10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

A kapitány rosszalló tekintettel mérte végig Midorit.
- Mi ez a ruha? - húzta el a száját. - Ennél azért elengánsabban is öltözhettél volna, ne mondd, hogy nem kaptál elég ruhát.
- Ó, ez csak egy kis trükk - kacsintott Midori.
- Hogy micsoda?! Dehát rémesen áll, menj és öltözz át szépen, mert ez még viccnek is...
- Dehát ez kell!
- Mi a... - kezdte, de a lány most se hagyta, hogy befejezze.
- Holnap lesz a gálavacsora. Ha ma szépen kicsinosítanám magam, nem ütne akkorát a holnapi tökéletes ruhám! Tudom, mit csinálok! - azzal ellentmondást nem tűrően indult meg előre. A férfi hatalmas sóhajjal követte. Ez az egy hét tulajdonképpen pont arra volt elég, hogy rájöjjön: mégse is olyan rossz dolog, hogy nincs lánya...

Hayate próbált minden egyes szót valamiképp a helyére – vagy legalábbis a feltételezett helyére –rakni, de nála sem állt össze minden részlet. Ráadásul ez az információhalmaz…
- Akarom tudni, hogy csikartál ki belőle ennyi információt, vagyis hogy mi alapján vontad le a következtetéseket? – nézett homlokráncolva a srácra. – Bár tippjeim vannak… Tehát beszéltél vele. Mennyire férkőztél a bizalmába…? Mindenesetre a szavaidból úgy veszem ki, hogy elég könnyen kiismerhető. Ez alapján az elméleted alapján viszont nem tudja mi, vagyis pontosabban ki okozta a szülei halálát. Így viszont mi nem tudjuk hova rakni Morinagát. A legegyszerűbb az lenne, hogy nála kérdeznénk rá, de valószínűleg megtagadná a választ és még jobban feldühítenénk. Áhá… - hasított hirtelen belé a felismerés. - Tehát megtudta, hogy megkörnyékezted a lányt, ezzel akasztottad ki, ugye? És teljesen biztosra veszed, hogy így kézben tudod tartani a dolgokat és nem sül el visszájára a terved?

Ichiro kopogására nem érkezett válasz. Hát persze, valószínűleg még dolgozik, hisz' délután kezdett. A francba... Most ő is biztos tiszta ideg a délutáni látogatása miatt és nem tudja elaltatni aggodalmát. És még a bárba sem lenne tanácsos felmennie így, hogy nincs mellette Miharu. Hát ez nem jött be... Akkor majd holnap megpróbálja elkapni Hiroshit, és most megy ő is aludni. Már így is alig tudta vonszolni a tagjait.

Shinji elégedetten fonta karba a kezét.
- Akkor szép sorjában: maximálisan a bizalmába férkőztem, emg merem kockáztatni, hogy ha ügyesen játszom ki a kártyáimat, akármit megtesz a kedvemért. Aztán: az, hogy Morinaga így kiakadt csak az elméletem erősíti, kell neki az a lány, nem tudom miylen célból, de nem is számít. Ha elveszem tőle, vagy ha csak megérzi, hogy elvehetem a kezünkben van. Minden úgy fog történni, ahogy akarjuk. És végül igen. Már mondtam. Tudom mit csinálok. Hát... - tápászkodott fel. - Köszi a segítséget, megerősítettetek benne, hogy jó úton járok - biccentett. - Akkor további szép estét...
- Hé, várj már! - pattant fel Benawi. - Mégis mit akarsz csinálni, lassíts már!
Mi a franc az, hogy megerősítették, hát pont ezt nem akarták! A francba vele, Hayate!
- Nyugi, nyugi - legyintett Shinji. - Semmi különös. Egyszerűen jó ismerni az ellenfeled gyengéit, Morinaga is pont ezt csinálja, nem? És nektek is be kell ismernetek, ha nem is bírjátok, hogy igaza van. Így lehet megfogni a másikat. Nem igaz, Hayate? Te ezt tanultad is...
Emiko érezte, hogy még mindig felzaklatják az ilyen megjegyzések, de ezúttal igyekezett, hogy még a legkisebb önkénytelen mozdulattal se fejezze ki ezt. Igen, tudja Hayate múltját. Elfogadta. De vége. Nem szabad emiatt vádolnia.
- És mihez akarsz kezdeni ezekkel az információkkal? - pillantott rá szúrós szemekkel Benawi.
- Ez attól függ, mit lép Morinaga - rántotta meg a vállát a fiú.
- Sértettségből akarsz szórakozni?! - csattant fel a fiú. - Ha igaz - és jelzem HA, mert honnan tudnánk igaz-e? - szóval, ha igaz is az elméleted... te magad mondtad, hogy a lány nem tud semmit! És a szülei meghaltak, basszus, szenvedett már eleget, mért akarod ebbe is belekeverni.
Shinji hűvös tekintettel pillantott vissza.
- Már nyakig benne van.
- Mert rámásztál, azért!
- Mert Morinaga rámászott, azért! - vágott vissza Shinji. - Már azelőtt benne volt, mielőtt a hajóra kerültünk, hát nem érted?!
- Akkoris kihasználod, te... - hirtelen elhallgatott.
- Hallgatlak... - mondta kimérten a másik.
- Inkább nem illetem semmilyen jelzővel azt, aki egy ártatlan lányt használ fel a bosszúhadjáratában... - morogta dacosan a fiú.
- Neked is csak azt tudom mondani, mint Hiroshinak - szűkítette össze a szemét Shinj. - Döntsd el melyik oldalon állsz. Vagy a csaj, vagy mi. Miért nézném valaki olyannak az érdekeit, akit nem is ismerek?
- Mert ő is ember! - fakadt ki Benawi. Shinji megrántotta a vállát.
- Ja - fordított hátat jelezve, hogy unja a beszélgetést, majd elindult kifefelé -, és tökre leszarom.

Hiroshi…? Hát ő meg…? Ezek szerint neki sem tetszettek túlzottan Shinji módszerei. Másrészről meg úgy tűnik, ő is visszahúzódott. De egy ilyen kérdés után nem csoda… Hogy melyik oldalon áll…?
- Nem hiszem, hogy pusztán ez a két oldal létezne… – szólt Shinji után Hayate. – Igen, abban igazad van, hogy Ayumu sokkal régebben belekeveredett mindebbe, még azelőtt, hogy nekünk bármi közünk lett volna Morinagához. Te viszont még mélyebbre húztad ezzel a lépéseddel. És ahhoz, hogy visszatartsalak a folytatástól, tartok tőle, hogy minimum le kell kötözzelek. Talán még a leütés sem ártana, talán még jót is tenne neked… Mert ha most beszélnék a lánnyal és figyelmeztetném, már késő lenne, és csak felgyorsítanám a folyamatot. Viszont belekezdtél valamibe, amit nem lehet csak úgy félbehagyni, mert valaki mindenképpen nagyon rosszul jár – legyél az éppen te, Ayumu, vagy mi mindannyian. Morinaga most mellékes, ő már így is fő a saját levében. Mit akarsz csinálni, ellene fordítani a lányt? Nem kéne… Benawinak igaza van, ő is ember, és ő is szenvedett már eleget. Tisztességesebb lenne, ha tudná Morinagát, de tartok tőle, hogy maradandó lelki sérülést okozna számára. Ilyen alapon jobb lenne, ha… nem is tudná meg - bár mindkét verzió kegyetlen. Ha annyira éreztetni akarod Morinagával, hogy most te irányítasz, akkor maradj a fenyegetésnél. De a lányt ne vond bele még jobban. Mert lehet, hogy te leszarod, de ezzel nem mindenki van így.

Shinji zsebretett kézzel állt, csupán a fejét fordította vissza.
- Igazad van - bólintott. - Ahhoz, hogy leállíts, ennyi édeskevés. Úgyhogy vagy szánd el magad valami komolyabb lépésre, vagy fogd be a szád. Mert mindenkinek úgyse lesz jó. Nekem pedig már elegem van a folytonos szívásból. És amíg én vagyok az erősebb, én leszek az, akinek jó. Ha valakinek ez nem tetszik... állítson le... De ne számítson arra, hogy ez békésen menni fog.
Benawi döbbenten figyelte a fiút. Most komolyan, azt mondja, hogy... Mielőtt lett volna ereje bármit is tenni, vagy mondani, Shinji egyszűen kisétált a szobából.
- A francba... - szegte le a fejét. - Ez nem lehet igaz! Most komolyan beszélt? Tényleg komolyan?! Mégis, mit vár, mit csináljunk vele? Nem fogom kicsinálni a saját csapattársam!

- Pedig nagyon is hasonlóra célzott - Hayate összeszűkült szemekkel figyelte a helyet, ahol az imént még Shinji állt. - És igen, nagyon is komolyan gondolta. A francba... - ismételte meg ő is. - Na most mi a jóhoz kezdjünk vele...? Lehet, hogy esetleg figyelnem kéne és ha túlságosan elfajulni látnám a dolgokat, valahogy mégis közbelépni. Bár ha meg megteszem, őt ismerve akkor talán csak még jobban elfajulnának a dolgok. Azt mindenesetre tudom, hol van a bár, ahol Ayumu dolgozik. Szerencsétlen még csak nem is sejtheti, hogy milyen központi szerephez jutott ebben a szinte már vérre menő játszmában.

Kenta még egy óra elteltével is csak feküdt és Midorira gondolt. Együtt töltötték az egész napot, mégis... túl hamar elment, még többet akarja őt, még tovább, nem bír másra gondolni... Hirtelen felindulásból pattant fel. A fürdőszobába sietett, és megmosta az arcát, hogy felébredjen. Elég már ebből! Itt volt, elment, másról is szól az élet... Például szerválhatott volna a benti gépekről egy rakat jó játékot, mégse tette. Eszébe se jutott, pedig tök legális itt. Hihetetlen... máskor ki nem hagyta volna ezt a lehetőséget, most meg... Tényleg megőrült... Mégis... mikor lett szerelmes? És mitől... ennyire?
Megint megrázta a fejét. Nem! Nem gondolkodik! Nyomás el kajálni!
Szinte kiviharzott a szobából.

- Mit akarsz csinálni, Hayate? - karolt bele Emiko aggódva a fiúba. - Tudod, hogy Shinji nem hagyja magát, és... nincs is ki mindig mind a négy kereke. Te meg még fel se gyógyultál, ne menj bele ilyesmibe! - könyörgőn nézett a fiúra. - Kérlek...!
Benawi döbbenten figyelte a jelenetet. Az egész... nagyobb sokként hatott rá, mint Shinji teljes monológja. Emiko... így...? Könyörög? Tud ennyire aggódni? Szinte... kétségbe van esve... Ez lehetetlen! Emiko nem tud így viselkedni! Mi a franc ez?!

Ichiro holtfáradtan rogyott az ágyára. Inkább majd csak reggel zuhanyzik, ahhoz már nincs ereje.
Oldalra fordította a fejét és Miharu üres ágyára pillantott. Máskor is aludt már úgy, hogy a lány nem volt mellette, de most mégis más... Akkor csak fellépése volt, tudta, hogy semmi baja, de most... most még mindig tiszta ideg. Remélte, hogy holnap majd jobban érzi magát, Miharu meg pláne.

Hayate már épp válaszolt volna, de észrevéve Emiko pillantását elakadt a szava.
- E... Emiko... - bukott ki belőle meglepetésében. Tényleg ennyire... képes ennyire aggódni miatta? Pedig már nem először tapasztalja, de mégis újra meg újra rácsodálkozik. Annyira szokatlan még, hogy valakinek ennyire fontos legyen... Halványan elmosolyodott majd megrázta a fejét. - Fogalmam sincs, mit akarok tenni. És bármennyire is nem akarok szembeszállni Shinjivel, de nem nézhetem tétlenül, hogy az a lány még több dolgot elveszítsen. Ha megtudja, hogy Shinji félrevezette és hogy ki is valójában Morinaga... nem kicsit fog kikészülni. Főleg ha tényleg olyan személyiség, amilyennek Shinji leírta. Szerinted mi kéne tennem...? Mit kéne tennünk? Tehetünk egyáltalán bármit is?

- Hali Nobu, sejtettem, hogy még itt leszel! - köszönt be Shinji. - Na, jól el voltatok, nem unatkoztatok nélkülem? Láttam ám azt a fintort, Nami!
- Mi?! Ez nem s fintor volt! - tiltakozott sietve a lány. Shinji megrántotta a vállát.
- Mindegy, pokoli éhes vagyok, menjünk burkoljunk be valamit, és végre normális kaját, ne ilyen rendeltet... Mi az már kislány, öltözz!
Nami szúrós szemekkel pillantott a fiúra.
- Ha nem tűnt volna fel, nincs szobám, előttetek álljak neki vetkőzni?
Shinji meglepetten pislogott.
- Mutass olyan embert ebben a szobában, akit zavarna, ha meztelenül lát téged...
A fiúnak nem sikerült időben elhajolnia a párna elől. Közben Nobu is felhozta a maga érveit.
- De... én a másik étteremhez tartozom, tudod, a kevésbé flancoshoz, nem tudok veletek kajálni.
- Nopara - intette le Shinji. - Vacsora utánra is van már programom, szerintem vissza se jövök veletek, egyből megyek. Szóval tudtok még enyelegni. A vacsorát meg kibírod néküle...
Nami felnevetett.
- Túlbecsülöd a képességeit...
- Hé! - kérte ki magának a szőke, de addigra már rajta kívül mindenki nevetett.
- Na, kapsz öt percet, hogy kitessékeld a mi kis pöttömkénket, átöltözz, aztán jövök vissza - indult Shinji a szobája felé. - Húzz bele, vagy tényleg a bugyis részre érek vissza!
- Nem ha az ajtód elé tolok egy szekrényt... - morogta Nobu, de a másik fiú ügyet se vetett rá.
- Ezzel meg... mi van...? - suttogta értetlenül Nami. A másik tanácstalanul rántotta meg a vállát.

Daisuke elégedetten vigyorgott. Na lám! Most ki követ kit? Mert kedves Shouri, azt azért ugye érzed, hogy nem túl igazságos, hogy te tudod, melyik a szobám, de én viszont nem tudom, merre keresselek, ha esetleg ilyesmire szánnám el magam? Csak észre ne vegyél... Legalábbis addig ne, míg a szobádhoz nem vezetsz. Jaj, hogy én mennyire utállak téged.

Benawi Hayate első reakcióját látva lesütötte a szemét. Ő is meglepődött... és piszkosul zavarban van. Egyszerűen... őszintén szereti ezt a lányt, ráadásul maga se tudja hová tenni ezt az érzést. Nincs joga bántani... nem taktikázik, nem szórakozik. Szeretik egymást. Tudta, hogy szemétség így vigasztalódnia, de... erőt kellett merítenie. Magához húzta Yuukát, és minden szó vagy magyarázat nélkül átölelte.
- Igen, én se akarom, hogy... bántsa a lányt - felelte közben Emiko. - Nem ismerem, de... valahogy... együtt tudok érezni vele...
Benawi maximálisan értette miről beszél.
- Kitalálunk valamit - bíztatta ő is a lányt. - Shinji nem mindenható, valahogy... le tudjuk állítani, nem? Négyen vagyunk egy "ellen", ha nem is jó a kifejezés. Talán, ha... elérnénk, hogy ne találkozhasson vele, vagy... leállítanánk Morinagát, hogy ne legyen oka... Ez most.. borzasztóan hangzik, de ha Shinjinek igaza van, és ennek a férfinek tényleg ennyit jelent a lány, akkor... szóljunk neki, mit tervez Shinji. Le fog állni, ha tudja mi a tét. És akkor Shinjinek nem lesz szüksége tönkretennie őt...
Emiko kérdőn pillantott körbe. Ez... jó ötlet? Yuuka és Hayate mit gondol?

Yuuka Benawi érintésére végre magához tért a néma szemtanú szerepéből. Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy még ideje sem volt felfogni mindent. Csak a feje ne kezdett volna el fájni...
Hagyta, hogy Benawi átölelje, de kérdőn nézett fel a fiúra. Megint csak eszébe jutott, amit Shinji nem sokkal megérkezése után mondott. Shinji... honnan tudta, hogy Benawi közte és Emiko között vívódott...? Honnan? Benawi mondta volna el neki...? De akkor ha ő elmondott ilyesmit Shinjinek, miért reagált úgy délután, miután elment a fiú...? Ezt... nem érti...
- Szerintem Hiroshi is csatlakozna hozzánk, ha valahogy megpróbálnánk leállítani az eseményeket - szólalt meg ismét Hayate. - Hisz úgy tűnik, ő is szóvá tette már a nemtetszését. Hiroshi együtt van beosztva azzal a lánnyal, elég sokat van mellette. Talán valamiként segítségünkre lehet...
- Biztos úgy reagálna Morinaga, ahogy szeretnénk...? - szólt közbe halkan Yuuka. - Mi van, ha... mégsem érti meg...? Mi van akkor, ha olyan nagy a büszkesége, hogy nem engedheti meg magának a Shinjivel szembeni vereséget? Mennyire... mennyire lehet fontos neki ez a lány...? És tényleg... miért...?
- Ezt nem valószínű, hogy csak így ki tudnánk találni. Nehezebb Morinaga fejébe látni, mint szeretném...

Nami megnyugodva konstatálta, hogy Shinji nem váltotta be a fenyegetését. Halkan koppintott párat a szobája ajtaján.
- Shinji... kész vagyok...
Várt, hátrébb lépett, s nemsoká meg is jelent a fiú.
- Nagy szerencséd van, hogy meggyűlt a bajom az öltönyömmel - szólalt az meg a nyakkendőjét babrálva. - Na menjünk! Még Nobu sírni fog, hogy itt kell táboroznia az ajtó előtt, és senki se engedi be.
- Oké! - mosolyodott el Nami, és követte a fiút. - Merre jártál?
- Erre-arra - felelte a fiú. - Meglátogattam pár ismerőst, élveztem a luxushajó előnyeit, ilyesmi. Na és, meg volt ma már?
- Mi?! - vörösödött fülig a lány, majd a végletekig lehalkította a hangját. - Legalább ne a folysón! És mégis ezt mért nem Nobutól kérdezed, nem illik ilyet - és így ráadásul - egy lánytól!
- Aha, szóval mást se csináltatok délután... - vonta le a következtetést a fiú. - De jó, hogy leléptem.
- Nem! - tiltakozott a lány. - Egyáltalán nem! Csak beszélgettünk! ... Tényleg! Ne nézz már így... Istenem... - sóhajtott kétségbeesetten. - Mért mindig magadból indulsz ki... Nobu nem ilyen perverz...
- Engem nézel madárnak? - fordult oda a lányhoz. - Hahó, évek óta ismerem! Előbb tudtam, hogy beléd van zúgva, mint bárki más!
Nami bátortalanul kereste a fiú tekintetét.
- ... mi... mióta?
Shinji megrántotta a vállát.
- Hát... a haját már miattad dizájnoltatta így...
- Te jó ég, annyira...? Hogy nem vettem észre?!
- Nem t'om, szemedbe lógott a műszempilla...
- Anyád.
- Ez az, jót tett neked a sziget! Egy kicsit se lettél kevésbé ribanc, de legalább már nőies se vagy...

- Behalok, te tényleg teleetted magad délután - csóválta a fejét Haruka. - Azt hittem, csak poénból játszod a szenvedőt. Pedig... annyira nem is ettél sokat...
- Ja, végül is csak a dupláját a te mennyiségednek... - sóhajtott Tatsuya, miközben villájával a vacsorára rendelt könnyen emészthető salátájában turkált. Na ilyet is rég evett... De már ez is alig fér bele. Mégis jobb lett volna fent maradni és csendben emészteni. - Többé nem veszel rá hasonlóra...!
- Hé, hisz nem én erőltettem rád!
- Persze, persze... De most már úgyis mindegy, jutalmadul egész este nézheted a szenvedésemet.
- De jó is nekem...
- Mondom én.

- Úgy gondolod, nem állna le... sőt...? - kérdezett vissza Benawi. - Hmm, igen azesetben viszont tényleg csak rontunk a helyzeten. Akkor... csak Hiroshira számíthatunk? - pillantott Hayatére. - Mit tegyünk? Kétlem, hogy Shinji lelkére tudunk beszélni, de... nem hagyhatjuk az egészet Hiroshira, ha az elég lenne, akkor... eddig is boldogult volna.

- De mindenképpen jó lenne őt is meghallgatni erről - bólintott Hayate. - Talán ő lát olyat is, ami előttünk rejtve van, mert mondjuk Shinji nem szívesen kötötte volna az orrunkra. És azért mégis jobban ismeri nálunk a lányt. Azt hiszem, este mégiscsak le kell mennem a bárba, de Hiroshi miatt. És csak remélni tudom, hogy nem futok össze Shinjivel is, de sajnos ennek nem látom túl nagy valószínűségét.

Natsuki mosolyogva szolgált ki minden vendéget, mint mindig, s igyekezett Midorit meglátva sem aggódó arcot felvenni. Figyelmeztesse Morinaga miatt? Nem tudta, helyes döntés-e, de atztól tartott a lány, csak hülyeséget csinálna. Mindig akciózik. És neki talán nincs is konfliktusa a férfivel, akkor meg nicns mitől óvni. Jobb így... Legalábbis... nagyon remélte, hogy így a jobb. Amint viszont meglátta befutni Namit Shinji oldalán már tudta, hogy neki szólnia kell. Hiszen jóban van Miharuval, tudja is, hogy itt van, és... várjunk, részben tőle tudta meg azokat a dolgokat, amik feldühítették és Morinagához vezették... Mi van, ha... önmagát fogja vádolni? A fenébe, hogy semmi se egyszerű...

Tehát ez a kis patkánylyukad? Gyorsan, szobaszám megjegyzése... Oké, ezzel meg is vagyunk. Amatőr... Na húzok is vissza pihenni, ezért már megérte kimozdulni.


Shouri ciccegve rázta meg a fejét. Ezt a hülyét... Tényleg azt hitte, hogy majd pont ő nem szúrja ki? De mindegy, csak nyugodtan. Hagy tudja csak meg, hol van. Hátha egyszer úgy dönt, hogy meglátogatja, vagy ideküldi a kis csicskáját. Na Nami, ezt sem néztem volna ki belőled... De nekem mindegy, gyertek csak.

Emiko aggódva nézett a fiúra. Most... mi a jobb, ha vele tart, vagy ha marad? Zavarná a... nagy férfias beszélgetést, mi? De ha megjelenik Shinji... nem akarja, hogy Hayate hülyeséget csináljon! És ha nincs ott, nem tud közbelépni! Most akkor... mi a helyes?!
- Emiko... Hayate higgadt ember, ne féltsd ennyire...
A lány meglepetten kapta fel a fejét a halk, színtelen szavakra. Benawi... ez most... ez már majdnem kedves volt... Lassan bólintott. Rendben. Bízik benne.

Natsuki erőt vett magán. Röviden, feltűnésmentesen, mi? Akkor ez sokkoló lesz. Jajj Nami... akkor sem bírom előled elhallgatni...
- Tessék, a mai étlap... - nyújtotta át. De jó, hogy a csoportjából csak ő tud japánul, így a többi pincérnek lövése sincs miről beszél a vendégekkel. - És a mai rosszhír, hogy a kedvencünk túllépett minden határt. Hozhatok addig valamit inni?
- Hogy érted ezt? - kérdezett vissza Shinji. Nehezen tudta visszafogni magát. Natsuki felelete inkább Naminak szólt, de nem mert ránézni, ha már a fiú kérdezett.
- Egy táncoslányt, akit ketten is ismerünk innen... lelőtt. A bealvós srác "nővére".
- Miha...?! - kezdte ijedten Nami, de kapott egy figyelmeztető rúgást Shinjitől az asztal alatt. Hát szabad így bánni egy nővel?!
- Hogy érted azt, hogy...? - kérdezte kétségbeesetten.
- Kicsim, nem kell így kiborulni, hoigy almalé... - sóhajtott Shinji. Ebből már vehetné a lapot az angyalka... - Narancs estleg?
- A jó, hogy él, és fel fog épülni, bezséltem vele, csak... teljesen Mo... nos, ő teljesen megkattant. Tudnám mitől ilyen ideges... Mit mondhatott neki?
- Szerintem most menj, később még mesélsz - javasolta Shinji. Ahogy "kettesben" maradtak Namival igyekezett megnyugtatni a lányt. És persze kiszedni belőle, ki ez a táncoslány...

Hayate is Benawi felé fordította tekintetét a szavakat hallva. Nem igazán számított ilyesmire... Alig észrevehetőn biccentett a fiú felé.
Talán valamennyit javíthat kettejük viszonyán az, hogy ebben az ügyben most nagyon is egymást mellett állnak.
- Vacsora után megyek - adott szót elhatározásának, miközben visszafordult Emiko felé. - Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a késlekedés miatt kifussunk az időből. Shinji gyorsabb, mint gondoltam... És most még ez a vacsora is... Bár arra legalább jó lesz, hogy felmérjük Morinaga kedélyállapotát. Most már tudjuk, miért volt olyan délelőtt, amilyen.

- Nekem pedig lassan lépnem kell - sóhajtott fel Benawi. - De ha így alakult... Meló után beugrok holnap, hogy mi van, mit tudok segíteni. Sajnos... Shinjire nem tudok figyelni, de talán Hiroshival még tudok konzultálni. A lánnyal... feltűnő lenne beszélnem. Ha valami nagyon fontos van... Tudjátok hol a szobám... Ha mást nem csúsztassatok be valami üzenetet. Te meg... - hajolt közel Yuuka illatos hajához - vigyázz ám magadra, jó? Ne kelljen aggódnom miattad!

Shinji - a vacsorával együtt - csendben emésztette a hallottakat, míg a desszertre várt. De sokkal tovább már nem húzhatja az időt. Morinaga tényleg bedurvult, és nem hogy visszafogta volna a fenyegetés, hanem... Csak fenyegessem, mi Hayate? Hát látod, annak pont ez a vége... Nem, le kell állítsam. Mielőtt még olyanba köt bele, akibe nem szeretném. Ayumu... már majdnem sajnállak... de ez... nem jelent semmit. Szükségem van rád. És nem csak nekem. Végül mindenki hálás lesz. Nagy hasznunkra vagy.

- Rendben - mosolyodott el hosszú idő óta először Yuuka. - De csak mert ilyen szépen kérted. Akkor holnap várni foglak... és remélem, hogy jobb hírekkel tudunk majd szolgálni.
- Ha tudsz, feltétlenül beszélj Hiroshival - csapott le az ötletre Hayate. - Túl feltűnő lenne, ha huzamosabb ideig privát beszélgetést folytatnék vele, de te talán könnyebben el tudod kapni. És legalább érezni fogja, hogy tényleg többen próbálunk segíteni.

Hiroshi idegesen pillantott körbe, hogy valaki meghallotta-e gyomrának feltűnő korgását. Bár ennek nem igazán látta jelét, mégis kissé nyugtalanul fordult vissza a pulthoz. A francba, még pár óra... Csak bírja ki, és utána mostantól tényleg rendesen fog enni! Vagy legalábbis megfogadja, hogy így lesz, aztán vagy bejön, vagy nem...

- Oké - bólintott komolyan Benawi, aztán visszafordult Yuukához. - Nem tudok még pontos időpontot mondani, mikor leszek, mert... totál elfelejtettem megnézni a beosztásom... de amint tudok, jövök! Persze közben még Hiroshit is el kell kapnom, nem lesz könnyű... - felsóhajtott. - Csak vészeljük már át ezt a pár napot! Annyira kevés van hátra... Nem borulhat fel most minden... Apropó, ugye holnap... láthatlak a gálaruhádban? - nézett könyörgőn Yuukára.
Úristen, holnap lesz! Esett le Emikonak is. Na várjunk, ez... bepörget...? Ez még jobban úristen! Hayateee... teljesen tönkretettek itt pár nap alatt! Segíts! - Azért igyekezett csendben maradni, és ezt majd a szobájukban megtaglalni, nehogy elvonja Benawi figyelmét, aki jelenleg, csak Yuuka elbűvölő szépsége iránt érdeklődik - hála az égnek!

Yuuka is csak most realizálta, hogy igen, az bizony holnap lesz. Te jó ég...! Pedig korábban még az eszében volt, de valahogy kiment a fejéből! Huhh... És... most tényleg vegye majd fel azt a feketét...? Annyira kíváncsi lenne Benawi arcára... Na majd holnap ezt még megvitatják Emikoval.
- Persze... - mosolyodott el, de tisztán érződött rajta zavara. - Remélem, tetszeni fog. Az biztos, hogy így még nem láthattál...

- Dehát már aludtatok együtt - kerekítette el a szemét Emiko. Benawit annyira megdöbbentette a megjegyzés, hogy siekrült félrenyelnie a... nos fulladozni kezdett.
- Mi? Mégis... mennyi ruha lesz rajta? - érdeklődött Emikotól, Yuukára már ránézni se mert. Mégis mik ezek a beszólások?! Emiko csak rejtélyesen hümmögött.
- Na jó én mentem, mielőtt kicsináltok, ti lányok... - rázta a fejét Benawi. - És nem, nem alszom itt holnap, én felelős ember vagyok - hangsúlyozta ki.
- Persze-persze - forgatta a szemét Emiko, majd egész halkan hozzátette. - Hamar meg fog változni ez az álláspontod...
- Na jó éjt... - morogta a fiú, de azért csak Yuukának ajándékozott még egy elnéző mosolyt. - Ne hagyd, hogy zavarba hozzanak... - mondta neki lágyan.

- Egyedül akarsz hagyni ilyenkor?! - fakadt ki Nami a folyosón. - Nem teheted!
Shinji felsóhajtott.
- Jól van, a szobáig elkísérlek, de ennyi. Egyébként is mitől félsz, elkap a folyosón, és folytatja veled?
- Teljesen fel vagyok dúlva, nem látod! Miharu a barátom volt...
- Hallottad, hogy nem halt meg, easy...
- Easy?! Megőrültél?! Lelőtték!
A fiú "együttérzőn" megrántotta a vállát.
- Na és? Én is Nobut, ez csak egy gesztus...
Nami felháborodottan kapkodott levegőért.
- Nahát, megmondtam, hogy az ajtóban fog várni! - csapta el a témát hirtelen Shinji. És valóban, Nobu már a falt támasztotta. - Te semmit se ettél töpszli? Sose nősz meg...
Nobu szúrós tekintettel szemlélte barátját, de nem felelt. Jobban lekötötte a figyelmét Nami arckifejezése.
- Ugye... nem szivattad őt, megint?
- Na, ez jó téma, rátok is hagyom, vígasztald meg a kislányt, nekem dolgom van, na pá! - intett, majd zsebrevágott kézzel elindult visszafelé.
Nobu kérdőn nézett utána. Nami felsóhajtott, és nyitotta az ajtót.
- Akkor... mesélek... - pillantott Nobura. Az komolyan bólintott. Már előre félt, miről lesz szó.

Yuuka egy 'könnyű azt mondani' pillantást vetett Benawira, de azért megőrizte mosolyát. Már így is épp elég zavarban volt, ahogy arra a ruhára gondolt... És annyi ember előtt hordani...! És Benawi is látni fogja! Úristen...
- Jó éjt neked is... - felelte, mikor végre sikerült elűznie gondolatait és összeszedni magát. - Köszönöm, hogy velem töltötted ezt a napot, én... nagyon jól éreztem magam...

- Én is - mosolygott Benawi, de érezte, hogy ez még nem annyira igaz, mint azelőtt. De nem akarta lelombozni Yuukát. Ugyanakkor... hazudni se szép... - De lesz még ez nyugodtabb is, ígérem - mondta végül a lánynak. - Már nem kell sokáig kitartani... Vigyázok rád, ahogy megígértem!
Biccentett még egyet búcsúzóul, és le is lépett volna, ha Emiko nem állítja meg.
- És Benawi... szólnál, akinek csak tudsz lenn, hogy Morinaga veszélyes? Kentának például...
- Oké - bólintott a srác. - Beszélek vele, ha látom. Hmm, tudom is hol melózik.
Lassan jobb, ha felírja a teendőit, mielőtt elfelejtené...
- Na, most már tényleg sziasztok, mert nem lesz lelkierőm elmenni, ha túl sokáig tartotok itt... - szenvedő arccal pillantott Yuukára. Nos... talán kicsit mesterkéltebben is a kelleténél, de ha csak egy kicsit is legyezgeti a hiúságát ezzel... - Szép álmokat!

- Szép álmokat... - felelte még halkan Yuuka. Felsóhajtott, mikor meghallotta a csukódó ajtó hangját. És ezzel egy időben mást is meghallott. Úgy nézett le a lábainál ücsörgő cicára, mintha először látná.
- Téged el is felejtettelek... - hajolt le, hogy megsimogathassa az állat fejét. - Jól vigyáztam ám rád...
- Azt hiszem, jelzi, hogy itt a vacsoraidő - szólalt meg Hayate, de szinte rögtön módosított is. - Nem, tévedtem. Azt jelzi, hogy megint elkéstünk a vacsoráról...

Fél kilenc... Az szép. De Ayumu délutános, még tuti a bárban lesz... De kész, nem tud várni ezzel... Túlzottan fel van pörögve, dühös is, elege van... Ráadásul ki tudja mit lépnek azok négyen. Kár volt odamennie, nélküle is pontosan tudta, mit kell tennie! Mért kell mindig a saját dolgát nehezítenie?! Jól tudta, hogy senki se fogja támogatni. Az ember az életben... mindig egyedül van. Minden ezzel ellenkező, csak... illúzió... Igaz, Sayu? Még mindig emlékszem a magányra a szemedben... Sose értettem míg éltél... Aztán hirtelen...
Nem, ezek a gondolatok végképp nem fogják lenyugtatni, csak rosszabb lesz. Megállt egy kicsit, falnak döntött háttal, és igyekezett lehiggadni. Csak ezután lépett be a bárba. Az álompáros együtt, mint mindig, de... basszus, de rossz bőrben van mind a kettő, mi a fene? Ayumu... eddig mindig mosolygott... Lehet, hogy... már tud valamit? Tud róla? Végülis Ichiro elmondhatta Hiroshinak, Hiroshi meg... Nem, ő nem tenné meg. Fél Morinagától, nem közvetít a lánynak. De vajon... melyikünk ár többet neki? Jó álltatni? Azt hiszed hős vagy?
Elégedett fejjel közelítette meg a pultot, s csak akkor vette fel a komoly, aggódó figurát, mikor már Ayumu látószögébe is bekerült.
- Estét, kisasszony - köszöntötte. - Hogy vagyunk?
Ayumu ijedten rezzent össze.
- O... oh... sz... szia... Ne haragudj, nem vettelek észre... Te jó ég... Mit kérsz?
Shinji aggódva pislogott.
- Jól vagy? Borzalmasan lestrapáltnak nézel ki. És sápadt is vagy. Aludtál eleget? Te jó ég, miattam kellett olyan korán kelned... Mekkora idióta vagyok, meddig kell még dolgoznod?
- Nem, semmi! Nem te, nem, jól vagyok! És már csak másfél óra... - sietett Ayumu válaszolni, és igyekezett az arcára eröltetni a szokásos mosolyt, de a alapszínén változtatni nemigen tudott. Valóban sápadt volt, és a testtartása is teljesen más...
- Nem, nem vagy - nézett rá szigorúan a fiú. - Ha már tényleg csak ennyi idő van, elkérhetnéd magad, biztos van váltás, beugró, valaki... Nem nézel ki lógosnak, ez biztos belefér... Pihenned kell!
- Nem, nem lehet, én... - aggódva pillantott Hiroshira. - Nem mehetek el... - motyogta.

Ma sem csinált sok mindent... De legalább végre lazíthatott egy kicsit, nem? És kiderített egy olyan információt is, ami talán még hasznos is lehet.
- Ennyi elég is volt mára - nyújtózott egyet Daisuke. Ó, és holnap is szabadnapos. Azt már valami hasznosabbal kéne eltöltenie...

Hiroshi szinte megdermedt Shinji hangját hallva. Na ne... komolyan, már csak ő hiányzott ide...! Ha eddig nem volt elég szar a napja, most majd az lesz.
Mikor észrevette, hogy nem a kötelező vendégköszöntő mosolyával fordult Shinji felé, igyekezett módosítani az ábrázatán, de tudta, hogy ezúttal nem járt túl sok sikerrel. Csak valami keserű grimasz futott át az arcán mosoly helyett. Főként mikor a fiú arra célozgatott, hogy Ayumu próbálja elkérni magát a hátralevő másfél órára. Menjen pihenni, mi? Nagy szart, szépen tovább akarod folytatni a behálózását...!
A kurva életbe... Nem mondhatom azt, hogy 'persze, menj csak, majd kimagyarázom', mert azzal csak Shinji kezére játszok. De ha viszont nem mondom ezt, az rosszul fog esni Ayumunak... Nem, Shinji. Igaz, hogy nem tudtalak lebeszélni a 'csodás tervedről', de azért nem fogom megkönnyíteni a dolgod! Azt nem mondtam, hogy segíteni fogok ebben a szemétségben. Lehet, hogy Ayumut nem ezt várja és szeretne veled elmenni, de legalább ennyivel próbálhatom megóvni.
- Sajnos ilyenkor vacsora után van az úgynevezett hajrá, a váltás pedig még nem érkezett meg - próbált úgy tenni, mintha tényleg rendkívül sajnálná a dolgot, de még így is sütött a szavaiból az irónia és mellette a valódi érzései. - Ennél fogva nem tudjuk nélkülözni a kisasszonyt, főleg azért nem, mivel kiváló munkaerő. Nagy szükségünk van rá, főként így a műszak vége felé.

Ayumu sápadtan nézett magaelé. Tényleg, most jön a halál... Ez... ez kész, nem fogja bírni, már így is mindjárt összeesik. Életében... nos, ha nem is először, de... nagyon rég nem érezte, hogy eluralkodik rajta a kétségbeesés. Így is kűzdött, hogy talpon maradjon, már amikor laza volt a műszak akkor is, de... most mi lesz...? Már csak fáradtabb lesz ennél, és most jön a legtöbb ember! Akirának igaza van... De így... neki annyi... borzalmas teljesítményt fog nyújtani, talán össze is tör valamit, és akkor... jóidőre elássa magát. Dehát mit tehetni? Semmit... semmit se tud...
Arra tért magához, h Shinji alig észrevehetően hozzáért a kezéhez a pulton. Mire odanézett már megint messze volt tőle. Vagy... csak képzelte?
- Ayumu, nem tragédia... Megkérjem én...? Hidd el, van meggyőzőerőm, bármilyen helyzetet kidumálok. Nem jössz ki rosszul belőle.
A lány sietve megrázta a fejét.
- Nem, nem lehet! Ne érts félre, elhiszem neked, de ezt így... nem intézheti el más helyettem...
- Akkor beszélj te velük! Biztos vannak beugró emberek.
- Vannak, de... - tétovázott Ayumu.
- Vagy te szólsz nekik, vagy én - szögezte le a fiú határozottan, ám de nem olyan kemény hangnemben, mint az osztálytársaival szokott. Mégis úgy tűnt, hogy Ayumu megérezte a zsarolást benne, és ez... úgy tűnt egyenlőre nem tudja hova tenni. Lesütötte a szemét. Legalább egy bocsánatkérő pillantást akart küldeni Akira felé, de... amire készült azzal nem tudott a szemébe nézni. Érezte, hogy megremeg.
- Egy perc és visszajövök... - suttogta alig hallhatóan. Nem lehetett tudni melyiküknek. Aztán reszgeteg léptekkel távozott.

Hiroshinak nem sikerült teljesen leküzdenie a rátörő remegést. Igyekezett fel sem pillantani, de mégsem tudta megállni, hogy ne nézzen Ayumu után - de szinte rögtön el is fordította a tekintetét.
Igen, tudta, hogy Ayumunak pihenésre van szüksége, mert tényleg nem festett jól, de nem akarta, hogy Shinjivel töltse az így felszabaduló idejét. És tessék, most mégis ez történik.
- Most elégedett vagy, igaz? - sziszegte halkan a srác felé. - Azon gondolkodok, hogy vajon mennyi esély van arra, hogy tényleg hagyod őt nyugodtan lepihenni...

- Még közel sem - könyökölt a fiú elégedetten mosolyogva a pultra. - De tudod, a karjaimban csodásan kipihenheti magát. És egyébként sem akarom elvenni a lehetőségét a nyugodt pihenésének. A szobájában leszünk - érdekes tekintettel pillantott fel Hiroshira. - Hmm, vagy talán idióta voltam, hogy ezt most elmondtam? Nos... már mindegy. Te tudod, mit kezdesz ezzel az információval. Mindenesetre... ha nem lépsz közbe, ma az enyém lesz a kislány... Jobb, ha tudod. Azt hiszem, így már teljesen korrekt voltam veled. Egy szót sem szólhatsz.

- ... ez az idióta meg csakúgy lelépett! De semmi köze ahhoz, amit hallottunk, eleve is ezt tervezte és így... mgé gynaúsabb az egész! Enélkül azt hinném, hogy tesz valamit, értünk végre, de nem! Mért is nézek belőle ki ilyet?! - panaszkodott Nami a kanapén hasalva. Nobu lenn ült a szőnyegen, és a lány lelógatott kezét fogta.
- Nem tudom, mit csinálhat - vallotta be. - De talán jobb, ha ráhagyjuk. Ha akar, majd beszél, nem?
- Sose fog akarni! Kicsinálja magát, vagy másokat, vagy mindkettőt, és... nem tehetünk semmit, mért nem?! Ez... ez a büntetésünk?
- Nami, nem gondolkodj így, ennek semmi köze... Ha állandóan a múlton töprengesz, attól keseríti meg a jövőt, pont attól válik átokká, hogy elhiteted magaddal, és mindenben annak a nyomát keresed. Könyörgöm, vonatkoztass el, ha másért nem, hogy jót tehessünk!
A lány lassan ingatta a fejét.
- Nem tudok... Még nem... - elengedte a fiú kezét. - Azt hiszem, jobb ha ledőlök... Zsong a fejem...
- Igazad van - bólintott a másik. - Jobb, ha lepihensz.
Megsimította a lány haját, aztán feltápászkodott.
- Jó éjt!
- Neked is! - felelte a lány. Sokatmondón pillantott Nobura. - Köszönöm...

Hiroshit ez már teljesen kiütötte agyilag. Hogy... mit mondott?! Az övé lesz...?! Várjunk... ő most azt akarja, hogy közbelépjen? Szándékosan provokálja?! Mi a szart akar egyáltalán?!
Gyorsan lerakta a kezében tartott poharat, nehogy összeroppantsa dühében.
Most mi a jót csináljon...?! Ha csak egyszerűen berontana Ayumu szobájába... mégis mit mondana? Mivel magyarázná meg? És... milyen következtetést vonna le a lány...? De ha ezt is teszi... Shinji még akkor sem fogja annyiban hagyni. Így vagy úgy, de eléri a célját. Nem fog letenni arról, hogy továbbra is felhasználja Ayumut. A francba... A francba!
- Igazán köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket az információkat... - eléggé nehezére esett, hogy valami válaszfélét nyögjön ki. Nem, nem mond semmi olyat, amiből Shinji rájöhetne a szándékaira!

- Oké... most szépen elhúzol aludni! - Haruka szigorúan nézett az ajtót támasztó Tatsuyára. - Mert nagyon nem vagy jól! Szerintem valami megártott neked délután, mert elég szarul nézel ki.
- Kösz, úgy is érzem magam - sóhajtott Tatsuya.
- Ugye nem akarod kidobni a taccsot...?
- Ehh, nem, legalábbis nem hiszem - rázta meg a fejét a fiú. - Csak szimplán szenvedek...
- Figyelj, tényleg pihenj le - szólt kissé szelídebben a lány. - Majd reggel lezuhanyzol és... eltekintek attól az apróságtól, hogy én készítem a reggelidet.
- Köszönöm...!
- Azért nem kell ennyire hálásnak lenni... - grimaszolt Haruka a fiú kiskutyaszemeit látva.

- Ugyan, nincs mit - vigyorgott Shinji. - Majd mesélek róla, hogy milyen... lerí rólad, hogy érdekel.
Szívesen folytatta volna, de ekkor feltűnt Ayumu, úgyhogy ő is septében finomított az arcvonásain.
- Sikerült? - érdeklődött. A lány kissé megszeppentnek tűnt, de bólintott.
- Igen, én... nem gondoltam volna, hogy... ennyire megértőek...
Úgy tűnt, mintha bűntudata lenne.
- Elkísérjelek? Félek... össze ne ess itt nekem...
Ayumu kicsit tétovázott, aztán bólintott.
- Igen, az... jó lenne... - felelte furcsán üres tekintettel. - Nem soká itt a helyettesem... - fordult kissé Hiroshi felé, de nem csak a szemébe, már egyáltalán... felé se mert nézni. Úgy tűnt még valamit mondani akar, de aztán visszacsukta a száját. Csak biccentett egyet, és sietve indult meg nyomában Shinjivel.

Hiroshi durván az ajkába harapott, és csak akkor kapott észre, mikor már megérezte az enyhe vérízt a szájában. Egyelőre nem mert újabb pohár után nyúlni, mert tartott tőle, hogy most minimum törés lenne a dolog vége. De kicsit nehéz lenni tovább mixerkedni pohárhasználat nélkül...
Mi a jobb most...? Egyáltalán... ha megpróbálna ő is elkéredzkedni, vajon őt is ilyen könnyen elengednék? Esetleg... ha felajánlja, hogy másnap duplán ledolgozza vagy valami. Csak ahhoz előbb még el kéne határoznia magát... Tudja mit szeretne, tudja mit akar, de abban közel sem biztos, hogy ezt is kéne tennie...

- K... köszönöm - állt meg a lány az ajtóban. - Akkor... azt hiszem tényleg a a legjobb, ha most lepihenek...
Shinji aggódva nézett rá.
- Dehát... ettől valamit? Dél óta dolgozol, nem tudhattál még vacsorázni! Enned kell! Várj, majd hozok neked valamit! Fent úgyis jobb kaják vannak, sietek vissza! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Ayumu tiltakozni se tudott, csak döbbenten figyelte az elrohanó fiút. És órák óta először - nem tudta megállni - elmosolyodott.

- Á, csak minimálisat késtünk, szokás szerint... - állt meg Hayate az étterem ajtaja előtt. - Hallgathatjuk majd a kedves megjegyzéseket. Csak ne csattanjon túl nagyot a jelenlegi hangulata miatt...

Natsuki fáradtan esett be a szobájukba.
- Szia! Elmeséltem Naminak, mi történt Miharuval. Persze... gondolhattam volna, hogy kiborul, de... a... a sziget után annyira furcsa újra ilyen... törékenynek látni. Pedig csak az a pár nap volt más, most... megint olyan, mint előtte volt. Tényleg csak... egy átmeneti őrület volt... Mégis... sose mossa már le magáról - megrázta a fejét. - Remélem kiheveri... De meg kellett mondanom, jól tettem, igaz?
Közben lepakolta a cuccait.
- Ó, jut eszembe! Hoztam maradékkaját a konyháról, jó lesz ma az vacsorára?

Emikoék vacsorája a szokásis idilli hangulatban telt. Morinaga kedves kérdéseket intézett a társasághoz, amire Emiko sajnos válaszolt, Yuuka a kezét tördelte az asztal alatt, Hayate pedig rettentően igyekezett semmilyen arcot sem vágni. Minden végeztével Emiko duzzogva sietett előre, a másik kettő pedig aggódva követte. A szobájuk előtt még azonban belassított a lány.
- Ma is elszúrtam, igaz? Sajnálom... Tanulnom kéne önuralmat tőled - pillantott fel Hayatére. - Lehet ezt... tanulni? Még ilyen korban?