10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Eizan csendben hallgatta, mit is mond Natsuki a telefonba, majd lassan bólintott. Igen, ő is hasonló következtetésre jutott. Jó lenne, ha együtt tudnának maradni, de természetesen úgy szinte lehetetlen lenne kijutni, ha mindenki egyszerre menne. Kár...
Most viszont még van egy kis idejük, mielőtt ki tudja, mennyi időre elválnak. Úgysincs olyan messze az ő címe sem. Addig is együtt lehet azzal, akit szeret... és persze elbúcsúzhat tőle. De utállak ilyenkor, Morinaga! Azon sem lepődnék meg, ha valami "véletlen" folytán személyesen bukkannál fel azon a hajón, amire Natsukit küldted. Ha bármivel is próbálkozol...!

- Igen? - kérdezett vissza Haruka. - Ó, értem. Tehát úgy tűnik, viszonylag biztonságos. Oké, köszönöm. Akkor... sziasztok. Ezek után nem tudom, mikor beszélünk legközelebb. Sok sikert!
Gyorsan összefoglalta a többieknek is a legutóbb hallott információkat, majd várakozón nézett körbe.
- Igen, most már beszélhetsz - sóhajtott Daisuke türelmetlen pillantását látva.
- Mintha huzamosabb ideig megtilthatnád... - rázta a fejét a fiú. - Mindegy. Én még mindig erre szavazok, jobb ötletem amúgy sem lévén. Ha Natsukiék bevállalják, akkor én is.
- Ezek alapján tényleg úgy tűnik, hogy valóban mindent elrendeztek számunkra... - gondolkodott Tatsuya. - Akkor? Megyünk?
- Ezek szerint... - bólintott kimérten Hiroshi. - Igen, én is megyek. Hacsak valaki nem gondolja meg magát, akár indulhatunk is, többeknek messzebbre kell menniük. Esetleg ha nem tetszik a talált levél tartalma és a felkínált lehetőség, még mindig visszaléphetünk. Ez már csak rajtunk áll.

Nami kíváncsian figyelte Harukát. Ezek szerint Natsuki jól van, és... ez jó hír, ez nagyon... Az első félelmükön már túl lehetnek. Midori lecsüccsent mellé, s kezét a vállára tette.
- Hát... Akkor hamarosan mi is indulunk - jegyezte meg.
- Még nem biztos - rázta a fejét Nami. A másik lány elmosolyodott.
- De elég valószínű, hisz... biztosak sosem lehetünk benne, hogy minden rendben van... Ennyit akartunk végülis letesztelni, nem?
Fejét Nami vállának döntötte, s úgy beszélt hozzá tovább.
- Nyugi, minden rendben lesz! Már ezerszer megtehette volna, hogy elkap bennünket, nem?
- Nem, mert Natsuki végig fedezett bennünket - rázta a fejét. - Te csak azért bízol benne ennyire, mert még nem ismered...
- Nem bízom benn, csak... nincs jobb öteltem.
Nami nem válaszolt. Midorinak ott van, Kenta, mégha most nem is tart majd vele, tudja, hogy a fiú szereti őt, és... boldogok voltak együtt... Az utolsó pár napjuk úgy telt el, hogy együtt lehettek és... Ő viszont... Nem akar így meghalni... Mint egy szerencsétlen hülye...

- Akkor részemről indulok is - jelentette be Nobu hirtelen. - Akkor majd találkozunk valamikor... Vagy nem... - búcsúzott. Vetett egy pillantást Shinjire, aztán a mankója után nyúlt. - Sok sikert!
Nami összeszorította ajkakkal nézett utána. Csak így? Szépen lelép, egy-két szóval, és... és ennyi? Azt hitte ennél azért... csapatszerűbben fognak távozni.
Emiko aggódva pislogott Benawiék felé. Hát... akkor nekik is eljött a búcsú ideje. De nem sürgeti a dolgot, nekik úgyse kell olyan messzire menni, és... Majd elindulnak, ha már muszáj, ha már mindenki szedelőzködik.

Hayate türelmesen várta a többiek reakcióját, bár már ő is hajlott a döntésre. Ez esetben az indulásra. Tehát egy boríték várja majd őket, és ott az ígért utasítások, minden. Tényleg nem kis erőfeszítés ennyi emberre ezt elrendezni. Kérdés, hogy miért éri meg Morinagának? És még azt sem értette, miért kell bizonyos embereknek párban, vagy az ő esetükben inkább hárman menni. Ráadásul pont úgy kerültek össze ezek a kis csoportok, hogy kompromittáljanak néhány embert. Vajon szándékosan? Talán a róluk kapott információknak ehhez is közük volt. Vajon nekik mit talált ki ez az ember?
Közben szinte észbe sem kapott, Nobu máris távozott a helyiségből. Az első, aki elment. Valahogy gondolta, hogy ő lesz az. Akkor tehát megkezdődött a sor. Kissé közelebb lépett leendő csapatához.

Benawi Hayate közeledtére felpillantott, s elengedte Yuukát.
- Hát... kibírtam volna még egy kicsit itt ücsörögve... - jegyezte meg a lánynak címezve, aztán az ajtó felé pillantott, s lassan felkelt.
- Ha nem bánjátok... - pillantott Emiko felé, bár a többesszám arra utalt, nem csak hozzá beszél - még pár szót váltanék Yuukával, mielőtt elmentek...
Lepillantott, s kinyújtotta kezét a lány felé.
- Elvileg hátul is lennie kell még szobáknak... Ha be nem omlott...

- Akkor... - pillantott fel Natsuki a fiúra, miután letette a telefont - menned kell? - kérdezte halkan.

Hayate nemigen adta jelét annak, hogy bánná. A búcsú az mégiscsak búcsú, ezt tiszteletben kell tartani. Benawiékat szinte nem is látta külön, biztos fájhat, hogy most el kell válniuk. Különben is van még idejük, miért is tagadnák meg tőlük.
Yuuka közben elfogadta a felé nyújtott kezet és összeszorult szívvel követte Benawit. Muszáj...? Tudta, hogy eljön ez a perc, de eddig mégis olyan távolinak tűnt. Most meg hirtelen itt vannak, már az indulás küszöbén. Erősnek kell lennie, de most tényleg. Be kell bizonyítania, hogy ő is bírja a lelki próbákat.

- Lassan igen - bólintott szomorúan Eizan. - De valamennyi időm még van. Ha már megtagadták tőlünk a választ és nem tudjuk, mikor találkozunk újra, szeretném ezt a maradék időt veled eltölteni. Remélem, nem zavarsz el - mosolyodott el halványan.

Alighogy eltűntek a többiek szeme elől Benawi újra magához ölelte a lányt.
- Vigyázz magadra! - súgta halkan a fülébe. Még millió dolgot szeretett volna közölni a lánnyal, de nem tudta szavakká formálni.

- Szerintem mi akkor mehetünk - küzdötte talpra magát Hiroshi, és kérdőn Kazura, valamint Harukáékra nézett. Persze azt sem tudta nem észrevenni, hogy Ichiro közben milyen fejeket vág mellette.
- Máris? - csattant fel a fiú.
- Kénytelen vagyok - sóhajtott Hiroshi. - Nem akarok teljesen sötétben megérkezni. Bár úgy látom, ez lassan már elkerülhetetlen. De valameddig el tudsz kísérni minket, nem? Úgyis a közelben van dolgod.
- Ja, egy ideig igen - bólintott Ichiro. Táskájában már ott várakozott a nemrég szervált pisztoly. Na igen, ezt a párbajt Kazushige nyerte.
- Nekem ebbe a városba szól a címem, úgyhogy valameddig én is megyek - ajánlotta fel Shouri Harukának, bár inkább volt kijelentés, mint kérés.
- Oké - bólintott rá a lány. El sem merte képzelni, mi játszódhat le most barátja fejében. Már maga a tudat megőrjítheti, hogy barátnője Tatsuyával van egy csapatban, hát még a valószínűsíthető tény, hogy egy jó ideig nem látják egymást. Bár látszólag elég jól bírja, de valójában így van...?

- Dehogy! - vágta rá a lány, s közelebb húzódott a fiúhoz, hogy újra hozzábújhasson. - Hajóval... - szólalt meg álmodozva, egy kis csend után. - Csodaszép lehet... Azt mondják, ha minden irányból csak víz vesz körül, az egész más...

- Haruka, mentek? - termett mellette Midori, s nagy kerek szemekkel pislogott a lányra. Namit kicsit meglepte, hogy a nemrég még őt vigasztaló lány, szinte elteleportált mellőle, de sietve összeszedte magát és a Hayate-Emiko pároshoz sietett.
- Remélem hamarosan találkozunk - mosolygott rájuk, magát is bátorítandó.

- Te is...
Yuuka szorosan bújt a fiúhoz, és amennyire csak tudta, igyekezett elfojtani könnyeit. Erősnek kell lennie, erősnek... De akkor miért sír mégis, mikor nem akar sírni...? Egyáltalán nem bánná a könnyeket, ha azok a boldogság könnyei lennének, például újratalálkozásukkor. De most... most egyszerűen nem tudja elfojtani...

Eizan közelebb húzta magához Natsukit és kényelmesen végignyúlt a kanapén.
- Még sosem voltam hajón... - gondolkodott hangosan, majd kis híján elnevette magát. - Ja de, bocs. Nem is olyan régen, egy összkomfortos kis katonai hajón. Bár ott legalább messziről látszott a part. De a nyílt óceán... el sem tudom képzelni, milyen. Azon kívül, hogy tényleg sok víz mindenütt. Jó lenne együtt megnézni egyszer ilyen környezetben egy napfelkeltét vagy naplementét. Vagy ez túl szentimentálisan hangzott...?

Benawi szelíden simított végig Yuuka selymes arcán.
- Nem lesz semmi baj, ígérem... - ismételte, amit azelőtt is mondott, hogy Shinji szépen tönkretette az egészet, mikor már majdnem sikerült megnyugtatnia a lányt. - Találkozunk még, amilyen hamar csak lehetséges... Akárhogyis alakul... - Benawi törte a fejét, hogyan vehetnék fel a kapcsolatot, ha messze sodródnának egymástól - Interneten biztos elérhetjük egymást, igaz? - bökte ki az egyetlen dolgot, ami eszébe jutott. - Kinn már nem lesz veszélyes. Majd írunk egymásnak, rendben? Mit szólsz?

- Nem, nem igazán - nevetett a lány. - Inkább romantikus. De ugye... ugye nem akar külön helyeken meg időpontokban utaztatni bennünket? - kérdezte ijedten. - Mert... mert ha nem akar, akkor... Akkor majd nézünk együtt... mindkettőt... Meg delfineket, meg... Mindent...

- Lassan szerintem igen - felelte Haruka. - És te? Vagy ti? Merrefelé tartotok? Van olyan mázlink, hogy szintén hasonló irányba?

Hayate már épp azon filózott, mit is mondhatna így Emikonak, hogy Benawiék párosa eltűnt a szomszéd szobák valamelyikében, mikor Nami már ott is termett mellettük.
- Igen, az jó lenne - bólintott Hayate. - Kíváncsi vagyok, kinek mit tartogat Morinaga. Remélem, nem kell tőle hasonló levélre számítanunk, mint az első, mert igazán megtisztelő, hogy személyre szóló levelet írt számomra, de ha nem muszáj, nem szívesen olvasnék hasonló szépeket.

- Tényleg? - vidult fel kissé Yuuka arca a lehetőségre. Sőt... ha szerencséjük van, már út közben is lehetőségük nyílhat netezni! Jajj már Yuuka, a nyílt víz felett? Okos kislány, és mégis hogyan? Majd ha partot értek, legfeljebb az lesz az első dolgod, hogy megtudd, mi van a többiekkel, főleg Benawival. - Jut eszembe... nem is tudod a címemet! Akkor azt majd még gyorsan lefirkantom neked. Kár, hogy nekünk nincs hasonló belső hálózatunk, mint azon a három telefonon. Pedig jó lenne most...

- Reméljük... - ráncolta a homlokát Eizan. - Azért nem kicsit lenne költséges ennyi külön utat leszervezni, nem? Lehet, hogy már holnap találkozunk, csak szapul minket. Na jó, lehet, hogy nem... De a remény még fennáll, igaz?
Félresimított néhány Natsuki arcába lógó tincset és mosolyogva gyönyörködött a lányban.
És tudod mit még, Natsu? Fogunk egy cápát és odaadjuk ajándékba Morinagának. Csak seeeemmi hátsó szándék, biztos nagyon örül majd neki...

Midori a fejét rázta.
- Egyedül megyek. És Kenta is. Szívás. De semmi baj - mosolygott. - Megleszünk. Remélem minimum egy szellemkastélyba kell mennem... Hupsz, mondjuk nem hiszem, mert azt írta a levél, hogy majd vár ott valaki... Fura, azt mondtad Natsuki csak levelet kapott, ugye? Kíváncsi vagyok ki lesz az, meg miféle... - arcán valóban csak kíváncsi merengés tükröződött, félelemnek nyoma sem volt, inkább izgalomnak.
Kenta ellenben, aki most lépdelt melléjük, nem vágott ilyen jó képet az egészhez.
- Jó nektek, hogy együtt lehettek - jegyezte meg Tatsuyának. - Mi meg totál más irányba megyünk. Én észak felé, Midori meg egészen a tengerpart felé... Biztos vagy benne, hogy tudsz vigyázni magadra? - fordult a lány felé, mire az sértődötten kinyúltotta rá a nyelvét.
- Hát jobban, mint te...
- Nem is tudom, ki futott be a vérveszteségtől szédelegve a toronyba...
- Nem is tudom, ki operált ki egy recés kardot a haverjából... - fonta karba a kezét Midori. - Mellesleg azt benned is láttam előtte.
Kenta nagyot sóhajtott. Szóval úgy gondolja, nem tudna vigyázni rá? Végülis... igaz, Tatsuyán se sokat segített, hogy együtt voltak... Egy ember ellen... és mégis...

- Hát én se - morogta Emiko. - Bár elég velős volt, nem hiszem, hogy több mondandója is lenne már számomra...
- Én se vágyom további kioktatásokra - szögezte le Nami. - Apropó... A többségnek nem írt semmi személyeset... bennünket mért "tüntetett ki" a figyelmével? Azt még értem, hogy nekem írt engem ismer... - Emiko felvonta a szemöldökét, így hát gyorsan megmagyarázta. - Legalábbis találkoztam már vele, mikor Natsukival tartottam egy-két partira... De... nektek miért? - kérdezte kíváncsian. Emiko Hayatére sandított. A levél tartalmát ismerve volt ötlete, de... tényleg! A fiúnak mit írt...? Ezek szerint azt is tudta, hogy Hayate...

- Hidd el, Kenta, meglesz majd - Haruka biztatóan mosolygott Kentára, és közben igyekezett azt sugallni a szemeivel, hogy a fiú inkább ne firtassa a témát. Komolyan, ismerhetné már ennyire Midorit, nem? - Visszatérve a kastélyodhoz, Midori, az eshetőség még nincs kizárva. Lehet, hogy pont egy kedves kis szellem vár majd rád odabent és ő lesz az útitársad. Te még örülnél is neki, mi?
- Kár, hogy csak ilyen kevés csoport lett, még nem teljesen értem ezt a logikát - csóválta a fejét Tatsuya.
- Hát azt én sem - Shouri egy szokásos 'kedves' pillantással jutalmazta a fiút.
- Kh.. khmm... - köszörülte a torkát Tatsuya. - Szóval... mivel is kell mennünk, Haruka?

- Nem tudom, hogy odakinn működnének-e a telefonok... Szerinted a nyílt tengeren van térerő? Én kétlem... Várj csak... - engedte el a lányt, s letette a táskáját a fölre. - Én is felírom neked a címem, aztán majd aki tud, ír előbb...

- Én is találkoztam már vele futólag, bár szerencsére beszélgetésre nem került sor közöttünk - felelte Hayate. - Meg a családnevem alapból nem ismeretlen az ő meg a hozzá hasonlók köreiben. Körülbelül ennek köszönhetem eme személyes gesztust a részéről. Remélem, nem valami külön kis ajándékot készített össze nekem... Bár az minden bizonnyal titeket is érintene - pillantott Emikora. - Egyelőre nem tudom, mit akar, mit vár tőlem.

Natsuki halkan felnevetett.
- Egy élőt? - kérdezte közelebb hajolva a fiúhoz. - Nemt'om, sose horgásztam még cápát... De izgalmas lehet... És eddig még minden sikerült, nem? Hű, lehet, hogy ezért éri meg neki, kell az a cápa a gyűjteményébe! És ha valakik, hát mi megszerezzük neki! Zseni vagy, drága!

Közben Yuuka is előásott egy kisebb papírt és kerek betűivel ő is feljegyezte a címét.
- Tessék - adta oda ő is a fiúnak. - Tényleg... mennyi időt vehet igénybe egy hasonló utazás? Biztos sokáig tart... De vajon mivel megyünk? Hajóval, esetleg repülővel? Hú, akkor viszont érdekes lenne átcsempészni a fegyvereket, szóval remélem, az előbbi. Nem akarok már a reptéren lebukni.

Midorit nagyon felvidította Haruka ötlete, s egy picit sem zavarta most, hogy ennek egy cseppnyi realitása sincsen.
- Én viszont értem - közölte boldogan Midori, s büszkén mosolygott Shouri képébe. Hát igen, aki okos az okos, aki meg nem... Még Kenta is meglepetten nézett a lányra. Hogy-hogy érti? Ő még így látalanban is kiismeri az embereket és persze elfelejtett erről szólni nekik?

Emikoban Hayate szavaira valami balsejtelem kezdett körvonalazódni, de nem akarta ezt Nami előtt kifejteni.
- Majd meglátjuk - mondta gyorsan, és megrázta a fejét, hogy elhesegesse a gondolatait. Majd út közen megbeszélik. De várjunk...? Nem, mindegy, majd útközben végiggondolja, aztán felvázolja a többieknek is.

- Naná, hogy élőt! - mosolygott tovább Eizan. - Csak kell majd valami jó csali. Bár az biztos, hogy nem téged vetlek majd a cápák elé, mert aranyos állatoknak tűnnek, meg minden, de azért ne akarjanak semmit az én barátnőmtől. Oda nem adnálak nekik...
Nem bírt tovább ellenállni, mivel most már a lány is vészes közelségbe került hozzá. Kapva kapott hát az alkalmon, hogy megcsókolja Natsukit. Talán a cápa is így veti rá magát áldozatára. Csak kérdés, hogy ki is az áldozat, és hogy valóban szenved-e.

- Tényleg! - kapott észbe Benawi is. - Te jó ég, a fegyverek... Nos... Ha tudjuk, hogy egy reptérre kell mennünk, akkor majd elhagyjuk szépen útközben őket... Mást nem nagyon tehetünk. Amúgy nemt'om. Sose utaztam még messzebbre, meg repülővel sem. Nem tudom milyen gyors, és a távolságokról sincs sok fogalmam... Így hát... ha valami nem okés... Azt se nagyon venném észre... - mondta kissé bizonytalanul. - De szerintem ez a többségünkre igaz, és ő is tudja, nem? Ez nem túl bíztató...

- Valóban...? - morogta összeszűkült szemekkel Shouri. - Ki hitte volna. És nem szeretnéd velem is megosztani az információt? Kérlek, ne hagyj kétségek közt.
Maga sem tudta, hogy miért reagált ilyen nyersen. Jó, az egy dolog, hogy alapból így szokta, de most mi oka volt rá? Talán az nem tetszett neki, ahogy Midori mindezt közölte velük.
Ó persze, ő is nagyon jól érti. Valaki gyönyörűen ki akar cseszni vele. Ő viszont utálja az ilyet. Most őt akarják ezzel próbára tenni, vagy Harukát? Hiába, úgysem fog összejönni. Nem hát, ő cseppet sem ideges. Cseppet sem...

Natsuki kábultan engedett a csóknak, és több másodperc kellett hogy elteljen a mámoros pillanat elmúlta útán, hogy újra eszébe jusson mit is akart hozzáfűzni még a cápához.
- Pedig biztos ők is ennivalónak találnának... - nyögte ki, s kissé leljebb húzódott, hogy arcát a fiú mellkasára fektethesse.

Hayate kérdőn nézett Emikora, de bármi is jutott az imént a lány eszébe, úgy tűnt, nem akarja most kifejteni. Talán majd ha Nami nem lesz itt, elmondja magától, vagy éppen út közben. Kíváncsi volt, hogy vajon ő mit lát bele a dolgokba úgy, hogy még csak célozgatott a levél tartalmára.
- Ki kapott még hasonló, szívhez szóló levelet, nem tudod? - kérdezte inkább Namit. - Mert a legtöbben úgy tűnik, tényleg csak egy címmel, esetleg pár plusz mondattal lettek gazdagabbak.

- Hát szivatnak bennünket! - közölte Midori a világ legszélesebb mosolyával, pont úgy, mintha valami fantasztikus jó hírt mondana el nekik. Kenta még életében nem szimpatizás Shouri mondandójával, de most... Sokatmondó pillantást vetett a fiúra.
- És ennek mért is örülsz annyira? - kérdezte hidegen, visszapillantva Midorira. A láyn megrántotta a vállát. A fiú hangja nem hervasztotta le a jókedvét.
- Így cska még izgisebb - közölte, mintha magától értetődő lenne.

- És szerinted ki is akarja használni...? - bizonytalanodott el egy percre Yuuka. - De miért? Miért lenne az jó neki, hogy feleslegesen kidobott ennyi pénzt az ablakon? Vagy ennyire fontos lenne neki, hogy így csaljon kelepcébe minket? De hát... azt itt is megtehetné... - tanácstalanul harapdálta a száját, majd megrázta a fejét. - Nem. Minden rendben lesz. Úgy kell lennie, ha már ennyit szenvedtünk érte - mondta furcsa eltökéltséggel.

- Inkább ne próbáljuk ki, ha lehetséges - mosolygott a lány hátát cirógatva Eizan. - Hmm... vajon Daisuke jó lenne csalinak, vagy még a cápák is kiköpnék...? Azt hiszem, ez most nem volt túl jóindulatú... Szerinted nagyon látszik, hogy nem bírom a srácot?

Nami megrántotta a vállát.
- Nem rémlik senki más. Azt hittem Natsunak is hosszabban ír, de azt mondta, csak pár sor... Szerintem csak mi. Ezért is csodálkoztam. Bár... nem beszéltem mindenkivel... - az ajtó felé pillantott, de már menet közben rájött, hogy Nobu nincs ott. Eliszkolt. Köszönés nélkül... Vagy legalábbis... Nem köszönt neki kiemelten... Nem is... ezek szerint nem is aggódik érte. Az ajkába harapott, mielőtt túlzottan kétségbe eshetett volna a gondolattól.
- Elbúcsúzom még a többiektől is - mondta gyorsan. - Úgy nézem, Shinji már nagyon indulna... - visszapillantott a másik kettőre. - Sok szerencsét!

Meg kell hagyni, az utolsó mondattal Shouri is egyetértett. Bár szeretett volna Haruka oldalán lenni, azért mégis valami furcsa, nem feltétlenül kellemetlen érzéssel töltötte el a tény, hogy egyedül megy. Magányos vadászat... Pont mint a szigeten, csak sokkal több emberrel a környezetében és GPS nélkül. Most nem tud úgy felkészülni, csak a saját képességeire számíthat. És ettől... ettől ez az egész tényleg izgalmasabb...
Tatsuya is inkább csak hallgatott. Szívatják őket, ja... Az más kérdés, hogy őt ezzel a lépéssel nem nagyon, már egészen belenyugodott a történtekbe. Egyedül max amiatt aggódhat, hogy Shouri rossz dolgokat feltételez majd. Na, az még kellemes lesz, mikor újra összefutnak...

Daisuke már épp lépett volna megkocogtatni Nami vállát, mikor úgy tűnt, a lány amúgy is végzett.
- Remek, így legalább nem zavartalak meg - mondta a lánynak. - Csak gondoltam szólok, hogy lépek. Nincs kedvem tovább várakozni.
Futólag biccentett még egyet a Nami mögött álló Emiko-Hayate páros felé, majd már indulni is akart.
- Ja és még valami - fordult meg ismét, és ezúttal arcán különös mosoly játszott. - Ne hagyd, hogy Shinji kikészítsen. Ha próbálkozik, inkább készítsd ki te őt. Na, kb. ennyi. Hajrá, meg szia, meg hasonlók.

Benawi meglepetten nézett a lányra. Fel sem tűnt neki, hogy most meg ő ébreszt kétséget benne, csak akkor kapott észbe, mikor már Yuuka bizonygatta neki, hogy minen rendben lesz. Elmosolyodott.
- Igen, igazad van. Ez így túl nyakatekert.
Megfogta a lány kezét, s magához húzta.
- Akkor hát... Sietek vissza hozzád - mondta lehalkítva a hangját. Yuuka ajkához hajolt, s szelíden megcsókolta őt. Amíg még érzi a lány ajkainak érintését a sajátján, addig úgy sem fog kiemenni a fejéből a lány, egy percre sem. És ezt az érzést nem fogja egy könnyen elfeledni.

- Á, dehooogy! - nevetett a lány. - Sose jönnék rá, ha nem mondanád. Sőt! Szerintem valójában rajongasz érte, csak így próbálod álcázni! Vagy csak a rózsaszín pónijára fáj a fogad?

Yuuka igyekezett az utolsó pillanatig kiélvezni a kapott csókot és Benawi közelségét. Egy ideig most le kell mondania minderről, a fiú társaságáról. Istenem, hogy fogja kibírni... Miért nem jöhet velük Benawi is? Ez annyira nem fair. Annyira nem fair elválasztani őket. Szándékosan alakította így a dolgokat, ugye?
Mikor a csók véget ért, Yuuka halkan felsóhajtott és a fiú tekintetét kereste szemeivel.
- Nem tudok majd nem rád gondolni... - mondta halkan. - Hiányozni fogsz. Nagyon...

- Na, akkor én indulok! - jelentette be Midori, Kenta nagy meglepetésére. - Ne vágj már ilyen elkeseredett arcot! - csóválta a fejét a lány. - Találkozunk még, szerinted ki engedlek a karmaim közül? - kacsintott a fiúra. Az még mindig mogorva képett vágott, egészen addig, míg Midori hirtelen ki nem kötött a nyakában és meg nem csókolta. A fiú döbbenten pislogott. Csak így... mindenki előtt...?
- Akkor... - nyögte ki a fiú. - Én is indulok inkább, ameddig csak lehet elkísérlek. Na hát, jó a buszmegállóig, megvárom míg elindulsz, oké?
Zavartan Tatsuyára pillantott, hogy elbúcsúzzon, de félt, hogy milyen fejet vághat barátja, miután premierplánból csodálhatta meg Midori újabb egészen érdekes kirohanását.

- A francba... - komorult el Eizan arca. - Hogy jöttél rá? Kit vallattál ki érte...?
Körülbelül eddig bírta, mert már el is nevette magát.
- Komolyan, most bánom igazán, hogy nem adtunk neki búcsúajándékként egyet. Lett volna mihez bújnia esténként. Bár még mindig nincs kizárva, hogy már van neki. Valahogy ki kell majd derítenünk...

- Ó, rendben... - felelte meglepetten Nami. Pont Daisukéhez akart sietni, erre... De hogy érti, hogy kikészíteni Shinjit? Mit kéne csinálnia, amivel nem mégjobban magára haragítja, hanem...? Áh, ezt ő nem érti... - Daisuke... - sietett a fiú után - te is vigyázz magadra, jó? - aztán egész halkan hozzátette. - Kell még ennem abból az isteni csirkéből!

- Te is nekem - simított végig utoljára a lány haján. - Na gyere... Menjünk vissza a többiekhez!

- Öhmm... izé... akkor jó utat és vigyázzatok magatokra... - nyögte ki végre Tatsuya, mikor magához tért. Igaz, megszokhatta volna már a hasonlókat Midoritól, de ez most mégis olyan váratlanul jött. Na jó, ez meg kb. úgy hangzott, mintha minimum őt csókolta volna meg Midori...
- Szerintem akkor mi is nyugodtan mehetünk - lesett Haruka a már igencsak készülődő Ichiroék irányába, majd visszafordult Midori felé. - Aztán ha tényleg találsz szellemet, hozzál már nekem is, légysziii! Úgy szeretnék egyszer egy igazit látni...

- El kellett volna mesélnem Morinagának! Tuti vett volna neki egyet! - nevetett Natsuki, aztán elhallgatott, s oldalra fordította a fejét. Itt fekszik Eizanon, az előbb csókolóztak, meg hát egyébként is teljesen félreérthetetlen a helyzet, és... mi van, ha be van kamerázva a ház... vagy... vagy ilyesmi? Ha a többieket nem is figyeli meg, hát őt minimum lenyomozhatná, nem? Nem telik ki tőle?

Daisuke egy pillanat erejéig meglepetten nézett Namira, majd hirtelen elvigyorodott.
- Szavadon foglak. Sőt, ha túléljük ezt az egészet, még egy fogást is elnevezek rólad. De az alku persze csak akkor érvényes, ha mindketten életben maradunk.
Kacsintott egyet a lány felé, és ezúttal már tényleg kilépett az ajtón.