10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Daisuke unottan sóhajtott fel Shouri mobilját nézegetve. Most komolyan emiatt megy a szarakodás? De különben is, mit érdekli őt? Le kéne szarnia az egészet és örülni, hogy még megvan mindene, hála ennek a kis ketyerének. Amúgy sem szeret beleszólni mások dolgaiba. Hmm... másrészről olyan szívesen kicseszne Shourival... De persze mindezt lehetőleg úgy, hogy neki semmi baja ne származzon belőle. Nem lehetne valahogy egyszerűen a tengerbe hajítani azt a gyökeret? Aztán lepasszolhatja a telefont is Harukának, vagy legalábbis 'véletlenül' elhagyhatná az ajtajuk környékén, azt' minden milyen jó lenne. De miért van olyan érzése, hogy Shouri nem fog önszántából a vízbe ugrani...?

- Hát lehet, hogy pont te kihagyhatod, de akkor a többiek meg nem vagy... nem tudom. Tényleg sehogy se jó. De mi a legkevésbé veszélyes? Hmm... ha ő nem megy el, de... ahhoz minimum meg kéne őt mérgezni, méghozzá nagyon sürgősen. Fejfájás, hasmenés, hányás, valami... Bár jönne egy nagy vihar! Mondjuk én még lemehetek az étterembe, végülis én másikban vagyok, mint ő. Viszont ezen az elméleten meg, mindegy is, megyek-e vagy sem, úgyse csinálok semmit. Más részről viszont... Talán még se feltűnő, ha páran kihagyják, mert nem szeretik a túl puccos vacsorákat. De az igazán arisztorkratának beállítottaknál ez feltűnő lenne. De például Namiéknál azt hiszem ez nem játszik. Oké. Lehet, hogy ezt csak az "ezt szeretném" mondatja velem...
Nobu a szóáradat végeztével nagyot sóhajtott, és tanácstalanul nézett Hayatére.

- Kikről tudsz még? - kérdezte Hayate. - Akinél felmerülhet ez a lehetőség, azokat mindenképp meg kell próbálnom... próbálnunk lebeszélni. Az emberek nagy részéről még mindig nem tudom, hol vannak, mondjuk ez jelentheti azt is, hogy a személyzetin kell keresni őket, oda meg miért menne le Ashida. Viszont Natsuki például felszolgál, na ez már keményebb dió. Mennyi az esélye annak, hogy pont ezen a gálaesten ne legyen szolgálatban? A francba, hogy ne tudtam előbb gondolkodni...!

Hiroshi elszánt tekintettel állt meg Shinji ajtaja előtt. Jól emlékezett még a számra, így most sem habozott bekopogni. Végül is Shinji 'javasolta' tegnap, hogy majd még beszéljenek. Tessék, ő áll elébe! Aztán igencsak kíváncsi lesz a srác mondanivalójára. És meg kell tudnia, tényleg Hayatétól tudja-e, amit tud.

Nami ijedten rezzent össze a kopogásra. Nagyon meglepte. Sietve pattant fel, és kapkodva igyekezett rendbeszedni magát, de rájött, úgyse lesz elégedett az eredménnyel ennyi idő alatt, és nem illene megvárakoztatni, akárki is az. Sietve ajtót nyitott.
A lány szemei megletősen vörösek voltak, amit kiemelt amúgy is sápadt arca, ami az utolsó kis élőnek látszó árnyalatát is elvesztette, ahogy meglátta a fiút.
- Nahát... Hiroshi... - nyögte meglepően vékony hangon. - Shinjit keresed... ugye? - Az utolsó szót talán túlzottan is reménykedve tette hozzá.

Hiroshi nem kis meglepődéssel meredt Namira. Először azt hitte, elvétette a szobát, de a lány szavai hamar eszébe juttatták, hogy ő Shinjivel lett úgymond beosztva.
De... a lány első ránézésre nem volt túl jó bőrben. Talán rosszul van...?
- Ömm... igen - bólintott, miután sietve összeszedte magát, és igyekezett ismét magára ölteni elszántságát. - Ugye itt van...? Fontos lenne beszélnem vele.
Beszélni? Lehet, hogy kiabálás lesz a vége...

- Uhh, hát Namiéknak tudok szólni, ő meg megtalálja Natsukiékat. Mondjuk a személyzetisek kétlem, hogy bajba lennének, már Natsun kívül. Ha eddig nem futottak össze a ... a pasassal akkor most se. Nem? De... uhh, igyekszem gondolkodni, tudok-e még valakiről, de... a helyzet, hogy nem vagyok már olyan haverkodós fajta, érthető okokból, azt hiszem... Szóval... - megrázta a fejét. - Most nem vagyok nagy segítség.

- Hát, elvileg itt... - hátrált vissza Nami, hogy utat engedjen a fiúnak. - De jól meggondoltad? Shinji most nagyon harapós. Mármint... tényleg nagyon az! Mindig goromba, de most... most nagyon... Szerintem neked esik, ha hozzászólsz. Ráadásul bezárkózott a szobájába. Nem mintha nem küldenék rá szívesen valakit, hogy bosszantsam, de... - bátortalanul pillantott fel Hiroshira. - Viccen kívül, nem kéne, hogy ez rajtad csattanjon. Amúgy... már... csak ha nem tolakodás... miről van szó? - kíváncsian pillantott nézte a fiút, aztán zavartan elkapta a tekintetét. Egyszerűen nem bírta túl sokáig állni a tekintetét. Hát... ha gyilkos vagy az ilyen. Nem bírsz többé tisztességes emberek szemébe nézni.

- Ó, értem - bólintott Hayate. Igen, bizonyos okokból ő sem volt még mindig az a haverkodós fajta... - De már azzal is óriásit segítenél, ha nekik szólnál, én meg addig megpróbálok rábukkanni Midorira, ő talán többet tudhat. - Sajnos én sem nagyon tudok még kit felkeresni, segítség nélkül legalábbis biztos nem. Morinagától meg valahogy nem nagyon van kedvem segítséget kérni... Akkor majd elmész hozzájuk vagy átszólsz nekik?

- Máris indulok - bólintott Nobu. - Sok sikert, és kösz, hogy szóltál. Biztos lenne jobb dolgod, mint ezzel rohangálni, nem mintha nem lenne fontos, de olyan igazságtalan, hogy itt lenne a lehetőség, hogy kikapcsolódj és Emikoval... Hmm. Oké, ez nem az az alkalom, de majd ugye mesélsz, hogy mi van veletek?

- Azt mondod, goromba? - jelent meg egy fintorszerű mosoly Hiroshi arcán. Ugyan Shinji, mitől van rossz kedved? Végül veled is elbeszélgetett Morinaga, vagy mi? Legalább mindketten remek hangulatban vagyunk, annál érdekfeszítőbb lesz ez a beszélgetés. - Legalább nem én hergelem majd fel, legfeljebb csak folytatom a felhúzását. Ó... előre is bocs, ha esetleg felemelném a hangom vagy valami, nem tudom, merre megy majd el a beszélgetés és mennyire vesztem majd el a fejem. Igazából... nem tudom, mennyit mondhatok, mert nem csak engem érint, de a srác most kicsit rossz vizekre evezett.

Emiko említésére és az utolsó kérdést hallva Hayaténak igencsak kellett igyekeznie, hogy véletlenül se áruljanak el sokat az arcvonásai. Ez most tényleg nem a legalkalmasabb idő, meg kicsit furcsa is lenne belemenni.
- Aham, amint tudok már valami biztosat - bólintott mosolyogva.
Biztosat? Ennél biztosabbat?
- Amúgy inkább most futkorászok, minthogy utána menekülnünk kelljen Ashida elől, ami, lássuk be, de itt a nyílt vízen kicsit nehéz lenne.

- Azt mondod? - kaccant fel ironikusan Nami, bár inkább csak magának, mint Hiroshinak. - Az a szobája - bökött az ajtóra Nami. Aztám, ahogy Hiroshi megindult volna, aggódva lépett egy kicist előrébb, de rögtön zavartan meg is torpant. Nem akarta, avgy merte túlzottan megközelíteni a fiút.
- Azért... akármit is csinált, legyél óvatos! Szerintem lebecsülöd... Vagyis... Nem úgy értem, csak... meg van rá az esély.

- Miről beszélsz? - vigyorodott el Nobu. - Edzésben vagyunk, és ideje egy kis testmozgásnak. Annyi kilométert leúszok, amennyit csak akarsz! Egyébként is jó program lenne veled versenytúszni. Meg ez már lassan öttusta. Lőttünk versenyt, futottunk versenyt, ideje úszni is...

Hiroshi meglepetten nézett hátra a válla fölött.
Lebecsüli? Miért figyelmezteti így külön Nami? Lehet... lehet, hogy ő elsősorban tapasztalta meg most, hogy össze van zárva Shinjivel, aki korábban legszívesebben a lány torkának esett volna? Morinaga meg a torz humora...
- Kösz... - felelte végül, és a mutatott ajtóhoz lépett. - Észben tartom majd.
"Bár gyanítom, hogy ha feldühít, így sem tudom majd magam türtőztetni..."

Hayate arca is felderült.
- Jó meglátás. De miért is ne? Lovaglás helyett meg lehetnénk mi a lovak, vihetnénk a hátunkon a kevésbé úszni tudókat. Tényleg kell már a testmozgás. Bár fent van egy jó kis edzőterem, oda benéztél már? Lényegében mindenük van. A kihívásodnak pedig állok elébe, bár nem tudom, a többiek majd mit szólnak mindehhez, de max elkötünk pár mentőcsónakot is, ha nagyon ellenkeznek.

Nami az ajkába harapott és bólintott. Nem igazán van joga tovább beleavatkozni. Hiroshi dolgába nem. De ha Shinji bántja... Na mindegy, majd ha nagyon durvának tűnik a helyzet, akkor közbelép... Valahogy... Legalábbis megpróbálja...

Shinji mogorván húzta a fejére a paplant, a beszűrődő fényre. Fel se nézett, még arra se volt kedve, hogy ordibáljon Namival, hogy mit keres itt megint. Tényleg álmosodott már, végre... Erre ez a ribanc idejön... Mét van olyan érzése, hogy nem megy el magától?

Nobu csak nevetett válaszul.
- Na jól van, jól van, menjél már! Az edzőterembe talán majd elnézek még.
Közben nekiállt a kártyáját keresni, hogy ő is indulhasson. A nyakkendőre is lepillantott, de úgy döntött, nem szórakozik vele, majd később talán felveszi... Meglátja...

Hiroshi homlokát ráncolva lépett beljebb, és becsukta maga mögött az ajtót. Hát arra nem igazán számított, hogy Shinjit így ágyban találja. Na mindegy, most már nem megy el.
- Nofene, egyesek még ilyenkor is alszanak... - ciccegett rosszallóan. - Ha sikerült felverjelek, akkor remélem, valami szép álmot kellett ott hagynod a kedvemért.

Shinji egy nagyon szép káromkodásláncot nyomott le a takaró alatt, és mogorván dugta ki alóla a fejét.
- Már csak te hiányoztál! Álmos vagyok, kopj le! Alkalom adtán megölöm Namit, hogy beengedett... Az a kis ribanc... Azért él csak, hogy bosszantson...

- Kösz még egyszer - biccentett búcsúzóul Hayate, mielőtt elhagyta volna a szobát. Na jó, akkor most? Megpróbálja elkapni Midorit, még ő tudna a legtöbbet segíteni. Csak kérdés, hogy megtalálja-e...

- Inkább örülj, hogy én néztem be hozzád, nem Morinaga látogatott meg, mert semmi biztosíték nincs arra, hogy ez az egész úgy süljön el a végén, ahogy eltervezted - kezdte Hiroshi, de egyelőre még csak az ajtóból szemlélte az ágyon heverő srácot. - És hidd el, nekem is lenne jobb dolgom is, mint veled cseverészni. De pont te említetted tegnap Ayumu előtt, hogy majd 'még beszélünk'. Hát tessék, beszéljünk, még el is jöttem hozzád, hogy ne kelljen koptatnod a lábadat. Úgyis kényelmesen fekszel most. Szóval? Szeretnél kezdeni? Amúgy megnyugodhatsz, előbb-utóbb találtam volna rá módot, hogy bejussak ide.

- Én is kösz - búcsúzott Nobu, aztán ha nyakkendőt nem is, de kissé megigazgatta az ingjét. Mégis, ha már ilyen cuccban van, ne mutatkozzon hanyagul Nami előtt...

- Nem félek a pasastól - mondta Shinji nagyot ásítva, és átfordult a másik oldalára. Újra a fejébe húzta a takarót.

Oké... Ha Midori lennék, hol lennék most? Bizonyára nagyban készülődnék én is a gálára, főleg mert a kapitány lánya vagyok. Hmm, lehet, hogy ő is arrafelé szépítkezik, mint Emiko és Yuuka? Bár igazából azt sem tudja, hol van, de legalább támpontot ad. Na jó, akkor kezdi ott, aztán majd valami lesz.

- Ó, az jó! - lépett beljebb Hiroshi. - Mert szerintem ő sem tőled. A végén még tök jól ellesztek egymással, tisztára mentor és tanítvány! Na majd kiderül, de mindenek előtt szeretnék kérdezni valamit. Kitől tudtad meg, hogy mi lett Ayumu szüleivel?
Egy árnyalatnyival mintha hűvösebben csengett volna a hangja.

Shinji morogva húzta ismét leljebb a takarót,de épp csak a nyakáig.
- Ja, elég egyformák vagyunk - felelte a fiú szenvtelen hangon. - De ne tégy úgy, mintha ez meglepett volna. Talán ezért is jövök be annyira Ayumunak...
Hmm, amúgy ez nem is rossz, gyorsan lerázhatja, ha megnevezi a hibást!
- Hayatétől - felelt így a kérdésre tovább kertelés nélkül. - Kérdezd meg Namitól, merre van Nobu, ő biztos tudja, hol találod! Na csá!

Miután már kezdett elégedett lenni a látvánnyal, Nobu megindult Namiék felé. Végül csak feltette a csokornyakkendőt is, egyszerűen nem állhatta meg, hogy ne legyen teljes a kép. Nem necces egy kicsit, hogy tetszeni akar a lánynak? Shinjinek biztos lennének erre szép megjegyzései. Talán lesznek is.

Hiroshi egy pillanatig mintha fontolgatta volna a választ, majd bólintott.
- Gondoltam... - motyogta maga elé. Nocsak, és még abban is kisegíti, hogyan találhat rá legegyszerűbben. Tényleg azt hiszi, ennyivel meg is szabadul tőle?
- Talán max jöttél - pontosított Shinji előző szavain. - Bár így utólag belegondolva, nem lehetett túl mélyről fakadó. De miért is küldenél el máris? Te kívántad ezt a beszélgetést, hát élj a lehetőséggel. Én tök jól elvagyok itt.
Most miért is akarja felhergelni? Mármint oké, tudja, miért, de ha Hayate nem mondta volna el neki mindazt, akkor Ayumu sem tudná. Hayate tudott volna Shinji teljes tervéről?! Csak nem! Vagy mégis...? Ahelyett, hogy menne és megtudná, mégis itt szórakozik. De azért mégis Shinji keverte a szart, az a legkevesebb, hogy még kicsit idegeli.

Innen most merre? Várjunk csak, most tudom, melyik részen vagyok. Akkor a szépítkezős nyavalyák vagy mik eredetileg arrafelé lesznek. Gyanús Ashida-szerű illető sehol, úgyhogy nyomás előre!

Jól el van, mi? Shinji elvigyorodott. Miért is ne változtathatna ezen. Ez még félálomban is menne... Ha valamiben, hát ebben profi lett... Ki tudja mikor...
- Persze, hogy nem volt az - felelte. - De tekintve, hogy kishíján sikerült lefektetnem, ez a nem túl szívből fakadó dolog rád is vonatkozik. Megsajnáltam, mert először csak azt hittem, tényleg ilyen szerencsétlen, de egy bizonyos határon túl ehhez már könnyűvérűnek is kell lenni... Hát nem mindegy, miket meséltem el neki? Nem az a fajta nő, akit sajnálni kéne... Mit vagy így kiakadva, talán veled nem olyan előzékeny, mint velem? Tanács kéne? Ne kérdezősködj annyit... Csak fogd meg a csajt, és csináld...
Szívesen megnézte volna Hiroshi arcát, de lusta volt megfordulni. Szórakoztatóbb lenne, ha nem akarna folyton lecsukódni a szeme. Még belealszik az izgalmas beszélgetésbe... Ráadásul most már pokolian hasogat a feje is...

- Most már tényleg nem hiszem el, hogy ez én vagyok - csóválta a fejét Emiko, és nem igazán értette, hogy mért pont akkor tátog a tükörben a fiatal hölgy, mikor ő is beszél. Most, hogy a sminkek is elkészültek csak az volt hátra, hogy visszamenjenek a szobába, és... ó, még azért így is van idejük az indulásig, egész hamar végeztek!

Hiroshi észrevette, hogy már ennyitől megremeg a keze az indulattól. Csak nyugi, nyugalom! Pont az a célja, hogy felidegesítsen, most ne hagyd magad neki! Shinjinek ne!
Ayumu nem tette volna meg, ugye? Bár utána, mikor nagyon ki volt borulva... akkor azért... neki is felajánlkozott. De nem, nem volt magánál, össze volt zavarodva! Hisz ma már egyáltalán nem viselkedett úgy!
- Nem mindenki hajt arra, mint te... - bökte ki a takarókba burkolózott fiút figyelve. Ennél jobban tudná érzékeltetni, hogy szarik rá? Végül is ja, ha szó szerint azt tenné, vagy nem is válaszolna....
Remélem, hogy Morinaga téged is megtalál, és mondjuk levezethetné rajtad azt, amit rajtam Ayumu betoppanása vagy egyebek miatt nem tudott.
- De ezentúl légy oly szíves és ne zaklasd őt, nem hiszem, hogy nagyon vágyna a társaságodra.
Esze ágában sem volt most közölni Shinjivel, hogy ő és Ayumu... hát most végül is egy párt alkotnak. A végén még csak a fiú állítását bizonyítaná, hogy Ayumu könnyűvérű kis nőcske, ő legalábbis biztos ezt hozná ki belőle...

Yuuka buzgón bólogatott, és hasonlóképp rácsodálkozott tükörképére. Tényleg neki is nehezére esett felismernie magát, akkor másnak ez mégis hogy fog menni...?
Haruka épp profilból mérte fel magát, majd lassan bólogatni kezdett.
- Nem is rossz... - mondta. - Mondjuk egy kicsit talán hosszadalmas szépítkezési folyamat... Majd kiderül, megérte-e. Nos, megyünk még másvalahova is, vagy végeztünk?

- Tulajdonképpen, mindegy is, mire hajtasz. Az számít, hogy én meg le akarom fektetni, és nem szokásom nem azt tenni, amit akarok - végre megfordult, és Hiroshira pillantott. Akármilyen szarul is nézhetett ki most, ezt képtelen volt kihagyni. - Csak ne mondd, hogy nem szóltam milyen a csaj, és akkor nem fogsz pofára esni. Na meg... ne rám legyél dühös, ha nem csinálok semmit is... szerintem Morinagának már akkoris megvan...

Emiko kérdőn pillantott Yuukára.
- Ennyit terveztünk? Nem is tudom... Nem értek ezekhez, de mintha... Vagy már más nem kell? Nem mintha ez nem lenne már amúgyis marha szokatlan...

Nami aggódva figyelte az ajtót, mely mögött még meglepő módon csend honolt, mikor megint kopogtattak. Mi ez a nagygyűlés errefelé? Fásultan indult meg az ajtó felé.
- Ah, Nobu - Zavartan az ajkába harapott. Na erre nem számított, pont most! A fiú meglepetten pislogott rá.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva. - A lány sietve rázta meg a fejét, és elindult befelé. Nobu sietve követte. Egyáltalán nem bizonyult jó ötletnek a kitérés. Nobu nagyon ideges lett.
- Sírtál! Bántott valaki?
- Nem, nem sírtam! - veszekedett dühösen.
- Mondd el mi a baj! - hagyta figyelmen kívül a fiú.
- Dehát ha egyszer semmi... Inkább mesélj, hogy neked mi a baj! Lassan indulni kéne a gálára, és...
- Hát épp ez az! Nem kéne!

Ezúttal Hiroshi arcán futott át egy dühös fintor, is igencsak nehezére esett onnan eltüntetni. Nagyrészt Shinji mondanivalója bőszítette fel, másrészt maga Shinji, meg az, ahogy most felé fordult.
Valahogy sürgősen le kéne nyugodnia, mert már kicsit elege van abból, hogy mindig Shinji kerül ki győztesen a párharcaikból! Nagyon jól tudta, hogy ilyesmiket fog majd a fejéhez vágni, és hiába próbálta kizárni mindezt a gondolatai közül, azért... azért nem sikerült végérvényesen.
Nem, Ayumu biztos nem! Ha most kicsit meg is változtatta a rázúduló igazság, de amilyennek megismerte... nem tett volna ilyet! Meg ha mégis így lett volna... akkor Morinaga sem így viselkedne, ugye? Ugye...?
Ezek a rohadt kétségek! Nem, rohadt Shinji!
Mélyet lélegzett, és lassan kiengedte a levegőt. Nem mert belegondolni, mi minden ült ki az elmúlt másodpercek alatt az arcára, de igyekezett nem is törődni vele.
Mi lenne, ha most ő próbálná felbőszíteni...? Egy kis visszavágás, hmm? Vagy valami ahhoz hasonló. Utána húz is tovább Hayatéhoz.
- Esélyed sem lesz hozzáérni - vetette oda a fiúnak. - Amikor csak lehet, ott leszek mellette. Veled ellentétben én megvédem azt, aki fontos számomra, legalábbis minden erőmmel azon leszek. Kösz a tartalmas infokat. További szép álmokat...
Sietve visszalépett az ajtóhoz, mielőtt még meggondolná magát és teljesen elvesztené a fejét. Nem, ezt nem engedheti meg magának.

Yuuka sokadszor is végignézett magán, majd vállat vont.
- Igazából... nem jut eszembe más. A köröm megvan, a haj megvan, a smink is. Már a ruháinkat is kiválasztottuk. Szerintem legfeljebb már csak kiegészítőkkel lehetne ezt az egészet cicomázni.
- Aggassuk tele magunkat mindenféle ékszerrel? - vonta fel a szemöldökét Haruka.
- Nem, dehogy is...! - rázta a fejét Yuuka, de ezt is csak óvatosan tette, mintha féltené új frizuráját. - Nem azt mondtam, hogy tele, csak... esetleg valami kis apróságot, ami megy mindehhez. Vagy parfümöt, hasonlót... Bár igazából annyira nem vagyok otthon a témában.

Jól van, játsszunk megint egy kicsit. Ha Midori lennél, mit választottam volna a temérdek lehetőség közül? Azt...? Vagy esetleg ezt...? Ha Midori lennék...?
Várjunk csak... Én most tényleg egy lány fejével próbálok gondolkodni, mi több, annak képzelni magam? ... Úristen... Ezt gyorsan abba kell hagynom, mintha olyan sokat tudnék arról, mit csinálna szívesen egy lány! Rendben, akkor mostantól vakszerencse.

- Az meglesz - vigyorgott rá Shinji elégedetten, és vissza is temetkezett a párnái közé. Ezek után tényleg szép álmai lesznek... Kösz a felvidítást Hiroshi!

Nobu meglepetten pattant fel megpillantva Hiroshit.
- Szóval miatta? - kérdezte talán túl hangosan is Namitól. - Ezért vagy így felzaklatva?!
Nobu olyan dühösen nézett a fiúra, hogy Nami jobbnak látta, hogy sietve a fiú után lépjen, és még a karját is megragadta.
- Dehogy! Hiroshinak semmi köze ehhez! - mondta sietve.
- Ahhha, akkor Shinji... - sziszegte még mérgesebben a fiú, és Hiroshi mögé lesett, de nem sokat látott. Nami még erősebben szorította a karját.
- Nem! Allergiás vagyok valamire, oké?! Nem tudom mi az, de tisztára feldagadnak tőle a szemeim, ne keress már mindenben...
Ijedten hallgatott el. Nobu kirántotta a kezét és dühösen fordult szembe vele.
- Hülyének nézel?! - kérdezte még hangosabban. Nami kerekre tágult szemekkel hátrált el. Nobu azonnal megbánta a lány ijedt szemeit látva, de már késő volt
- Nami, sajnálom...
- Azt mondtad, nem kiabálsz velem többé - vágott közbe a lány.
- Sajnálom - ismételte a fiú. - Én csak agg...
Nami kilépett előle, és egyszerűen figyelmen kívül hagyva a fiút Hiroshi elé sietett.
- Sikerült megbeszélni, amit alkartál? Minden rendben? Dühösnek tűnsz...
Hát még Nobu. Olyan gyilkos szemeket meresztett Hiroshira, hogy Morinaga ahhoz képest ártatlan, értelmes vitát folytatott mindannyiukkal. Miatta kaptak össze, Nami ignorálja őt, de még ráadásul őt is tünteti ki a figyelmével... Bárki, akire Nami figyel helyette... Megállapodtak benne, hogy nem féltékenykedik többet, de nem tudott mihez kezdeni a mardosó érzéssel, még így se, hogy teljesen nonszensz volt. Körülbelül mintha, Shinjire lenne féltékeny, na... nem mintha nem fordult meg ez a gondolat a fejében, mikor szobatársak. Na de azért az mégis lehetetlen, hogy őont ő vegye el tőle Namit. És Hiroshi is ugyanaz a kategória. Mármint a megöltük egy barátod kategória... Van egy pár ilyen...

Shinji még elégedettebben vigyorgott. Ajjajj, Nobu is befutott... Ingyendráma az ajtaja előtt... Király!

- Hm, mintha láttam is volna ékszereket a csomagjaink közt - bólintott Emiko. - Akkor azt hiszem, visszavonulunk a szobánkba - pillantott búcsúzólag Harukára. - Egy élmény volt a közös cicomázkodás! De azért legközelebb valami mást csináljunk együtt, ha lehet - nevetett. - Főzés? Generátorszerelés? - Ez utóbbit már kifejezetten ábrándosan mondta.

Hiroshi először elégedett volt, hogy Nobut itt találja, mert legalább nem kell utána futkosnia, de ez az elégedettség hamar elszállt.
Igaz, mikor belépett, ő is látta, hogy Nami nincs éppen a legjobb formájában, de... igazából más lebegett a szemei előtt, meg sem fordult a fejében, hogy elgondolkozzon rajta, mi miatt lehetett. Vagy ezek szerint ki miatt. De csodás, hogy Nobu ilyen szemekkel méregeti, pont ez hiányzott még. Ma még úgyis csak páran húzták fel az agyát. Ne félj, Nobu, nem csak te vagy szar hangulatban. Miért van egy olyan érzésem, hogy most nem szívesen segítenél ki Hayate hollétét illetően?
Elfordította a tekintetét a fiútól és előtte lévő Namira nézett.
- Dühösnek...? - kérdezett vissza. Hiába próbált volna értetlenkedni, ezek szerint nagyon is látszott rajta. Shinji is biztos megint elégedett magával, de azt lassan már meg is szokja, ha így folytatódik, egy idő után talán magára sem veszi majd. - Nem, nem vagyok dühös, Shinjivel mindig jókat szoktam beszélgetni... - felelte, és igyekezett minimalizálni a hangjából kicsengő gúnyt. - De legalább megtudtam, amit akartam.
Oké, jobb lesz gyorsan letudni ezt és elhúzni, mielőtt még Nobu nekiesik vagy valami azért, amit meg sem tett. Mit is kellett volna tennie...? Na mindegy, csak gyorsan felteszi a kérdését, aztán már itt sincs.
- Nem tudjátok esetleg, merre van Hayate? - kérdezte még mindig Namira figyelve, de azért vetett egy oldalpillantást Nobu felé is. - Fontos lenne beszélnem vele...

Haruka szemei felcsillantak az utolsó javaslat hallatán.
- Az utóbbi nagyon jól hangzik! - felelte hasonló, fellegekben járó hangon. - Ennek a hajónak is úgy lenéznék a gépházába, de nem hiszem, hogy nagyon örülnének nekem. Azért ha találsz rá egy módot, el ne felejts szólni - kacsintott Emikora, majd fel is pattant a székéből. - Na most akkor megyek és rémítgetem kicsit Tatsuyát, hogy ilyen is tudok lenni. Sziasztok, további jó készülődést!
Yuuka még csak épp elkezdett készülődni az induláshoz, mikor Haruka már ki is penderült az ajtón.

- Jelen pillanatban rohangál, mert... ó, igaz is... - csillapodott le kissé. - Pont ezt kezdtem el mondani Naminak. Van egy kis gondunk. Vagyis nemis olyna kicsi. Egész pontosan van egy kormánytag a hajón. Valami Ashida azt hiszem, nem lényeg. De az igen, hogy felismerhet bennünket, úgyhogy Hayate szerint nem túl tanácsos elmenni a gálavacsorára, vagy legalábbis álcázva, de... Nekem nincs sok kedvem, állszakálban mászkálni.
Nami összecuppantotta az ahjait, hogy véletlenül se nevessen. Nem, most haragszik... látványosan haragszik...
- Szóval Hiroshi, tudnál szólni azoknak, akikről tudod merre járnak, hogy vigyázzanak? Igaz neked ez irreleváns, mint személyzeti tag, de... Szóval kéne a segítséged.
Franc, amiért cserébe neki meg illene segíteni felkeresni Hayatét, mi? De ha még azt se tudja, mit akar...
- Amúgy mit szeretnél Hayatével? Átadjak neki valami üzenetet? Most szerintem nincs túl sok esélyed megtalálni... Remélem nem valami sürgős dolog.
Igyekezett kedves lenni, annak ellenére, hogy belülről még mindig tombolt. Nem szerette, ha Nami titkolózik. Rohadtul nem. Valaki bántotta, ő meg fedezi ezt az embert. Ennek mi értelme?!

- Király, megoldom valahogy, hogy lejussunk! - ígérte Emiko. - Akkor a vacsorán látjuk egymást!

- Akkor most mi is megyünk vissza? - kérdezte Yuuka. - Haruka aztán szépen elrohant... bár lehet, hogy neki ez a megszokott tempója.

Hayate alig tudott megtorpanni, mikor egy fiatal nő jelent meg előtte és rohant tovább sietve. Ennek meg hova olyan sietős...? Várjunk csak, olyan ismerősnek tűnt... Kicsit mintha hasonlított volna Harukára. Lehet, hogy ő volt...? Utána kéne sietnie.

- Aha, menjünk - bólintott Emiko. - De az a helyzet, hogy én ilyen cipőben nem merek rohanni, és a hajam is féltem, hogy... szétjön, vagy valami... biztos, hogy ez emg fog maradni így... ilyen furán? - aggodalmaskodott, miközben megindultak a szobájuk felé.

- Ó... - bólintott Hiroshi. - Rendben, szólok, akinek tudok. Ez tényleg elég kockázatosan hangzik. Bakker, azért mindenkinek érdemes jobban vigyáznia, össze ne fusson ezzel a fickóval. Kár, hogy nem tudjuk, kit kéne elkerülni. Kösz a figyelmeztetést!
Már épp visszatért volna Hayatés kérdésére, mikor Nobu megelőzte. Remek, most még győzködje is, hogy elárulja? Ehh, nincs nagyon jó hangulatában, de jól van.
- Olyan dolgokat fedett fel Shinjinek egy ismerősömről, amiket nem kellett volna - felelte. Összeszűkült szemekkel lesett hátra a válla felett Shinji ajtajára. - És szeretném megkérdezni, mégis mi oka volt erre, mert lehet, hogy ezt nem kellett volna. De ezek szerint nehéz őt megtalálni. Tudod esetleg a szobaszámát?

- Én is inkább a kényelmes, lassabb tempóra szavaznék - bólintott óvatosan Yuuka. Látszott, hogy a lehető leginkább szeretne vigyázni a hajára. - Amúgy... nem tudom, remélem... Nem örülnék neki, ha öt perc alatt szétmenne az egész, miután ennyi időt töltöttünk itt. Remélem, megmarad...