10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Kenta felsóhajtott, és hátradőlt.
- Igen... De olyan fárasztó néha... Nem akarok neki csalódást okozni, de ez néha sok nekem... Na mindegy. Hagyjuk Midorit - intett gyorsan. - Inkább meséljetek ti valamit! Milyen a hajó? Én nem sokat láthatok belőle...

- Morinaga? Hogy érted? Itt van?! - pattant fel Nobu idegesen. - Mi a...?!

- Eléggé... nagy - felelte Tatsuya.
- Jaj már, zsenikém, erre szerintem már ő is rájött - csóválta a fejét Haruka. - Szerintem inkább arra kíváncsi, hogy milyen pazar az étterem, a színház, a bárok meg hasonlók. De tény, hogy tényleg nagy. Tegnap elkezdtük felfedezni, de nem jutottunk a végére. Szerintem nagy részét még nem is láttuk. De azért a gépház is érdekelne - húzta el kicsit a száját. - Kíváncsi vagyok, mi hajt egy ekkora monstrumot. Erre tessék, pont oda nem mehetek le. Nagy kár. Az utasoknak nem szerveznek oda körutat vagy hasonlót, mi?

- Itt - bólintott komoran Hayate. - Nem is csodálkozom. Bár eleinte nem gondoltam rá, hogy itt lesz, de így utólag belegondolva hülye lett volna kihagyni. Szerintem szórakozni akar rajtunk. Tegnap már el is kezdte... - szisszent fel. - Ajánlom neki, hogy ne folytassa, de nem hiszem, hogy ilyen könnyen megússzuk. Ráadásul tegnap még a kedve sem volt túl jó, mert Natsukinak kellett volna felszolgálnia az asztalunknál, de azt mondták, rosszul lett és beteg.

- Hát nem igazán - csóválta meg a fejét Kenta. - Majd kérd meg Benawit, hogy meséljen - javasolta.

- Beteg? - húzta össze a szemét Nobu. - Nem láttam korábban, hogy rosszul lett volna. És... mégis mit csinált veletek Morinaga?

- A mázlista... - morogta Haruka. - Bár miért is panaszkodok, hisz semmi dolgom nincs... Na mindegy, túlélem. Hisz lényegében tényleg csak élveznem kéne ezt az utazást.
- Eddig egész jól tűröd... - szúrta be Tatsuya. Haruka már megint emelt volna egy párnát, de utána meggondolta magát.
- Végül is... igazad van. És még olyan sok mindent nem láttunk!
- És még ő célozgat arra, hogy esetleg nem élvezné az utat... - csóválta a fejét mosolyogva Tatsuya.

Kenta visszafogottan nevetett.
- Nem csoda, hogy Midorival haverkodik... A másik őrült... - csóválta a fejét. - Szerintem fussátok körbe együtt a hajót, naponta... Akkor legalább elfárad estére...

- Sajnos nem tudom, mi lehet vele - intett nemet Hayate. - Midori sem tudja, azt mondta, Nami... hogy Nami elment megnézni, de azóta sem jelentkezett... - mikor már kimondta Nami nevét, gondolta, hogy talán ezt nem kellett volna, ezért óvatosan Nobura lesett. Most talán pont emiatt fog aggódni... - Morinaga... - folytatta enyhén témát váltva. - Velem személy szerint még semmit. Még csak Emikonak tett... megjegyzéseket, de azt kell mondanom, hogy ő sajnos ki is provokálta magának. A legnagyobb bajunk igazából a bizonytalanság, hogy nem tudjuk, mit akar. Bizonyára okkal döntött úgy, hogy velünk eszik...

- Ne adj nekik ötleteket! - figyelmeztette Tatsuya. - Figyeld meg, még megcsinálják...
- Miért... ez tényleg nem olyan rossz ötlet... - mondta elgondolkodón Haruka.
- Na látod... - sóhajtott Tatsuya. - Inkább reggelente rakjuk be őket az edzőtermekbe, este meg vegyük ki. Úgy olvastam, olyanok is vannak itt. Az talán kellőképpen lefárasztaná őket.
- Gondolod? - mosolygott Haruka. - Hát próbálkozni lehet, fiúk.

- Nem ... jelentkezett...? - Nobu megkövülten nézett maga elé. - Hogyhogy...? De ugye... ugye az nem lehet, hogy bántotta? Nem lehet, hogy valami hülyeséget csinált... Tudod, ő is nagyon heves... Ha Emikonak beszólt egy kicsit, el tudom képzeni, hogy Nami messzire ment és... - kopogás hallatszott hát elhallgatott. - Egy pillanat... - bicegett el, majd nemsoká egy hatalmas pizzával tért vissza. - De jó, hogy ekkorát kértem, mi? - mosolygott erőltetetten. - Vegyél csak... - kínálta, de ő maga felé se nézett. Inkább elbicegett, hogy hozzon még egy poharat az ásványvízhez. Még jó, hogy abból több is volt a szobában. Tányérral nem szolgálhatott, de a pizzásdoboznak jó akár a letépett teteje is... Nem olyan necc... Úgyse nézi őket senki...

- Pedig én örülnék neki, ha ezt csinálnák... - vigyorgott Tatsuyára, aztán visszafordult Harukához, kissé csügedten. - Szóval azt mondod, az nem használ? Akkor tényleg marad a B-terv... Végülis tűrhetően szuperál...

- Reméljük, nem történt semmi hasonló - felelte Hayate. - Mi még délelőtt néztünk be Namiékhoz, és azóta Midori sem volt folyamatosan a kabinjában, hogy szólhatott volna neki. Talán már vissza is ért. Megnézzem neked? - ajánlotta fel. - Tudom, melyik a szobájuk. Ha gondolod, gyorsan elnézek, hogy visszaért már. Mert ha nem... Ha nem, akkor jobb minél előbb intézkedni. Bár azt még nem tudom, mit kéne lépni ez esetben...

- Már vissza is jöttem... - lépett be a kabinjába Eizan, és azon igyekezett, ne látszódjon rajta, hogy az előbb futott. - Szerencsére hamar sorra kerültem. Tessék... Remélem, nem várattalak meg túlságosan - mosolygott Natsukira.

- Vannak ötleteim... - húzta össze a szemét a fiú. - Mondjuk odamegyek Morinagához, és kirángatom a beleit a száján... Emikonak se szól be akkor többet...

- Nem - rázta a fejét a lány. - Köszi... - vette át a kis csomagot. - Üdítőt is hoztál? De édes vagy! Köszönöm... Letette maga mellé az ételt és a fiúhoz lépett. - Mikor jössz vissza?

- Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha hallaná, mikről beszélgetünk - vigyorgott Haruka. - Vajon ő melyik tervet díjazná leginkább? Hmm... nem is tudom, Midori mindig meg tud lepni...
- Itt a kaja - kapta az ajtó felé a fejét Tatsuya, és már állt volna fel, de Haruka leintette.
- Hagyd, megyek én.
Nemsokára vissza is tért és az asztalra rakta a szerzeményt.
- Íme! - kínálta fel őket Kentának. - Csupa flancos kaja! Válaszd ki nyugodtan, melyik szimpatikus.

Vajon... vajon ha nem lenne ilyen álomkóros és akkor nem aludt volna el... segíthetett volna rajta...?
Ichiro vagy ezerszer feltette már azóta magának ezt a kérdést, választ mégsem kapott rá senkitől sem.
Mert ha igen... - folytatta a megkezdett gondolatmenetet - ha tényleg az én hibám... ha csak emiatt... akkor tényleg első dolgom lesz utánanézni, meg lehet-e szabadulni ettől az aluszékonyságtól! És ha tényleg van rá mód... akkor miért nem értesülhetett róla előbb? Miért nem előzhette meg...?
Lassan újra eszébe jutott, hogy most nincs egyedül gondolataival. Miharu keze még mindig a hátán volt.
Miharu... most biztos azt hiszi, ilyen gyenge vagyok... Ami igaz is, de... nem akarom, hogy végig engem kelljen pátyolgatnia. Meg kell tanulnom erősebbnek lenni. Erősebbnek, mint Hiroshi. Vagy akár Kazu... Most ő is erősebb nálam... A fene gondolta volna...!
Még egyszer nagy levegőt vett, majd lassan felült az ágyán.
- Köszönöm, már... jobban vagyok... - mondta, de nem tudott Miharu szemeibe nézni. - Legalábbis azt hiszem. Sajnálom, én... először nem akartam, hogy tudd, nem akartam... hogy sajnálnod kelljen...

- H... ha tudtam volna, hogy ilyen... - Miharu nehezen tudta gondolatba önteni a szavait, főleg, hogy óvatos akart lenni - sok mindenen mentél át... én... nem bántam volna úgy veled... Én... sajnálom... én csak azt hittem... hogy valami félgazdag ficsúr vagy, aki nem ért el semmit, mégis bárhova eljuthat, és utáltam, hogy mellé még... még nem is olyan vagy, amilyet elképzeltem... Pedig nincs veled semmi baj! - mondta gyorsan. - Csak én... hülye vagyok... Már előre elhatároztam, hogy utálni foglak...

- Ha hiszed, ha nem, de nekem is megfordult a fejemben - felelte Hayate. - Még ha nem is ilyen drasztikus módszerrel, de megfordult. De vigyáznunk kell, mert jelen állás szerint mégiscsak az ő kezében van az életünk, ezt sajnos nem felejthetjük el... Akkor? Megnézzem, visszaért-e?

Nobu bólintott.
- Igen, ez igaz, kivételesen jó lenne átgondoltan cselekednem... Amúgy se vagyok most abban a fizikai állapotban... A picsába is... Megtennéd, hogy megnézed? - nézett rá kérlelve. - Nem mintha annyira ramatyul lennék, hogy enm tudok odamenni, csak... - zavartan fordította a fejét. - Megígértem neki, hogy nem zaklatom...

Eizan az órájára pillantott. Hű basszus, enyhén elkésett... Ki fogják csinálni. Igen, ebből vagy két óra túlóra lesz...
- Egész korán kezdtem... - kezdett számolgatni. Hmm, elvileg kettő körül végzett volna valahogy, nem? Vagy három? Ehh... - Szerintem olyan négy körülre jövök. Legrosszabb esetben öt... - fintorgott a hátralévő időre gondolva. Most valahogy egyáltalán nem akart dolgozni. . De megígérem, hogy sietek vissza. Utána majd rendesen vacsorázhatunk együtt, majd megint hozok valamit. Remélem, ki tudod majd pihenni magad és nem fogsz nagyon unatkozni.
Arcán halvány mosollyal simított végig a lány arcán.
- Sietek vissza hozzád.

- Csak egy kicsit fogok - mosolygott Natsuki. - De ne aggódj, ez normális, ha az ember szerelmes... Majd pihengetek addig... - közelebb bújt a fiúhoz, hogy egy búcsúcsókot váltsanak. - Bírd ki valahogy...

Sok mindenen...? Az még talán enyhe kifejezés is és nem is fedi teljesen a valóságot. Igen, tényleg sok mindenen átment. Egy részét bánja, egy másik részét viszont sosem fogja. Kár, hogy nem csak a jó dolgok maradandók, sőt, azok illannak el leghamarabb. És helyükön marad a sok "mi lett volna, ha...", de választ sosem találhatsz rájuk...
Ichiro végre fel tudta emelni a fejét, hogy Miharura nézzen. Azóta már nagyon bánta, amiket tegnap a többieknek mondott róla. Amint teheti, újra megkeresi őket és elmondja, hogy Miharu egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyen színben feltüntette őt...
- Eleinte... én sem nagyon kedveltelek... - ismerte be. - Sőt, még tegnap sem nagyon... De tévesen vontam le következtetést. Sajnálom... Tényleg alig ismerlek, de... azt hiszem... el tudnálak fogadni nővéremnek...

- Addig azért egyél valamit - javasolta Hayate. - Én pont ebédről jöttem, de te még ugye nem ettél. Akkor mindjárt jövök. Remélem, jó hírekkel térek majd vissza. Nem szívesen hagylak itt kétségek között, de jobb, ha megbizonyosodunk róla. Amúgy üzensz valamit...? Akár Shinjinek?

- Te is... - hajolt közelebb Eizan, és lassan megcsókolta a lányt.
- Az ajtót... nem fogom bezárni... - mondta ki pár pillanattal később nehéz döntésének eredményét. - Ha esetleg valami baj van, akkor menj és keresd meg Namit vagy valakit. Bár csak nem lesz... Milyen lenne már, hogy bezárlak, mint valami rabot? Amúgy is... bízok benned. De inkább ne menj ki, jó? Nem akarom, hogy valamelyik felettesed vagy kollégád észrevegyen és utána kérdőre vonjon. Maradj csak és pihenj... Szeretlek...

Miharu kesernyésen elmosolyodott.
- Mi ketten nagyon más világ vagyunk - paskolta meg a fiú fejét. - Ha nincs túl jó hangulatod most, halasszuk holnapra ezt a megnézést. Vagy akármikor... hosszú még az út.

- Figyelj... Csak egy kártyád van? - kérdezte Natsuki. - Mármint ha el akarok ugrani valamiért, nem tudom... Úgyse tudnék visszajönni... - nyögte ki a lány.

- Shinjinek? - Nobu megrántotta a vállát. - Nem igazán, nemrég beszéltünk... De nem is mondta, hogy Nami... Chh, a francba, igazán szólhatott volna. Max mondd meg neki, hogy kapja be... - ráncolta össze dühösen a homlokát.

- Nem - rázta a fejét Ichiro és végre az ő arcán is megjelent valami mosolyszerűség. - Nem szükséges. Szívesen megnézem. A gondolatok egy ideig még úgyis a fejemben maradnak, nem? Ezen nem fogok tudni egyhamar változtatni. De enyhíteni enyhíthetek rajta... Tényleg szeretném megnézni.

- Igen, csak egy... - bólintott Eizan.- Ennyit adtak. Bár talán kérhetek egy tartalékot, biztos van nekik. Kérdés, hogy odaadják-e.

- Öhm, oké... - vont vállat Hayate. - Ha viseled a következményeket. Bár nem tudom, mennyire venné a szívére...
Biztos csak azt hitte, hogy Nami időközben megtalálta Midorit és vele van, vagy valami. Nem hiszem, hogy szándékosan titkolózott volna. Jól van, sietek akkor. Nemsokára jövök.

- Oké - bólintott a lány, de még mindig nem látszott túl vidámnak. Látszólag nyomasztotta, hogy semmit sem tud kitalálni, hogy elterelje a fiú gondolatait. És talán még mindig sokkolták is a hallottak. - Most kicsit... magadra hagylak, ha nem baj. Még el akartam szaladni pár dolog miatt, mielőtt dolgozok...

- Mindegy - legyintett Natsuki. - Maradok akkor itt, tényleg - a fiúra mosolygott. - Menj cska, mielőtt bajod lesz belőle... Még ennél is nagyobb... Jajj, csak nehogy miattam... Tényleg ne legyen baj. ha nagyon sokáig ott tartanak... nem baj, csak fogadj szót, én megvárlak...

Emiko lábát lógázva ücsörgött a fotelben, s Yuukát figyelte.
- Na mi van, izgulsz? - kérdezte. Midori még egy darabig kísérte őket, aztán ő is elment a saját szobája felé. Fura... nem kajálni indult? Mindegy, nem annyira foglalkozott vele, neki is Benawin járt az esze. Azon gondolkozott, hogyan védhetné meg Hayatét. Mert szükség lesz rá... Főleg, ha idejön... Akkor tuti összefutnak... Szép lesz... "Szép"...

- Menj csak - biccentett Ichiro. - Jól leszek, tényleg, most már legalábbis. Tényleg ne aggódj, megleszek...
Észre sem vette, hogy azért ismételgeti minduntalan, hogy jól van, hogy magát győzködje...

Miharu bizonytalanul torpant meg. Mégis jobb lenne, ha mellette marad... Vagy? Nem, lehet, hogy pont egyedüllétre van szüksége...
- Oké... - nyögte ki végül, s sietve kereket oldott.

- Rendben... - bólintott tétován Eizan, és még egy apró csókot adott Natsuki homlokára. - Azért megpróbálok kérni még egy kártyát. Tegnap kicsit túlóráztam, remélem, hogy ezért kicsit elnézőbbek lesznek most. De annyit nem is késtem, nyugi - mosolygott biztatóan a lányra. - Majd jövök.

- Nem... - felelte nem túl magabiztosan Yuuka, majd mégis bólintott. - Csak... egy kicsit... Pedig nem kéne, ugye? Reggel még érthető volt, mert semmit sem tudtam róla, de már láttam, hogy jól van. Akkor mégis miért...?
Kérdőn nézett Emikora, majd az ajtó felé fordította a fejét. Te jó ég, már nincs sok hátra... Nem gondolta volna, hogy ennyire fogja majd várni.

Ahogy becsukódott az ajtó, Ichiro újra végigdőlt az ágyán és a plafonra szegezte tekintetét.
- Jól vagyok... - győzködte magát halkan. - Teljes mértékben...
Hátranyúlt a párnájáért és az arca elé húzta.
Igen, teljes mértékben...

Nobu kelletlenül szemezett a pizzával. Olyan jól hangzott, és nem semmi ez a feltét... Van rajta minden bőségesen, a tészta is vastag... Nme kéne hagyni kihűlni. De egy csapásra elment minden étvágya. Elvett azért egy szeletet, és igyekezett magábanyomni. Mennyivel jobb lenne Namival falatozni... Ne! A francba, mért suhannak ilyenek át az agyán?! A francba... A francba...

- Ez normális... - mosolygott elnézően Emiko. - Szerelmes vagy... Mikor én összejöttem Sennel... - ijedten hallgatott el. Ez... kicsúszott a száján... Zavartan fordította a fejét az erkély felé, de már nem lehetett visszacsinálni a dolgot, akárhogy úgy tett mintha...

Yuuka meglepetten fordult Emiko felé. Jól hallotta...?
- Sennel...? - ismételte meg, majd észbe kapott. Emiko valószínűleg azért hagyta félbe, mert nem szeretné ecsetelni a témát. Nem kéne firtatnia... - Vagyis...
Elkapta a tekintetét és ezúttal a szőnyeggel szemezett.

Emiko zavartan igazgatta a haját.
- Eh... tu... tudom hogy hangzik... Kicsit... kicsit idős hozzám, meg minden... - nyögte ki. - A lényeg amit mondani akartam, hogy akkor én is... Éjjel-nappal vártam, hogy végre jöjjön... És minden alkalommal úgy izgultam, mint egy... nem tudom, mintha először látnám... Pedig csak jött a bázisra ugyanúgy, mint azelőtt... Semmi sem változott meg. Csak valami bennem...

Natsuki alighogy Eizan elment, ledőlt az ágyba, s aludni próbált. Nem esett nehezére álomba szenderülni, nagyon kimerült volt. Még az ebédjét sem ette meg, pedig még egész nap ételhez sem nyúlt...

- Nekem úgy tűnt a B-tervemet csípi... - vigyorgott a Kenta, miközben tömte befelé a kaját. - De majd kérdezd meg őt is... Aztán, ha negatívan válaszol, azért tájékoztathatnál, ne bízzam el magam annyira...
Hihetetlen, hogy erről beszélgetnek... Virágnyelv ide vagy oda... Mi ütött beléd? Teljesen megbolondultál...

Emiko és Sen...? Ez olyan furcsának tűnt... Bár igazából nem is ismerte a fiút, jószerével csak a búcsúzkodáskor látta. De ha ők ketten... mit szólhatott hozzá Ichiru? Vagy akkor még csak "főnökként" gondolt Emikora...?
Azért mégis megnyugtató, hogy ez természetes reakció, nem pedig csak ő ilyen.
- Ismerős... - bólintott. - De igazából csak most tűnt fel... Mióta összejöttünk, szinte a sziget óta végig együtt voltunk. És most... alighogy nem láttam pár napig, de máris... annyira érződik a hiánya. Furcsa...

- Ez egy klassz dolog... - mondta Emiko még mindig kifelé bámulva. Láthatólag nagyon elveszett a hullámokban. Vagy valami másban.

Haruka gyanakodva figyelte Kenta és az étel párviadalát. Vagyis leginkább Kentát. Különös... Lehet, hogy ő a hülye, de mintha folyamatosan célozgatna valamire, mióta megérkezett... Vagy tényleg csak ő érzi így? Mindenesetre mostantól jobban fogja figyelni a fiú minden egyes apró kis megjegyzését, az utolsó betűig!
- Jó étvágyat! - mosolygott negédesen Kentára, mielőtt ő is nekilátott volna az ebédnek.

- Az... - felelte halkan Yuuka. Szokatlan érzés, de... Emikonak igaza van. Tényleg klassz. Legalábbis egyáltalán nem kellemetlen.
Várakozón az órájára nézett, de mikor észbekapott, hogy már megint a számlapot lesi, leeresztette a kezét. Azt a pár percet azért már igazán kibírhatná...