10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Rendben, értem. Akkor legyen dél - egyezett bele Hiroshi és végre anélkül el tudott mosolyogni, hogy zavarba jött volna. - Délre itt leszek, és akkor jól megmutatod, hogy is mennem itt a kajálásos dolgok. Bár azért a személyzeti büfében sem volt rossz a koszt, de azért mégis, akkor már adjuk meg a módját, nem? Még egyszer köszönöm a meghívást. Addig is szia!

Hayate csak a szeme sarkából figyelte a lányok susmorgását. Mi az, csak nem merénylet készül? Biztos olyan női témák, vagy mik. Azokba jobb nem beleavatkozni, de még hallani sem. Gyerünk, füleket bezárni...
- Igen, persze... - egyezett bele kissé zavartan Yuuka. Te jó ég... mi lehet az, amit Emiko tőle akar kérdezni...?

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani - felelte kifejezéstelen hangon Nami. - Igazából jelen pillanatban én sem nagyon tudok másra gondolni... Gyűlölöm és... - dühösen meredt maga elé. - Talán várnom kéne, hogy lehiggadjak... Érzem, hogy ez nem okos dolog, de... - Eizanra pillantott. - Jobb a helyzetünk, mint először hittem. Ha... kicsináljuk, akkor mi ketten biztosan bajbakerülünk, de... úgy hiszem van még aki mellettünk áll, a többiek rendben lesznek... Nem feltétlen... akarom... átvállalni a felelősséget... - fontolta meg a szavait -, de ha úgy alakul, nem érzem, hogy megbánnám, ha megteszem. És nem foglak arra kérni, hogy bízd ezt rám, mert... nem tudom boldogulnék-e egyedül vele. Azonkívül viszont... nem tudom mi elsz Natsukival, ha mindketten magárahagyjuk, szóval... Próbálunk okosan cselekedni. Bár még tényleg nem tudom mit akarok csinálni... Azt hiszem ez tőle függ.

Emiko lecsüccsent a kanapéra, s türelmesen várakozott, míg Hayate eltűnik a színről.
- Igazából... - kezdte még mindig kicsit zavartan, és felkelt - a... izé... a ruhákról szeretnélek kérdezni... - vallotta be. - Azt hiszem... azt hiszem egy kicsit... furcsánk és kényelmetlenek is - mondta sietve -, de... de az a tegnapi egész jól nézett ki... És csak gondoltam, hogy talán... ha segíteném, szerinted melyik áll rajtam csinosan... Tudom még sokára lesz a kapitányi vacsora, de szeretném a legszebbet félretenni arra az estére...
Enyhe bűntudattal pislogott Yuukára. Megérti vajon ezt? Mostanában... annyira ellentétesen viselkedik... Még mindig nem tudta szabad-e ezt... De ez... Ez kicsit olyan, mint Hayatével. Szabad-e, hogy tetszen egy ruha, szabad-e, hogy kedvelj egy embert... Azon tudsz változtatni, hogy ezt kifejezed-e, de a tényen... Akár helyes akár nem, egy érzés nem ettől függ nem? Csak amit teszel, azt befolyásolhatod...

- Én is ettől tartott - komorult el még jobban Eizan. - Csak egy dolog aggaszt. Abban az esetben, ha nem hagy más utat nekünk és fel kell lépnünk ellene... mi lesz, ha kiderül? Többen is tudják, hogy mi a hajón vagyunk, nem? Legalábbis az ő helyében biztosítékul én biztos elmondanám pár embernek, mi a helyzet. Ebben az esetben nem biztos, hogy csak ellenünk lépnének fel, hanem félek, hogy a többiek sem járnának túl jól - idegesen harapdálta a száját. - Jó lenne ezt elkerülni. És igazad van, nem hagyhatjuk magára Natsukit sem. Ajánlom Morinagának, hogy kompromisszumot tudjunk kötni vele.

- Ó... - ült le kissé meglepetten Yuuka is. Tehát valamennyire mégis kezdi megkedvelni ezeket a ruhákat? Pedig mennyire tiltakozott ellenük...! De lehet, hogy az csak elvből volt, és valójában tetszenek neki? Vagy csak ő akar tetszeni? Alig bírta elfojtani mosolyát. - Ha nem is vagyok egy szakértő, de a véleményemet szívesen megosztom veled - bólintott. - És igazad van, a tegnapi tényleg különösen jól állt rajtad. Megteszem, ami tőlem telik - mosolyodott el végül.

- A kapitány tudja - bólintott Nami. - Nem szeretek feltételezésekre alapozni, de... Midori bízik benne. Szerintem ő... segítene nekünk... nekik... - Eizanra pillantott. - Mennyire bízhatunk ebben? Nem tudom, mit fog gondolni rólunk, ha kinyírjuk a haverját... - tette hozzá egész halkan.

- Köszönöm! - nézett rá hálásan csillogó szemmel, és türelmetlenül nyújtotta ki felé a kezét. - Akkor gyere, vágjunk bele...

Ayumu zavartan búcsúzott el a fiútól. Meghívás? De... ez nem olyasmi. Csak együtt mennek ebédelni, mint két kolléga. Az nem meghívás... Vett egy jó mély levegőt, hogy lenyugtassa magát, s összerendezte a dolgait, mielőtt sétára indult volna a folyosón. Még volt pár dolga, amit el akart intézni ebédig. Talán elkanyarodhat a beosztás felé is.

- Remek, pont a kapitány - húzta el a száját Eizan. - Viszont mindezek ismeretében mégis felengedett minket a hajójára, ami akár tényleg lehet jó jel is. Ami pedig történni fog... Morinagának is tennie kell érte, ha azt akarja, hogy neki is jó legyen, meg nekünk is. Meg mellesleg ha életben akar maradni - elhallgatott kicsit, hogy végigvegye a lehetőségeiket, majd hirtelen újra Namihoz fordult. - Milyen fegyver van nálad...? - kérdezte halkan.

Yuuka bólintott és Emiko segítségével felkelt. Na ez érdekes lesz. Nem gondolta volna, hogy egyszer majd pont ilyen téren ad tanácsokat Emikonak. Kicsit fülelt, és hamar megbizonyosodott róla, hogy Hayate még mindig a zuhany alatt áll. Nem mintha rájuk nyitna vagy valami, de azért biztos kíváncsi rá, mit is ügykélkednek.
- Úgyis kíváncsi vagyok, te milyeneket kaptál - mondta Emikonak immár a lány szobájában.

Midori nyugtalanul figyelte a különös figurákat, amik egy kockás felületen voltak felsorakoztatva az asztalon. Elgondolkodva böködte meg a lóra hasonlító fekete bábút, de a gondolatai nem is igazán ott jártak. Mire készülhet Nami? Mi van Natsukival? Mi van Morinagával? Nem szerette a "majd elmondom" típusú dolgokat. Így esélye sincs belekontárkodni. Persze biztos pont ez volt a cél... De... Nami se egy átgondolt lány... Nem kéne mégis...?
Sóhajtva dőlt hátra.

- Elég hatékony - húzta mosolyra a száját Nami. Valami olyan izgalom csillogott a szemében, amit Nobun kívül nem sok élő ember ismert. És ez talán saját magát is megijesztette volna, ha van annyira józan, hogy észrevegye. De nem volt. Megtorpant.
- Itt vagyunk - bökött fejével a folyosó végefelé. - Van még valami? Natsukiról vagy... bármi?

Hayate valójában folyatta a vizet, de még nem állt a zuhany alá. A mosdó szélére támaszkodva lassan szedte a levegőt. Ez sokkal rosszabbul sült el, mint várta. Nem igaz, azt hitte, erősebb a szervezete! Ennyi? Ennyire volt elég az a sok évnyi munka?! Egy nyamvadt lövés és egy szúrás, meg még néhány apróbb sérülés, és máris kész van?! Másrészről... miért nem hálás? Hisz életben van, megismerte Emikot is, és... talán elkezdett a rendes élet felé tartani. Rendes...? Lesz valaha is rendes az ő élete...?
Megcsóválta a fejét és a zuhany felé indult. Most miért aggassza azzal Emikot vagy Yuukát, hogy "hát lányok, hülye voltam, mégis szivárog a sebem. De nyugi, csak a hátamon..."? Legalább a gyógyszerét már bevette, így tűrhetőbb lesz. Valahogy majd csak átkötözi.

Emiko gondosan becsukta az ajtót, s az ágyára tette nehéz bőröndjét.
- Akkor lássuk... - estek neki. - Hm... kezdjük a te megérzéseddel, bökj rá, aminek szép a színe! Vagy valami...

Hatékony, mi?
Eizan arcán is valami halvány mosolyféle játszott, de mikor céljukhoz éltek, a mosoly helyét eltökélt kifejezés vette át. Gyorsan végigvett még mindent, majd nemet intett.
- Nem, nincsen. Vagyis... Néha... bizonyos helyzetekben hajlamos vagyok rá, hogy... hogy elveszítsem a fejem. Már múltkor is nagyon közel álltam hozzá, csodálkozom is, hogy nem történt meg. És ilyenkor nem csak egyszerűen dühös vagyok, hanem...
"Őrjöngök? Igen, talán ez a megfelelő kifejezés..."
- Szóval elvesztem minden realitásomat. Ha látod, hogy nagyon errefelé tartok... valahogy próbálj meg figyelmeztetni.

- Az ilyesmiben már egész otthonosan mozgok - mosolygott a fiúra. - Csak bízz bennem!
Na jó, még egy utolsó dolog aztán... aztán belevágnak...
- Eizan... amikor összejöttetek Natsukival, én úgy gondoltam, ez nem lehet hosszú életű, mert annyira különböztök, de... Azt hiszem tévedtem. Biztos, hogy tévedtem, mert... elfelejtettem már azt is, milyen volt Natsuki, nem hittem se benne, se benned. De most... lehet, hogy Natsuki súlyos árat fog fizetni érte, de... most újra olyan, amire emlékeztem, és nem tudom azt mondani, hogy ez rossz dolog lenne... Képes voltál valamire, amire én nem és ezért... nagyon felnézek rád. És... Köszönöm is... Visszahoztad egy elvesztett régi barátom. Akármilyen közhelyesen hangzik is ez.
Vett egy mély levegőt. S közelebb lépett az ajtóhoz. Mehet?

Yuuka tényleg komolyan vette a feladatát. Egytől egyig szemügyre vette a ruhadarabokat, és hosszasan válogatott közöttük. Ám volt néhány darab, ami különösen elnyerte a tetszését, szinte első látásra azok mellett tette le a voksát. Az első közülük egy mélyzöld leginkább koktélruhára emlékeztető ruhadarab volt és leginkább maga a színárnyalat volt az, ami megfogta. A második egy hosszú, földet seprő bézsszínű darab volt, ezután jött a kedvence, egy testhez álló, nyakpántos fekete estélyi.
- Először ezt próbáld fel! - nyújtotta csillogó szemekkel Emikonak. - Kíváncsi vagyok, rajtad is olyan szépen áll majd mint ahogy most így kiterítve elhiteti magáról.
Közben még egyszer végigmérte a kínálatot, és kiválasztott még egy körülbelül térdig érő kék ruhát is.

Így visszaemlékezve Eizan is tudta, hogy eleinte ő még talán annyira sem bízott ebben az egészben, mint Nami. Egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy közte meg Natsuki között bármi komoly is lehetne, erre... erre most itt áll annak a férfinak az ajtaja előtt, aki el akarja tőle ragadni őt és bármire kész, hogy visszakapja. Tényleg bármire.
Ő is nagy levegőt vett, és bólintott Naminak. Rendben, akkor csináljuk. És ha nem nyitja ki, ő szívesen rátöri az ajtót.

Emiko zavartan látott neki az öltöszködésnek. Tényleg szép darab, bár több a színesek jobban tetszettek neki. Csak ne lenne ennyire szoros...
- Segítesz... a ... cipzárral...? - kérte. - Várj... hol van ezen... - keresgélt elveszetten. - Talán oldalt...?

Yuuka segítette Emikonak beleküzdeni magát a ruhába, majd kicsi elhúzódott, hogy jobban megnézhesse.
- Nem is tudom... - döntötte kissé oldalra a fejét. - Szép meg minden, de talán kicsit túl testhezálló, meg kicsit sokat mutat... Nem tudom, hosszú távon mennyire lehet kényelmes egy ilyen. Hmm... lehet, hogy ezt mégis hagyni kéne. Várj, mindjárt kisegítelek belőle, utána mondd meg, melyiket szeretnéd felpróbálni. Vagy előtte azért megnézed a tükörben is?

Nami nyugtatni heves szívdobogásán, s óvatosan koppintott párat az ajtón. Talán nem vágja rájuk, ha meglátja, hogy Eizant is hozta. Vagy talán örülni is fog, hisz... szórakozni akar... Idegfeszítő volt mindenegyes várakozással töltött másodperc. Csak az tartotta vissza attól, hogy újból kopogjon, mert nem akart udvariatlan lenni, vagy türelmetlennek látszani. Nem. Ne áruld el a szándékaidat, iszonyú hiba lenne... És nyílt az ajtó.
- Nahát, Nami! De jó, hogy ennyire ráérsz! Eizan is? Ejnye, lógunk a melóból? Ne hidd, hogy minden szarból kihúzlak... - azért hátrébblépett, s beinvitálta a vendégeit. - Ígérted, hogy még látlak - címezte újból a lánynak -, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar... Most inkább nem kínálnálak meg alkohollal, még a végén túl sokat iszol - mondta a nappaliba érve. - Mióta lettél te ennyire...?
- Ugyan már, ugyan már... - intette le őt a lány, s megtámaszkodott a kanapénak dőlve. Nem akart leülni, inkább kivárta Eizan, hogy helyezkedik - felétek szokás egész nap iszogatni. Én csak alkalmazkodtam a környezethez...
- Szóval minek köszönhetem ezt a hirtelen látogatást? - pillantott Eizanra. - Nami rohant hozzád árulkodni?

- Megnézem azért... - bólintot Emiko, s odaébbtolta az útban álló széket, hogy a nem túl nagy tükörhöz férjen. Nem a legjobb, de most ki nem megy, még Hayate meglátja...
- Te jó ég! - borzadt el. - Ezt nem igazán az én alakomra tervezték... Ez inkább neked állna jól. Azért én... inkább teltebb vagyok ehhez... - hátralesett, s végigmérte Yuukát. - Azért alacsonyabb vagy nálam egy legalább öt centivel... Szerinted? Jó lenne rád?

- Rám? - lepődött meg Yuuka. Nem gondolta volna, hogy ő is sorra kerül. - Nem is tudom... talán majd később felpróbálom. Vagyis amint összeszedem hozzá a bátorságom... - pirult el kicsit. Bár tetszett neki a ruha, de valahogy nem tudta benne elképzelni magát. Vagyis elképzelni el tudta, de nem kihívó ez egy kicsit? Legalább rá nézve. Azért egy próbát majd tényleg megér.

- Mit gondolsz, hogy reagálna Benawi? - mosolygott rá. - Szerintem felpiszkálhatnád kicsit... Na nem mintha sok közöm lenne kettőtök dolgához, csak... Jót tenne neki, ha... Na persze, csak ha te is fel vagy készülve rá... Tudod, amilyen visszafogottak vagytok ti ketten, úgy néz ki, hogy évtizedekig el fog tartani, hogy... - folyamatosan beszélt, miközben öltözködött. - De voltaképpen hol is jártok most ti? Nem is tudok rólatok semmit. Mennyire... ment messzire az udvarlással? - kíváncsiskodott.

- Nem igazán. Magamtól jöttem. Már jóval előbb elindultam, csak félúton pont összefutottunk - lépett beljebb Eizan is. Tudatni akarta Morinagával, hogy nem kell neki Nami ahhoz, hogy fel merjen jönni hozzá.
Odakint még azt hitte, tovább fogja bírni, de a harag máris szinte tombolt benne. Nyugalom, Eizan. Tudom, hogy mondani könnyű, de nem azért jöttél most ide, hogy rögtön a torkának ess. Lehet, hogy arra is sor kerül majd, de nem most. Még nem.
- Miattam ne aggódjon, nem kell sehonnan sem kihúznia. Épp eleget túlóráztam ahhoz, hogy kicsit hosszabb szünetet kapjak.
Hadd lássa csak Morinaga, hogy ő bizony ráér, nem szabadul majd egykönnyen tőle.

Emikonak nem is kellett befejeznie, pár szó is elég volt ahhoz, hogy Yuuka arca rákvörössé váljon. Most arra kíváncsi, hogy ők már...?
- Mi... mi még csak... még nem...! - esélye sem volt elfojtani zavarát, már azon is látszott, mennyire hebegett-habogott. - Még szinte két hete sincs, hogy összejöttünk...! - próbált mentegetőzni, hogy még a gyanú árnyékát is elhessegesse. Jó, jó, biztos Emikonak is feltűnt, hogy egy szobában, nem egyszer egy ágyban aludtak, de csak ennyi...! Ugye nem értett félre semmit sem?

- Valóban? - érdeklődött a férfi. - Hát rendben... Nem is árt egy kis felelősségtudat, sok minden áll előttetek. És nem áll szándékomban örökké az utatokat egyengetni.
- Nem is vártuk el - felelte Nami. - Még nem tudjuk mihez kezdhetünk, milyen szabályokvannak abban az országban, de épp eleget küzdöttünk azért, hogy élhessünk. Nem hátrálunk meg. Mert élni akarunk... Talán jobban, mint valaha...
Morinaga kíváncsian mérte végig Namit, mintha most látná először hosszú idő után. Mintha mondani akart volna valamit, de aztán mégsem szólalt meg.
- Natsuki...? - pislogott hátra Nami. Nem bírt magával, hogy ne kérdezzen rá.
- Pihen - felelte tömören a férfi. Nami nagyon szerette volna látni őt, megbizonyosodni róla, hogy jól van, de valószínűleg az a legjobb, ha nem hívják fel rá a lány figyelmét, hogy itt vannak. Nem szabad belekeverednie. Még ebbe is... ennél jobban is...
- Nos? Hallgatlak benneteket? - mondta türelmesen.

- Ó, igazából nem is nézem ki Benawiból, hogy ágybacsalogatna egy lányt. Valahogy hosszabb idő alatt sem... - mélázott el zavartalanul Emiko. - De azért... mégis egy szobában voltatok... - mutatott rá. - Szóval talpraesettebb srác lett, mint volt? Márhogy ezen a téren... Egyébként, ha nem lenne, nyilván a csapat közelébe se kerülhetett volna. Csak valahogy... lányok terén őt mindigis éretlennek tartottam. Ott van például Kyoichi, oké, elv, hogy sose hozta a barátnőit a bázisra, de azért csak mind tudtunk róla, hogy van neki. Bár ő idősebb is két évvel...

- Talpraesettebb lett...? - pirult még mindig Yuuka, főként az ágyba csalogatni kifejezés hallatán. - Nem tudom, annyira... annyira sajnos nem ismertem korábban... Én... nem is tudom, de... de jól kijövünk egymással és ez a fő, nem...? Ezért is... olyan nehéz elviselni, hogy nem tudom, mi van vele... - sóhajtott fel. - Bár gondolom ezzel te is így vagy, csak... csak kicsit más miatt. Mit nem adnék érte, ha csak arra választ kaphatnék, jól van-e...!

Eizan lopva arra az ajtóra pillantott, amire az imént Nami is. Tehát ott van...? Ilyen közel hozzá, és most mégsem láthatja... Pedig annyira szeretné elmondani, hogy sajnálja. Úgy szeretné magához ölelni és megnyugtatni... De ahhoz előbb el kell intézniük pár dolgot.
Nehezére esett elszakítania tekintetét az ajtótól és visszafordulni Morinaga felé. Az most nem biztos, hogy jó, ha ő beszél. Nami valószínűleg jobban tudja, hogy kell Morinaga egy-egy megjegyzésére reagálni, de mégsem hagyhatja úgy függőben a kérdést. Azért azt sem akarta, hogy tényleg csak Nami beszéljen. Meg akarta győzni a férfit, hogy igenis érdekli, mi folyik itt és bele is akar szólni a dolgok menetébe. Ha már tegnap mindezt elmulasztotta megtenni...
- Szeretnénk újfajta kompromisszumot kötni - kezdte, és örült, hogy egész magabiztosan csengett a hangja. - És kicsit változtatni a szabályokon.

- Akkor ebéd után őt fogjuk keresni! - jelentette ki eltökélten a lány. - Na és... erről mit gondolsz? - nézegette a tükörben a zöld ruhát. - Még mindig a piros volt a legszebb... Bár tényleg kicsit... sokat mutatott... - pirult bele. - Talán nem kellett volna felvennem... De végülis... nem szólt rá semmit Hayate, úgyhogy... - várjunk? Ez most... ez most csalódottság a hangjában?

- Valóban? - vonta fel a szemöldökét Morinaga. - Mégsem tetszik, ha én rakom meg a barátnődet?
Nami felháborodottan pattant fel. A férfi halkan ciccegett, de több figyelmet nem szentelt Naminak.
- Mért, mit tudsz tenni ellene?

- Szólni tényleg nem szólt... - mosolygott sejtelmesen Yuuka. - Mondjuk esélyt sem nagyon kapott szegény. De te tényleg nem figyelted a szemeit, mikor kivonultál abban a ruhában? Ha mondani végül nem is tudott semmit sem, a tekintete azért sok mindent elárult. És... - már előre elpirult attól, amit mondani készült - mikor előresiettél a folyosón... szóval végig a hátsódat stírölte... Bár mikor észrevette, hogy figyelem a reakcióit, úgy tett, mintha semmi sem történt volna, de akkor is láttam, amit láttam.
Csak Hayate meg ne hallja, amit most mondott...! Bár kíváncsi lett volna a reakciójára.

Eizan kezei már vészesen remegtek az elfojtott indulattól, mégsem fordította el a tekintetét Morinagáról, hogy kissé lehűtse magát. Úgy érezte, szüksége van a haragjára.
- És ha tudok? - tette fel a kérdést. - Miért, mi lesz, ha megpróbálom?
Gondolatban máris Morinagát szabdalta a karmokkal. Ha már a gondolatát is így élvezi, vajon mit fog érezni, ha tényleg sor kerül rá?

Most Emiko is fülig pirul, pedig ő kezdte el forszírozni a témát. Láthatólag sokkolta, amit Yuuka mondott, mert le is ült az ágya szabad csücskére.
- Huhh... - "szólalt meg" halkan. - Akkor ez... Tényleg beszélnem kéne vele lassan... Meg Benawival is... Mármint! Nem mintha engedélyt kéne kérnem, de... meg fog romlani a barátságunk, ha én... ha én... - elhallgatott, s mereven bámulta a földet.

Morinaga a fejét csóválta.
- Nem az érdekel mi lesz, inkább az érdekel, mégis hogyan tervezed? Milyen ütős eszköz lehet a te kezdben, ami nekem nincs meg? Ez... elég reménytelen, nem gondolod?
Nami idegesen vágott közbe.
- Na ne szórakozz, az imént mikor csak ketten beszéltünk, azt mondtad, nem ragaszkodsz ehhez... Azt mondtad szórakozni akarsz! Mért nem vagy őszinte velünk? Ha nem akarod Natsukit... - elakadt - tudod... akkor... akkor... mért nem mondod meg neki, hogy nyugodtan visszamehessen Eizanhoz?
Morinaga felnevetett.
- Azért azt nem mondtam, hogy nem élvezném, ha úgy alakulna, hogy eljátszadozhatok vele még egy kicsit... És Natsuki nem ellenkezik...
- Natsuki nem akar lefeküdni magával! - emelte fel a hangját Nami.
- Tényleg? Te ezt biztos ezerszer jobban tudod, mint ő... Az, hogy neked nem vagyok az eseted drágám, még semmit sem jelent... - Eizan felé fordult. - Kompromisszumot akarsz? - keményen a fiú szemébe nézett. - Visszakapod - jelentette ki. - Amint meguntam... Nem kell aggódnod. Mert remélem nem képzelted azt, hogy a kicsilány szűz még... Már egy jó ideje nem az, igazat mondok Nami? ... Nami! - csattant fel, s a lány ijedten összerezdült.
- Én... én... ezt... nem tudom... - motyogta, s férfi halkan ciccegett.
- Szerintem pedig pontosan fel tudnád sorolni az eddigi... Várjunk... na jó, azt azért nem, ennyit nem lehet megjegyezni...
Nami dühösen indult meg a férfi felé.
- Gerinctelen, szemét...
- Igen? - húzta fel a szemöldökét a férfi. - Talán nem mondok igazat? Nem tudod megcáfolni kiscsillagom, mert igaz! Natsuki egy ribanc... Mért is viselkednék vele másképpen? Mondtam már: mindenkit úgy kezelek, ahogy megérdemli.

Yuuka úgy érezte, hogy pár dolgot elmondjon Emikonak a szigeten történtekből. Nem tudta, vajon hogyan fogadja majd a lány. Azt sem tudta, honnan szedte hozzá hirtelen a bátorságot, hogy meséljen. Mégis leült Emiko mellé.
- Tudod... - kezdte halkan - Ichiru eleinte nagyon ellenezte azt, ami Benawi is köztem van - sóhajtott fel. - Bár akkor még csak alakulgatott a dolog, de már lehetett sejteni, hogy lesz is belőle valami. Ichiru... kezdetben nagyon ellenszenves volt velem, szinte már meg sem mertem szólalni a közelében. Azt hitte, csak szórakozok. Később azt hiszem rájött, hogy komolyan gondolom, és akkor úgy tűnt, beletörődött a dologba... De utána... utána... - elakadt a szava és nem bírta már befejezni a mondatot. Nem tudta kimondani, hogy "és utána meghalt értünk..."

- Ahogy megérdemli...? Mi lenne, ha magát is úgy kezelné valaki? - Eizan felemelte nemrég lesütött tekintetét. Szája szélén mintha szokatlan mosoly játszott volna.
Sajnálom Nami, eddig bírtam. Már nem vagyok képes a 'békés' tárgyalásra, annak elúszott minden lehetősége. Én megpróbáltam tűrni, ahogy provokált, de sajnos ilyen téren végesek a korlátaim. Engem elhordhat akárminek, arra nem szólok semmit. Csinálja csak, ha jól esik. De Natsuki... Natsukit hagyja békén!
Előhívta a jobb karperec karmait és egy gyors mozdulattal Morinaga torkának szegezte a pengéket. Hupsz... ezek meg hogy kerültek ide...? Jaj, kellett nekem ilyen közel állnom!
- Miért nem akar segíteni egy kicsit, hmm? - nézett Morinaga szemeibe. - És ne mondja, hogy már így is épp eleget tett értünk. Pontosan tudja, hogy mi van Natsukival, és mégsem érdekli? Ha már játékszernek tekinti, akkor is vigyázhatna rá jobban - sziszegte. - De van olyan, aki nem így néz rá. Mit tud maga rólam? Mit tud rólunk? Szerintem a legegyértelműbb válasz az, hogy semmit...! A pénzét akarja? Rendben, megkaphatja. Majd én gondoskodom róla, hogy megkapja, tartson bármeddig. Még dolgozni is hajlandó lennék magának - ejtett meg egy enyhe grimaszt. - És még az sem érdekelne, hogy bánik velem. Tényleg olyan nehezére esne elengedni őt? Szerintem nekem sokkal több és mélyebb okom van ragaszkodni hozzá.

Nobu nagyot sóhajtva dőlt hátra, s a plafont bámulta.
- És ezt ő írta? - kérdezte hitetlenül Shinjitől, s újra felemelte az ölébe ejtett lapokat.
- Nagyon úgy tűnik...
- Nem is tudtam, hogy ilyesmihez is ért... Nagyon... csodálatos lány...
Shinji elmosolyodott.
- Hát, kinek mi...
A másik fiú nem is igazán figyelt rá, újra átfutotta szemével a szöveget. A hangjegyek nem sokat mondtak neki, de a betűk... Jól lát? Nem akarja elhinni...
- Tényleg így érez?
- Ezt tőlem kérdezed?! - nevetett fel Shinji. - Nem én írtam haver, egyébként sem vagy az esetem...
Nobu megint nem vette fel a megjegyzéseket.
- Lehet, hogy... csakúgy írta...
- Ja... Csakúgy véletlenül gondolkodik ilyesmiről mostanában.
Nobu elmerengve nézett maga elé.
"De minden mit tehetek érted,
hogy csendben távozom mellőled,
s némán vigyázlak, mint a hold
fényemmel a sötét éjben."
Nem azért...? Nem azért szakítottak, mert... met bántotta őt? Mert fél tőle? Ez úgy hangzik, mintha saját magát hibáztatná... De... tényleg asszociálhat egy dalszövegről a kettejük kapcsolatára? Végülis... ez csak művészet. Az ember ír olyanokat, amiket nem ő érez...
- Úgy gondoltam, látnod kellene. Végülis azt írta, "hogyan mondhatnám el". Ez nekem határozott kérésnek tűnt, hogy véletlenül magammal hozzam a kottákat...
Nobu felnevetett.
- Azért ez csúnya húzás volt... - csóválta a fejét.
- Bocsánatodért esedezem... Biztos nagyon bánod, hogy láttad...
- Nem tudhatja, hogy elolvastam... Borzasztóan mérges lenne!
- Akkor most nem csinálsz semmit?! - háborodott fel Shinji. Ezért lopta el a kottát? Te nem értékeled semmi erőfeszítésemet...
Nobu a fejét csóválta.
- Nem szabadott volna elolvasnom. Ha akarta volna, hogy tudjam... ha nekem szólna, akkor... megkeresne...
- Mint ahogy te őt, mi?
- Megígértem neki, hogy békén hagyom! - csattant fel. - Már elmondtam neki, hogy sajnálom... Azt is, hogy szeretem... Én... Nem tehetek többet Shinji... Csak, hogy... most az egyszer betartom neki a szavam... Szeretem őt... Nem akarok többet hazudni neki...
- De bazd meg, idióta... - fakadt ki Shinji. - Ennek így semmi értelme!
Nobu megrántotta a vállát.
- Szerintem nagyonis van. Hagyd abba ezt, Shinji... Megbántod őt. Ne szervezkedj... Tudjuk, mit csinálunk...
- Akkor ne sírj a vállamon egész álló nap! Kurvafárasztó tudod! Aztán mikor végre visszamegyek a szobámba kipihenni a fejfájásom, Nami fogad UGYAN EZZEL! Pontosan ugyanezzel! Intézzétek már el egymásközt! Minek néztek engem?!
- Rendben. Többet nem beszélek róla - visszadta a papírt Shinjinek. - Ezt meg sürgősen tedd oda, ahol volt!

Morinaga meglepedten meredt a fiúra. Mégiscsak...? Ó... ez kezd érdekes lenni... Na, mennyire vagy bátor, kissrác? Nami ijedten pislogott Eizanra. Nem tudta eldönteni, most mit kéne csinálnia. Segítenie kéne, de... Inkább nem szólalt meg, csak árgússzemekkel figyelte Morinaga mozdulatait, és a szobában is körbekémlelt. Kell, hogy legyen nála fegyver... És az ilyen emberek nem tűrik túl jól az ilyesmit... Szóval... Istenem, ha lelövi, vagy lelöveti Eizant... Lehetnek itt benn emberei? Biztos készült rá... Ő is készenlétben állt, hogy előrántsa a Shinjitől lopott pisztolyt.
- Mért, mi van Natsukival? - játszotta az ártatlant. - Az ágyamban pihen... Szerintem mostanra bealudt, elfáradhatott... De engedélyt adok, hogy felébreszd, és megkérdezd tőle, élvezte-e...
Nami ijedten pislogott a férfire.
- Csak... csak blöffölsz... Nem... - nyelt egyet - nem csináltál semmit vele... igaz?
Morinaga elmosolyodott.
- Dehogynem. Nem vagyok én olyan türelmes ember... Vagy annak nézek ki?
Nami elkerekedett szemekkel nézett előre. De... nem... csak nem... erőszakolta meg? Most már tényleg muszáj ránéznie... Hátrapillantott, de aztán ijedten kapta vissza a tekintetét. Most szemmel kell tartania a férfit... Muszáj...

Emiko szomorúan elmosolyodott.
- Kezdetben én is bizalmatlan voltam veled szemben... Azért... mégiscsak az én kicsi Benawimat raboltad el - ingatta a fejét. - Ichiru... áh, őt nem kell mindig komolyan venni... Sent is mindig szivatta, míg itt volt, hogy nem nőzéssel kéne tölteni az idejét, hanem a feladatra koncentrálni. Ő meg persze jól példát mutatott, és Benawit is rávette, vagy... ki tudja, mindenesetre ketten mutattak példát... De nem is tudom... Ichiru szerintem ezt csak miattam kezdte csinálni... Mindent elkövetett, hogy beszóljon nekem - nevetett. - Mennyit veszekedtünk, te jó ég! Mintha csak azt mondta volna: "Oké, te vagy a főnök, nem tehetek ellene, de majd megmutatom, hogy egy lány nem tud irányítani! Állandóan hibáztok! Csak a baj van veletek..."
De azért... azért akármennyire is utálta őt az elején Ichiru... utána... utána... persze, végig szivatta, az utolsó pillanatig, de... a maga módján... intézte úgy a dolgokat, hogy elterelje a figyelmét...

Eizan már tényleg ijesztő közel állt hozzá, hogy elveszítse a kontrollt és előrébb nyomja a karmokat, valahogy mégis sikerült visszafognia a kezét.
"Ha csak egy ujjal is hozzáértél...!" - kezdte gondolatban, de utána csak még jobban felingerelte magát, mikor eszébe jutott, hogy ő hagyta Natsukit a férfi karmai között. Tudta jól, hogy mire készül és mégsem tett semmit! És most... Natsuki most...
Nem, ez egyáltalán nem olyan, mint vele volt! Kita önszántából tette, amit tett, de Natsuki nem... Natsuki nem!
A karmok mégiscsak előrébb mozdultak pár millimétert. Egyre jobban irritálta ez az ember, az egész megjelenése, az iménti viselkedése. El akarta tüntetni, hogy ne kelljen többé látnia, de főleg ne hallania! Hogy ne érhessen többé Natsukihoz, de még csak ne is nézhessen rá. Még az sem érdekli, hogy beteg?!
- Ezzel nem nagyon javít a hangulatomon, kibaszottul nincs jó kedvem...! - közben aktiválta a másik három pengét is. Ha hajdani osztályfőnökük hallotta volna így beszélni, biztos helyben kitért volna a hitéből. És nem csak a káromkodás miatt, inkább maga a hang, a hangsúly lett volna az ok. - Szándékosan akar rontani az állapotán? Mit akar elérni, hogy emberi roncs legyen?! Még én fogalmaztam tegnap enyhén, ez már jóval túlmutat a betegességen! Hagy kérdezzem meg újra, Morinaga-san - kezdte szándékosan kihangsúlyozva a "san"-t.. - Mit akar ezzel az egésszel elérni? "Csak" játszani támadt kedve, unatkozik? Ennyi az egész...?!

A férfi csak még szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Igen... igazságszerint borzalmasan unatkozom... - felelte. - De azt tudnod kell, hogyha megölsz... Ő is meg fog halni... Szóval én... azért ezt megfontolnám... Megéri, Eizan? Megéri az egész osztályodat... bocsánat... a maradékát... kinyiratni egy már veszett ügy miatt?
- Nem lesz semmi bajuk! - csattant fel Nami. - A kapitány ki akar vinni bennünket! Ha kicsináljuk magát, attól még befejezi ezt...
- Honnan veszed? - húzta fel a szemöldökét Morinaga. - Szerinted eltusolna egy gyilkosságot a hajóján? Nami-Nami... Erre nagyon jó magyarázatot kell találnia, hogy helyrerázza a hírnevét... A segítőkészség minden ép embernél csak addig a határig terjed, míg magának nem árt...
Lassan már Namit is a rosszullét kerülgette. Nem... Segíteni fog! Segíteni fog! De... Morinaga... mért nem fél egy cseppet sem? Nagyon biztosnak kell lennie magában...
- Hogy van most Natsuki? - kérdezte kétségbeesetten.
- Mondtam már. Pihen...
Nami remegve pillantott hátra. Tényleg látnia kell...

Yuuka csendben hallgatta Emiko visszaemlékezését. Kicsit más volt így hallani Ichiru-ről. Szinte semmit sem tudott a fiúról, és Benawit is még csak kezdi megismerni. Furcsa volt így Emiko szemszögéből hallani mindezt, másik oldalukról láthatta a dolgokat.
Ám egy kérdés még nyomta a lelkét, mégsem merte feltenni. Kíváncsi volt, mi is volt tulajdonképpen Emiko és Ichiru között, hogy hogyan látta kettejük között ezt a dolgot Emiko. Mégsem tudta kimondani, és valamiért nem is érezte illőnek így, hogy Hayate nem messze volt tőlük.
- Értem... - bólintott lassan. - A vége felé már mi is egész jól elvoltunk... De mondd csak... milyen volt Benawi előttem? Mert igaz, hogy osztálytársak voltunk, de igazából nem is beszélgettünk. Ichiru viszont nem egyszer célzott rá, hogy teljesen átalakítom. Igaz ez...?

Emiko elgondolkodva nézett Yuukára.
- Hmm. Benawi... Bizonyos szempontokból hasonlított Ichirure. Egy zseni... - mosolygott. - De ez most sem változott... És lelkes, már ami a küldetéseket illeti. Tudta mit csinál, és ha valaki ő elvállalta a legkockázatosabb és a... legkétesebb helyességű dolgokat is. Tudsz a robbantásos esetről? - kérdezte. - Tudod, hogy mi csináltuk? Öten voltunk ott. Sen, Kyoichi, Benawi, Ichiru, meg én. Benawi az értelmi szerző - lesütötte a szemét. - Ichiruvel kivitelezték, és Sen is besegített főleg, az ellenőrzésnél, meg ott volt, mikor egy kisebb bombát teszteltek... Mi Kyoichivel inkább csak fedezni, meg figyelemelterelni voltunk. A műszaki dolgok nem a területünk... Benawi... tényleg ezeknek szentelte az életét... Akárcsak én. És Ichiru is. Gondolom ezért lettünk olyan jó barátok. Viszont... Míg Ichiru szemtelen volt mindig, Benawi kérdés nélkül elfogadta a felállított hierarchiámat. Ő... visszahúzódó, engedelmes srác volt. És hát... ha Ichiru hozott egy olyan "szabályt", hogy nincs nőzés, hát ő nem is vágyott ilyesmire. Mondhatni mindenben szót fogadott Ichirunek. Sosem gondoltam volna, hogy... ellentmond neki. Vagy nekem... Ebben viszont megváltozott. Nagyon. Az, hogy... hogy felszólalt Hayate ellen... Ő korábban... ha megkérem, hogy ölje meg Hayatét, megtette volna. Vagy ha azt mondom, magunkkal hozzuk, még hasznos lehet, nem kérdezett volna semmit... De... hogy... hogy megkérdőjelezzen egy döntést? Hogy akárcsak felvesse, hogy hibáztam... Ez... ez Ichiru reszortja volt! - zavartan megrázta a fejét. - Ne hidd azt, hogy Benawit a tökéletes katonámként kezeltem, mert ez nem lenne igaz... Én... kedveltem őt nagyonis... Nem használtam ki soha. Csak ő egyszerűen ilyen volt. És úgy tűnt, ez jó neki.

- Megnéznéd...? - Eizan hangja egy csapásra megváltozott, ahogy kérőn nézett Namira. Tekintete megenyhült és hangja sem volt már olyan kemény. - Kérlek, csak hogy jól van-e. Azt nem feltétlenül kell tudnia, hogy itt vagyok, főleg azt nem, hogy így...
Vetett még egy pillantást Namira és a Natsukit rejtő ajtóra, majd tekintete visszatért Morinagához.
- Mivel tudnám jobb belátásra bírni? - kérdezte valamivel halkabban, mint eddig, de hangja már kevésbé volt olyan enyhe, mint mikor az előbb Namihoz szólt. - Csak nevezze meg, mondja ki...!

Nami készséggel engedelmeskedett Eizan kérésének. Már alig bírta ki amúgyis... Futva lépett az ajótóhoz, de onnan már halkan osont be.
- Ugyan miért változtatnék, ha msot érzem a legjobban magam? - kérdezte meglepetten a férfi. - Te egy senki vagy, mit tudnál nekem adni? Pénzt? Egész életedben dolgozhatnál, képtelen lennél annyit összekaparni, ami említésre méltó számomra... Amúgy sincs már szükségem sokkal több pénzre. Ami kell megszerzem, de... inkább másból van hiányérzetem... Viszont... - vágott elgondolkodó arcot, és keményen a fiú gyomrába döfte a pisztolya csövét - ez most pokolian nagy hiba volt... Szerinted, melyikünk a gyorsabb, hm? Ráadásul... Még ha sikerül is megölnöd... Még nekem is lesz erőm lőni. És ha feltételezzük, hogy neked van igazad... Úgy hallottam, a pánikbetegek hajlamosak az öngyilkosságra...

Igen, amiket utoljára említett Emiko, az Yuukát is meglepte. Mármint főleg az a rész, hogy mennyire ellenezte Hayate jelenlétét. Azt hitte, hogy ez csak ideiglenes lesz a fiúnál, nem gondolta volna, hogy ilyen mélyen gyökerezik Benawi ellenszenve. Tényleg csak azért, mert Hayate kormánytag volt? Vagy van valami más, számára láthatatlan ok is? Bár lehet, hogy az Emiko-Hayate szál volt az utolsó csepp a pohárban Benawi számára. Talán magát Hayatét még elviselte volna, de ezt már nem. Remélte, hogy azért megenyhül majd, és nem csak Emikoék érdekében. A lánynak így sem lehet könnyű, erre még Benawi is rátesz egy lapáttal. Majd később talán megpróbálhat vele beszélni, hogy megtudja, pontosan mi aggasztja.
- És mi mindebből semmit nem vettünk észre az iskolában... - csóválta a fejét. - Bár elhiszem, hogy figyeltetek a titoktartásra, mert... végső soron az életetek függött tőle. Kár, hogy nem ismertelek meg előbb titeket. Bár nem sokat tudtatok volna kezdeni velem...

Nami sokkoltan torpant meg az ágy mellett. Natsuki úgy tűnt, ébren van, de... felfogta egyáltalán, hogy bejött valaki? Megállíthatatlanul zihált a takaró alatt összegömbölyödve. Mi... miért nem hív orvost? Ez... ez... Morinagának tudnia kell, hogy Natsuki most...
- Natsu! - hajolt le hozzá. - Hallasz engem? - óvatosan érintette meg az arcát, de aztán ijedten rántotta el a kezét. Össze kellett szorítania az ajkát, hogy ne kiáltson fel ijedten. Csak... még jobban felzaklatná Natsukit...
- Bántott Natsuki? - kérdezte kétségbeesett hangon. - Kérlek... kérlek mondj valamit... Kérlek, hadd segítsek!
Nem kellett volna egyedül hagynom vele! Rohadék... Öld meg Eizan, könyörgöm öld meg!
Natsuki pedig nem válaszolt. A másik lány óvatosan megpróbálta felültetni, de Natsuki olyan volt, mint valami rongybaba. Ahogy átölelte teljes súlyával nehézkedett rá a lány. Igaz Eizan azt kérte, hogy ne szóljon róla, de... de... Jobb lenne, nem? Nyugodtnak kéne lennie, de... Kaori mért tudott mindig olyna higgadt lenni?! Most... most ő tudna...? Most neki lenne ereje segíteni? Natsuki vállára hullatta tehetetlen könnyeit. Orvost kell hívni... Muszáj... Nem fogja megállítani, ugye? Mi a franc ütött ebbe az emberbe?! Tényleg meg akarja ölni?!
- Na... mi...?
- Igen... Itt vagyok... Itt vagyok...