10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Nem, igazából most tényleg csak elbambultam - mosolygott bocsánatkérően Ichiro. - Legalábbis nem érzem annyira álmosnak magam. Bár... nálam mondjuk sosem lehet tudni. De közben tessék, itt a vacsorád. Jó friss!

- Nah, legalább egy kis pihenőidőt kapunk, ha vacsora után úgyis jönni fognak még - mondta Hiroshi. - Huhh, hogy elkezdett már kiürülni a helyiség!
Örült, hogy Ayumu nem kérdezett bele jobban a témába, mert nem szívesen fedte volna fel ezeket a történeteket. Legalábbis nem mindet. Mondjuk azokat alapból kihagyta volna, amiben őt szivatták meg. Ichiro meg biztos pont azokat mondta el Miharunak, és a saját magát érintőeket hagyta ki. Ehh...

Emiko meg akarta magyarázni a helyzetet, de Hayate megelőzte, és jobbnak látta ráhagyni a dolgot, mégha nem is értette, mért jobb ez így. Kivételesen próbált beszélgetést kezdeményezni, ami Morinagát is igencsak meglepte.
- Milyen szokott lenni egy ilyen gálavacsora? Különlegesebbek az ételek? Több fogás van? Már eddig is alí bírtam mindet megkóstolni!
A férfit tényleg nagyon sokkolhatta a hirtelen váltás, mert belefogott a magyarázatba, mindenféle csípős megjegyzés nélkül. Csak akkor állt le vele, mikor megérkezett a pincérük, és felírta, mely előételre esett a választásuk.
- Ez különös - morfondírozott. - Merre lehet Natsuki?

Hayate örült, hogy sem Emiko, sem Yuuka nem feszegette a témát és nem próbáltak magyarázkodni. Nem akarta, hogy Morinaga tudja azt, hogy beszélt Hiroshival, azt meg pláne nem, hogy kikövetkeztesse azt, hogy Ayumuról van szó. Előbb meg kellett tudnia, mi történt. Bár az tény, hogy Morinaga reggel nem volt jókedvű. Vajon emiatt lett volna...?
Emiko érdeklődő kérdése kicsit őt is meglepte, de végül elégedetten bólintott magában. Natsuki említésére viszont ő is felpillantott. Tényleg nincs itt. Elért volna hozzá az információ Ashidáról? Ügyes. Csak nehogy baja legyen utána belőle, hiszen már így is hiányzott a munkából.
- Lehet, hogy másik asztalnál szolgál fel...? - vetette fel halkan Yuuka. - Bár... nem túl valószínű - vallotta be utána halkabban.

- Köszönöm! - vette át a tálat Miharu, és azonnal neki is látott. Ha nem lennének a fájdalmai, na meg nem félne a következményektől, minden téren, akkor azt mondaná ez a világ legjobb dolga: csak enni, aludni, kiszolgálják, szórakoztatják... Bár kéne valami olvasnivaló is...

- Ahamm. Úgyhogy addig mesélhetsz nekem az osztályodról! - fordult várakozón a fiú felé Ayumu.

- Biztos valahogy kibulizta magának, hogy a legdurvább napon ne kelljen dolgoznia - jegyezte meg Morinaga rosszmájúan. - A hízelgéshez nagyon ért...

Ichiro is letelepedett szokásos székére, és vidáman tette térdeire saját vacsoráját.
- Akkor hát jó étvágyat! És utána akkor mesélsz kicsit erről a felhajtásról, ami most odafönt megy?

- Mármint... a teljesről, vagy arról, hányan maradtunk? - kérdezte Hiroshi, de igazából meg sem várta a választ, hanem folytatta. - Tizenheten jutottunk ki, és ebből mindössze öt az, aki lány. Plusz van ugye az újonnan látott csapattársunk, akit az imént láthattál is. És hiába vagyunk egymás társaságára kényszerítve, vannak olyanok, akik még mindig nem kedvelik egymást túlzottan, vagy pont emiatt a 'játék' miatt lettek ellenszenvesek egymás iránt. Túl sok minden történt pár nap leforgása alatt...

- Vagy csak nem akar bajba kerülni... - jegyezte meg Hayate. - Pontosabban lebukni. És meg is értem, hogy nem szeretne feleslegesen kockáztatni.

- Ahm, köbbe is tudok - mondta Miharu enyhén teli szájjal, és igéretéhez híven igyekezett is összeszedni, mi minden zajlik ilyenkor odafenn. Kicsit bele is fájdult a szíve, mikor az ő előadásukhoz ért.
- Azért... kicsit meglepett, hogy egyik lány se jött megnézni, hogy vagyok... - eresztette leljebb a villáját. Elgondolkodva meredt a táljára. Talán... tényleg az egész csak a munkáról szólt, meg vetélkedés... de most, hogy már nincs útban...

- Tizen...heten? - rezzent össze Ayumu, és kicsit hátrébb húzódott, mert így is suttogtak, de azért ez mégse az a téma, amit... Lehet, hogy nem itt kéne firtatnia. - Sajnálom, ez biztos nem olyan, amiről szívesen beszélnél... Nem szabadott volna megkérdeznem.

- Igen, ez kicsit engem is meglepett... - mondta Ichiro. - Talán... talán csak azért, mert ők is azt a hamis történetet hallották vissza, de... ezek nem is próbáltak megbizonyosodni róla, hogy igaz-e.
Oké, valamivel meg kéne őt vigasztalni, mert ezzel talán csak rontott is. De mivel? Hátöö...
- Viszont helyettük kaptál a nyakadba egy ilyen fess fiatalembert - húzta ki magát. - Aki egy egészen picikét lökött, de annyi baj legyen!

- Hmm, végülis ja, hülyén állna rajta a szakáll... - vélte Morinaga. Emiko megütközve nézett a férfire. Ez most... egy vicc akart lenni? Morinaga poénkodik? Mi... mi a fene ütött bele?! Csapda...? Elbizonytalanodva pillantott Hayatére. Na és az a pasi? Itt van már vajon? Jajj, ez így olyan félelmetes.

Miharu keze mintha megremegett volna egy kicsit Ichiro szavait hallva, aztán sietve enni kezdett.
- Fess, persze... Ha már az öcsikém vagy, ideje lenne tényleg egy jóképű fiatalembert faragni belőled, különben oda a maradék kis hírnevem is!

- Egy részüket már úgyis ismered - mosolygott halványan Hiroshi. - Meg örökké úgysem álltam volna meg a hallgatást róluk. Csak még igazából nem nagyon merek beszélni, mert ha csak egy kicsit is hangosabban beszélek a kelleténél... Nos igen, az nem lenne túl jó. Mesélek neked, csak... lehet, hogy mégsem itt a bárban kéne.

Hayate szemei is kissé elkerekedtek meglepetésében. Nocsak, ezt nem várta volna...
Hogy ne látszódjon rajta pillanatnyi zavara, feltűnésmentesen igyekezett körbenézni. Asztalról asztalra siklott a tekintete, de még mindig volt jó pár olyan, aminél nem ült senki.
- Még nincs itt - fordult vissza asztaltársaihoz, de ekkor megakadt a szeme a bejáraton. - De, mégis. Épp most lép be az ajtón a feleségével. Kíváncsi vagyok, hol ülnek, csak hogy milyen messze voltunk eddig tőlük.
Yuuka máris elsápadt, és a kelleténél talán egy kicsit gyorsabban fordult az ajtó felé. De legalább igyekezett nem túl szembetűnően felmérni a férfit. Ő az...? Ő az, akitől félniük kell?
Halkan nyelt egyet, és nagy nehezen elszakította tekintetét a férfitól.

- Hé! - húzta el a száját Ichiro. - Most miért? Bár... ehh, mikor először megláttál, akkor is csalódtál, mert nem vagyok olyan bishi, mint például Hiroshi. Ejnye-ejnye. És mégis hogy képzeled ezt a merényl... vagyis műveletet? Sebészkés alá nem fekszem, ezt előre kikötöm!

- Igen - bólintott Ayumu. - Majd akkor es... vagyis holnap azt hiszem. Az esténk már elszállt ezzel a melóval... - halkan sóhajtott. - Most az egyszer nem bántam volna, ha nemet mondhatok...

- Hát igen, én is kibírtam volna e nélkül a műszak nélkül - bólintott Hiroshi. - De haladunk, és lassan már telik is az idő. Tényleg...! Mondd, hogy holnap nem reggel kell kezdenünk...!

Emiko inkább oda sem nézett. Csak feltűnést keltene... Nos... hát igen... nehéz volt megállnia...
- Na és, hogy telt a napja Morinaga-san? - érdeklődött udvariasan, hogy elterelje a saját figyelmét. Most a férfi húzta fel kissé a szemöldökét.
- Nem a legkellemesebben - felelte. - Ahhoz képest, hogy nyaralni jöttem, csupa kellemetlenség ér. Szétszórt asztaltársak, mindenlébenkanál látogatók, kellemetlenül szaglászó régi ismerősök... És persze sehol egy kis hála a segítőkészségemért. Ideje lenne helyrebillenteni az egyensúlyt.
- Ki tudja, az talán épp most történik...
Emiko nem bírta megállni a megjegyzést. Pedig olyan magabiztosan jelentette ki nem is olyan rég Yuukának a közös haditervet... Morinaga baljóslatúan hallgatott.
- Talán még mindig úgy járnék jobban, ha lebuknátok...
Emiko arcából kifutott valamennyi vér. Lassan ingatta meg a fejét.
- Ezt maga sem gondolja komolyan.
- Talán. Van pár ember, aki nagyon bosszant. Nem szeretem, ha elveszik tőlem, ami engem illet. Lehet, hogy jobban tennétek, ha hajlandóak lennétek egy valószínűleg számotokra sem túl előnyös személyről, és akkor talán megenyhülök.
Miért nem lehet csak ez az egy este kellemes?! A fenébe is! És ő szúrta el az egészet!

- Hát... - gondolkozott el Miharu. - Rád férne egy kis mozgás például. Kéne valami jó sport, nincs semmi izom rajtad! Csak eszel és alszol... Talán az álomkórosságodból is kigyógyít a jó levegő, meg a mozgás! És mondd csak, mennyire szoktál rendes ételeket enni, nem ilyen gyorskajákat, hm?

Hayate komoran pillantott Morinagára. És az a gáz, hogy még meg is tudná úszni. Amilyen befolyásos, még azt is elhitethetné Ashidával, hogy csak azért csalta lépre a kölyköket, hogy aztán átadhassa őket neki a dicsőséggel együtt. És ez még csak egy azon sok lehetőség közül, amiket simán bevethetne, és még jól is jönne ki a dologból.
Viszont az az illető... Elvett valamit, ami őt illeti? Mi lehetett az? Vagy... ki? Mi a szart akciózott Shinji?! A francba, ő meg tudott róla, és mégsem állította meg...! Ha most emiatt szívnak...
- Ha egy ember bukik, akkor mindnyájan bukunk - jegyezte meg végül. - Ha Ashida rátalál arra a bizonyos személyre, nem fog leállni. Tovább folytatja majd, ha megérzi a zsákmány illatát. Sőt, talán már meg is érezte... - gondolt vissza a Haruka által meséltekre. - Nem fog alkuba bocsátkozni.

- Hátööö... A reggeli futás suliba az sportnak számít? - Ichiro zavartan vakargatta a tarkóját. - Ha nem, akkor... hát az esetben nem igazán vagyok egy sportember. Basszus... tényleg csak ennyiből álltak a napjaim? Ehh, úgy tűnik. Na meg a hülyéskedésből. De sport... Mégis mi illene hozzám? Nem igazán voltam a tornaórák sztárja, ha szabad így mondanom. - Ami meg a kaját illeti... ööö... izé... oké, lehet, hogy tényleg kicsit egészségesebben kéne élnem... De ha egyszer jó az ízük, és még gyorsak is!

- Nem kell ehhez Ashida... - jegyezte meg csendesen a férfi.
Emiko ijedtebbnek érezte magát, mint bármikor a mai nap... vagy tlaán még az elmúlt két napban is... Most komolyan... hagyjanak valakit a sorsára... vagyis valószínűleg kinyiffani, hogy a többiek...? Nem bírta megállni a kérdését.
- Kiről van szó?
De amint kimondta érezte, hogy rossz húzás volt. Ez most olyan... hogy választól függően ő még akár bele is egyezne... Hogy sodorhatta ilyen helyzetbe Yuukáékat a kíváncsiságával? Sietve lehajtotta a fejét, de már késő volt.
- Ha azt mondom, nem ül ennél az asztalnál, de még csak nem is a kis gyerekkori barátod, neked már megfelel, nem?
Emiko összerezzent.
- Nem... - mondta halk, rekedtes hangon. Nem tűnt maximálisan őszintének.

- Ahj, muszáj lesz hamar kitalálnom, hogy hogy költözhetnék Amerikába! Ha nem főzök rád, sose fogsz egészségesen étkezni! De addigis beszélek majd a barátaiddal... - ijedten hallgatott el. - Mondd, hogy ugye lányok is vannak köztetek!

Ha nem is tudta biztosra, de az elmúlt napok történései alapján Hayate egyre jobban Shinjire tippelt volna. Neki sem volt a szíve csücske a srác, de akkor is a csapat része. Bár tény, hogy legtöbben tényleg szívesen megszabadulnának tőle, vagy legalábbis közömbösen szemlélnék a távozását, de ha ennyire feldühítette Morinagát, akkor nem lesz hosszú életű, ha hátra marad. Kivéve, ha Morinaga alaposan szeretne rajta megbosszulni mindent, mert akkor természetesen életben tartaná még egy ideig.
- Nem szeretnénk több embert veszteni, bármilyen is az illető - mondta. - Így is kevesebben maradtunk, mint kellett volna. És szerintem még az ő érdekében is felszólalnának páran közülünk, szerintem ez bárkiről elmondható nálunk.
Hupsz... Ennyiből ugye még nem lehet rájönni, hogy ő sejti, hogy Morinaga kire célozgat? Mert a végén még elgondolkodna rajta, hogy ő, Hayate minderről honnan tud, és mi köze van hozzá. Lehet, hogy ezzel most még ő is ront a helyzeten...
Yuuka értetlenül hallgatta a párbeszédet. Ki lehet az...? Kiről van szó? Ezek szerint nem Benawi, de... de akkor is... ki az? És Emiko... csak kíváncsi, vagy tényleg megfordult a fejében ez a lépés?

- Ööö... vannak - bólintott tétován Ichiro. - De várj, várj, várj! Ugye nem akarod rávenni őket, hogy pesztrálgassanak?! Na ne már! Nem vagyok már gyerek...! Legalábbis annyira nem. Csak kicsit lökött, de az még belefér. Tényleg ki akarnál költözni...? - vette halkabbra a hangját. - Jól van, akkor egyszerűen csak elrabolunk.

- Még az ő érdekében is...? - Morinaga kíváncsian pillantott fel Hayatére. - Hallgatlak.
Emiko bocsánatkérően pislogott Yuukára. Úgy döntött, ma inkább már csendben marad, mielőtt még nagyobb bajt kever. Pedig még csak az előételnél járnak!

Remek, most magára vonta a figyelmét... De legalább nem Emiko van tovább soron. Na most viszont valahogy ki kéne másznia ebből... Oké, mondjuk általánosíthat.
- Bárki is az illető, le merném fogadni, hogy van legalább egy olyan ember, aki kiállna mellette - kezdett a magyarázatba. - Persze csak a megfigyeléseimre alapozhatok, de azok alapján erre a következtetésre jutottam. Még engem sem hagytak hátra, egyszer sem, még akkor sem, mikor megtudták, ki vagyok.

Ashida újra meg újra körbepillantott a helyiségben. Egyelőre semmi gyanús jel... Egyelőre. De az nem jelenti azt, hogy egész este így lesz. Mennyi az esélye annak, hogy csak feleslegesen aggódik? Eddig legtöbbször bejöttek a megérzései, főleg ha ilyen fontos ügyről volt szó. Úgyhogy csak figyel továbbra is.

- Nem pesztrálni, csak valaki etessen már rendesen - biggyesztette le az ajkát Miharu. - Amúgy meg nem tehetitek! Törényesen kell kijutnom, oké? Nektek nincs választásotok, de... De azért így is meg kéne próbálnotok valamit intézni, mit tudom én, menedékjog, betelepülési engedély, akárhogy is hívják ezeket, mert az egész életetekre rányomhatja a bélyegét, ha... Persze necces, ha szétszakítanak benneteket, és mivle gyerekek vagytok, erre így meg van az esély. Viszont gyerekek amradásával engedékenyebbek is, mint... - felsóhajtott. - Nehéz ügy. Először is kéne valami támogtót szereznetek. Aki segít, hogy mennek ott a dolgok, és megbízhattok benne.

Morinaga csadóttan hümmögött.
- És ti mit gondoltok? Nekem Hayate döntése... nem hangzik túl bölcsnek.
Emiko megrezzent. Már megint ez a zsarolás!
- Nekem... nincs jogom ebbe beleszólni, én... alig ismerek innen valakit...
- Már hogyne lenne jogod, te is a csapatuk tagja vagy most már, és nem mellesleg... A te életeddel is játszanak...
Emiko igyekezett beletemetkezni az előételébe, de Morinagával nem nagyon lehetett elhitetni, hogy ennyire elfoglalja az evés.
- Kellemetlen lenne elveszteni mindent valaki miatt, akit talán nem is szívlelsz, nem? Talán Hayatének nincs igaza, és senki se sírna utána...
- Nincs ilyen ember köztünk - felelte a lány fel se pillantva.
- Igazán kár... Akkor most mi legyen, hm Yuuka? Egy ember, vagy mind?

- Szétszakítani...? Nem! - rázta meg a fejét Ichiro. - Azt aztán próbálhatják! És... támogatót...? Hát az érdekes lesz. Igazából senkit sem ismerek abban az országban. De talán Natsukinak vagy Hayatének lesz valami ötlete. Vagy valakinek valami rég elfeledett rokona. Esetleg egy ismeretlen jótevő, akinek megesik rajtunk a szíve...? Nem sok esélyt látok rá, de arra sem fogadtam volna, hogy eddig túlélem. Így akár még ez is bejöhet... Vagy valahogy próbáljuk meghúzni magunkat, de az is necces, hogy előbb-utóbb lebukunk. Ájj, miért nem lehetnek csak egy kicsit, egy egészen kicsit egyszerűbbek a dolgok? Kéne már egy boldogan, amíg meg nem, vagy valami. De mindenesetre nem szívesen futnék bele még egy Morinagába, ez az egy is bőven elég volt...

- Nekem mondod? - nyögött fel Miharu, és még meg is borzongott egy kicsit. - Remélem vége van már... Remélem... most már elégedett, és nem akarja még befejezni ezt... Akkora idióta voltam!

Hayate idegesen szívta meg a fogát. Oké, sikerült, nem jött rá. Viszont most megint játszik velük emiatt. Nem lett volna egyszerűbb mégis közölnie, hogy igenis tudja, ki az? Ja persze... Akkor már azt is nyugodtan elmondhatja, hogy információkat adott ki Ayumuról, nem? Miért is ne? Morinaga biztosan díjazná az erőfeszítéseit.
Yuuka összerezzent a neve hallatán. Ez... milyen kérdés ez? Minden válasz zsákutcába vezet! Már tényleg nem hagyhatnak hátra sekit sem, mindenki keményen dolgozott a csapat érdekéért, de... idáig eljutni és itt meghalni... az sem lenne túl jó. Egy ember miatt... Miatta szenvedjen mindenki? De miért pont neki kell ebben a kérdésben dönteni?! Ekkora horderejű döntés, képtelen erre!
Tehetetlenül rágcsálta a száját.
- Ebben nem dönthet csak egy ember... - erőltette ki magából. - De kettő sem. Ez mindannyiunk döntése... De mégis... nemet mondanék. Egyik véglet sem tetszik, de én nem leszek senki hóhéra.

- Csak segíteni akartál - sóhajtott Ichiro. - Ki a franc gondolta volna, hogy így elszáll az agya?! Ez az ember nem normális. És... mi lesz, ha elérjük Amerikát? Maradsz a fedélzeten, vagy beraknak egy közeli kórházba, hogy rendes ellátást kapj? Nem tudom, hogy megy ez...

- Milyen kis konfliktuskerülő - mosolyodott el Morinaga. - Csakhogy ez nem erről szól. Csak aközül választhatsz, hogy egyé leszel, ha mindenkié.
Emikionak nagyon kellett uralkodnia magán, hogy ne kezdjen el kiabálni. Szerette volna Morinaga fejéhez vágni, hogy ehhez nincs joga, meg csak szórakozik, és amúgy se lenne bátorsága... de nem kéne hergelni igaz? És mit ér, ha szépen kéri, hogy hagyja őket békén, eleget szenvedtek már? Ő nem az a fajta kedves ember. Dehát miért haragszik ennyire... akárkire is? Mért akarja mindenképpen megölni? Mit vett el tőle? Csak legyen már vége ennek az estének!
- No, de mindegy... Akkor beszéljétek meg mindannyian. És ha már úgyis voltál kedves kifejteni nekem a szabályaitokat, majd te közlöd velem a döntéseket, Yuuka-chan. Délután három óra körül várlak a szobámban.
Emiko dühösen pillantott fel a férfire. Most pont komolyan Yuukát akarja szekírozni?! Na ne már!

- Én sem. De innen biztos kidobnak. Talán átvitetnek valahova, de... miből fogom én azt fizetni? Remélem megadják az erre az útra járó fizetésem, különben... nem tudom, mihez kezdek. Még hazautazni sem tudok így... És nem igazán van nagykövetségünk, vagy ilyesmi. Túl "jók" ahhoz Japán diplomáciai kapcsolatai. Szóval, ha engem innen kirúgnak, és mért ne tennék azt Morinaga meséje után...? Még hazajutni se tudok...

Yuuka elhűlve meredt maga elé. Tessék...? Hogy ő... közölje...? De... de ezt nem teheti, igaz...? Megint csak hergeli őket, nem? És holnap délutánig...?
Biztos volt benne, hogy minden szín kifutott az arcából. Nem is tévedett.
Hayate kezdett dühös lenni, pedig az nem sűrűn fordult elő vele. De Morinaga képes volt módot találni arra, hogy felhergelje. Nem, ne veszítsd el a fejed! Legalábbis ne most, mindenki előtt! Később még úgyis lesz rá alkalmad, főleg ha ez a dolog a többiek fülébe jut. Egyre sürgetőbb szükségét érezte annak, hogy beszéljen Hiroshival. Shinjivel meg pláne. Tényleg... Ő hol van? Ezek szerint nem jött el, és Nami sem. Jól van, hozzájuk is eljutott az üzenet. Ennyivel kevesebb esély a lebukásra.
Próbálta Yuuka tekintetét keresni, de a lány nem mert felnézni. Nem csoda... Ekkor Emikora pillantott, és nem volt nehéz kiszúrnia, hogy a lány hasonló dühös, mint ő. Ne, Emiko...! Ne adjuk alá tovább a lovat!

Ichiro komoran bólintott.
- Értem... Akkor... ez esetben még jobban igyekszem majd, hogy megtaláljam azt a lehetséges támogatót, akit említettél. Nem csak nekünk van szükségünk rá. Egy ilyen külföldi kórházi kezelés... nagyon drága, ugye...? - az utolsó kérdést inkább csak maga elé motyogta. Idegesen harapdálta a száját, és kezdett elmenni az étvágya. Ha talál valami munkát, akkor vajon össze tudja rá szedni a pénzt? És ha igen, akkor mennyi idő alatt? Ha kijutnak, az kell legyen az első, hogy keres valami munkahelyet, amely hajlandó őt alkalmazni.

- Ah, persze, ehhez szükséges, hogy tudjátok kiről van szó - folytatta komolyan Morinaga. - Végre eljött a pillanat, amire annyira vártál, Emiko-chan.
A lány dühösen szusszant. Hogy tud így beszélni...! Mindent kiforgat!
- Erre semmi szükség - fakadt ki. - Egyáltalán semmi értelme, hogy ezt Yuukára borítsa.
- Valóban? Akkor talán te szívesebben futárkodnál helyette.
Emikon nyilvánvalóan látszott, hogy nem, de kihúzta magát. Még mindig jobb, ha ő...
- Szívesebben...
A férfi elgondolkodva pillantott egyik lányról a másikra. A hatásszünetet kinyújtotta, hogy közben megérkezett az első fogásuk is.
- Kedves, hogy ilyen lelkes vagy ezügyben, de én Yuukát kértem meg. Ügyes kislány, meg tudja oldani teljesen egyedül is. Szükségtelen helyettesítenetek, vagy kísérgetnetek. Amúgy se tenne jót az önbizalmadnak - fordul Yuuka felé -, ha ezzel is jeleznék, hogy mennyire nem mersz semmit sem egyedül tenni, nem? Vágysz rá valahol mélyen, hogy bizonyítsd nem vagy olyan semmirekellő, mint aminek látszol, nem igaz? - kérdezte halk, duruzsuló hangon.
Emikonak itt telt be a pohár. Ha nem pillant egyetlen tizedmásodperc erejére Hayatéra biztos, hogy felpattant volna, és lekever egy pofont ennek az embernek!
- Senki sem... - kezdte sziszegve, de Morinaga közbevágott.
- Nem veled beszélgetek éppen, néha lehetnél tekintettel másokra!
Emiko ökölbe szorította a kezét az asztal alatt. Tekintettel?! Ezt pont ő mondja?! Hogy esnél véletlenül a tengerbe, te rohadt kis...

- Valami... majd csak lesz... - mustrálta a tányérját zavartan a lány. - Most ne aggódj ezen, elég a saját bajod! Én ezt majd megoldom!

Hayate önuralma is igencsak ingadozott, teljesen jogosnak érezte Emiko felháborodását. Ennyit arról, hogy lesz egy nyugodt estéjük. Miért van olyan érzése, hogy Morinaga lehet, hogy ezúttal nem csak szivatja őket? Nagyon fel lehet húzva. De akkor is, egyedül küldeni hozzá Yuukát, ráadásul egy olyan üzenettel, ami így is, úgy is rossz...!
- De mégis hogy...? - kezdte a korábbinál jóval ingerültebb hangon.
Meglepetésére ezúttal nem Morinaga szólt rá.
- Hagyjátok...
Hayate döbbenten fordult Yuuka felé. A lány halkan szólt, és egyelőre senki szemébe sem mert nézni. A hangja valahogy... mégis fura volt.
- Yuuka, nem kell...! - szólalt meg újra, de a lány ezúttal egyenesen rá nézett, mintha azt mondaná: "Van más ötleted?" Ez igaz... Morinaga már eldöntötte magának, így nem fog lemondani erről a kegyetlen kis szórakozásáról. És ha igyekezett is nem kimutatni, de azért látta a félelmet Yuuka szemében.
- Megcsinálom... bármennyire is megvan erről az egészről a véleményem... - a lány hang nélkül nyelt egyet, de Hayate még így is kiszúrta.
A francba... Nem lehetne valahogy ellentmondani neki?! De így fogalma sincs, mit lépjen, hogy nem tudja a részleteket. Shinji, ez lett a nagy magabiztosságod eredménye?!

- Rendben... - bólintott tétován Ichiro, de nem tudott nem agyalni a dolgon. - De mostanában én is egyre többször mondom, hogy valami majd csak lesz. Most már ajánlom, hogy tényleg így legyen, és ha csupa negatívum akarna még pluszban a nyakunkba zúdulni, szívesen bemosok egyet az életnek, csak valaki mondja meg, merre találom.
Kelletlenül turkált a vacsorája maradékában, majd erőt vett magán, és ismét nekilátott. Olyan nincs, hogy ő nem eszik, na, gyerünk!

- Remek - mosolygott önelégülten Morinaga. - Igazán hálás vagyok, hogy körbeérdeklődsz a kedvemért! Kíváncsi vagyok milyne lesz a szavazati arány a "Magunk mögött hagyjuk-e Shinjit" kérdéseben. Nekem úgy tűnt, köztetek sem örvend túl nagy népszerűségnek. Igazából még én teszek szívességet nektek. Újfent.
Emiko tétován pillantott Hayatére. Shinji? Akkor ez az Ayumu ügy! Még aktuálisabb az a beszélgetés Hiroshiékkal! Csak legyen már vége ennek a vacsorának!

Miharu némán folytatta az evést. Nincs elég gondja Ichironak, még ő is a nyakába szakadt... A fenébe... Ahelyett, hogy segíthetne. Ha nem tud kimászni ebből... Helyesebben tenné, ha megszakítani vele a kapcsolatot. Nincs szüksége újabb problémákra, elég volt, amiken keresztül ment, meg ami amúgy is előtt áll, nem kell, hogy még az ő életéért is aggódjon!

Yuuka keze enyhén megremegett. Shinji...? Shinji, aki épp kezdett kedvesebb lenne vele, és aki osztozott vele a Sayuri elvesztése fölötti fájdalomban...? De Morinagának igaza volt, többen nem kedvelték a fiút. Tényleg... most tényleg meg kell ezt szavazniuk...?! Nincs valami kibúvó?
És különben is, miért? Mit csinált? Köze van hozzá annak, hogy a minap náluk járt, és amiatt a lány miatt érdeklődött? De hát azt mondta, tudja, mit csinál!
Hayate viszonozta Emiko pillantását. Igen, ezek szerint bejött a tippje. Látta, hogy Emikonak is leesnek az okok. Gála vagy sem, de olyan hamar le kell lépniük, ahogy csak lehet! Holnap délután három? Addig van idejük intézkedni? Remek lesz...

- Hmm, ez tényleg nagyon jó volt! - dőlt hátra jóllakottan Natsuki. - Mit szólnál, ha a szabad esténk örömére, öö... hmm, na ezt túl gyorsan akartam mondani. Szóval csinálhatnánk valamit, de most nem jut eszembe semmi elfoglaltság, ebben a szobában nincsen semmi, nem úgy, mint az utasoknál... Ötlet? Azonkívül, hogy sürgősen húzzak fogat mosni?

Daisuke utána hiába fülelt, nem sok újat tudott meg a vacsora előtti zűrzavarról. Néhány kósza megjegyzést, vagyis inkább szidalmat azért elkapott, amik mind kivétel nélkül egy bizonyos lányra vonatkoztak, aki a hallottak alapján nem először hiányzik a munkából. Nocsak-nocsak... Vajon mit szólnának, ha ő is lógna egy kicsit? Nemsokára úgyis eltűnik, és az életben nem hallanak róla többet. A mocskos edényeket meg nyalja el más!