10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Nem - felelte hűvösen Nobu. - Nem látom be, hogy miért segítsek neked abban, hogy leordíthasd a fejét. Bizonyára emg volt az oka, hogy mért mondta el, vagy egyszerűen nem tudta, hogy súlya van az egésznek, tök mindegy. Ha Shinji csinált valamit rajta verd el a port. Úgyis helyben vagy.
- Azt hiszem eddig azon volt... - jegyezte meg halkan Nami. Félve pillantott fel Hiroshira. - Mit csinált...?

- Én is - értett egyet Emiko, bólintani viszont nem mert. - És remélem, hogy Hayatének is tetszeni fog - jegyezte meg csendesen, de el is pirult. - Jó ég, hogy viselkedek már, ez... annyira nem én vagyok. Hihetetlen, hogy azon agyalok, hogy elég szépnek fog-e találni egy fiú...

- Haruka? - szólt a fiatal nő - vagy lehet, hogy lány? - után Hayate. Nem mert hangosan kiáltani, csak épp olyan hangerővel, amiről még úgy gondolta, nem hallhatják meg túl sokan. Meglepetésére a lány lassított és kérdőn fordult hátra. Ne már... ez tényleg ő? Ohh... egész más így.
- Hayate...? - ment közelebb hozzá Haruka. - Nem is láttalak még erre. Yuukáékat keresed? Épp az imént váltam el tőlük a fodrásznál, de már indultak ők is visszafelé, legalábbis azt hiszem.
- Ó... végül is igen, őket is - bólintott a srác. - De ha már így rád bukkantam, akkor neked is szeretnék szólni. Ám úgy látom, már te is túl vagy a készülődés egy részén. Figyelj.. vagy legyetek nagyon óvatosak, vagy el se menjetek ma este! Van egy fazon a hajón, aki kormányzati tag. Ha elkap... enyhén szólva nagyon megszívjuk.
- Egy kormánytag? - hitetlenkedett Haruka, de pár pillanat múlva elkerekedett a szeme. - Várj... hogy néz ki ez az illető...?
- Nálad egy fejjel lehet magasabb, sötét hajú, középkorú férfi, igazából mint egy átlagos üzletember. És kedveli az eleganciát.
- Esetleg... kép nincs róla? - remegett meg enyhén a hangja. Az nem lehet...
- Sajnos nincs. ... Valami baj van?
- Én... lehet, hogy láttam őt délután, itt a fedélzeten. Legalábbis feltűnően méregetett egy férfi, úgyhogy jobbnak láttam sietve eltűnni. De lehet, hogy csak valami perverz volt...
Hayate szemei enyhén elkerekedtek. Ha rájött... Nem, semmiképp sem jött rá, akkor már a nyakukon lenne! Legfeljebb gyanakszik, de az épp elég is. Basszus!
- Lehet, hogy akkor tényleg ki kéne hagynod ezt az estét. Bár igazából egész más így az arcod, talán meg lehetne kockáztatni, mert Nobu szerint az is feltűnő, ha egyikünk sem jelenik meg, és igaza van. De Tatsuya... hát nem tudom, találjatok ki valamit, én is töröm a fejem.
- Ömm, rendben - bólintott a lány. - Ha találkozok még valakivel, szólok neki is.
- Már épp kérni akartam.

- Oké, akkor máshogy fogalmazok - kezdte elveszteni a türelmét Hiroshi. Felsóhajtott. - Igazából mindnyájunkhoz köze van, mert elég szorosan érinti a dolog Morinagát is. És mivel ő most enyhén szólva dühös emiatt, és ezt lényegében a tudtomra is adta, rohadtul nem szeretném, hogy rajtunk csattanjon a haragja. Sem pedig ezen a bizonyos ismerősömön. És úgy hiszem, erről Hayatének is jobb lenne tudnia. Bár igen, nem tagadom, hogy azért szeretném ráébreszteni, mihez vezetett mindez. Csodálom, hogy Shinji még nem dicsekedett el vele, mit is csinált, ha már olyan hű de nagyon büszke rá.

- Ahha... - felelte lassan Nobu és kényelmesen lecsüccsent a kanapéra. - Szóval mit is csinált Shinji?
- Nobu!
- Most mi van? Én válaszoljak neki, ő meg nem mondd semmit? Ez nem fair...
- Szerintem el kéne neki mondanod, így is elég sokkal tartozunk, amiért... - Nami hangja egyre halkult aztán elcsuklott.
- Nem igazán érdekel - rántotta meg hanyaguk a vállát a fiú. - Szóval? - fordult Hiroshihoz. - Érdekel az a szobaszám, vagy nem?

- Biztosan tetszeni fogsz neki! - mosolygott Yuuka. - Sőt, ebben a piros ruhában nem egy ember fordul meg majd utánad, tényleg jól áll neked. - Hirtelen elhallgatott, mikor egy ismerős alakot látott meg közeledni. - Ohh... Azt hiszem, nem is kell olyan sokáig töprengened azon, tetszik-e majd neki. Épp itt jön...

Hayate megindult visszafelé arra, amerről Harukát felbukkanni látta. Tehát akkor arra vannak Emikoék. Ki tudja, talán tudják, hol van Midori, vagy esetleg még másvalaki. Valahol itt kell lenniük. Mondjuk ott az a két lány, akik... te jó ég... ezek ők lennének? Hát... húú...
Először Yuukán akadt meg a tekintete, de szinte rögtön kiszúrta magának Emikot is, és utána nem nagyon akarta tőle elszakítani a szemeit. Oké... hogy kell rendesen bókolni?
- Sziasztok - bökte ki végül, mikor már meg tudott szólalni. Nem gondolta volna, hogy egy hasonló látvány képes őt elnémítani. Biztos muszáj előhozakodnia a gálával? - Mintha nem is te lennél... - mondta Emikonak, de hamar rájött, hogy ez kétértelmű, mert akár arra is következtethetne belőle, hogy nem tetszik neki. - Úgy értem nagyon tetszik...! - tette hozzá sietve, és kissé zavarban érezte magát. Tessék...? Pont ő?!

Hiroshi dühösen meredt a kényelmesen elhelyezkedett Nobura. Muszáj még neked is csesztetned? Remek, mintha annyiba sokba került volna kinyögni egy rohadt számot!
- Nem fogom részletesen kifejteni, mert úgysem ismered az egyik kulcsfontosságú szereplőt, vagyis inkább a legfontosabbat. De úgy tűnik, másként nem jutok előbbre, pedig enyhén sietős a dolgom. Szóval csak röviden. Van egy illető... egy lány... aki valamiért fontos Morinaga számára. Tegyük fel, hogy ez a bizonyos Morinaga korábban megölette a lány szüleit, aki erről viszont semmit sem tud. Ő csak azt tudja, hogy ez a bizonyos Morinaga minden ok nélkül kedvez neki. Akkor most vegyünk egy Shinjit, aki fogja magát, orv módon beférkőzik a lány bizalmába a maga csodás eszközeivel, aztán szépen eléri, hogy a lány megtudja egyrészt, hogy kik vagyunk mi valójában, másrészt meg hogy rájöjjön, ki ölte meg a szüleit, mert ennek a Shinjinek az elképzelése szerint mindez majd sakkban tartja Morinagát. Csakhogy én ebben még mindig nem vagyok 100%-ig biztos, miután személyesen is megtapasztalhattam, hogy Morinaga uraság nincs túl jó kedvében. Részemről ennyi.

- Á, nahát... Hayate... - nyögte Emiko, és most már tényleg a fülétől a talpáig vörös volt. - Szia, köszi, izé, igen... mármint értem, vagyis izé... de azt hittem majd csak a gálára menet látsz meg... Úristen, késésben vagyunk? Már annyi az idő? Indulnunk kell?

Nobu egy ideig csak némán pislogott, és emésztette a dolgokat.
- Hű... - nyögte Nami. - És ez most komoly? - meresztett nagy szemeket a fiúra. - Shinji elég... - sietve elhallgatott.
- Hát, azt mindigis tudtuk, hogy szeret szórakozni az emberekkel - mondta hidegen Nobu. Nagyot sóhajtott. - De azért tényleg ne ordítsd le Hayatét, oké? Amúgy is szórakoztatóbb, ha Shinjit cseszteted... Ráadásuzl ő még meg is érdemli...
Kelletlenül elárulta a szobaszámot. Na ezért még kérhet bocsánatot... Remek. Jól elárulta a barátját. Még hónapok se kellettek hozzá. Sokáig volt remek, hűséges barát... Ha felbosszantod őt, nem leszünk jóban, Hiroshi...

Yuuka igyekezett úgy tenni, mint aki csak félig van ott, és halvány mosollyal figyelte a jelenetet. Erősen gyanította, hogy ő is hasonlóképp fog majd viselkedni, ha találkozik Benawival.
- Ömm... nem, még nem annyi az idő... - rázta a fejét Hayate. Most komolyan meg kell mondania neki? Le lesz lombozva, és mi lesz, ha mérges lesz? Egész nap erre készült és tényleg észveszejtő lett a végeredmény! - Sajnos kiderült, hogy itt van a kormány egyik embere - vágott bele végül. - Akit a partról is látni véltem. És az az igazság, hogy nagyon is ismer engem, szóval... lehet, hogy jobb lenne, ha nem mennék el ma este...

- Kösz - préselte ki magából Hiroshi. - De ne aggódj, Hayatét még mindig sokkal jobban kedvelem, mint Shinjit, csak annyit akarok tudni, tudott-e a dologról, és ha igen, miért nem lépett közbe. Végül ezzel itt sem ordibáltam, tudom türtőztetni magam. Viszont érdekel, mi mindent tud még Morinagáról és Ayumuról.
Hirtelen elhallgatott, mikor rájött, elárulta magát, vagyis a lány nevét. A francba...!
Na jó, jobb, ha most szépen lelép.
- Mentem is. És higgyétek el, nem igazán panaszkodnék, ha Shinjit 'véletlenül' bezárnátok a szobájába, vagy valami hasonló. Sziasztok.

Emiko meglepetten pislogott fel a fiúra.
- Várj, nem... nem akarsz eljönni a gálára? - kérdezett vissza a lány. - Dehát... Eddig is ott volt az a fazon, ne mondd hogy nem! És te pont a mai estét hagynád ki? Nem ismert fel átlagos cuccokban, de szmoking-nyakkendőben már azonnal vágni fogja? Te most szórakozol velem?! Egyedül akarsz bennünket elküldeni, ráadásul Morinaga mellé? Mégis mire gondoltál?!

- Magától se akar kijönni, és ráadásul ezek szerint egyikünknek se túl tanácsos... - csóválta a fejét Nami, miközben kikísérte a fiút. - Hát, akkor szia, és... sok sikert, vagymi...

Yuuka döbbenten figyelte a váratlan fordulatot. Micsoda...? A kormány egyik embere végig itt volt?
Hayate egy pillanatra lehunyta szemeit, ám hamarosan ismét Emikora emelte a tekintetét.
- A gálán mindenki alaposan szemügyre veszi a másikat, sokkal inkább vizslatják egymást a vendégek. Eddig csak puszta szerencse volt, hogy nem szúrt ki minket, gondolom a feleségével volt elfoglalva a vacsorák alatt, vagy az is lehet, hogy egyszerűen a szobájába kérette. Egyáltalán nem áll szándékomban cserben hagyni titeket, ez az, amit sosem akarnék, de nem akarom megkockáztatni, hogy kiszúrjon minket, mert akkor... akkor minden hiábavaló volt. Legszívesebben megkérnélek, hogy ti se menjetek el, de... egész nap erre készültetek. Viszont így, ahogy vagyok, semmiképp sem mehetek. Ha pedig valahogy álcáznám magam, hogyan vegyük rá Morinagát, hogy ne buktasson le? Hisz hallottad, lényegében leszarja, mekkora bajba kerülnénk emiatt.

- Szintúgy - biccentett egyet Hiroshi, és még utoljára vetett egy pillantást Nobura is. - Az üzenetet pedig igyekszem továbbadni. Akkor hát... üdv.

Emiko duzzogva fordult meg, hogy visszamenjen a szobájukba, ahogy tervezték, meg ahol úgy tűnik raboskodhat is egy jódarabig. Úgyse győzi meg... Ez olyan jellemző. Azért még hátrahetett pár csípős szót.
- Ennyit azért igazán megtehettél volna értünk...

Hayate ökölbe szorította kezét. Igen, igaza van, tényleg ő volt most a hülye. Előbb kellett volna szólnia, nem akkor, mikor már ennyire beleélték magukat. Csak úgy látszik, az utóbbi időben egyszerűen elfelejtett gondolkodni!
- Sajnálom - mondta. - Muszáj volt szólnom. Még beszélnem kell pár emberrel. Lehet, hogy ismét meglátogatom emiatt Morinagát is. Ha valahogy megoldható, hogy elmenjek, akkor ott leszek. Ellenkező esetben... tényleg sajnálom.

Nami sóhajtva csukta be az ajtót, és nekidöntötte a hátát. Nobu egy darabig csendben nézte, aztán odasétált hozzá.
- Szóval... mi a baj? Nem szeretem látni, mikor szomorú vagy...
- Akkor csukd be a szemed - morogta a lány és dühösen kikerülte.
- Mi van?! - tátogta Nobu némán a lány hátának. Mégis mi ez a reakció?!
- Ez nem túl szép tőled, - indult meg a lány után - próbálok veled kedves lenni, mire te...
- Nagyon örülök, hogy ilyen nehezen esik ezt megpróbálnod - ironizált a lány. - Még jó, hogy állítólag hűde szeretsz engem, meg nem szereted, ha szomorú vagyok, ha rosszul esik valami...
- Kiforgatod a szavaim! - akadt ki a fiú.
- Valóban? Nos, mert én ilyen szemét vagyok. Amivel az is jár, hogy msot például megkérlek, hogy tűnj innen! Mára elegem volt belőled is, meg az egész baráti köröddel is, meg az egésszel! Jó éjt, Nobu!
A fiú nem tágított.
- A baráti körömmel? Ó, szóval Shinji, igaz? Piszkál téged? Persze, rendes, mi? Nem is értem, mért hittem el neked... Sőt azt se értem, minek fedezed, mikor...
- Na ebből elég! Ha nem érted, mért bízol bennem, ha folyton megkérdőjelezel, akkor én meg azt nem értem, hogy mit várok tőled... Kérlek, menj innen...! Most!
Nobu nagyot sóhajtott.
- Veled nem is lehet normálisan beszélni... Hiba volt megint eröltetnünk ezt az egészet... Szép jó éjszakát, Nami...
A lány feltépte az ajtót.
- Ég veled!

- Persze, menj csak - rántotta meg a vállát a lány. - Nyilván ezer fontosabb dolgod van még nálam. Mi Yuukával meg megoldjuk a saját kis életünk, kicsinyes kis problémácskáit... Bocs, ha fáradt leszek, mikor visszajövünk, hosszú és túl érdekes egy ilyen gála, majd reggel találkozunk...

Hayate szólásra nyitotta a száját, de nem tudott volna mit mondani. Csak remélte, hogy majd ha mérlegeli a dolgokat, Emiko valamennyire megnyugszik. Egyelőre viszont úgy tűnik, nem lesz túl felhőtlen ez az este.
Elnyomott egy feltörni akaró sóhajt. Végül csak annyit mondott:
- Majd találkozunk...
"Addig is próbálom megoldani, hogy ne haljanak meg a többiek..."
Yuuka még vetett egy szomorú pillantást a fiúra, mielőtt Emiko nyomába eredt volna.

Emiko nem fecsérelt több szót a fiúra, szinte már futva sietett el a szobájuk emelete felé. Az ajtót is majdhogynem feltépte, szegény Yuukának igencsak igyekeznie kellett, ha tartani akarta vele a tempót. Emiko dühöngve dobta le magát a kanapéra.
- Ez hihetetlen... Mért csinálja mindig ezt?! - akadt ki. - Mért teszi tönkre az esténket? Most komolyan, ez mért jó?!

Mikor végre Yuuka is beért a szobájukba, becsukta maga mögött az ajtót. Ahhoz képest, hogy eddig mennyire vigyáztak és még lépni is alig mertek, most igencsak kapkodták a lábukat. Tényleg ki van akadva, igaz? Bár nem csoda.
Jaj, Hayate...
- Biztos tényleg nem akarta, hogy észrevegyék, mert akkor tényleg nagy baj lesz - próbált békítő hangot megütni, ahogy lassan közelebb lépkedett Emikohoz. - De igazad van, előbb is szólhatott volna, főleg, hogy egész nap készültél. De azt nem hiszem, hogy az tenné boldoggá, ha fájdalmat okozhat neked...

Emiko nem válaszolt Yuukának, csak duzzogva kuporodott le a fotelba. Szerette volna valamivel lenyugtatni magát, hát kutatóan körbenézett a szobában, de...
- Hmm... hiányérzetem van... - szólalt meg. - Hol a dög?

Hayate hamar összeszedte magát, és folytatta útját a hajón. Ezt majd valahogy sürgősen jóvá kell tennie, ha sikerül, akkor még ma este. De előbb meg kell még találnia, akit még lehet. És Midori nem volt a lányokkal... Bár ez még nem zárja ki a tényt, hogy mégis errefelé legyen valahol. Rendben, akkor még gyorsan végigméri a helyet. Sőt, ez nem is olyan rossz ötlet...

Yuuka arca egy árnyalatnyival sápadtabb lett. A szépítkezés alatt teljesen megfeledkezett a kismacskáról, és ezek szerint Hayate sem nagyon foglalkozott vele.
- Én sem látom... - kémlelt körbe a szobában. - Remélem, nem kell takarítani utána. De tényleg, hol van?
Hívogatni kezdte a cicát, de az csak nem bukkant elő.
- Talán... elaludt valahol - találgatott. - A kiscicák sokat alszanak.

- Talán besomfordált a szobádba - kelt fel a lány a kanapéról. - Benézek, oké? - kért engedélyt a lányra pillantva, aztán már indult is.
- Mondd csak... - kérdezte közben. - Te... elmész a gálára... így?

- Persze, menj csak - bólintott rá Yuuka, aki közben a konyha felé indult. A kérdésre viszont megtorpant. - Én... nem tudom... - felelte bizonytalanul. - Igazából... félek. De az egész napunk ráment a készülődésre, és még sosem voltam gálán. Azt se akarnám, hogy egyedül kelljen menned, és talán fel sem ismerne minket. Ugye... ugye nem vagyok így olyan könnyen felismerhető...?

Szóval jobb, ha kihagyja a gálát, mi? Már nincs is sok kedve hozzá... Magyarázkodni Shinji gyávásága miatt, közbewn észrevétlen maradni, mikor... nem most nincs kedve mosolyogni és bájologni, csak hagyja mindenki békén! Nami egy cseppet sem érezte éhesnek magát, hát inkább sietve ledobta elegáns ruháit, és bevonult a fürdőszobába, hogy sietve levakarja a sminkjét. Idegesítette ez az egész, minden... és mindenki. Talán majd jobb lesz, ha másnap felébred... talán... vagy talán ugyanolyan... De legalább amíg álmodik minden rendben lesz...

- Nem tudom - rázta a fejét Emiko. - Én magamar sem ismertem fel... Hmm, nincs itt... Akkor talán nálam... Csak nem jutott ki a teraszra, nem? Szép lenne, ha az óceánba esett volna...
Könnyedén mondta ki, de aztán mégis megborzongott.
- Nyugi, nyugi - lesett Yuukára. - Kizárt dolog, hogy Hayate ne figyelt volna oda ilyesmire... - elbizonytalanodott. - Azt hiszem...

Yuuka aggódva pillantott a terasz irányába és halkan nyelt egyet. Úgy tűnt, csukva az ajtó. Ugye tényleg csukva van...?
- Biztos itt van valahol - még mindig nem volt túl határozott a hangja. - Végül is nem először sikerült így eltűnnie. Akkor megnézem a konyhát, és addig is próbálom megálmodni, hogy mihez kezdjek. Ha túl sokan nem megyünk el, az is feltűnő lenne...

Hát Midori nem volt itt, sem senki más az osztályból. Merre lehetnek még? Vagy már hiába próbálkozik? Nem! Még van ideje a fedélzetet és a folyosókat járni, addig még bárkivel összefuthat. Igen, többek között Ashidával is. Ehh, jobb ezt nem húzni tovább...
Halkan felsóhajtott és becélozta az egyik férfi mosdót.
Még Morinagához is fel kéne mennie...

Ha most próbálkozik Hayate felkeresésével, valószínűleg nem is lesz otthon, igaz? Azért egy próbát megér, utána húz vissza a szobájába, hátha esetleg Ayumu már jobban van és kereste. Vagy nem... De az esély akkor is megvan rá!

- Mindegy, maradhatsz, mert én elmegyek! - mondta Emiko határozottan. - Már csak azért is, hogy ne kelljen Hayate képét bámulnom. Biztos arra számított, hogy ő majd csak bejelenti ezt, mi meg mind itt maradunk vele szolidaritásból... Hát nem! Én biztos nem!
Dúlva-fúlva körözött a szobájában, de ha a szerencsétlen állat ott lett volna, már biztos ijedten szalad volna ki a nappaliba. Nagyot sóhajtott, és Hayate ajtajára pillantott. És ha ott van?

- Én is megyek - döntötte el mégis Yuuka. Bár tényleg félt, de semmi esetre sem akarta egyedül hagyni Emikot, főleg nem Morinagával. - Hmm, a konyhában sincs. Viszont úgy tűnik, kapott enni, mert minimális mennyiségnyit meghagyott belőle. Lehet, hogy mégis bebújt volna valamelyik szekrénybe?
Valaki kopogott az ajtajukon. Yuuka kisietett a konyhából és az ajtóra meredt.
- Kinyissam...? - kérdezte halkan Emikot.

Ayumunak nem igazán sikerült aludnia, de úgy tűnt már az is jót tett neki, hogy ledőlhetett egy kicsit, hogy egyedül volt, hogy végre egy kicsit nyugalom volt körülötte. Tisztább fejjel persze az is leesett neki, hogy megint nem volt elég elnéző Hiroshival, nem szabadna ilyen könnyen felidegesítenie magát, mert emiatt a fiú is aggódik... Pedig most tényleg nem csinált semmit. Nem... úgy általában nem csinált semmit. Nem tehet róla. Bocsánatot kéne kérnie tőle... Alighogy felszedelőzködött, kopogtattak. Ó, Hiroshi is épp most szánta rá magát, hogy megnézze, hogy van. Szegény... Biztos nagyon aggódott, nem kéne ezt csinálnia vele.
Meglepődött hát, mikor az ajtaja előtt nem a fiút találta.
- Ó... jó estét... - köszönt zavartan. A férfi biccentett.
- Az a helyzet, hogy... nos tudom, hogy szabadnapos vagy, de kissé elszámítottuk magunkat úgy hiszem, és... be tudnál ugrani az új sráccal?
Ayumu persze tudta, hogy az egész csak udvariassági formula, nem igazán van ilyenkor választásuk. Hát csak szótlanul bólintott, és igyekezett kedvesen mosolyogni. Mindegy... annyira nem is bánja. Végülis dolgozni jött ide, szóval...
- Mikor kell kezdenünk?
- Nos, illene már az éttermek nyitásakor ott lennetek, hogy minden zökkennőmentesen mehessen.
- Értem - bólintott a lány.
- Remek, akkor szólnál a srácnak is?
Ayumu lassan bólintott.
- Helyes. Majd felszámoljuk nektek a túlórát. Na, jó éjt!
- Jó éjt... - válaszolt halkan a lány. Jó éjt, mi? Na persze, neki bezzeg ilyenkor van szabadideje. Na jó, persze ő is biztos sokat dolgozik, beosztást készíteni, meg ellenőrizni se lehet kellemes meló, meg sok a felelősség... Szóval... megérdemli a pihenést, de... Valahogy a modora miatt sose tudta igazán szívlelni. Bár ma még egész kedves volt.

- Inkább nem is mondok semmit... - nézett végig tükörképén Hayate. Nagy szerencséjére senki sem nyitott rá, miközben megejtette az átváltozást. - Remélem, beveszi majd. Még jó, hogy valamennyivel idősebbnek tűnök, így még egész hiteles is. Oké, teszteljük le. Mondjuk elmegyek Morinagához.

Emiko meglepetten pillantott az ajtóra. Ki lehet az? Nem... túl valószínű, hogy az a férfi, nem? Szóval... de még, ha az is, akkor is gyanús lenne... Na meg sok smink van rajtuk, tényleg sok.
- Igen, nyisd... - bólintott, és felhagyott egy időre a macskakereséssel. Feszülten figyelt az ajtóra, aztán rájőve, hogy ez kissé természetellenes, igyekezett lazítani a testtartásán. Nyugi-nyugi-nyugi.

- Az istenit! - sziszegett rá Nami a tükörképére. Nagyon szexi volt így, ahogy folyt az arcáról a víz és a smink. - Natsuki! Hisz megígértem, hogy szólok neki, és ez nem várhat!
Sietve fejezte be, amit elkezdett, felkapkodott magára pár ruhát, és a kártyájával felszerelkezve a konyha felé vette az irányt. De mit mondjon, hogy beengedjék? A francba...

Yuuka bólintott, és kicsit tartva attól, kit talál majd a túloldalon végül ajtót nyitott. Meg is lepődött Hiroshi láttán.
- Ó, szia - próbálta leplezni döbbenetét. - Még nem is láttalak a hajón. Valami... baj van?
- Szia - köszönt vissza a fiú, majd belesve Yuuka mögött Emikot is megpillantotta. - Vagyis sziasztok. Baj? Az mindig akad - elég volt csak az elmúlt pár nap eseményeire gondolnia, főleg Ayumura és Miharu lelövésére. - De most nem ezért jöttem, vagyis nem teljesen. Ó, mellesleg jól áll nektek ez a ruha. De igazából Hayatét keresem, bár Nobu azt mondta, valószínűleg nem találom itt. Azért reméltem, hogy téved.
- Hát... tényleg nincs itt - felelte Yuuka. - Miért keresed?
Hiroshi lemondóan felsóhajtott.
- Mindegy. Csak mondjátok meg neki, hogy majd valamikor szeretnék beszélni vele.

- Oké, átadjuk - válaszolt Emiko Yuuka helyett, és előrébb sietett. - De Hiroshi, ne nagyon kószálj idefenn, mert van egy minisztériumi pasi a hajón! - figyelmeztette. - Jobb, ha meghúzod magad, amennyire lehet, meg... szólj a többieknek is, akiket látsz, jó? Már csak pár napot kell kibírnunk... De főleg a gálát túlélni - biggyesztette le az ajkát. - Kellett még ennek is közbejönnie - dohogta.

- Igen, nekem is az imént szóltak - bólintott komoran Hiroshi. - És osztom nézeted, a francnak kellett még ez is a nyakunkra. Igazából főleg azoknak kell aggódnia, akik egy légtérben mozognak a pasival, és nem csak mint vendég. Natsuki például felszolgál. Remélem, ki tudnak neki is találni valamit. Köszi, akkor én megyek is. Amúgy sem szabad sokáig idefent maradnom, még feltűnik valakinek. Kitartást...
Oké... hát ez sem jött be, de egyszer úgyis elcsípi.

- Köszi, neked is - bólintott Emiko. Ahogy elbúcsúztak a fiútól még mindig nem túl vidám arccal fordult vissza a lányhoz.
- Mit akarhat vajon tőle? - tűnődött. - Hayaténak nincs túl sok haverja, szóval nem lehet olyasmi... Hmm...

- Nem tudom - rázta meg a fejét Yuuka. - Nem igazán láttam őket beszélgetni a program óta, főleg csak muszájból, vagy nem is tudom. Furcsa. Remélem, semmi komoly... Ohh, úgy látom, szőrös kis barátunk még mindig nem óhajtott előjönni. Próbálkozzunk azért még?

Miharu még mindig nem volt túl jó állapotban, annak ellenére, hogy ha ébren volt, már sokkal élénkebben csevegett, mint az elején. Ehhez azonban kellett az, hogy mint most, az egész délutánt átaludja, s egy pillanatra nem ébredt fel, még így esteledvén se.

- Aggódnék miatta, ha nem találnánk meg vacsora előtt - csúszott ki Emiko száján, aztán zavarában megindult Hayate szobája felé. Vagy itt, vagy mosdó. Egyébként már mindenhol nézték.

Yuuka először meglepődött, majd halványan elmosolyodott a megjegyzés hallatán. Tehát azért valamennyire neked is szimpatikus a macsek, ugye? Ha meg körülnézel Hayaténél, akkor nekem marad a fürdő. Most már tényleg én is kezdek aggódni, hová lett.

Most már tényleg jobb, ha visszamegy, így is túl sokat kockáztatott azzal, hogy idefent mászkált és két kabinba is ellátogatott. Ráadásul lehet, hogy Ayumu is előbújt már. Vajon jobban van? Nem nézett ki túl jól, mikor magára hagyta. A francba is, miért kellett neki is belekeverednie? Hiába akarja megvédeni, de mi van, ha ő ehhez kevés? Még tizenhat éves sincs, mégis mit tehetne akár egy Morinaga-féle, akár a kormány ellen?!

Emiko mellkasa furcsán szorított, ahogy belépett a szobába. Miért van rá ilyen hatással, csak mert tudja, hogy Hayatéé? A fiú nincs itt, akkor meg, mrét van sírhatnékja? Sietve megrázta a fejét. Nem, ő nem olyan lány, nem fog minden hülyeség miatt pityeregni! Csak egy kicsit veszekedtek, na és? Megérdemli.
Halkan felsóhajtott, és közelebb lépett az ágyhoz. Jól elütött a huzat színétől a szőrös kis fehér. Pontosan az ágy közepén... Luxusmacska... De komolyan.
- Ez az én helyem, tudod? - mondta neki halkan, és az ölébe vette az alvó kiscicát, aki erre kényeskedve pislogott fel rá. - Bocs, de itt nem maradhatsz. Egyébként is, mért pont az ő szobájábva fészkelted be magad, hm? - kérdezte tőle, miközben kisétáltak. - Tudod, biztos nem örülne neked... Bár... lehet, hogy kell neki egy lány az ágyába, ha már én jól otthagyom, ha ilyen gonosz velem... Oh... Yuuka! Megvan a cica - emelte fel a hangját. Bár nem volt benne biztos, hogy a lány nem hallotta meg a korábbi monológját is a cicához.

Nincs itt? Ayumu csodálkozott, de jobb híján visszasomfordált a szobájába. Biztos dolga van, de... Dolgozniuk kéne lassan, mit csinál, ha nem jön addig vissza? Nem fog örülni... Na mindegy, átöltözik, és benéz újra. Aztán... esetleg keresheti kicsit. Ha meg nem találja meg, hát... fedezi valahogy, és igyekszik keményebben dolgozni, hogy ne legyne baj... Oh, hát ez? Mi ez a cetli a földön? Kíváncsian hajolt le. Na ezt is jókor találja meg. Szóval üzent is, hogy elmegy, csak nem vette észre, szép... Akkor keresse a barátjánál? De merre is...? Tényleg átöltözik előbb...

Hayate megállt Morinaga ajtaja előtt és kopogásra emelte a kezét.
Megígérte Emikonak, hogy nem jön ide egyedül... De az csak reggelre vonatkozott, nem? Meg különben is, vészhelyzet van. Ha a férfi elárulja őket, végük.
Már csak egy napszemüvegre van szüksége, és akkor már tényleg elég testőrös lesz. Most is egyik öltönye volt rajta, és hála a kis átalakulásának - és a különböző szépészeti mestereknek, akiknek azt mondta, a barátnőjét szeretné meglepni ily módon -, teljesen új bőrt öltött magára. A paróka nem volt épp a legkényelmesebb, de annyira nem törődött vele, hamar megszokta a viszkető érzést. Haja most hosszabb, és valamivel világosabb volt az eredetinél, és összefogva omlott a hátára. Még egy kis kecskeszakállszerűség is került az állára, orra alá pedig vékonyka bajusz, és csak nagy nehezen állta meg, hogy ne piszkálja őket folyamatosan. Kissé furán érezte magát, de elég hatékony álcának tűnt. Részéről készen állt.
Bekopogott Morinaga ajtaján.