10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Hiroshi megkönnyebbült mosollyal figyelte, ahogy Ayumu lenyelte az első pár falatot. Örült, hogy a lány végre tud enni, mert az alapján, amit mondott, nem evett tegnap óta túl sok mindent... De most legalább tudja ellenőrizni. Ezek szerint... tényleg jobban van, ugye?
Így már mindjárt nyugodtabban evett ő is, és egyáltalán nem habzsolt annyira, mint a reggelinél.

Ayumu mosolyogva figyelte a fiút. Helyes. Eszik rendesen. Úgy tűnik, jobban van már. Ugye tényleg megnyugodtál Hiroshi? Bár teljesen... annyira bizonytalan lehet a jövője, és nem csak vele kapcsolatban. Talán csak... mutatja ilyennek magát, de... de valójában borzasztóan fél és aggódik. Hogy segíthetne rajta?

- Egész csini lett - nézegette megszépült körmeit Haruka. - Sőt, még tetszik is. ... Csini...? Oké, most rögtön kikötöm, hogy ti nem hallottátok, hogy én ezt a szót használtam!
Yuuka hevesen bólogatott, de közben ő is a kezére pillantgatott. Szép lett, nagyon is... Majd vigyázni fog rá, hogy sokáig ilyen maradjon.
- Most megyünk ebédelni? - kérdezte.

- Igen-igen! - pattant fel Emiko is. - Kaja!!!
A manikőrös rosszalló pillantással nézett utánuk.

- Vigyázat, érkezem! - kanyarodott be az ajtón Ichiro az ebédjeik társaságában. - Na, most már érzed az illatokat? Mert én egész visszafelé nyálcsorgatva szaglászhattam őket.

- Váá, remélem nem az enyémre csöpögtél - vágott undorodó fejet Miharu, miközben igyekezett felülni. Vagy inkább a fájdalomnak szólt az arckifejezése? Akárhogyis, mikor már szépen elhelyezkedett újra mosolygott.
- Köszönöm, már farkas éhes vagyok!

- Neeem, dehogy is! - rázta meg a fejét Ichiro, ahogy arcán ördögi vigyorral átnyújtotta nővére ebédjét. - Csak nyugodtan. Jó étvágyat hozzá!

- Neked is! Ha kérsz belőle, csak szólj! - mondta a lány. - Nem oylan vészes az a sajt...

- Oké, nem felejtem el - húzta közelebb a székét Ichiro. - Most már tényleg meg fogom kóstolni. Ha már ennyire dicséred, csak nem lehet ehetetlen.

Yuuka azon igyekezett, hogy a többiek ne vegyék észre ebéd közben, hogy mennyire is vigyáz új körmeire, hogy mennyire félve nyúl még az evőeszközért is. Pedig egyszer mintha Haruka még észre is vette volna óvatos mozdulatait, de Yuuka megkönnyebbülésére végül nem tette szóvá. Hála az égnek...

Emikonak nehezére ment volna az óvatos evés, de hamar rájött, hogy ez igencsak veszélyes az új körmöcskékre. Fanyar mosollyal kapcsolt lassabb fokozatra. Nem fogja ezt szeretni...

Nami elbűvölve válogatott a szebbnél szebb estélyik között. Volt már pár ruhája, de nem bírta megállni, hogy a különleges estére ne újítson be még egyet.

- Na, megkóstolod? - érdeklődött Miharu, és "öccse" felé nyújtotta az ételt.

Yuuka kissé megkönnyebbülten figyelte, hogy az új körmök Emikot, sőt, Harukát is óvatosságra sarkalták. Jól van, akkor nem is olyan feltűnő, hogy ő direkt szeretne vigyázni rájuk, ha már ők is így figyelnek. De hát... tényleg olyan szépek most...!
Már elég közel jártak az ebédjük végéhez. Akkor most egy kicsit különválnak, igaz? Persze, hisz Harukának is el kell mennie a saját ruhájáért és még nekik is össze kell szedniük, amit ők választottak. Azért Emikot még megkérdezi, hogy biztosra menjen majd a választásával.

- Hmm... meg! - bólintott felbátorodva Ichiro. Az előbb csak egy-egy oldalpillantással figyelte, milyen jóízűen kóstolgatja Miharu a sajtot, és most már neki is kezdett megjönni hozzá a kedve. Ráadásul még az illata is jó!

- Akkor... - kezdte Emiko elgondolkozva. - Találkozhatunk a fodrásznál, ha megvan a ruha? Tudod merre van? - pillantott Harukára.

Hiroshi jóllakottan tette le evőeszközeit. Ez az ebéd sokkal jobban esett, mint a reggeli. Nem, az inkább már zabálás volt, csoda, hogy nem ártott meg. Bár még utólag kijöhet rajta. Na az nagyon szép lesz...
- Mondd csak, amikor ilyen gála van, akkor lent a személyzetin is van valami? - kérdezte hirtelen. - Vagy nekünk legfeljebb a több futkorászás jutna?

- Na? - hajolt előre kíváncsian a nő. - Ízlik? - tanulmányozta a fiú arct érdeklődve.

- Hát persze, hogy nem - rázta a fejét Haruka. - De valahol arra kell lennie, ahol összefutottunk, nem? Majd legfeljebb megkérdezek valakit, de csak nem tévedek el.

- Nem igazán - rázta a fejét Ayumu. - Mindenki fenn dolgozik, késő estig. És halál fáradtak vagyunk utána. Ez nekünk nem ünnep, csak a fentieknek. Általában legalábbis... - mosolygott a fiúra. - De ma én nagyon-nagyon jól érzem magam...

- Hát... - ízlelgette az eddigi ismeretlen ízt Ichiro, majd miután lenyelte a falatot, igyekezett nagyon gondolkodó fejet vágni. De nem bírta sokáig, mert a szája szélén játszó mosoly elárulta. - Ez jó! Basszus, miért nincs nálunk is több ilyesmi?

- Nem t'om - rántotta meg a vállát Miharu, és visszavette az ebédjét. - Talán, mert nem bírjuk a külföldieket.
Jólesően folytatta a sajtját.

- Akkor örülök, ez ugyanis kölcsönös - mosolyodott el Hiroshi, és nagyon remélte, hogy a lány tényleg így érez, hogy sikerült egy kis örömöt lopnia a napjába. Bár Ayumu is épp ezt tette vele. Ellenkező esetben bizonyára még mindig a könyve felett kuksolna és fogalma sem lenne róla, hogy mit is olvas éppen. - És legalább megúsztuk ezt a mai napot, ránk fért már egy kis pihenés. És most merre nézzünk el?
Sokkal egyszerűbbnek érezte volna a dolgát, ha bármikor felmehetnének az utasok fedélzetrészére. Ott aztán biztos akad bőven látnivaló! Itt sajnos nem volt annyi szórakozási lehetőség, mint szerette volna, de pusztán beszélgetéssel is meglepő gyorsan tudott telni az idő.

- Az bizony lehet - bólintott Ichiro, és igyekezett nem túl vágyakozón nézni Miharu távolodó ebédje után. Nono, az nem a tiéd! Na még holnap itt vagytok, akkor lecsapsz te is valami hasonló sajtos kajára! - És náluk mennyire van a mi kajánkból? Mert azért hiányozna, ha nem ehetnék többé egy valamirevaló sushitálat sem.

- Vissza a szobádba? - vetette fel Ayumu. - Akkor nyugodtan mesélhetnél kicsit... Úgyis azt mondtad... hogy... megismerhetlek, és... és még tényleg semmit sem tudok rólad!

- Hát... - gondolkodott el Miharu. - Nem is tudom... Nem láttam, de... a helyzet, hogy nem is kerestem...
Azért csak észrevette a fiú pillantását. Halkan felsóhajott, aztán elmosolyodott.
- Kérsz még? Cserélhetünk, ha gondolod... Csak a joghurtos saliból átszedek még magamnak akkor - tette hozzá gyorsan. - Tényleg. Az a része, hogy ízlett?

Hiroshi ádáz csatát vívott magával, hogy elnyomja előtörő gondolatait. Bakker már! Azt tudta, hogy perverz, de hogy ennyire...! Vissza kéne fognia magát, de sürgősen! Csak egy kicsit, csak minimálisan legyél lovagias, pont olyan, amilyen szeretnél lenni. Nemrég is hogy lerohantad már... De ez nem helyes! Igaza van, még nem is ismer. Esélyt kell neki adnod arra, hogy ténylegesen megismerje azt, aki vagy. Na jó, ezt a részedet talán nem kéne...
- Hmm, rendben - bólintott végül. - Akkor legalább nem kell attól tartani, hogy olyan részletei is kiszűrődnek a beszélgetésnek, amit jobb lenne, ha nem nagyon hallanának meg az itteniek.

- Nenene, nem szükséges! - kezdett vadul ágálni Ichiro, de tudta, hogy a szemei megint csak lebuktatták. Megadóan felsóhajtott. - Oké... de ne az egészet, hisz mégis csak te kérted, csak legfeljebb a negyedét. Esetleg a felét... De többet nem! És... nem nagyon vagyok híve a salátáknak, de ez most ízlett. Értik a dolgukat az itteni szakácsok!

Ayumu követte a fiút, de kissé aggódva figyelte őt.
- Akira, ha... ha baj, hogy... mármint, ha zavar... lehetünk máshol is. Olyan... fura fejet vágtál az előbb.

Miharu mosolyogva kezdett osztoszkodásba a fiúval.
- Nagyon hasonlítunk - mondta büszkén.

- N... nem, semmi baj! - rázta meg a fejét Hiroshi, de abba is hagyta, amint észrevette, hogy Ayumu milyen néven hívta. Bár igaz, jobb a biztonság, de... tényleg csak az óvatosság miatt volt? Lehet, hogy nem szándékos volt, és végül is igaza van, hisz így ismerte meg és több, mint egy hete élt itt Akiraként.
- Épp ellenkezőleg, arra gondoltam, hogy te esetleg kényelmetlenül éreznéd magad...

Hayate úgy döntött, gyorsan elmegy és megebédel, utána majd megpróbál kezdeni valamit jó pár problémájuk valamelyikével. Végül is volt miből válogatnia, így unatkozni biztos nem fog.

- Most hogy így mondod... ja - igenelt Ichiro. - Tényleg, mindig szinte hasonló jellegű kajákat választunk, mindketten szeretünk aludni, meg még több egyéb. De végül is testvérek lennénk, vagy mi a szösz - mosolyodott el.

Ayumu csak egy árnyalatnyival lett pirosabb.
- Nem, én... tudom, hogy csak azért megyünk oda, mert nyugodta szerenénk beszélgetni. Ez... nem annyira zavarbaejtő...

- Igen, most már azok - bólintott Miharu. - És ebből nem engedek! Úgyhogy, ha gondolod... Végleg felveheted ezt a nevet... Én nem bánom.

A kapitány egyre feszültebben kereste Midorit. Sehol sem találta, ahol gondolta, hogy lehetne, de ami még rosszabb, senki se látta. Ugye nem került bajba? Ha az a pasas elkapta... A francba!

- Akkor... akkor jó... - bólintott kissé még mindig bizonytalan mosollyal Hiroshi. Igen, pontosan! Nyugodtan beszélgetni. Úgyhogy visszafogod magad, vagy... vagy ha legközelebb találkozol Ichiroval, megkéred, hogy mikor úgy látszik, hogy nagyon elszállnál, rúgjon oda, ahol... szóval ahol nagyon fájna. Még örömmel meg is tenné...
- Mehetünk is.

- Egész csábító ötlet, ha már a saját nevemet úgy sem viselhetem... - szemezett komoly tekintettel a neki jutott sajttal Ichiro. - És akkor elsőszülött fiúból végleg átvedlenék teljes harmóniába...? Hát, az Ichiro még mindig szimpatikusabb, talán mert mégis többet hallgattam, de azért ez sem olyan vészes. Sőt, már egészen megszoktam.

- Úgy tűnik, nincs itthon - nézett körül a nappaliban Yuuka. - Legalábbis nem úgy tűnik, mint ha itt lenne... Na akkor gyorsan ruhavéglegesítés.

Nem, úgy tűnik, ez sem vált be. A rohadt életbe!
Ashida összekulcsolt kezeire támasztotta az állát. Semmi, semmi eredmény. Hasonlóságok vannak, de a konkrét neveket nem találta meg. De hát miért is találta volna, nem olyan hülyék azok a kölykök. Túl okosak, hisz amiatt is jutottak ki. Nem, nem és nem! Nem ők okosak, csak a játékvezető követett el végleges hibát. Igen, ő nem ügyelt eléggé a kormány tekintélyére, ez csakis Matsue felelőssége! Vagyis a hajdani Matsuéé. De nem is kár érte, úgy sem kedvelte túlságosan. Túl mereven próbált ragaszkodni a szabályokhoz, egyáltalán nem volt rugalmas. Ez is lett a veszte. Bele sem tudott volna gondolni, vagy valakik sikeresen fellázadhatnak a játék ellen, még jó, hogy nem tudott kellő lépéseket tenni! Ribanc...
Viszont lehet, hogy most csak rémeket látott. Talán nem is látta jól azt a lányt... Azért mostantól nyitva tartja a szemét!

Ayumu félszegen állt meg a fiú szobájának közepén. És... mivel fogják kezdeni a beszélgetést? Meg úgy... neki kéne felvetnie, vagy megvárni, hogy a fiú kezdeményezzen?

- Nem igazán nagy a választék, de azért foglalj csak helyet - csukta be maguk mögött az ajtót Hiroshi. Hát igen, van egy szem széke, meg az ágya, azt' ennyi... - Addig közben én is megpróbálom átgondolni, hogy hol is vágjak bele. Vagy ha van valami konkrét kérdésed, akkor tedd csak fel nyugodtan, akár közben is, hogy beszélek.

- Nekem tetszik a Kazu - döntötte oldalra a fejét a lány. - De Ichironak is szeretlek szólítani. Talán... külföldig már nem ér el a kormány keze, szóval nem gáz, ha a keresztneved megtartod. Nemtom... Lehet, hogy a vezetéknevedből se lenne baj, csak... a koroddal kéne eljátszani egy kicsit, hogy munkát vállalhass, vagy valami... De eleget úgy se öregíthetünk rajtad, mert a kutya se hinné el. Még Hiroshinak se vennék be a 21-et. A 18-19 az még oké.

- Hál' istennek - sóhajtott fel Emiko. - Úgyértem... - sietett magyarázkodni - nem lenne jó, ha előre meglátná a ruhám! Na... nézzük még egyszer milyenid vannak!

- Még... nem nagyon van ilyen... - vallotta be Ayumu. - Illetve... - ugrott be neki valami, ahogy leült a székre. - beszéltünk a szüleidről. Hogy nem értenék meg... Igazából... igazából hogy van ez?

- Vagy legfeljebb megtartom mindkettőt - gondolkodott tovább Ichiro is. - És akkor kedvem szerint váltogathatom. De viszont a Kazu kicsit lányos, nem...? - enyhén elhúzta a száját, majd észbe kapott. - Hupsz, akkor már értem, hogy Kazu miért reagál úgy, ahogy... Talán ezért nem szereti, ha csak úgy random becézgetik. A korom meg, nos igen... Miért van ilyen kisfiús fejem még mindig? Tessék, te is mondtad, hogy Hiroshit már ki lehet adni idősebbnek, de nálam ez lehetetlen. Ehh, biztos vannak diákoknak való munkák is, újságosfiú vagy valami. Csak találok én is valamit, ahol hasznomat vehetik.

- Ez is családi vonás - nevetett Miharu. - Nézd meg én is milyen fiatalos vagyok! Amúgy... ki az a Kazu?

Yuuka megengedett magának egy halvány mosolyt, ahogy a szobája felé indult. Nemsokára már Emiko elé terítette a választékot.
- Ez az a krémszínű, amit emlegettem... Ez a fekete, de ezt rakom is félre. Ezek már nagyrészt voltak rajtam esténként... Ó, de ez még nem... Ez a mélyzöld még egész tetszik, főleg hogy ilyen bővülő ujja van... Szerinted?

Hiroshi a másik lehetséges választással élve az ágya szélén foglalt helyet.
- Az sem igazán volt hazugság, tényleg nem értenék meg - kezdett a válaszba. - Azt hiszem, egész korrektül leírtam, mik lennének a reakcióik, ha tényleg egy ilyen munkának adnám a fejem. Túl sokat vártak el tőlem, ami nekem nem feltétlenül tetszett. Na most öcsém állhatja helyettem is a sarat. És bár végül nem beszéltem velük, de gyanítom hogy megpróbáltak volna ott tartani, hogy ők majd biztos találnak valami megoldást. Na persze...

Ichiroból igencsak kikívánkozott valami csípős megjegyzés, hogy azért mégis, de mégis magában tartotta. Nem, majd akkor szivatja, ha már jobban lesz, így még nem lenne vicces, ha a torkának akarna esni. Főleg hogy a nők igencsak érzékenyek állítólag a korukra.
- Hogy Kazu? Ó, hogy róla még nem meséltem... Ő igazából most csapódott kettőnkhöz, pontosabban még a szigeten. Eleinte csak... oké, beismerem, eleinte csak azért lógtunk vele, hogy ne legyen már szegény úgy egyedül magában, de utána egész jól megkedveltük, és még ha nem is egy Hiroshi-öcs, de azért egész jól beillik közénk. Meglepő módon vele is lehet hülyülni, csak még kicsit fejleszteni kell ezen a téren. Bár... mióta a hajón vagyunk, egyáltalán nem is láttam... Vajon hova oszthatták be? Csak nem rakták be melózni a keze miatt! Inkább kéne utasnak lennie. Tényleg, nem is kérdeztem meg Hiroshit, hogy esetleg látta-e.