10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Hayate elkapta Emiko pillantását, így át is vette a szót.
- Attól tartok, hogy a lehető legrosszabb értelemben - nézett komoran Namira. - Ezért kutatok vészesen valami kibúvó után, de ahhoz Shinjire is szükségem lenne. Holnap délutánig kaptunk időt. Addigra készen kell állnunk a válasszal.
Valamennyire őt is meglepte Nami reakciója. Lehet, hogy amíg össze voltak zárva, sikerült valamennyire rendezniük az egymás közti dolgaikat? Shinji elkezdett megbékélni? Bár amilyen lestrapált állapotban Nami ajtót nyitott, nem erre tippelt volna, Shinji utóbbi pár napi viselkedését hallva meg pláne nem.

- Hát nem tudom - rázta meg a fejét Nami. - Próbálkozzatok bejutni hozzá... Nekem nem ment. Addigis, míg izé... dörömböltök... kértek valamit inni?

- Én most nem, köszönöm - intett nemet Hayate, és már az ajtónál is volt. Gondolta, hogy ez lesz az, hisz ide lesett nemrég Nami. - Na erre kíváncsi leszek... - mondta félhangon, majd bekopogott, persze azért kellőképpen hangosan. - Shinji! - szólt át az ajtón túlra. - Jobb lenne, ha sürgősen kijönnél, mert van egy kis gond, aminek a megoldásához igencsak szükség lenne rád!

- Én se, köszi - rázta meg a fejét Emiko. - Ne haragudj, hogy nem hagyunk pihenni!
- Semmi baj - felelte Nami, és látszott rajta, hogy igyekszik udvarias lenni, de igencsak fáradt volt. Shinji felől pedig semmi válasz nem érkezett. Most kiabáljanak, mikor valószínű Namit is álmából ébresztették fel? Szegény lány... folyton szív Shinji miatt...

- Shinji! - próbálkozott újra Hayate, és próbált benyitni. Persze nem járt sikerrel. Megfordult a fejében, hogy akkor erőszakkal köszön be Shinjihez, de nagyon nem hiányzott most az, hogy miután betöri ezt az ajtót, amiatt még pluszban elővegyék őket. Jól van, akkor a felfeszegetés és a betörés kizárt. Ellőni sem lenne szerencsés a zárat. Bár végül is a csendes módszerre is megtanították, de ahhoz meg nincsen itt helyben megfelelő eszköze. Mondjuk elpiszkálgathatja a zárat, hátha valami csoda folytán kinyílik, de nem nagyon volt kedve hasonlóhoz.
- Shinji! - emelte fel a hangját. - Jelenleg nincs annyi pénzem, hogy kifizessek egy betört ajtót, úgyhogy legyél szíves kinyitni! Nem merő jókedvemből dörömbölök itt!
"Ha most ébren van, és röhög a markába, esküszöm, én magam vágom ki a vízbe..." - fogadkozott magában fejcsóválva. Aludhat valaki ennyire mélyen? Ő elképzelni sem tudott volna hasonlót, gyakran már az apró neszekre is felriad. Egy ilyen dörömbölés után már rég harckészültségben állna az ajtó túloldalán, bármilyen mélyen aludt is.

Shinji ólomsúlyúnak érezte a szempilláit. De erőltette, hogy felnyissa őket, s az agyát is igyekezett kitiszítani - minimális sikerrel -, hogy rájöhessen mi ez a lárma. Hol van egyáltalán? Csakis éjszaka lehet, mert a folyosóról már hajnalban is be szokott szűrődni a fény a szobájába. Őt... szólongatják? Ki? Nem ismerős a hang... Egyáltalán nem... Próbálta eröltetni az agyát, de... Próbált felkelni, de megmoccanni se volt ereje. Mi az istentől kómált be ennyire? Ébren van egyáltalán, vagy álmodik? Túl sokat tanulhatott valami dolgozatra, de... milyenre? Milyen nap van ma? Az ajtó betörésének híre már kezdte magához téríteni. Még mindig nem vágta, hogy ki lehet, de erőt vett magá, hogy kiszóljon. Azonban egyszerűen nem akart működni a hangja. Megpróbált feltámaszkodni, és végre megmozdult a keze, de nem volt ereje, hogy ülő helyzetbe tornázza magát. Mi a franc történik? Most... megbetegedett vagy...? Ijedten pislogott körbe. Ez valami nagyon komoly betegség lehet, mert rohadtul semmire se emlékszik, és mozdulni se tud, és hangja sincs, és... Először eszébe jutott, hogy vissza kéne aludni, aztán másodjára már "normálisan" ébred, de szörnyen idegesítetták a tapasztalt jelenségek. Ráadásul borzalmasan kavargott a gyomra, és ahogy egy-egy aprócska gondolat is tisztulni kezdett, egyre jobban fájt a feje is. Kórházban van, vagy otthon? Akármi is van a szülei biztos halálra aggódják magukat... És... van még valaki... Ki is? Dereng, hogy van valaki, aki még aggódhat érte... Vagy fordítva? Ő aggódik a... kiért is? Mi ez az érzés? Gondol valakire, de... egyszerűen nem jut eszébe a neve, vagy a hangja, vagy... semmi róla... Ki ő?

- Már pedig akkor is bejutok...! - Hayate eltökélten vonta össze a szemöldökét. Ha szórakozik vele, akkor pláne, ha meg nem, akkor ideje felébredni, mert ez nem igazán tűr halasztást. Tessék, még így is ő rohangál miatta, pedig simán megtehetné, hogy vállrántva félrevonul és mondjuk szarik az egészbe, vagy hasonló. Hirtelen megint nagyon szimpatikusnak érezte az ajtó viszonylag csendes feltörésének lehetőségét. De nála most tényleg nincs semmi használható, a tantoval ennél nem sokra megy.
- Ha minden igaz, meg tudom oldani anélkül, hogy teljesen szétbarmolnám - hajolt közelebb a zárhoz, hogy figyelmesebben szemügyre vegye. - Már ha találok itt megfelelő eszközt hozzá. Kinyitnám én vállal is, de tartok tőle, hogy az kicsit hangos lenne, és jó páran idesereglenének a zajra.
Ellépett az ajtótól, és végigfuttatta tekintetét a szobán.
- Nami, mennyi az esélye, hogy a te szobád kulcsa nyitja Shinji ajtaját is? Bár nekem már az is megfelelne, ha minimálisan hasonlítana az övéhez, akkor talán még azt is meg tudnám buherálni. Vagy körbenézek, mi van még itt, amit használhatnék. Ha meg nem sikerül, kénytelen leszek reggel visszajönni, amit nagyon nem szeretnék, mert legalább addig is tudnék gondolkodni azokon, amiket tőle hallhatok.

Emiko megköszörülte a torkát.
- Öhm Hayate... látsz itt te másik szobát? Mert nekem nagyonis úgy tűnik, hogy Shinji kipaterolta Namit a kanapéra aludni - bökött a takaróján ücsörgő lányra. Az zavartan a földre pillantott.
- Csak... így beszéltük meg... - mondta halkan. Mi?! Most védi Shinjit?! Mi a francnak? Sietve megrántotta a vállát, nemtörődömséget színlelve.
Meglepetten kapta fel a fejét, mikor a helyzetet abszolút, és teljesen váratlan módon megkönnyítette az ajtó kinyílása. Shinji tekintete egy pillanatig kissé zavartnak tűnt, bár talán csak a zilált kinézete tette, de a következő pillanatban Nami szinte megnyugodott.
- Mit akartok? - kérdezte mogorván a fiú, és karbafonta a kezeit.

Hayate még egyszer felmérte a terepet, majd leesett neki, hogy bizony az az egyetlen szoba, ami a lakosztályhoz tartozik. Most tényleg kitoloncolta Namit a nappalirészbe? Nem nagyon volt ideje tovább filózni a dolgon, mert végre kinyílt az ajtót, amit oly szívesen betört volna. Egy pillanatig meghökkenve meredt a srácra, aki úgy festett, mint akit a kutya szájából cibáltak elő. Gondolatban megrázta magát, hogy eszébe juttassa, miért is jött. Megint csak úgy döntött, nem nagyon van ideje kertelni.
- Téged - felelte Shinji kérdésére. - Pontosabban a vallomásodat, mert szarban vagy, vagyis vagyunk. Tudnom kell, mit műveltél az elmúlt pár napban, amivel annyira felhúztad Morinagát, hogy ki akar csinálni. És sajnos nem túlzok, mert amilyen helyzetben van, megteheti, és meg is fogja tenni.

Shinji összehúzta a szemét.
- Olyat mondj, amit még nem tudok. Ahhoz meg semmi közöd, hogy miről beszélgettem vele. Most komolyan ezért keltettetek fel?!
- Van közünk hozzá, mert bennünket is kicsinál miattad! - fakadt ki Emiko. - Vedd már komolyabban! Mi ütött beléd?!
A fiú megrántotta a vállát.
- Nem igazán érdekel. Oldjátok meg!
Namihoz fordult.
- Ma már nem is aludhatok? Minek kellett ezeket beengedned?! Ennyi igazán lehetne benned, hogy...
- Mintha te bármikor tekintettel lettél volna rám! - fakadt ki Nami. - Egyébként is, ha így folytatod, tényleg örökké szunyálhatsz, csinálj már valamit, a francba is, meg akarsz halni?!
- Nincs mersze megölni...
- Nekem nagyonis úgy tűnik, hogy van... - sandított Nami Hayatére.

- Shinji, szerinted ha csak szimplán haragudna, akkor most itt pazarolnám az időmet veled ilyenkor? - felelt viszonylag nyugodt hangon Hayate, de sütött róla, hogy nagyon nincs jó kedve. - Ezúttal ugyanis nyílt fenyegetést kaptunk vacsora közben. Azt mondta, bocsássuk szavazásra a kérdést, az eredményt meg holnap délutánig közölhetjük vele. Az eldöntendő kérdés meg igazából csak annyi, hogy átadunk-e téged neki, vagy sem. Utóbbi esetben nekünk is lőttek. Egy kormánypárti fejes biztosan van a fedélzeten, lehet, hogy több is. Morinagának nem esne nehezére átadni bennünket, a saját nevét úgyis mindig sikerül tisztáznia. Gyanítom, hogy ez most sem lenne másként. Szóval, Shinji? Szerinted tényleg szavazzuk meg a dolgot, vagy próbáljunk sürgősen kitalálni valamit?

Shinjin valószínűleg először látszott valamiféle érzelem mióta a hajón van, de lehet, hogy Sayuri halála óta is. Tisztán le lehetett olvasni a félelmet az arcáról, legalábbis addig a pár másodpercig, míg rá nem eszmélt, és igyekezett rendezni a vonásait.
- Felőlem szavazzatok - rántotta meg a vállát. - Bánom is én... - visszalépett a szobájába. - Akkor most már aludhatok?

Hayate most már szívesen hajlott volna a szavazásra, csak szabadulhasson már innen, ahol úgysem jut semmire. De aztán bevillant előtte a pár pillanattal ezelőtti kép, mikor tagadhatatlanul félelmet látott Shinjin, még csak ha egy rövid időre is.
- Kicsit sem akarod megkönnyíteni a dolgom, ugye? - sóhajtott. - Mert ha nem nagyon akarsz elárulni semmit sem, akkor tényleg szavazás lesz a dologból.
Közben eszébe jutott, hogy Hiroshiéktól azért úgyis megtudja még a lényeges információk egy részét, de jobb lett volna, ha Shinji maga mondja el a történteket.
- Szóval most sem akarod elárulni, mit beszélgettél vele?

- Úgy nézek én ki, mint aki el akarja? - kérdezte Shinji, de a mondat végét már egy nagy ásítás nyomta el. Nami egyre idegesebben pattingatta a körmeit.
- Shinji, ne csináld már ezt! Ugyan mibe kerül, ha elmondod, mit műveltél? Szégyenled, bánod, titkos? Az istenért, nem lehet olyan gáz, hogy inkább meghalnál! Ne csináld ezt... Térj észhez, hidd el, hogy most tényleg megteszi! Kérlek... Ne nyirasd ki magad...
A lány már remegett miközben beszélt. Shinji megütközve figyelte őt. Mit számít ez neki?
- Nem értem mit paráztok... Csak mondjátok meg neki, hogy oké, tiéd a srác, és nem lesz több bajotok. Ezen most mit agyaltok ennyit?
- De nem érted, hogy nem akarom, hogy meghalj! - fakadt ki Nami. Shinji megdörzsölte a szemét majd újra Namira pillantott.
- Nem, ezt nem igazán értem... - felelte halkan.
- Mondd már el, mivel dühítetted így fel! - pattant fel a lány. Most már a fiú is kezdett kijönni a béketűréséből.
- Megszegte az ígéretét, hát megszegtem én is. Belerángattam valakit a kis játékába, akit nagyon nem akart volna. Na ezért nem is kell féltenetek. Bármikor kijátszom őt azzal a lánnyal. Imádja őt. De halál komolyan, az a csaj valamiért... számít neki, értitek? Nem mer lépni, mégha nagy is a szája, mert...
Hayatére pillantott.
- Egy percig még el is hittem, olyan komolyan mondtátok. De nem kell ennyit parázni. Nincs olyan szerencsétek, hogy megszabaduljatok tőle. Most kicsit ideges, mert tehetetlen. Érzi, hogy vesztett, és ezt nehezen viseli. Ennyi. Nem fog semmit se csinálni. Nem mer. Ha egyszer azt mondom, tudom mit csinálok, akkor az úgy is van.
Ma este azonban Shinji valahogy kevésbé tűnt hitelesnek. Görnyedten állt, kócos hajjal, szürke arccal, vörös szemekkel, a hangja is rekedtesebb volt. Hiába nyomatta a szokásos szövegeit, a szokásos stílusából valamit levett a "varázsból", hogy úgy festett, mint aki mindjárt kidobja a taccsot.
- Egyébként is interjúvold meg Hiroshit. Mindent tud, amit tudnia kell.

- Remek - húzta el a száját Hayate. Most semmi újat nem tudott meg. - Kösz, ezeket már eddig is tudtam. De rendben, Hiroshi úgyis segítőkészebb, legalábbis ajánlom neki. Akkor megyünk is, aztán vagy sikerül valamit kitalálni, vagy nem. Igazán sajnálom, hogy felkeltettünk - á, csak enyhén sikeredett ironikusra. - Bocs a zavarásért - fordult most Nami felé, és ez jóval őszintébben is csengett. Emikora nézett, jelezve, hogy inkább menjenek, és már meg is indult az ajtó felé, ám pár lépés után mégis visszafordult, és újra Shinjire nézett.
- Tegyük fel, hogy tényleg számít neki az a lány, mert nagyon úgy tűnik. Szerinted mi lesz, ha úgy érzi, végleg elveszíti, már ha eddig ez még nem történt meg? Szerinted akkor mi fogja majd vissza a kezét, ha úgysincs vesztenivalója, mert már nem tehet semmit? Nem hiszem, hogy azok után nagyon aggódna amiatt, hogy mikor kit tesz el láb alól, főleg ha az illető így keresztbe tett neki.
Remélte, hogy Shinji felfogja majd szavai súlyát. Valamennyire ismerősnek kell találnia az érzést...

Shinji elvigyorodott.
- Ugyan már... Úgy érezni, hogy valakit végleg elvesztettél... Morinagának még gőze sincs arról, hogy mi az az érzés... Még van vesztenivalója... És van annyi eszem, hogy addig ne vegyek el tőle mindent, míg le nem szálltunk erről a hajóról. Na, jó éjt! - nyomatékos pillantást vetett Namira, aztán bevágta maga mögött az ajtót.
A lány megborzongott.
- Nem tudom, akarom-e tudni, hogy mit csinált már megint... Ebbe előbb-utóbb bele fog dögleni... Biztos bele fog...
Nami ennyi idő alatt is vörösre harapdálta az ajkát, és kis fehér csíkok jelezték, ahol jobban felsértette fogaival a bőrét. Akármivel is készítette ki ennyire Shinji, nagyon jól sikerült. De láthatólag a fiút ez egy cseppet sem zavarta.

Hayate alig hitte el, milyen állapotban van a lány. Az összezárás eredménye.
- Nemsokára vége ennek az egésznek - próbálta megnyugtatni Namit, de mivel e téren sosem volt jó, most sem sültek el túl jól a szavai. Ha meg kijavítaná, akkor csak rosszabb lenne, még szembetűnőbb.
- Próbálj meg még valamennyit azért pihenni - ütött meg most már egy fokkal megnyugtatóbb hangot. - Mi meg még futunk egy kört, és meglátjuk, mit tehetünk. Ma már szerintem hagyunk aludni, de holnap még mindenképpen beszélünk. De ha valami van, nyugodtan szólj oda hozzánk. Rendben?

Nami a fejét rázta.
- Nem, ennek sosem lesz vége. Jó vége legalábbis biztos nem. De... persze, jöhettek... - szabadkozva pillantott fel. - Ja, és persze köszi, hogy igyekeztek... Ne haragudjatok, ha udvariatlan voltam, vagy valami... Ma én is elég fáradt vagyok már...
- Pihenj csak! - mondta Emiko is. - Ne haragudj, hogy msot nem hagytunk... És ha nagyon nem tudod elviselni Shinjit... Kanapé nálunk is van, sőt még ágyban is aludhatnál - kacsintott a lányra.
Az végre felnevetett, még ha csak udvariasságból is.
- Köszönöm... Jól hangzik. De valakinek erre az idiótára is vigyáznia kell, hogy ne csinálja ki magát... Nem hinném, hogy fair lenne meglépnem. Akármilyen nehéz is, még... sokat kell törlesztenem. Szóval... el kell viselnem a cseszegetéseit.

- Álmos vagy? - érdeklődött Benawi Yuukától. - Ha gondolod lepihenhetsz, elég későre jár már. Maradok vigyázni rád, amíg visszaérnek Hayatéék, ha... nyugtalan lennél egyedül...
Bár azt se bánná, ha végig maradhatna vele, sőt, nem csak vele, hanem mellette, de... Nem lenne túl illendő, igaz? És kockázatos is. Szegény lány... Rendesen elő kéne pihennie a holnapra.

Hayate válaszul csak lassan bólintott egyet. Nagyon is értette, hogy Nami mire céloz. Törleszteni... Azt talán neki sem ártana, bőven lenne mit. Vagy ez már talán annak számít? Hogy próbál segíteni a többieknek? Vagy csak azért teszi, mert most ez az ő túlélésének is a kulcsa? De hisz már a szigeten melléjük állt, akkor csak nem erről van szó. Bár eleinte azt sem értük tette, egyáltalán nem. Csak meg akart szabadulni a korábbi életétől, és ha mondjuk megnyerte volna a játékot, úgy az semmiképp sem sikerült volna, csak még jobban kapaszkodtak volna belé. Eszközként használta fel a többieket a szabaduláshoz. Hiába kedvelte meg őket később és változott meg a véleménye, mégis ez az igazság. Elfojtott egy feltörni készülő sóhajtást.
- Akkor jó éjt, és kitartást... - mondta még elköszönésként.

- Biztos? - dörgölte meg álmosan egyik szemét Yuuka. Nem akart még aludni, Benawival akart lenni, de az egész napos rohangálás teljesen lefárasztotta, nem beszélve a vacsorán történtekkel. Bárhogy is próbált virrasztani, mindig azon kapta magát, hogy egyre laposabbakat pislog.
- De ahhoz át kéne öltöznöm... - Nem csak arról volt szó, hogy sajnált volna 'visszaváltozni', egyszerűen nem volt kedve elmásznia a szobájáig, hogy átváltson valami kényelmesebb ruhára. - Ez így sokkal kényelmesebb... - bújt hozzá inkább Benawihoz.

- Valami baj van? - kérdezte halkan Emiko, mikor már a folyosón voltak. - Mintha kicsit lehangolt volna a... persze Shinji kit nem... - gondolkodott tovább fennhangon.

- Ahogy gondolod... - ölelte át a fiú. - Nem fázol?

- Csak elkövettem azt a hibát, hogy belegondoltam, nekem mennyit kell még törlesztenem - felelte gondolkodás nélkül Hayate, majd sietve megrázta a fejét. - Na meg igen, Shinji. Elég csapzottan nézett ki, pedig ő azért figyelni szokott magára. Hát nem sok segítségünkre lett, annyi biztos...

- Így nem - mosolyodott el Yuuka, és még közelebb bújt. - De azért ne hagyd, hogy reggelig így legyek rajtad. Tényleg, dolgozol holnap?

- Törleszteni, neked? Dehát... te nem öltél meg senkit, vagy mégis? - értetlenkedett Emiko. - Shinji meg... Csak ennyire álmos, vagy most... volt is valami baja? Eléggé szánalmas volt. Eddig olyan szépfiús volt mindig, de most inkább egy lezüllött vécésbácsira hasonlított. Pedig ha valaki, aki amúgy oda szokott figyelni magára, így jelenik meg mások előtt az... szóval akkor valami nagy gáz van. Mi történhetett hirtelen? Morrinaga készítette ki? Tényleg, azt tudjuk, hogy Shinji belerángatta Ayumut a dolgokba, de... Morinaga mégis milyen ígéretét szegte meg? Mi van, ha amiatt ilyen Shinji? A fenébe, de mit kérhetett tőle, ami ennyire fontos neki?

- Ha nem, akkor aludhatok itt veled? - csúszott ki Benawi száján.

- Nem, a szigeten tényleg nem... - bólintott Hayate, de inkább most nem fejtette ki. Nem szívesen ecsetelte volna ki Emiko-nak, hogy mikor mit is csinált a kormány megbízásából, mert egyik sem volt túl derűs téma. Örült, hogy a lány a múltja ellenére elfogadta, de ennek ellenére úgy érezte, az ilyen részleteket inkább nem kéne megtudnia. Amúgy sem volt egyikre sem büszke. - Shinji viszont valóban aggasztó. A hasonlatod pedig igencsak frappánsra sikeredett, de remekül leírja őt. Valaminek tényleg történnie kellett, ez nem vall rá. Ígéret... - Gyorsan visszapörgette fejében a beszélgetést. Tényleg, efölött a részlet fölött teljesen elsiklott, pedig figyelnie kellett volna rá. De legalább Emiko figyelt helyette is. - Fogalmam sincs, mi lehetett az - ráncolta a homlokát. - Ez még új nekem is, eddig még csak nem is utalt rá. Mennyi az esélye, hogy Hiroshiék tudnak valamit a dologról? Bár lehet, hogy erről ők sem hallottak. Esetleg talán Ayumu, de biztosra nem venném. Egy próbát viszont mindenképpen megér, úgyis be kell ugranunk hozzájuk.

Yuuka egy pillanatra nem is tudott válaszolni. De hát miért lepődik meg annyira ezen? Hisz aludtak ők már egy ágyban a bázison is. Mitől lenne ez most más? Mert ugye nem más...? Biztos csak Emiko célozgatásai miatt van, hogy így érez. Vagy nem...
- Ha szeretnél - felelte végül, miután átküzdötte magát a gondolati akadályain, majd elmosolyodott. Azért jól esett neki, hogy Benawi mellette szeretne lenni, és őt is megnyugtatta a fiú jelenléte. Így még talán rémálma sem lesz a mai nap hatására.

- Oké, akkor most oda? - torpant meg Emiko. - Ja igen, liftek, akkor még tovább... áá, már azt se tudom, mi hol van. Kezdek nagyon álmos lenni... Pedig ma este még szórakozni is akartam - nagyot sóhajtott. - Közben itt rohangálok ebben a szép ruhában, aa nemááár...

- Jó lenne - felelte a fiú. - Ugyan dolgozom holnap, de csak délután... Szóval... Meg tudnám oldani... Még akkoris meg tudnám, ha reggel lennék... Csendben ellopóznék hajnalban, hogy nehogy felébresszelek... - álmodozott fennhangon.

- Ennyire kényelmetlennek találod? - kérdezte rejtélyes arckifejezést magára öltve Hayate. Eredetileg kicsit másként tette volna fel a kérdést, de az utolsó pillanatban mégis módosított rajta.
"Bár talán még díjazta is volna - gondolta közben. - Csak kicsit fura lett volna ilyesmit tőlem hallani. Vagy annyire mégsem...?"
- Pedig egy ideig még ki kell bírnod, mármint amíg le nem tudjuk ezt a látogatást - tette még hozzá. - Remélem, ők készségesebbek lesznek, és gyorsan letudjuk ezt az egészet. Aztán majd holnap gondolkodok el mindezen, már nincs rá kapacitásom meg kedvem.

- Azt hiszed, nem érezném meg, hogy itt hagysz? - mosolyodott el Yuuka, de közben közel sem volt biztos benne, hogy tényleg megérezné-e. Sejtette, hogy igen, de ha nagyon kimerült, akkor igencsak nehéz lenne felkelnie hajnalban... De sokkal szebben hangzott a kimondott verzió, mint az, hogy észre sem véve a változást alszik tovább.
- Úgyis elég tágas ez a lakosztály, az ember nem túl gyakran aludhat ilyen szobában. De ha kicsi is lenne a hely, akkor sem jelentene gondot, legfeljebb kicsit jobban össze kéne húzódnunk.
Te jó ég... Ő most tényleg ilyeneket mond? Szinte már győzködi? Biztos fáradt! Vagy a ruha és az új külső miatt van!

- Jelen pillanatban nem tudom eldönteni, hogy melyikünket zavarja jobban... - vetett egy oldalpillantást Hayatére. Ha át is suhant eg kis mosoly az arcán, bár igyekezett komoly maradni, azt is eltüntette azonnal, mert közösségi térbe átérve túl nagy lett hirtelen a hallgatóság. Hű, azért még mindig vannak itt. Tényleg nagy bulizóseste a mai. Biztos, hogy elég kevesen lesznek a bárban, hogy rájuk érjenek? Bár mintha most a kaszinókba, meg a színház- és tánctermekbe orientálódnának inkább az emberek, meg az ahhoz közeli bárokhoz. Hiroshiéké meg az éttermek felé van.

- Akkor a dolog eldőlt - mosolyodott el megkönnyebbülve a fiú. A szája elé húzta a lány kezét. - És nem is kell korán felébresztenelek a távozásommal - puha csókot lehellt a lány selymes bőrére. - Átkísérhetem a hálószobájába, hölgyem?

Hayate csak ezt hallva realizálta, hogy tulajdonképpen még így is sok mindent ki lehetett hallani a szavaiból meg a hanglejtéséből, amiket Emiko ezek szerint ki is hallott. Hupsz... Egyre kevésbé érezte magát ilyenkor kifürkészhetetlennek, de őszinte meglepődésére ez egyáltalán nem zavarta annyira, mint korábban várta. Sőt, szinte már késztetést érzett, hogy igenis incselkedjen a lánnyal! Azta, nem semmi hatást vált ki belőle...
Amint ismét emberek közé kerültek, sietve igyekezett félrerakni a hasonló gondolatokat. Ő itt azért mégis csak testőr szerepben van jelen. Ahogy ez eszébe jutott, sietve ellenőrizte, hogy még a helyén van-e a bajsza. Igen, megvolt, és úgy tűnt, nem akar majd leesni. Hát remélte is. Vicces lenne, ha mondjuk a bárban beleszállingózna az italába. Bár most úgysem inni akar, de azért a látszatot fent kell tartani.
Az embereket kerülgetve indultak tovább az éttermek felé. Közben még mindig éberen figyelt, hátha hirtelen felbukkan Ashida. Bár most úgysem sokat árthat nekik, nem valószínű, hogy felismeri, Emiko-t meg pláne nem.

Yuuka kíváncsi volt, mennyire látszott rajta, hogy már ettől elpirult kissé. De nem feltétlenül a hölgy megnevezéstől - noha kétségkívül az is közrejátszott -, hanem a gondolattól, hogy tényleg beinvitálta hálószobájába Benawi-t. Kicsit furán érezte magát tőle, de nem feltétlenül rossz értelemben. Csak... fura volt, na.
- Mehetünk - bólintott a feltett kérdésre.

Tényleg csak pár ember lézengett errefelé. Úgy tűnt, az a lány tudta, mit beszél, ledolgozhatott már pár gálaestet itt. Azért nem mert volna integetni, vagy ilyesmi, csak Hayatére pillantott, hogy most leüljenek valahova hátra egy sötét sarokba, vagy pont, hogy a pulthoz kéne menni?

Benawi csak akkor kezdett igazából izgulni, mikor már belépett a lánnyal a szoba ajtaján, és kezdett tudatosulni benne, hogy mire készül. És hirtelen elbizonytalanodott. Akármennyire bátorítóan hangzottak Yuuka szavai... mi van ha nem úgy értette? Nem, biztosan nem úgy értette! Yuuka túlzottan is óvatos lány, nem engedné neki, hogy... Abszolút semmit sem engedne neki... Igyekezett, hogy ne látszódjon rajta semmi furcsa, s úgy érezte, ha finoman maához vonja, és megcsókolja a lányt, azzal leplez a legjobban mindent. Addig sem gondolkodik egyáltalán semmin... Nehéz ilyenkor...

Hayate alig észrevehetően a pult felé biccentett. Úgy gondolta, felesleges húzni az időt, muszáj volt kihasználni, hogy most nem volt túl sok más vendég a közelben.
- Jó estét, vagyis lassan hajnalt - köszönt oda Hiroshinak.
- Ezek szerint tényleg visszajöttetek - biccentett oda a srác, és ő is gyorsan felmérte a helyzetet, hogy hányan figyelhetnek. Nem tűnt túl vészesnek a dolog.
- Azért adj valamit, hogy végképp ne legyünk feltűnőek - javasolta Hayate, majd Emiko-hoz fordult. - Mit kérsz?
Közben lopva Ayumu felé lesett.

Yuuka egyre jobban érzett valami különös, növekvő feszültséget magában. Azon csodálkozott, hogy még nem kezdett el remegni tőle! De hát mitől ilyen ideges? Miért van benne ez az érzés, mikor már korábban is aludtak egy szobában? Eleinte persze zavarban volt, de ehhez hasonlót még akkor sem érzett. Lehet, hogy rosszul döntött az előbb, mikor beleegyezett a fiú maradásába? Vagy már akkor, mikor azt mondta Benawinak, hogy jöjjön át? Hibázott valahol...? De nem, miért hibázott volna? Hisz szereti Benawit, természetes, hogy szeretne minél többet vele lenni, megint a karjaiban elaludni.
Szerencsére nem volt ideje tovább boncolgatni gondolatban ezeket a kérdéseket, mert Benawi újbóli közelsége és csókja kizökkentették ebből a zavaros kavargásból. Csak hogy rögtön egy másfélébe kerüljön, ami azért az előzőnél sokkal kellemesebb volt. Csak maradjon is így! Nem akarta most azokat a kétségeket.

Ayumu mosolyogva biccentett feléjük. Emiko visszamosolygott, aztán visszafordult a fiúk felé.
- Nem is tudom... Nincs valami kávés keveréketek? Vagy akár csak sima kávé? Kezdek beálmosodni, pedig még szükség lenne rám... Azt hiszem... Remélem... Igyekszem...
Végülis akár Shinji problémájára is érthette volna ezt, nem?

Benawi pusztán azt felejtette ki a számításból, hogy nem a legjobb figyelemelterelés Yuuka iránti vágyairól, ha épp ilyen közeli kapcsolatot teremt vele. Észre se vette magát, már a lány hátára csúszott a keze, oda, ahol nem fedte őt a ruha, és teljesen elkábította őt a bőre selymes tapintása. Már nem bírta fékezni magát, lesz ami lesz, ha elhúzódik tőle, hát elhúzódik, de ha meg van az esélye, hogy nem... hogy neki is jólesik... Yuuka ruhája alá csúsztatta a kezét, s lassan simította a hátát, egyre leljebb és leljebb, a dereka felé haladva...

Hayate észrevette az Emiko szavai mögött megbújó kettős tartalmat. Bár lassan már az ő szavaiban is mindenhol ott van a célozgatás. Azért most még jó lenne elvonatkoztatnia, különben nem tud majd tiszta fejjel gondolkodni. Amúgy is nehéz, hát még a célozgatásokkal... Pedig most jó lenne figyelnie, Hiroshi minden szava jelentőséggel bírhat.
- Nálunk ne lenne? - mosolyodott el halványan Hiroshi, majd felvette Hayate egyszerű vízre szóló rendelését. Most úgy döntött, jobb nem koktélozni.
- Történt azóta egy s más, mióta elmentünk - vágott bele halkan Hayate.
- Valami gond van? - ráncolta a homlokát Hiroshi, mire bólintást kapott válaszul.
- Van, de erre inkább most ne térjünk ki... - Talán nem Ayumu jelenlétében kéne megbeszélni, hogy mivel is fenyegetőzik most Morinaga, meg amúgy is. - Lenne pár kérdésem. Úgy tudom, járt errefelé nemrég egy közös ismerősünk, és belekontárkodott a dolgokba. Kérdés: mennyire vészes a dolog?
- Eléggé... - komorult el Hiroshi tekintete. - Majd szeretnék emiatt valahogy négyszemközt is elbeszélgetni veled bizonyos részleteket illetőleg. Viszont... - Ayumura pillantott, majd bólintott. - Talán felesleges ennyire árnyalnunk. Szegény túlságosan belefojt az eseményekbe. Tudja.
- Mindent? - kérdezte Hayate, és nem tudta megállni, hogy ne nézzen ő is Ayumu felé. Hát jól sejtette, hogy többet tud, mint kéne.
- A nagy részét - bólintott Hiroshi. - Ha emiatt bárki szót emelne, vállalom a felelősséget.

Yuuka megérezte hátán Benawi kezének érintését, de mire észbe kapott, a fiú keze már jóval lentebb járt. Egy pillanatra elbizonytalanodott.
Megijedt. De ami a legfurább volt az egészben, hogy nem magától a helyzettől, nem attól a ténytől, hogy itt voltak kettesben a szobájában. Inkább attól, hogy ez egyáltalán nem zavarta, sőt. Valami furcsa bódultság telepedett az agyára már attól a pillanattól kezdve, hogy Benawi magához húzta. Először a kimerültségnek tulajdonította, de most már kezdte sejteni, hogy másról lehet szó. Úgy tűnt, az agyát ellepő köd egyelőre még nem akart felszállni.

Benawi a lány nyakához hajolt, és apró csókot lehelt rá.
- Nem bánod? - suttogta a fülébe a kérdést. Éreztetni akarta a lánnyal, hogy semmit sem akar rá kényszeríteni, ő dönt, így megállította a kezét. Nem megy tovább, míg nem kap megerősítést.

- Shinji nem sok választást hagyott neked - próbálta Ayumu védeni Hiroshit. - Nem a te hibád! Persze... - bizonytalanodott el - az ő szándékait sem ismerem, talán... rá sem lehetünk dühösek. A lényeg, hogy... - felpillantott Hayatéékre. - Bízhattok bennem. Nem adlak ki benneteket senkinek, semmiképpen sem. Ha valakiket, hát akik átélték azt a sok mindent... azokat meg akarom védeni. Megteszek mindent, ami az én erőmből telik.
Emiko jólesően kortyolt bele a kávéjába. Ayumu is erős lánynak tűnik... erős igazságérzettel... De tekintve, hogy hasonló a szüleik sorsa... Valószínű ez a dolog nála is családi vonás.
- Mennyire keveredtél bele? - érdeklődött. - Bajban vagy? Ha jól értelmeztem, eddig Morinaga oltalmát élvezted, nem? Jelenleg...?
- Megállok a saját lábamon - mondta a lány. - És nem, nem tudok róla, hogy bajba lennék, mert rólatok sem tudnak, és kapcsolatot sem találnának közöttünk. Hacsaknem, hogy egyikőtök a kollégám, de... Szerintem a világ legkönnyebb dolga közölni, hogy semmit sem tudtam.
- Mintha a kormányt ez érdekelné - vonta meg a vállát Emiko. - Azért elvallatgatnának egy kicsit, míg kiderül, hogy tuti semmit se...
Ayumu meglepetten nézett a lányra. Mit akar ebből kihozni?
- Nos... ironikus, hogy eddig semmi ilyesmihez nem volt közöm. Legalábbis... nekem közvetlenül nem, de... úgy látszik a múltjától nehezen szabadul az ember. De elbírok vele. Nem okollak érte benneteket, sem semmi mást, ha erre gondolsz.
- Ez kedves, de még ha nem is szánt szándékkal, a mi hibánk az egész. A mi felelősségünk megvédeni is téged.
Ayumu még inkább meglepődött.
- Ó, én... Talán nem is lesz szükség rá, de... köszönöm...
Akárhogyis, ők még nagyobb bajban vannak, szóval nem kéne plusz terheket róni rájuk.

Yuuka megborzongott a két szó hallatán.
Az az egy kis kérdés hirtelen kizökkentette eddigi állapotából. A rajta ülő köd még mindig nem szállt fel teljesen, de érezhetően ritkult valamennyit. Hogy... mi? Egyszerre mondott volna nemet és igent, és nem tudta, miként is dönthetné el a választ. Mi van... mi van, ha holnap minden elromlik, ha úgy döntenek, hogy nem adják ki Shinjit, és akkor Morinaga beváltja a fenyegetését? Mi van, ha holnap minden véget ér? És minden lehetőségük elszáll...
De... de... akkor miért nem tudja teljesen megszüntetni ezt a bizonytalanságot? És ha nemet mond, és megbántja? És ha igent, és valamiért később megbánja, bármennyire is nem érzi úgy most, hogy bánnia kéne? Idegesen harapdálta a száját.
- Én... nem tudom... - suttogta vissza, miközben szinte kapaszkodott Benawiba. - Félek... és mégsem félek. Valahogy egyszerre a kettő. Olyan... fura...

- Nagyon remélem, hogy nem keverünk bele még jobban, legalábbis nem rossz értelemben - bólintott Hayate. Magában ő is hasonló megállapítást vont le, mint Emiko. Ayumu erős lánynak tűnt. De vajon hogy reagált, mikor megtudta az igazat? És mennyit tud Morinaga-ról...?
- Ha nem gond, szeretném megtudni, hogy mit csinált, miket mondott Shinji - folytatta. - Tudnom kell, mit kavart, mivel belőle hiába próbáltam bármit is kiszedni.
Hiroshi sokadszor is Ayumu-ra pillantott, mielőtt válaszolt volna.
- Morinaga. Őt akarta ezzel sarokba szorítani, és váltig meg volt győződve róla, hogy sikerrel járt, de... nem is tudom... Morinaga emiatt most nem kicsit dühös. Mi van, ha nem hagyja annyiban? Még mindig a nyílt vízen vagyunk, és ő van fölényben.
- Igen, ezt tudom - bólintott Hayate. - De pontosan hogyan érte el mindezt? Mit mondott?
Na ez egy jó kérdés. Most mennyit mondjanak el? Tényleg mindent, minden kis mozzanatot? Csakhogy Ayumu... Most mondja ki, hogy Shinji megkörnyékezte Ayumu-t? Lehet, hogy amúgy is sejtik, de mi van, ha a lány nem örülne neki? Kérdőn pillantott rá. Abból az egy pillantásból próbálta kikövetkeztetni, hogy most melyikük beszéljen, és mennyire szelektálják a történteket.

Benawi megnyugtatóan simogatta meg a lány haját.
- Semmi baj - mondta neki. Elengedte, és kissé hátrébb lépett. - Kimegyek, míg átöltözöl. Én... nos, nem hoztam magammal pizsamát, szóval, ha nem zavar... Maradok így. Érdekes lenne átlopózni érte, majd vissza. De... le is fújhatjuk az egészet. Nem... nem igazán gondoltam át... Csak... - lehajtotta a fejét - egy hirtelen ötlet volt, mert hiányzik a közelséged, de... talán ideje lenne elkezdenem felelősebben gondolkodni. Elvégre is, ha partot érünk, már visszavonhatatlanul felnőttekké válunk.