10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Benawi jéghideg vízzel mosta át az arcát, hogy valamelyest rendbeszedje magát. Oké, melózni kell, tessék emberi külsőt varázsolni! És egy kis lelkesedést szereted ezt a melót! Persze. A melót... Hosszú órákig nem is gondolt mellette Yuukára. Még egy ékes bizonyíték, hogy milyen borzalmas ember. A lány meg halálra aggódhatta magát. Meg se próbálta keresni! Pedig amellett a Hayate mellett volt... - ökölbe szorult a keze, aztán megint csak rájött, h nem azzal a sráccal van a baj, nem úgy és... Yuukát egyáltalán nem "veszélyezteti", csak Emikot. Dühösen a falba bokszolt. MIÉRT?! Mért nem tudja kiverni a fejéből azt a párost? Sose kellett volna velük foglalkoznia, semmi esélye, nem is lenne képes boldoggá tenni Emikot, mért nem elégedett meg Yuukával. Ő meg... szenved nélküle... szüksége lenne rá... és... neki is... neki is borzasztóan...

Kazu felsóhajtott majd lassan szedelőzködni kezdett. Oké, azért már így is furán méregetik, amiért ennyit ücsörög itt, egy kicsit mégis jobb visszavonulni. Majd úgyis jön újra ebédelni, addig kicsit ellesz a szobájában. Legalább nem csak alvásra használja majd.

Kivételesen Emiko is észrevette a fiú pillantásait, s óvatosan kibontakozott a karjaiból. Csak nem kínozza így meg, ha szereti...
- Ne próbáljunk meg kicsit foglalkozni Yuukával? Hátha akkor jobban lesz? - vetette fel.

- Shouri? - kérdezte Midori. - Mármint, hogy mi a szobaszáma? Nem hiszem, hogy leengednek a személyzeti szintekre, Haruka - keserítette el a lányt. - De... megpróbálhatlak becsempészni. Nem emlékszem, de a szobámban van a lista. Ha átjössz velem érte, akár azonnal indulhatunk - kacsintott rá.

- Azóta még nem jött ki - nézett Yuuka ajtaja felé Hayate. - Talán elaludt. Vagy csak nem mer, esetleg nem akar kijönni... De igazad van. Hátha jól fog esni, hogy nem hagyjuk magára. Nem lehet jó ilyenkor egyedül...

- Megtennéd... hogy most inkább te kopogsz be hozzá? - kérte Emiko. - Lehet, hogy... ha igazad van... akkor gyűlöl engem... Én... szívesen elvonulok a szobámba, hogy tudj vele foglalkozni. Inkább én legyek egyeüdl, mint ő. Én jól vagyok. És ez most egy komoly felvetés.

- Most elvileg dolgozik, legalábbis tegnap azt mondta - gondolkodott el Haruka. - Még este tett itt egy villámlátogatást. Ha nem is a szobaszámát, de... Jaj, igazán kitalálhatott volna valami gyors hazugságot, igazán ismerhetné már a kíváncsi és nyughatatlan természetem. Azt mondta, hogy a saját lelki üdvöm érdekében jobb, ha nem tudom, mit dolgozik, vagy legalábbis valami hasonlót. Most azt ne mondd, hogy téged nem érdekelne ezek után.

Midori felkapta a fejét.
- Hű, de hangzatos fogalmazás... Mi a franc lehet az amit mindenképp el akar titkolni... Te Haruka... Lehet, hogy takarító! És most éppen vécéket pucol! - nevetett Midori.

- Addig még ne vonj le következtetést, amíg nem beszéltünk vele - kérlelte a lányt Hayate. - Ha látni sem akar minket, akkor az rövid időn belül úgy is kiderül... - azzal az ajtóhoz lépett és először halkan, majd mikor semmi válasz nem érkezett kissé erőteljesebben kopogott néhányat. Még mindig semmi válasz.
- Lehet, hogy elaludt... - vetette fel, és résnyire nyitotta az ajtót, hogy beleshessen. Mikor meggyőződött róla, hogy Yuuka tényleg az ágyban fekszik, behúzta az ajtót. - Vagy csak tetteti, vagy tényleg elaludt - tájékoztatta halkan Emikot. - De bármelyik is, még így is kissé nyugtalannak tűnt az arca...

Haruka lelki szemei előtt máris megjelent a kép, ahogy Shouri kelletlenül veselkedik neki a mocskos vécék megpucolásának. Hirtelen azt se tudta, sírjon-e vagy nevessen a feltételezést hallva.
- Te jó ég... - kerekedtek el a szemei. - Remélem, nincs igazad. Hmm... bár az illata nem arról árulkodott tegnap, de igen, ez is egy eshetőség. Basszus, Shouri mint vécépucoló! Úristen, nem akarom látni, hogy fest most. Azért ennyire csak nem súlyos a helyzet... na jó, de megvan rá az esély.

Ránk? Pont az imént mondta, hogy rá van oka haragudnia, Hayatére ellenben nincs. A fiú... máris együtt kezeli kettejüket...?
A hírekre azonban Emiko a száját harapdálta.
- Mit tehetnénk érte? Ez nem mehet így. Itt vagyunk a világ egyik legdrágább helyén, nem sírhatja végig az utat a szobájában...

- Ha ez a helyzet... - vágott aggodalmas fejet Midori - inkább tényleg ne akard tudni... De sajnos... amíg enm tudjuk meg, nem tudhatjuk, akarjuk-e tudni, szóval, nézzük meg majd tegyünk úgy, mintha nem tettük volna -tartott hoszzú, és logikus levezetést.

- Szerintem hagyjuk, hogy egy kicsit lenyugodjon és pihenjen - vetette fel Hayate. - Néha azért nézzünk rá, felkelt-e már. Tényleg nem hagyhatjuk így, muszáj vele beszélnünk. Addig már csak rá kéne jönni, mit mondjunk, hogy megnyugtassuk...

- Csak győzzük tettetni - bólogatott Haruka. - Bár nem is tudom, mikor járok rosszabbul. Ha beleőrülök a kíváncsiságba, vagy ha megtudom a szörnyű titkot, és lassú haldoklásba kezd majd a lelkem, ahogy ő is előrevetítette... Na jó, csináljuk!

- Oké, akkor brainstorming - hozom a piát XD - Mit lehetne neki mondani...? - Emiko elgondolkodva nézett maga elé. - Öööö... mondjuk, hogy ez úgyse végleges, mert Benawi úgyse bírja ki? Fenébe, előbb Benawival kéne beszélni... De ő is teljesen ki van. Bár ezt mondhatjuk neki, nem? Mármint... ez megnyugtathatja kicsit, nem? Ha Benawi szarul van, akkor ő is szenved, és nyilvánvaló, h azért szenved, mert szereti őt. Igaz? - nézett reménykedve a fiúra.

- Nem sokáig hezitáltál - csóválta a fejét Midori, aztán megragadta a lány kezét. - Na gyerünk! Tatsuya - kiabált az ajtónak -, leléptünk, majd reggelizz meg egyedül... vagyis tízóraizz! Na legyél jól, és ne álmodj megint süllyedő hajókkal! Rosszat tesz az idegeidnek!

- Könnyen meglehet... - bólintott a hallottakon gondolkodva Hayate. - Mert Benawi tényleg kivolt, mikor kilépett az ajtón. Bár... először azt kéne valahogy kipuhatolni Yuukától, hogy jó nyomon járunk-e a gondolkodásban. Mert még mindig lehet, hogy tévedtem, és akkor ne tapogatózzunk tovább rossz irányba. Csak ezzel is előhozakodni... Esetleg, ha nagyon nem akar semmit sem mondani... akkor tényleg megpróbálok majd vele egyedül beszélni. De amit mondtál, azt is érdemes lenne felhasználni.

Tatsuya összerezzent a hang hallatán. Most tényleg tudja, hogy ébren van, vagy így legalább nem mondhatja azt, hogy nem szóltak? Ehh, mindegy, most már akkor kimegy. ... Mindjárt. ... Elmentek már? Jól van, túlságosan csend van. De azért csak óvatosan. Lehet, hogy csapda, és egy vödör valamit akarnak a fejére borítani, ahogy kilép.
Lassan kinyitotta az ajtót, és óvatosan kinyújtotta rajta a kezét. Semmi. Ez gyanús... Tényleg elmentek? Veszélyes őket kettejüket összezárni, az biztos...
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor nem várta semmi veszély odakint.

Emiko határozottan bólintott.
- Talán most nem is a figyelemelterelés a legjobb taktika. Azzal nem oldjuk meg a problémát. Addig egyikük se lesz jól, míg újra össze nem hozzuk őket... Jajj, Hayate, fogalmam sem volt... Nem is sejtettem... Ha láthattuk volna előre, megakadályozhatjuk... Mégis hogy jutottak el idáig teljesen észrevétlenül?

- Na gyere! - húzta maga után Harukát, át a bejárati részen. - Igen, igen van zongora is, Nami olyan szépen játszik rajta! Na gyere, erre van a szobám... Valahova a számítógépes asztalra raktam a kinyomtatott listát.
- Reggelt! Na ne, egy újabb osztálytárs? - jelent meg a kapitány, még némileg álmosan. Midori összerezzen.
- Ööö... senki sem látott bennünket!
A férfi összehúzta a szemét.
- Nem kéne ezt csinálod. Mindenkit veszélybe sodorsz. Nem mentetek át elég dolgon ahhoz, hogy úgy érezd, megéri egy hétig uralkodni magadon?
Midori a padlóra szegezte a tekintetét.
- Dehát mért lenne ez gyanús...
- Egyesével is azok vagytok! - vágta rá a kapitány. - Fiatalok, egyedül. Nem vág össze a kinézet a személyiben megjelölt korral, rossz a modoruk, nem értenek a munkájukhoz. Szerinted nehéz összerakni a képet? Akkor is hatalmas veszélyben lennétek, ha szépen játszanátok a szerepeteket, de nem ezt teszitek! Mit vártok, hogy az egész világ a kedvetekre ugráljon és eltusolja a baromságaitokat?! Segíteni akarok, Midori, de ehhez hagynod kell!

Végre meló! Eddig is szerette csinálni, de most egyenesen menekült bele. Már előre sajnálta, hogy este végetér. Benawi jelentkezett a szokásos helyen, de egyenlőre csak félre lett küldve, hogy jelenleg nincs semmi meló a kezdőknek. Remek... A francba... Az a legrosszabb, ha csak ücsörög és nem kell semmit sem csinálnia.

- Ez semmiképp sem a te hibád - csóválta a fejét Hayate. - Egyikünk sem vett észre semmit, még... még Yuuka sem. És úgy tűnik, maga Benawi is csak későn jött rá a dolgokra. De még mindig hozzá kell tennem, hogy csak akkor, ha tényleg így van. Ez egy igencsak bonyolult szituáció, amit elég nehéz lett volna előrejelezni. Semmiképp se vond magad felelősségre. Remélem Yuuka minél előbb felkel. Neki sem jó, ha csak menekül, muszáj kibeszéltetnünk belőle a dolgokat. Remélem azért nem fogja rossz néven venni vagy tolakodónak...

Miharu egy kis péksüti és valami édes lötyi kíséretében tért vissza a szobába. Egy elnyújtott reggeli, és hosszas gondolkodás után, úgy döntött, megpróbáljavatosan kifaggatni a fiút, és ha közben megtömi a hasát, az jót tehet az eredménynek. Ha csak nem ez is csak egy álca... De ez a srác... túl fiatal még, hogy ilyen jól játssza a szerepét. Valamennyinek igaznak kell lennie. Hisz, ha okosabb lenne, Hiroshit se buktatta volna le. Nem is említi. Hmmm... vele is megpróbálhatna beszélni. De a helyzet az, hogy a kép ellenére még mindig benne bízik meg jobban.

- Igen szerintem is, de félek, nem fogja hagyni. Nem igazán beszél nekem, sose bízott meg bennem. De... érthető is, alig ismerjük egymást... Csak... csak az a Sayuri volt a barátja? Nincs senki más, aki... akire rábízhatnánk most, ha velünk nem akarja megosztani...? Bár szeretném én is hallani, de... ha nem megy, nem lehetek önző, neki most nagyon szüksége lenne egy barátra, és ha igazad van... ha belegebedek se lehetek már az számára...

Mire észbekapott, Haruka máris a kapitányi lakosztályban találta magát, ráadásul egy cseppet sem jókedvű kapitánnyal szemben. És a legrosszabb az volt, hogy igaza van. Nagyon is... Tényleg nem kellene ilyen könnyen kizökkenniük a szerepükből, lehetne már esze.
- Sajnálom, miattam van az egész... - nézett barátnője 'apjának' szemébe. - Én rángattam bele. Nem gondoltam át eléggé, csak engedtem a kíváncsiságomnak. Bele sem gondoltam hirtelen, hogy ezzel mennyit kockáztatunk. Tudom, hogy kevés a szó, de tényleg sajnálom. Talán... jobb, ha ebbe mégsem nyúlok bele, Midori - nézett barátnőjére. - Elvileg nem szabadna tudnom a dologról, akkor... maradjon is így. Azért köszi.

- Natsuki... - mondta ki szinte gondolkodás nélkül a nevet Hayate. - Ha valakinek, akkor neki talán elmondja. Úgy tűnt, egész jól összebarátkoztak a sziget óta, de már ott is láttam, hogy keresik egymás társaságát. Csak ugye Natsukit előkeríteni... Annyit tudunk, hogy fel kéne szolgálnia, de hirtelen lebetegedett. Nem tudom, mennyi esély lenne felhozni ide. Szinte semmi. Esetleg... úgy tudjuk kivitelezni a találkozást vele, ha Morinaga nem jelenik meg valamelyik étkezésen, és éppen ő dolgozik. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Viszont utána fel kéne szívódnunk, hogy beszélgethessenek. És persze utána nekünk is kéne pár szót váltani Natsukival. Azért ez elég bonyolultnak tűnik... de még mindig nagyobb a valószínűsége, hogy Yuuka így megnyílik. Mert azt sem igen hiszem, hogy pont nekem mondaná el, mi bántja... Viszont... szerintem még ne add fel őt.

- De... de... - nézett rá csalódottan Midori. - Itt van egy karnyújtásnyira az a lap. Érdekel, nem? Csak belepillanasz és...
A kapitány csúnyán nézett rá, bár pontosan nem tudta, miről van szó. Midori megint leszegte a fejét.
- Egy hétig nem is láthatom a barátaimat? Nekem ez egyszerűen nem megy... Odafigyelünk, vigyázunk... csendben vagyunk... Mért lenne baj...?
- Nem is figyelsz rám, igaz? - csóválta a fejét a férfi. - Ha csak a te életed lenne, azt mondanám lassan, hogy megérdemled... De tönkreteszed az ő esélyüket is a gyerekességeddel.
- Mert gyerek vagyok! - toppantott dühösen Midori. - Hogy viselkedhetnék felnőttesen?!
- Akkor meghalsz... - csóválta a fejét a férfi, aztán a fogashoz sétált, s felvette egyenkabátját. - Elmentem dolgozni. Most az egyszer fontold meg, amit mondtam.

Ichiro egész könnyen visszatalált az álomvilágba, de ami másodszor várta, már közel sem volt olyan kellemes számára. És ráadásul újra meg újra megismétlődött és így mindig újra rá kellett jönnie, hogy ez már nem fog változni. Már elkésett.
Kissé zihálva nyitotta ki a szemét, és csak ekkor vette észre, hogy az arcát még mindig a párnába fúrja. Talán amiatt kelt föl, mert nem kapott elég levegőt. Talán... Vagy csak menekülni akart.
Kelletlenül lökte el magától a párnát, mely hirtelen szintén rossz emlékeket és érzéseket ébresztett benne. A hátára fordult és tüntetőleg a plafont kezdte bámulni.
Nem kellett volna tegnap beszélnie róla. Tessék, most újrakezdődik minden!

Emiko meglepetten nézett Hayatére.
- Natsuki? Észre se vettem, hogy aggódik érte, mikor Morinaga első este kiakadt. Yuuka tényleg nem mutatja ki az érzéseit - csóválta a fejét. - Reméljük azóta jobban van, és meg fog jelenni egyik étkezésnél. De az a baj... Hogy mihamarabb kéne. Ha nem lesz ma? Tegnap se láttuk egész nap! Máshogy nem tudjuk felkeresni? Mondjuk... Ehh, Morinaga biztos nem segítene, pedig... ezer százalék, hogy ő tudja hol van, és mi van vele! A francba... Mért pont ő...

- De, természetesen érdekel... - felelte Haruka, és sóhajtva lehunyta, majd nemsokára ismét kinyitotta szemét. - De ha most még erről sem tudok lemondani, akkor később még nehezebb lesz nem feltűnősködni és nem keresni minden ismerős társaságát. Kicsiben kell kezdeni. De basszus, már ez is pokolian nehéz... Tudod mit? Kibírom. Valahogy leküzdöm. Ez lesz az első lépés...

Miharu aggodva torpant meg a fiú mocorgását látva.
- Kazuma...? Nem vagy jól? - kérdezte őszintén aggódva.

- És akkor velem sem akarsz többet találkozni? - rogyott a kanapéra a lány. - Ne hagyj egyedül, Haruka! Ne mondd te is azt, hogy n láthatok senkit egy hétig! Nem akarom... Nem bírnám!

- De kimutatja... - felelte halkabban Hayate. - Csak nem könnyű észrevenni...
Ismét a lány ajtaja felé lesett, hátha átlátva rajta megállapíthatná, felébredt-e már, de valami csoda folytán nem sikerült innen megállapítania. Kár.
- Kérdezősködni nem tudunk, az túl feltűnő lenne. Meg igazából a nevét sem tudjuk. Ha nem lesz ma... nem tudom, akkor mégis nekünk kell megpróbálni beszélni vele. Vagy reménykedni, hogy újra betoppan Benawi, ugyanolyan hirtelen, mint reggel, csak ezúttal helyrerakja a dolgokat...

Ichironak megint sikerült elfelejtenie, hogy nincs egyedül, így Miharu hangjára kissé összerezzent.
- Nem tudom... - sóhajtott. - Nem volt valami nyugodt az álmom... Valószínűleg amiatt van.

- Dehogynem akarok! - ült le Midori mellé Haruka, és biztatóan átkarolta a vállát. - Már hogy ne akarnék! Csak tényleg óvatosabbnak kell lennünk... valahogy. Az biztos, hogy Shouri... ha esetleg újra felbukkanna, megmondom neki, hogy most ne keressen. Ő azért mégiscsak gyanúsabb, ha felbukkan nálunk. Annyi az egész, hogy tervezzük el. Mert az tényleg nem jó, ha mindig felbukkansz a kabinunk körül, de ha esetleg véletlenül összefutunk a fedélzeten vagy valami... az talán még nem olyan gyanús. Legfeljebb... legfeljebb nem keríthetünk rá sort minden nap.

- Te látod rajta? Akkor... csak én vagyok ilyen érzéketlen - nézett maga elé Emiko. - Tényleg csak egy hasznom lehet ebben az egészben... Ha tudok bezsélni Benawi fejével. Rendbe kell hoznia... Muszáj...

Miharu leguggolt a fiú mellé, s gondoskodón kisimított a homlokából pár tincset.
- Szeretnél beszélni róla? Bármikor szívesen meghalgatlak. Főleg, ha úgy könnyebb neked. Akármit elmondhatsz nekem.

Midori kicsit fintorgott, de bólintott.
- Rendben... De ha... ha kitaláltam egy mesét, hogy mért jár hozzám Kenta... akkor ő jöhet, ugye? Ugye! Informatikát tanulok, de nagyon béna vagyok belőle, hihető, hogy apám beosztottjaitól kérek ingyensegítséget, nem? Nem? - kérdezte nagyon reménykedve. - Végülis egy elkényeztett újgazdagcsemete vagyok...

- Nem könnyű, az biztos - rázta a fejét Hayate. - A legtöbbször... olyan ijedtek a szemei, mintha mindig attól félne, hogy valami rosszat tesz vagy mond... De mikor Morinaga kiakadt Natsuki miatt, azért az ő szeme is megrebbent. Mondjuk érthető, hogy nem merte kimutatni az aggodalmát pont Morinaga előtt. Biztos félt, hogy majd 'díjazza' egy-két megjegyzéssel. De a tegnap estére alapozva... hát nem is tudom...

Ichiro egy pillanatra mintha habozott volna, ahogy 'nővérére' nézett. Már épp bólintott volna, de végül tétován megrázta a fejét.
- Nem tudok... Én... Ez egyáltalán nem egyszerű... Nagyon nem.

- Mire gondolsz? - dőlt előre kíváncsian Emiko.

Miharu egy kicsit tétovázott mielőtt megszólalt volna.
- Félsz? ... hogy nem értenélek meg?

- Akkor azt tanácsolom, tényleg gyúrj rá kicsit az informatika részére, hátha valaki mégis tesztelni akarná a mesét - mosolygott elnézően Haruka. - Elvileg nem gyanús. Remélhetőleg senki sem akar behatóbban nyomozgatni utánunk. Legalábbis ajánlom neki, vagy kivágom a vízbe, amint alkalmam nyílik rá! Ja, és ha már újgazdagcsemete, akkor nyafogj többet - vigyorodott el.

- Az igazat megvallva... annak ellenére, hogy megkönnyebbültem, amiért elállt a további vallatástól, még mindig idegesít, hogy Morinaga nem feszegette tovább a témát. Ennyi? Azt mondjuk, nem akarunk beszélni róla, erre nem kell? És ha mindenre ezt válaszolnánk, azt is így elnézné? Vagy csak Yuukának...? Mi lenne, ha tényleg megkérdeznénk tőle, mi van Natsukival...? Mármint csak tapogatózni, hogy jobban van-e már, hasonlók...

- Persze, majd benyitnak a kapitány kabinjába, hogy infózunk, vagy nyelvleckét veszünk... - csóválta a fejét Midori. - Nem szoktam neki a nyitott ajtónál búcsúcsókot adni, és rúzsfoltokat se hagyok az ingjén...

Ichiro lesütötte a szemeit és hallgatagon figyelte az amúgy teljesen érdektelen takaróját.
- Igen... eléggé... - ismerte be halkan.

- Hát... megpróbálhatjuk... De... én sem értem mi volt ez? Yuukát... kedveli? Vagy csak... jó hangulatban volt? Vagy ez olyan, mint valami tanítómese? Kérni kell? Te mit gondolsz?

- Még jó hogy nem - nevetett fel Haruka. - Na az tényleg érdekes lenne. Bár egyesek bizonyára azt hinnék, csak unatkozol az úton, ezért kinéztél magadnak valami helyes személyzetist. Jól van, azért gondoltam, hogy a nyilvánosság előtt nem mutatjátok ki, hogy együtt vagytok. Bár arra talán figyelni kéne, hogy Kenta csak a munkaidején belül jöjjön ide, hogy tökéletes legyen az álca. Vagy az ettől való eltérés még belefér?

Miharu meglepetten nézett rá. Ilyen könnyedén besimeri? Megint gyengéden megsimította az arcát.
- Nem tudhatod, ha nem próbálod ki. És ígérem én... nem foglak elítélni. Bármit is mondasz...

- Vagy lehet, hogy mindhármunk számára mást talált ki, aztán jöjjünk rá, kinek mit... - fontolgatta Hayate. - De esetleg mi is kipróbálhatjuk majd a kitérés lehetőségét. Azért legfeljebb az étkezés végeztével hozzuk csak fel Natsukit, hátha megint leromlik a kedve. Nehogy emiatt legyen kibírhatatlan...