10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Nektek is... - mondta két falat között a fiú. - Meg fogok hízni amcsiban... - jelentette ki. - Hihetetlenek ezek a kaják... Ráadásul Midori imád főzőcskézni, tuti nekiáll új dolgokat tanulni. Király!

Hayate tényleg sietősre akarta venni a dolgot, de egy idő után igencsak jelzett a szervezete, hogy ma már eleget kínozta. Ne már, még ennyit se bír ki? A fene, itt sürgős változtatásokra lesz szükség...
Ám végre csak odaért céljához.
Gyerünk Nami, legyél itt... - gondolta, miközben bekopogott. De várj... milyen ürügyön is jöttem? A francba...! Ez valahogy kiment a fejemből... Na gyorsan valamit...

Jól van, már ott tartunk, hogy főzzön majd rád. De ez annyira még nem vészes. Egyél csak, Kenta, egyél. Közben hátha mondasz valami okosat, amire érdemes lesz odafigyelni. Most már nem menekülsz előlem. Reménykedj, hogy semmi gyanúsat ne találjak a viselkedésedben...
- Az Harukára is ráférne - szúrta közbe Tatsuya. - Mármint a főzni tanulás.
- Kedves kisöcsém, ha nem akarsz egy baráti taslit vagy akármilyen kajamaradékot a csinos kis pofidra, akkor légy oly szíves, ne hangsúlyozd ennyire ezt a témát - vigyorgott fenyegetően Tatsuyára. - Rendben...?
- Öhmm... nem mondtam semmit... - fújt gyors visszavonulót Tatsu, és inkább az ebédjébe temetkezett.

- Basszus már megint... - morgolódott Shinji. - Ha megint téged keresnek, kiraklak a küszöbre... - közölte a lánnyal. - És oda is láncollak...
Nami pislogva nézett rá. Meguntad a kedvességet? Már ennyi futotta?
- Mi az? - mondta köszönés helyett, mikor meglátta Hayatét.

- Figyelj, ha Shourinak megfelel... - rántotta meg a vállát Kenta. - Téged egyébként is szívesen lát Midori. Szeret sok emberre főzni. Nem fogunk hagyni éhenpusztulni...

- Neked is - biccentett Hayate. - Én csak... Midori nem jött esetleg erre...? Csak meg a lányok meg... mindegy, szóval nem láttad? Amúgy bocs, hogy folyamatosan zargatlak.

- Én igenis tudok főzni! - csattant fel Haruka, mire Tatsuya diszkréten félrenyelte az épp a szájában lévő falatot. - Te meg ne köhécselj itt nekem! Tudod, mikor csinálok legközelebb így bármit is neked!
Tatsuyának sikerült leküzdenie a köhögést, és egy megkönnyebbültnek ható pillantást vetett Kentára. Egeknek hála...

- Mi van? - pislogott Shinji. - Midori keresd már a kapitánynál, ne itt, oké? Elég nekem Nami kisinasát játszanom, ez hihetetlen... - fakadt ki. - Nem tudom hol van. Komolyan megverem Namit, hogy megadta a szobaszámunk...

Kenta alig bírta visszafojtani a nevetést. Csak azért nem forszírozta a témát, mert Haruka veszélyesnek ígérkezett, főleg idegesen. Sietett valami más téma után nézni gondolatban, de hirtelen kifogyott az ötletből.
- Kösz, hogy megetettek, egyébként... - hálákodott, jobb híján. - Bár a személyzeti se olyan menzakoszt szintű, de... Azért ez mégis jobb.

- Tényleg, ő előkerült már? - csapott le a témára Hayate, mintha csak épp eszébe jutott volna. - Amúgy elnézést, ígérem, hogy ezután nem kereslek fel, csak ha vészhelyzet van...
"Amúgy meg Nobu üzeni, hogy kapd be... Csak még azt hinnéd, hogy így akarom közölni a saját gondolataimat. Ugyan, pedig semmi valóságalapjuk... Bár hosszú távon tényleg idegesítő lehet a sok kéretlen látogató, elismerem."

- Nincs mit... - felelte némi bizonytalankodással Tatsuya.
Kenta... Kenta! Ugye nem akarsz most itt hagyni vele? Basszus, pont miután ennyire felhúztam. Ki fog csinálni! Hagy menjek veled, könyörgöm, dolgozok helyetted, bármi...!
Bár nagyon szuggerálta barátját, nem tudta, hogy végül a gondolatai közül hány jutott el hozzá. Jobb, ha lélekben máris felkészül az elkerülhetetlenre...
- És most, már el is mész...? - kérdezte és igyekezett nagyon csalódottnak tűnni. - Bár gondolom meg akarod keresni Midorit, érthető...

- Elő - sóhajtott -, sajnos, pedig reméltem, hogy felszívódik...
- Ugye nem rólam beszélsz?! - csattant fel a hátamögött a lány, aki közben kíváncsian osont oda. - Hayate! - rontott ki majd fellökve Shinjit, s csak azért nem ugrott a nyakába, mert még idejében sikerült uralkodnia magát. Jólnevelten megállt előtte, és ments meg tőle szemekkel pislogott a fiúra.

- Hát jó lenne, de félek, hogy valaki fülöncsíp, hogy mit kószálok idefenn... - húzta el a száját Kenta. - De azért ti se untattok annyira. A legjobb lenne, ha iderángatnátok Midorit. De nem szándékozom azért folyton a nyakatokon ülni. Szóval, nyugi, csak vicceltem... Még az ebédetek is elrontottam...

- Ó, szia Nami... - köszöntötte a lányt Hayate. Egyszerre volt megkönnyebbült, amiért nem esett baja, de valamiképpen zavart is a tekintetét látva. Mik ezek a szemek...? Vajon akkor hogy nézne rá, ha megtudná, hogy csak Nobu miatt jött? Mert a fiú igenis aggódik érte... - Már azt hittük, nyomod veszett, de ezek szerint nem. Ennek örülök.
Most... most mit vár tőle? Hogy leüsse Shinjit? Hogy hagy jöjjön vele? Na az érdekes lesz...

- Aggódtatok miattam? Hogyhogy? - dőlt kicsit előre a lány. - Shinji! Kerestek engem Hayatéék és nem szóltál?!
A fiú nagyot sóhajtott.
- Na, húzzál el, és beszéld ezt meg vele!
- Mi...? - fordult meg a lány. - Ne... - kezdte ahogy a fiú elindult befelé a szobába, de ahogy Shinji bevágta az ajtót elakadt a szava. - Ez most... tényleg kizárt a saját szobámból? - hápogta.

Kopogás. Emiko felkapta a fejét, aztán mégse pattant fel, csak rámosolygott Yuukára.
- Szerintem téged keresnek - mondta, azzal, mint akit nem érdekel az egész, visszafordult a kinti világ felé.

- Ugyan már, ez hülyeség - rázta a fejét az immár kicsit nyugodtabb Haruka. - Még hogy zavarsz meg elrontottad. Még a végén azt hiszem, hogy sértegetsz - mosolyodott el. - A "ti sem untattok annyira" részt viszont inkább bóknak veszem. Na jó, ha menned kell hát menned kell. De azért majd szólj rá Midorira, hogy alkalomadtán nézzen el errefelé.
A franc, máris elmegy. Így aztán semmit sem szed ki belőle, már ha van benne kiszednivaló. Mindegy, majd legközelebb. Lesz még rá alkalom... Hmm... Midori viszont hajlamosabb a fecsegésre. Őt talán még könnyebb is lesz kivallatni.

- Nem mondtam, hogy mennem kell... - Kenta szomorkásan elmosolyodott. - De ezekszerint tényleg zavarok, csak udvariasak vagytok... Na, akkor tényleg lépek... - felkelt, jelezve, hogy tényleg megy.

- Úgy tűnik... - nézett a csukott ajtóra Hayate. Hopsz... Nobu bele fog őrülni, ha sokáig nem megy vissza. Vagy... lepje meg, és állítson be Namival, mondva hogy "elvileg jól van, de azért jobb, ha személyesen is meggyőződsz róla". Na persze...
- Először csak azért kerestünk, hogy tudod-e, hol találjuk Midorit, de végül összefutottunk vele. Ő viszont mondta, hogy elmentél megnézni, mi van Natsukival, de azóta sem tudott rólad semmit. Hát, körülbelül ezért...

- Ó értem... - bólintott Nami. - Már jobban van - célzott Natsukira. - Eizan elvitte Morinagától... Szóval visszajöttem én is és most... viselhetem el ezt az idiótát. Ccc...
Kopogott egyet az ajtón.
- Shinji ne szórakozz, nem vicces... - morogta. Még nem akart kiabálni. Innentől mindig a zsebében lesz az a kártya...

Yuuka egyből az ajtóra kapta a tekintetét, ahogy felhangzott a kopogás, de mégis nehezen szánta rá magát, hogy megmozduljon. Nyugalom... máskor is láttad már, felesleges ennyire izgulnod. Hiszen egy hétig még egy szobában is aludtatok. Nyugalom...
Az ajtó elé lépett, és egy ideig még szemezett vele, mielőtt lenyomta a kilincset.

- Szia - mosolygott rá Benawi. - Elszabadultam... Ha... még kellek... - nyögte ki. - Ne haragudj...

Tatsuya segélykérően csóválta a fejét Haruka háta mögött, és kissé mintha kétségbeesett fejet vágott volna. Vajon miért...?
Ne már Kenta, én tényleg nem akarom, hogy menj, engem nem zavarsz...!
- Várj, elkísérlek egy darabon - ajánlotta fel, de Haruka hangja máris belé fojtotta a szót.
- Felesleges - intette le a fiút. - Szerintem most sokkal inkább Midori társaságára vágyik, és meg is értem. Nem tudom, miért akarod így ráerőszakolni magad.
- Én nem is...! Kenta, mondd meg neki...!

Kenta tétován pillantott egyikről a másikra. Mi van...? Nem igazán fogta fel a helyzetet.
- Áh, úgyse megyek még Midorihoz - rántotta meg a vállát a fiú. - Szóval oké, menjünk! - mondta végül. Bocs Haruka... Inkább döntök a ő javára, hiába vagy nő...

- Mit gondolsz, mégis mennyi az idő?
- Elnézést, nem állt szándékomban késni... - hajtotta le a fejét Eizan, hogy ne látszódjon, ahogy idegesen harapdálja a száját.
- Csak hogy most nem röpke öt perces késésről van szó... - folytatta a férfi. - Mit gondolsz, ki végzi el a munkát helyetted?
- Senki.
- Pontosan. Pedig eddig azt hittem...
- Szeretnék megint túlórázni egy kicsit, ha lehet - emelte fel a fejét a fiú. - Tényleg nem szándékos volt. Épp csak egy kicsit lepihentem és... Szeretném jóvá tenni.
- Hogyisne, pont a drasztikus túlórázásod miatt zajlik most is köztünk ez a beszélgetés!
- Kérem... - próbálkozott újra Eizan. - Akkor csak két órát. Nekem tényleg fontos ez a munka, szeretném bebizonyítani.
- Két óra... - bólintott rá rövid gondolkodás után a férfi. - Se több, se kevesebb. Nincs több éjszakába nyúló túlórázás, mikor délelőttre vagy délutánra vagy beosztva. Nem variáljuk a beosztást, azért van, hogy idomulj hozzá, ne hogy mi hozzád. Ha tényleg fontos neked ez a munka, bizonyítsd be, de a rendes munkaidőn belül. Ellenkező esetben hamar véget ér majd a munkakapcsolatod ezzel a hajóval. Megértetted?
- Megértettem...

Morinagától...? - ráncolta a homlokát Hayate. - És Eizan mit csinált, hogy ezt ilyen simán megúszta? Vagy még közel sincs vége? És ezek szerint Nami is ott volt. Ő is részt vett a mentőakcióban, vagy miben?
- Majd akkor megmondom a többieknek, hogy ne aggódjanak tovább és megnyugodhatnak - biccentett Hayate. - És te? Megpróbálod rávenni, hogy beengedjen?

Ahogy Kenta kimondta a felmentő szavakat, Tatsuya már ott is volt mellette.
- Nem lesz el sokáig, majd jövök - mondta még Harukának, és sietve az ajtó felé tessékelte Kentát.
- Bocsi... - suttogta, mikor a heverőre visszaülő lány már nem hallhatta őket. - Csak muszáj, amíg lenyugszik. Meg amúgy is rég beszéltünk...

- Már hogy ne kellenél? - csóválta a fejét mosolyogva Yuuka. - Inkább te ne haragudj, nem kellett volna munka közben zavarjunk... Gyere, ne ácsorogj ott a folyosón...!

- Azon vagyok... - csóválta a fejét Nami. - Max tényleg a küszöbön alszok, örülhetek, hogy nem láncolt ide, az előbb még azt mondta.
- Shinji! Lesheted, hogy hozzád menjek! Ennyi csokor virágot nem tudsz venni!

- Ja, értem - bólintott Kenta. - Na, mesélj akkor! - vigyorodott el.

Benawi sietve belépett, s becsukta az ajtót. Fél pillantással ellenőrizte, hogy Emiko nincs a képben, aztán magához húzta Yuukát.
- Dehogy én sajnálom, hogy nem jöhettem azonnal... Ráadásul már tegnap fel kellett volna keresnelek...
Elhallgatott, s finoman megcsókolta a lányt. Azt akarta mondani, hogy hiányoztál, de ahogy közel érve hozzá meghallotta a lány szívdobogását, az kitörölte minden gondolatát.

Hayate nem akarta csak így a folyosón hagyni Namit, minimum meg akarta várni, amíg Shinji jobb belátásra tér, vagy esetleg a lány feladja. És ha mégis úgy dönt, hogy vele tart? Majd megoldja. Legfeljebb megmondja az igazat, hogy Nobuhoz megy. Ha ezután is jönni akar, akkor ő nem fogja megakadályozni.
- Remek férjjelölt... - nézett rosszallóan az ajtóra. - Gondolom nincs nálad a belépőkártyád. Mit gondolsz, mennyi a valószínűsége, hogy idefárad és beenged?

- Te jó ég, Kenta... - sóhajtott Tatsuya. - Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de csodálom Shourit... Ha viszont valaki kérdezi, ezt nem én mondtam, még csak nem is gondoltam rá! Máskor is voltam már egyedül Harukával, nem is keveset, de ez az összezártság... most valahogy más. Azt hiszem értem, mire céloztál Midorival. Alig bírom tartani a tempóját! És ráadásul valami különös oknál fogva néha még be is szólogatok neki, mint például az előbb! Eddig ilyet nem csináltam! Ő pedig természetesen fel is húzza rajta magát... Ez a hajóút, huhh... hát nem ilyenre számítottam. Ráadásul ez a nővér-öcs téma is...

Yuuka még mentegetőzött volna tovább, hogy ő is elkezdhette volna akár tegnap a keresést, de nem tette. Egyrészt rájött, hogy felesleges, mert ugyanúgy vannak ezzel mindketten, másrészt... nem is nagyon akart beszélni az adott pillanatban. Végre megint Benawi karjai között lehetett és ki akarta élvezni. Itt van, igen, tényleg itt. Eljött hozzá.
- Jó, hogy itt vagy... - suttogta a csók végén hozzábújva a fiúhoz.

- Gyökkettő? - élcelődött Nami, és az ajtónak támasztva hátát lerogyott a küszöbre. Halkan felsóhajtott, és felnézett a fiúra. - Szóval csak azért jötték, hogy tudd jól vagyunk-e? - mosolygott rá. - Ez kedves tőled...

- Nocsak, kiborít Haruka? - nézett rá meglepetten Kenta. - Azt hittem ti már nem tudtok meglepetést okozni egymásnak... Figyelj... - váltott komolyabb hangra. - Ha nagyon nem bírod, átmenekülhetsz hozzám pár órára. Találkozunk valahol a hajón, nem tudom.

- Nos... igen... - bólintott Hayate. Ez végül is igaz volt, ráadásul éppen ő ajánlotta fel, hogy megnézi, rendben van-e a lány. - De nem gondoltam arra, hogy ennek eredményeként majd a folyosón rekedsz. Bocs... De ugye nem akarsz addig itt ücsörögni, amíg ki nem nyitja az ajtót?

- Csak egy kicsit... - sóhajtott Tatsuya. - Eddig nem voltunk ennyire összezárva. Jó, persze össze-összejártunk, de az azért mégiscsak más, nem együtt laktunk. Fura... Először örültem neki, hogy együtt lettünk csapatba osztva és végül is még most is, csak... meg kell tanulnom együtt élni a helyzettel. Na meg vele, legalább erre a kilenc napra. Végtére is én borítom ki folyton a megjegyzéseimmel, nem is igazán értem, miért... Pedig azt hittem, hogy ennyi év barátság után tényleg nem érhet meglepetés, ahogy te is mondtad. Ezek szerint tévedtem... Viszont... az ajánlatodat talán mégis megfogadom. Megpróbálom megemberelni magam, de... jó tudni, hogy ha nagyon nem megy, számíthatok rád - mosolyodott el. - De téged sem szeretnélek kihasználni, és neked még dolgoznod is kell... Azért köszi.

- Jó, hogy végre láthatlak... - felelte Benawi. - Mesélj kérlek, minden rendben volt? Az utazás? A szállás. A... - halkabbra fogta a hangját. Valószínű benn van valahol a fiú. - Hayatével nem volt baj? Rendes veletek?

- Tehetek mást? - rántotta meg a vállát hanyagul a lány. - Menjél csak... - döntötte kicist oldalra a fejét. - A lányok biztos hiányolnak már...

- Ejj, hát mire valók a barátok... - legyintett Kenta. - Amúgy is érdekel, mi van veled, meg... Huhh... nekem is néha jó átdumálni Midori dolgait... Imádom őt meg minden, de... nehéz eset. Néha nem tudom én csinálom-e rosszul vagy... Nem hittem volna, hogy ennyire bonyolult lesz... Olyan... csudaszépnek tűnt az egész először... Most is csudaszép persze, csak... Néha kevésnek érzem magam hozzá...

- Igen, minden rendben ment - bólintott Yuuka. - Nemhogy ez a lakosztály, már a szállás is durva volt! Egy jó nagy házba kerültünk és idefelé egy hihetetlenül hosszú kocsi hozott! Azóta elkezdtük felfedezni a hajót, de csak lassan haladunk. Meg amúgy is fontosabbnak tűnt, hogy rád találjunk... - enyhén elpirult, de szinte rögtön folytatta. - Így legalább tudok pihenni. Képzeld, azt hiszik, hogy egy gazdag testvérpár vagyunk Emikoval, Hayate meg a testőrünk! De nem kell aggódnod, rendesen végzi a dolgát, szinte minden egyes lépésünkre figyel. Tényleg vigyáz ránk. Néha az az érzésem, hogy tényleg olyan, mint egy rendes testőr...

- Végülis ehhez ért, nem igaz? - mondta, de még ebben is rosszallás hallatszódott. - És Emikoval jól megvagytok? Érdekes lehet testvérpárnak lenni... Annyira különböztök...

- Biztos? - nézett le Namira Hayate. - Hát... legalább azért ne ücsörögj ott, nem hiszem, hogy olyan meleg lenne. Meg előbb-utóbb fel is tűnnél valakinek. Viszont ha megint elmennél valahova és mondjuk Midori keresne, akkor Shinji agyhalált kapna. Hmm, csábító az ötlet...

- Tessék? - kapta fel a fejét Nami. - Te most arra bíztatsz, hogy idegeljem ki, Shinjit? Hayate... - csóválta a fejét különös mosollyal. - Jajj, de rossz vagy... Nem sozktál te ilyne gonosz lenni... - lassan felállt, s közelebb lépett a fiúhoz. - Haragszol rá valamiért? - igyekezett kiszedni belőle.

Nobu ideges járkálásba kezdett a szobában. A pizza egy szelet híján várta az asztalon, de ő felé se nézett. Csak az érdekelte, hogy hol marad már Hayate. Egyedül arra tudott gondolni, hogy baj van... Nami segítségre szorul és Hayate azonnal ment is... De... elég lesz? Ha... ha Nami tényleg bajban van neki is mennie kell! Lehet, hogy már késő...

- Biztos nem vagy kevés - veregette háton barátját Tatsuya. - Ha az lennél, őt ismerve szerintem előbb-utóbb szóvá tenné. Csak még ki kell ismerned magad a dolgai között. Bár ez tényleg nem lehet egyszerű, ha már Haruka is csak kísérletezget... Pedig ő azért jóban van vele egy ideje. Hát barátom, nem egyszerű feladatot vállaltál magadra ezek szerint. Gondolom nem lenne pont a legtalálóbb, ha valami bonyolult jelszó feltöréséhez hasonlítanám a dolgot, de azért érted. Te pedig ha jól tudom, nagyon is szereted az ilyesféle kihívásokat.

- Ez igaz, és emiatt kétségeim is voltak eleinte - felelte kissé halkabban Yuuka. - Emiko annyira más, mint én. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar jóban leszünk. De... jól esik. Néha tényleg olyannak érzem, mint egy nővért, aki vigyáz rám. És ez jó, tényleg jó... - mosolyodott el.

- Én...? - tettetett meglepetést Hayate. - Ugyan, mi okom lenne haragudni Shinjire? Én pusztán eljátszottam az ötlettel...
Egy ideig állta Nami tekintetét, és arca kissé el is komorodott.
- Az nem érdekel, ha nekem beszól, de az nem tetszik, ha másokat bánt vagy zavarba hoz. Nem díjazom a hasonló módszereket.

Kenta fejcsóválva nevetett.
- Nem, ez nem egészen olyan... De majd csak lesz valahogy... Azért már vannak módszereim, hogy lenyugtassam néha. Illetve... azért az esetek többségében tényleg nagyon élvezem, hogy pörög... Nagyon... na, az egy jó dolog, hidd el... - gabalyodott bele a szavaiba.