10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Emiko rájött persze, Hayatét elnézve, hogy hülyeséget csinált. Nem szabadna ilyesmivel viccelődnie. Igyekezett fesztelennek tűnni, mint aki egy pillanatig se gondolkozott el komolyan a dolgon, de egyszerre tudatni is akarta a fiúval, hogy bízik benne. Nem ronthatja el ilyen hülyeséggel a kedvét! Átkarolta a fiú nyakát, és rövid csókot lehelt az ajkára.
- Tudom - súgta neki, egy szerelmes lány minden lelkesedésével a szemeiben. Hátrébb csusszant az ágyon magával vonva Hayatét. - Szeretlek...

- Nem is tudod mennyire jó ez így nekem... - suttogta válaszul a fiú, de már nem is volt ereje kinyitni a szemét. Másodpercekkel később el is nyomta az álom.

Ez az egy szó és Emiko tekintete - csak ennyire volt szüksége. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy végre háttérbe taszíthassa azt, amire most legkevésbé akart gondolni.
Hagyta, hogy Emiko magával húzza, és most már végre tekintete is mentesült mindennemű sötét komorságtól. Helyüket most egy újabb érzelem vette át, ami kegyetlenül félretaszított mindent az útjából. A vágy. Már attól is elöntötte a forróság, ha csak hozzáérhetett a lányhoz.
- Én is szeretlek... - suttogta ő is. Emiko fölé hajolt, és most ő csókolta meg a lányt. Most kevésbé volt követelőző, talán hogy akaratlanul is rácáfoljon az előző 'kegyetlen' jelzőre, és végképp eltörölhesse azt. A gondolatai viszont már annál kevésbé voltak ilyen visszafogottak, főleg Emiko egész napos célozgatásai után. Bár mondjuk valószínűleg azok nélkül is ugyanide jutott volna...

Yuukának sem kellet sok ahhoz, hogy elérjék az álmok. Alig hunyta le a szemeit, szinte rögtön ő is elaludt. A levegőt is sokkal nyugodtabban szedte, és nem csak azért, mert mostanra már egész jól sikerült leküzdenie korábbi betegségét. Kicsit végre újra boldog lehetett. Holnap reggelig legalábbis...

- Aaa, el sem hiszem, hogy vége - mondta Ayumu mikor már visszafelé sétáltak. - Rendesen elfáradtam, pedig reméltem, hogy ma... De azért nem bánom - Hiroshira mosolygott. - Te hogy bírod? Van még kedved kicsit beszélgetni? Bár elég késő van már, meg minden...

- Még nem vagyok annyira fáradt, hogy rögtön kidőljek - mosolygott vissza Hiroshi. - És ha már így elment a meló miatt pár óránk, szívesen beszélgetnék még egy kicsit.
Csak mikor kimondta, akkor jutott eszébe, hogy Ayumu talán az előző beszélgetésre is rákérdez majd. Hát majd kiderül... De ez nem fog most az útjába állni. Már nem sok idejük van együtt, nemsokára partot érnek, aztán még pár nap, és Ayumu megindul vissza a hajóval. Utána ki tudja, mikor látja majd legközelebb? Még az sem biztos, hogy működni fog a dolog... Persze azért megpróbálják, nem arról van szó, de akkor is szeretné még kihasználni a hajón eltöltött időt. A parton már úgyis egy rakat új gonddal kell majd szembenézniük.

- Ömm, és... hozzád, vagy hozzám? - filózott Ayumu, ahogy közeledtek a szobákhoz. - Hm, talán az túl feltűnő, ha beviszek magamhoz egy fiút, de ha csakúgy besurranok ide... - pillantott Hiroshi ajtajára. - Menjünk!
A lány valahogy egyre kevéssé tűnt visszafogottnak, de a szobába beérve azért nem huppant le egyből valahova, megvárta, hogy a fiú döntse el, mi legyen, hova üljön, egyáltalán, hogy hellyel kínálja-e valahol, bár ez egy pillanatig se volt kérdéses, de mégis szebb így. Ellenben nem sokat habozott, most hogy már 100%ig négyszem- és négyfülközt voltak.
- Minden rendben? Aggodalmasnak tűntetek ma a barátaiddal. Történt valami, vagy csak... ekkora problémát okoz, hogy tudom? Tehetek valamit, amivel... Vagy csak... ne vegyek az egészről tudomást, és akkor jobb lesz? Nem akarok neked, nektek... még több problémát okozni!

- Öhmm... oké - bólintott rá Hiroshi a gyorsan eldöntött kérdésre, és ő is bement a szobájába. Gyorsan végigmérte szobája berendezését, és arra jutott, hogy össz-vissz egy széke van, az ágya, na meg persze a padló, amit felkínálhat. De azért csak nem ülteti le a padlóra!
- Nem, amiatt szinte semmit sem mondtak, hogy te is tudod - próbálta megnyugtatni a lányt, de sejtette, hogy ha kiderül az igazi ok, az nem lesz túl megnyugtató... - És abból, hogy nem kérdőjelezték meg a dolgot, arra következtetek, hogy viszonylag megbíznak benned. Szóval nem okozol problémát, nem erről van szó!
Na jó, ez így azért nem volt teljesen igaz... Ha Shinji nem kezdett volna el szórakozni a lánnyal, Morinaga sem rágott volna be ennyire. De az akkor sem Ayumu hibája!
- Ó...! - hirtelen észbe kapott, hogy még mindig nem kínálta hellyel a lányt. - Közben azért ülj csak le... valahova. Bocs, nem túl nagy a választék...

- Ah, oké... nekem igazából mindegy... - szabadkozott. Ha a padlóra ülne le, attól a fiú zavarban lenne, az ágyára azért mégsem illik, szóval közelebbhúzta a széket, és arra csüccsent le.
- Szóval nem haragszanak rám, ez megnyugtató. Meg hát, hogy rád se az egész miatt. Pedig megérteném, hogy nem bízhattok senkiben, szóval ez igazán hízelgő. De akkor... mi a baj? Vagy csak beképzeltem? Túlzottan féltelek, és csak azért látok mindenben bajt, meg veszélyt, meg... - megrázta a fejét. - Hű de pesszimista lettem hirtelen. A lényeg csak, hogyha bármi van, itt vagyok, és segítek, ne habozz megkérni, ha van bármi, amit tehetek. Szeretnék segíteni... - megrázta a fejét ismét - segíteni akarok! - mondta nyomatékosabban. - És ha csak annyival tudok neked, hogy kiöntheted valakinek a lelked, hát... itt vagyok, és tőlem nem tudja meg senki más. Te is sokat segítettél nekem. Itt voltál, és... szeretném, ha te is ugyanígy számíthatnál rám!

Hiroshi így az ágy szélére telepedett le. Kicsit sajnálta, hogy Ayumu nem mellette ül, de belátta, hogy mégis így illik. Uhh, pedig ha csak eszébe jutottak a tegnap történtek... hát huhh... De akkor egyikük sem volt teljesen magánál, meg a kétségbeesés is beszélt belőlük.
Ayumu mostani szavaitól viszont szinte már bűntudata lett. Olyan nagy volt a kísértés, hogy tényleg elmondjon neki mindent, hogy ne kelljen titkolóznia, de ha így tesz, nem bánja majd meg...?
Idegesen malmozott az ujjaival, majd felsóhajtott. Most már ha akarta sem tudta volna elrejteni, hogy baj van.
- Hát... igen, van egy kis gond. De ígérd meg, hogy nem lépsz közbe, hogy nem teszel semmit! Nem akarlak kétségek között hagyni, de azt sem akarom, hogy most emiatt megint veszélybe kerülj. Inkább csak szóbeli támogatást várok és ötleteket, mert mi is éppen ezen agyalunk, csak úgy tűnik, nem jutunk sehova. Egy ilyen felvezető után tudom, hogy rohadt nehéz lehet hasonló ígéretet tenni, de kérlek, tedd meg...!

- Ne tegyek semmit? - Ayumu meglepetten pillantott fel. Azzal segít, ha nem tesz semmit? Ó... hát ez... Végtére is persze, ő nem tanult még bele annyira, hogy... mivel kever bajt és mivel nem, például... De... de ha szellemileg azért segíthet, az jó! - Rendben - bólintott. - Nem teszek semmit, és ha tudok szóban segíteni... mindenképp fogok!
Mi lehet az, ami miatt ő is veszélybe kerülhet? Mármint... ha lebukik a csapat, akkor ő is bajban lesz, igen, de ez... ez igazság szerint már akkor is így volt, mikor még az egészről mit sem sejtett.

- Oké... - bólintott kissé megnyugodva Hiroshi. - Szóval, a helyzet a következő... Hayatéék azért kerestek fel nemrég, hogy kikérjék a véleményem egy dologban, és hogy megkérdezzék, mik történtek az elmúlt napok során, merthogy a dolognak nagyon is köze van Shinji lépéséhez. Rám bízták végül, hogy elmondom-e neked, vagy sem. Hát... úgy tűnik, mégis elmondom, pedig eredetileg meg akartalak kímélni tőle. A helyzet az, hogy egy bizonyos illető nagyon nem díjazta Shinjinek ezt a lépését sem annak folyományait, ezért... felszólított minket, hogy adjuk ki neki Shinjit. Mert ha nem tesszük... ha nem tesszük, akkor ő ad át minket. Holnap délután. Szóval ha van bármi ötleted, hogy hogyan küszöbölhető ki ez a helyzet, azt örömmel várjuk... Sajnálom, hogy ebbe is bele kell keverjelek...

- Egy bizonyos illetően? - kérdezett vissza Ayumu, mert fogalma sem volt, kire célozhat a fiú. - Mármint... - a szemöldökét ráncolta. Kiadni... akkor... először azt hitte, mégiscsak közülük haragszik valaki Shinjire, mégpedig azért, mert miatta illetéktelenek, vagyis ő, tudnak róluk, túl sokat is, de... Átadni a kormánynak? Akkor az csak külsős lehet, mégpedig külsősök nem sokan tudnak róluk, csak... Nem, ezt nem érti. Kiről van szó? Egyszerűen nem tud rájönni, pedig ha Hiroshi így mondta, tudnia kéne, de... úgy látszik ehhez ő nem elég jó még...
- Nem értem - rázta a fejét. - Kiről van szó? Vagy ez nem fontos? Nem is tudom, bárki az, talán... ha megértetnétek vele, hogy Shinji nem rossz szándékból cisinálta, de... voltaképpen... ti tudjátok, miért csinálta? Mert én nem tudom, fogalmam sincs, ennek mi értelme volt, főleg a ti oldalatokról nézve, és... gőzöm sincs, hogy igaz-e, hogy jószándékú volt, de... valahogy muszáj lesz annak beállítanunk, mert ezekszerint Shinji nagy bajban van.
Gondterhelten nézett maga elé.
- Nem értem, kinek jelent ez akkora problémát, hogy emiatt... Ez nem fair... Lehet, hogy Shinji fura, és kicsit szemét is, de...
Vajon... minden korábbi kedvessége csak hazugság volt? Hogy megbízzon benne? Ahogy Morinaga-sané is mind, végig? Ezt sosem fogja megérteni... kedvességet, és törődést nem lehet csak úgy eljátszani! Vagy törődsz valakivel, vagy nem... nem lehet úgy tenni!

Hiroshi elgondolkodva pillantott Ayumura. Muszáj kimondania? A legjobb persze az lett volna, ha ez az ügy kimaradt volna az életükből, de ilyet legfeljebb most már csak álmaiban remélhetett. Ebből a helyzetből már nem olyan könnyű kimászni, sőt, talán lehetetlen.
- Hogy Shinji miért tette? - Magában felidézte a fiúval folytatott beszélgetéseket és Hayate szavait. - Azt hitte, hogy így majd irányíthatja a dolgokat, de úgy tűnik, elszámította magát. Az volt a célja, hogy mindent megtudj. Mindent... Mert hogy ha te mindent tudsz, akkor elveszted a bizalmad abban az illetőben, aki most Shinji fejére pályázik. Gondolom, arra számított, hogy így majd a pasas nem mer ellenünk fellépni, mert akkor a gyanúd ezután már könnyen ráterelődhet, ha megtudod, miket tett korábban. Hogy hitessük el vele, hogy Shinji mindezt jó szándékból tette? Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne... Azt hiszem, most már azért sejted, hogy Morinagáról van szó...

Ayumu elsápadt. Morinaga-san...? Tényleg ilyen?
- Ah, értem... - nyögte ki nagy nehezen. Igyekezett összeszedni magát, legalábbis látszólag. - Szóval Shinji... arra gondolt, hogyha tudok róla, hogy Morinaga-san mit tesz, akkor... majd nem teszi meg? Ez... azt feltételezné, hogy Morinaga-san, kedvel engem, nem? De... úgy látszik, nem zavarja, tehát... - lehajtotta a fejét. - Én... mondanám azt, hogy... csak mondjátok meg neki, hogy Shinji... csak biztonságba akart helyezni mindenkit, de ez... meghatná azt az embert, akinek én Morinaga-sant hittem, de... azt hiszem... úgy néz ki, hogy... ő nem ilyen. Így... - megrázta a fejét. - Fogalmam sincs, mit tegyetek... Nagyon sajnálom...

- Azt hiszem, tényleg kedvel téged - sóhajtott Hiroshi. - Az a rész nem hiszem, hogy hazugság volt. Csak ez a kettő, ez a két arca annyira nem tűnik összeillőnek. És most az ember döntse el, melyik az igazi. Azt hiszem, az most sajnos eldőlni látszik. De mikor reggel is felkeresett... - tanácstalanul megrázta a fejét. Tényleg látszott rajta, hogy érdekli Ayumu sorsa és véleménye, de ez most annyira nem látszik most. Vagy lehet, hogy csak érdekelte... Gondolja, hogy most már úgyis mindegy, hogy a lány megtudta az igazat? De ez akkor is... valahogy... - Nem tudom - fejezte be végül.
- Holnapig még vagy sikerül rájönnünk valami köztes megoldásra... vagy nem tudom, mi lesz. De nem tűnnek túl kedvezőnek a kilátások, legalábbis nem mindenkire nézve. Eddig szinte végig a bajtársiasság és az összetartás mellett álltam, de most... bukjon mindenki? Ezt sem érzem fair-nek, és szar embernek is érzem magam miatta, de akkor inkább már Shinji... Nem tudom, mi sül majd ki mindebből.

Kedveli őt...? Ayumu a ruhájába mélyesztette a körmeit. Mégis miből gondolja ezt? Hogyan hihetné el? Mért pont őt? Ez... ez tényleg nem fér össze...
Meglepetten kapta fel a fejét, mikor Hiroshi azt mondta, hogy felkereste őt.
- Micsoda? - pattant fel. - Beszélt veled? - a fiú elé sietett, és aggódva ragadta meg a kezét, mintha nem látta volna még ma elégszer, és nem tudhatná biztosra, hogy tényleg itt van, jól van... - De ugye nem bántott téged? Fenyegetett? Mit csinált?

"Attól eltekintve, hogy felkent a falra, szerencsére nem sokat" - felelte inkább csak gondolatban Hiroshi.
- Nem bántott - mondta végül hangosan. Halványan el is mosolyodott, hogy a lány lássa, tényleg nincs semmi baj. Hiszen itt van egyben, nem? Ayumu kezének érintése kellemes melegséggel töltötte el. Tényleg ennyire aggódik érte? - A fejemhez vágott egy-két dolgot, de nem bántott. Nem kicsit ki volt akadva, amiért megtudtad. És... akkor tényleg úgy éreztem, hogy nagyon is érdekli a véleményed, ezért is gondolom, hogy az valószínűleg nem volt hazugság.

Ayumu nem úgy nézett ki, mint akit Hiroshi szavai megnyugtattak. Azon kapta magát, hogy a fiú nyakában van, és hevesen átöleli.
- Nem akarom, hogy miattam bajod essen... Illetve egyáltalán nem akarom, de miattam aztán főleg ne! Jajj, Hiroshi, annyira nem tudom mit tegyek... mármint... oké, megígértem, hogy nem teszek semmit, de... így ráadásul tényleg... de... talán nem is érne semmit, ha megkérném, hogy ne bántson téged, mert nem érdekelné, igaz? Nem érdekelné őt, hogy szeretlek téged, és fáj, ha bajod esik, és... semmi sem érdekelné... Én... nem tudom elhinni, hogy fontos lennék neki, ha semmi sem számít neki... Megölette a családom! - fakadt ki. - Miért számítanék neki akkor pont én?! Csak okot keres, hogy belétek köthessen... Elrontottátok a játékát, és... - hirtelen elhallgatott, és remegve bújt a fiúhoz. - Nem tudom... azt hittem ismerem... És most... Most már nem tudok semmit... Semmiről semmit... Annyira használhatatlan vagyok...

- Nem, nem vagy az, ne is mondj ilyet...! - ölelt vissza szorosan Hiroshi. - Látod, épp ez az, amit én sem akarok, hogy bajod essen miattam! Fogalmam sincs, hogy reagálna, ha odaállítanál hozzá, ezért is kértelek, hogy ne tedd. Nem akarok kockáztatni, mert ha valamiért mégis rosszul sül el... nem, nem akarok belegondolni... Másrészt... nem értem. Reggel... volt, hogy azt hittem, valódi kétségbeesést hallok kicsengeni a hangjából. És... még kért is, hogy csináljak valamit, hogy ne hagyjam, hogy tönkremenj. Ő kért engem! Annyira nem tudom hová tenni ezt az ellentétet, fogalmam sincs, hogyan gondolkozik, mi alapján ítél...

Ayumu meglepetten pillantott fel Hiroshira.
- Félt engem? - elkerekítette a szemeit. - Nem értem... Én sem értem... Miért...? ... Aa, nem akarok ezen gondolkodni, fáradt vagyok, és csak belefájdul a fejem - mondta inkább saját magának. - Azt hiszem... jobb, ha alszunk... Hosszú nap volt, meg minden...
Megsimította a fiú arcát.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám! El sem hinnéd, mennyit számít nekem, hogy itt vagy...

Hiroshi rábólintott az ötletre. Hát igen, nem túl sokat pihentek aznap, és még este is be lettek fogva. Még szép, hogy ezután elfárad az ember. Meg ezek a folyamatosan előkerülő problémák is kikészítik az agyat...
Ayumu érintése viszont máris elfeledtette vele ezeket a problémákat.
- Én pedig köszönöm, hogy elfogadsz annak, aki vagyok. - Megfogta a lány kezét, és finoman a szájához húzta, hogy megcsókolhassa. - Nélküled nem igazán lennének most pozitív gondolataim...

- Tetszik, aki vagy - felelte a lány, és érezte, hogy kimelegszik az arca, ahogy a fiú a kezéhez ér. - Csak elsőre túl hirtelen volt az egész... Okosabban kellett volna viselnem. De most már nem tudok változtatni azon, ami megtörtént, nem igaz? Csak annyit tehetek, hogy mostantól segítek... Ahogy csak tudok, úgyhogy, ha a többiekkel kiokoskodtatok valamit... ne félts engem, rendben? ha van velem tervük... Engedd! Engedd, hogy segíthessek, oké? Ígérem, nem megyek a saját fejem után, és nem csinálok semmit egyedül, de... ha én tudlak ebből kihúzni benneteket, mert... ha talán még mindig hallgat rám, ha... meggyőzhetem, akkor... akkor ne félts, oké? Nem akarom, hogy bajotok legyen, és... őszintén szólva azt sem akarom, hogy Shinjinek legyen baja, ha... ha talán nekem csak egy szavamba kerülne... Jót akart nektek, nem? Miattatok csinálta... Nem hagyhatjátok cserben... ... Vagy.... vagy tévedek? - kérdezte bátortalanul.

- Rendben... - bólintott rövid gondolkodás után Hiroshi. Ha azt akarja, hogy Ayumu bízzon benne, akkor neki is ugyanúgy meg kell bíznia őbenne. És pontosan ezt is fogja tenni. Lehet, hogy tényleg fennáll a lehetősége, hogy Ayumu szavai sorsdöntők lehetnek az ügyben, és ha nem esik baja – de csakis akkor, ha nem esik baja! -, akkor egy próbát megér a dolog… De akkor is félti, pokolian félti attól a férfitól! Nemrég lelőtte Miharut! Mi van... ha elszáll az agya, és Ayumuval is ugyanezt teszi…? Már a gondolat is sok volt, ahogy látta maga előtt a képet. Nem, ez nem történhet meg! Ha valamennyi is igaz volt abból, amit Morinagán látott reggel, akkor ilyen egyszerűen nem lehet. Vagy most csak magát győzködi minden alap nélkül...?
- De azt nem ígérem, hogy félteni nem foglak, mert azt hiszem, azt kicsit nehéz lenne kikapcsolni. Shinji... hát nehéz eldöntenem, hogy nekünk akart-e jót vagy magának, de végül is fennáll a lehetősége az előbbinek, szóval lehetséges. Nála sosem lehet tudni, legalábbis mostanában már nem tudnám biztosan megmondani, hogy mit miért tesz...

- Dehát az most nem ugyanaz? - kérdezte értetlenül Ayumu. - Ha magán segít, rajtatok is. És... nem akarok naivnak tűnni, nem azt mondom, hogy csupa önzetlenségből tette, csak... Csak ha magát bebiztosítja, azzal benneteket is, nem? Szóval... végülis nem csinált olyan rosszat, nem? Leszámítva persze, hogy nekem kicsit... összekavarta a dolgokat, de... csak idő kérdése volt, valamikor meg kellett tudnom, nem? Sose lett volna könnyű... És... és hát igen, most Morinaga-sannak se túl jó... De azt hiszem, ő nem nagyon hisz az emberi jóságban már, nem? Szóvla nem várhatjátok el tőle, hogy szépen megkéri Morinaga-sant, és majd minden szép és jó lesz, mert... - elmosolyodott. - Azt hiszem ilyenekben már csak én reménykedem menthetetlenül... És nem is viszem semmire... szóval én... én azt hiszem megértem őt.
Hátrébb lépett a fiútól.
- Akkor... azt hiszem én megyek aludni... Szép álmokat, Hiroshi! Akkor holnap találkozunk - mosolyodott el.

El kellett ismernie, hogy Ayumu szavaiban azért nem kevés igazság volt. Hát igen, Shinji ha csak magán akart segíteni, akkor is elkerülhetetlenül rajtuk is segített. Innen nézve igen, a csapatnak végső soron nem tett rosszat. Legalábbis nem tett volna, ha végül nem ide jutott volna a dolog. Nem tudta, mennyire reménykedhetett abban, hogy Ayumu jobb belátásra tudja téríteni Morinagát, de ő is bízni szeretett volna ebben a lehetőségben, legalább annyira, mint a lány. Tény, hogy nem volt könnyű elhinnie, hogy ennyivel le lehetne rendezni a dolgot, de ahogy a lányra nézett, máris felerősödött a hite. És mi van, ha mégis sikerül?
És azért Ayumu többi szava is elgondolkodtató volt. Igen, Shinji világa felfordult a sziget miatt. Jó, de ezzel nem csak ő egyedül volt így...! Nem csak neki nem volt könnyű, nem csak ő készült ki közülük...
- Ne kísérjelek el a szobádig? - mosolygott vissza a lányra, ahogy kicsit félre tudta űzni gondolatait. - Tudom, hogy nincs túl messze, és valószínűleg nem is tévednél el odafelé menet, de... azért gondoltam, megkérdezem.

- Elkísérhetsz, ha szeretnéd, de ha fáradt vagy, nyugodtan dőlj le, vagy... szóval, ahogy jó neked... - elpirult, ahpgy rájött, hogy belesült a mondandójába.