10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Beszélgessetek csak - mondta Ayumu. - Én kiszolgálom a többi vendéget. Csak... - Hiroshira pillantott - oldjátok meg ezt a helyzetet, akárhogyis... Miattam ne aggódjatok. Csak ti legyetek biztonságban. Ha Morinaga-san... - megrázta a fejem. - Nem olyan ember, amilyennek ismertem. Miattam nem kell óvatoskodnotok, én... kiheverem valahogy. Csak oldjátok meg.
Elsietett, hogy a többiek nyugodtan beszélgethessenek. Látszott, hogy az ő jelenlétében feszélyezettebbek. Kicsit bántotta a bizalmatlanság, de valahol érthető is volt.

- Nem, ne fújjuk le! - emelte fel a hangját saját meglepetésére Yuuka, és Benawi után lépett. Kicsit lágyabb hangon tette hozzá: - Maradj... Tényleg szeretnék melletted lenni. Ne menj el...! Persze ha inkább mégis visszamennél... De én örülnék, ha maradnál.

Hiroshi egy ideig még Ayumu után nézett. Ezzel most úgymond szabad kezet adott neki. Tehát ő döntsön, mit hagyjon ki, mit mondjon el?
- Hát jó - bólintott. - Shinji egyszer csak felbukkant itt a bárban, de akkor fogalmam sem volt róla még, miért. Bár az már akkor is feltűnt, hogy... nos, mintha csapná a szelet Ayumunak. Persze gondoltam, hogy nem komolyak a szándékai, és mennyire jól hittem! Csak hülye voltam, túl későn jutott eszembe, hogy bele kéne avatkoznom a dolgokba, de addig történt egy s más dolog.
Nagyjából felvázolta a történet többi részét, egyedül azt árnyalta kicsit, hogy miért is aggódott annyira Ayumu-ért, és hogy milyen viszony fűzi jelenleg a lányhoz. Ezt... ezt még igazán ráér később közölni, most nem ez a lényeg.
- Hayate... Nekem is lenne egy kérdésem. Mégis mi a fenéért adtál ki információkat Shinjinek? - vette magára a kérdező szerepét. - Sejthetted volna, hogy nem valami angyali szándék vezérli! Hogy bízhattál benne?
- Igen, rájöttem - bólintott komoran Hayate. - Nem kellett volna, tévedtem. Elhittem, hogy tudja, mit csinál. Hibáztam... De ha nem mondtam volna neki semmit, akkor is megtalálta volna a módját, hogy hasonló helyzetet teremtsen. Azóta, hogy megtalálta Morinagánál Ayumu képét, el volt döntve részéről a dolog.
Hiroshi megrezzent. A képe? Hát már a képét is magánál őrizte?!
- Értem... Azt mondd még meg nekem, hogy mi ez az egész? Miért fontos mindez?
- Mert Morinaga kicsit nagyon berágott - vázolta fel ezúttal Hayate a történteket. Közben máris a hallott információkon rágódott gondolatban. Most már átlátta az egész ügyet, de még nem igazán tudta, mihez kezdjen mindezzel. Shinji, te idióta...
- Shinji, te idióta... - mondta ki gondolatait komoran Hiroshi. - Ezt most jól megcsinálta! És akkor most mi lesz, tényleg szavazni fogunk?
- Az még eldől... Ha van rá mód, inkább szeretném megúszni ezt az egész szituációt, bár úgy tűnik, ez most túl nagy kérés.

Benawi meglepetten pillantott vissza Yuukára. Mi ez a kétségbeesett hang? Ennyire...?
- Nagyon nehezemre esne itt hagyni téged, tudod? Mégha csak arról is van szó, hogy erre az egy estére. De ha neked nem jó így, akkor kibírom valahogy. Viszont ha erről szó sincs... - elmosolyodott - nincs mitől félned, itt tartani engem, jóval könnyebb, mint elküldeni. Szóval. nem tűnök el, de ha zavarba hozlak, én tényleg... kimehetek míg... - elhallgatott, és lesütötte a tekintetét. - Valahogy melletted... Olyan szemétnek érzem magam... Itt egy törékeny kislány, akit nem hogy megvédeni nem tudok, hanem még... rá is kényszerítek dolgokat, mert... egyszerűen nem igazodom ki rajtad. Nem látom mit érzel, mit gondolsz, még csak sejtésem sincs. Nem tudom mire vágysz, én... elég szánalmas barát vagyok így...

- És most mit tervezünk csinálni, Hayate? - pillantott fel Emiko a fiúra. - Hogy akarod ezt megoldani anélkül, hogy azt csinálnánk, amit Morinaga mond?
A lány teljesen tanácstalannak látszott. Közben megjelent Ayumu, leadta a rendeléseket, és gyorsan elsietett megint, hogy minél kevésbé zavarjon. Ha volt is benne bármi kíváncsiság a beszélgetés tartalma iránt, rendelkezett elég önuralommal, hogy nyoma se látszódjon rajta.

Yuuka zavartan harapdálta a száját, és a padlóra meredt.
- Ez az egész... annyira új nekem - mondta, mikor végre sikerült összeszednie magát. - Nem egyszer azon kapom magam, hogy olyan gondolatok kavarognak a fejemben, amiknek addig nyoma sem volt! És nem mindig tudok mit kezdeni velük, bármennyire is igyekszem megfejteni, átlátni őket, de csak még jobban összezavarnak. De azt tudom, hogy nem akarlak elveszíteni. Szükségem van rád...! A minap... mikor azt hittem, ennyi, hogy vége... nem hittem volna, hogy bármitől is tudom magam ilyen rosszul érezni. Nagyon rossz volt, de ez nem is jó szó rá, ezt nem lehet így kifejezni - sóhajtott egyet, és csak utána folytatta. - Viszont ha túlságosan feszélyezve érezném magam, azt jelezni fogom. Most is például... igen, amíg átöltözök... szóval akkor kimennél addig? Egy kicsit zavarban érezném magam...

- Nos... erre a kérdésre bárhogy is szeretnék, még nem tudok választ adni - ismerte be Hayate. - Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de fogalmam sincs. Igyekszek még valamit kitalálni, de őszintén szólva... nem tudom, hogy sikerülhet-e. Sajnálom...
- A francba...! - rázta a fejét Hiroshi, de szinte rögtön igyekezett visszaerőltetni arcára a kötelező mosolyt. Sokkal inkább hasonlított grimaszra. - Figyelj, ha szavazni kell... sajnálom, mert mégiscsak együtt jutottunk el idáig meg minden, de... szerintem sejted a válaszom.
- Attól tartok... - bólintott Hayate. - De pont ezt szeretném elkerülni. Mindenképpen próbálok még gondolkodni rajta.
- Hát, hajrá - vont vállat Hiroshi. Látszott rajta, hogy nem igazán bízik a dologban. És lassan Hayate is kezdte így érezni...

Benawi bólintott.
- Hogyne.
Végülis ezzel több kérdésére is választ kapott. Furcsa, de nem lett tőle csalódott. Sőt, talán... furcsa így mondani, de valahol jobb érzés is volt, mert már tudta, hogyan kell viselkednie. Becsukta maga után az ajtót, s csak lecsüccsent mellé a földre. A puha szőnyegpadlón ez egyáltalán nem volt problémás. Nagyon durva ez a szoba... Fog vajon még életében ilyen eleganciát látni? Nem valószínű...

Emikot meglepte Hiroshi kijelentése. Már nyitotta a száját, hogy rákérdezzen, de... Van hozzá joga? Eddig biztos volt benne, hogy bármi is történik nem adják ki Shinjit Morinagának, de ebben a pillanatban rájött, hogy lehet, nem ez fog történni.
- Szerintetek nekem van most szavazati jogom... vagy kötelezettségem, vagy mim? - kérdezte helyette halkan. A pultot bámulta, nem akarta, hogy kiderüljenek a Hiroshi iránti ellenérzései, hiszen milyen jogon ítélkezik? Nem tud semmit...

Yuuka nemsokára észbe kapott, hogy még mindig az ajtót nézi. Felsóhajtott. Az ágyához lépett, leült a szélére. Aztán ismét sóhajtott. Hát kiküldte... És különös, de nem érezte magát olyan rosszul emiatt. Tudta, hogy Benawi ettől most nem sértődött meg, legalábbis erősen bízott benne. Halványan elmosolyodott, majd elkezdte magát kihámozni a ruhájából. Félve akasztotta fel a szekrénye ajtajára, és még egyszer végignézett rajta. Olyan szép... Vajon viseli még valaha? Nem biztos, hogy lesz rá később alkalma.
Visszament az ágyához, és előhúzta hálóingét párnája alól. Hátööö... hálóing. Szép, elegáns, csipkés... Lehet, hogy jobb lenne pizsamának valót keresnie, már ha van most olyan a ruhatárában. Nem bizalmatlanságból, inkább csak mert abban mégis kényelmesebben érezné magát. Ugye van valami hasonlója...?

Hiroshi mindebből semmit nem vett észre, Hayate viszont sejtette, hogy Emiko sem örül túlságosan a fiú ki nem mondott döntésének, ami mégis nyilvánvaló volt.
- Szerintem mindenképpen - felelte a lánynak. - Már te is ugyanúgy velünk vagy, teljes értékű csapattag. Ám ebből kifolyólag Morinaga fenyegetése sajnos téged is érint. Legalábbis így gondolom. Ellenvetés?
- Nincs - rázta meg a fejét Hiroshi. - Egyetértek. Szerintem ugyanúgy jogod van véleményt mondani, ha mást nem, hát azért is, mert te is ugyanazokat a kockázatokat vállalod. Ha mi elbukunk, téged is nagy valószínűséggel magunkkal rántunk.

Benawi sóhajtva nézett végig magán. Kényelmetlen lesz ebben aludni, na mindegy. A bázison is ruhában aludtak, de az valahogy... Más hely, más szokások. Mikor korábban időnként ott maradt, akkor is ez volt. Talán Emikonak, meg Kyoichiéknek volt ott több cucca. Egy időben a lány meg a... barátja... Szinte ott laktak. Jó kérdés, hogy vajon a srác szülei mit szóltak. Bár ő már akkoris elég idős volt. Mindig elfelejti. Hogy vállalhatott be Emiko olyan fiatalon ilyen korkülönbséggel egy kapcsolatot? Nagy szüksége lett volna egy felnőtt ember támogatására, aki ha kell megtiltja neki az ilyen dolgokat... De... a francba is, mért zavarja az ilyesmi? Főleg ennyi év után! Semmi köze hozzá!

- Értem - bólintott Emiko. - De akkor... - Ayumu felé pillantott. - És ő? Vele mi van? Most voltaképpen... tényleg ő is bukik velünk? Mert akkor... Még ha senki sem ismeri, mégis... De ő meg nem ismeri a körülményeket, szóval hogyan dönthetne? Vele mi legyen? - nézett egyik fiúról a másikra.

- A hálóingnél végül is jobb... - nézett végig magán Yuuka. Végül csak talált egy lenge, kényelmes pamutnadrágot, de mivel felső nem járt hozzá, és inkább csak egyberuhákat tartalmazott a csomagja, így másik választása egy pántos, könnyű felsőre esett, ami még így is a combjáig ért. Talán megteszi.
Rábólintott egyet választására, és az ajtóhoz lépett.
- Kész vagyok - szólt ki, miután kinyitotta.

- Ayumu... ha a részleteket nem is, de azt azért már nagyjából tudja, hogy kerültünk ide - nézett a lány felé Hiroshi is, tekintetében aggodalom ült. Nagyon nem tetszett neki ez az új fordulat, hogy nemcsak ők, de akár Ayumu is csúnyán pórul járhat, és ez még elég enyhe kifejezés rá.- És hála Shinjinek, most már azt is tudja, milyen múltbéli kapcsolat van közte és Morinaga között. De ha minket mégis elkapnának, és esetleg Ayumu is gyanúba keveredne... bármennyire is gyűlölöm azt a férfit, de remélem, hogy legalább őt kimenti valahogy, ha mi annyira nem is vagyunk a szívügyei...
- Bárhogy is, de ha tényleg szavazásra kerülne a sor, nem tudom, ő is részt vehetne-e a döntésben - mondta Hayate. - Igaz, hogy neki is köze van hozzá, de annyira azért nincs, mint nekünk, vagy Emikonak. De ne szaladjunk még ennyire előbbre. Azt sem tudom, mennyire jó ötlet mindezt egyáltalán megemlíteni neki.
Hiroshi elképzelte, hogy amint meghallja Morinaga egyoldalú alkuját, Ayumu fogja magát, elmegy a férfihoz, és ismét kérdőre vonja tetteiért. Már a gondolatba is beleborzongott. A végén még mégis bántaná! Talán... talán jobb lenne tényleg hallgatni előtte? De előbb-utóbb úgyis rá fog jönni...

- Ok - kelt fel Benawi a padlóról. - Ne haragudj az előbbiért... - tette hozzá zavartan.

- Hát ezt Hiroshi tudja - rántotta meg a vállát Emiko. - Egyedül ő ismeri Ayumu-sant. Ömm, akkor... mára ennyi? - pillantott Hayatére.

- Nem haragszom - rázta meg a fejét Yuuka, és nem is hazudott. Sokkal inkább érezte magát zavarban, mint dühösnek. Hiába érezte úgy, hogy szeretne Benawival lenni, tudta, hogy egy nagyobb lépésre még nem áll készen. Még szüksége van valamennyi időre.
Mikor nagyjából sikerült leküzdenie zavarát, halványan elmosolyodott.

- Egyelőre szerintem nem mondom el... - felelte Hiroshi. - De ha esetleg másként látom jónak, értesíteni fogom róla.
- Rendben - bólintott Hayate. - És igen, szerintem most így ennyi. Köszönöm, hogy legalább te szolgáltattál némi információt. Majd kiderül, mire megyek vele. Holnap dolgozol?
- Igen, szóval ha keresnétek, akkor majd itt találtok.
- Oké. Akkor hát jó éjt, és további jó munkát.

- Ömm, és... - kérdezte Benawi, ahogy belépett a szobába - gondolom... inkább jobb, ha a földön alszom, igaz? Nem bánom - tette hozzá gyorsan. - Sokáig a bázison is úgy volt, úgyhogy... Nekem az úgy még otthonos is - mosolyodott el.

- Jó éjt - mosolyodott el Emiko, és Ayumu felé is biccentett egyet.

- És ha megfázol? - méregette a földet Yuuka. Benawi megígérte, hogy semmi olyat nem csinálna, amibe ő nem egyezne bele, szóval... őt végül is nem zavarja, ha mellette alszik, úgyis hiányzott már a közelsége. - Meg azt sem tudom, van-e egyáltalán itt tartalék ágynemű. Nem hiszem, hogy arra készültek, hogy bárkit is vendégül látnék a földön - mosolyodott el ő is. Bár igazából sejtette, hogy egy efféle hajón főleg egy ilyen lakosztályhoz igenis jár tartalék ágynemű, sőt, rögtön ott figyelt néhány az egyik szekrényében.

Amint azt figyelte, hogy Emiko és Hayate kifelé veszik az irányt, Hiroshi egyre azon gondolkodott, hogy tényleg jó ötlet-e titkolóznia Ayumu előtt. De ha elmondja, ugye nem akar majd magánakciózni...? Nem, nem engedheti neki! Valami... valahogy majd csak megoldják. Shinji, neked meg kellett belepiszkálnod Morinaga dolgaiba. Hát kösz, de én nem szeretnék miattad szívni, ekkorát legalábbis nem!

- Most már tudjuk, mi történt, de még mindig nem tudom, mi legyen - húzta el a száját Hayate. - Meg nem is nagyon akar ráállni az agyam a dologra, most még egy lehetséges kiutat sem látok ebből a helyzetből. Remélhetőleg holnapra ez megváltozik...

- Oké - bólintott a fiú. - De csak ha tényleg nem bánod...
Leült az ágy szélére, és elgondolkodva figyelte a lányt. Valahogy a bázison annyival más volt minden. Ott egyikük se volt így zavarban. Az a hely tényleg otthonosabb, mint egy ilyen jól nevelt, csipkés szoba. Emiko biztos megőrül tőle... De azért az a ruha tényleg gyönyörű volt...
- Csodálatos voltál ma abban a ruhában - mondta ki hangosan is.

- Fáradtak vagyunk, Hayate - csóválta a fejét Emiko. - Késő van, hosszú nap után vagyunk. Ne hibáztasd magad, hogy nem áll már rá erre az agyad. Ki kéne kapcsolnunk kicsit, hogy holnap pihenten eshessünk neki a tervezésnek!

- Köszönöm - felelte csillogó szemekkel Yuuka, ahogy lehuppant Benawi mellé. - Először mondjuk kicsit bizonytalan voltam emiatt az egész vacsora miatt, főleg a készülődés alatt, de miután megláttam a végeredményt a tükörben... Csak pislogtam magamon. Meg igazából... végig az járt a fejemben, hogy te mit szólnál hozzá, meg hogy tetszene-e. Ezért tényleg örülök, hogy tetszett.

- Igen, igazad van - bólintott Hayate. Tudta, hogy ilyenkor tényleg nem kéne már erőltetni a gondolkodást, mert úgysem nagyon lesznek használható ötletei. Legfeljebb azt éri el, hogy megfájduljon a feje, és még rosszabbul érezze magát azért, mert semmi értelmes nem jut eszébe. - Jobb lesz félretenni ezt az ügyet reggelig. Lehet, hogy akkor sokkal kézenfekvőbbnek tűnik majd minden. Ma már semmi kedvem Shinjire gondolni.

- Nagyonis - felelte a fiú, és játszani kezdett Yuuka egy hajfürtjével. - A hajad is nagyon tetszik így... Igazán jól áll... - sietve nyomott el egy ásítást. - Hűű, asszem én is elfáradtam ma... Hmm... Aludjunk? Te hogy érzed?

- Nekem se nagyon - rázta a fejét Emiko, aztán az ajtajukhoz fordult, hogy lehúzza a kártyát. - Igazából jelen pillanatban csak egy férfi jár a fejemben - pillantott vissza a fiúra, mielőtt lenyomta volna a kilincset, aztán egy pördüléssel benntermett a szobában, hadd gondolkodjon csak Hayate a dolgon...

Yuuka kellemesen megborzongott, pedig Benawi most csak a tincseivel játszott. Jól estek neki a fiú bókjai, hisz mindenki közül neki akart leginkább tetszeni. Talán később is lesz még alkalma felvenni azt a ruhát, jó lenne.
Közben ő is kissé laposakat pislogott már, így meg pláne, hogy szóba került a fáradtság. Hiába igyekezett, máris kezdett rajta eluralkodni a kimerültség.
- Kicsit sokfelé mászkáltunk ma, most már én is kezdem megérezni. Szóval jelenleg az alvásra szavaznék.

Fáradtsága ellenére Hayaténak azért sikerült kapcsolnia. Vajon mit szólna hozzá Emiko, ha azt válaszolná, neki is? Nem, inkább mégsem rontja el ilyennel a hangulatot.
- Én inkább egy bizonyos hölgyre szeretnék gondolni mindenféle hímnemű egyedek helyett. Eddig egész jól megy.
Ő is belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Először fel sem tűnt neki a benti csönd, csak kicsit később esett le neki, hogy Yuukáék hiányoznak. Vajon Benawi végül tényleg itt tölti az éjszakát? Mondjuk nem mintha az ő dolga lenne...

- Jó választás, kisasszony - elkapta Yuukát a derekánál fogva, és átemelve maga felett az ágy túloldalára fektette le. Aztán őmaga is elnyúlt az ágyon. Jól esett a párnára fektetnie a fejét.
- Tudod... az, hogy folyamatosan mellettem voltál a szigeten, ahogy végig ápoltál... azt hiszem, ezen múlt az életem... Meghalhattam volna még a délelőtt folyamán, de... úgy gondolom, te tartottad bennem a lelket. És most nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megúsztam. Hihetetlen, nem? Amikor megkaptam azt a sebet, azt hittem... hogy oda minimum a fele tüdőm. De most jól vagyok. Határozottan jól.

Emiko nem túlozhatott nagyon, mert valahogy el is feledkezett arról, hogy Benawi is itt volt még, mikor elmentek. Hayatére pillantott, aztán a fiú szobájához hátrált.
- Remélem, azért még annyira nem vagy fáradt... - mondta, mielőtt eltűnt volna a szobában.

Yuuka majdnem felsikoltott, ahogy Benawi hirtelen megragadta, hogy átköltöztesse. Végül mégis inkább felkacagott, mikor a hirtelen helyváltoztatás után az ágy túloldalán találta magát. Benawi felé fordulva figyelte, ahogy a fiú is elhelyezkedik. Szavait hallva szelíd mosoly jelent meg az arcán. Tényleg ennyit számított, hogy mellette volt? Bár így belegondolva ő is végig Benawira támaszkodott, Sayuri halála után még inkább.
- Azért nem egyszer ijesztettél meg, és nem is kicsit - nyúlt a fiú felé, és finoman végigsimított az arcán. - Annyira jó ezt hallani, hogy végre jobban vagy. Már akkor megkönnyebbültem, mikor végre egy rendes orvos is megvizsgált. És tényleg jobban festesz. Na nem mintha korábban bármi kifogásom is lett volna ellened - mosolygott tovább. - Most... valahogy könnyebb a lelkem. De eszedbe ne jusson újra rosszul lenni, jó?

- Ígérem - mondta a fiú, és megfogta Yuuka kezét. - Sajnálom, hogy annyi aggodalmat okoztam.

- Most gondoljak bele, mire céloztál ezzel? - mondta inkább csak magának Hayate, miközben egy félmosoly jelent meg az arcán. Olyan hosszú volt ez a nap, de most tényleg a szobája felé tart, ahol Emiko vár rá. Huhh... Ezúttal jóval nehezebb lesz leállni, ha valamiért mégis visszakozni kényszerülnek. Hogy lehet valaki ilyen hatással rá? Hihetetlen... És ezek a mindenféle perverzebbnél perverzebb gondolatok a fejében...! Nem csoda, hogy Shinji számára már nemigen maradt hely (de ezen most nem is nagyon bánkódott).

Yuuka úgy érezte, hogy ennek az egy ígéretnek óriási hatalma van. Vagy csak ő szerette volna felruházni vele? Bárhogy is, de próbálta elhinni, hogy igen, így lesz, most már tényleg nem lesz semmi baj. A holnap még kicsit rázós lesz, azon valahogy túl kell jutniuk emberveszteség nélkül, de utána... utána elérik azt, amiért eddig küzdöttek. Csak hogy utána milliónyi új célt kelljen megszabniuk.
- Sajnálom, hogy néha neked is aggódnod kell miattam. Megpróbálok jobban vigyázni magamra, és kevésbé engedni a bántásoknak. Annyira... - még jobban Benawi ujjai köré fonta a sajátjait. - Annyira szeretlek...

Emiko az ágy szélén ücsörgött, és a szoknyája fodrait piszkálva várta a fiút.
- Tudod, ennyi idő alatt már elég nehéznek érzem ezt a ruhát... Van benne anyag rendesen, mi? Bár... - lepillantott a dekoltázsára. - Nem mindenhol... Csak épphogy, nehogy ki tudjak bújni belőle egyedül... A gazdag emberek nagyon perverzek...
Észbekapott, és felpillantott Hayatére. Végtére is ő is gazdag csalódból való, nem?
- Oh... De megcáfolhatsz, ha tévednék...

- Én is nagyon szeretlek - mondta Benawi a lány kézfejét simogatva. - Úgyhogy nagyon vigyázni fogok rád, hogy senki se bánthasson! Nem lehet semmi baj, erősek vagyunk együtt. Ez a csapat mindent túlélt eddig, ez sem lehet akadály előttünk. Innen már akár úszva is, de eljutunk Amerikába.

- Nos, sajnálom... - Hayate becsukta maga mögött az ajtót, és közelebb lépett az ágyon ücsörgő lányhoz. - De nincs ellenérvem. Úgy tűnik, ez a sztereotípia... hmm, igaznak bizonyult.
Elhagyta komoly arckifejezését, és megint valami mosolyszerűség játszott az arcán.
- Szóval annyira kényelmetlen lenne? Ezen talán segíthetek... - Közelebb hajolt, és finoman megcsókolta Emiko nyakát. Csak ekkor jött rá, hogy valami nem stimmel.
- Ohh... - arcához emelve a kezét megpiszkálta bajszát és szakállát. - Ezekről teljesen megfeledkeztem.

Yuuka halkan felnevetett az utolsó mondatot hallva, majd bólintott. Igen, így lesz. Ha már eddig eljutottak, ha eddig túlélték, akkor most már nem győzhetik le őket! Holnap mindent szépen átgondolnak, és közösen kitalálnak egy megoldást, ahogy eddig is tették. Nem lesz könnyű mindenkivel konzultálni, de valahogy majd azt is megoldják!
- Már az is elég biztonságérzetet ad, hogy itt vagy - húzódott közelebb Benawihoz.

- Hmm, hát ki tudja, mi jön be nekem... - simította meg Emiko a fiú arcát, aztán ő is elmosolyodott. - De talán az eredeti Hayate kicsit mégis jobb... Ha már egyszer fiatalabb fiút választottam, had élvezzem ki, hogy még nincs hatalmas borostája...

- Ennek örülök - mosolygott Benawi. - Valamiért... én is mindent derűsebbnek látok, ha a közelemben vagy... Fura, igaz? Hogy tud az egész világ megváltozni ettől? Mert, hogy te gyönyörű vagy, az érthető, de hogy lesz... körülötted minden más is hirtelen... annyira jó?

- Akkor valahogy leoperálom ezeket - bólintott Hayate, és ismét megpiszkálta a bajuszt, hogy lássa, mennyire laza. Ahhoz képest, hogy már vagy fél napja fent volt, egész jól bírta. Talán túlságosan is.
- Hmm... Az eltávolításhoz nem igazán kaptam használati utasítást, de így magától nem nagyon akaródzik neki lejönni. Hát, ha másként nem megy... - Vállat rántott, majd egy határozott mozdulattal - valamint egy igen furcsa hang kíséretében - megszabadította magát a műbajusztól. Remélte, hogy ennek a műveletnek azért van kellemesebb módja is, mert holnap is hasonló viseletben szándékozott megjelenni. Most már inkább nem kockáztat.
- Milyen ragasztó már ez? - vonta fel a szemöldökét, ahogy megdörgölte sajgó bőrét az orra alatt. Aztán már nyúlt is szakálláért, hogy attól is megszabadítsa magát. Az sem volt sokkal fájdalommentesebb, és persze ugyanúgy viszketett utána, de legalább túl volt rajta.

Emiko megborzongott.
- Van benned némi mazohizmus is, igaz? Ezt még nézni is fáj. Micsoda ízelítő a mai estéhez, lehet, hogy jobb, ha elkezdek félni tőled, mert ha másokkal is ilyen kegyetlen vagy akkor érdekes kapcsolatnak nézek elébe...
Ami persze tekintve Hayate múltját igencsak elképzelhető. Vajon... kihat a mindennap életére és viselkedésére is mindaz, amit meg kellett tennie azelőtt? Vajon, ha ideges akkor durva? Ha haragszik valakire, akkor...? Na és az ágyban? Simán lehet, hogy követelőző és agresszív. Na nem mintha egy bizonyos korábbi partnere nem lett volna nagyon-nagyon határozott... Na de mégis, azért vele korábban nem voltak esküdt ellenségek, míg Hayate, ha máshogy alakul... akár őt is megkínozhatta volna?
Ijedten kapott észbe. Mért gondolkozik már megint ilyeneken? Pont most! Miért ilyenkor kell eszébe jutnia? Emiko, elég, elég! Szeret téged! Nem bántana, nem fog... az már soha többé nem tér vissza... Nem történhet meg, hogy újra ellenségek legyetek. Nyugalom! Ő az egészet soha, de soha nem akarta, és most hogy vége, ő örül neki a legjobban. Hayate jó ember. Lélekben mindigis az ő oldalukon volt! Szóval... így még nehezebb lehetett neki az egészet... Szüksége van rád... a támogatásodra, hogy mindazt szép lassan kiheverje. Szüksége van rá, hogy bízz benne, minden körülmények között!

- Szólj, ha megfejted a titkot, és akkor nekem is elárulhatod - mosolygott Yuuka is. A bókok még mindig megdobogtatták a szívét. Vagy csak Benawi közelsége tette? - De ha nem is derül ki... az sem baj. Bőven elég, ha megmarad ez az érzés. Azt hiszem, ezt nem lehet egyhamar megunni.

- Igen, elég - értett egyet a fiú. Lehunyta a szemét, és jólesően nyújtózott végig az ágyon. Hihetetlen lesz újra a lány mellett ébredni. Vigyázni akart rá, figyelni, hogy jól van-e, minden rendben van-e, de egyre jobban eluralkodott rajta a fáradtság. úgy döntött, inkább nem dumál most már tovább, had aludhasson el Yuuka, ha szeretne, és valószínűleg igen, mert mondta, hogy álmos. És ha minden rendben van, úgy néz ki, akkor majd ő is elalszik.

- Kegyetlen...? - kérdezett vissza Hayate, és a kezében tartott hajdani szakállra pillantott. Körülbelül úgy festett, mint valami apró döglött állat.
Az ő fejében is hasonló gondolatokvonal indult el. Kegyetlen... Igen, túlságosan is ismerte ezt a szót, magára vonatkoztatva ugyanúgy, mint bármely kormánytagra. Hisz akarva-akaratlanul, de azért mégiscsak tette, amit elvártak tőle. Megtett mindent... Látott már félelmet mások szemében, de ezt a szót Emikotól hallani, ráadásul saját magával kapcsolatban... Hát nem volt valami kellemes, akár ironikusnak szánta a lány, akár nem.
Pedig pont ez az, amire sosem szabadna okot adnia! A tőle való félelemre...
Jobb híján zsebre vágta a kezében lévő szőrcsomót. Visszalépett Emiko elé, és lehajolt, hogy tekintete egy magasságba kerüljön a lányéval.
- Sosem tudnálak bántani... - mondta komolyan. - És soha nem is foglak. Szóval... - szája szélén ekkor már megjelent egy hamiskás mosolyszerűség. - Megnyugodhatsz, sosem fogom hasonló módon szőrteleníteni mondjuk a lábaidat.
Bár próbálta elviccelni, de azért még mindig érezte az előző nyomasztó érzést, bármennyire is próbálta háttérbe szorítani. Pedig most nem kéne hasonlókra gondolnia...!

Yuuka egy ideig még Benawi arcát figyelte, de érezte, hogy megint kezdenek leragadni a szemei. Befészkelte magát a fiú mellé, és kényelmesen helyezkedett még kicsit. Mélyen magába szívta a fiú illatát, és máris tudta, mi miatt nem tudott rendesen aludni az elmúlt napokban. Ez az illat, lélegzetvételének hangja, szívének dobogása... A bázison ennyire hozzászokott volna a közelségéhez? Nem baj, nem bánja. Tudta, hogy most rémálmok nélküli éjszaka vár rá.
- Jó éjt... - suttogta halkan. - Köszönöm, hogy vigyázol rám.