10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Vagy a mi szerencsénkre - vélte Emiko. - Mindenesetre Yuukával már felkészültünk az estére, igaz? - mosolyogott a lányra. Ma nem hagyjuk, hogy elkedvtelenítsen bennünket!

A legtöbb utashoz hasonlóan Ashida is az utolsó simításokat végezte öltözetén. Még egy kicsit igazított nyakkendőjén, és már készen is volt. Lassan a felesége is elkészül, és akkor már indulhatnak is. Ő pedig egész éjjel nyitva tartja majd a szemét. Nagyon-nagyon nyitva. Délután óta valami még mindig motoszkált benne és egyszerűen nem hagyta nyugodni. Úgy érezte, jobb lesz figyelni. A végén még tényleg talál is valamit. Vagy valakit...

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Hayate, majd helyeslően bólintott. - Úgy legyen. Bár megvan az esélye, hogy esetleg kicsit visszafogja magát. Jó lenne, ha legalább ő nyugton maradna ma este. Én pedig igyekszem majd minél jobban felmérni a terepet.

Natsuki gondterhelten tért vissza a munkájához. És ha most miatta bukik le mindenki? De hogy húzhatná ki magát ez alól? Játsza el, hogy megint rosszul van? Beteg embert még csak véletlenül se engednek a konyha közelébe, de... nagyon durva lesz, ha megint kimarad. Mondjuk... sokat nem veszíthet, nem akar itt dolgozni, vagy ilyesmi... Csak azért mégiscsak gyanús a dolog. És tényleg nem akarta ma cserben hagyni a személyzetet. Másrészt az osztálytársait kéne legkevésbé cserben hagyni... Kéne egy hiteles alakítás... A fenébe... De hogy csinálja? Főleg, hogy nem akarja ezt tenni? A fenébe, pedig muszáj lesz...
Egész jó volt már a színészkedésben, de vagy senki se vette észre, vagy valószínűbb, hogy senkit sem érdekelt, hogy fáradtnak tűnik, vagy nehézkes a mozgása. Tényleg nem akart ilyesmit csinálni, de fel kell hívnia magára a figyelmet! Páran még sürgölődtek az étteremben ellenőrizni, minden csodaszép-e, ahogy kell, szóval ő is úgy döntött ellenőriz egy csokor virágot, és jé... hát nem tűnik ez egy kicsit száraznak? Ki kéne cserélni... Ó hopsz, nem megszédült, és leverte a vázát...? Bár ne kéne ezt csinálnia...
Persze a hatás nem maradt el...

Emiko próbált visszarázódni, a hű de csodaszép vagyok ma a piros ruhámban, ezzel a hajjal, me a többi szerepbe. Nem gondolta volna, hogy erre szükség lesz majd, de valahogy... Túl sok volt az esemény, már messze nem dobta fel annyira ez a ruha, mint eredetileg. Vajon visszatérhet még az jó hangulat? Hát... önfeledt már semmiképp sem lesz. De kár bánkódni azon, ami elment, nem? És még tartozik Hayatének az egész miatt, szóval... jobb ha vidáman viselkedik, hogy a fiú is jól érezhesse magát. Vagy legalább egy kicsit megkönnyebbültebben. Végülis ők is természetesebbnek látszanak, ha oldott a hangulat. Bár Hayate testőr... Ő mennyire lehet oldott ilyenkor?

Daisuke felkapta a fejét és felnézett a mosogatóból. Hát ez meg? Valami történt kint az étteremben?
Egy ideig még fülelt, utána vállat vont és ismét az edényekre figyelt. Már megint mennyi... és csak még több lesz!
Kelletlenül felsóhajtott. Nyugalom, már csak pár nap...

- Kár, hogy napszemüvegben nem illik ilyen vacsorára menni, akkor tényleg úgy néznék ki, mint valami ügynök - jegyezte meg az étterem felé közeledve Hayate. Rég érzett olyan különös nyugtalanságot, mint ami most elöntötte, talán soha nem is volt ilyen hangulatban. De nem engedhette, hogy ezt kimutassa, legalább a pókerarcát meg tudta őrizni. És legrosszabb esetben a tantoja is itt volt. Még jó, hogy egész könnyen elrejthető.
Még egyszer végignézett a lányokon. Szinte mindhárman új külsőt kaptak, még ha a lányok változása annyira nem is volt drasztikus, mint az övé, de azért ők is jól kitettek magukért. Remélte, hogy valamennyire tudnak majd lazítani.
- Ne hagyjuk, hogy bárki is elrontsa ezt az estét - szólalt meg újra.
Yuuka egész úton azon volt, hogy erőt gyűjtsön a vacsorához és úgy érezte, egész jól megy. Rábólintott Hayate szavaira. Minden rendben lesz. Úgy kell legyen.

Mire Natsuki végzett a magyarázkodással, bizonyos értelemben már tényleg rosszul volt. Undorította az egész helyzet, hogy kihúzza magát a munka alól, mikor mások dolgoznak, hogy... arra gondolt itt mindenki utálja őt, de mégiscsak kötekedés nélkül elengedték most, hogy megint "rosszul van". Vagy tényleg csak a szabályok miatt csinálják? De... legalább veszekedhettek volna vele... Legalább a váza miatt...
Na jó, ne gondolkodj, ne gondolkodj! Siess a szobádba, és húzd meg magad! Ilyenkor már Eizan is ott lesz ugye? Jó lenne most beszélni vele... Talán... feleslegesen csinált hülyeséget...

- Nem fogom hagyni - ígérte mosolyogva Emiko. - Megvédem a jó kedved, testőrkém!

Eizan valóban végzett már és a szobájukban várakozott Natsuki érkezésére. Kicsit talán bánta is, hogy nem lehetnek ott vendégként a gálán, bár nem tudta, mennyire élvezte volna a nagy felhajtást. Így legalább nem kell senkivel sem jópofiznia.

Shouri eközben próbálta megőrizni hidegvérét, amely egyre nehezebben ment. Túlóra... Pont most! Csak mert itt van ez a hülye gála. Persze nem tudtak volna előre szólni, neeeem, miért is szóltak volna. Na jó, akkor játszunk kicsit másként. A gyerekeknek nemsokára ágyban a helyük. Ő pedig szépen gondoskodik róla, hogy nyugton maradjanak. Ő ma már senkivel sem fog babázni.
Már a gondolatra is megborzongott.

- Ezt örömmel hallom - engedett meg magának egy halvány mosolyt Hayate. - Közben készüljetek fel lélekben, mert ha belépünk, már nincs visszaút.
Az étterem bejárata már csak alig méterekre volt tőlük.
Hát nem sikerült mindenkivel beszélnie, és ez igencsak aggasztotta. Remélte, hogy azért a többiek valahogy tovább tudták adni. Leginkább mégis Midori miatt aggódott. A kapitány lánya... Túl feltűnő helyen van...! Esetleg ha meglátja, valahogy megpróbál a közelébe férkőzni és valahogy óva inteni. Muszáj lesz, ha lebukás nélkül túl akarják élni ezt az éjszakát.

Hayatééket ugyanaz a férfi köszöntötte, aki korábban Namit is. Udvariasan tudatta velük, hogy még pár perc míg kinyit az étterem, addigis javasolta, hogy beülhetnek a közeli bárba, hogy kellemesen teljen az idő.
- Oh, túlzottan sietettelek benneteket - állapította meg zavartan Emiko. - Azt hiszem túl izgatott vagyok az egész miatt... - ismerte be.

Már besötétedett, de Miharu még mindig mozdulatlanul feküdt. Bár ki tudja egy Ichiro és egy ilyen seb párosa tényleg fárasztó lehet.

- Halihó! - köszönt be Natsuki, miutá becsukta maga után az ajtót. - Nem fogod elhinni... - sétált be Eizan mellé, és lecsüccsent az ágyára. - Nem dolgozom ma este. Bár lehet, hogy hülyeséget csináltam... Mondd csak, te találkoztál Namival?

- Egyszer ilyet is kellett már a sok késésünk között - felelte Yuuka. - Furcsa, pedig én is azt hittem, későbbre jár már.
- Csalókán telik az idő - bólintott Hayate. - Szóval bár. Bár... Jaj ne, Hiroshi... Ő is túlságosan szem előtt van, és vele össze sem futottam. A francba... És hiába tudom, hogy Ashida szereti az ilyen hajóutakat, de arról fogalmam sincs, mennyire bárba járós típus. Ez nem lehet igaz...
- Hiroshi tud róla - szólalt meg Yuuka. - Igazából... kora este eljött és téged keresett, de akkor még nem értél vissza. Nem sokat mondott, csak hogy majd beszélnetek kell. Emiko figyelmeztette a veszélyre, de már tudta. Valahogy teljesen kiment a fejemből...
- Tényleg? - kérdezte Hayate. - Akkor reménykedjünk, hogy nincs ma szolgálatban. Vagy hogy legalább meghúzza magát. De vajon mit akarhat tőlem...?

Ichiro lassan kezdett magához térni. Először azt sem tudta, hol van, csak annyit érzett, hogy rohadtul elzsibbadtak a lábai. Nem csoda, hisz még mindig Miharu ágya mellett térdelt.
Csodálkozva kerekítette el a szemeit.
Azta... mennyit aludhatott? Úgy érezte, jóval többet annál, mint amennyit tervezett. Bár meg kell hagyni, eredetileg igazából elaludni sem akart... És Miharu is még alszik? Vajon felkelt közben valamikor? Huhh, sürgősen ki kell nyújtóztatnia a lábait! Ó, és lehet, hogy a nyakát is elaludta, csak hogy jó legyen.

- Hogyhogy? - kérdezte csodálkozva Eizan, majd összevonta a szemöldökét. - Ajaj... mit csináltál? - váltott dorgáló hangra, de utána egyből eszébe jutott, hogy mi van, ha valami baj történt? - Vagy esetleg nem érezted jól magad? - enyhült meg a hangja. - Amúgy nem, nem találkoztam vele, de úgy igazából senkivel sem.

- Jajj, tényleg! És megígértem neki, hogy szólok és elfelejtettem... - kapta a szája elé a kezét Emiko. - Mi lenne, ha abba a bárba mennénk, ahol múltkor láttuk, hm? Ha ott van, tudtok beszélni is. Meg leírhatnád neki, hogy néz ki az a pasi... Én nem igazán... szóval én sem emlékszem teljesen, bár azt hiszem, ha látnám, felismerném.

Natsuki sietve beszámolt az elmúlt percek történéseiről.
- Szóval eljátszottam, hogy nagyon nem vagyok jól, de... talán túlzásba vittem az alakítást, és... eddig is ott dolgoztam, meg ezek szerint a pasi is ott evett, mégse szúrt ki, nem? Szóval... Talán felesleges is volt az egész. És... holnap? Kell még dolgoznom, szóval... akkor is észrevehet, még ha a ma estét meg is úszom. Bár... arra legalább van időm felkészülni... Valahogy...

- Ez jó ötlet - értett egyet az ötlettel Hayate. - Remélhetőleg nem lesz túl feltűnő, ha váltok vele néhány szót. És amúgy is beszélni akartam vele Shinjiről és arról, hogy mire készül... vagy talán csak készült. De ha valaki, akkor ő tudni fogja, mi történt. Akkor menjünk, és ha nincs ott, nyitásig legfeljebb járunk egyet.

- Ez nem hangzik túl biztatóan - ráncolta a homlokát Eizan. - Szóval ez a valaki végig itt volt, itt járkált közöttünk, és bármikor kiszúrhatott volna valakit. Ráadásul te mindvégig ennyire a közelében voltál! Ilyen nincs - rázta meg a fejét. - Mindig van valami.
Felsóhajtott, és közelebb vonta magához a lányt. Már megint féltheti, ezek szerint nem is kicsit.
- Mit tervezel...? - kérdezte halkan. - Bár ha eddig nem vett észre, az azért jó jel. Reméljük, hogy ezután sem fog.

- Ah, Shinji annyira aggasztó... Nála csökönyösebb ember talán még nem is láttam... - Emiko elgondolkodva hallgatott el. Hayate mellett a másik legérdekesebb ember Shinji volt mindigis. És nem azért, mert rámászott... Shinji mindenkire rámászik... De... pont ez az részben... Olyan magabiztosnak tűnik, meg olyan lazának, de közben meg... mindenki tudja, hogy nem kéne annak lennie. De néha tényleg látszik is rajta, hogy ki van akadva. Hiába próbálja titkolni.

- Igen, valóban nehéz eset - bólintott rá Hayate. Shinji tényleg érdekes ember volt, nem igazán találkozott még hasonló illetővel. De igazából nem is nagyon akart. Viszont csökönyösség terén talán mégis tudott volna számára vetélytársat...
- Na itt is vagyunk - állt meg a bár előtt. - Remélem, hogy itt lesz, de azért sokkal jobb lenne, ha mégsem ő lenne most műszakon. Kevésbé lenne kockázatos. De mindjárt kiderül.
Odabent már azért voltak vendégek, voltak, akik hozzájuk hasonlóan csak a vacsora kezdetére vártak, de olyanok is, akik már visszatérő vendégeknek számítottak itt.
- Itt van - állapította meg rövid keresgélés után Hayate. - Viszont Ashidának nem látom nyomát. Akkor majd valahogy szépen közelebb kell kerülnünk Hiroshihoz.

- Hát ez az! Nem tudom! Azt se tudom, ki elől kell elbújnom! De... na várj, te is az utasok közt dolgozol. Többnyire... Fel kell keresnünk holnap reggel Namit, hogy mégis... adhatna több támpontot... Nem bújhatunk el itt az út végéig...

- Ó, és ott van az a lány is... - állapította meg Emiko. Eszébe jutott, amiket Hayate mesélt róla, és elszorult a szíve. Ugye Shinji nem csinált semmi hülyeséget a rovására? Van elég baja szegény lánynak. Ő is elvesztette a szüleit, pont mint... Szóval... nem jó neki.

- Igazad van - bólintott Eizan. - Nem bujkálhatunk egy ismeretlen fantomférfi elől. Legalább egy kis külsőleírás nem ártana. Csak aztán nehogy az ő szobájába rendeljenek fel, vagy nehogy észrevegyen téged. Ennyire a végén járva... Miért nem lehet csak egy kicsivel egyszerűbb az életünk - mosolygott szomorkásan.

- Valóban - szúrta ki Ayumut Hayate is, és nem kerülte el figyelmét Emiko célzása. - Úgy tűnik, semmi baja... De lehet, hogy tényleg csak úgy tűnik. Muszáj beszélnünk Hiroshival. De nem néz ki furán, ha mindhárman a pulthoz vonulunk? Ha meg leülünk az asztalhoz, ahhoz meg oda szoktak jönni rendelést felvenni. Hacsak nem előzöm meg őket és járulok magam a pulthoz...

- A felrendelősdi az Morinaga trükkje... - dohogta Natsuki. - Huhh, de legalább ő leszállt rólunk... - mondta aztán gyorsan lehajolt, és lekopogta az ágy fakeretének alján.
- Amúgy neked hogyan telt a napod?

- Végülis nagy a tömeg, ha gondolod menj oda - bólintott Emiko. Kicsit csalódott volt, bár igazából nem tudta mit vár, amúgy se nagyon van esély rá, hogy beszélgessen a lánnyal, nem? Meg mégis mit mondana neki? Nem tudhatná azokat a dolgokat róla, és amúgy sincs semmi közük egymáshoz. Jobb is, ha nem megy oda ő is, mert feltűnően együttérzőn bámulná...

- Meglepően eseménymentesen - felelte Eizan. - Jó, azért volt bőven tennivaló, de inkább csak kisebb feladatok, meg néhány kis karbantartási munka. Azt hittem, durvább lesz ez a nap, de szerencsére tévedtem.
- Remélem, igazad lesz - utalt vissza az előző témára. - De ha most emiatt megszivatnak majd... Áá, nem igaz már...

- Hát nem tudom... De ha lebukom, hogy kamuztam, akkor biztos kicsinálnak. Szóval... Most nem tudok kinn vacsorázni, hiába jöttem jó időben... Bocsi...

- Rendben. Addig szerintem üljetek le egy asztalhoz. Huhh, tényleg, mit is kértek? Vagy megvárjátok, míg idejön valaki? Akkor talán engem is hagynak a pultnál, és akkor visszajövök ide.
Az említett pult felé lesett. Hiroshi ebben a pillanatban vette őket észre. Kezében egy pillanatra megállt a pohár, és mosolya is az arcára fagyott, de hamar visszalendült a szerepébe. Szemeivel azért intett Hayate felé.
- Remek, észre is vett. Akkor odamegyek - mondta a srác.

- Ööö, akkor msot rendeljünk, vagy kérsz nekünk is valamit? Mármint... fura lenne, hogy együtt jöttünk te meg külön iszol... Szóval... szerintem jobb, ha hozol nekem valamit... Valami gyümölcsöset... Legyen benne eper! Köszi - mosolyodott el a Emiko.

- Akkor hozok valamit - ajánlotta fel Eizan. - Úgyis biztos mindenfelé nagy a felhajtás. Hmm, vajon a mi kajánkat is felturbózták ma estére? Na nem mintha eddig lett volna bármi kifogásom is ellene, de ki tudja. Mennyit bírnál most megenni?

- Hát... igazából elég éhes vagyok, főleg, ha különleges a kajánk, de feltűnő, ha sokat hozol nekem, mikor rosszul vagyok, nem? Na mindegy, mondd, hogy neked lesz - nyújtotta ki a nyelvét Natsuki.

- Vettem - biccentett Hayate. - Hiroshi elég fura szemeket mereszt, látszik rajta, hogy igazából csak titeket ismert fel. Hogy megállt a pohár is a kezében! Ki tudja, talán mégis gyanítja, hogy engem rejt az álca. Azért gondolhatja, hogy nem jönnétek el egy idegennel egy bárba. Na mindjárt kiderül. Szóval valami epreset, értettem. Yuuka?
- Én is valami gyümölcsösre gondoltam, de... nem igazán tudom, mik vannak itt, úgyhogy ami először az eszébe jut, az megfelel.
- Oké - bólintott ismét Hayate. - Akkor nemsokára jövök.

- Miért, nem így van? - vigyorgott rá Eizan. - Na jó, egy kicsit azért kapsz belőle. Különben is, mit kell nekik tudni, hogy egy szobában lakunk és vacsorázunk? Nagy gyomron élek, ennyi. Addig foglald el magad valamivel, amíg visszajövök. Sietek.

- Okés, megoldom - mosolygott a lány. - Köszi!
Aham, eddig se tűnhetett fel senkinek, hogy együtt esznek, vagy hoz neki, vagyis valakinek kaját Eizan, meg soha senki se láthatta, hogy többet jár ide, mint a saját szobájába... Na mindegy. Nem kedvteleníti el szegénykét... Főleg, hogy már megint őt ugratja. Na de addigis, míg visszatér, átöltözik valami kényelmesebb ruhába.

- Hm, kíváncsi vagyok frászt kap-e Hiroshi - vigyorott Emiko Yuukára, és kíváncsian arra fordította a tekintetét. Bár hallhatná mit beszélnek. Azért az is érdekli, hogy mit akart Hiroshi.

Miharu rossz kedvvel ébredt. Talán csak az volt az oka, hogy nem szerette, ha nappal elalszik, és arra ébred, hogy már sötétedik... Ráadásul most már konkrétan sötét van! Villanyt se oltott senki. Kissé aggódva ült fel, azért vigyázva a sebére. Van itt valaki, vagy...? Ijedten rezzent meg. Még nem szokta meg a szeme a sötétet, meg egyáltalán az ébrenlétet, de azt hallotta, hogy valaki járkál. És ez elég ijesztő ám, miután megpróbáltak meggyilkolni, és most sötét van és...
- Ichiro...? - kérdezte halkan.

- Jó estét, szeretnék rendelni, ha lehetséges - telepedett le a pultnál Hayate.
- Máris megyek - termett előtte Hiroshi, és gyorsan körbetekintett, hogy figyeli-e őket valaki. - Az vagy, akinek gondollak? - vette halkabbra a hangját.
- Úgy gondolom, igen. Kénytelen voltam ilyen eszközökhöz folyamodni, bár már úgy hallottam, tudod, miért.
- Igen, eljutott hozzám a híre. Beszélnünk kéne...
- Ezzel én is egyetértek. De így kicsit necces, nem?
- Kockáztassunk - mosolyodott el Hiroshi. - Szóval szénsavval, vagy anélkül?

- Érdekes fejet vágott - jegyezte meg Yuuka. - De annyira azért nem rémült meg, mint például én. Kár, hogy nem vagyunk kicsit közelebb, de a közelebbi asztalok nagy része már úgyis foglalt. De biztos elmondja majd, miről beszéltek, legalábbis egy részét...

- Egy részét? Hmm, lehet, hogy valami közös sötét titkuk van... - szűkítette össze a szemét Emiko. - Mondjuk Hayate járt Hiroshi húgával vagy valami ilyesmi. Bár ez nem tudom miért olyan sötét, kívéve, ha... Na mindegy, de ez valami olyasmi amire lehetnék féltékeny. Hmm-hmm... Jól elvagyok - nevetett fel aztán. - Olyan fura hangulatom lett hirtelen, pedig még nem is ittunk. Morinaga legyen a talpán, aki most kihúz belőlem bármit is.

Ichiro ijedten rezdült össze a hangra. Huhh, ezek szerint felébredt! Nyugi, ez csak Miharu.
- Én vagyok - mondta, miután sietve összeszedte magát. - Gondoltam, most már megvárom, mikor ébredsz fel. Nem vagy éhes vagy szomjas? És amúgy hogy érzed magad?

- Huhh, azért idefent is vannak páran, bár talán azért is, mert még nem kezdődött el a vacsora - nézett körül a fedélzeten Haruka. - De azért egész hangulatos. És nézd csak, ott mintha készülnének is valamire. Az valami pódiumszerűség, vagy csak simán pakolásznak? - mutatott az egyik irányba.
- Nem tudom, nézzük meg - felelte Tatsuya, és megindultak az említett irányba.

- Egész jól - felelte a lány. - Csak kissé nyűgős vagyok, meg... éhes is, igen. Mért van ilyen sötét?

- Nem hiszem, hogy van húga, bár... igazából nem tudom, sosem kérdezgettem igazából a családi állapotáról... - gondolkodott el Yuuka. De azért Hayate... nem, nem túl valószínű, túl magának való volt azelőtt. - De közös sötét titok... huhh... Lehetséges... Hayate is nagyon akart beszélni Hiroshival, most meg Hiroshi Hayatéval. Ez gyanús... Na jó, inkább nem gyártok elméleteket!

- Mert este van, gondolom - vágta rá gondolkodás nélkül Ichiro. - Na jó... Igazából én is csak nemrég ébredtem fel, és nem akartam villanyt kapcsolni, hátha az felébresztene. Rád fér az alvás, gondoltam akkor már pihend ki magad amennyire csak lehet. De most már akár fel is kapcsolhatom, meg akkor mindjárt el is ugrok valami kajáért.

- Ayumuról van szó - mondta ki egyszer Hiroshi és Hayate, majd meglepetten pislogtak egymásra.
- Ohh... - szólt Hayate. - Lehet, hogy máris többet tudsz, mint gondoltam.
- Az bizony tényleg könnyen meglehet, köszönhetően egy Shinji nevű egyén, és valószínűleg a te hozzájárulásodnak - mondta hűvösen Hiroshi, de igyekezett megőrözni bárfiúi mosolyát. - Jég mehet bele? Valamint lenne pár kérdésem, amiket viszont tényleg nem itt kéne megvitatni.
- Igen, és szívószálat is kérnék hozzájuk - folytatta Hayate. Elég érdekes volt a kétfajta párbeszéd keveréke, de legalább ha valaki túl közel került, az így nem gyanakodhatott. De ezek szerint Shinji tényleg csinált valamit, Hiroshi pedig tudja, hogy valamilyen szinten ő is tudott a dologról. - Mikor végzel?
- Fogalmam sincs. Eredetileg nem is kéne most dolgoznom, szabadnapos lennék. De így jártam.
- Értem... Majd megpróbállak elkapni valahogy a műszakod végén.
- Az jó lenne...
- Ó, és ami Ashidát illeti.... Próbálj nem feltűnést kelteni, bár gondolom nem állt szándékodban. Az a baj, hogy nem igazán lehet leírni, mert majdnem úgy néz ki, mint egy rendes üzletember, abból pedig túl sok fordul meg itt. Kár, hogy nem tudok jobban segíteni...
- Majd megoldom valahogy - biccentett elszántan Hiroshi.

Ayumu meglepetten kapta Hiroshiék felé a fejét. Micsoda? Zavartan fordult vissza a rendelések felé, de közben még mindig ezen járt az agya. Szóval ő is Hiroshiék valami... ismerőse? De mit beszélnek róla mégis? Aggódva pillantott a fiú felé mielőtt elindult a tálcányi itallal. Hiroshi még mindig nagyon dühös Shinjire, igaz? De voltaképp... mit akart az a srác? Ezt még mindig nem teljesen érti. Talán... beszélnie kéne vele, mot hogy kezdi megemészteni a dolgokat... Bár, mi van, ha attól újra csak rosszabb lesz?
Észbekapva sietős léptekkel kivitte az italokat.
Akárhogyis... Ha találkozni akar Shinjivel, annak Hiroshi egyáltalán nem örülne, igaz?

- Köszönöm - mosolygott rá Miharu, bár ki tudja, látszott-e ebből bármi is a sötétben. - És Ichiro... örülök, hogy ennyit itt vagy velem, de... biztos van jobb elfoglaltásod is. Nem várom el, hogy folyton mellettem unatkozz. Megvagyok egyedül is, tényleg. Legalábbis... ha valaki néha benéz, és hoz kaját - nevetett zavartan. - Nem nagyon érdekli az orvosom, hogy élek-e vagy ilyesmi...