10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Hát igen, főleg, ha valaki ilyen komolyan veszi a munkáját - mosolyodott el Emiko. - Na nézzük meg, mi van azzal a macskával... Szerinted... nem keresi már a gazdája? Lehet, hogy nagy balhé lesz ebből...

- Mi sem gondoltuk volna, hogy bejön - nézett fejcsóválva a cicára Yuuka. - Képzelheted, milyen arcot vágtunk, mikor egyszer csak kopogtak és átadták. Hát volt meglepetés rendesen... Már csak azt nem tudjuk, hogyan találjuk meg feltűnés nélkül az igazi gazdáját. Mert vagy innen valahonnan szökött el, vagy esetleg még a szigeten lopakodott fel a hajóra. Van valami ötleted esetleg...?

- Nagyon remélem, hogy balhé nélkül el tudjuk simítani a dolgot - felelte Hayate. - Mert ha most emiatt a középpontba kerülnénk, igencsak megkönnyítenénk egy bizonyos illető dolgát abban, hogy ránk találjon. Azt pedig nagyon nem kéne jelen körülmények között...

- Nem igazán - csóválta meg a fejét tanácstalanul a fiú. Felpillantott a lányra, talán mondani is akart valamit, de aztán csak csendben figyelte.
- Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak... - lépett közelebb végül. Talán pár másodpercet még habozott, aztán magához húzta a lányt, s ezúttal mintha mohóbban csókolta volna meg, mint régebben.

- Hát... nem ... - nyögte Emiko. - Jobb is, ha inkább nem mozdulunk ki a szobából - mosolygott a fiúra. - Így is vannak ötleteim, elleszünk.
Közben végre meg is találták az ajtajuk, a láyn pedig vadul keresgélte a kártyáját a zsebeiben.

Yuuka maga sem tudta miért, de enyhén megremegett, ahogy viszonozta a csókot. Szinte kapaszkodott Benawiba, hogy el ne engedje.
Ó, ő egyáltalán nem haragszik. Főként egy ilyen bocsánatkérés után...!

Hayate ráérősen forgatta ujjai között a már a kezébe készített belépőkártyát, de azért hagyta, hogy Emiko előkeresse a sajátját. Hisz olyan bőszen kereste, neki meg nem volt szíve félbeszakítani.
Na persze, ötletek, mi? - mosolyodott el halványan. - Ó tényleg, és Yuukának is szólni kell, hogy ne nagyon mászkáljon el. Na meg valahogy a többieknek is. Mondjuk azoknak ezt nehezebb kivitelezni, akik dolgoznak. Akkor jobb lesz reménykedni, hogy Ashida nem jegyzett meg minden egyes arcot, vagy legalábbis nem kezd el gyanakodni.

- Hát, mindenesetre elég necces volt idejutni... - folytatta halkan Benawi a kis intermezzo után. - Muszáj leszek estig maradni...
Talán még egy jódarabig nem engedte volna el a lányt, ha nem üti meg a fülét, az ajtó nyílásának hangja, s ettől reflexből elhúzódott egy kissé.
- Ó, Benawi... - Emiko zavartan torpant meg, de aztán igyekezett úgy tenni, mintha ez normális lenne, és végülis... az is, most már újra, nem? Csak nem akarta őket megzavarni... - Örülök, hogy itt látlak - biccentette kissé oldalra a fejét.
Benawi vetett egy mosolygós félpillantást Yuukára.
- ... igen. Én is. Örülök, hogy itt vagyok.
S bár nem látszott teljesen eröltetésmentesnek biccentett egyet Hayate felé is. Viszont lassan kezdtek túl sokan lenni az ajtóban, úgyhogy szelíden beljebb terelgette Yuukát.

Yuukát nem kellett nagyon noszogatni, ment ő előre, de közben azon gondolkodott, hogy most mit is csináljon. Igaz, hogy aludtak már egy szobában, de mennyire illő behívnia Benawit a szobájába? Á, Emiko biztos nem akad majd meg rajta. Legalábbis azután biztos nem, hogy már két napja Hayaténél alszik...
Hayate miután viszonozta Benawi köszönését, szinte rögtön észrevette a macskát.
- Szőrös kis barátunk igencsak érdeklődően tud nézni, nem gondolod? - pillantott Emikora, de fél szemét még mindig a cicán tartotta. - Csak tudnám, mi megy ilyenkor a fejében...

- Lehet, hogy féltékeny... - jegyezte meg Emiko. - Benawi le akarja nyúlni előle Yuukát.
A fiú sértetten pillantott fel.
- Már bocsánat... de a macska tolakodott ide, jó?
- És ő szegény ezt honnan tudja? - vitatkozott a lány.
Benawi megrántotta a vállát.
- Nemt'om. De most kénytelen lesz Hayatével játszani.
Nehezen tudta elfojtani rosszindulatú mosolyát, ahogy belegondolt, hogy Hayate nekiáll a kis fehér gombócot abajgatni.

- Most komolyan reménytelen várakozással és kereséssel akarom eltölteni az egész szabadnapomat? - sóhajtott lemondóan Daisuke, miközben a folyosókat rótta. - Megéri ez nekem...? Hát... ha sikerül teljesíteni, akkor mindenképpen! És ha nem? Akkor egy nagy szívás az egész. Na jó, ha már szünet, akkor igenis pihenni fogok. Majd ebédnél és vacsoránál próbálkozok megint, addig nem vagyok hajlandó semmire.

- Hát az bizony érdekes lenne... - vonta fel a szemöldökét Hayate, miközben még mindig a macskával szemezett. Játszani? Ő? Ezzel? Aha... - Inkább adjunk neki valamit, amivel ellehet. Valami... műegeret, vagy labdát, vagy... mi kell egy ilyennek?
Várjunk... és miért jön egyre közelebb?! Az előbb még hátrébb volt!

Ichiro felállt székéről, de még látszott rajta, hogy nem kicsit tétovázik. Mi lesz... mi lesz, ha most itt hagyja Miharut és megint visszajön Morinaga? Mi lesz, ha megint bántja?!
- Mindjárt visszajövök - ígérte meg, mikor már az ajtó felé közelített. - Sietek. Csak... muszáj szólnom Hiroshinak.

Benawi kérdőn pillantott Yuukára, aztán vissza Hayatére.
- Na várj... - kezdte furcsán elégedett hangon. - Te félsz ettől a kiscicától...?
- Én is félek - vágta rá azonnal Emiko. - Most nézz rá! Milyen sunyi...
- Szerintem aranyos - rántotta meg a vállát Benawi. - Ráadásul te mégiscsak lány vagy, szóval szeretned kéne az ilyesmit...
- Hogy érted azt, hogy mégiscsak...?! - csattant fel Emiko, s csípőre vágva a kezét, felvette a sárkányalakját.
- Hát, mármint... - igyekezett ijedten menekülni a mondatból Benawi, de a lány csak egyre csúnyábban nézett rá.

- Még hogy félek... - ciccent fel Hayate, és tüntetőn el is fordította a fejét a macskától. Ám még így is magán érezte az állat fürkésző tekintetét.
- Az egyáltalán nem nemtől függ, hogy ki mit szeret - próbált közbeszólni Yuuka, de rájött, hogy ezzel is csak Benawi ellen szól. - Mármint... - kezdett mentegetőzni ő is. - Na jó... Igen, tényleg aranyos, nem tudok rá mást mondani. Bár amit reggel produkált, az közel sem volt annak nevezhető...

- Mért, mit csinált reggel? - érdeklődött Emiko, miközben levetette magát a kanapéra. Milyen kényelmes is volt, most végre, hogy hanyagolta a szoknya-dolgot.
Benawit a macska kérdés ilyen hosszú taglalása már annyira nem érdekelte, s észrevétlenül el is kalandoztak a gondolatai abba az irányba, hogy most hogyan tovább. Végig valami megmagyarázhatatlan furcsa érzés volt benne, hogy Emikoék itt vannak, de... még nem volt rossz, csak... mint egy baljós előérzet. Szinte végig azon reménykedett, hogy Hayate ne érjen hozzá a lányhoz, mert fogalma sem volt, mit tenne akkor...

- Hát... egy kicsit rosszalkodott - felelte röviden Yuuka, és látszott rajta, hogy nem nagyon akarja taglalni a témát, főleg Benawi előtt nem. A fiút valószínűleg nem érdekli, hogy hova, mennyit és milyen állagút piszkított a cica...
- Jut eszembe - kezdte Hayate, miután magára hagyta a macskát és ő is beljebb lépkedett. - Yuuka, és Benawi is, mert végül is rád is vonatkozik. Mostantól még jobban kerülnünk kell a feltűnést, ugyanis nem várt illetőre bukkantunk tegnap.
- Nem várt illetőre...? - kérdezett vissza értetlenül Yuuka.
- Igen - bólintott komoran Hayate. - Úgy tűnik, egy kormánytag is van a hajón. Bár remélhetőleg titeket nem ismer fel, legalábbis nem olyan könnyen. Nem hiszem, hogy számítana ránk pont itt. Csak azt nem értem, hogy mégis mit keres éppen most ezen a hajón... A kormány bizonyára még mindig fel van bolydulva miattunk. Vagy máris előléptették volna, és így ünnepli meg...?

Benawi aggódva pillantott Yuukára.
- A helyzet rosszabb, mitn gondoltuk - morogta. - Bár... legalább nem keres bennünket, nem tud róla. De mégis... Nem tudod valahogy... megmutatni kit kell kerülnünk? Hogy néz ki az illető, valami...? Mert így kicsit nehéz...

- Ichiro? - Hiroshi meglepetten nyitott ajtót barátja kopogtatására. - Figyelj, igaz, hogy tegnap kerestelek, de ez most nem a legalkalmasabb. Lassan amúgy is dolgoznom kell, és...
- Miharut meglőtte Morinaga! - fakadt ki Ichiro, és ezzel sikerült Hiroshiba fojtania a szót.
- Hogy... mit csinált...!?
- És most nincs magánál, és nem is biztos, hogy felébred, és...!
- Várj, lassíts egy kicsit! Mégis miért, mi történt?
- Bejöhetek...?
- Gyere - lépett félre az ajtóból Hiroshi.
Ha elkésik, hát elkésik. Kit érdekel, mikor a legjobb barátja jól láthatóan ismét ki van készülve idegileg?

- Jogos... - bólintott Hayate és sietve próbált kigondolni valami megoldást. - Sajnos nincsen fényképem róla, az túl egyszerű lenne. Várjunk csak... Az adatbázis, amit Kenta és Midori talált... az vajon fényképes utaslistát tartalmaz? Ez esetben egyszerűbb lenne, mint őt magát megkeresni és rámutatni.

- Akkor fel kéne keresni őket - bólintott Benawi. - Kerülni a feltűnést... - csóválta a fejét. - A fenébe... - szinte könyörgőn nézett Yuukára. - De ugye ez nem azt jelenti, hogy többet nem jöhetek fel hozzád?

Yuuka szemei döbbenten elkerekedtek. Erre... erre nem is gondolt az előbb...! Segítségkérőn lesett a többiekre válaszért.
- Nem hinném - szólalt meg Hayate. - Ha ezen a folyosón lenne, azért csak összefutottunk volna vele ebéd vagy vacsoraidőnél. De úgy tűnik, máshol van. Ez talán annyira nem veszélyes.

Benawi elmosolyodott, és átkarolta Yuuka derekát.
- Akkor nincs menekvés - mondta halkan a lánynak. - Apropó - pillantott a másik kettőre. - Remélem nem gond, ha a mai napot itt töltöm.
Emiko egy kicsit zavartnak látszott, de sietve megrázta a fejét.
- Dehogy! Mindig... szívesen látunk... - motyogta elhalkulva.
- Nem vagy túl meggyőző - pillantott rá a fiú.
- Nem, dehogy! Tényleg! Csak... - elhallgatott.
- Csak? - kérdezett vissza a fiú.
- Hát, ti ketten... Nagyon örülök, csak... fura... A bázison nem voltál ennyire... Hát. Másmilyen vagy - zárta le egyszerűen.
- Értem - bólintott a fiú. Emiko nem tudta mért zavarta ennyire, hogy nem tudja mire akart kimenni a fiú.

Hiroshi szótlanul nézte, míg Ichiro idegesen fel-alá járkált a szobában, mégsem mert rászólni a fiúra, hogy álljon már meg végre egy helyben és mondja, amit akart. Pár percnyi hasonló járkálás után Ichiro végre felsóhajtott és úgy tűnt, lehiggadt már annyira, hogy beszélni tudjon.
- Nem értem... Egyszerűen hogy lehet itt ilyet tenni...?! - nézett válaszra várva Hiroshira, aki viszont még mindig nem igazán tudott mit kezdeni a szituációval.
- Figyelj... Próbáld meg elmondani, mi történt, mert így nem igazán tudom elképzelni, hogyan lehetséges mindez.
- Hát épp ez az! Én sem tudom! Egyszer csak szóltak, hogy jöjjek gyorsan, mert megsérült a nővérem, valaki lelőtte. Á, nem, kicsit sem készített ki a hír, hisz ismersz, nem vagyok én olyan... - az iróniája most inkább tűnt keserűnek, mint élcelkedőnek. - Persze siettem, ahogy csak tudtam, és tényleg nincs jó bőrben. Azt mondták... azt mondták, hogy rátámadott valakire, aki önvédelemből lőtt rá! Ez baromság, miért támadt volna rá bárkire is?! És aztán... aztán megjelent Morinaga - Hiroshi megrökönyödve hallgatta a barátja szavaiból rázúduló gyűlöletet. - És még be is ismerte, hogy ő volt, és csak el akarta hallgattatni. Mi van, ha mindezt csak azért, mert engem akart megvédeni? Mi van, ha miattam sérült meg és talán miattam nem tér többé magához...? Mi van, ha...?
- Jól van, állj le, nincs szükség arra, hogy most még így is rombold magad - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára Hiroshi, de az Ichiroéhoz hasonlóan igencsak remegett. - Amíg megvan az esélye, hogy túléli, addig próbálj legalább egy minimális reményszintet megőrizni.
- És ha visszajön? Mi van, ha Morinaga megint visszajön, hogy befejezze? Ha csak azért nem tette, mert ott talált engem?
- Akkor azt sem mondta volna el, hogy ő tette. Mivel így is az adósa vagy, és az ő szava jóval többet ér, nem hiszem, hogy túlzott akadályt jelentettél volna számára. Talán... csak meg akarta szemlélni a művét, bármilyen morbidan is hangzik.
- És akkor mégis mit tegyek? Tegyek úgy, mintha nem hallottam volna a beismerését?!
- Van más választásod? Nem sokat tehetsz ellene, ahhoz túl nagy a hatalma.
- Hiroshi... ugye jól emlékszem, hogy magaddal hoztad a gépfegyvert?
- Mire akarsz kilyukadni?
- Add kölcsön, ha megkérhetlek.

Igen, Emiko jól mondta. Ez egész jó fogalmazás. Valamennyire... más.
Yuuka már ennyitől is halványan elpirult, de csak azért, mert közben magán érezte a többiek tekintetét is. Meg talán kissé az is zavarta, hogy talán Hayate is szeretné ugyanígy magához vonni Emikot, csak... az nem nagyon lenne tanácsos Benawi jelenlétében. Ugye nem azért csinálja, hogy ezt velük is éreztesse...? Nem, kizárt... Miért tenne ilyet? Csak vele akar lenni, ennyi. És itt tölti a nap többi részét. Csak vele!

Benawi szelíden cirógatta meg Yuuka haját.
- Mit szeretnél csinálni? Valami kezdeti terv mára? Gondolom... elmászkálnunk amúgy se lenne tanácsos, most pedig már teljességgel kizárt.
Emiko közben tanácstalanul pillantott Hayatére. Most... le kéne lépniük megint? Talán... zavarják őket... Bár ő is szívesen váltana pár szót Benawival, elvégre, azóta nem beszéltek, hogy... Félve pillantott a fiúra. Biztos jól van? Ilyen hirtelen? Annyira kétkedett még nemrég, most meg mindenféle zavar nélkül öleli magához a lányt, és rá se pillant. Csak egy múló érzés volt ez a... Nem mintha zavarná! Csak... nehezen képes elhinni...

Hayate elszakította tekintetét Benawiék párosától és Emikora pillantott.
- Mikor keressük meg Kentát vagy Midorit? Vagy próbáljuk elcsípni Midorit a vacsoránál? Ő szinte biztos ott lesz. Talán még ki is tudná nyomtatni azt a bizonyos képet, ha megkérjük.

Yuuka enyhén beleborzongott Benawi érintésébe. Hogy mit szeretne csinálni? Tényleg... mit is...? Sétálni most tényleg nem tudnak, csak itt maradni a lakrészükön. Huhh... erre nem igazán gondolt eddig, hogy itt "ragadhatnak". Mivel is lehetne elütni a napot? Nem biztos, hogy Benawi macskát akarna simogatni vagy tanítgatni. Ööö... akkor beszélgetés...?
- Hát... volt néhány ötletfélém, de azok így most nem igazán lehetségesek... Nem is tudom... Mondjuk lassan ebédidő lesz, majd ehetünk együtt.

- Márminthogy... - gondolkodott el Benawi, aztán leesett neki. - Ó, hogy ide is rendelhettek kaját, értem! Rendben, ez jól hangzik. Egyébként meg... nem meséltek milyen itt fenn az élet? Hogy telt eddig az utatok? - itt Yuuka után Emikoék felé is pillantott.
Ez utóbbi lány sietve szegte le a fejét, de Benawi figyelmét még így sem kerülte el a pirosas szín az arcán. Annyira nem illett oda. Szinte... nem... tényleg idegesítette. Mégis mit... mit csinált vele Hayate, hogy ez az Emiko zavarban van?! A francba...

- Tessék? - Hiroshi hitetlenül meredt barátjára. - Megőrültél?! Még szép, hogy nem adom oda! Hallod, amit mondok?!
Mivel Ichiro már elég közel járt a táskájához, melyben az említett fegyver lapult, kénytelen volt a fiú útját állni.
- Miért? - nézett rá kemény tekintettel Ichiro. - Miért ne tehetném? Ez most nem olyan, mint Namiék, Morinagának semmi oka nem volt ezt tenni. Eléggé kivagyok már idegileg, hogy ne tétovázzak sokat!
- És éppen ez az, amiért nem adom a kezedbe azt a fegyvert! Ichiro! - Hiroshinak most már szó szerint kényszerítenie kellett a másikat, hogy elhátráljon a táskától.
- A francba is! Rohadtul megérdemelné! Miért úszná meg ennyivel?!
- Miért, szerinted utána veled mi lesz? Meg úgy mindenkivel? Morinaga minden bizonnyal bebiztosította magát, úgyhogy ha megteszed ezt a lépést, nehogy azt hidd, hogy nem kapnának el mindnyájunkat!
- Nem érdekel!
- Nem...? Hallod egyáltalán magad? Hallod, hogy hogyan beszélsz?
- Bazd meg!
Hiroshi tanácstalanul próbálta találni valami módot barátja lecsillapítására. A francba, ebből megint csúnya kiborulás lesz. Nem, már be is következett. És igen-igen csúnya az a kiborulás. Na most hogy kezdjen ezzel valamit...?

- Voltak benne nem várt események... - döntötte oldalra a fejét Yuuka, amint gondolatai között kutatott.
Morinaga... Őt például még mindig nem tudja hova tenni. És elkerülni meg pláne nem, hisz tegnap este... arról nem is tud Benawi. Uhh... bár... annyira mégsem készítette ki a férfi, mint eleinte várta. Őt nem, inkább csak Emikot... De már csak idő kérdése, hogy ő kerüljön sorra.
- Pár dologtól eltekintve viszonylag kellemes. Egész jól érzem magam - mosolyodott el. - És persze még mindig valamennyire szokatlan, hiába vagyunk már itt jó pár napja. De lefogadom, hogy amint végre rendesen hozzászokok, már véget is ér az egész.

Jól van, most már azért odamegy boldogítani, nehogy már önkényesen azt higgye, hogy eddig alszik. Hmm... vajon nagyon megharagszanak a többiek a könyvtárban, ha megzavarva a nyugalmat kicsit ráijeszt Tatsuyára?
Haruka arcán ördögi vigyor jelent meg. Jaj, szegények. Ennyit azért még túlélnek.

- Hát, én inkább örülök, hogy nem szokhatok hozzá a luxushoz... - nézett körbe Benawi. - Még hiányozna. Bár msot megkóstolom a vendégek ételeit... hát, Yuuka lehet, hogy gondban leszel, ha főznöd kell rám...
Emiko nem bírta visszafojtani a kis kaccanását, de utána azonnal meg is bánta.
- Én... - sietett a magyarázattal. - Csak... elég mókás, hogy úgy beszélsz róla, mintha...
- Mért talán nem így lesz? Mi srácok dolgozunk, ti lányok takarítotok, főztök.
- Hát hogyne... - húzta össze a szemét Emiko. - Ahogy azt te elképzeled... Én inkább dolgozom! Bár főzésben is kiváló vagyok, de... majd a közületek való totálhaszontalanok, na majd ők takarítanak! És jajj, ha nem tartotok rendet!
A fiú felsóhajtott.
- Nekem ezt nem kell illusztrálni... - csóválta a fejét. - Neked még a föld alatt is mindennek csillognia kell.
- Tudod milyen vacak érzés, ha dolgozol, aztán betrappoljátok a sarat?!
- De Emiko! Titkos bázis... - elhallgatott és megrázta a fejét. - Meddő vita. Semmivel se lettél okosabb az évek... - sietve hajolt el egy párna elől. - Hé!

Yuuka nem tudta elfojtani mosolyát. Szinte látta maga előtt Emiko arcát, mikor egy kiadós takarítás után megjelentek a fentről beszállingózó fiúk - ha előtte esett az eső, az még érdekesebb lehetett. Ez a mostani kis vita... örült neki. Valamiért kicsit olyannak tűnt, mint az eddigiek, mintha meg sem történt volna ez a pár nap.
- A takarítás egy részét vállalom - ajánlotta fel még mindig mosolyogva. - Nem hiszem, hogy elhinnék azt, hogy már nagykorú vagyok, így nem valószínű, hogy kapnék munkát. Bár... megpróbálhatok énekelgetni az utcán, hátha kapok érte valamennyi aprót. De az olyan... fura.

Benawi kézen fogta Yuukát, hogy ne végre ne csak ott ácsorogjanak, s az ölébe húzta a fotelbe.
- Te csak maradj majd... "otthon" bármi is lesz az. Szükség lesz ott pár emberre. Sokan vagyunk, nagy helyre van szükségünk, sok ételre, lesz ott is meló bőven.
Emiko most már tényleg igyekezett inkább oda sem nézni. Akaratlanul az jutott eszébe, mikor a szemközti fotelon ő mászott Hayate ölébe, és... most megint úgy vágyott egy olyan csókra. Ha Benawi mindjárt nekiesik itt Yuukának előttük... Mégis mi ütött belé? Még ő se képes társaságban enyelegni, nem hogy a fiú. Rá ez annyira nem jellemző, mit művel?!

Nami igyekezett összeszedni a bátorságát. Oké, csak határozottnak kell lennie, ez a kulcs. Ha gyenge, Shinji eltiporja, kicsinálja, de ha erős... Mennie kell...
Kérdés és kopogtatás nélkül lépett be a fiú szobájába, aki ezúttal magától leeresztette a könyvet, s kérdőnm nézett rá. Valószínűleg ő se tudta mi fog kisülni ebből, talán... nem is számított rá, hogy a korábbi jelenet után önként idejön.
- Te ezt komolyan gondolod?! Tényleg ennyire kanos vagy, vagy csak szimplán bejövök neked? Mert kétlem, hogy szét akarnád zilálni a kapcsolatom Nobuval, mikor pont te érted el, hogy újra együtt lehessünk. Mit akarsz?! Nyögd ki, bazd meg, nyögd már ki! Velem nem szórakozhatsz így...!
- Mért, összezavarodtál?
- Shinji, ha... ha ilyesmit csinálsz egy lánnyal, az... nem tud nem zavaró lenni. Szeretem Nobut! Kérlek, ne csináld ezt velem! Nem áll jogomban ellenkezni veled, de... de... kérlek, kérni még kérhetlek, hagyd abba! Te segítettél nekem, hogy újra boldog lehessek vele, én... nem hiszem el, hogy tökre akarnál tenni. Akkor mire volt ez jó?
A fiú megrántotta a vállát.
- Igazat mondtam. Nehezen tudom fékezni magam, ha meglátlak. És jelen napokban nincs semmi akaraterőm. Főleg, ha rólad van szó. Nem érdemled, és bennem sincs elég erő. Nobutól pedig... szívesen elvennék valami fontosat...
Nami összeszorította az ajkait, de még így is megremegett. Sietve rázta meg a fejét.
- De eddig te vígasztaltad. Nem értem!
- Én se... - felelte halkan a fiú, és elfordította a fejét.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy sajnálom? Mit kell még tennem?
- Nem tudom...
- Tényleg keríts magadnak egy nőt. Kezdesz megőrülni... És én... Én szeretnék segíteni, és borzalmas bűntudatom van, de... új életet akarok kezdeni. Nem tudom meddig tart még ki a sajnálatom, ha ennek az útjában állsz...
Shinji hallgatott egy darabig, aztán furcsán rekettes hangon szólalt csak meg.
- Értem.
Nami várt egy kicsit, de további reakciók nem érkeztek, s ő se akart már mit mondani, úgy enm, hogy a fiú nem kommunikál vele érdemben. Megint... semmit sem haladtak... Inkább kifordult a szobából.

Hayate sem nagyon tudta, mihez kezdjen most. Nos... ezek ketten most egész jól elvannak. Igen, és Yuuka már eléggé vörös... Vajon mit szólna ahhoz Benawi, ha ő meg szépen kézen fogná Emikot és eltűnne vele a szobájába? De hát miért is akadna ki, mikor ő is biztos egyedül akar maradni Yuukával... De mi is volt ez az enyhe irónia a gondolatai között?
Hát, márpedig neki nem áll szándékában sokáig szemlélni az eseményeket. Oké, ha nem is a szobájába, de azért valahova csak el kéne vonulniuk, hogy ne zavarják a párost.
- Kimegyünk az erkélyre? - nézett kérdőn Emikora. Igen, ez még annyira nem hangzik durván, hisz mégsem "szobára hívja". - Ki kéne találni, hogy hogyan szóljunk Ashidáról a többieknek. Azért őket is érinti.

- Rendben - bólintott Emiko, s egyből fel is kelt. Igyekezett tudomást sem venni róla, hogy Benawi árgyús szemmel figyeli távolodó lépteiket. Nem... még... mindig nem lépett túl. Csak kompenzál...

- Lehiggadtál valamelyest...?
Hiroshi még mindig a vállánál fogva tartotta hátra a ziháló Ichirot.
- Asszem... - nyögte halkan barátja. - Legalábbis... minimálisan.
- Az már sokkal jobb annál, mint amilyen állapotban idejöttél - bólintott megkönnyebbülten Hiroshi és enyhített szorításán. - És most mihez akarsz kezdeni?
- Nem tudom. Fogalmam sincs... Legszívesebben...
- Visszamennél őrködni felette - vetette fel sietve Hiroshi, hogy Ichironak ne legyen ideje végiggondolnia a másik eshetőséget.
- Igen... azt hiszem... - bólintott tétován a másik. - De semmit sem tehetek érte! Ez... minden megismétlődik, Hiroshi! Ha nem is éppen úgy, de ő is... őt is...
- Nem fogod elveszíteni.

- Miattunk csinálja, igaz? - kérdezte a korlátra könyökölve Hayate, mikor már az erkélyen tudhatták magukat. - Kíváncsi vagyok, mikor tud majd megnyugodni...

Emiko felsóhajtott.
- Én is. És az a vicc, hogy... nem csak azért idegesít, mert magát szivatja vele. Persze, Yuukát is, de... A fenébe, nem akarom elmérgesíteni a helyzetet, de ha ilyesmiket csinál... - hátrapillantott az ablakon át. Még itt sem simulhat Hayatéhez, még csak a kezét sem foghatja meg...
- Sosem fogja elfogadni... - nyögte reménytelenül.

- Szóval, program? - lesett Yuukára a fiú. - Találjuk ki mit ebédelünk? Miből lehet válogatni? Nem igazán tudom... hogy működik ez itt... Nálunk vagy ilyen önkiszolgálószerűség van, ha szerencsés időpontban dolgozol, ahol szinte mindent megtalálsz, vagy büfé, egyszerűebbekkel, de ott is tudsz melegételt szerválni. Bár korlátozottan...

Miharunak ismét nem tűnt fel a látogatója. Hozzá is ért, megvizsgálta az állapotát, de nem tűnt túl derűsnek, s ebben nagyban közrejátszhatott, hogy a nő nem reagált semmire. Nem tudott mit tenni, hát az orvos ismét, fejcsóválva elhagyta a szobát.

Ayumu kissé kedvtelenül indult munkába, s bár egy darabig habozott az ajtaja előtt, végül mégis megindult előre, igyekezve, hogy még csak ne is pillantson Akira ajtajára. Most még az sem jutott eszébe, hogy majdhogynem szerződéses kötelezettségük a mosolygás.

- Az baj... - sóhajtott halkan Hayate. - Mert jelen pillanatban én is így érzem. Viszont hosszútávon ez így nagyon nem lesz jó. Már attól kiakadna, ha akár csak a kisujjammal hozzád érnék. Pedig én nagyon nem akartam így rosszban lenni vele. A bázison egyszer mintha még azt is éreztem volna, hogy ez javulni fog. De egyelőre nagyon nem úgy tűnik. Az erkély tűnt jelen esetben a legjobb megoldásnak, már ha van ilyen. El úgysem mehetünk, ha pedig valamelyik szobába vonultunk volna, hogy magukra hagyjuk őket... Azt hiszem, jobb, hogy nem tettük.


- Ó, itt egész bő a választék! - felelte Yuuka, bár kicsit még mindig zavarban érezte magát. - És ráadásul még a felét sem ismerem. Bár eddig elég 'könnyű' ételeket választottam, de szerintem te is találsz majd neked tetszőt. Mostanában kezdünk nagyon rászokni erre a telefonos rendelésre, mert... addig sem kell elviselnünk Morinagát, ha esetleg épp lent van. Ha már vacsoránál úgysem tudjuk elkerülni...

- Még mindig... szórakozik veled...? - kérdezte Benawi, s nem igazán tudta legyűrni a hangjából a félelemmel vegyes haragot. Fejcsóválva pillantott odébb, s érdekes, hogy most kivételesen nem is szándékozta szemmel tartani őket, mégis megakadt mikor a párosra siklott e tekintete. Első nézésre örült, hogy csak úgy ... vannak egymás mellett, de... Emiko feszültnek és zaklatottnak tűnt, még a korlátot is olyan görcsösen markolta.
- És ők...? - bökött a fejével a páros felé. - Ők hogy vannak? Velük is próbálkozik?

- És most mihez kezdesz?
Hiroshi még mindig nem hitte el, hogy ennyivel vége lenne. Ha Ichiro már a gépfegyvert is megpróbálta megkaparintani, ráadásul ilyen vehemensen, akkor még közel sem zárta le a dolgot.
- Ne csinálj semmi hülyeséget...!
- Tudom! - förmedt rá Ichiro. - De nem akarom ennyiben hagyni, Hiroshi!
- Igen, ezt meg én tudom - bólintott a másik. - Ezért is mondtam, hogy ne csinálj hülyeséget. Nem tudlak egész nap figyelni.
- Nem is kell.
- Tehát? Akkor mihez kezdesz? - vette elő újra a kérdést Hiroshi.
- Még mindig nem tudom. Legszívesebben ott ülnék mellette és legalább úgy tennék, mintha megpróbálnék vigyázni rá, még ha Morinaga ellen ez nem is olyan egyszerű. Ezek után mégis mi máshoz kezdenék magammal? Neked is dolgoznod kell, nem lóghatok a nyakadon.
- Hű, bakker! - váltott egy árnyalatnyival sápadtabbra Hiroshi arca. - Dolgozni... A kurva életbe, elkések!
- Ez is az én hibám - harapott a szájába Ichiro. - Ha nem jövök ide nyávogni...!
- Egy francokat nyávogtál! - csapott barátja vállára a fülbevalós. - Ez tényleg nagyon is komoly, ezért köszönöm, hogy elmondtad. Már csak azt tudnám, mivel tudnék segíteni.
- Ha tudod, figyelmeztesd a többieket! Mondd el nekik, mire képes!
- Úgy lesz.

- Mindenkivel próbálkozik... - Yuuka idegesen harapdálta a száját. - Szinte mindig. És mindenféle bizonytalan megjegyzéseket és célzásokat tesz, hogy így készítsen ki minket.
Na igen, a tegnap este is elég durva volt. Szegény Emiko... Mostanában ő a kiszemeltje. Bár tegnap már ő is kereszttűzbe került. Most ő jön? Legközelebb ő menekül majd szinte futva az asztaltól...?

Benawi dühösen meredt maga elé.
- Rohadék... - sziszegte. - Ha tényleg csinál valamit... - keserűen megrázta a fejét. - Nem, egyszerűen nem tudok mit tenni. Nem tudom megvédeni az otthoniakat, még... az ittenieket sem. Nem tudok megvédeni senkit sem. De akkor mit tehetnénk? Adjuk fel? Törődjünk bele, hogy az a sorsunk, hogy... Vagy talán korábban ki kellett volna szállnunk, hogy ne rántsunk másokat is magunkkal... - kifelé sandított. - Emikot... - tette hozzá halkan.

- Még nem nyert...! - csóválta meg a fejét Yuuka. - Bárhogy is félek, és hiába érzem azt néha, hogy jobb lenne, könnyebb, de még nem adom fel. Amíg szikrányi esély van rá, hogy sikerülhet, addig próbálkozok. Tudom, hogy gyenge vagyok, ellen meg pláne semmit sem érek, de talán... talán mégis elég lesz. Ha pedig nem... akkor úgyis mindegy... Bármilyen kicsi is a valószínűsége, de talán még megúszhatjuk. Szeretném, hogy így legyen. De ez kevés, ugye...?

Midori lehunyt szemmel élvezte, ahogy Kenta játszik a hajával. Egymás mellett feküdtek az ágyon, s míg a fiú a lányt figyelte, a másik elgondolozva nézett előre. Nemrégiben még a fiú mesélt, most viszont már egy pár perce hallgattak. Kellemesen telt ez a nap, minden olyan könnyed volt és gondtalan... Egyszerűen csak jól esett itt lenni. Az ő védelmében... Hátranyúlt, s magához húzta a fiú szabad kezét.
- Voltam kinn tegnap - mesélte halkan, s a fiú azonnal kiszúrta, hogy hiányzik a kislányos lelkesedés. Azért csak hallgatott, s várt mi lesz a vége. - Szép idekinn. Különbözik és... olyan... nyitott. Mint nálunk vidéken. Nincsenek magas házak, se tömeg, se hangzavar... Tetszik. Nem szeretem a nagyvárosokat. Sőt. Azért mi mégis egy nyugalmasabb környékről származunk, mégis mindig kiszöktünk a földekhez, vagy legalább valami csinos kis domboldalra.
Kenta közelebb húzta magához a lányt. Nem tudta miért tölti el valami szúró érzés.
- Akkor szeretni fogod ezt az új helyet. Ha tényleg ilyen.
Midori kis fáziskéséssel, tétován bólintott.
- Szeretni... - ismételte.
- ... vagy mégse? - kérdezett vissza Kenta.
A lány a padlót bámulta.
- Nem tudom. Valami már sose lesz olyan. Pedig én... úgy szerettem. Mért nem maradhatott minden olyan...? - a kérdése rezignáltnak tűnt, Kenta mégse hitte volna el, hogy nem szomorú.
- Nem tudom... - mondta most már ő is. - Sose fogjuk megtudni. De nem a te hibád...
- Ez... nem segít... - felelte halkan a lány. - Hiányzik...
- Tudom... - nyögte keserűen Kenta. - Úgy szeretném pótolni, úgy szeretném kiűzni a fájdalmat a szívedből, de... nem vagyok képes rá.
Midori megszorította a fiú kezét.
- De itt vagy, és kaptam tőled valami mást. És ez... most már enélkül sem lennék meg...
Átfordult a fiú felé, s szelíden megcsókolta.

- Az hogy szeretnéd...? Hát igen, sajnos az kevés. És ilyen szempontból... akárhogy is nem tetszik, mégis Hayatével kéne valamit kitalálnunk. Mert az ilyesmiben ő jó. Csak rá támaszkodhatunk.
Benawi nehézkesen felsóhajtott. Csak ez hiányzott. De muszáj lesz. Az egyes számú ellenség Morinaga, nem pedig Hayate. Most már. Akárhogyis... ez nem lesz könnyű... Komoly tekintettel pillantott Yuukára.
- Kérlek, mondd el, hogy tudjam mire készüljek! Mi van... köztük...?