10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Emiko szemei ismét kerekre tágultak, de most nem a borzalomtól. Hayate... Nem, nem szabad sírnod, nem sírhatsz megint! Erős akarsz lenni!
Kihúzta a kezét az enyhülő szorításból, és átölelte a fiút. Tényleg milyen izmos... Így a felsője nélkül még jobban érzi. Csak ez a sok kötés... fáj vajon még neki? És az előbbi karmolás? Elég dühös volt, hagyott vajon nyomokat? Csak így a fiú mellkasának döntve a fejét vette észre, hogy még mindig fáradtan zihál.
- Akkor... ígérd meg, hogy nem fogsz eltűnni nekem... - ejtette ki halkan, igyekezve, hogy ne bicsakoljon meg a hangja. - Nagyon... nagyon szükségem van rád. Mindenképpen. Ha... ha... még ha hazudnál nekem akkor is...
Akárhogyis furcsa érzés volt így hozzásimulni. Ez előbb még túl dühös volt, hgy zavarba jöjjön, sőt pont emiatt még direkt rá is akart játszani, most viszont... Valahogy másképpen tudatosult benne, hogy egy leheletvékony selyem választja el a fiútól... már ahol van annyi... És végülis most mondta, hogy szeretne... te jó ég! Mert az egy dolog, hogy ő is, de... De ő egy kifejezetten perverz "kislány", de... nem is csoda... korán kezdte, idős baráttal, és ugyan ki mondta volna meg neki, hogy meddig mehet el? Tette ami jól esett... Ahogy azóta is... Talán etéren sose fog megkomolyodni. Túl akaratos és öntörvényű hozzá.

- Tee..ssék? - rezzent össze kicsit meglepetten Natsuki. Nem, persze, hogy nem úgy értette az elszórakoztatás,t hisz tudja, hogy Morinaga és ő végül nem... - Nem hiszem... hisz tényleg nem ismeri őket, rajtam kívül ki mástól akarhatna még valamit? Talán... Namit akarhatja szivatni kicsit, de vele tegnap találkoztunk és... rendben volt, nem? Szólt volna, ha Morinaga terrorizálja. Legalábbis... azt hiszem... Vagy lehet, hogy csak féltett, hogy bepánikolok és...?
Tanácstalanul pillantott a fiúra.

- Megígérem... - Hayate teljesen ellazította szorítását, és már sokkal gyengédebben fonódtak karjai Emiko köré. - De többé nem hazudok így neked. És... már nem érzem úgy, hogy el kéne tűnnöm. Köszönöm...
Így viszonylag megnyugodva viszont kezdte ő is kissé másként látni az adott szituációt. Benne is elég hamar tudatosult, hogy lényegében még mindig az ágyában vannak, még mindig igencsak lenge öltözetben - már ha ez egyáltalán öltözetnek nevezhető... -, és eléggé egymáshoz simulva. Kétsége sem volt felőle, mit gondolna az az ember, aki most rájuk nyitna. De mivel ennek vajmi kevés eshetősége volt, annyira nem is érdekelte tovább a kérdés.
Hupsz... Viszont most már Emiko is tudja, hogy az ő fejében is megfordultak bizonyos gondolatok... Bár miért, ezek csak természetes emberi reakciók, nem? Ő pedig végül is egész életében az ösztöneit követte...

Már nem? Ezekszerint volt, amikor úgy érezte?
Óvatosan kibontakozott a fiú kezei közül.
- Itt maradhatok... - kérdezte remegve - az éjszakára?

- Igaz, mindketten segítetek másokat - bólogatott lassan Hiroshi. - Tehát ha már nemességet említettél, ilyen tekintetben mindketten 'nemes lelkek' vagytok. Vagy ez már túl fennkölten hangzik? - zavartan túrt a hajába, majd a mozdulat közben valahogy sikerült úgy fordítania a kezét, hogy pont az órájára lásson.
- Azta, máris ennyi az idő?! - lepődött meg nem kicsit. - És reggel korán kezdünk, én meg még itt lebzselek nálad, pedig te is biztos fáradt vagy azért. Uhh, bocs, nem figyeltem... Reggel akkor úgyis találkozunk, nem? Azért örülök, hogy mindig együtt lettünk beosztva...

Hiroshi egy jó ideig még nem tudott elaludni, ahogy újra és újra végigvette fejében az Ayumuval való beszélgetést. Még mindig nem igazán értette, hogy mi is ez a különös valami Ayumu meg Morinaga között. Egy része nem is vágyott rá, hogy megtudja, másik fele viszont égető szükségét érezte a válaszoknak.
- Inkább aludnom kellene, mert holnap kész leszek... - fordult át az oldalára. - Már ha még nincs holnap. Akkor még jobb állapotban leszek...

- Akkor talán tényleg vége... - próbálta megnyugtatni a lányt Eizan, de Nami kérdésére még maga sem tudta a választ. Csak annyit tudott, hogy Morinaga félrehívta a lányt, de hát azt Natsuki is láthatta. - Namin meg azért valamennyire látszott volna, hogy ha baj van, nem...? Meg akkor kockáztatta volna, hogy lejön hozzád a személyzetire? De ha gondolod, valahogy megpróbálhatom előkeríteni holnap, mikor végeztem. Már ha nem száll le a hajóról, mert akkor kicsit nehezebb lesz. Így se lesz könnyű, de akkor aztán végképp nem.

Itt maradni? Végül is van ellenvetése...? Igazából nincs, csak... De hát pont az előbb mondta, hogy szüksége van rá. És nem lenne jó most magára hagynia, főleg hogy lényegében miatta készült így ki. Meg amúgy is...
- Igen - bólintott lassan Hayate. - Örülnék neki...

- Igen, én is így gondolom - bólintott Natsuki -, de azért ha tudsz beszélnél vele? Hozzád talán őszintébb. Köszönöm! Tényleg csak... megnyugtatásként lenne jó. Egyébként tényleg nagyon finom ez a vacsora köszönöm!

- Rendben, akkor megpróbálom megkeresni. Úgyis felmehetek a személyzetire - ígérte meg Eizan, majd egyből felcsillant a szeme a dicséretet hallva. Tényleg eltalálta volna? - Egészségedre! És még azt a fura desszertet nem is kóstoltad, bár én sem nagyon tudom, milyen lehet...

Emiko úgy érezte, mintha hetek teltek volna el azóta, hogy utoljára őszintén elmosolyodott, pedig alig egy napja volt. Most mégis annyira jól esett. Óvatosan elkúszott az ágy végébe a takaróért, aztán visszaslisszolt vele Hayatéhez.
- Fáj...? - kérdezte óvatosan, s a fiú mellkasához érintette a kezét. - Sajnálom... Nem kellett volna... Ezt az egészet... Én... nem mindent mondtam komolyan...

- Mindjárt jön az is - bólogatott lelkesen a lány. - Kérsz belőle?

- Tudom... - simított végig a lány arcán Hayate. - Különben nem lennél most itt. Bár nem egy olyan pont volt, ahol azt hittem, hogy végleg elveszítelek. Úgy tűnik, túl vagyunk egy igencsak komoly szakítópróbán... és túléltük.
Közben megkereste Emiko kezét a mellkasán és köré zárta a sajátját.
- Sokkal jobban fájt volna, ha egyszerűen csak kisétálsz a szobából és itt hagysz. Legalább már van kézzel fogható emlékem tőled - jelent meg furcsa mosolyszerűség az arcán.

- Igen, azt lehet, hogy én is megkóstolom - lesett a palacsinta nevű képződmény felé Eizan. Na, ha ezzel sem bukja el, akkor tényleg egész jól beletrafált.

Emiko halkan nevetett.
- Te legalább annyira beteges vagy mint én... - csóválta a fejét. - Azért majd reggel megnézem, mit alkottam, most valahogy nem akaródzik felkapcsolnom a lámpát...
Tétovázott egy kicsit, aztán elhúzta a fiú kezét, maga mellé az ágyra, aztán elengedte. Feltérdelt, hogy kicsit magasabb lehessen.
- Lehet, hogy... ez most... kicsit rossz emlék... - fontolta meg lassan a szavakat -, de... - közelebb hajolt a fiúhoz - azért... szabad?

- Furcsa ízű a töltelék... - állapította meg a lány, aztán sietve hozzátette - De a tészta finom! Tessék, mondj róla te is véleményt!

Hayate válasz helyett kölcsönösen csökkentette a kettejük közti távolságot, és ezúttal ő vette birtokba Emiko ajkait. Hát... egész sokáig bírta, ha úgy vesszük. Ez valószínűsíthetőleg egy ösztönös igen volt részéről.

Shinji unottan pislogott az óra felé. Ez az! Elmúlt éjfél! Na akkor húzás vissza! Ennyi ronda nőt egy hajón, ez horribilis! És még inni sem volt kedve a múltkori után... Hát igen... Az itteni felhozatalhoz képest akár Namit is felszedné... De hát foglalt. Sose gondolta volna, hogy egyszer valaki Nobut válassza helyette. A magas fekete lány a kis szőkét. Elég abszurd. Na de most sürgősen kipaterolja mindkettőt a szobájából!

- Tényleg kicsit szokatlan... - engedett gasztronómiai kíváncsiságának Eizan. - De ez meg valami sima édes tészta. Nem is rossz... De nem csak azért mondom, mert én hoztam - vigyorodott el.

Emiko lehunyta a szemét, és élvezte a pillanatot. Hát... Hayate sokkal jobban kezdeményez, mint ő, az a helyzet... Hiába, valahogy ő túl követelőző és mohó ehhez. Hayate annyira megfontolt és... és ott van a keze a combja mellett... Hm. Mondjuk ő rakta oda, na mindegy... És ez egyébként is hogy jött most ide... Talán mert épp azon álmodozik, hogy fog-e valamit kezdeni ezzel a ténnyel a fiú. Enyhén, jólesően megborzongott.

- Szóval szerinted menjünk és aludjunk?
- Igen, pontosan ezt mondtam - bólintott Tatsuya.
- Ehh, kár, még maradtam volna. De te már úgysem iszol többet... - grimaszolt a lány.
- Nem, mert tudom, hol a határ.
- Jól van, jól van, értettem. Oké, akkor mehetünk vissza.

- Nem te készítetted, mondhatod - vigyorodott el Natsuki is. - Bár amúgy is mondhatnád. Ami tény, az tény. Na jó, elpusztítva! - jelentette ki. - Apropó, mikor kezdesz holnap? Mennyire kell sietni az alvással?

Hayate lágy érintést érzett a kezén, és beletelt neki pár másodpercbe, mire rájött, hogy csak Emiko hálóingje ért hozzá. Emiko igencsak falatnyi hálóinge. Rajta meg össz-vissz egy alsógatya van, na bumm. Jó... de a saját alsógatyája azért mégsem izgatja annyira a fantáziáját, mint az a bizonyos hálóing... ami hogy, hogy nem, megint hozzáért a kezéhez. Hogy nem fázik ebben...? /bagoly mondja! XD/ Talán az még annyira nem tolakodó, ha egy kicsit megigazítja rajta. Persze csak hogy kevésbé fázzon, úgyis folyamatosan zaklatja a kezét az az anyag...
Basszus... mikor lettek ennyire... ilyen gondolatai? Mert itt vannak egy ideje, az tény, de hogy mikor jöttek...

- Holnap ilyen köztes valami leszek... - kutatott a fejében Eizan, majd bólintott. - Holnap után meg... ó, akkor lesz a szabad napom... Szóval holnap nem kell annyira korán kelni, holnap után meg pláne nem.

Emiko halkan felsóhajtott.
- Na jó, emlékszem ám, még mit mondtál... Nem kéne... - adta meg magát kelletlenül. - Úgyhogy kollektív javaslat: aludjunk... Azt hiszem. Most még beérem azzal is, hogy melletted lehetek, de ha így folytatod, sajnálattal kell közölnöm, hogy nem tudom hány... nos... óráig lesz ez még így... Lehet, hogy az nem volt igaz, hogy nem érdekel, hogy te mit akarsz, de az, hogy egy perverz 17 éves lány vagyok, az sajnos igen... - vallotta be.

- Klassz! - bólogatott Natsuki. - Bár még szebb lenne, ha a szabadnapodon kimehetnél. Dehát... Aznap már csak óceáni fürdőt lehetne venni. Kíváncsi vagyok a többieknek, hogy vannak a szabadnapjai. Na majd megkérdem holnap Daisukét. Mindenesetre... megnézünk akkor valami filmet? Belefér még?

Miharu némán óvakodott be a szobájukba, nehogy felébressze Ichirot. Aztán megtorpant a fürdőszobaajtóban, mikor rájött, hogy a fiú úgysem ébred fel semmire sem. Elmosolyodott. Nem számít. Azért csak csendben marad, és a villanyt s ekapcsolja fel a szobában. Sötétben is odatalál az ágyához...

Shinji már készült, hogy leordítja a páros fejét, miszerint "Ti még itt vagytok", azonban csak az üres szoba várta. Sóhajtva töltött magának egy pohár vizet. Remek... szóval nem elég, hogy nem talált csajt, de még azt is tudnia kell, hogy Nobu lefektet egy nőt ma este, ő meg nem. Ehh, hát sok-egy, vagy sok-kettő, nem mindegy? Ettől még a kis szöszi nem lesz jobb pasi... Bizony nem... És egyébként is... Legalább övé az egész szoba, és van ideje töprengeni azon, hogy ki az a gyönyörűség a képen, amit Morinaga szobájából lopott...

- Beléptünk a veszélyzónába... - jegyezte meg bólintva Hayate. - Szóval azt mondod, hogy már csak óráim vannak hátra...? Amúgy az ember lehet egészségesen is perverz... elvileg. Hmm... vajon... milyen arcot vág majd Yuuka, ha esetleg meglátja, hogy kivonulsz tőlem így reggel...? Holnap még tőle is bocsánatot kell kérnem és megmagyaráznom bizonyos dolgokat. De majd holnap. Most csak ketten vagyunk. Meg persze az éjszaka...

- Most? - Eizan gyorsan leellenőrizte az időt. Egye-fene, még belefér. - Ja, szerintem jöhet. Úgy érzem, nem aludnék el rajta, ami jó jel és azt jelenti, bírom még ébren. Mire gondoltál?

Haruka kivételesen előzékeny maga elé engedte Tatsut a fürdőben. Még sosem látta a srácot inni... Legalábbis ennyit biztos nem! Nem gondolta volna, hogy lemegy belé ennyi, és még a határait is megérzi. Nem is rossz, zsenikém! Majd alkalomadtán megdicsérlek és nyomtatok neked oklevelet. Mostantól viszont szépen elkísérsz majd, ha bározni támad kedvem.

Emiko most már lassan alig tudta abbahagyni a vigyorgást. Mint valami idióta... Hátradőlt, s összefonta a karjait a feje alatt.
- Hiányoztál... - mondta kissé elérzékenyülten. - Kevésbé szerettem a hideg Hayatét. Majd igyekszem gyorsan lelépni reggel, hogy ne hozzuk zavarba Yuukát, na? Mit szólsz az ötletemhez? Mire felébredsz, már itt se leszek... - figyelmesen tesztelte a reakciót. Már amennyire ebben a minimális fényben lehet... A küszöb alja rosszul van illesztve megvilágítás nem a legpraktikusabb az érzelemelemzésekhez. De legalább rá lehet, fogni, hogy hupsz, nem tudtam hova nyúlok... Nem! Emiko! Te jó ég, ilyet nem illik, tartsd a fejed alatt a kezed. Még ha a pasi fogdos, de te csak ne csekkold le, hogy "mennyire jössz be" neki.
- Ki kéne találnunk valami védelmi tervet Morinaga ellen. Nem szeretnék meghalni... - váltott kicsit keserűbb témára. - És azt sem akarom, hogy neked vagy Beawinak legyen baja. Vagy Yuukának... az otthoniaknak... Amíg ez a probléma fennáll, én... nem tudok kellőképp "önmagam" lenni... Ha félek, én... elég sok hülyeséget csinálok... Sokkal paranoiásabb vagyok, de... te... soha semmilyen körülmények közt nem... fordulnál ellenem, ugye? Legrosszabb rémálmaim közt szerepel - szó szerint -, hogy... - nyelt egyet - megkínzol...

Shouri elégedetten konstatálta korábban, hogy másnap szabadnapos lesz. Vagyis már ma. Ami viszont Daisuke szempontjából nem jelent szép kilátásokat.
Egy napja van rá, hogy levadássza... Mármint persze csak képletesen. Igazából csak beszélgetni akar. A társalgás kimenetelétől függ majd úgyis, hogy mit lép a továbbiakban. Jól fontold meg a válaszaid, Niokinuma...

- Nemtom - rántotta meg a vállát Natsuki. - Bökjünk rá valamire!
Azzal ráböktek valamire, megnézték, majdan lefeküdtek aludni, s reggelig fel sem ébredtek. Ámen.

- Nehogy azt hidd, hogy nem ébrednék fel, ha megpróbálnál kiosonni mellettem - dőlt hátra Hayate is. - De osztom nézeteid, az az énem nekem sem a szívem csücske. Csak tudnám, hogy lehet innen kipaterolni...
A témaváltás viszont elcsendesítette. Morinaga... Na igen, valamit tényleg kéne kezdeni vele...
"Legrosszabb rémálmaim közt szerepel..." - játszotta vissza újra meg újra a mondatot. Mintha a saját gondolatait hallotta volna visszhangozni. Bár ő csak egyszer álmodott hasonlót, de az is bőven elég volt...!
- Ilyenekről... álmodtál...? - kérdezte csendesen, majd megrázta a fejét. - Semmi szín alatt nem vetemednék hasonlóra! De nemcsak veled kapcsolatban, én... elég volt... Nem teszek többé ilyet. Még Morinagával sem, bármennyire is...
"Jól esne..." - egészítette ki gondolatban, de máris elborzadt tőle. De hát... igaz. Ma nem egyszer eljátszadozott az ötlettel...
- Bármennyire is nem szívelem. Valahogy rá kell jönnünk, mit akar, de kevésbé drasztikus eszközökkel. Ha ismerjük a szándékait, sokkal könnyebb kikalkulálni, mit is lépjünk. Csak hát... hogyan ismerjük meg a szándékait?

- Igen, kezdem... elhinni... - mondta lassan Emiko. - Pedig... ma, vagy tegnap, nem tudom már melyik van most... szóval... én is meg akartam őt ölni. Még... még a vacsorához is levittem a pisztolyom, hogy még egy rossz szó és én esküszöm ott helyben, de... szerencsére... Azt hiszem csúnya következményei lettek volna... - nyelt egyet. - És a szándékait... nem tudom. Szerinted nem az a célja, hogylebuktassa a bandát? Sok pénzt érhetnek. Legalább annyit, mint ti. Logikus lenne, hogy így gondolkodjon. Egyenlő ár, valamit valamiért...

- Levitted a pisztolyt...? - Hayate a lányra meredt, de a sötétben nem nagyon tudta kivenni a vonásait. - Basszus... vagy romlik a megfigyelőképességem, vagy te vagy túl ügyes, vagy mindkettő, vagy... egyszerűen nem mertem rendesen rád nézni... Még jó, hogy moderálta magát... Huhh...
Mostantól jobban kell figyelnem! - figyelmeztette magát. - Nehogy túl rosszul süljenek el a dolgok...
- Lehetséges... - kelletlenül bólintott rá Emiko fejtegetésére. Sajnos el kellett ismernie, hogy ez is szóba jöhetett. - De ha már bárkit is feldob, akkor mindenkit egyszerre fog. Akkor megvolt a szórakozása is, és még pénzügyileg is sokkal jobban jön ki a dologból.
- Beszélnünk kell Benawival! - jelentette ki hirtelen. - Meg kell tudnunk, hogy mit akart tőle. Talán pont megvannak nála azok a kulcsinformációk, amikből együtt ki tudjuk következtetni. Már az is sokat segítene, hogy milyen kérdéseket tett fel.

Emiko elhúzta a száját.
- Igen, igazad van. Muászj lesz, de... Nem lesz könnyű, Benawi még mindig ki van, és Yuuka... mit fog szólni, hogy hozzá megyünk? És mit mondunk neki egyáltalán, miért keressük?

Yuuka csendben lapult a takaró alatt. Most már... egyáltalán nem hallja őket. Befejezték...?
Korábban többször próbálta összeszedni a bátorságát, de a kilincsen mindig megállt a keze. De ha eddig nem is mondták ki, most már biztosra vehette, hogy történt valami délután. Valami nagyon rossz...
De ez a csönd... ez vajon jó, vagy rossz...? Kibékültek, vagy csak még jobban összevesztek...?
Megint megindult az ajtó felé, de újból visszafordult. Nem meri... Mi van, ha... ha...? Sietve megrázta a fejét. Nem! Ki kellett békülniük, hisz előtte olyan jól megvoltak! Biztos csak Morinaga ugrasztotta őket össze valahogy, hisz azután lettek ilyenek.
Holnap vajon rá merjen kérdezni arra, amit hallott...? Sejtette, hogy úgyis látni fogják rajta, hogy valami baja van.
És egy jó ideig még aludni sem tud majd most...

- Tényleg, ő nem tud arról a beszélgetésről - látta be Hayate. - A francba... Bár jobb ez így, mert ha még elkezdene pluszban aggódni, ki tudja, mikorra jönne rendbe. Menjek egyedül és... hazudjak...? Hazudjam azt, hogy csak Nobuhoz megyek? Nem lenne túl szép részemről, de... másképp hogyan altassuk el a gyanakvását? Nem küldhetjük mindig Midorihoz...

- Nem, egyikünk sem megy hozzá egyedül! - szögezte le sietve Emiko. - Majd... Huhh... Nem tudok már tisztán gondolkodni. Majd... reggel megbeszéljük, oké?
Elgondolkodva fordult a fiú felé. Próbálta kiüresíteni a gondolatait, hogy lassan el tudjon majd aludni.
- Jó éjt... - suttogta a fiú felé.

- Jó éjt... - suttogta vissza Hayate.
Kicsit még helyezkedett, hogy a sebei semmiképp se fájjanak vagy ne nagyon feküdjön rájuk. Meg persze úgy, hogy Emikohoz is közelebb maradhasson. Pár órával ezelőtt meg nem mondta volna, hogy végül itt kötnek ki...

Eltartott egy ideig, míg Emiko végre el tudott aludni. Eleinte úgy tűnt ez egy nyugtalan éjszaka lesz rémálmokkal és kétségbeeséssel, de aztán... egész máshogy alakultak a dolgok. Most itt van mellette, és úgy tűnik minden rendben lesz, legalábbis, míg legközelebb nem találkoznak Morinagával. Mégis, most már miatt volt túl éber, vagy legalábbis izgatott. Itt alszik mellette, ilyen közel hozzá, és... újra meg újra felébredt, igyekezett nem mocorogni, hogy őt ne keltse fel, de... te jó ég Hayate mellett, ilyen közel, ilyen kevés ruhában, tényleg, mintha egy pár lennének... Nem mintha. Egy pár. Végre. Mindig mikor megpillantotta őt, vagy véletlenül hozzáért félálomban végigfutott rajta a gondolat, hogy mennyire hihetetlen, hogy itt van, talán tényleg csak képzeli. De nem.
Mikor reggel felébredt, tudta, hogy mindez megtörtént. Itt van. Az "övé", Még nagyon álmosnak érezte magát, de már világosodott... Vajon... tényleg nem ébred fel rá? Mindenképp le akarta tesztelni. Némán igyekezett kiosonni mellőle...

- Hova-hova? - nyitotta résnyire egyik szemét Hayate, és a lány csuklója után nyúlt. - Azt hiszed, ilyen könnyen elmenekülhetsz?
Tehát mégsem álmodta az este történteket. Pedig már azt hitte, hogy túl szépen alakultak ahhoz a dolgok, hogy ne csak álom legyen, de ezek szerint tévedett. Ennél kellemesebb tévedése ne is legyen! Bár ha belegondolt, hogy Emiko eredetileg miért is jött be a szobájába... Nos... Végső soron teljesült, amit akart, hisz együtt töltötték az éjszakát. De azért nem hitte volna, hogy ilyen reakciót vált majd ki a lányból, hogy Emiko ennyire akarja őt. És nem csak a szexualitás terén, érzelmileg is. Tényleg nem gondolta, hogy valaki ennyire beleszeret majd! Mostantól jobban kell vigyáznia rá. Úgyhogy jobb lesz, ha ennek megfelelően Morinaga összébb húzza magát...

- Te tényleg nem kamuztál - pislogott meglepetten a lány, és hagyta, hogy a fiú szelíden visszahúzza maga mellé. - Nagyon éberen alszol...
Elgodnolkodva figyelte a fiú arcát, és megint a hajába túrt, mint este... és egyszerre mégse úgy. Most is benne volt az a vágyakozás, és az a gyönyörködés, de az a gyűlölet-féle teljesen hiányzott már.
- Olyan komoly vagy, mikor alszol - mondta kissé durcásan. - Még akkor is... Azt hittem, talán... nos jó, nem gondoltam, hogy egy macidat szorongató édes tizenötéves kisfiú leszel, na de... Azt hittem kicsit aranyosabb arcot vágsz majd. De te még ilyenkor is olyan morci vagy...

- Morci...? - vonta fel a szemöldökét Hayate a szót ízlelgetve. - Nem is tudom, még én sem tudom magamat elképzelni olyan... aranyos arccal. És mi ez a kisfiúzás? Bár... ha ennyire szeretnéd, megpróbálhatok ártatlanabb arcot vágni, hogy kiélhesd rajtam pedofil hajlamaidat - mosolyodott el. - Jól van, nem gondoltam ám komolyan! De igyekszem enyhíteni a komolyságomon, ha zavar. Viszont a sikert igencsak kétségesnek érzem...

- Nem vagyok pedofil! - szisszent fel Emiko, s kicsit mérgesnek is tűnt. Duzzogva húzódott el kissé a fiútól, és a hátára fordult. - Amúgymeg... nem zavar, csak meglepőtem... - morogta halkan. - Máshogy képzeltem el, de... igaz, nem illik hozzád.

- Te... hova nyúlkálsz, amíg alszom...? - kérdezte Nami hidegen, mire Nobu ijedten összerezzent. Ébren van?!
- Én csak átöleltelek! - nyögte a fiú.
- Aha... - sóhajtott halkan a lány - és véletlenül pont a mellemen fontad át a kezed...
- Mért, zavar? - kérdezte Nobu a lány fülétől. Nami lassan felé fordult.
- Nem igazán... De azért érdeklődni szabad, nem? - mosolygott rá, mielőtt megcsókolta volna.

- Nem bántásnak szántam... - csusszant közelebb a lányhoz Hayate, és félresimította Emiko egyik hajtincset. Igazából nem lógott a lány arcába, de mégis jól esett ez az apró mozdulat. - Különben sem akkora a különbség, hogy jogos lett volna.

Hiroshi jelenleg úgy érezte, hogy kényelmes tempóban elkészül az indulásig. Jelenleg. Mert gyanította, hogy ha tényleg annyira kényelmes lenne, akkor az utolsó öt percben kapna megint a fejéhez, hogy elkésik. Nem, most már rendesen elkészül, és nem feledkezik bele az olvasásba vagy hasonlók!

Emiko megengedett magának egy elnéző mosolyt, vagy inkább fintort, s most ő nyúlt a fiú kezéért, hogy összefonhassák az ujjaikat.
- Ugye most neked sincs kedved korán felkelni? Én még annyira álmos vagyok...