10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Yuuka gondosan átnézte a fürdőszobát, de macskának még mindig nem találta nyomát. Ugye nem szökött el? Vagy Hayate megtalálta volna a gazdáját, csak elfelejtette mondani? Nem, biztos nem!
Ekkor hallotta meg Emiko hangját, de csak minden második-harmadik szót tudta kivenni a beszélgetésből. Kivel beszélget? Már a fürdő ajtajában volt, mikor Emiko szólt neki, és így már meg is értette az előző beszélgetésfoszlányt.
- Á, hát csak megvan - mosolyodott el. - Hol volt? Tényleg bent volt Hayaténél?

Hiroshi próbálta feltűnésmentesen szedni a lábát. Tehát az a fószer valahol a közelben van, és bármikor rájuk találhat? Remek, akkor minél előbb lefelé innen! Várjunk csak... még jó, hogy a bárban nem futottak össze! Basszus, őt is ugyanúgy kiszúrhatja! Oké, ez már tényleg nem tetszik neki...

Morinaga elégedett arccal iszogatta szokásos whiskeyjét, mikor a vendége megérkezett. Épp azon gondolkozott, miként deríthetné jobb kedvre magát, kedves asztaltársai rovására, és az ötleteitől máris vidámabb lett. Vigyorát udvarias mosolyra szelidítve nyitott ajtót.
- Jó estét! - köszönt melepetten. - Segíthetek valamiben?
Tuti, hogy még életében nem látta ezt a fazont. És nem viseli a társaság egyenruháját, szóval... Mit akarhat?

- Igen, épp összeszőrözte az ágyát. Nem baj, legalább megmondhatom neki, hogy macskaszőrön nem alszom, ezt bukta - vigyorodott el gonoszkásan. Yuuka felé nyúltotta az állatot, ami rossz ötlet volt, mert az állat nem nagyon tolerálta ezt a fogást, és ficánkolni kezdett, majd ki is ugrott a kezéből. Hm, ezek tényleg mindig a talpukra esnek. Az állat dühös szemeket meresztett rá, majd peckesen elvonult.
- Nyee~ - grimaszolt vissza a lány. - Most meg mi baja volt? - kérdezte aztán zavartan Yuukától.

Hayate szája szegletében akaratlanul is megjelent egy félmosolyszerűség. Tökéletes. Úgy tűnik, tényleg elég hatásosra sikeredett.
- Jó estét! - köszönt vissza kissé jobb kedvűen. - És már valamennyit segített is azzal, hogy nem ismert fel. Akkor ezek szerint mégiscsak jelen leszek ma este. Igazából csak annyi kérésem lenne, hogy lehetőség szerint ne buktasson le, főként akkor, ha Ashida valamiként a közelünkbe keveredik.

Ayumu már hozzászokott, hogy néha gyorsan kell átöltöznie, hát pillanatok alatt meg volt. Ennyi idő alatt nem valószínű, hogy Hiroshi visszatért, de azért úgydöntött még egyszer bekopog hozzá, mert fura lenne, ha a keresésére indul, miközben a szobájában van. Hmm... és ha visszajön míg keresi? Neki is hagynia kéne egy cetlit, hogy mi a helyzet?

- Lehet, hogy nem tetszett neki, amikor kritizáltad a szőrhullatását - vont vállat Yuuka. - Vagy csak nem volt kedve még felébredni. De legalább megvan, ez a lényeg. A macskák úgysem nagyon sértődnek meg huzamosabb ideig, ha éhes lesz, úgyis megbékél. A kis kiszámítható...

- Hehe - nevetett Emiko. - Érdekesek... Hmm... Lassan indulnunk is kell, nem?
A tükör felé somfordált, hogy lássa még mindig minden a helyén van-e, vagy a mérgelődéstől elcsúnyult-e az arca.
- Azért tényleg kár... Jó móka lett volna... Oké, tudom, hogy ott van Morinaga és az sehogy se lehet fényes, de... Talán lett vcolna erőm pofátlanul kedvesnek lenni vele, és úgy tenni, mintha nem is én lennék, és nem érteni mit beszél...

Hupsza... Az ott Ayumu, aki az ajtaja előtt ácsorog? Jaja, nagyon úgy tűnik. Vajon régóta ácsoroghat ott? Felgyorsította lépteit, itt már nem félt attól, hogy valami Ashida-féleség észreveszi.
- Szia! - köszönt oda méter távolságból a lánynak, majd halványan elmosolyodott. - Bocsi, siettem vissza, de úgy tűnik, megelőztél.
Várjunk, ő most hol is járt eredetileg? Ja persze, Ichironál! Oké, nehogy elszólja magát.
- Jobban érzed magad...? - kérdezte kissé bizonytalanul.

Morinaga annyira meglepődött Hayate hangját hallva, hogy még elfelejtett mogorvának lenni is. Még a száját is eltátotta, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, persze ahogy rájött sietve be is csukta. És még nevetni is elfelejtett, pedig tudva már, hogy kit rejt az álca igencsak mulatságos lehetett volna a dolog.
- Nincs érdekemben lebuktatni - préselte ki végül az ajkain. - De megvédeni se. Úgy fogok viselkedni, amivel magamat nem keverem bajba. Mint ahogy már korábban mondtam. Minden csak rajtatok múlik. Ó, és a változatosság kedvéért, ma időben induljatok el. Mondjuk menj fel most a szobádba, fog kézen a két csajszid, és gyertek máris le!

- Szia! - mosolyodott el megkönnyebbülten a lány. - Igen, sokkal! - túlzott. - Viszont... remélem neked nem szokásod a rossz hír hozójára haragudni... - kezdett bele félénken a lány.

- Már nincs sok idő hátra - vigyorgott Haruka, mire Tatsuya csak sokatmondón felsóhajtott.
A fiút nemrég igencsak meglepte a lány betoppanása, szinte alig ismert rá. Igazából... szó szerint leesett az álla, Harukának kellett a helyére pakolnia.
- Csak nem meglepődtél? - pislogott ártatlanul a lány, de ártatlannak szánt mosolya egyre szélesebbé vált. - Bizony, tudok én ilyen is lenni.
- Lá... látom - hebegte Tatsuya és nyelt egyet. A francba... legalább kicsit lehetne hosszabb az a szoknya, vagy egy árnyalatnyival mutatna kevesebbet az a felső, és akkor talán nem lenne ennyire kiütve. Érdekes lesz ez az este.
- Igen, tudom - rántotta vissza magát a jelenbe. - Amúgy szerintem ebben nem illik így keresztbe rakott lábbal ülni. Törökülésben meg pláne nem - nyelt egyet halkan.
- Látod, pont ezért nem sűrűn hordok ilyen ruhákat, korlátozzák a szabadságom. Huhh, nagyon kell vigyáznunk a gálán, bár még jó, hogy azért nem a legjobb étteremrészen vagyunk, ahol jobban kiszúrhatna ez az Ashida, de... szerinted tényleg jó ötlet elmennünk? Végtére is... rám lehet, hogy már így is gyanakszik.
- Talán tényleg jobb lenne kihagyni - bólintott a lehetőségeket fontolgatva Tatsuya. - Menjünk inkább fel a fedélzetre? Éjszaka még úgysem nagyon jártunk arra. Biztos ott is lesz valami, és ott talán könnyebb eltűnni, mint a kevés kijáratos étteremnél.
- Hmm... megfontolandó... - bólogatott lassan Haruka.

Hayate a férfi reakcióit látva egyre elégedettebb lett választásával. Csak remélte, hogy végül Emiko bocsánatát is elnyeri majd, álcával vagy anélkül. Ahhoz képest, hogy tényleg nem akart ma elmenni a gálára, most nagyon is oda készülődött.
- Értettem - felelte. - Bár a legtöbb késésünk nem volt szándékos, csak egyszerűen úgy alakult. Máshol meg már úgyis végeztem.
Hmm, gála... Morinaga remélhetőleg most visszafogja majd magát. Ha kiborítja valamelyik lányt, akkor arra most nagyobb esély van, hogy többen felfigyeljenek.
- Akkor még találkozunk - biccentett egyet a férfi felé, és megindult vissza a szobájukba.

- Szerinted szükségünk lesz még valamire? - kérdezte készülődés közben Yuuka. - Mármint kistáska, és annyi, nem? Meg ne felejtsünk el a macskának is valami vacsit adni, hátha idő közben megéhezik.
Körbefordult még egyszer a tükör előtt, és úgy találta, egész rendben is van.
- Remélem, Morinaga nem próbálkozik majd semmivel... - sóhajtott halkan. - Bár gondolom ez túl nagy elvárás lenne...

Daisuke mogorván kezdett készülődni.
- Már most utálom ezt a mai estét - jelentette ki. - A szabadnapomon berángatni, hogy csak még több edényt nyomjanak elém! Le merem fogadni, már előre tudták, hogy most majd kellek, azért is mertek ide szabadnapot adni. Szemetek! Imádom ezt a munkát, tényleg! Csak a végén nehogy megutáltassa velem a konyhát...

- Rossz hír...? - jelent meg aggódó kifejezés Hiroshi arcán, és hangjából is hasonló idegesség hallatszott ki. - Történt valami?

Morinaga is biccentett, és komótosan visszasétált befejezni a whiskeyjét. Hm... tényleg nagyon igyekszik a fiú... De végtére is az életéről van szó. Fiatal még a halálhoz, hogy ne csináljon elég hülyeséget, hogy megakadályozza a bekövetkeztét.

Hayate nagy léptekkel indult meg visszafelé. Jó lenne még ott találni a lányokat és ráébreszteni őket, hogy ez tulajdonképpen ő, mert igencsak érdekes lenne a vacsorán magyarázkodni, ha mondjuk rászólnak, hogy ez nem az ő asztala. Másrészt érdekes lenne látni az arcukat, hogy mit szólnak hozzá. Bár azt talán így is megnézheti. Megint muszáj volt hozzányúlnia szakállához, csak hogy ellenőrizze, a helyén van-e. Persze ott volt. Még szép, hisz profi cuccal lett felrakva. Csak a végén nehogy mégis a levesében kössön ki...

- Ah, nem annyira rossz - sietett a válasszal Ayumu. - Ne gondolj olyasmire, csak... mégis be kell ma mennünk dolgozni. A gála miatt... Sokan lesznek, és... kell a segítségünk. Viszont jó hír, hogy kapunk érte bónuszt! Most minden pénz sokat számít nektek nem? - kérdezte, de alighogy kicsusszant a száján, megrezzent. - Jajj, ezt... nem kellett volna... sajnálom... nem úgy értettem...

- Úgyis fog - felelte Emiko. - Szóval készülj fel! Oké... - elszántan szembefordult a lánnyal. - Terv! Kell egy stratégia. Mit cisnálunk, ha szekál? Unottan válaszolgatunk? Ignoráljuk? Mosolyogva kicselezzük? Kell egy terv, amihez mindenképp ragaszkodunk, és nem hagyjuk kiugratni magunk, akkor nem lehet baj. Ha nem zökkent ki, akkor nem tud felidegesíteni. És... ha legalább az egyikünk észnél van, az helyrerázza a másikat. Ketten menni fog!

- Ugyan, pedig nagyon is igazad van - mosolygott megkönnyebbülten Hiroshi. Rosszabbra számított. - Tényleg meg kell ragadnunk minden lehetőséget, főleg hogy a csapat egy része nem is dolgozik. Odakint nehezebb lesz. Amúgy mennyire szokott ilyenkor nagy lenni a felhajtás? - hangjában alig észrevehetően ismét felbukkant az aggodalom. Csak remélte, hogy ez az Ashida nem nagyon bárba járós típus, mert elég nehezen tudná álcázni magát vagy akár eltűnni, ha egyszer csak előtte teremne. Hehh, már ha tudná, kitől is kell tartania...

Yuuka lelkesen bólogatott és abban a pillanatban Emiko elszánt szemeibe nézve maga is elhitte, hogy tényleg képes erre, tényleg ki tudja bírni Morinaga szóbeli támadásait.
- A mosolyogva kicselezés nem tudom, mennyire menne, de nem hiszem, hogy azzal kéne próbálkoznom, mert félek, kiesnék a szerepből. Úgyhogy inkább a másik kettő közül kéne valamelyik, azzal talán meg tudok birkózni. Tudom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű, de sikerülnie kell! Most már kezdjük átlátni a próbálkozásait, talán valamennyit az is segít.

Oké, szóval milyen ürüggyel hívhatná ki Natsut, ráadásul feltűnés nélkül. Nami sokat agyalt, de mire odaért egészen elégedett lett az eredménnyel.
- Jó estét! - köszönt az étterem ajtajánál vigyázban álló alkalmazottnak. - Ne haragudjon, de lehetséges lenne pár szót váltanom az asztalom pincérével? Tudja a vőlegényemmel vagyunk itt és... rettentően boldoggá tenne, ha lehetne egy speciális kérésem számára erre az estére...
Igyekezett a lehető legbájosabb lenni, de Natsukinak az ilyesmi valahogy mindigis jobban ment. Ráadásul nem is lesznek jelen az estén így... ez akár még nagyon-nagyon balul is elsülhet, ha most jól megjegyzik őt. Bár... ő egy szóval se mondta, hogy a speciális kérés ide vonatkozik...
A férfin látszott, hogy habozik, de aztán kelletlenül felelt.
- Megnézem mit tehetek. Hanyas asztalnál vannnak?
- 28-as. Azt hiszem a japán pincérlánnyal értetném meg a legkönnyebben magam, tudja nem túl jó még az angolom...
A férfi udvariasságból megdícsérte, hogy nincs semmi gond a nyelvtudásával, aztán eltűnt az ajtó mögött, ígérve, hogy megpróbálja előkerítetni a lányt. Nemsokára vissza is tért, mondván, hogy folyamatban van a dolog. Nami nem tehetett mást, mint türelmesen várt. És reménykedett. Főleg, hogy ne kapjon valaki mást a nyakára! Ó, ne, és ha itt előtte kell beszélniük? Remélte, a férfi nem tud japánul... Bár akkor lett volna kedves, és átvált az ő nyelvére, nem?

- Hát elég durva... Ilyenkor szinte mindenki eljön egy italra, valamelyik bárba, hihetetlen a hajtás, és... jajj... kimerült vagy? - kérdezett vissza aggódva. - Igyekezni fogok, szóval... ha fáradt vagy, csak szólj és... tudod, msot sokan leszünk, többen, mint megszoktad, el fogunk bírni a tömeggel, és én most kipihent vagyok, egy kis plusszal elbírok...
Na persze, ebbe majd pont belemegy... hogy majd egy lány ledolgozza a részét... Ayu, mért nem találtál ki jobb szöveget?!

- Ha ignoráljuk az csak felidegesíti, és egyre durvábban próbálkozik - vélte Emiko. - Akkor válaszolgassunk neki, de csak röviden, kevésbé informativan. Akkor közvetlenül nincs mibe belekötnie. Mit szólsz? És akkor pókerarc. Oké. Akkor ha ez jó, szerintem indulhatunk is. Ja, persze kaja a macskának... Ó, és a táskám... Jajj, az valahol még a szobámban van. Pillanat, előkerítem...

- Nem, most egész kipihent vagyok! - hazudta ismét mosolyogva Hiroshi. Ja persze, nem túl sokat aludt az éjjel... De mindegy, amíg ez nem látszik, addig nincs baj. - Csak tudni akartam, mire számítsak. Huhh, ezek szerint nagy lesz a sürgés-forgás!
Ami neki természetesen jó, hisz a forgatagban azért nehezebb lesz kiszúrni őt. Helyes, helyes. És ha ennek az az ára, hogy többet és gyorsabban kell dolgoznia, akkor megteszi. De nem mondhatja el Ayumunak, mi miatt aggódik.
Pedig az 'ilyenkor szinte mindenki eljön egy italra' szavak szinte ott villogtak a szeme előtt. Reméljük, hogy Ashida nem tartozik a szinte mindenkibe. Vagy legalábbis azt, hogy egy másik bárt szokott látogatni.

- Okés, akkor... megvárlak kinn, amíg átöltözöl - mondta kissé pirulva a lány. Bár... voltaképp... nem tudta mért pirul. Na jó, tudta... Most hogy így együtt vannak... mármint... csak átsuhant a fején, hogy voltaképp... pedig nem is, mármint nem mintha arról lenne szó, hogy bejöhetne a fiúhoz, amíg az öltözik... szóval nem is tudja mért suhangatnak ilyenek...

- Rendben - értett egyet Yuuka, és rábólintott a tervre. - Addig én adok a cicának.
A konyhába indulván egyre csak azt ismételgette "menni fog, menni fog", és úgy érezte, ez használt is. Nem sokat időzött a macskatálnál, korábban már előkészítette a vacsorának valót, így már igazából csak a tálba kellett raknia, meg friss vizet kikészítenie.
Már épp visszalépett volna a nappaliba, de még a konyhában megtorpant.
A fiatal, ismeretlen férfi az imént jöhetett be, amikor egyikőjük sem tartózkodott itt, és most épp elfordult, hogy betegye maga mögött az ajtót.
Yuuka elhűlve húzódott vissza a konyhába és még levegőt is félt venni. Mi van... mi van, ha ez az az Ashida, vagy ki? Mi van, ha valahogy mégis rájuk bukkant? Hogyan tudná figyelmeztetni Emikot...?

Hiroshi észrevette Ayumu pirulását, és mosolya most már jóval őszintébbre váltott. De azért az ő fejében is motoszkálni kezdett valami...
- Sietek - vágta rá gyorsan, és már el is tűnt az ajtaja mögött. Lassan kiengedte a nemrég beszívott levegőjét, és már indult is az egyenruhája felkutatására. Alapból sokkal hamarabb felöltözött, mint mondjuk Ichiro szokott, de most még a normális tempójánál is előbb végzett. Még egyszer nagy levegőt vett, és visszament a folyosóra.
- Mehetünk - szólt Ayumuhoz, és rövid tétovázás után megfogta a lány kezét. - Úgy tűnik, hosszú éjszakánk lesz.

- Csak az ágyamon volt, úgyhogy ezzel gyorsan... - kezdte Emiko kilépve, de ahogy felpillantott a táskájáról elakadt a szava. Ki ez a pasas? Nem hallotta a kopogást... Értetlenül Yuukára pillantott, de a lány riadt arca nem nyugtatta meg úgy igazán.

- I... igen úgy tűnik... - hebegte a lány. Még mindig ne tudott elrugaszkodni zavarbaejtő gondolataitól, és a fiú se segített rajta e tekintetben. - Sajnálom, megszokták, hogy én túl könnyen ugrasztható vagyok, és most miattam rád is mindent rádsóznak...

Igen, kétségkívül tényleg érdekes arcot vág... - vonta le magában a következtetést Hayate, miután Emiko arcára pillantott. Hamarosan Yuuka rémült tekintetét is észrevette.
Oké, jobb lesz, ha nem ijesztgeti őket, a végén még... huhh, Emikonál van pisztoly, nem? Nehogy a végén még lelője!
- Ó... sajnálom, nem akartalak megijeszteni titeket. Talán jobb lett volna kopognom, de már megszoktam, hogy szabadon bejöhetek...
Yuuka szemei ha lehet, még jobban elkerekedtek. Ez a hang... De hát hogy a francba lehetne ez a valaki Hayate?! Emikora pillantott, mert nem igazán értette, mi is folyik itt.

- Semmi gond - felelte Hiroshi. - Mostantól úgyis szeretnék minél több időt eltölteni veled, és ha munka közben annyira nem is tudunk beszélni, de végtére is ez is egy lehetőség erre.
Bár meg kell hagyni, jobban örült volna, ha csak kettesben róhatnák a folyosókat vagy a fedélzetet, de hát ez van. És tényleg szükségük is van a pénzre. Csak remélte, hogy sem Ashida, sem Shinji nem bukkan fel aznap éjjel a bárban.

Emiko mozdulatlanná dermedt, csupán a pupillái nőttek háromszorására. Túl sok gondolat ötlött egyszerre a fejébe, ahogy meghallotta a fiú hangját. Egyszerre túl nagy volt a megkönnyebbülés is, és szégyelte is magát, és... ehhez képest az ő sminkje igazán semmi!
Azon kapta magát, hogy a kanapéra ejti a kistáskáját, és Hayate elé iramodott. Egészen előtte torpant csak meg, és újra mozdulatlanul, kimeredt szemekkel vizslatta. Aztán lassan felemelte az egyik kezét és az arcához közelítette, de mielőtt oda ért volna, megállt a levegőben. Mi van, ha van rajta valami... izé... smink... és leszedi? Megremegett a keze, és sietve hozzábújt a fiúhoz. Legszívesebben beledörgölte volna az arcát, de az meg az ő sminkjének nem tett volna jót...
- Te idióta!

- Igen, én is. Talán jobban el kéne gondolkoznom az ideköltözésen... Talán körbe kéne néznem itt is munkatéren, hogy egyáltalán mennyire esélyes ez bevándorlóként. De... segítség nélkül engedélyt szereznem... - felsóhajtott. - Korai lenne még Morinaga-santól segítséget kérnem. De máskor meg... talán késő... Pedig nem tudom, hogy oldhatnám meg ezt nélküle. Nagy elismertség kell ahhoz még ebben a munkában is, hogy... ráadásul, ha kikerülök Morinaga-san szárnyai alól talán... sok más helyről is kikerülök... Akárhogyis... Nem zárhatom ki őt az életemből, ha veled akarok maradni... Szóval... - keserűen elmosolyodott. - Ő biztos jól tudja, hogy még mindig sakkban tart, igaz? Ő pont ilyen ember, igaz? És még csak nem is sejtettem...

Hayate nem pont erre számított. Nem tudta volna megmondani, pontosan mire, de nem igazán erre. De esze ágában sem volt panaszkodni. Csak egy pillanatig tétovázott, majd viszonozta is az ölelést.
- Az bizony, jó nagy idióta... - értett egyet a lány megállapításával. - Előbb is eszembe juthatott volna, és akkor nem kellett volna felhúzzalak.
Yuuka arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg. Örült, hogy Hayate mégis talált rá módot, hogy velük jöhessen és annak is, hogy úgy tűnt, Emiko haragja kezd semmivé válni.
Ekkor érezte, hogy valami szőrös dörgölőzik a lábához.
- Jé, te eddig is itt voltál? - kérdezte halkan a cicát. - Nocsak... Na gyere, itt a vacsi, addig biztos elég lesz, míg elleszünk.

Ahogy Yuuka elkalauzolta a cicát, Emiko halkan megszólalt.
- Sajnálom... én... én tényleg egy idióta voltam... tudom, hogy fontos dolgod volt, és... amúgy sem kellett volna hagynom, hogy egyedül rohangász, ez mindannyiunknak fontos, nem csak neked kéne dolgoznod vele. És... egyébként sem olyan fontos egy gála, még csak... még cska nem is az én stílusom, nem tudom, hogy voltam képes így beleélnem magam, és... főleg... veled veszekedni miatta... mikor nem is te tehetsz róla.
A fiúra emelte a tekintetét.
- Annyira... hülyén viselkedtem... Végig tudtam, csak... nem tudom... én... nem bírtam leállítani magam...

- Volt, hogy én is azt hittem, tisztességesek a szándékai - sóhajtott Hiroshi. - Legalábbis már amennyire tőle telik. De aztán hallottam a többiektől, hogy miket művel, utána abba is bepillanthattam, miket tett még. Szépen kimutatta a foga fehérjét. És attól tartok, ami a 'segítségnyújtását' és a sakkban tartást illeti, igazad van. De ugye nem csak miattam csinálod...? Ugye nem csak ezért tennél így? Ez azért... végső soron nem kis áldozat.
"És... és mi van, ha ezúttal kérne is valamit cserébe...?"

Ayumu elmosolyodott.
- Miattad és miattam. Tudod eddig taszított a gondolat, hogy elutazzak otthonról, legalábbis örökre, de... Most meg, hogy tudom, ott lesz valaki, akit szeretek... máris hiányzol... Így már... másként érzek az egésszel kapcsolatban. Nem mondhatom, hogy csak miattad van, mert... én is úgy érezném jól magam. Csak még... erőt kell gyűjtenem. És át is kell gondolnom. Túl friss még minden. Te... és Morinaga-san változása és... a szüleim... na jó, az... csak feltépett seb, de... nem tudom, hogy amit most érzek az mennyire lesz igaz hosszú távon is. Nem kéne elkapkodnom a dolgokat, még ha most úgy is érzem ezek... Akkoris, annyira távoliak tőlem ezek a gondolatok, helyre kell tennem magamban őket... És a régieket is.

Hayate keze már indult, hogy végigsimítson Emiko haján, de most ő torpant meg, és ujjai inkább visszatértek a lány hátára.
- Nekem sem kellett volna annyiban hagynom - vette ő is halkabbra a hangját. - Igazából... nem igazán fűlt a fogam ehhez az egész jelmezesdihez, de be kellett látnom, hogy egyáltalán nem csak a gálán fenyeget minket veszély, hanem mindenhol ezen a hajón. Még jobb is így. Ráadásul Morinaga asztala mégiscsak kitüntetett asztal, szemet szúrhat, ha eltűnik onnan valaki, főleg ha az a valaki a két hölgyemény testőre. Megint nem gondoltam bele rendesen a dolgokba. Ha nem hánytad volna azokat a szememre, nem hiszem, hogy rászántam volna magam. Szóval, úgymond miattad kerültem végül is nagyobb biztonságba - viszonozta Emiko pillantását. - És meg kell hagyni, nem először...

Hiroshi lassan bólintott. Igen, mindez teljesen érthető volt, és nem is várta volna el, hogy Ayumu most rögtön döntsön. Tényleg sok mindent kellett elrendeznie magában, és először tényleg rá kellett jönniük, mennyire esélyes számukra a közös jövő. Mert most még lehet, hogy bizakodók, de mi van, ha ez később megváltozik? Nem tudhatják biztosra, még nem. És ez tényleg túl súlyos döntés ahhoz, hogy csak így elhamarkodja.
- Megértem - mondta ki hangosan is. - Nekem is bőven van még mit elrendeznem, és ki kell derítenem, hogy egyáltalán tudok-e magammal valamit kezdeni Amerikában, vagy sem. Lehet, hogy eleve bukott ügy az egész, és akkor is hiába jönnél hozzám. De lehet, hogy valahogy mégis sikerülhet. Mindkettőnkre sok minden vár még...

- Eltúlzod - pirult el Emiko, aztán leplezendő zavarát sietve hátrapillantott. - Jajj, en elkésünk! - sietett a táskájáért. - Tényleg indulnunk kéne! Feltűnő, ha késve érkezünk!
Majd később megkérdezi, hogy a többiekkel mi van. Hogy ők jönnek-e.

- Nem lehet bukott ügy, valahogy... biztos megoldjátok! Sokan vagytok! És sok mindenen átmentetek már, lehetetlenebbnek látszó problémákon is! Ti... ti tényleg csodálatosak vagytok! Ó... azt hiszem... jobb, ha ezt a beszélgetést eltesszük későbbre - pillantott fel Ayumu a bár bejáratára.

Most már Yuuka is előbújt a konyhából és ő is indulásra készen várakozott.
- Macska letudva - bólintott, majd Hayatére pillantott. - Komolyan mondom, meg sem ismertelek...
- Az jó, ha már titeket is sikerült megtévesszelek - mondta a fiú. - Akkor már csak beválik Ashidánál is. És azért Morinagának is bemutatkoztam, hogy ne nagyon lepődjön meg, ha hirtelen beállítok veletek. Legalább tudom, hogy nem fog leleplezni, mert tudja, hogy abból ő sem biztos, hogy teljesen jól jönne ki.

- Egyetértek - felelte Hiroshi, és nagy levegőt vett. Minden rendben lesz, nyugi. Nyugi... - Akkor hát munkára! - mosolyodott el, és úgy érezte, egész hitelesre sikerült. - Ez a sok iszákos csak arra vár, hogy rendelhessen tőlünk.

Emiko kissé riadnak tűnt.
- Beszéltél Morinagával...? - kérdezte halkan. - De ugye...? Szóval, akkor... nincs semmi baj, ugye? Nem veszekedtetek, vagy valami...

- Jajj, de gonosz vagy! - nevetett Ayumu. - Azért ez csak halkan innentől, jó? Vagy inkább sehogy. Na gyere!
Megindult előre, és mosolyogva intett már ott várakozó két kolléganőjének. Hű Hiroshi, ma este csupa csajjal... Csak el ne bizonytalanodj!

- Nem - intett nemet Hayate. - Talán ha egy-két percet töltöttem nála. Még csak be sem szólt, pedig már vártam. Lehet, hogy a vacsorára gyúr - húzta el a száját. - És megemlítette, hogy lehetőség szerint most ne késsünk, de szerencséjére úgyis indulófélben vagyunk.

Nami alig bírta elrejteni megkönnyebbült mosolyát, mikor Natsuki megjelent. Direkt kicsit odébb várakozott, hogy ne rángassa el feltűnően a lányt, mikor beszélni kezdenek. Azért még ha innen nem hallja miről beszélnek, és talán nem is érti a nyelvet az a pasi, azért mégis csak jobb, ha igyekszik udvarias lenni. Modorosan köszönt Natsunak, és igyekezett olyan nyelvezetet is használni, mint egy idegennel szemben szokás. Tömören informálta a lányt a dolgokról, aki aggodalmas arcot vágott, Nami örült, hogy pont Natsu van háttal a pasinak.
- Kizárt, hogy meg tudjak lépni innen. Egy perc szünetet nem adnak nekem, a kötelező ebédszüneten kívül a betegségem miatt. Mégis hogy tehetném meg, hogy ma nem szolgálok fel? Még arra is morogtak, hogy most kijövök, pedig már készen állnak az asztalok, semmi dolgunk nincs... Még arra se tudok elugrani, hogy átsminkeljem magam valami tőlem távolira, meg... igazából arra már idő se lenne. De... gondolod, hogy felismer engem? Mármint... tudja, hogy nézünk ki?
- Csak van valami adatbázisa a B... mármint... Tud..ja...
- Igen - bólintott Natsuki.
- Talán az iskolai képek.
- Lehet, de azon azért annyira nem vagyok túlsminkelve...
Nami igyekezett nem elhúzni a száját. Még, hogy nincs...
- Hát... nem hangzanak túl jónak az esélyek. Óvatosnak kell lennie!
Áh, ér bármit is ez a magázódós dolog, ha amúgy tök személyes dolgokról beszélnek? Ez olyan gáz... Bár nem úgy néz ki, mintha a pasi nagyon közbe akarna vágni, vagy valami. Nem is igazán érdeklo őt a dolog.
- Hát, azért csak óvatosan... - ismételte magát Nami. - Ó, és még valami... Hogy miért hívtalak ki, meg ez amúgyis jól jön... Shinji nincs ma túl jól, és nem akarok nélküle eljönni a gálára, ezért meg lehetne oldani, hogy felküldjenek valamit? Mármint valami "gálásabb" vacsorát... Nem akarunk kimaradni belőle... Azt hiszem, ez elég extra, és érthető kérés ahhoz, hogy lejöjjek érte, ha már a vőlegényem szegény nincs jól...
- Oké, elintézem - bólintott Natsu.
- Köszönöm - hajolt meg enyhén Nami. Elköszönt mindkettőtől, és visszaindult a szobájába. A fenébe... Sokat nem tudott elérni. Csak figyelmeztette a lányt, de... hogy legyen óvatos, ha azt se tudja, ki az ellenség? Ez így még nehezebb, mint a szigeten!

Hiroshi ha teljesen nem is, de azért már egész magabiztosnak érezte magát a koktélok világában. Az már nem is nagyon bátorította el, ha figyelték munka közben, de most csak remélni tudta, hogy nem ront majd túl sokat az idegességtől. Szépen összeszedi magát, és minden rendben lesz. Csak magabiztosan, az a lényeg! Egy bénázó illető nagyobb figyelmet kelt, mint az, aki jól végzi dolgát, szóval hajrá!