10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Szóval jóban vagytok? - örült meg Benawi. - Ez... nagyon jó. Tényleg. Ümm... Apropó, Emiko? Merre van? És Hayate? Itt vannak?

Nami is komolyabb arcra váltott.
- Na jó. Bökd ki, mit csinált! Shinji hajlamos paraszt lenni... Jól seggberúgdosom, csak halljam, mit tett?

Miharu kedvtelenül ücsörgött az öltőzőben. Nem volt itt semmi dolga, de nem volt más ötlete, hova mehetne. Kazuma pedig bizonyára magányra vágyik. Sóhajtva terült végig az ott lévő egyszem pamlagon. Miért... halhatott meg az a kislány? Beteg volt ő is? De... Kazuma betegsége csak nem oylna súlyos... Nem, ez biztos nem ugyanaz a dolog. Valszínű soka tvolt kórházban, ott ismerkedhetett össze a lánnyal. Akinek pedig úgy tűnik, valami súlyos baja volt. De... ez... nem segít a tényen. Talált valakit, aki végre megérti a betegségét, elfogadja így is, valaki akiben fájón sok közös vonás van, és... És elmegy... Újra egyedül marad. És ki tudja nem elég ez, talán még az a félelem is benne van, hogy majd ő is követni fogja... Szegény Kazuma... Mit mondhatna neki? Hogyan segíthetné? Mindeképp... éreztetnie kell vele, hogy nincs egyedül... Hogy... ha csak itt is vannak együtt, rá számíthat. Talán... emailezhetnének később is. Vagy meglátogathatja, ha hosszabb időre kötnek ki egyszer-egyszer Amerikában. Örülne neki, nem? Biztos... Azt mondta, ő is megkedvelte őt, nem?

- Rendben - nevetett Tatsuya is. - Ha te mondod, elhiszem neked. Azért kíváncsi lennék a módszereidre, bár ne, inkább ne is részletezd. Nem mintha nem érdekelne, de van egy olyan érzésem, hogy ez esetleg már a magánszféra határát súrolná. A lényeg, hogy jól meglegyetek egymással, és ahogy elnézem, ez azért megy.

- Hát... is... - felelte zavartan Yuuka. Látta Benawi kérdő tekintetét az enyhén zavaros válasz hallatán, ezért inkább beljebb invitálta a fiút. Remélte, hogy majd Emiko előáll valamivel... - De gyere beljebb, köszönj. Emiko itt van a szomszéd helyiségben.

- Igen, némileg súrolja - bólintott rá Kenta, aztán megvonta a vállát. - Dehát miről nem szoktunk mi beszélgetni, hm? Ha veled nem dumálok róla, senkivel sem... Na majd adok tippeket, ha becsajozol - ígérte. - Azért van ami könnyebben megy, mint vártam... Bár talán csak szerencsém van, Midori is nagyon szerelmes... Nehéz volt elcsábítani, de... Most azért már ő is gyakran akar látni... Talán... ki tudja, már keresett most is, csak nem voltam a helyemen...

- Csak a szokásos - vont vállat Hayate. - Egyik látogatásunk során megjegyzéseket tett mind Emikonak és Yuukának. Nem hiszem, hogy komolyabban a szívükre vették, de nekem, mint jelenlegi testőrüknek igencsak szemet szúrt.
Különben is, hagyja békén Emikot...!
- De mindegy, nem azért jöttem, hogy Shinjire panaszkodjak. Attól még nem fog leszokni erről. Na bocs, közben tényleg megyek, a lányok már biztosan várnak.
"Meg úgy mellesleg Nobu is enyhén ideges lehet már..."

Emiko mintha csak most esett volna le neki, hogy itt van a fiú, meglepetten fordult hátra, és mosolyogva köszöntötte őt. Látszott, hogy zavarban van kissé, el akart tűnni, hogy ne zavarja őket, de nem tudta, hogyan tehetné meg.
- Mi a baj? - vette észre Benawi a változást. - Furán viselkedsz...
- Ne... nem semmi! - rázta meg a fejét megakadva a lány.
- Remélem nem Hayate keze van a dolgoban... - mormogta a fiú. - Szekál téged? Beszéljek vele?
- Nem! - vágta rá Emiko. - Semmi ilyesmi, szere... szeretem a társasásgát - bökte ki, ami azért egy fokkal jobb elszólás volt, mint a "szeretem őt". - Szóval semmi ilyesmi. Jól megvagyunk.
Benawi határozottan épp ettől féltem arcot vágott, s a jókedve egy pillanat alatt elpárolgott.
- Itt van? - kérdezte hűvösen, s körbenézett. Három hálószoba is van, szép...
- Nem, nincs! - vágta rá Emiko. - Épp... dolga van... Egyébként se akart zavarni, és én is úgy vagyok vele, hogy kettesben hagynálak benneteket, úgyhogy... - sietve indult meg a szobája felé. - Itt se vagyok!

- Az ördög beléd, Kenta... - csóválta a fejét Tatsuya, de azért ott bujkált egy mosoly a szája szélén. - A franc gondolta volna, hogy ilyen hamar fogsz magadnak egy lányt. Én meg... hát majd valamikor én is biztos sorra kerülök. Különben is, még eléggé az életem elején járok, bármi összejöhet, nem? De ne, egy percig se gondold, hogy irigykedek - mosolygott tovább.

Nami megértően bólintott.
- Örülök, hogy beszéltünk! - búcsúzott. Megvárta, míg Hayate eltűnik, s csak utána folytatt tovább könyörgését az ajótnak... Ha bejutok te kis féreg... meghalsz!

Yuuka hol Benawira, hol Emikora lesett, hogy egyszerre láthassa mindkettejük reakcióját. Tudta, hogy a fiú továbbra is ki fogja mutatni nemtetszését, kicsit mégis bántotta a dolog. Miért nem tud bízni Hayatében? Vagy tényleg ennyire félti Emikot? Te jó ég, mi lesz, ha rájön, hogy a dolgok nagyon is haladnak előre... Nagyon ki fog bukni? Biztos nem fog örülni, pedig valahogy meg kéne értetni vele, hogy ez nem feltétlenül rossz. Talán egyszer majd ő is belátja. De vajon mikor...?
Emiko viszont jól kimentette Hayatét, meg magát is a további esetleges vita alól, azt meg kell hagyni. Ugye Benawi nem akarja folytatni a témát?
Kérdőn lesett a fiúra.
- Kérsz esetleg... valamit...? - próbálta oldani a hangulatot.

Amint eltűnt Nami szemei elől, Hayate futásnak eredt. Nem érdekelte, mire vélik majd az emberek és szervezete tiltakozására sem figyelt. Gyorsan, vissza kell érnie Nobuhoz, nehogy még ő is nekivágjon a hajónak. Basszus, most biztos azt hiszi, hogy baj van.
Amúgy is ki akarta próbálni, hogy bírja a futást...

Benawi még egy ideig nézett Emiko után, de ahogy az becsukra maga mögött az ajtót, felpillantott, s bólintott.
- Köszönöm, igen, jól esne valami innivaló... Közben mesélj még! Milyen volt egy kicsit megtapasztalni a gazdagságot? Vagyis még mindig... Huhh nekem körülbelül akkora az egész kabinom, mint... nálatok az "előszoba"...

Nobu amint meghallotta a koppanást az ajtón, már pattant is fel, és le is támadta szerencsétlen Hayatét.
- Baj van?! - kérdezte azonnal. - Hova menjek, mit tudok csinálni?! - kérdezte, s közben azon gondolkodott, hogy vissza kéne rohannia előkaparnia a fegyverét.

- Először túlzásnak tűnt az egész - kezdte Yuuka, miközben elindult elővarázsolni két poharat -, de ahogy egyre mélyebbre kerültünk... most már másmilyennek tűnik. És nem csak az én véleményem változott. Túl... túl sok szabadságot biztosít. Azt csinálunk, amit akarunk, és amikor akarjuk. Túl sok a lehetőség. Sosem hittem volna, hogy valaha is részem lesz hasonlóban. És amennyire ódzkodtam tőle eleinte... annyira kezdem élvezni. Szerinted ez baj...? - mikor már a poharak a kezében voltak, akkor jutott eszébe még valami. - Várj, meg sem kérdeztem, mit kérsz. Valami üdítőt? Vagy főzzek egy teát?

- Nyugalom, nincs semmi baj - próbálta nyugtatni a másikat Hayate. Basszus, Nobu tényleg tettre kész. Nem lehetett kellemes számára a várakozás... - Sajnálom, hogy nem jöttem előbb, de szóval tartottak. Jól van, épségben visszaért, és úgy láttam, semmi baja. Beszéltem is vele, így teljesen meggyőződhettem róla. Nincs semmi baja.

- Üdítő jó lesz, köszönöm - bólintott Benawi. - Szerintem egyébként nem baj. Én is kiélvezném. Igazából... a munkám élvezem is... Be kell vallanom, hogy... nagyon le tud kötni... Már msot sajnálom, hogy csak egy hétig tart... Hihetetlen ez az egész... Tudnám még pár évig csinálni... Bár komolyabb műszerekhez, még hozzá sem nyúlhatok, de... De talán később... Imádom ezt a munkát!

Nobu kissé megnyugodott, s addig hallgatott is, míg újra visszaültek a kaja mellé, de aztán újból faggatózni kezdett.
- Beszéltél vele? Mit mondott? Mit csinált? Mit mondott neki Morinaga? Mi volt? Biztos minden rendben ment? Nem lesz veszélyben később?

Midori nem túl nagy étvággyal ette joghurtöntetes salátáját. Ad egy, hogy elég bizarr volt az íze, ad kettő, hogy még mindig nem volt étvágya, azért is kért valami könnyűt. Mit kéne csinálnia, hogy lenyugodjon kicsit? Keresse fel Namit? Vagy Morinagával beszéljen személyesen? Lehet, hogy az jó ötlet lenne... Úgyis kíváncsi rá...

- Persze, hogy! - veregette meg barátja vállát Kenta. - Nem kell sehova sietni... Ki tudja... Talán én is elhamarkodtam, és ha... ha mégis másként gondolnám, hát emellett a lány mellett... Leshetem, hogy... Szóval érted... Elég határozott véleménye van a dolgokról, és pillanatok alatt leosztja a feladatokat. Van egy olyan érzésem, hogy levegőt venni se lesz időm.

Yuuka mosolyogva figyelte Benawi lelkesedését. Annak ellenére, hogy dolgoznia kellett, a fiú mégis élvezte az utazást, mert azt csinálhatta, amit szeretett. Most is szinte ragyog az arca. Na ez tényleg jól el lett találva.
- Ennek örülök - mondta őszintén, miközben visszajött a két teli pohárral és az egyiket átnyújtotta a fiúnak. - Tessék, egy kis gyümölcslé - szúrta közbe. - Pedig ma reggel még azt hittem, hogy meg sem talállak, erre tessék. Bár azért nem kicsit Midori is segített. A kapitány lánya... Furcsa, de valahogy illik rá ez a szerep...

- Igazából... csak azt mondta, hogy Natsuki már jobban van, és hogy Eizan elvitte őt Morinagától... - kezdett mesélni Hayate. - De mást nem nagyon. Nem is volt rá lehetősége, mert közben Shinji ehh... kizárta, így az kötötte le a figyelmét, hogy próbált visszajutni. Látszólag minden rendben volt vele, remélem tényleg így van.

- Ja, igen... Illik... Jól rám ijesztett, mikor hirtelen megjelent... De örülök neki... Különben nem találtalak volna meg egy hamar... De mondd csak... - halkította lejjebb a hangját. - Hayate és Emiko... most tényleg... hogy bírják egymást? Mi volt eddig?

- Aztán nehogy papucs legyen itt nekem belőled - vigyorgott barátjára Tatsuya. - Annyira azért csak nem súlyos a helyzet... ugye...? Nyugtass meg, kérlek, hogy nincs veszélyben a barátom személyisége ilyen téren.

- Kizárta? - húzta fel a szemöldökét Nobu. - Ehh... Én azt hittem, most már elviselik egymást. De ezekszerint nem hihetek Shinjinek - felsóhajtott. - Talán... nem is tudom mit kéne tennem. Ha tényleg nem bánik jól Namival... Valahogy mégis meg kéne tudnom, hogy jól van-e. De nem akarom megszegni az ígéretem... Megint...

- Nos... szerintem... minden rendben... - próbálta rövidre fogni Yuuka, de gyanította, hogy ennyivel úgysem úszná meg. - Eddig még nem vesztek össze és nem akarták megölni egymást, ami szerintem jó. És azért annak is örülök, hogy jól kijönnek egymással, legalábbis úgy tűnik. De... az jobb, ha kedvelik egymást, nem...?

- Igazából részben miattam lett kizárva - ismerte be Hayate. - Shinjinek kicsit elege lett a sok látogatóból, akik mind Namit akarják, és nem pedig őt. Vagy valami hasonló. És... pusztán egy felvetés: mi van, ha Nami viszont szeretné, hogy megszegd...? - kérdezte, majd el is hallgatott. - Bocs. Biztos hallgathatod eleget Shinjitől is, csak... nem jó téged így látni, Nobu. Látom, hogy majd szétvet az aggodalom, mégsem teszel semmit. Így akarod őt megkímélni... önmagadtól...?

- Na ne szórakozz - pillantott rá Kenta lesúlytóan. - Sose hagynám, hogy addig fajuljon. Majd kitalálom, hogy tartsam kordában...

A fiú elkedvtelenedve tette le a poharát, ahogy Yuukát hallgatta.
- Nem, nem hiszem, hogy jobb lenne - fonta karba a kezét Benawi, és morcos fejjel dőlt hátra. - Szerintem nem kéne jóban lenniük. Emikonak nem árt meg, ha egy kicsit ölik egymást, mindigis jól bírta a veszekedést. És Hayatéval bőven lenne oka vitázni. Ha nem ezt teszi, akkor... akkor valami nincs rendben vele. Valami nagyobb baj van, és ha egyáltalán nem is beszél róla... Akkor méginkább aggódom miatta. Érted? Ez így... ez így semmiképp sem jó állapot. Emiko személyiségével és múltjával egyszerűen nem fér össze, hogy ők barátok legyenek.

- Helyes-helyes - bólogatott Tatsuya. - Meg is lepődnék, ha nem így lenne. De csak mértékkel... ám ezt te úgyis jobban tudod. Hja, franc gondolta volna, hogy pont Midori lesz a kiszemelted. Bár már odafönt a hegyen nagyon jól elvoltatok - mosolyodott el, majd fájdalmas grimasz suhant át az arcán. - Na meg én is...

- Tudom... - felelte csendesen Yuuka. - De Hayate alapból nem az a típus, aki vitába bocsátkozna, Emiko meg... nem tudom... Szóval szerinted rossz ez így...? Akkor mit akarsz tenni? Szerinted attól jobb lenne, ha valahogy összeugrasztanánk őket? Pedig... lehet, hogy csak ők is változásra vágynak, Hayate legalábbis biztos. Nem egyszer mondta, hogy meg akar változni, és el is kezdte. Bele akarsz avatkozni a szövődő barátságukba...?

Nobu lassan bólintott.
- Van mitől óvnom... És... ha azt akarná... Idejönne. Tudja hol talál. Shinji sokat jár ide. Nami...
Elakadt a szava, mert újból eszébejutott az a dalszöveg. És ha ő is pont ugyanúgy gondolkodik...? Sietve megrázta a fejét.
- Tudja mit csinál.
Inkább elvett egy szelet kihűlőfélben lévő pizzát.
- Vegyél te is - bíztatta Hayatét. - Én úgyse bírom megenni mindet... Nem gondoltam, hogy ekkorát hoznak!

- Na ja - fintorodott el kissé Kenta. - Ki nem állhattam a természetét... Annyira megbízhatatlan volt, és meggondolatlan és... - elmosolyodott. - Igazából nem tudom, hogy jutottam ide... Hiszen... Nem ő kezdeményezett... Nem is akarta. Én eröltettem rá... Ő Tesshint szerette, és talán még mindig őt szereti... - mondta elgondolkodva.

Benawi elkerekítette a szemét.
- Szövődő... barátság? Mért te nem gondolod azt, hogy meg kéne ezt akadályozni?! - kérdezte meglepetten és egyszerre felháborodottan. - Nem értem, mért nem látod be, hogy ez mennyire káros Emikora! Ha Hayate meg akar változni, tegye azt, de ne más kárára... Ne Emikoékra... Ne rajta próbáljon változni... Ez... - idegesen szorította ökölbe a kezét. - Ha Emiko msot azt érzi feladatának, hogy megtérítsen egy egykori kormánytagot... Nagyon is rá vallana persze... De ez... Ez egy eleve bukott próbálkozás, és... közben olyanokat hallana, amik... ki tudja? Alapvetően megingathatják abban, amiben eddig hitt. Ez... én nem akarom őt ennek kitenni... Vigyáznom kell rá, Yuuka! Neki már csak én maradtam, nem érted? Ha én nem próbálom megóvni, akkor kire számíthatna? És megígértem Ichirunek... Megígértem... Ők... A francba Yuuka, nekik most együtt kéne lenniük... Emiko és Ichiru mindigis összeillettek... Nonszensz, hogy most... Mit gondolna Ichiru, ha látná, hogy most mibe mászik bele Emiko? ... A francba...

Hayate ezúttal engedett a felszólításnak és vett egy szelettel. Mégse harapott még bele, elgondolkodva figyelte a pizzát. Nobu magától akarja védeni Namit, ezért kerüli. Mert nem akar neki fájdalmat okozni... De ez tényleg jó így? Segít valamit, hogy kíméli a lányt? És ennyi erővel ő maga? Ő nem okoz bajt Emikonak? Lehet, hogy Benawi most is miatta veszekszik vele, pedig ő ezt nem akarja. De akkor is, ez a megoldás olyan drasztikus. Nobu, hogy bírod ki...?
- Kösz... - motyogta kicsit megkésve, majd beleharapott a pizzába.
Remélem, hogy hamarosan helyrejönnek a dolgaid... Hogyan tudnék segíteni?

- Én ebben nem vagyok olyan biztos... - jegyezte meg Tatsuya. - Vagy ha így is van, a kettő teljesen más. Szerintem. De amúgy is mindig rossz voltam a hasonló dolgok megítélésében... Bár erre talán kivételesen jól ráérzek, ki tudja... Hmm... szerinted Haruka lenyugodott már?

- Nem tudom - felelte Kenta. - Szerintem nézd meg. Csak nem harap... Maximum kiengeszteled valami sütirendeléssel... Azt hiszem én pedig tényleg felkeresem Midorit. Csak nem bírom ki... Ennyit a büszkeségemről...

Nobu elgondolkodva nézett előre.
- Ki kéne valamit találnom... És azzal talán segíthetek Shinjinek is, mert ahogy nézem ő sem nagyon tudja mivel lefoglalni magát. Azt hiszem, ha merész közelítés is ezt mondani, de egy cipőben vagyunk. Kell lennie valami elfoglaltságnak, ami mellett nem gondolok Namira. Bár én is dolgozni lennék beosztva... - sóhajtott fel.

Yuuka megszeppenten nézte a kezében tartott poharat, nem mert Benawira pillantani. Egyre jobban átlátta a fiú álláspontját. Innen nézve viszont... hogyan is szólhatna bele? Ezek után kinek a pártjára álljon? Eddig azt hitte, tudja mi a jó, hogy ő kivételesen teljesen átlát mindent, erre Benawi röpke öt perc alatt ráébresztette, hogy nem, semmit sem ért. És talán így is van, de... mit akar csinálni? Hogyan akarja eltiltani őket egymástól? Emiko nem olyan, aki ezt egykönnyen hagyná. Hayatéről viszont nem tudja, hogy mit csinálna. Nem tudja, hogy visszavonulna elkerülni a konfliktust vagy esetleg... esetleg harcolna Emikoért... Vajon megtenné? Mennyire számít neki a lány? Vagy ez csak a változása része...?
Nem tudja, most már nem... Minden egyre zavarosabb lett az ügy körül. Azt hitte, biztosan tudja majd fogni Hayate és Emiko pártját, hogy ő majd beszél Benawival, de most mégsem tud semmit sem mondani.
- Mit akarsz tenni...? - motyogta halkan a poharába.

- Megnyugodhatsz, nem mondom el senkinek - ígérte meg Tatsuya. - Na jó, hős lovag, egy időre elválnak útjaink. Remélem, megérem a holnapot - mosolygott bizonytalanul. - Azért ne felejts el néha-néha elnézni felénk, oké?
Búcsút intett barátjának, majd mégis visszafordult.
- Te... az a megjegyzés, amire Haruka célzott, még a laptopozáskor... Most már emlékszem, meg arra is, hogy nem kicsit én is néztem rajta. Nem valami olyasmit mondtál, hogy majd elveszed...?

- Bár tudnám... - sóhajtott fel a fiú. - De fogalmam sincs... Emikoval kéne beszélnem, de... nem tudom mit tegyek, hogy hallgasson rám. Mindig a saját feje után ment... - elgondolkodva pillantott az ajtó felé, ahol a lány eltűnt. Jó, hogy szinte az orra előtt beszél róla... De csak nem hallgatózik... Normál esetben nem hallatszódhatnak be a halk szavaik. - Jó lenne ismerni Hayate szándékait is, mert... Mert mikor rászóltam nem hagyta békén Emikot, hanem rohant hozzá, hogy felzaklassa azzal ki is ő... Aztán megint visszaédesgette magát. Hogy a fenébe csinálja?! Hiszen Emiko egy okos lány, hogy játsza ki?! És miért... Nem értem... Emiko nem tett semmi rosszat, mért kell ezt csinálnia vele? ... Mit akar elérni?!

- Figyelemelterelés...?
Hayate próbálta sorra venni az eshetőségeket, de most valahogy elég gyérül ment. Na lássuk... este vannak programok, de... az nem garantált figyelemelterelés. Mit csinálhatna? Ott az edzőterem, de még nincs rendben a lába. Meg ki tudja, ez őt mennyire kötné le. Ő legtöbbször futott, ha nem akart semmire gondolni, de az ugye most kizárt Nobura nézve. Meg az a szabadban azért jóval másabb, a szél sokat segít.
- Hát nem tudom. Nem érdekel esetleg valamelyik itteni program? Hátha valamelyik kicsit lekötne.

- Ha azt mondanám, hogy szerintem nem játszadozik, akkor elhinnéd...? - kérdezte halkan Yuuka, és kissé felemelte fejét. - Hogy esetleg nincsenek hátsó szándékai...? Nem ismerem őt eléggé, de valamiért így érzem. Lehet, hogy tévedek... lehet, hogy nem. Lehet, hogy tényleg beszélned kéne velük, mert így nem jutsz előbbre... De lehet, hogy megint csak én látom rosszul a dolgokat...

- Oké, persze - ígérte a fiú. - Feltétlenül kereslek még benneteket!
Aztán ahogy meghallotta a barátja utolsó mondatát, meglepetten kerekítette el a szemét.
- Ilyet mondtam volna...? Huhh... Biztos csak valami poén volt! - mondta gyorsan. - Én... nem igazán tervezek ilyesmit... Mármint nem tervezek ennyire előre! Azt hiszem... csak arra utalhattam, hogy már most is bajban vagyok vele, mi lesz később... Ennyi. De ki tudja, lesz-e később, ezen kár gondolkodni...

- Mindenesetre még nem kérte számon rajtad, nem? - mondta biztatóan Tatsuya. - Harukától kitelik, hogy csak meg akart szivatni. Csak nem jött be neki, mert hirtelen nem kapcsoltunk. Na lehet, hogy még ezt is hallgathatom tőle, hogy még a célzásaira sem reagálunk - rázta meg a fejét. - Jól van, megyek békíteni. Hát... további kellemes napot!

Nobu elgondolkodott. Számtalan dolog jutott eszébe, de...
- Nem tudom, én... mindenben őt látom. Minden azért érdekel, mert vele lehetnék, mert vele próbálhatnám ki, ez... Nem olyan egyszerű, igaz? Miért kezdtem el mindent másként látni? Annyi minden érdekel korábban, most viszont... csak azokon jár az eszem, ami... közös program lenne... Látnom kell őt - jelentette ki.

- Nem, nem hinném - felelte hidegen Benawi. - Te túl naív vagy.

- Neked is! - biccentett Kenta. - És sok sikert!
Zsebretett kézzel haladt tovább a folyosón, és ahelyettt, hogy lefelé indult volna meg a személyzeti szintek felé, ő a fentebbi luxuslakosztályok felé vette az irányt.

- Akkor miért kínzod magad tovább? - kérdezte Hayate. - Ha jól sejtem, még most is egy bizonyos folyosó foglya. Ha csak látni akarod, itt az alkalom. Ha beszélnél is vele... talán annak is eljött az ideje. Nem tudod elfelejteni vagy nem rá gondolni. Talán... ezt talán neki is elmondhatnád. Tudom, én megint csak könnyen beszélek...

- Lehet... - hajtotta le megint a fejét Yuuka. - De néha a naivság sem árt, még hasznos is lehet. Benned is a naivságom miatt bíztam meg, mikor összetalálkoztunk a szigeten...