10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Minderről fogalmam sincs - sóhajtott Benawi. - De lassan már nem is kell találgatásokba bocsátkoznunk. Akárhogyis... Bármi történjék együtt kell maradnunk! Ha lehet, mindannyiunknak. Még mindig úgy érzem, ez a legesélyesebb. Hiszen ugyanazokkal a problémákkal kell megkűzdenünk, mért e segítenénk egymást? Ráadásul egyikünk se lenne képes külön-külön, vagy kettes-hármasával lakást szerezni, de együtt... Elférünk kis helyen. Rosszabbakat is átéltünk már együtt, nem jelentene gondot.

- Ichiruék találták meg annak a módját, hogy hogyan szedhetjük le a nyakörveket - bólintott lassan Hayate. - Akkor még nem voltam a nagyobb csapatban, így elképzelni sem tudom, mennyi időbe tellett rájönni vagy akár kikísérletezni. De mivel mindkettejüknek megvolt minden keze és ujja, így úgy tűnik, egyszer sem hibáztak. Én Kazushigével együtt csatlakoztam hozzájuk, mikor elindultak felkutatni minket, többieket. Szóval igen, ők is elég fontos szerepet töltöttek be a szabadulásunkban. Mióta láttam őket, Benawi és Yuuka együtt volt, úgy hallottam, szinte már a legeleje óta. És a végén... igen, az iskolát még viszonylag megúsztuk, de az erdőben... ott már nehezebb volt. Ott esett el Ichiru is...

- Ha találunk egy régi raktárépületet vagy valamit, amit nem laknak, meg amire nem figyelnek fel, akár még a kitakarítását is vállalnám. Már ha nem túl romos - ajánlotta fel reménykedve Yuuka. - Ott elférne mindenki! Azt nem hiszem, hogy találnánk egy a bázishoz hasonló helyet, de talán belefutunk egy ilyen épületbe. Akkor tényleg mindenki együtt maradhatna. Ki akarna szétválni...? Az őrültség lenne...

Miharu megnyugodva vette tudomásul, hogy semmi akadálya annak, hogy egyen, sőt kell is az energia. Viszont mozognia meg egy ideig nem szabad. Bár... nagyon ellenkezni nem tudott volna, hiszen felkelni se képes az ágyból. Ami ijesztő, de... kissé mégis megnyugtatták az orvos szavai. Rendbe fog jönni, nem fog meghalni... Nem vérzett el, és ez a lényeg. Nem is ért tüdőt a lövés, nem roncsolt bordát, vagy legalábbis nem tört el, igazából tényleg csak a vérveszteség vészes. Viszont nem repesett a gondolattól, hogy valami amcsi kórházban is meg kell majd vizsgálni őt. Mégis honnan lesz neki arra pénze? Adhat ilyen jótanácsokat a pasas, de... ettől még nem lesz rá pénze. Viszont... ha itt csúnyán varrták össze... úristen, hogy fog kinézni?! Tényleg lőttek a táncos karrierjének?! És, hogy lehet az, hogy összevarrták, kiszedtek belőle egy golyót, meg minden... és az egészet átaludta?! A legizgibb részt... francokat... Bár már a vér látványa se tettszett neki, valószínűleg az se. És az öntudatlanság a legjobb fájdalomcsillapító, nem? A fájdalomcsillapításról jut eszébe... Nem akarta Ichiro előtt megkérdezni, de... Igyekezett úgy előadni, mintha egészen mellékes lenne, és nem is olyan fontos, és persze messze kerülte a fiú tekintetét. Csak.. csak őgy megkérdi, nem mintha fájna bármije is, csak... hátha fog... majd... egyszer... talán... Biztos, ami biztos, na!

- Kazushige, Kazushige... - gondolkodott el Emiko. - Ja, megvan! Ő is Ichiroék barátja, igaz? És... és ott... mi történt az iskolában? Meg az erdőben? Tényleg semmit sem tudok! Oké, leszedtétek azt az adővevős szart, de minek kellett a központhoz mennetek? És utána? Na azt már végképp nem tudom utána mit csináltatok még, és minek.

- Ebben akár még lehet is valami - bólintott Benawi. - Mindenhol vannak romos meg elhagyatott épületek. Bár... ez egy kicsit csövesen hangzik, de mégsem vagyunk igazi hobók, mert mi rendet rakunk, meg otthonossá tesszük, meg... bár ettől meg víz-fűtés nem lesz. Te jó ég, a bázis túl kényelmessé tett már. De kétlem, hogy Emikoval összehozunk egy generátort. Azért... nekünk csak a karbantartáshoz votl előg tudásunk. Megszenvedtünk azzal is rendesen. Sen nélkül... nem ment volna az egész... Most már menne, de... Dehát akkoris... De ideiglenes megoldásnak így nyár közelettével jó! És van olyan 5 hónapunk valami kérót keríteni. Az nem is rossz.

Ichiro is némiképpen megnyugodott az orvos szavait hallva. Ha teljesen nem is, de azért mégiscsak jobb állapotba került, mint előtte. Miharu nem fog meghalni...! Veszélyesnek veszélyes a sérülés, de akkor is, életben marad! Életben... Megkönnyebbülése ismét lelohadt. De mégis mit fog így kezdeni ezzel az élettel...? Velük jönni nem akar, de az itteni karrierjének lőttek. Au, ez elég szar szófordulat volt... A lényeg az, hogy meghiúsult minden korábbi terve, és még a közös elképzeléseik is. Lehet... lehet, hogy tényleg már csak ez a pár nap maradt hátra és utána sosem látják majd egymást...? De... ez... ez annyira szemétség...!

- Leszedtük a nyakörveket, hogy többé ne hallhassanak és ne követhessenek nyomon minket - folytatta a beszámolót Hayate. - Én akkor még nem voltam ott, de közben a többiek bejutottak az egyik toronyszobába, ahol a központi gépek egy részét tartották. Aztán jött Kenta és szépen feltörte. Így mi is láttuk, ki merre jár. Miután összeszedtünk mindenkit, páran az iskolához mentünk. Oda rendezkedtek be a program levezetői, nekünk viszont minimum kellett egy hajó, hogy kijuthassunk. Na meg az ő rendszerük. Miután felderítettem a terepet, Nobuval bementünk, aztán bejöttek a többiek is és... elfoglaltuk az épületet. Persze azt sem úsztuk meg sérülések nélkül... Csakhogy a játék vezetői még leadtak egy riasztást erősítésért. Azokkal a katonákkal futottunk össze az erdőben, utána pedig megszálltuk a hajót, amivel a szigetre jöttek. Ezután becéloztunk titeket.

- Öt hónap... - ismételte Yuuka, és közben aprókat bólogatott. - Ha addig meghúzzuk magunkat valami kevésbé luxus, de még lakható helyen, akkor talán sikerül ez alatt az idő alatt összeszednünk annyi pénzt, hogy utána könnyebb legyen.
Reménykedve mosolyodott el. Ez... ez elég teljesíthetőnek tűnik így elsőre! Remélhetőleg másodikra és sokadikra is annak fog tűnni...
- Ha nem is bízom el magam, de azért kezdem kissé jobb színben szemlélni a dolgokat.

- Ó, értem, hát így... - mondta színtelen hangon Emiko. - És Ichiru... - az ajkába harapott. - Tényleg ennyire a végén. Annyira kevés hiányzott... Csúnya... csúnya halála volt...?

Miharu megnyugtatóan pillantott Ichirora miután az orvos távozott.
- Látod, minden rendben - mosolygott a fiúra. - Viszont... akkor... még ugráltatnálak egy kicsit. És... ígérem, meghálálom egyszer! Csak... találd ki, hogyan tudom... Fundáld ki, mire vágysz, és mindent megteszek, hogy teljesíteni tudjam!

- Nem tudom és nem akarok hazudni... - rázta meg a fejét Hayate. - Esélyem sem volt odaérni, de legalább Nobuék gyorsabbak voltak. Én... már csak a végkifejletet láttam, mikor már túl késő volt... Vagyis pontosabban őt nem is, csak hogy milyen állapotban volt utána Yuuka, de főleg Benawi. És nem volt egy szívderítő látvány...

Midori alighogy visszatért a szobájába, és váltott pár szót az 'apjával', mehetett is öltözni. Valahogy nem örült neki, hogy mindig ilyne korán esznek. De legalább nem faggatta, hogy merre járt. Legalább ma elmarad a lecseszés. Biztos azt hitte, hogy origamizott, filmet nézett, ebédelt, majd masszázsra ment és medencézett egyet... Hé! Ez az ebéd utáni rész nem is hangzik rosszul! Ki kell próbálnia, mert valószínűleg nem lesz többé lehetősége ilyen körülmények között. Te jó ég, és mindjárt vége az útnak! Még semmit se fedezett fel! Ma este akkor színház! Igen! Igen-igen-igen!

- Hmm, akkor ezt alaposan át kell gondolnom - vigyorgott Ichiro, miközben közelebb lépett az ágyhoz. - De addig is, míg gondolkodom, mit szeretnél? Gondolom valami vacsifélét, meg azért hozok neked még egy vizet, hátha hirtelen megkívánod.

Emiko a padlót szemlélte. Benawi... Milyen... milyen érzés lehetett neki végignézni? Tehetetlenül... Ők sülve-főve együtt voltak, jóban, rosszban, életveszélyben... Még mindig nem beszéltek róla. Pedig mért lenne sokkal jobb neki? Csak túl sok problémája van enélkül is, így elnyomja. Ahogy ő is. Bár... neki részben itt van az is, hogy... annyi az újdonság, hogy... A francba! Tényleg képes elfelejteni őt? Olyan kegyetlenül hangzik, de... néha igen. Néha úgy érzi, hogy őt is csak a bázison hagyta, de... Nem. Ichiru halott.

- Köszi! - bólintott Miharu. - Csak valami könnyűt szeretnék. Saláta megfelel, bár... azért legyen benne hús, oké? És kis koktélparadicsomok is! Azt hiszem ennyi...
Hallgatott egy kicsit, aztán újra megszólalt, jóval halkabban.
- Te... tényleg... olyan vagy, mint egy testvér...

Hayate csendben vizsgálgatta Emiko arcát, majd mikor rájött, mit is csinál, enyhén megborzongott. Mit csinál...? Miért kutat érzelmek után rajta? Már ennyire belé ivódott volna, már ilyen szinten rutinná vált? Erről sürgősen le kell szoknia! Néha talán hasznos lehet, de nem nézhet folyamatosan így az emberekre!
Közelebb húzódott és szelíden átkarolta a lányt.

- Ezt dicséretnek veszem - vigyorgott tovább Ichiro, miközben már az induláshoz készülődött. Csak az ajtóból fordult vissza, hogy Miharura mosolyogjon. - Téged is elfogadnálak nővéremnek...

Emiko szomorkás mosollyal burkolózott a fiú védő karjaiba. Most nem akart beszélni. Elkerülték a könnyek, de... Valami... furcsa szőtte át a lelkét. Gyász? Csak némán hagyta, hogy Hayate óvja... mindentől. Talán attól is, hogy túl messze ragadják a gondolatai.

Miharu csak egy mosollyal volt képes kifejezni, mennyire jól esik neki Ichiro véleménye. Nővérnek... támogatnia kell őt. Rendbe kell jönnie, sürgősen megoldást kell találnia, és segíteni a kisöccsét, ahogy megígérte. Nem tehet neki keresztbe ez a sérülés. Ettől még a feladata nem változott.

Mit is kéne most csinálnia? Daisukével nem sokat tud most kezdeni. Próbálkozzon akkor a hátvédjeivel? És mégis mit mondjon? Ugyan, Nami, ne falazz már annak a kis köcsögnek, tényleg hagynád, hogy így bevédesse magát veled?
Ja, biztos nagy hatása lenne... És mi van, ha nála van a telefon? Valahogy vissza kell szereznie, mindenáron! Utána bármit is mondana Daisuke, Haruka úgysem hinne neki.

Tehát saláta, hússal és paradicsommal. Remélhetőleg nem felejti el addig, akármennyire is lyukacsos az agya... Meg akkor már magának is hoz valamit, és akkor még együtt is tudnak vacsorázni. Azért mégiscsak jobb a társaság, nem? Meg tényleg nem szeretné magára hagyni, de... pokolian fáradt. Már az is csoda, hogy eddig bírta! Reggel muszáj lesz valahogy felkelnie... Huhh, nem lesz könnyű...

- Ha kijutunk végre innen, és megszabadulunk Morinagától, akkor én is - bólintott Benawi.

Ez egy érdekes nap volt... - vonta le magában a következtetést Eizan, ahogy leheveredett az ágyára.
És még közel sincs vége... De legalább bebábozódni már nem fog. De Ichiro... tényleg azt hitte, hogy a srác ott helyben nekiesik Morinagának azzal a tőrrel. Na akkor igen nagy bajban lettek volna.
A franc, a biztonság kedvéért el kellett volna kérnie a fegyvert, vagy legalábbis megígérteti, hogy nem hordja így magánál. Bár nem mintha ő nem hordaná a karmokat... Ilyen alapon nincs joga rászólni.

Shinji unottan rótta a folyosókat. Mostanra visszaérhettek már, igaz? Hát benéz megint. És ha kell megint és megint. De ezt még ma letudja. Vele ne baszakodjon senki, főleg ne Morinaga... Úgy kicsinálja, hogy öröm lesz nézni...

- Igazad van - bólintott rá Yuuka. - Én is csak akkor fogok teljesen megnyugodni. De legalább egy kicsit ismét feltámadt bennem a remény...

- Az fontos - bólintott Benawi. - Tartsd bennem is a lelket, ha elkezdeném feladni... Néha nagyon borúsan látom a dolgokat. De, hogy újra itt vagy az sokat segít... - elhallgatott. - Hm? Vajon Shinji jött vissza? Elég hamar. Vagy megint engem csalnak meg az érékeim? - az órájára pillantott. - Jé. Az utóbbi. Lassan vacsoraidő.

- Nem is hallottam, hogy kopogott... - ismerte be Yuuka, majd lassan felkászálódott a heverőről. - Jössz te is...? Meg előtte azért bekopogok Hayatéékhoz, hogy akkor jöjjenek ki ők is.
Azzal már lépett is a fiú ajtajához, és egy rövid kopogtatás után sietve közölte, hogy valószínűleg Shinji jött vissza.

- Remélem, jól fog esni - adta át Ichiro a Miharunak szánt salátát. - Meg tessék, azért itt a másik víz is. Hát akkor... jó étvágyat!

- Persze, hadd lássa csak, hogy nem vagy egyedül - vágta rá Benawi, és nem állhatta meg, hogy ne vigyorodjon el. Előzőleg nagyon megbánta, hogy nem ment ki időben a lány mellé. Igen, talán... féltékeny, de... Shinjinél sose tudni. Jobb, ha tudatosítja benne, hogy kivel áll szemben, ha szórakozni akar...

- Ó, már itt is van? - pattant fel Emiko. Ahogy nyomában Hayatével kikászlódott a szobából azonnal kiszúrta Benawi tekintetét, de még nem tudta hova tenni. - Ööö, szép kis fogadóbizottság fogja várni szegényt... - jegyezte meg óvatosan.
- Szegény... - morogta Benawi. Hupsz. Sejthette volna, hogy ezt a mondatot nem kéne...

- Köszönöm - mosolyogott a fiúra. Felülni még így is fájt, sőt... maga az ülés is kényelmetlen volt, de... majd elmúlik, nem? És most már a víz mellett gyógyszer is pihen, ha minden kötél szakad...
- Hát mégis együtt vacsorázunk - mosolygott a fiúra. - Tudod... Már csak azért is olyan testvérszerűek vagyunk, mert... mindketten imádunk aludni és enni... Azért... azért tényleg vannak dolgok, amiben hasonlítunk...

- Majd én beengedem - indult meg az ajtó felé Hayate. - Legalább látja, hogy nem jött hiába. És aztán szépen betessékelem és meghallgatjuk a mondanivalóját. Igen kíváncsian várom, mit akar.
Yuuka félrelépett a fiú útjából és Benawi mellé húzódott. Kérdőn nézett föl a fiúra. Miért van egy olyan érzése, hogy nem igazán kedveli Shinjit...?

- Nahát, Hayate! Király - mosolyodott el Shinji. És örült, hogy azonnal be is invitálják. - Akkor ezúttal nem jöttem hiába. - Hűű, itt valami parti van? Benawi! Üdv! Hát mégis meguntad, hogy ne ölelgethess valakit unalmas óráidban? Na és végül melyik csaj az? - pillantott egyikről a másira.
- Ne reménykedj - húzta össze a szemét a fiú rosszindulatúan. - Yuuka alapból nem bukik a fajtádra, Emiko meg... - a lányra pillantott. - Oké, szereti a zűrös hapsikat, de legalább olyan legyen, aki nem csalja meg az első szembejövővel. Éééés, amúgy is egy lányról akarsz érdeklődni, nem igaz?
Hopsz... Lehet, hogy most ezzel elszúrta a beszéljük le kedvesen lehetőségét. Már amennyiben ez valaha fennállt. Mindenesetre az alaphangulatot megteremtette. Dehát... Shinji az Shinji, a legrosszabbat hozza ki az emberből!

- Bezony... - bólintott Ichiro, miután lenyelte a szájában lévő falatot. - Meg ki tudja még mennyi mindenben.
Például mindkettejüket meglőtték. Na jó, ezzel nem kéne többet viccelődni, mert még visszájára fordul az egész.
- Kis családias a hangulat. Majd hozok neked reggelit is, bár teljesen nem tudom megígérni, hogy mennyire lesz reggel az a reggel... Maradjunk inkább a délelőttben, úgyis neked is pihenned kell.

- Nyugi, ilyen állapotban úgyis alszom délig - mosolygott a lány. De ha mégse... majd nekiállpróbálkozni, hogy ki tud-e mászni az ágyból. Apropó... ugye... nem lesz az, hogy segítség nélkül még a mosdóba se tud majd kimenni...?! Na ne!!! Oké... Muszáj gyakorolnia, ha Ichiro lelépett!

Yuuka zavartan pislogott Benawira. Nem, ő tényleg nem kedveli Shinjit... De ez a beszólás mégis...! Ha nem ő lenne, minimum csúnyán nézne Benawira, de szokás szerint erre még mondani sem tud semmit.
Vele ellentétben Hayate tényleg intő pillantást küldött Benawi felé. Ennyit a rendes körülmények között való átbeszélésről. Ha nem Shinjiről lenne szó, talán már most elszúrták volna az egészet, de ő remélhetőleg nem veszi annyira magára a dolgot. Ugye...?
- Yuukáék mondták, hogy Ayumuval kapcsolatos a dolog - fordult vissza Shinji felé. - Talán mégiscsak nekiálltál nyomozgatni utána, hogy úgymond kinek az oldalán áll?

Natsuki meglepetten konstatálta, hogy a terítést már egészen kezdi élvezni. Nincs akkora stressz, rohanás, vendégek, csak megigazítgatnak 1-2 terítőt, ízlésesen elrendezik a kenyértartót, satöbbi-satöbbi. De végülis... maga a kiszolgálás se lenne rossz, kedvesek a vendégek, csak... ne beszélnének olyan fura kiejtéssel! Most ő tolja ilyen szarul az angolt, vagy ezek nem tudnak beszélni? Meg fog dögleni kinn! Itt még vannak japánok, de ott... huhh... A többiek vajon hogy boldogulnak?

- Kell is az alvás - mosolyodott el Ichiro, de magában azért elhatározta, ohgy azért is megpróbál még a délelőtt folyamán magához térni. Legalább majd meglepi Miharut, hogy a kedvéért még felébredni is hajlandó volt.
Uhh, Hiroshi! Vele meg jó lenne ma még beszélni, csak hát dolgozik és franc tudja, mikor végez. Ehh... Mindegy, megpróbálni megpróbálja és legfeljebb megy aludni a szobájába.

Kazushige kicsit rosszkedvű volt. Ennyit Hiroshiról... Pedig vele ellentétben ő tudja, melyik a szobája, mégis cseszett felkeresni. Bár biztos jóval fontosabb dolgai voltak, mint például az a múltkori csaj az oldalán. Biztos sokkal jobb társaság, mint ő.
Felsóhajtott és megrázta a fejét. Nem, biztos csak dolgozik. Ennyire csak nem felejthette el, hiszen haverok... ugye...? Vagy csak megsajnálták és azért voltak vele...?

- Lazíts már! - dőlt hátra Shinji. - Egyik nődre se akarok ráhajtani.
Ügyet se vetett Benawi arckifejezésére, inkább Hayatéhez fordult. Jobb is, ha gyorsan a lényegre térnek.
- Nem, erről nem tudok semmit - rázta a fejét. - Bár még mindig érdekelne... Mégis van egy... - elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta - olyan érzésem, hogy nem tud túl sokat az egészről. Különös.
Emiko érdeklődve dőlt előre.
- Nem tud túl sokat, mármint...?
- Mármint nem tudja például, hogy Hiroshi mit keres itt, meg azt se, hogy ismerjük egymást. Ha Morinaga embere, hogy lehet, hogy nem tudja kik vagyunk, ha meg nem az, akkor... mégis hogy tudja teljesíteni a kéréseit? Nem egészen látom még át... - nagy műgonddal felsóhajtott. - Morinaga viszont tökre bepipult. Bár nem mondom, hogy nem vicces figyelni a tehetetlen dühöt az arcán - rosszindulatúan felnevetett. - Szar érzés lehet, ha a saját csapdádba esel. Ő szereti ezt annyira játszani másokkal... Milyen irónikus...
Hirtelen elhallgatott, s átható tekintettel pillantott Hayatére.
- Na és te? Megtudtál valamit?

- Aha - bólintott Miharu. Közben lassan végzett is a vacsorájával. Fura... Mármint fura, hogy fura, hogy ma nem egy szobában alszanak. Nem kéne annak lennie. Alig ismerik egymást, csak pár napot voltak együtt, kényszerből, most meg... Hiányzik... Ha pár évvel idősebb lenne, azt hinné, hogy teljesen belezúgott. Még jó, hogy ez így lehetetlen. De így meg agyalhat rajta, hogy: "mi van már...?!"

- Meg - bólintott Hayate, miközben gyorsan elraktározta magában a Shinji által mondottakat. Tehát a lány nem tud róluk semmit? És ennek ellenére mégis elvállalt egy ilyen kérést? Mit mondhatott neki Morinaga? És ha Ayumu nem az ő embere, akkor miért vállalta el? Vannak még itt bőven kideríteni valók... - De nem a lányról. Van egy számunkra eléggé nem kívánatos személy a hajón, és nem, nem Morinagára célzok. Egy kormánypárti, méghozzá a rosszabbik fajtából - na nem mintha olyan gyakori lenne a jobbik fajta... A lényeg az, hogy nagyon nem kéne megtudnia, hogy itt vagyunk, ráadásul Morinaga csak annyit mondott rá, hogy bocs, oldjuk meg magunk. Részemről ennyi. De mondd csak, Shinji... biztos jó ötlet az, hogy ennyire az idegein táncolsz? Nem olyannak tűnik, mint aki ezt hosszútávon hajlandó elviselni.

- Hm, kormánypárti? Az szar ügy... - csóválta meg a fejét Shinji, s egy egész kicsit tényleg dühösnek tűnt miatta. - Persze, hogy ez a fasz meg cseszik segíteni. Muszáj valahogy készségesebbé tennünk. Amúgy meg minek aggódtok ennyit? - pillantott fel. - Tudom mit csinálok. Elég már ebből a süket dumából... Ha fostok a faszitól, egyszerűen csak ne ártsátok beéle magatokat az ügybe. Nem mintha eddigis kértem volna, hogy tegyétek ezt. Csak pár infó kell. Mondd csak Hayate... - röntgenszemekkel nézett a fiúra. - Lehetségesnek tartod, hogy... Ayumu talán nem is tudja, ki tehet a szülei haláláról?

Ichiro bármilyen lassúra is fogta a vacsora elfogyasztását, előbb-utóbb csak végzett vele. Akkor most... menjen...? Legalább Miharut is hagyja kipihenni magát, de mégsem akaródzott felállnia a székéről - nem kellett hozzá sok idő, hogy teljesen kisajátítsa és magáénak mondja a bútort. De ha még Hiroshit is megpróbálja tényleg újra felkeresni, akkor jobb, ha megy.
- Elviszem elintézni a tányérokat - kászálódott fel. - És akkor... holnapig magadra hagylak. Mondanám, hogy szólj, ha kellek, de... - enyhén elhúzta a száját és megrázta a fejét. - A francba, hogy nincs közelebb az a szoba... A telefonoknak meg nem hiszem, hogy van itt térereje, de én úgysem használhatom a sajátomat. Akkor... biztos nincs szükséged másra...?

Miharu megrázta a fejét.
- Köszönöm. És, hogy kitartottál mellettem, azt is. Pihend ki magad, jó? Most már ne idegeskedj...
Búcsúzóul megsimította a fiú kezét, és elmosolyodott.

Hayatét szokás szerint rettentőn magával ragadta Shinji stílusa. Bár már igazából meg sem akadt rajta. De azért a ’tudom mit csinálok’ részbe szívesen belekötött volna. Ám hagy beszéljen előbb, talán még arról is hajlandó elárulni valamit, hogy mi a szart tervez.
- Ez a lehetőség is megfordult a fejemben – bólintott kimérten, miközben viszonozta Shinji pillantását és hasonlóképpen próbált vájkálni a fiú fejében. – De az valahogy olyan… abszurd lenne. Ha ez a helyzet, akkor Morinaga nagyobb szemét, mint gondoltam. Miért… sikerült esetleg valami olyat megtudnom, amiből erre következtetsz?

- Igyekszem – mosolyodott el válaszul Ichiro is. Bár abban közel sem volt biztos, hogy a ’ne idegeskedj’ feltételnek eleget tudna tenni, de a kipihenés jól jönne… - És vigyázz, mert ellenőrzöm majd, hogy rendesen ittál-e! – kacsintott a lányra, és az ajtó felé indult. – Előre is jó éjt és aludd ki magad!

- Vacsoraaa ~! - libbent be Haruka Tatsu látóterébe, mire a fiú erőtlenül felnyögött.
- Neee…
- Deee! – vigyorgott a lány. – És szépen el fogsz kísérni, mert nem szép dolog magára hagyni egy hölgyet.
- De ha egyszer nem tudok enni…! – fakadt ki a srác, de Haruka már meg is ragadta a karját és felrángatta a foteljéből.
- Ki mondta, hogy enned is kell? – intette le a fiú feltételezését.
- Alig várom… - sóhajtott beletörődőn Tatsuya, és kelletlenül követte ’nővérét’ az étterem felé.

Shinji elgondollkodva nézett maga elé.
- Elég csendes csaj, nehéz kihámozni belőle dolgokat, de... nekem úgy tűnt kifejezetten kedveli Morinagát. Csak pár elejtett megjegyzés... De miért ragaszkodna valaki egy ilyenhez, hm? Ennyire nem gyűlölhette a családját. Meg... ez utóbbi verziót mégha el is tudnám képzelni, egyszerűen... nem illik Ayumuhoz. Nem színészkedik, tényleg olyan hülye amilyennek látszik. Egyszerűen nem tudna olyan ördögi tervet kiagyalni, hogy kinyirassa az ősöket, majd angyalt játszva az ördög szolgálataiba álljon. Ennyire nem összetett személyiség. Valószínűbb, hogy annyira naív, hogy egyszerűen bevette, hogy Morinaga a vöröskereszt, és azért sürgölődik körülötte. Báááhhr... ezt a részt én se értem. Mármint, hogy mit akar a kislánytól az a pasas. Bűntudata van, vagy mi a szar? Ha meg nincs, csak szimplán bejön neki, mért csinálta ki a szüleit? És amennyiben útba voltak, és eltűntettek őket... akkor meg mért nem nála lakik a csaj? Éééés, ha megunta, akkor meg mit sündörög most is körülötte? Egyszerűen egyik elméletem se stimmel!
Olyan durcás fejet vágott, mint egy megsértett óvodás.
Emiko csak értetlenül pislogott. Hű... ezt... lehetne mégegyszer és lassabban? Shinji aztán nem pihent... Mitől pörgött így rá a témára?

- Jó éjt! - ismételte Miharu, s szinte parancsszerűen ő is nekiállt elhelyezkedni. Soha életében nem tartott még ennyi ideig egy párnaigazítás, de... ahogy kényelembe tudott helyezkedni percek múlva már aludt is.