10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Miharu döbbenten figyelte a reakciókat. Natsuki... látványosan fél, és aggódik a barátja is. Ichiro... dühös. Nagyon. Még sose látta ilyennek az arcát, és... ő maga is remeg, ahogy Natsuki. Ez az ember... ilyen a másik oldalról?
- És... mit akarsz tőlem...? - kérdezte összeszűkített szemekkel Miharu.
- Leginkább... javasolnám, hogy fogd be a szádat - mosolygott rá mézes-mázosan a férfi. - Gondolom te se akarod, hogy nekem kelljen... - Miharu megremegett. - Jelen állás szerint rámtámadtál, vélhetően anyagi okok miatt, én pedig önvédelemből cselekedtem és... naaagyon, sajnállak. Szeretném, ha ezt bárki is kérdezi megerősítenéd. Dehát gondolom nem is jut eszedbe más megoldás... Mert mégha kilátástalannak tűnik is a helyzeted... még nem mindenkié az körülötted. Még. És ha tetszik ezzel válaszoltam is a kérdésedre. Gondolom most már messzemenően elégedett vagy. Megérte mindez, igaz?
A lány a dühtől szikrázó szemekkel nézte a férfit, de egyszerűen nem mert visszavágni. Szerette volna megkérdezni, hogy, hogy lehetett erre képes, hogy tényleg megölte volna-e, hogy... semmit sem jelentett neki mindaz ami... ami korábban volt számára, ha csak egy rövid időre is, de... kezdte megérteni, hogy a férfinek akkor sem volt több semmivel, mint bármelyik másik csinos nő... Semmivel... Soha...

- Ömm, akkor mi... - habozott egy kicsit Emiko. - Félre is vonulunk, hogy ne zavarjunk... - indult meg maga után vonva Hayatét.
- Várjatok! - állította meg Benawi hangja. A lány aggódóan lesett hátra. Mégse olyan sima ügy? Dehát... most is kettesben voltak, miben más, ha msot elvonulnak Hayate szobájába. - Itt járt Shinji az imént.
Emiko meglepetten pislogott rá. Egyáltalán nem arról akar beszélni? Vagy ez csak egy trükk. Várta a folytatást.
- Hayatét kereste, valami lány miatt - Yuukára nézett segítségért. - Én nem sokat értettem a helyzetből, de... átrágtuk Yuukával, hogy mit akarhat, és... nem igazán tetszett a dolog... egyikőnknek sem. Talán... jobb lenne, ha megtagadnátok a segítséget, ha visszajön. És vissza fog jönni. Még ma.

Bár még csak most találkoztak másodszor személyesen, Ichiro már most úgy érezte, hogy egy életre elég Morinagás 'élménnyel' lett gazdagabb. De legalább nem azért jött, hogy befejezze, amit elkezdett. Bár ha azt akarta volna, azt megtette volna korábban. És persze megerősítette azt a feltételezést, hogy a kisujját sem fogja mozdítani azért, hogy megkönnyítse Miharu helyzetét. És az a célozgatás... most zsarolja...?! Bár miért is ne zsarolná, az övé minden ütőkártya. Így esélyük sincs ellene.
Szemeiből még mindig sütött a gyűlölet, és már nagyon úgy érezte, hogy nem bírja tovább közbeszólás nélkül. Mikor elérkezett tűrőképessége határára és már nyitotta volna valami megjegyzésre a száját, Eizan figyelmeztető tekintetével találkoztak szemei. A fiú még enyhén meg is rázta a fejét, hogy így adjon még nagyobb nyomatékot a jelzésének. Így hát Ichiro összeszorította fogait, szorosan összezárta ujjait és nagyon igyekezett nem gondolni arra, hogy mégiscsak magával hozta a tőrét a szobájából.

- Lány...? - ráncolta a homlokát Hayate. - Csak nem... Ayumu...?
- De - bólintott Yuuka. - Nem mondott semmi konkrétat, csak hogy vele kapcsolatos és hogy veled van beszélnivalója. Este felé ígérte újra magát. És... nem volt túl biztató, amit mondott...
Hayate a hallottakat fontolgatva próbált kirakni valami reális helyzetképet.
Ayumu...? Gondolhatta volna, hogy Shinji nem csak pusztán érdeklődik... Vajon beszélt a lánnyal? Talán kiderített róla dolgokat és azt akarja megosztani velük.
- Rendben - bólintott. - Kösz, hogy szóltatok.

- Nos akkor... ezt megbeszéltük - bólintott elégedetten Morinaga. - További szép utat! - vigyorodott el. Natsuki valami nagyon undorodó grimaszt vágott be, s szerencséje volt, hogy addigra már a férfi elfordult. Talán kicsit... meg is lepődött, hogy nem volt hozzá semmi megjegyzése, dehát... még itt áll az egész este... Az este... Basszus! A meló! Már terítenie kéne.
- Basszus... - mondta ki hangosan is. - Mennem kell dolgozni! - A lányra pillantott. Mégse rohanhat el csak így. Ijesztő volt látni a reakcióját Morinaga láttán. Még most is lefelé hajtott a fejét, s elmerengve nézett maga elé. Minden... tervét keresztül húzta, igaz? Vagy talán... valami össze is tört benne? Valami, amire eddig alapozott? Végülis... ő mondta nem is olyan rég... Odasétált a lány mellé, s a vállára tette a kezét.
- Ne add fel - mondta neki bíztatóan. - Miattunk kerültél ebbe a helyzetbe, nem hagyunk magadra! Ha... mindent nem is tudunk visszacsinálni, de... segítünk talpraállni.
Miharu kesernyés mosolyra húzta a száját.
- Tényleg? Hogyan...? Még magatokat se tudjátok megmenteni. Nem elég 'csak' kiszökni. Valahova be is kell jutni utána, és az a rész már sokkal nehezebb. Az ember nem élhet a világon kívül. És az országunkon kívül is ugyanúgy van egy világ. Talán annyira nem is más. A gyengéket sehol sem pártolják.
Natsuki elakadó lélegzettel hallgatta a lány szavait. Nem tudta mit felelhetne, ráadásul... meg is ijesztették. Hiszen ő tényleg semmit sem tud minderről, míg Miharu...
- Majd... még beszélünk, rendben? - tért ki sietve. - Most muszáj mennem!
Miharu bólintott.
- ... köszönöm... - préselte ki az ajkai között, mikor Natsuki már Eizantól vett búcsút.

- Hayate - emelte fel a hangját egy kissé Benawi. - Én nem tudom mit tervez Shinji, de Morinagát még külön idegesíteni is... Mindannyiunk élete rá mehet, és tudod, hogy mindez nem érdekli Shinjit! - észre se vette, hogy dühében felpattan. - Nem hagyhatjuk, hogy megcisnálja, bármit is tervez! Morinaga így is zsarolja Emiko, Yuukát, engem... Mért kell nekünk, hogy még ennél is rosszabb legyen?! Shinjinek már nincs senkije, de... én még sok embert akarok megvédeni! Akárhogyis, de meg kell állítanunk!

- Megvárlak este, és még beszélünk - erőltetett mosolyt az arcára Eizan. - Ha nem bánod, most nem kísérlek el... - mondta valamivel halkabban és alig észrevehetően Ichiro felé bökött a fejével, jelezve, hogy még beszélnivalója van vele.
Ichiro ezt nem vette észre, mert már egy ideje Miharut figyelte. Most Morinaga kíméletlenül kimondta mindazt, amitől tartottak: hogy Miharu eddigi életének végérvényesen vége, és ezután jóval nehezebb, ha nem lehetetlen lesz boldogulnia.
A fiú keze még mindig remegett az indulatoktól, de nem akarta, hogy mindez Miharun csapódjon le. Majd... valamikor szépen kitombolja magát. De nem használhatja fel emiatt megint Hiroshit... Nem használhatja folyton boxzsáknak. Vagy... valahogy majd lenyugszik...

- Ebben... egyetértünk - biccentett Hayate, és Benawival ellentétben szokás szerint sikerült megőriznie a nyugalmát. Már bánta mindazt, amit Shinjinek elmondott Ayumuról. Egyszerűen csak le kellett volna tagadnia, hogy ismeri a lányt! - Nem adok ki neki több információt, amit felhasználhatna, és valamilyen módon igyekszem majd hatni rá. Bár ez elég nehéz feladatnak tűnik őt ismerve... De megteszem, ami tőlem telik. Esetleg... figyelmeztethetem valamiként azt a bizonyos Ayumut.

Natsuki biccentett Ichiro felé is, aztán sietve távozott.

Miharu kimerülten feküdt vissza. Közel állt egy olyan... állapothoz, amilyennek nem akarta mutatni magát két fiú előtt. ha mgé cska Ichiro lenne itt, de... akkor se... Talán... igen, most, hogy Morinaga elment, meg kéne kérnie Ichirot, hogy pihenjen le ő is egy kicsit. Már... nem lesz baj...

- Rendben - bólintott. - És ha meg tudod tenni, hogy beszélj a lánnyal... Jó lenne. Nem ismerem, de... de még így is valahogy együtt tudok érezni vele - tétován Emiko felé lesett, s látta, hogy a lány az ajkait harapdálja. Tehát az ő fejében is átfutott már. Persze... Hogy is ne merülne fel benne... Annyira hasonló a helyzet...
Volt egy pillanat, amikor meg akarta köszönni Hayate együttműküdését, de... végül csak visszaült Yuuka mellé.
- Akkor... csak ennyi... - zárta le. - Nem zavarunk tovább benneteket... - mondta talán a kelletnél kissé dacosabb hangon is.

- Lassan vacsoraidő... - kezdte Midori, s halk nevetéssel vette tudomásul erre Kenta reakcióját. - Héé, ezzel nem tudsz itt tartani... Najó, leszámítva, hogy most miattad meg kell mosnom a nyakamat, és azzal is múlik az idő, de... Kenta! Ilyenkor úgy érzem, nem figyelsz rám!
- Maximálisan te kötöd le minden figyelmem... - felelte halkan a fiú. Midori rosszallóan hümmögött.
- A szavaimra figyelj, hé! Perzverz. Na. Szóval, lassan akkoris mennem kell. Átöltözni, hajat igazítani, minden... A kapitány lánya vagyok, vili? És egész nap veled voltam, tényleg egész nap! Nem szólhatsz semmit!
- Tudom, de... nem gondoltam, hogy ilyen rövid lesz...
Midori halkan felsóhajtott.
- Én se... De lassan kikötünk. Elhiszed, hogy... várom...?
Kenta bólintott, s nehezen, de elengedte a lányt.
- Igen, el - fájdalmas tekintettel nézett a ruháit keresgélő lány után. - Szeretlek...
- Én is szeretlek - mosolygott vissza rá a lány.

- Ichiro, rám szánnál egy pár percet?
Ichiro kíváncsian nézett fel az immár ellőtte álló Eizanra.
- Persze, mondd csak... - a francba, még mindig remeg a hangja...!
- Úgy értem, kijönnél velem a folyosóra?
Ichiro némi bizonytalansággal lesett Miharura, majd nemsokára bólintott.
- Oké... - felelte, és követte Eizant az ajtó elé. A másik fiú egy darabig csak a tekintetét kereste, majd halkan felsóhajtott.
- Ichiro... mit akartál azzal a tőrrel? - kérdezte, de szemernyi szemrehányás sem volt a hangjában.
- Szerintem ez nyilvánvaló - Ichiro makacsul viszonozta a rászegeződő tekintetet.
- Igen, túlságosan is - bólintott Eizan. - És ha én észrevettem, csak percek kérdése volt, hogy ő is észrevegye. De örülök, hogy végül észrevetted a figyelmeztetésem és nem vetted elő.
- Pedig talán jobb lett volna...!
- Nem, egyszerűen lelőtt volna. Akkor csapott volna le rád, mikor épp nem számítasz rá. Tudom, mert én is majdnem így jártam...
- De mégsem hagyhatom, hogy...!
- Miért, szerinted Miharu hogy fog reagálni, hogy te is lelöveted magad? Nem hiszem, hogy repesne az örömtől.
Ichiro erősen az ajkába harapott. Nem, valószínűleg tényleg nem...
- Próbáld kontrollálni magad - hallatszott Eizan figyelmeztetése. - Tudom, hogy pokolian nehéz, mert nekem sem sikerült... De legalább te ne bukj bele, mert akkor nem lesz ki megvédje Miharut.
- De mégis mit csináljak, Eizan...?! Mit csináljunk? Jelenleg romokban hever az élete, és hallottad, hogy vélekedik arról, hogy esetleg segíthetnénk rajta.
- Igen, hallottam... - bólintott kimérten Eizan. - És már gondolkodok a kérdésen, de egyelőre ne várj sok eredményt. Még nem tudom, mit tehetnénk érte. De nem hagyjuk csak így cserben. Rendben?
- Rendben... csak... tényleg találjunk ki valamit...
- Most viszont megyek - kezdett elköszönni Eizan. - És... vigyázz rá. Nem hiszem, hogy túl jó hatással volt rá Morinaga látogatása. Majd még találkozunk!

- Shinji csak nem jött vissza... - jegyezte meg Nami aggódva. Nobu csak halkan felsóhajtott.
- Sose tudom mit csinál. De szerinted van esélyünk kontrolálni?
- Ha bízna bennünk... - kezdte a lány, mire a fiú idegesen csattant fel.
- Ugyan mi a franctól bízna?! Megöltük a barátnőjét, a rohadt életbe, ez már soha nem lesz ugyanolyan! Nem lehetünk mellette, és nem támogathatjuk, mert mi ketten csak rossz emlékeket ébresztünk benne! Amíg... folyton összefut velünk soha nem fog snekiben sem megbízni... Teljesen... tönkretettem azt az embert, aki egész ismeretségünk alatt önzetlenül támogatott. A szigeten is segített volna... Sose fordult volna ellenem, de én... - Nobu a hajába tépett. - Gondolkodás nélkül árultam el...
Nami nem tehetett mást, csak átölelte a fiút. Tényleg... jobbat tesznek Shinjinek, ha egyszerűen csak békén hagyják? De ha ők nem, akkor ki támogatja majd?! Nomiya és Minami halott. És a többiek... egyszerűen senki se bírja Shinjit. Tényleg elviselhetetlen! Csak... néha rendes... de... ha ez benne van, akkor... akkor... egyszerűen csak... A francba, nem rossz ember! Akármi is van vele, de nem rossz... Ők Nobuval... ők azok, de Shinji... segíteni próbál... csak... mintha nem akarná, hogy ezt bárki is észrevegye...

Yuuka csendben figyelte, ahogy Emiko és Hayate eltűnik a fiú ajtaja mögött. Lassan Benawi felé nyúlt, és gyengéden megszorította a fiú kezét. Ezzel is jelezni akarta, hogy ő mellette van, és kicsit igyekezett is megnyugtatni. Valamint így mondott néma köszönetet az előző jelenet miatt.

Miharu aggódva pillantott fel a visszaérkező fiúra.
- Miről beszéltetek? - kérdezte azonnal, hogy látta, hogy a másik fiú mrá nincs mellette. - Lecseszett? Veszekedett veled, hogy elmondtad nekem?! Ichiro, annyira sajnánom, ugye... nem lesz semmi bajod belőle?

- Nem, nem cseszett le... - rázta meg a fejét Ichiro, majd leült az ágy szélére. - Ezt... meg sem említette... Inkább csak baráti figyelmeztetést adott, de tényleg barátit, semmi szidást vagy hasonlót. Egy kicsit meg is lepődtem, hogy ennyire... szóval hogy ennyiben hagyta a dolgot... Bárcsak mindenki úgy reagálna, mint Eizan...

Benawi nagyot sóhajtott. Magához szorította a lányt. Hát... első lépés, hogy elengedje Emikot, igaz? Menni fog... semmi baj...
- Komolyan aggaszt ez az egész... - mondta, csakhogy megszólaljon. - És... azt nem értem, tényleg, hogy... Shinji aki annyira tesz mindenkire... miért... valahogy tényleg máshogy fordult hozzád. Mit vár el tőled? És... te... máshogy hatsz rá, mint a többiek? Valahogy... valahogy mégis másként viszonyul hozzád. Tényleg nem értem.

- Mért, lesz, aki nem úgy fog? - érdeklődött Miharu. - Lassan tényleg mindenkit megismerek. Szóval Eizan, oké. Nem akarsz nekem mesélni a többiekről, hogy megismerhessem őket? Ezek alapján... Eizan is higgadtabb volt a szigeten, igaz? Na és Natsuki? Ő milyen volt. Azt mondta... és... Nami is azt mondta, hogy megváltozott. És én is úgy látom. Ott? Ezt az Eizant mikor szedte fel? Olyan... fura hozzá... Natsuki eddig olyan Morinagafélékkel udvaroltatott magának. Maximum fiatalabb kiadásban, de... általában azért a kor sem zavarta. Bár... én mondom... Nálam is azért egy húsz évvel idősebb a pasas...

- Tényleg annyira más lett volna...? - kérdezte tétován Yuuka, de ő is érezte, hogy Benawinak igaza van. - Nem tudom, én... semmi olyat nem tettem érte, amivel ezt kivívtam volna... Tényleg egyetlen közös pont kötött össze minket, de lehet ez akkora hatással rá? És miért...? Én sem igazán értem ezt az egészet, a viselkedését... De biztosra veszem, hogy akkor sem állna le, ha én kérném, mert miért is tenné...

- Jól látod, de a szigeten szerintem mindenki megváltozott. Lehetetlen lett volna nem így tenni... - felelte Ichiro. - Összesen... hmm, egy gyors fejszámolás... tizenheten jutottunk ki. Elsőre talán soknak tűnhet, de ha jobban megnézed, hamar rájöhetsz, hogy többen maradtak ott... Szóval azért még vannak páran, akiket nem ismersz - mosolyodott el. - Hmm, Natsuki és Eizan... Igen, kétségkívül még valamikor a szigeten jöttek össze, de az igazat megvallva annyira nem figyeltem rájuk eleinte, így nem tudom megmondani, hogy mikor. Meg eleinte szerintem azért igyekeztek úgy tenni, mintha igazából nem is lenne közöttük semmi, de vagy megunták, vagy rájöttek, hogy mi is kezdünk rájönni, nem tudom. Igen, történtek érdekes, nem várt dolgok azon a szigeten. Túl sok meglepetés ért ott, és nem feltétlenül jó értelemben... Azért kíváncsi vagyok, mikor tudjuk majd teljesen leküzdeni.

- Semmit sem értek abból, amit Shinji csinál, és ez nagyon zavaró. Valahol ijesztő is - kontrázott rá Benawi. - Sauyri... lehet elég ok? Úgy tűnik annak kell lennie, mert mintha... ez az egész Shinji, akit most látunk... miatta alakult volna ki. De hogy lehetett rá ekkora hatással?! Ők jártak már korábban, vagy... Nem, arórl tudnánk, Shinji pont nem szokta titkolni, ha felcsípett valakit. És még a buszon is fűvel-fával flörtölt. Nem lehet ilyen rövid idő alatt, így... - megakadt. - Huhh, várjunk... Alaposan végigmérte Yuukát. Oké... Talán lehet... - elvörösödött és dacosan elfordította a fejét. - De ez akkor sem magyarázhat meg mindent! Én nem lettem saját magam gyökeres ellentéte... Egyszerűen nem lehet csak önmagában Sayuri az ok. Hogy megváltozott. Shinji alapvetően egy segítőkész ember volt. Sokan kedvelték, szinte... szinte egyedül Ichiro szúrta ki, hogy mennyire számító, szóval, igen van alapja, de... eddig ezt titkolta, és.. én úgy gondolom próbálta is elfojtani. Most meg mintha... már úgy lenne vele, hogy semmi értelme. Hirtelen miért nem számít neki, mit gondolnak róla?

- Meglepetések, mint... hogy kiben bízhatsz, és kiben nem? - Miharu felsóhajtott. - Azt hiszem erre én is nagyon rábasztam volna. Nem... így is... Natsukiban úgy tűnik bízhattam volna, de biztos nem tettem volna meg. Még ha Nami mondja is... De ezek szerint Natsuki sem bántott senkit. De akkor... maradnak a "többiek"? Akikkel még nem találkoztam? Mert... akárhogyis nézem, de kell lennie köztetek gyilkosoknak. Őket... hogy viselitek el magatok közt? Nem féltek, hogy... vagy nincs düh, bosszúvágy...?

Morinaga elgondolkodva torpant meg az ajtaja előtt. Mintha valamit... A frrancba! hát nem kiment a fejéből a legjobb? Miharu reggeli kis elszólása. Bizonytalanul nézett hátra. Visszamenjen? Hiszen... Mindenképp meg kell még kérdeznie Ichirotól, hogy nahát, nemis említetted... szerelmes lettél? Na mesélj, milyen érzés? Na mesélj, nem akarnád megölni a gyilkosát...? Ó, dehát... mért lőné le már ma ezt a poént, hm? Kell valami izgalom holnapra is. Ma már eleget szórakozott.

Ayumu csak most kezdte megérezni, hogy nagy feldúltságáan egyszerűen elfelejtett enni valamit munka előtt. Pedig... Most már este tízig ki kell bírnia a valahogy. És még csak hat óra lesz! Ez nem igaz már!

- Nem, biztos nem jártak előtte. A hangfelvétel... te is hallottad... Nem, korábban nem volt köztük semmi... - sóhajtott Yuuka. - Nem tudom, de... valamiért már tényleg nem érdekli, ki mit mond vagy gondol róla. Viszont hasonlókra még rákérdezni sem merek, mert erre még nekem sem válaszolna. És amúgy sincs jogom ilyen kérdéseket feltenni... De... lehet, hogy egyszer mégis kibukik belőlem egy ilyen kérdést... És kíváncsi vagyok. Kíváncsi vagyok, mit lépne rá, hogy mit felelne. Egyszerűen kitérne, megtagadná a választ, vagy... netán felelne...? Nem, biztos nem, hisz igazából nem élvezem a bizalmát...

- Na látod, ezt nem tudom. De kétlem, hogy feltennél neki egy ilyne kérdést. Hiába érdekel, nem akarnád felzaklatni, nincs igazam? De nem is a te feladatod helyrerázni Shinjit. Mégha a barátod is volt Sayuri, ez... Shinji szempontjából nem jelent semmit. Nem kéne, hogy jelentsen. Neked semmi közöd nem volt Shinjihez, mért kéne, hogy ezután legyen? Szerintem kicsit... bekattant a srác. Néha... úgy viselkedik, mintha... minden úgy akarna folytatni, mintha még itt lenne a lány. Mert ha itt lenne, akkor biztos sokat lennének veled, és akkor valószínű lenne oka összeveszni Morinagával, hogy megvédje őt... De így... Így semmi értelme nincs azoknak, amiket csinál! De mindegy... Amíg nem árt vele nekünk, felőlem azt képzeleg, amit akar...

- De, természetesen van... - felelte alig hallhatóan Ichiro, majd elfordította a tekintetét. - Csak van, aki tudja kezelni, aki jobban képes ezzel a tudattal élni... és van olyan is, akit majd megőrjít a tudat... De hogyan is lehetne reális ítéletet hozni egy ilyen kérdésben? Az a helyzet, azok a körülmények... tényleg egyikünk sem tehetett róla... De hiába ezek a gondolatok, mégsem tud nem fájni... Nem, nem fogom megnevezni neked azokat, akik öltek... hisz amúgy sem ismersz közülünk mindenkit, így hiába mondanék neveket. De nem is akarok...

Miharu lehajtotta a fejét.
- Igazad van... Sajnálom. Még... Morinaga se tudott megtanítani rá, hogy... a kíváncsiságommal legtöbsször csak ártok. Nem kell, és nem is szabad tudnom dolgokat. Már... nem veszélyesek. Ha azok lennének, nem tűrtétek volna meg magatok közt őket.
Lehunyta a szemét, és igyekezett lenyugtatni magát kissé. Morinaga látogatása, Natsuki... Olyan nehéz mindez... Még fáradtabb, mint előtte...

Yuukát valami megrémisztette Benawi fejtegetésében. Mi van... mi van, ha igaza van...? Ha tényleg azért viselkedik úgy vele Shinji, ahogy...? De... ennek így nincs értelme. Valamit azért csak kéne tennie, de... de mit? Mert akárhogy is, azt sem akarja, hogy Shinji tönkretegye magát.
- Remélem, este kiderül, hogy mit is szeretne és vagy segít nekünk mindezt jobban átlátni, vagy sikerül hatnunk rá... Bár mindkettőre igen kevés valószínűséget látok, ha jobban belegondolok... De már csak pár nap van ebből az utazásból, azt már ki kell bírnunk! És neki is ki kell bírnia... valahogy.

- Sajnálom, hogy nem oszthatok meg veled mindent... - sóhajtott Ichiro - de vannak olyan dolgok, amik tényleg jobb, ha rejtve maradnak. Úgy is... fájna felhozni őket. És most nem ilyenekre van szükséged, hanem nyugalomra, hogy gyorsan felépülhess és valóra váltsd jóslatsorozatom következő elemét - mosolyodott el halványan. - Talán most már a körülmények is engedélyeznek egy kis nyugalmat.

- Hát igen - bólintott Benawi. - Akárhogyis a nagy részén már túl vagyunk. Nem bukhatjuk el a célvonalnál. Ó, jut eszembe... Shinji csak vacsora után jön vissza gondolom... Vagyis, lehet, hogy csak akkor. Mi legyen, megvárjalak itt? Vagy ma inkább ide rendelsz... esetleg rendeltek valamit enni? - Hayate szobája felé pillantott. - Tényleg kajálhattak valamit kinn... Eszükbe se jutott, hogy félretettük nekik az ebédjüket. Na mindegy... A kishűtőben eláll...

Miharu lassan bólintott.
- Igen. Igazad van. Jobb lenne, ha visszaaludnék. Azért lassan majd az orvossal is beszélnék, de... Lehet, hogy már cska holnap néz be. Azért... most már csak felébredek rá, ha mozgolódás van... Ja, és így, hogy Morinaga mégse akar már megölni... nyugodtan elmehetsz. Neked is pihenned kell! Meg... nem is ettél, mióta ébren vagyok... Ebédeltél egyáltalán? Lassan már vacsoraidő...

- Mit gonolsz...? - kérdezte halkan Emiko. Törökülésben foglalt helyet a padlón, s onnan pislogott fel Hayatére. - Benawiról. Próbál... rendes lenni, igaz? Az... az már jó jel, ha próbál. Ha úgy gondolja, hogy így a helyes, és... képes is rá ráadásul. De... még fáj neki, igaz? - a padlóra szegezte a tekintetét. - Nem bír téged.

- Na ezen most őszintén meglepődtem, hogy mennyit benyomtál mindenből...! Még hogy nem vagy éhes...
Haruka hason feküdt a kabinjukban lévő kanapén és lábaival jólesően kalimpált a levegőben. Kezeivel kényelmesen megtámasztotta az állát és elismerő tekintettel nézett az egyik fotelben ücsörgő Tatsuyára.
- Jól van na - intette le kedvetlenül a fiú. - Te mondtad, hogy kóstoljuk végig mind!
- De nem ekkora adagokban! - ciccegett a lány. - Komolyan, a pasikat tényleg ennyire a gyomrukon át lehet megfogni? Ez esetben tökéletesítenem kéne a főzőtudományomat...
- Inkább ne! - nyögött fel ijedten Tatsuya. - Maradj csak a barkácsolásnál.
- Szemét! - fintorgott Haruka, majd kiöltötte a nyelvét. - Ezért holnap én csinálok neked reggelit és az utolsó falatig meg kell majd enned!
- Jaj nekem... - sóhajtott Tatsuya, de nem érzett magában elég erőt a visszavágásra. Basszus... hogy kapcsolja ki addig az ízlelőbimbóit...?

Ayumu igyekezett összeszedni magát, és nem törődni korgó gyomrával. Amíg nem hallatszik ki, addig nincs baj. Csak gyerünk, mosolyogj szépen, mintha minden rendben lenne. Nem látszódhat rajtad, ha rossz a kedved, ha nem vagy jól, hiszen elrontod vele a vendégek örömét! Egyszerűen nem szabad. Pihenni vannak itt, nyaralni, megérdemelten!
Bátortalanul pillantott Akirára. Ő hogy van? Veszekedtek, azért ez... őt is meg kellett, hogy viselje. Hogy is történhetett ez, mikor... előző este már... már majdnem... Sietve kapta el a tekintetét. Mi történt hirtelen? Felfoghatatlan... Az egésznek egyszerűen nem lát ésszerű okot.

- Szívesen maradnék a rendelésnél, csak félek a következményektől - felelte Yuuka. - Mert ha utána rossz hangulatban lesz, sokszorosan kapjuk majd meg. Pedig olyan jó lenne veled vacsorázni... - nézett kérlelőn a fiúra, mintha az bármit is tehetne az ügy érdekében. - Viszont talán mégis jobb lesz, ha külön vacsoráznánk és... ha gondolod, akkor visszajöhetnél még utána.

- P... persze...! - vágta rá szinte rögtön Ichiro, de már abban a pillanatban érezte, hogy nem sikerült túl hihetőre. - De... nem fogsz unatkozni? Elég sivár ez a szoba, meg én sem tudok sok mindent csinálni majd egyedül... Vagy jöjjek vissza holnap...? De az is érdekel, hogy mit mond az orvos. A fene, hogy nincs a szobánk a szomszédban...

- Nem, valóban nem - nézett a háta mögötti ajtóra Hayate. - És mikor utánunk szólt, azt hittem, addig tartott az önuralma. De kellemesen csalódtam... Örülök, hogy próbálkozik, de az se jó, ha ez túlzott erőfeszítéseket követel tőle. Mert ha folyamatosan a határon táncol, az rövid távon sem jó, nemhogy hosszún. Senkinek sem. Remélem... remélem, hogy valahogy mégis sikerül elfogadtatnom magam vele, meg a tényt, hogy mi ketten igenis együtt vagyunk. Hát nem lesz könnyű...

Hiroshi is igencsak kezdte érezni, hogy az Ichiroval való beszélgetés pontosan annyi időt vett el a napjából, amennyit ebédre szánt volna. De tényleg csak volna, mivel így erősen kellett küzdenie szintén korgó gyomra ellen és sikertelenül próbálta megregulázni háborgó gyomorsavát. Na jó, érdekes lesz a műszak végéig hátralévő pár óra... Ha nem figyelnék ennyire, megenne pár koktélcseresznyét meg egyéb díszítő gyümölcsöt azt' jól van. Bár az is feltűnne, ha hirtelen megfogyatkozna a készlet.
Halkan felsóhajtott és mikor épp visszafordult volna, tekintete Ayumura tévedt. A lány még mindig nem volt jó színben. Miatta, ugye...? Pár pillanat múlva sietve lesütötte szemeit, nehogy a másik véletlenül leolvassa arcáról a hirtelen rátörő érzelmeket. A francba is már... kontrolláld magad!

- Oké - bólintott Benawi. - Értem.
Szóval nem akarja, hogy itt várja meg. Persze... valahol érthető. Ez mégiscsak a hármójuk szobája. De... elég necces folyton idejárnia. Kiszúrják és... neki annyi. Dehát Shinji miatt mindenképp itt akar lenni este. Hát... maximum holnap nem jön, hogy ne legyen gáz. Holnap nem... a fenébe! Ajj, de nyugi már... már nincs sok nap... Már kibirná akár az út végéig is. Vagy nem...?

- Nem fogok - mosolygott rá Miharu. - Szerintem alszom reggelig... De holnap tényleg várlak! Majd elmesélem mit mondott az orvos.

- Nem, nem lesz az - értett egyet a lány. - Szerinted mivel könnyítem meg a dolgát? Ha beszélek vele kettesben, vagy... vagy ha inkább természetesen viselkedek? Vajon... jobb neki, ha megköszönöm, hogy fáradozik? Ha érzékeltetem vele, hogy látom és... és nagyon jól esik. És... büszke vagyok rá... meg minden... Ó, már megint úgy beszélek, mintha az anyja lennék... - felsóhajtott. - Hiába, ennyi év... - halkan nevetett.

Yuuka kérdőn nézett Benawira. Ez most... tényleg valami enyhe csalódás érződött ki az előbb a hangjából...? De miért? Biztos nem...
Elmosolyodott, majd a fiú vállára hajtotta a fejét.
- De vacsoráig még bőven van időnk...

- Rendben... - bólintott tétován Ichiro. Még mindig nem nagyon akaródzott csak úgy itt hagynia a lányt. Ha viszont nemsokára elmegy, akkor gyorsan eszik valamit és már dől is be az ágyba, hogy holnap minél korábban fel tudjon ébredni. Sőt, megint beállít biztonsági ébresztőket is! - Nincs még valamire szükséged? Vagy esetleg üzeneted valakinek...?

- Amíg ő nem érzi úgy, hogy ilyen hangnemben beszélsz vele, addig akár még ez is szóba jöhet.
Hayate abbahagyta az ajtó támasztását és ő is lehuppant a földre Emiko mellé.
- Bár ez Benawi büszkeségétől is függ. Ha túlzottan előjön a büszkesége talán jobb nem is próbálkozni hasonlóval, mert könnyen visszájára fordulhat a dolog. De nem ismerem annyira, hogy biztosan meg tudjam mondani egy ilyen beszélgetésre adott reakcióját.

- Már nem is olyan sok az - sóhajtott a fiú, de azért átkarolta a lányt. - Korábban kellett volna jönnöm. Úgy elszaladt az idő.
Elmerengve nézett maga elé.
- Szerinted kinn... mennyi időnk lesz egymásra? Ha dolgozom ott is, és szeretnék dolgozni... Akkor már elszalad 9-10 óra, ugye utazási időtől függően, de... én még tanulni is akarok. Egy félállás vajon... mennyire jól kereső? Vagy hagyjak ki pár évet a suliból? Kétlem, hogy rendes diákmunkából meg tudunk élni... Lehet, hogy fognunk kéne magunk és valami nagy kertet művelni, hogy a kaja egy részét így letudhassuk - felnevetett. - A bázison még ez is tervben volt, és a vicc, hogy nem Emiko vetette fel. Sőt! Ő nagyon húzta a száját. Ichiru tökre benne lett volna. Olyan lelkes volt, valami kertészeti nagykönyvet is szerzett, Emikot teljesen kiborította...
Kicsit elkomorult, aztán igyekezett úgy tenni, mintha semmi se lenne.
- Azért megnéztem volna Ichirut, ahogy egy ültetvényen randalírozik. Nem, mintha... szóval kinézem belőle, hogy jól csinálná, csak... Benne valami fura kettősség volt. Rombolás és gyógyítás egyszerre. És mindkettőben nagyon jó volt. Annyira különös...

Miharu elgondolkozott, aztán megrázta a fejét.
- Nem, nincsen. Köszi a vizet! Az itt lesz mellettem, úgyhogy jól megvagyok. Akkor holnap! - mosolygott a fiúra.
És pont végszóra futott be az újabb látogató, talán csak azért, hogy Ichiro se panaszkodhasson.
- Ó, felébredtünk? - tette fel a költői kérdést a doktor. - Hogy érzi magát?
- Jó napot, vagy... lassan estét - biccentett Miharu. - Sajog mindenem, de ez... normális, igaz?
A férfi elmosolyodott.
- Már jobb színe van, mint délelőtt.
Remek, és akkor most megkérdezheti azt is, mi a helyzet, mikor fog felépülni, mikor és mit ehet... Na lássuk! De előtte neki kellett válaszolnia pár kérdésre...

Ayumu is erőteljesen szemezett a hívogató színes eprekkel, kiwi karikákkal, és érdekesebbnél érdekesebb gyümölcsökkel. Miért kell ekkora forgalomnak lennie? Ha most hívná meg valaki, hogy üljön le vele meginni valamit, hát kivételesen el is fogadná, hogy legalább egy szem gyümölöcsöt megehessen, és nem mellékesen öt percre leülhessen végre!

- Egy ültetvény...? - Yuuka kezdeti meglepődése hamar mosollyá szelídült. Ez talán nem is lenne olyan rossz ötlet, sőt, jelenlegi helyzetükre nézve talán kénytelenek lesznek élni vele - már ha találnak megfelelő helyet, ahol nem túl feltűnőek. Lelki szemei előtt közben lejátszódott egy sor apró kis jelenet, amint Emiko és a bázislakók kivonulnak a kis farmjukra...
- Ez nem is hangzik olyan rosszul... - bólogatott. - Mert igazad van, folytatnunk kell a tanulást is, és szerintem nem egy ember csatlakozna még ehhez a gondolathoz. De olyan fura, már csak pár nap, de annyira nem tudom még elképzelni, hogy milyen is lesz... Képzeteim vannak róla, de nem tudom, melyik lehet reális és melyik tekinthető inkább csak ábrándnak. Vajon mennyi időre lesz szükségünk hozzá, hogy belerázódjunk, hogy megalapozzuk a dolgainkat? Szerinted... találhatunk ott valakit, aki esetleg segítene...?

- Most már én se... - felelte szomorkásan a lány. - Megváltozott. Ez biztos normális, de... attól még fáj. Vajon... Ichiru milyen ember lett? Talán... jobb is, hogy nem láttam az újat...? Nem, én... Szerettem volna... Mesélj kérlek, milyen volt? Hogy viselkedett a szigeten? És Benawi? Ebbe... ebbe én nem láthatok bele, de... de... milyen részük volt az egészben? Még csak azt sem tudom, felrémlett-e bennük a gyilkolás gondolata. Hogy együtt voltak-e, hogy... Benawi sokat volt Yuukával, igaz? Úgy jöttek össze... De... de ezen kívül igazából semmit sem mesélt! Egyáltalán semmit! Csak, hogy... Ichiru értük áldozta fel magát...

Ichiro csendben félrehúzódott, hogy véletlenül se zavarja az orvos munkáját. Mégis nyugtalanul pillantgatott a férfi felé és milliónyi kérdésre akart választ kapni. De csak nyugalom...! Legalább nem feledkezett meg Miharuról - már ennek is nagyon tudott örülni.