10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Igen, ide - bólintott Yuuka, de Emiko megjegyzését hallva máris zavarba jött. - Én... én nem hiszem, hogy...! Szóval, sok mindent kell még megvitatnunk, és... és...
Na ennyi, máris belesült.
Hayatének mondjuk nem lett volna ellenvetése Emiko javaslata ellen. De persze, meg kell vitatniuk Shinjit, utána meg el is kell menniük beszélni vele. Is. Meg Hiroshival. Bár addig mondjuk még van idő.

- Jó ötlet! - mosolyodott el Eizan. Elindította a filmet, majd Natsuki mellé huppant az ágyra. - Na lássuk, mit nyújthat ez a film!

Kazu épp sérült kezét próbálgatta, mint minden este azóta, hogy lebénult. Bár már azért volt ideje beletörődni sorsába, de mégis... egy kicsit mégis reménykedett. Lehet, hogy az ottani orvostudomány sokkal előrehaladottabb, nem...? Talán... talán mégis...
Nem, nem szabadna így beleélnie magát! Csak még nagyobb lenne a pofáraesés a végén...

Emiko szelíden Yuuka vállára tette a kezét.
- Viszont így már nyugodtan maradhatsz, míg mi beszélünk Hiroshival meg a lánnyal. És lesz időtök átbeszélni... sok-sok mindent. Szerintem el leszünk egy darabig Hayatével.

Yuuka már megint nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de végül csak bólintott.
- Rendben... - mondta. - Így legalább nem kell majd amiatt aggódnom, hogy idejön, és nem talál itt. De... de ugye majd elmondjátok, mi volt?
- Igen - felelte Hayate. - Főleg mert... - kezdte, de még idejében módosított - mert mindannyiunkat érint.
Eredetileg arra akart célozni, hogy Yuukának erről amúgy is tudnia kell, hisz ő lesz a holnapi hírnök, de szerencsére eszébe jutott, hogy nem kéne erre unos-untalan emlékeztetni a lányt...

Emiko kényelmesen dőlt hátra a kanapén. Díszes ruha, nem díszes, ő akkoris eldobta magát, mert... nem most fog rászokni a nőiességre, na! Jól esik így. Csak egy pillanatra hunyta le a szemét, mikor kopogás hangjára riadt. Elszenderedett egy kicsit, vagy Benawi tényleg ilyen gyors volt? Fáradtan pislogott fel, de nem volt ereje, se kedve megmozdulni. Yuuka szalad úgyis...

Yuuka tényleg elsőként indult az ajtó felé. Hayate vetett egy pillantást a mellette elsiető lány után, majd a kanapéhoz lépett, és Emiko mellé csüccsent.
- Fáradt vagy? - kérdezte halkan.

- Mm, kicsit... - mosolyodott el a lány, és megfogta a fiú kezét. - De azért bírni fogom az estét, nyugi. Mire lemegyünk összeszedem magam. Igazából nem tudom, mibe fáradtam el...

- Szi... - kezdte a fiú, aztá elakadt a szava. - Hűűűű... - nyögte ki aztán. - Öh, nos... huhh, izé... azta... nagyon... hű... szép vagy... Mármint az átlagosnál is... - a fiú nyelt egyet, és zavartan a hajába túrt. Ezt kár lett volna kihagyni... Nagyon kicsípte magát... Huhh, de... most komolyan! Basszus...

Haruka még egyszer alaposan megszemlélte magát a tükörben, majd felsóhajtott.
- Viszlát, elegáns idegen... - intett búcsút tükörképének. - Bár azt nem mondanám, hogy megkönnyezem azt, hogy itt hagysz.
- Máskor is fel tudsz így öltözni - vonta fel a szemöldökét Tatsuya.
- Nem érted - rázta a fejét Haruka. - Az már nem lesz ugyanolyan. Ehh, neked magyarázhatom... Na megyek lefeküdni. Jó éjt!
- Neked is... - szólt utána Tatsuya, majd halkabbra vette a hangját. - És hidd el, emlékezni fogok rá, hogyan néztél ki ma este. Nehéz lenne elfelejteni...
- Mondtál valamit? - fordult vissza az ajtajából Haruka. - Vagy csak megint motyogsz az orrod alá?
- Csak motyogtam - erőltetett mosolyt magára a fiú. - Reggel találkozunk.

- Lelkileg is lefáraszthatja az embert egy nap - fonta ujjait Emiko ujjai köré Hayate. - És azért voltak elég necces pillanataink. De komolyan, ha már alig tudod nyitva tartani a szemeidet, szólj, jó? És vigyázz, mert figyelni foglak! - jelent meg szigorú pillantás az arcán, majd elmosolyodott.

Yuuka először nem is jött rá, hogy kerekedtek el annyira Benawi szemei, de utána rögtön leesett neki, hogy még mindig ki van csípve.
- Ó... - Próbálta kényszeríteni magát, hogy valami értelmeset tudjon kinyögni, de egyelőre nem nagyon ment. - Köszi... és... öhmm... akkor tetszik...? Nem túl... nem is tudom... idegen hozzám?

- Igen, nagyon csinos! - vágta rá a fiú. - Idegen...? Nem, szokatlan, de... tetszik. Igazán...
Észbekapott, és besétált a szobába. Nem mert még egy puszit sem adni a lánynak, félve, hogy tönkreteszi a mesterművet, vagy valami, de azért vigyázva átölelte. A telefonban megviseltnek tűnt a hangja. De így ránézésre nem olyan rossz. Vagy csak elvonta a figyelmét a valóban szokatlan látvány?

Yuuka eddig igyekezett erőt venni magán, és tényleg jól esett neki Benawi dicsérete, de mikor a fiú átölelte, úgy bújt hozzá, mintha az élete múlna rajta. Legalább a remegését igyekezett elfojtani.
- Jó, hogy itt vagy...
Lehunyta a szemeit, és magában azért imádkozott, hogy minél később kelljen elengednie a fiút. Nem érezte túl biztosnak a lábait.

Most viszont már feltűnt Benawinak, hogy Yuuka egyáltalán nincs jól. Igyekezett nem mutatni az aggodalmát, és csak nagy sokára engedte el a lányt, akkor is, szelíden megfogta a kezét, és úgy vezette a szobába. Kissé meglepte a kanapét elfoglaló Emiko látványa, főleg, hogy még mindig nem tudott hozzászokni, hogy Hayate ott ücsörög mellette, szorosan mellette, a kezét fogva... Elfordította inkább a tekintetét, mintha csak valami ülőhely után kutatna, ahol Yuukával együtt elfér, de csak fotelok voltak már szabadon. Nos... hogy intézhetné ezt a helyzetet...? Tétován pillantott a lányra, és érezte, hogy most neki is felgyorsul a szívverése. A fenébe, még nem is kérdezett semmit, de máris zavaran van!

Yuuka csak hagyta, hogy Benawi bevezesse a szobába a többiekhez. Esze ágában sem volt ellenkezni, és örült, hogy egyáltalán mozgásra bírta a lábait.
Ne hagyd így el magad! - figyelmeztette magát. - Csak még jobban fog aggódni, ha olyan van, mint egy zombi! És még nem is hallott mindent...
Hayate a belépő páros felé pillantott.
- Szia... - köszöntötte Benawit, ha már a fiú egyelőre nem mondott semmit.

Benawi csak Hayate hangjára kapott észbe.
- Ah, ja izé, sziasztok... - nyögte. Bizonytalanul rájuk pillantott, így épp elcsíphette, ahogy Emiko mosolyogva felé biccent.
- Üdv!
- Mind elég lestrapáltnak tűntök - csóválta a fejét rosszallóan Benawi, részben, hogy terelje a témát, előző elég nyilvánvaló zavarban levéséről, részben, hogy végre megtudja mi a fene is törént pontosan.
- Hm, mit szólnál, ha mi is lecsüccsennénk? - terelte Yuukát a fotel felé a fiú, de nem mert egyenesen a szemébe nézni, csak kissé az arca mellé.

- Tény, hogy hosszú egy nap volt ez a mai - bólintott Hayate. - És még közel sem ért véget...
- Rendben... - egyezett bele Yuuka, és csak ekkor tudatosult benne az, amire már Benawi is rájött korábban. Bizonyára... nem két külön fotelre célzott, ugye...? - Ó... - Zavartan tűrte füle mögé a haját. - Akkor... üljünk le...
Remélte, hogy nem annyira vörös az arca, mint amilyennek érezte.

Benawi a lány zavarától csak még idegesebb lett, és az se sokat segített a helyzetén, hogy Emikoék is ott vannak. Persze a másik lány tudta, hogy rontson még a dolgán...
- Hát nem édesek? - pillantott fel vigyorogva Hayatére. - Vajon mi is ennyit szenvedünk mindenen?
Benawi sietve lecsüccsent, és magával vonta Yuukát is. Kissé dühítette, hogy Emiko direkt szekálja. Ráadásul még összehasonlítgatja őket! Mintha nem tudná, hogy ki nem állhatja Hayatét! Vagy legalábbis... annyira nem rajong érte, és főleg Emiko mellett nem... Igyekezett elterelni a gondolatait. Legalább Yuuka ne vegye rajta észre, hogy még mindig zavarja, mert nem hiányzik még egy probléma. Egy kis féltékenykedés, vagy önmagcangolás...

Hayate enyhén megrázta a fejét, jelezve Emikonak, hogy most ne piszkálja őket, de azért ott bujkált egy kis mosoly a szája szélén.
- Legalább most már négyen vagyunk - mondta. - Nem túl kellemes a téma, de muszáj lesz átbeszélnünk, és lehetőség szerint ötletelni. Meg nem ártana töviről hegyire beszámolni Benawinak a történtekről, mármint legalább arról a részéről, amit tudunk. Kezdhetem? - kérdőn nézett Yuukára, hátha inkább a lány szeretne beszélni.
Yuuka még szinte észbe sem kapott a gyors leülést követően, ezért szintén kérdőn nézett vissza Hayatére.
- Öhm... igen, mondd csak... - felelte. Legalább nem neki kell elmondania azt a részt, ami őt is érinti...

Benawi kíváncsian pillantott Hayatére, és kivételesen kényszerítette magát, h ne kapja el a tekintetét. Időval muszáj lesz megszoknia amúgyis, nem? Nem úgy néznek ki, mint akiknek nem akar összejönni a dolog. Nagyon nem... Ő Yuukával... nekik valahogy nem mennek ilyen simán a dolgok. Na tessék, msot még emiatt is irigy! A fenébe az egésszel!
- Kezdd kérlek! - kérte a fiút, miközben egyik kezével átfonta Yuuka derekát. Remélte ez megnyugtatólag hat majd a lányra, de... ki tudja, talán csak még idegesebb lesz tőle. Fogalma sem volt, mit kéne csinálnia vele. Emikon bezzeg milyen jól kiigazodik máris Hayate. Hahh... Pont ez a srác! Senkihez és semmi normálishoz nem kéne értenie...

- Jól van - bólintott Hayate, majd nekiállt beszámolni a vacsorán történtekről, meg előtte a Hiroshival való beszélgetésről. Arról úgyis tudott Benawi, hogy Shinji készült valamire.
Yuuka valóban megnyugodott kicsit a fiú közelségétől, jólesően hajtotta Benawi vállára a fejét. Talán már a fáradtság is munkálkodott benne.
- Így tehát holnap délután háromig adott haladékot - ért mondanivalója végére Hayate. - És... és még az volt a kikötése, hogy Yuuka közölje vele a döntésünket...
Yuuka összerezzent a nevét hallva.

- Yuuka?! - csattant fel mérgesen Benawi, és észre se vette, hogy úgy szorítja magához a lányt, mintha épp Morinagával veszegedne, hogy "Nem adom!" - De mégis mért pont ő? Ezt nem engedem! Majd én odamegyek!

Yuuka másra sem vágyott rá jobban, hogy ne neki kelljen mennie, meg hogy szűnjön meg ez az egész helyzet úgy, ahogy van. De erre nem volt lehetőség... Nem hagyhatja, hogy Benawinak legyen baja miatta!
- Ne, hagyd... - rázta meg szomorúan a fejét, majd felsóhajtott. - Ha nem én megyek oda, még ennél is jobban eldurvulhat az egész... Ki tudja, hogy akkor mit tenne... Majd valahogy kibírom. De azért köszönöm...

- Tökmindegy, ha eldurvul, de ne rajtad csattanjon! - rázta a fejét hevesen Benawi. Nem akarta elfogadni Yuuka döntését. Ez így... nem jó! - Hidd el én... vállalom ezt!
Emiko aggódva pillantott fel Hayatéra, aztán óvatosan felült, és újra Benawira nézett.
- Figyelj, Morinaga eléggé... Mármint, mi is ki akartuk segíteni Yuukát, de nem hagyja, érted? Ha valamit a fejébe vesz... Tényleg jobb, ha hagyjuk, mert úgyis ragaszkodni fog hozzá, csak egyre jobban sarokbaszorít, míg végül... Nem akarjuk kivárni a végét, szerintem, oké?
Benawin látszott, hogy sietve töri a fejét, hogy szállhatna vitába mindezzel.

- Kérlek... - nézett a fiú szemeibe Yuuka. - Ha nem én megyek, akkor sem fog békén hagyni. Eldöntötte, hogy most én jövök soron, és ha nem teszek úgy, ahogy ő akarja, akkor mással próbálkozik majd. És az talán még rosszabb lesz... Még van hátra ebből az útból, bőven lenne ideje intézkedni. Szóval kérlek... Legalább neked ne legyen bajod belőle...

- Ez így... nem igazán nyugtat meg... - morogta Benawi. - Nem hiszem el, hogy muszáj elfogadnom, hogy úgy játszik velünk, ahogy akarja. Fenébe. Sokkal többen vagyunk, és okosabbak is, kijátszottuk a kormányt! És egy emberrel nem bírunk? Komolyan nem hiszem el! És komolyan... a fenébe... megverem Shinjit egyszer emiatt... Ichiru amúgy is büszke lenne rám, ha tudná, hogy behúztam neki úgy rendesen...
- Mért utálta Ichiru ennyire Shinjit? - szólalt meg halkan Emiko, ami kicsit hirtelen érte Benawit. Meglepetten fordította oda a fejét.
- Hát mert... ő... nos... Hm... Valahogy nem szerette a stílusát, azt hiszem. Sokat veszekedtek. Illetve csak ilyen oda-odaszólogatások. Leglábbis Ichiru beszólt Shinjinek, ő meg... leginkább le se reagálta. Bár Ichiru mondta már párszor, hogy Shinji csak előttünk ilyen jófej, ha nem látja senki... De nem tudom. Én sose láttam olyannak, amilyennek Ichiru. Legalábbis azelőtt. De most... hát... most arra gondolok, hogy erről beszélhetett. Lehet, hogy ő jobb emberismerő... volt... - alig láthatóan nyelt egyet -, mint mi?
Emiko egy darabig a földet bámulta, mintha nem is hallotta volna Benawi szavait, annyira a gondolataiba merült. Aztán végül mégis megszólalt, még mindig maga elé bambulva.
- Nem tudom. Nem ismertem azt a Shinjit.

Tényleg... tényleg ez lenne az igazi Shinji...?
Yuuka próbálta összeegyeztetni ezt a mostani fiút azzal, akit korábban az osztályban látott. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. De melyik az igazi arca...? Vagy mindkettő egyszerre? De ez a mostani Shinji... ő csak a Programnak "köszönhetően" ismerhette meg. Viszont... akkor miért jött el hozzá a minap, ha már semmi sem érdekli? Mi van a fejedben, Shinji...? Én is szívesen beszélnék veled, hátha... hátha... Mi hátha? Mit remélsz, Yuuka? Nem mindenen lehet változtatni...
- Ne feledd, hogy most az is külön nehezíti a helyzetünk, hogy egyelőre a nyílt vízen vagyunk - szólalt meg egyszer csak Hayate. - Innen nehezen is mehetnénk bárhova, ha esetleg menekülőre kellenek fognunk a dolgot. És azért még messze vagyunk a parttól, nem kockáztatnám a csónakokat sem. De hogyan érhetnénk el, hogy megváltozzon a véleménye? Talán... talán nem csak Shinjivel és Hiroshival kéne beszélnünk, hanem Ayumuval is. Most már egyre jobban hajlok erre a lehetőségre.

- Igen, szerintem is kéne vele beszélnünk! - bólogatott lelkesen Emiko. Nyilvánvaló volt, hogy nem bír a kíváncsiságával, hogy jobban megismerhesse a lányt. Benawit meglepte a viselkedése. Ő is változott. Sokkal... élőbb lett. Sennek igaza volt. Megint. Kellett neki ez a levegőváltozás... Annyi idő után végre kezdi másképp látni a dolgokat. Apropó idő...
- Huhh, közben rendesen benne járunk az éjszakában. Nem tudom... meddig illik maradnom... - pillantott bizonytalanul Yuukára.

- Rendben, úgyis ő javasolta, hogy majd nézzünk vissza a bárba, szóval valamit azért tudnia kell - bólintott rá Hayate is. - De kíváncsi vagyok, hogy rólunk például mit. És hogy Morinagáról mennyit... Előtte lehet, hogy Shinjit kéne felkeresnünk, hátha időközben elmegy aludni vagy valami. Hisz a vacsorán sem volt ott. Hiroshiék meg egy ideig még biztos fent lesznek. Szóval akár kezdhetünk is nála, mondjuk úgy mostanában.
- Engem... engem nem zavarsz... - felelte közben Benawi kérdésére Yuuka. - Igazából, ha nem lesz belőle bajod... felőlem...
Felőle mi? Maradjon reggelig? De ez... ezt így kimondani... Ez most más, mint a bázison, ott alapból egy szobában laktak. De most... főleg, hogy Emiko is állandóan mindenfélére célozgat... mégis mit gondolnának a többiek?

- Ó, te nem akarsz Hayatéékkel tartani? - kérdezte óvatosan - legalábbis igyekezett, de valószínűleg nem sikerült - Benawi.

- Á, nem, Yuuka azt mondta, hogy veled szeretné tölteni az éj... estét! Most mi van? Ne nézzetek rám így, csak megmentettem mindenkit egy felesleges, nyögdécselős udvariassági körtől!
Emiko, mint ki jól végezte dolgát büszkén felállt.
- Indulhatunk is! Megfelel a felvázolt terv!

Yuuka most vörösödött csak el igazán. Pedig már tényleg megszokhatta volna Emiko szókimondó stílusát, de mégis újra meg újra meglepődött rajta. Vagyis főleg akkor, ha a mondandója Benawit és őt érintette. Mint például most. És már megint célozgat!
- Én... én csak... - kezdett mentegetőzni - úgyse nagyon tudnék hozzászólni a beszélgetésekhez, meg így is egész nap csak mentem, gondoltam... gondoltam, egy kicsit végre lepihenek, meg talán addig sem kell bizonyos dolgokra gondolnom, és... és igazából akkor is maradtam volna szerintem, ha nem jössz, de... de mégis örülök... örülök, hogy itt vagy...

Hayate vetett egy kérdő oldalpillantást Emikora, aztán alig láthatóan vállat vont.
- Jól van, részemről is mehetünk - állt fel ő is a heverőről, és igyekezett nem Yuukáék felé nézni, nehogy még ettől is zavarba jöjjön a lány.

- Akkor, maradsz és vigyázol rá, igaz? - pillantott Benawira. - Nem akarnám, hogy egyeüdl maradjon, mikor ilyen gondterhelt és...
- Hogyne! - vágott közbe a fiú.
- Remek, igazán hálás vagyok! Hát majd... jövünk. Valamikor... De sok a dolgunk...

Alighogy csukódott az ajtó a páros után Benawi nagyot sóhajtott.
- Néha azért fárasztóak, nem? Mintha nem lennénk így is elég zavarban... Emiko túlzottan szeret játszadozni az emberekkel. Mindenesetre most már nyugalom van.
Hátradőlt, magával húzva a lányt, hogy had dőljön a mellkasára, ha jól esik úgy neki, és lehunyta a szemét.

- És az a legszebb az egészben, hogy nem csak akkor csinálja, ha te is itt vagy - sóhajtott Yuuka is. - Igazából tudom, hogy nem bántani akar vagy ilyesmi, csak... talán még nem szoktam meg...
Nem sokat ellenkezett, mikor Benawi magával húzta, inkább csak ő is lehunyta a szemét, és élvezte a csöndet.
- Tényleg jó, hogy itt vagy... - motyogta még halkan.

Hayate még vetett egy pillantást a háta mögötti ajtóra.
- Végül csak kettesben maradtak - jegyezte meg. - Remélem, meg tudja majd nyugtatni Yuukát, mert bárhogy is igyekszik titkolni, elég feldúlt lehet. Akkor? Köszönjünk be Shinjinek? Remélem, hogy még nem alszik, bár jelen pillanatban még álmából is szívesen felráznám.

- Hát, legalább nem kétszínű, igaz? - felelte kissé ironikusan Benawi, de közben ő is halkított a hangján. - De ha szeretnéd, megkérhetem, hogy beszéljen óvatosabban, ha rólunk van szó. Nem olyan elvetemült lány, mint látszik. Odafigyel az emberekre. Nagyonis.
Mélyen beszívta Yuuka kellemes illatát.
- Én is örülök, hogy végül mégis átjöttem. Nagyon hiányoztál volna. És végülis nem látott meg senki... Csak tudnám, hogy veszem majd rá magam a távozásra ha eljön az ideje... - halkan sóhajtott. - De már csak pár nap, és nem kell kommandóznom, hogy láthassalak.

- Huh, ahogy látom, te is eléggé dühös vagy rá - jegyezte meg Emiko. - Egyébként... mik voltak azok a pillantások benn? Talán nem kellett volna segítenem kicsit nekik? Rájuk fért, vagynem?

- Nem, jó ez így - mosolyodott el Yuuka. - Tudom, hogy nem akar rosszat. Meg ha látja rajtam, hogy nagyon a szívemre veszem, akkor abbahagyja. Tényleg rendes lány...
Kicsit helyezkedett, hogy kényelmesebben elférjen.
- Már nincs sok idő hátra. Talán másfél nap... Azt már csak kibírjuk. És az a férfi... most már tudom, hogy néz ki, szóval ügyesebben el tudom kerülni. Legalábbis remélem. Másfél nap... Már várom nagyon.

- Nem, én erre az egész helyzetre vagyok dühös, és csak utána Shinjire - húzta el enyhén a száját Hayate. - Azok meg... Jól van, igazad van, jól jött, hogy kicsit úgymond bepörgetted a dolgokat, különben még mindig ott ülnénk, és gyanítom, hogy jóval később szabadultunk volna. Szép manőver - bólintott elismerően.

- Akkor jó! - mondta Benawi, és úgy döntött végül, hogy nem tesz róla említést, hogy hozzá is milyen közel volt az az illető. A veszélyes helyzet miatta amúgy sem leshetett ki rá, hát még mindig nem tudja kitől is kell tartani. De a kapitánynak még mindig rettentőmód hálás volt. Mennyivel rendesebb, mint Morinaga!

- Na azért! - könyökölte finoman oldalalba a fiút. Ez a mozdulat kifejezetten illett a viseletéhez és persze a frizurájához is. - Ó, és Shinjivel egy szobában van Nami is, legalább látod az egyik barátod is. Ha szerencséd van, Nobu is ott lebzsel, mért is ne...

- Hmm, az könnyen meglehet - felelte Hayate. - És ő talán valamennyire tud hatni rá, hiszen barátok. Bár... Shinjinél sosem lehet tudni. Azért kíváncsi vagyok a reakciójára. És persze a magyarázatára még annál is inkább.

Ichiro hiába kopogtatott Hiroshi ajtaján, barátja nem nyitott ajtót.
- Biztos dolgozik... - motyogta csalódottan, majd a kezében lévő szatyorra pillantott. - Akkor Miharunak be kell érnie könyv nélkül. Remélem, egy olyan szám sincs a lejátszómon, ami... khmm, fogalmazzunk úgy, hogy valószínűleg nem tetszene neki...

- Hogy bírod? - kérdezte halvány mosollyal az arcán Hiroshi. - Túl vagyunk már a rosszabbik részén, vagy még csak most fognak beindulni vacsora után?

- Na itt is lennénk, igaz? - pillantott fel Emiko Hayatére, aztán a szobaszámra. - Még jó, hogy ma gála van, így nem necces az ilyen késői látogatás. Bár... nem láttam a vacsorán Namiékat. Lehet, hogy elmentek helyette kaszinózni vagy ilyesmi?

- Meglehet - bólintott kimérten Hayate. - Vagy Nobu végül szólt nekik Ashidáról, így lehet, hogy inkább itt maradtak, és nem mentek sehova. De mindjárt kiderül.
Az ajtóhoz lépett, és határozottan kopogott párat.

Nami halk nyafogásszerű hangot hallatott, de nagy nehezen rávette magát, hogy kikecmeregjen a takarója alól.
- Pillanat... - kiabált ki, amíg a hálóingére kapott egy köntöst is. Aggódva nyitotta résre az ajtót. Ki lehet még ma?!
- Hayate? Emiko? Ööö... baj van? Ilyen későn... mármint... - zavartan igazította a hátra a haját. - Az a helyzet, hogy most talán nem a legalkalmasabb. Sürgős?

- Attól tartok - felelte Hayate, miután váltott egy gyors pillantást Emikoval. - Bocsi, hogy ilyenkor jövünk, de ez most tényleg fontos. Örülök, hogy itt találtunk, bár a téma ennyire nem lesz örömteli. Ugye Shinji is itt van? Ha alszik, az sem baj, mert most muszáj feltennem neki pár kérdést, amik talán őt is érdeklik majd.

- Hát... - kezdte Nami, de azért odébb lépett, hogy beengedje a párt. - Alszik, de nem ez a baj... be is zárkózott, és... ha fel is dörömbölitek, úgyis úgy tesz, mintha aludna még... Amúgy Hiroshi is őt kereste ma, meg... téged is... Megtalált? Huhh, most Shinji tényleg jó nagy szart kevert... Istenem, mért csinálja ezt? - kérdezte Nami, és őszintén nem is aggódónak, inkább már úgy látszott, mint akit nem sok választ el a kiborulástól.

- Igen, úgy tűnik, kicsit most túlságosan is elvetette a sulykot - ismerte be Hayate. - Hiroshival sikerült közben összefutnunk, de még megyünk is majd hozzá, mert pont meló közben kaptuk el. Viszont... - Shinji ajtaja felé fülelt, bár nem tudta, mit hallhatna onnan, ha a srác már alszik - valamit ezzel az üggyel most mindenképpen kezdenünk kell. Vele akartam először beszélni, mert azért mégiscsak őt érinti leginkább, és először az ő véleményét akartam hallani. Azért megpróbálom, hátha történnek még csodák. Szóval bezárkózott? Azon azért lehet segíteni, ha csak ezen múlik... Amúgy mondott valamit? Hogy viselkedett ma, meg az elmúlt pár nap során? Sajnálom, hogy ilyenekkel traktállak, de sosem lehet tudni, akár minden kis információ hasznos lehet.

- Tessék? - Nami meglepetten pillantott Hayatére. - Utálatos volt. Még jobban, mint akármikor. Szerintem rohadtul ki van bukva valami miatt, de... Én nem tudom... Én már nem tudom, hogy... Mindegy...
Nami lerogyott a kanapéra, és Shinji ajtaja felé sandított.
- Mit akartok tőle?

- Értem... - bólintott Hayate. Nem tetszett neki, hogy jelenleg Nami sem volt túl jó állapotban, legalábbis nem úgy tűnt. Megint összekaptak volna Nobuval, vagy Shinji viselkedése készítette így ki? Bárhogy is, jobbnak látta minél előbb túlesni rajta, még akkor is, ha csak ront vele a helyzeten - és valószínűleg így is lesz...
- Részleteket még nem igazán tudunk, csak sejtünk, illetve remélhetőleg Hiroshiék is fel tudnak majd világosítani, ha esetleg ez a beszélgetés most mégsem jönne össze vele. Valamit nagyon keresztbe rakott Morinagának, és úgy néz ki, hogy ez most csúnyán vissza is üt majd. Azért akarok beszélni vele, hogy megtudjam, mi a francot művelt, és találni valami olyan pontot, aminek segítségével talán ki lehetne mászni ebből az egész helyzetből. Ugyanis választási lehetőséget kaptunk jótevőnktől. Megengedte, hogy eldöntsük, hányan fogunk partot érni. Mínusz egy fő, vagy senki sem...

- Mi... mi van...? - remegett meg Nami hangja. - Hogy érted, hogy minusz egy? Mármint...?
- Mármint, hogy ha nem hagyjuk, hogy kicsinálja Shinjit, akkor felad mindannyiunkat az itt olálkodó kormánytagoknak... - vágta rövidre a dolgot Emiko. Talán közölhette volna kíméletesebben is, mert Nami holtsápadt lett. Pedig... nem úgy volt, hogy ő nem csípi Shinjit?
- ... ezt... nem értem... - rázta a fejét Nami, és csak nagyon halk hangon volt képes megszólalni. - Mármint őt is szivatni akarja, vagy...? Hogy értve... kicsinálni...?
Emiko az ajkába harapott, és Hayatére sandított. Érezte, hogy nem szép húzás, hogy bemászott ebbe a helyzetbe, aztán Hayatére hagyja, de... talán jobb, ha csendben marad innentől...