva.
Kis vakarék...? Mármint... Ichiro? Mi van?!

Benawi elkomorodott.
- Igazad van. Mindannyiunk életével játszik. Azt mondta visszajön, igaz? Hát... megvárom akkor én is. Beszélek vele! És ha kell... erőszakkal állítom le. Ehhez nincs joga!
Eközben a fehér gombóc a padlón ülve figyelte a párost. Látszott rajta, hogy erősen elege vna már belőle, hogy jóideje nem ő van a figyelem középpontjában. Bánatos nyávogásba fogott hát.

- Igen - bólintott Emiko, s kézenfogta a fiút. - Menjünk! Remélem Yuukáék is jót szórakoztak kettesben!
Mert ők igen, ez biztos... És ez csak a visszafogott bemelegítés volt estére... Mi lesz még itt... Ezektől a lopott csókoktól, és apró érintésektől is teljesen oda volt már. De ha a fiú majd rendesen "meg is fogja"... hát... akkor tényleg kész lesz!

Eizan észre sem vette, hogy kicsit kihúzta magát, mikor Natsuki bemutatta. Nem is volt baj, hogy nem mondott nevet, ez sokkal többet jelentett neki. A párja... Nem a barátja, osztálytársa vagy hasonló, hanem a párja.
És mégis mit művelt Ichiro, amivel megváltoztatta ennek a Miharunak a véleményét? Bár Ichiro elég érdekes egy srác, meg kell hagyni. És nem csak olyan tekintetben, hogy folyton-folyvást képes bealudni.

Az emlegetett Ichiro már igencsak igyekezett visszafelé.
- Gyerünk, mindjárt ott vagyok...! - biztatta magát, miközben ráfordult egy újabb folyosóra.

- Mit művelhet...? - kérdezte Yuuka, de sejtette, hogy Benawi sem ismeri a választ. - Mégis mi lehet az, ami miatt Morinaga valószínűleg már most el akarja őt tenni az útból, és amit nem tud félbehagyni? Remélem, hogy nem tetézi a bajainkat. Viszont ha később visszajön, legalább kiderül majd, hogy miben töri a fejét. Miért érdekli annyira az a lány...?

- Akkor először nézzünk fel Midorihoz, hátha kivételesen épp ott van - vetette fel Hayate. - Mert nem hiszem, hogy nagyon egy helyben tudna maradni. Ha nem találjuk, akkor persze marad a személyzeti, és addig majd csak kitalálunk valami új kifogást.

Natsuki nagyot sóhajtott.
- Nem tudom, most mihez kezdjünk... - csóválta a fejét. - Hogy segíthetnénk neked? Ha Morinaga tényleg annyira...
- Nem tudom mit tervez... - ingatta a fejét Miharu is. - Nem beszéltem vele azóta, de... valahogy nem is repesek az ötletért, hogy kéne. Ha nem rettent vissza attól, hogy végleg eltüntessen, az se fogja zavarni, ha ellehetetleníti az életem. Hova menjek ezután?
Natsu együttérzően pillantott a lányra. Szépen belekeveredet... De az ő esetében... talán, ha sikerül Morinagát jobb belátásra téríteni...
- Még nem veszett el minden! Talán lehet beszélni vele! Lehet, hogy már megbánta!
A másik lány halkan ciccegett.
- Úgy ismered? Kezdesz olyan naívan viselkedni, mint Ayumu. Nem kéne átesni a ló túloldalára.
- Ayumu... az ki is? - gondolkodott el Natsuki.
- Az a visszfogott kis csajszi. Ritkán lehetett őt látni, és nem a legextravagánsabb ruhákban. De Morinaga valamiért mégis mindig rengeteg figyelmet fektetett rá. Még mindig rohadtul nem értem, hogy miért... - mondta kissé duzzogva. - És mellesleg ő is itt dolgozik. Már egy ideje egy hajón dolgozunk, enm csak ezen az úton.
- Ó... - bólintott Natsuki, és igyekezett felidézni a lány arcát. De tényleg nem volt egy feltűnő jelenség...

- Milyen lány egyáltalán? - nézett értetlenül Benawi. - Nekem nem volt ismerős a név. Neked az...? Kiről volt szó?

Emiko izgatottan várt, az ajtót azonban nem Midori nyitotta ki, hanem a kapitány.
- Ö... Jó napot! Mi... ööö... Midorit keressük... - bökte ki egy kis habozás után.
- Mindjárt vége az útnak - hangzott a hideg felelet. - Miért nem bírjátok csendben visszahúzni magatokat? Mindannyian ilyen felelőtlenek vagytok?
A lány arca enyhén vöröses szint öltött. Nem volt hozzászokva, hogy megdorgálják, és alapból is nehezen tűrte.
- Nem cseverészni akarunk, fontos dologról van szó...
- Azt sejtem... - válaszolta a férfi némi iróniával a hangjában. - Én sem tudom, hol van, és úgy vélem, nem kellene keresnétek. Feltűnő, ha ilyen sokan máskáltok erre. Személyzetről, kicsit gazdagok, nagyon gazdadok, de... Valakinek fel fog tűnni az összefüggés, mégha némelyikőtök felnőttesebben is néz ki. Ne játszatok a tűzzel. És ez jótanács, nem fenyegetés. Nos, további kellemes utat! - pillantott szigorúan a párosra.
Szépen elküldte őket! A fenébe...

Ichiro igyekezett visszafogni magát és nem berobbanni az ajtón, hátha esetleg épp bent van egy orvos vagy valaki, meg úgy mellesleg Miharura sem akarta ráhozni a frászt.
- Meghoztam a vizet! - lépett be az orvosiba, de az arcán lévő mosoly hamar meglepett kifejezéssé váltott át, ahogy Eizanra, majd Natsukira siklott a tekintete. - Hát ti meg...?
Hirtelen eszébe jutott, hogy ő maga mondta el Eizannak a történteket. De miért jött volna látogatóba? És Natsuki? Ezek szerint őt is ismeri Miharu, nem csak Namit.
- Csak beugrottunk - biccentett Eizan, és lopva Natsukira pillantott. Na most talán kiderül, ki mennyit is tud...

- Tegnap reggel is járt itt Shinji, és bár akkor nem mentem ki, de hallottam, miről beszélnek - felelte Yuuka, és enyhén belepirult a hallgatózás gondolatába. - Valami lány, aki itt dolgozik az egyik bárban. Shinji kérdezgetett utána. Ó, igen... Hayate azt mondta, hogy a lány árva, mert... Morinaga megölte a szüleit... És nem értették, hogy akkor mégis miért adott magáról fényképet Morinagának...

- Hát ez nem jött be - csóválta a fejét Hayate. - De azt legalább már tudjuk, hogy nincs itt. Viszont kedves kapitányunk nem kicsit ideges az osztályunk miatt. Ám jelen esetben mégiscsak figyelmeztetnünk kell valahogy a többieket. Vagy reménykedjünk abban, hogy őket nem is ismeri fel...? Nem tudom, nem nagyon mernék ennyit kockáztatni. Ha szólunk nekik, legalább nagy ívben el tudják kerülni az illetőt, ha meglátják. De igaza van, talán egyre inkább feltűnést keltünk, ha tovább járkálunk a személyzetire. Csakhogy nem nagyon van jobb ötletem.

- Ichiro! - kapta rá a tekintetét a lány. - Eizan mondta, hogy mi történt, és jóval korábbról ismerem már Miharut, így hát... muszáj volt...
Miharu áthatóan figyelte Ichiro arcát, mintha csak azt akarná leolvasni, hogy megbízhat-e ebben a párosban. Már alig várta, hogy kérdezzen, de előttük... Ez nem lesz lehetséges. De Natsuki nem úgy nézett ki, mint aki már megelégelte a beszélgetést.
- Tehetünk valamit...? - érdeklődött Natsu. - ha szükség van rá, hogy valahogy megvédjük Morinagától... megpróbálhatok beszélni vele! De... mi történt egyáltalán?! Hogy történhetett ez?! Velem se volt túl udvarias, de...

Benawi megborzongott. Még egy ember...? Elvesztette a szüleit? Mint Emiko az apját... Ismeretlenül is részvétet érzett a lány iránt. Azonban valami meg különös volt az egészben.
- Fényképet? Mármint... Morinagának...? Ennek semmi értelme, ha... Ha csak Emikora gondolok, ő semmilyen formában nem lépne kapcsolatba a szülei gyilkosával, illetve... egyszer, és véglegesen. Hogy leszámoljon. De ennek így... És azon a hajón dolgozik, ahol ez a pasas 'nyaral'? Véletlen összefüggés? A kép biztos nem az. Hacsak máshonnan nem szerezte, a lány tudta nélkül. Hé, azt tudja egyáltalána lány, hogy Morinaga itt van?! Nem lehet, hogy... ő is... ki akarja csinál ni a férfit? Bosszúból? Talán ezért érdeklődik annyira Shinji. Hacsaknem túl csinos a lány...

Emiko habozott.
- Talán... Kérjük meg Benawit, hogy ezt ő intézze el? Ő úgyis bejáratos lentre... Talán neki könnyebb... - vetette fel.

Ez a kérdés Ichirot is érdekelte, mert eddig nem nagyon mert kérdezni Miharutól. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan fajulhattak a lövésig a dolgok, és "részleteiben" csak azt a hamis verziót ismerte, amit Morinaga terjesztett.
Egy kicsit viszont megkönnyebbült, hogy nem csak ő aggódik Miharu után. Mert így talán valahogy Natsuki is segíthet! Ki tudja.
- Tessék, először igyál...! - lépett Miharu ágyához és a lány felé nyújtotta a vizesüveget. Közben tekintetével igyekezett azt az érzést sugallni, hogy megbízik másik két társában. Eizanban legalábbis eléggé és Natsuki... most már azért benne is.

- Nem tudom, nem nagyon tudok többet. Annyira igazából nem is emlékszem minden részletre - ismerte be Yuuka. - És a fényképet sem láttam. De... lehet, hogy igazad van... Gondolod, hogy ezért keresi Shinji? Hogy mondjuk felajánlja neki a segítségét Morinaga ellen? Esetleg valami hasonló...? Jaj, túl zavaros ez az egész! Nagyon kíváncsi vagyok arra, mi sül ki mindebből...

- Kitűnő ötlet! - bólogatott egyetértően Hayate. - Neki szabad lejárása van. És ő mégiscsak kevésbé feltűnő, mintha mi flangálnánk odalent. Akkor menjünk most vissza a szobába...?

Miharu lassan és óvatosan tornázta ülőhelyzetbe magát.
- Köszönöm... - vette át az üveget. Csak apró kortyokat nyelt, olyan... furcsa volt az egész. Natsuki még mindig várakozón nézett rá, és Ichiro tkeintete is. Na jó. Most már nincs egyedül... Talán nem lesz baj. Igyekezett összeszedni az emlékeit.
- Kérdőre vontam, hogy... mégis mit tervez veletek... - vallotta be. - Megmondtam neki, hogy számomra nem tűnik túl logikusnak, hogy "megmenti" az életetek, aztán megpróbálja megöletni például Namit, és... ez csak az az oldala, amiről tudok, legtöbbőtöket még nem is láttam... - aggódva pillantott fel Natsuki felé, s jónak is érezte, hogy ezt tette. Sietve elhallgatott.
- Hogy érted azt, hogy megpróbálta megöletni Namit?! - kérdezett vissza Natsu értetlenül és ijedten. Észre sem vette, hogy remegni kezd. - Mit csinált?! - Eizanra kapta a fejét. - Én erről mért nem tudok?!
- Ny... nyugi, jól van... - próbálta Miharu csitítani, de a lány arckifejezését látva, inkább megint elhallgatott.

- Erről én sem tudtam... - felelte hasonlóképp döbbenten Eizan. - Akkor láttam utoljára, mikor te is, amikor lenézett hozzánk. De azóta nem tudok róla semmit... - csóválta meg a fejét és kérdőn nézett Miharura a folytatásra számítva.
Ichiro közben lehajtott fejjel hallgatott. Tehát Miharu kérdőre vonta Morinagát miattuk... De a férfi lépésére ő sem számíthatott. Hát mégiscsak nekik próbált segíteni, egy kicsit a jobb irányba befolyásolni Morinagát, és azért tartanak most itt a dolgok. A fenébe...

- Nem tudom... - habozott a fiú. - Ha nagyon berágott valamiért Morinagára el tudom képzelni, hogy fel akarja használni a lányt, hogy vele végeztesse el a piszkos munkát. Így ő maga nem kerül bajba, de bosszút állt. Kijuthatunk, és nem is visz vissza senki. Tehát logikus, de... elég kegyetlen. Nem mintha nem nézném ki belőle. De... mivel húzta volt fel ennyire Morinaga? Shinji mintha... mintha nem érdekelni semmi sem. Már. Vagy beszólt valamit... - megakadt, s tétován pillantott Yuukára - ... Sayurira talán...? - mondta ki végül. Nem tudta jól teszi-e.

- Ha Morinaga vele is olyan 'szívélyes' beszélgetéseket folytatott, akkor könnyen meglehet - bólintott szomorúan Yuuka. - Igen, Sayuri... azt hiszem, az ő emlékével fel lehet ennyire zaklatni. Talán már puszta említésére is, de ha az a valaki, aki megemlíti, az Morinaga, akkor pláne... De mással bosszút állatni... ez... tényleg kegyetlen... Tiporjuk el azt a lányt, hogy nekünk könnyebb legyen? - tiltakozón megrázta a fejét. - Ezt senkinek nem kívánnám...

- Igen - bólintott határozottan Emiko. Sokáig elmaradtak már ideje. Megindult a folyosón, s menet közben megragadta a fiú kezét. Elég volt. Nem fog úgy tenni, mintha nem lenne semmi. Igenis van, és Benawinak el kell viselnie! Ott van neki Yuuka, és... ő maga mondta, hogy nem helyes visszamennie hozzá, ha közben bizonytalan, nem? Akkor legyél már biztos, a francba is! Senki se mondta, hogy könnyű lesz. Meg kell tanulnod lenyelni.

- De... tényleg jól van... - ismételte Miharu aggódva figyelve a másik lányt. - Ő maga mesélte el nekem. Azt is, hogy Morinaga téged is bántott, meg azt is, hogy őt a szobatársán keresztül próbálta...
- Shinji? - kapta fel a fejét Natsuki, és hirtelen erről más is eszébe jutott. Tétován pillantott Ichirora.
- Ti... mikor beszélgettetek Namival...? - kérdezte halkan, inkább a fiútól. Miharu értetlenül követte a láyn tekintetét. Most mi van már, miért... Ichiro...? Akkor sem tűnt túl boldognak, mikor öszefutottak Namival, meg azzal a szőke gyerekkel, de... Oké, miről maradt le?
- Ööö, valamit...? - próbálkozott halkan, de be is fuccsolt a mondat. Mégis mit kérdezhetne?

- Én sem - bólintott komoran Benawi. - Meg kell tudnunk pontosan mit akar - nézett komolyan a lányra. - És le kell állítanunk. Ugye egyetértesz?

Hayate lepillantott összekulcsolt kezeikre, majd megerősítésért kereste Emiko tekintetét. "Biztos vagy benne...?" - kérdezték a szemei, de már meg is válaszolta magának a kérdést, amikor bólintott. Tehát nem titkolóznak többé. Rendben. És ha Benawinak valami nem tetszik, most nem fogja annyiban hagyni. Megmutatja, hogy Emiko igenis fontos neki.

Emiko magabiztosan mosolygott a fiúra. Belül... talán nem volt ugyanennyire biztos, legalábbis abban nem, hogy nem lesz belőle baj, hogy nem veszik miatta össze Benawival, hogy nem töri őt össze... hogy nem fogja megbánni. De idővel ezt meg kell lépni. És nem jó, ha Benawi normálisnak érzi, hogy nekik színészkedniük kell előtte. Jobb ha a dolgok mihamarabb tisztázódnak.

Ez az információ megintcsak új volt Ichiro számára is, de Eizannal ellentétben igyekezett nem felkapni a fejét. Sőt, igyekezett "mit érdekel ez engem" fejet vágni a dologhoz. De ezek szerint Shinji... megint megpróbálta? És ezúttal Morinaga külön kis kérésére? De megint nem tette meg... Vajon miért? Ha valaki, akkor ő elég elszánt volt korábban is a dologhoz. Hmm... Miért, ő maga vajon megtette volna? Nem, nagy valószínűség szerint nem... Pedig Morinaga minden bizonnyal eltussolta volna az ügyet, de akkor is... Ő... hiába nagy a szája, de végső soron mégiscsak képtelen rá...
- Összefutottunk a parton - felelte, miközben figyelmeztetőn Natsukira pillantott. Nem állt szándékában, hogy Miharu bármit is megtudjon abból, hogy miért és mit érez Nami iránt. Így is túl sokat mondott, miért fordítsa még Nami ellen is... - Aztán Miharu átment hozzá, ha jól tudom.

Yuuka elgondolkodva hallgatott. Ha ezek közül a feltételezések közül bármelyik is igaz, akkor igazat kell adjon Benawinak. Ezt abba kell hagyni. De... mi van, ha mégis más megy a háttérben? Csak tartanának már ott, hogy kiderüljön...!
Egyelőre mégis bólintott.
- Nem akarom, hogy még nagyon bajba kerüljünk, mint amilyenben most vagyunk... És mást sem akarok belekeverni.

- Aha, így volt... - bólogatott Miharu, és elhessegette a rossz gondolatait. Csak.. fáradt már, és mindenben rosszat sejt. - Aztán csak másnap, azaz ma reggel mentem át Yoshirohoz, és... és igazából ennyi volt. Valahogy nem számítottam rá, akkor sem... - elhallgatott. Hogy is mondta...? - Valahogy akkor se esett le, mikor elkezdte mondani, hogy nincs rám szükség... De aztán... elég hamar megmagyarázta, hogy érti...
- Már kezdem érteni, mért csuklom ennyire...
Miharu ijedten dermedt meg. Ez a hang...
- Díszes társaság gyűlt össze - sétált beljebb a férfi. - És végre a főszereplő is ébren van. Csodálatos... Úgyis beszélni akartam veled...
Natsuki gyűlölködőn pillantott a férfira, de egyenlőre még nem mert megszólalni. Nem tudta mire akar kilyukadni, és... nem akart rontani az amúgy se fényes helyzeten. Ráadásul... akaratlanul is közelebb araszolt Eizanhoz. Annyira rémisztő a hangja... A hideg leli tőle...

Eizan dermedten fordult hátra, miközben óvón ő is közelebb lépett Natsukihoz. Ha akarta sem tudta volna elrejteni kicsit sem lelkes pillantásait. Nagyszerű, nagyon hiányzott ő most ide...
Morinaga érkezésére már Ichiro is felkapta a fejét és tekintetéből szinte sütött a harag. Abban a percben iszonyat hálás volt Natsukiéknak, hogy épp ezt az időpontot választották a látogatásra. És nincs az az isten, hogy kettesben hagyja Miharut a férfival!

Benawi visszaült a kanapéra.
- Mért van az az érzésem, hogy nem lesz könnyű Shinji lelkére beszélni... - aggodalmaskodott. De mielőtt Yuuka válaszolhatott volna betoppantak a többiek is.
- Sziasztok! - köszönt be mosolyogva Emiko. A várt hatás nem maradt el, Benawi ha egy pillanatra is, de leblokkolva figyelte az egymásba kulcsolódó kezeket. Aztán visszapillantott a lányra.
- Sikerült valamit elintéznetek? - kérdezte szenvtelenül.

- Nem igazán - ismerte be kudarcukat Hayate, de arra nem állt szándékában kitérni, hogy mennyi időt is töltöttek valójában a keresgéléssel. - Midori nem volt a kabinjában, a kapitány pedig gyönyörűen elhessegetett minket. A hajón se Midorival, se Kentával nem sikerült összefutni, és most inkább nem kockáztattuk a személyzeti részleget, főleg a kapitány kis figyelmeztetése után...
Yuuka legszívesebben halványan elmosolyodott volna, ahogy meglátta Hayate és Emiko párosát, de főként Benawi miatt mégis elfojtotta eme késztetését. Pedig attól is megkönnyebbült, hogy a fiú nem vonta kérdőre az újonnan érkezőket emiatt. Talán... idővel talán tényleg minden elrendeződik...